Kezdőlap Címkék ügynök

Címke: ügynök

Hogy végezte Kína kérészéletű külügyminisztere?

Öngyilkos lett vagy halálra kínozták az ex külügyminisztert az állambiztonság nyomozói miután Moszkva értesítette Pekinget: Csin Kang szeretője, aki gyereket is szült neki az MI 6 ügynöke.

Fontos üzenetet hozott Putyintól Hszi Csin-ping elnöknek Andrej Rugyenko orosz külügyminiszter-helyettes júniusban: Csin Kang külügyminiszter és a rakéta haderőnem vezérkara “együttműködik “ az angolszász hírszerzéssel. Ezt követően Csin Kang eltűnt, azóta sem látta senki sem. Karrierje korábban rakéta sebességgel ívelt fölfelé egészen a bukásáig hiszen Hszi Csin-ping elnök kedvenc diplomatája volt.

Nem is oly rég a pekingi külügy szóvivőjeként szolgált, de ekkor nagy szerencse érte: rábízták Hszi Csin-ping elnök külföldi utazásainak megszervezését. Ezt követően villámgyorsan külügyminiszterhelyettessé nevezték ki, majd megkapta a legfontosabb diplomáciai posztot: nagykövet lett Washingtonban, ahol arról panaszkodott, hogy a kutya sem áll szóba vele az amerikai vezetők közül. Ennek ellenére Hszi Csin-ping elnök hamarosan külügyminiszterré nevezte ki noha más diplomaták sokkal érdemesebbek lettek volna erre.

A villámkarrier Hszi Csin-ping elnök műve, a fatális bukás okozója pedig a szeretője.

Fu Hsziao-tian a Phoenix televízió üdvöskéje volt. Ezt megelőzően az újságírónő Cambridge-ben tanult, ahol a brit hírszerzés előszeretettel toboroz ügynököket. Minden bizonnyal ott szervezték be a fiatal és csinos újságírónőt, akit ráállítottak a törekvő diplomatára. A kapcsolat olyannyira kivirágzott, hogy az USA állampolgár tévés újságírónő gyereket szült Kína külügyminiszterének miközben a két nagyhatalom a hidegháború szélére sodródott. Az ifjú hölgynek igen gazdag támogatói lehettek hiszen olyan értékes ajándékokat küldött az Alma maternek Cambridgebe, hogy nevét megörökítették az egyik díszkertben. Manapság ehhez az kell Cambridgeben, hogy az illető legkevesebb 250 ezer fontot adományozzon az Alma maternek. A tévében jól fizetnek, de ennyire nem…

Fu újságírónőre már a kínai elhárítás is gyanakodott miután a társas oldalakon célozgatott arra, hogy újszülött gyermekének apja nem más mint Kína külügyminisztere. Áprilisban Pekingbe repült, és azóta nem látta őt senki sem.

Az újságírónő miatt lebukott a hadügyminiszter és a rakéta csapatok vezérkara is

A kínai hírszerzés felfigyelt arra, hogy az Egyesült Államokban túlságosan is sokat tudnak Kína nukleáris csapásmérő rakéta haderőnemének működéséről. Fu újságírónő, akit időközben valószínűleg fejbelőttek, ott is gyűjtött szigorúan titkos információkat. A rakéta csapatok három legfontosabb vezetője pillanatok alatt eltűnt, és helyükre nem a saját haderőnemből hanem a haditengerészettől és a légierőtől érkezett tábornokok kerültek vagyis az egész haderőnem gyanússá vált. A haderőnem egy korábbi parancsnokhelyettese villámgyorsan meghalt, a betegség jellegét nem közölték. Nem sokkal ezután eltűnt Li Sang-fu hadügyminiszter is, akit éppúgy mint Csin Kang külügyminisztert Hszi Csin-ping emberének tartottak. Márciusban nevezték ki a posztra, és szinte azonnal eltűnt. Csak októberben jelentették be a leváltását. A külügyminiszter újra az előd lett: Vang Ji, aki tagja a Politikai bizottságnak is vagyis ő számít Kína első diplomatájának. Hadügyminisztere egyelőre nincsen Kínának.

Időközben elhalálozott Li Ko-csiang ex kormányfő, aki állítólag belefúlt az uszoda vizébe amikor szívinfarktust kapott. Rossz nyelvek szerint ez olyan Pekingben mint Moszkvából az a hír, hogy valaki kiesett az ablakon.

Csakhogy Li Ko-csiang nem volt akárki: a majd mindenható kommunista párt második számú vezetőjének számított egészen a legutóbbi pártkongresszusig. Ahol is botrány tört ki a leváltása miatt. Hu Csin-tao ex főtitkár tiltakozott a plénum előtt, mire kivezették a teremből mondván “gyengélkedik a veterán vezető”. Neki ugyanis azt ígérte Hszi Csin-ping elnök, hogy a második számú vezető elveszíti ugyan posztját hiszen túljutott a korhatáron, de benne marad a Politikai bizottságban vagyis továbbra is hallathatja a hangját a legfelső pártvezetésben. Nem így történt: a második számú vezető még a központi bizottságba sem került be. Majd pedig belefulladt egy uszoda vizébe. Hszi Csin-ping elnök irodájából rögtön jött is a parancs: nem kell túlzásba vinni a gyász szertartást. 1989-ben az vezetett el a Tienanmen téri lázadáshoz, hogy egy reformista pártvezér, Hu Jao pang temetését használta ki a változást kívánó frakció a politikai szervezkedésre. Kínában a Tienanmen téri lázadás és annak leverése továbbra is tabu, mert ország világ előtt megmutatta a kommunista pártvezetés megosztottságát. Csao Ce-jangot, aki pedig a kommunista párt főtitkára volt, leváltották, és haláláig házi őrizetben állt. Csao Ce-jang reformista vezér 85 éves korában halt meg, és az emlékiratait ezzel a címmel jelentették meg külföldön: az Állam foglya…

Miért lett öngyilkos Hemingway?

„minden halállal én leszek kevesebb,
mert egy vagyok az emberiséggel;
ezért hát sose kérdezd,
kiért szól a harang: érted szól.”

Ernest Hemingway a Nobel díjas író 1961 júliusában vetett véget az életének, melynek utolsó szakaszában elektrosokkos kezelést kapott, és sokak szerint emiatt vált depresszió áldozatává.

De miért lett depressziós a kubai válság kellős közepén amikor a világ karnyújtásnyira állt a harmadik világháborútól, mert Hruscsov atomrakétákat telepített Kubába, ahol Hemingway barátja, Fidel Castro elnök a Szovjetunió szövetségese lett? Hemingway üldözési mániával küszködött, mert úgy vélte – egyáltalán nem alaptalanul – hogy Edgar Hoover, az FBI alapító atyja figyelteti őt.

Hemingway “a dilettáns szovjet ügynök”

Alekszandr Vasziljev, a KGB egykori ügynöke furcsa felfedezést tett a titkosszolgálat levéltárában Moszkvában: 1940-ben a szovjet hírszerzés beszervezte Ernest Hemingwayt amikor az amerikai író Kínában készített riportokat harmadik feleségével, Martha Gellhorn haditudósítóval együtt. Kínában találkoztak Csou En-lajjal, az illegális kommunista párt egyik vezetőjével, aki a titkosszolgálatot irányította. Mindketten elragadtatottan nyilatkoztak később Csou En-lajról, aki 1949-től haláláig 1976-ig a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke lett. Hemingway rajta keresztül lépett kapcsolatba az orosz titkosszolgálattal, amely az Argo fedőnevet adta neki.

Hemingway vállalta, hogy a szovjet hírszerzés informátora lesz az Egyesült Államokban. Mindez 1940-ben történt amikor a Szovjetunió még a náci Németország szövetségese volt, és hevesen bírálta “a világuralomra törő brit és amerikai kapitalizmust.” Csak később alakult ki szövetség a Szovjetunió és az angolszász hatalmak között 1941-ben.

Milyen ügynök volt Argo?

Pocsék! Az író nem teljesítette amit vállalt, semmilyen értékelhető politikai információt nem szállított a szovjeteknek. A KGB akták “dilettáns ügynöknek” nevezték az írót, aki időközben Nobel díjat kapott.

Csak jóval a halála után derült ki, hogy szerepelt a KGB ügynök listáján. Arra azonban csak manapság gondoltak, hogy ennek köze lehet az író öngyilkosságához.

Hemingway azonban tisztában lehetett vele, hogy a kémkedést nagyon súlyosan büntetik az Egyesült Államokban. Ezért inkább Kubában időzött. Előrehaladott alkoholizmusa miatt pszichiátriai kezelésre szorult az Egyesült Államokban.

1961 áprilisában a CIA katonai akciót szervezett, melynek célja Fidel Castro kommunista rendszerének megdöntése volt. A Disznó öbölbeli hadművelet szánalmasan összeomlott, a partra szállt kubai emigráns csapatokat Fidel Castro hadserege szétverte és elfogta. Washingtonban megindult a bűnbakkeresés: honnan tudtak a kubai kommunisták a CIA puccsról? Az FBI szovjet ügynökök után kutatott megerősített kémelhárító csapattal. Az üldözési mániával küszködő Hemingway arra gondolhatott, hogy előbb vagy utóbb ő is horogra kerül. Ezért lőhette fejbe magát 1961 júliusában Ernest Hemingway, aki legjobb regényének ezt a címet adta: Akiért a harang szól… 63 éves korában érte szólt.

“Sújtsák uniós szankciók Orbánt és bandáját!”

Azt követeli a Jobbik elnöke, aki az Európai Parlament képviselője, hogy az Unió hozzon szankciókat Orbán ellen. Szankciókat Orbán ellen! címmel írt egy társas oldalon. Kifejtette, hogy “Az Európai Unió már jó ideje szankciókkal sújtja az orosz vezetést és a hozzá közelállókat. Helyes.

A minap rács mögé került pár korrupt uniós politikus, és a segítőik is. (Ez célzás a
Katargate-re, melynek kapcsán letartóztatták az Európai Parlement szocialista alelnökét is.) Helyes.

De akkor Orbán és a fideszesek miért élvezhetik még mindig a vagyonukat és az európai biztonságot, miközben Európa esküdt ellenségei és orosz ügynökök?” – tette fel a kérdést a Jobbik elnöke. Aki levonja a logikus következtetést:

”Itt az ideje, hogy az Európai Unió Orbánt és bandáját is szankciókkal sújtsa!”

Ironikus, hogy pontosan akkor követeli ezt a szankciót a Jobbik elnöke amikor Orbán Viktor a szankciók ellen rendez nemzeti konzultációt.

Orbán orosz ügynök?

Ez a nyíltan megfogalmazott vád egy magyar ellenzéki párt vezetőjétől azért lehet különösen kínos Orbán Viktor számára, mert az USA elsősorban emiatt elégedetlen a magyar miniszterelnökkel. Ha a Jobbik vezére bizonyítani is tudná, hogy Orbán valóban Putyin ügynöke, akkor ez pompás hivatkozás lenne arra a demokrata adminisztrációnak Washingtonban, hogy miért is akar megszabadulni a magyar miniszterelnöktől.

Orbán a trójai faló szerepet játsza az Európai Unióban, ahol lépten nyomon akadályozza a szankciókat Oroszország ellen. Orbán orosz kapcsolatait vizsgálja a CIA, amely ilyenkor a pénz útját követi. A Gazprombank intézte Putyin nyugati barátainak finanszírozását az utóbbi időben. A brit hírszerzés megszerzett egy listát Putyin nyugati barátairól, akik pénzt kaptak az orosz elnöktől. A britek átadták a listát az amerikaiaknak. Akik a magyar érdeklődésre azt válaszolták, hogy eddig nem találtak érintettséget. Dehát Putyinnak sok listája van. Azonkívül ott van a gázkereskedelmi cég, a Svájcban bejegyzett MET, amely igencsak szépen profitált a földgáz árrobbanásból. Lantos Csaba, akit Orbán a MET elnöki posztjáról helyezett át az energia minisztérium élére többször is cáfolni kényszerült azt, hogy a magyar miniszterelnök részvényes lenne a gázkereskedelmi cégben.

Az amerikaiaknak feltehetően vastag dossziéjuk van Orbán Viktorról éppúgy mint az oroszoknak. Washingtont feltehetően nem az információ hiány akadályozza abban, hogy megbuktassa a magyar miniszterelnököt hanem még nem született politikai döntés erről. Az USA-nak meg az Európai Uniónak nem hiányzik még egy válság Ukrajna közvetlen szomszédságában. Orbán állítása: én vagy a káosz politikai realitást tükröz. Vajon meddig? Ezen töprenghet Orbán Viktor miközben Katarban követi a világbajnokságot.

Katarban nyugodtan előadhatná Gounod Faustjának híres áriáját arról, hogy eladó az egész világ! Mefisztó dala akár Orbán Viktor önvallomása is lehetne.

A nemzetközi helyzet fokozódik, avagy Orbán és a CIA

„Simor András (a Magyar Nemzeti Bank ex elnöke) az EBRD alelnöke volt (az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank), a puszihaverja Gordonnak (Bajnai Gordon ex miniszterelnök), és ugye a főnöke volt a CIA-nél” – Gansperger Gyula, egykori fideszes politikus, később Bajnai Gordon üzlettársa a Wallisban, mondta ezt a hangfelvételen, melyet Anonymus juttatott el a rendőrséghez.

Egyáltalán nem meglepő módon a rendőrségtől eljutott a kormánypárti sajtóhoz is, amely a Városháza üggyel akar borsot törni az ellenzék orra alá. Eközben viszont olyan célzásokat tesz Gansperger Gyula, hogy „azok a pénzügyi körök mint az EBRD és a nagy nyugati bankok szeretnék megbuktatni Orbán Viktort.”

Szabó Timea országgyűlési képviselőt effektíve CIA ügynöknek nevezi. Az ellenzéki képviselőnő rágalmazás címen feljelentést tett.

Mindezzel együtt a hangfelvétel azt kívánja bizonyítani, hogy Magyarország ex miniszterelnöke, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke és egy ellenzéki képviselő a CIA- nak dolgozik, és meg akarják buktatni Orbán Viktor rendszerét.

Az USA szövetséges?

Magyarország a NATO tagja. A magyar tisztikar jelentős részét az óceánon túl képezték ki. A CIA a mindenkori amerikai kormány érdek képviselője. Senki nem tudhatja ezt jobban mint maga Orbán Viktor, aki Bush elnököt kísérhette budapesti látogatása során. Annak a Palmer nagykövetnek a jóvoltából, aki a rendszerváltást levezényelte a washingtoni kormányzat megbízásából.

Orbán Viktort idén nem hivták meg a virtuális demokrácia csúcsra, ahol Biden elnök az USA szövetségeseit próbálta meg összefogni a demokrácia zászlaja alatt. Az USA budapesti nagykövetsége nyíltan támogatja Márki-Zay Pétert. Az ellenzéki miniszterelnök jelöltet a kormánypárti sajtó szintén CIA ügynöknek nevezi. Lassacskán az ötvenes évek sajtója kísért amikor a hatalom összes ellenfelét CIA ügynöknek nevezték.

Washingtonban sem akkor sem most nem estek kétségbe emiatt, de azt megállapíthatták: a hatalom fél Budapesten. Orbán Viktor úgy érzi – valószínűleg nem alaptalanul -, hogy kiadták rá a kilövési engedélyt. Kereshetne modus vivendit is a rá vadászókkal. Ez kiderült Macron elnök budapesti látogatásán is. Ám Orbán úgy gondolja, hogy a legjobb védekezés a támadás. Napóleon is csak Szent Ilona szigetén döbbenhetett rá, hogy ez nem univerzális recept.

Putyin: CIA ügynökökkel volt tele Jelcin kormányzata

A Szovjetunió bukása után csak úgy nyüzsögtek az amerikai hírszerzés emberei Oroszországban – mondta Vlagyimir Putyin, akit Borisz Jelcin jelölt ki hivatalosan utódának.

Minden oroszok elnöke most így emlékezett vissza azokra az időkre: „a 2000-es években én minden CIA ügynököt kisöpörtem, de a kilencvenes években volt belőlük bőven. Tanácsadóként dolgoztak ezek a CIA ügynökök, de akadt közülük olyan is, aki döntéshozó pozíciót töltött be a kormányzatban.”

Vlagyimir Putyin, a KGB egykori alezredese, aki az orosz titkosszolgálat az FSZB újraszervezésével hívta fel magára a figyelmet, sajátságos mosollyal közölte most.

„Otthon az Egyesült Államokban ezeket a CIA ügynököket bíróság elé állították, mert megsértették az Egyesült Államok törvényeit akkor amikor részt vettek a privatizációban Oroszországban.”

A CIA ügynökök az orosz hadseregbe is mélyen beépültek: eljutottak a nukleáris fegyverzet irányító központba is. Az íróasztalukra kitették az amerikai zászlót – emlékezett vissza Putyin a kilencvenes évekre.

Anatolij Csubajsz miniszterelnök-helyettes környezetében munkálkodtak elsősorban a CIA emberei, mert ott intézték a privatizációs ügyeket. Később Csubajsz az elnöki hivatal vezetője lett, és döntő befolyást szerzett az alkoholista és betegeskedő Jelcin elnök mellett.

Sok száz CIA ügynök

Néhány hónappal ezelőtt az orosz parlament ex elnöke azt állította, hogy sok száz CIA ügynök munkálkodott Jelcin kormányzatában. Ruszlan Hazbullatov szerint Jelcin olyannyira együttműködött az amerikaikkal, hogy hozzájuk küldte kiképzésére a titkosszolgálat embereit. Ezenkívül felkérte a CIA-t, hogy ellenőrizze az orosz titkosszolgálatok személyi állományát!

Szkripal ezredes

A katonai hírszerzés személyzeti osztályának vezetője 100 ezer dollárért eladta az USA-ban és Nagy Britanniában ügyködő orosz kém hálózatot a kilencvenes években. Szkripal ezredesnek biztonságot garantált a CIA, de nem tudták elrejteni az oroszok elől. Nagy Britanniában rábukkantak és lányával együtt megpróbálták megmérgezni. Az akció nem sikerült pedig arra állítólag személyesen Putyin adott parancsot. Az orosz elnök arról nem beszélt, hogy ők is megpróbáltak behatolni az amerikai elitbe: Trumpot már a nyolcvanas években tőrbe csalta a szovjet titkosszolgálat. Első kinevezett nemzetbiztonsági tanácsadóját le kellett váltania Trumpnak, mert kiderült, hogy túlságosan is szoros szálak fűzik Oroszországhoz. Érdemes megemlíteni, hogy Putyin azután találta érdemesnek visszaemlékezni a CIA oroszországi szerepére amikor hosszasan tárgyalt Biden elnökkel – videón. Kiderült: az orosz elnök azt szeretné elérni, hogy a NATO formálisan is deklarálja azt, hogy Ukrajnát nem veszi fel az észak-atlanti szervezetbe.

Ellenzéki televíziós csatorna – külföldi ügynök

Putyin nem tréfál: az orosz hatóságok külföldi ügynökké nyilvánították a legnagyobb ellenzéki televíziós csatornát, amely már csak interneten működik.

A Dozsgy csatorna gyakran bírálta a Putyin rendszer elnyomó intézkedéseit az ellenzékkel szemben. Részletesen beszámolt arról, hogy Alekszej Navalnijt milyen módszerekkel próbálta meg lehetetlenné tenni a rendőrség Oroszországban. Az ellenzéki vezér jelenleg börtönben van mondvacsinált vádak alapján, és Putyin mosolyogva közölte a nyugati sajtóval: nem garantálhatja, hogy Navalnij élve hagyja el a börtönt!

A külföldi ügynök megnevezés azt jelenti az orosz jogban, hogy a szóbanforgó személyt vagy szervezetet valójában államellenes összesküvőnek tekintik. Eszerint a hatóságok szinte bármikor bármiért felléphetnek velük szemben.

Putyin tart a választásoktól

Az orosz elnök népszerűségének alapja az, hogy garantálja a rendet és az életszínvonalat. Az elsővel nincs is gond: Putyin titkosszolgálati képzettsége és múltja a garancia erre. A gazdaság viszont bajban van, mert Oroszország messze lemaradt a negyedik ipari forradalomban, melyet az informatika indított el. Továbbra is csak nyersanyagokat és fegyvereket képes exportálni.

Az olaj és a földgáz ára pedig hullámzik. Miután a globális gazdaság újraindul, megnőtt az igény az orosz nyersanyagokra is. Putyin tehát feltöltheti az orosz államkasszát.

A problémát most elsősorban a vírusválság jelenti, amely megmutatta: Oroszország egészségügyi hálózata végzetesen elmaradt a világ többi részétől. A koronavírus halálos áldozatainak a száma már meghaladja a 100 ezret is, és a járvány tovább terjed. Egyre többen bírálják az orosz egészségügyet. Azok az orvosok, akik ezt hangosan megteszik, kiesnek az ablakon. Putyin ügyel arra, hogy eltitkolja a világ elől a gyászos állapotokat, de a probléma megoldására már nem képes. Ezért kell betiltani vagy idegen ügynökké nyilvánítani a kritikus sajtót Oroszországban, ahol e tekintetben egyre inkább visszaköszönnek a szovjet viszonyok.

Csendben maradni okosabb lett volna

Varga Judit miniszternek egy Emmy-díjról az jut eszébe – egyébként jogosan –, hogy a kommunista rendszer örökösei is nézzék meg a filmet és szálljanak magukba. Ezt egy személyeskedő üzenetben közzé is tette. Az más kérdés, hogy ezt egy olyan miniszter mondja, aki ugyanolyan ocsmány propaganda szöveget tol, mint a kommunisták és egy sok tekintetben hasonló hatalom egyik leghűbb kiszolgálója.

Úgy tűnik viszont, hogy más párhuzam is van közte és a „kommunista rendszer örökösei” között. Az Emlékpont által közzétett dokumentumok és a nyilvános cégadatbázis alapján ugyanis a miniszter édesapja is beazonosítható, mint a kommunista rendszer kiszolgálója: nem is csak egy kis ügynök, hanem ún. szigorúan titkos tiszt lehetett, az aktái szerint meglehetősen aktív és meggyőződéses.

A tévedés jogát persze fenntartom, ha van másik miskolci Varga László, akinek a lányát és az édesanyját ugyanúgy hívják, mint a sunyi kis III/II-es alhadnagy szállodaigazgató rokonait és ráadásul hasonlít is Varga Juditra, akkor a miniszter asszonytól elnézést kérek!
Ha nincs, akkor viszont: 1) Varga miniszternek óvatosabban kellene bánnia az ilyen üzenetekkel 2) ha legalább annyi tartás van benne, mint Pokorni Zoltánban volt, akkor szépen lemond és átmenetileg visszavonul. Aztán persze lehet még belőle polgármester valahol.

Az szt. tiszt aktáját itt találja:
http://szigoruantitkos.hu/szt-tisztek/varga-laszlo-186.html.
Az azonos nevű apával és nagymamával rendelkező, szintén miskolci miniszter asszony Twitter-bejegyzéséről pedig itt olvashat:
https://hvg.hu/…/20191126_Varga_Judit_Dobrev_Klara_a_kommun…

(Szeretném a jegyzőkönyv kedvéért leszögezni: eszembe nem jutott volna elővenni az „apák és fiúk (lányok)” lemezt, ha maga Varga miniszter asszony nem kezdi el. Ez a kis írás csak arra szolgál, hogy figyelmeztesse: gondolkozzon, mielőtt tweeteni kezd!)
FRISSÍTÉS: a miniszter megerősítette a fenti szomorú tényeket, persze egy propaganda cikkben, miben másban https://pestisracok.hu/varga-judit-az-erveimmel-nem-tudnak…/
Megjegyzés: 1) természetesen tovább hazudik, amikor az 5 évig ALHADNAGYKÉNT ÉS HADNAGGYÁ ELŐLÉPTETVE dolgozó édesapját a rendszer naív áldozataként mutatja be. A 8000 forintos jutalom is kevésnek tűnik, de abban az időben egy átlagfizetés 1000-1500 forint lehetett 2) a felmenők bűneit ő kezdte emlegetni 3) a miniszter asszonnyal nem az a baj, amit kommunista tartótiszt édesapja tett anno. Hanem amit fideszes miniszterként ő tesz most.

Trump miatt kellett visszahívni egy CIA-ügynököt a Kremlből?

A CNN hírtelevízió exkluzív anyagában azt állítja, hogy az amerikai hírszerzés kénytelen volt kivonni egyik legfőbb informátorát Oroszországból, miután Trump elnök szigorúan titkos izraeli hírszerzési információkat osztott meg Lavrov orosz külügyminiszterrel a Fehér Házban.

Az eset még 2017-ben történt, de most került nyilvánosságra. A Fehér Ház és a CIA természetesen sietett cáfolni a CNN állításait. Ugyanígy tett Moszkva is, de az oroszok azért közzétettek néhány érdekes információt is.

A CIA orosz ügynöke Putyin közelében dolgozott

Oleg Szmolenkov 2010 előtt Oroszország washingtoni nagykövetségén töltött be tisztséget és minden bizonnyal a hírszerzés munkatársa volt. Az Egyesült Államokból hazatérve az elnöki hivatalba került. Harmadosztályú államtanácsos lett- írja a kormányhű Rt.com. 2017 nyarán Montenegróba ment nyaralni. Azután eltűnt.

A CNN leleplezése valószínűleg összefügg azzal, hogy Donald Trump javítani kívánja az USA kapcsolatait Oroszországgal, miután az ellene vizsgálódó ügyész nem tudott bizonyítékkal szolgálni arra, hogy az elnökválasztás idején az oroszok segítettek volna a győzelem elérésében. Trump jelezte: a következő G7 csúcsra, melyet Miamiban rendeznek meg, szívesen látná Putyin elnököt is. Az orosz államfőt azért zárták ki a nagyhatalmi csúcsról, mert 2014-ben Oroszország annektálta a Krím félszigetet.

Ráadásul tavaly, amikor közzétették az USA új biztonságpolitikai koncepcióját, abból kiderült: Kína mellett Oroszországot tekintik stratégiai ellenfélnek. Trumpot mindez nem zavarja, mert tudja: a kémek háborúja attól függetlenül folytatódik, hogy közben az államfők tárgyalnak egymással. Az USA szeretné megakadályozni Kína és Oroszország stratégiai szövetségét, ezért békejobbot kínál Putyinnak. Aki gondosan mérlegeli a körülményeket, de nyilvánvalóan szívesen eleget tesz Trump  meghívásának.

A múlttal végképp feltörölni

Jogunk van megismerni a múltat, de nem biztos, hogy lesz rá lehetőségünk.Szita Károly polgármester régi-új történetéről jut ez eszembe, akivel kapcsolatosan most ismét előkerült ügynökmúltja.

Miért épp most ne lenne aktuális az ügynökmúlt, amikor a rendszerváltozás óta eltelt huszonhét évben mindig is az volt. Alig akadt év, amikor valamelyik párt ne jött volna elő azzal, hogy most aztán már tényleg tenni kellene valamit. Mert az nincs jól, hogy még mindig nem látunk tisztán, nem tudjuk, kik és miként működtették a kommunista rendszert. Itt élnek közöttünk a pártállam haszonélvezői, pozícióban vannak, voltak, lesznek – megfelelő aláhúzandó.

Nagyon csendben és csupán zárójelben jegyezném meg: a múlt feltárása normális üzemmenetben nem újságírók és politikusok, hanem a történészek feladata volna. Politikusok is képesek persze prezentálni a múltat, de ez esetben nem egy, hanem sokféle múltat fogunk megismerni.

Ahány párt, annyi történelem.

Van egy uralkodó múlt, amely az aktuálisan kormányon lévők érdekeit jeleníti meg. És egy másik, kevesebb szavazattal bíró, ám azért szintén létező ellenzéki múlt.

Már az egykori párttagok – a pártállam működtetői – megítélése sem egyértelmű. A mai, magát jobboldalinak és antikommunistának mondó kormány prominensei között számosan az egykori MSZMP tagjai voltak. Ők persze, szemben a politikai ellenlábasok volt párttagjaival, nem meggyőződésből, még kevésbé karrierizmusból léptek be az akkori állampártba. Hanem azért, mert állandó zaklatásnak voltak kitéve. Zsarolásnak, ha úgy tetszik. S mint ilyenek, „belülről bomlasztottak”. Olyan is akadt közöttük – Hoffmann Rózsa például – aki saját elmondása szerint azért választotta a párttagságot, mert csak így lehetett belőle iskolaigazgató.

Most Szita Károly kapcsán megint előjött az ügynökkérdés. Mindig oka van annak, ha ez a téma fontossá válik. Mert mindig van valami, ami helyett másról kell beszélni.

Ezért sem lehet hiteles senki, aki ma, sok évvel a rendszerváltozás után az ügynökkérdés megoldását tartja a legfontosabb feladatnak.
Pedig, önmagában ez valóban lényeges kérdés, a múltunk nem elhanyagolható része, jogunk lenne megtudni, hogy kik és mit jelentettek rólunk, származott-e – és ha igen, milyen – kárunk ebből. Ki az, aki miatt annak idején nem kaptunk meg egy állást, nem juthattunk útlevélhez, lakáshoz, telefonhoz, emberi élethez.

Ám a múltnak ezt a szeletét megnyugtató módon soha nem ismerhetjük meg. A rendszerváltozás idején az akták egy része megsemmisült, más akták megvannak ugyan, de nem ott, ahol lenniük kéne. Ki tudja, hol, kinél landoltak ezek a dokumentumok. A folyamat a rendszerváltozás után folytatódott. Ahány kormány, annyi titokminiszter. És mindegyiküknek nem csak lehetősége, de érdeke is volt hozzáférni az aktákhoz. Menteni a rá, és párttársaira kínos dokumentumokat, bespájzolni a politikai ellenfeleket besározó papírokból.

Mely utóbbiakat, kellő időben, elő lehet venni, meg lehet lobogtatni. Legyen az illető politikus, neves filmrendező, frakcióvezető, miniszter, vagy – mint az interneten terjedő dokumentum alanya – polgármester.

Néhány éve volt egy javaslat, amellyel most, ha lehet, még a korábbiaknál is jobban egyet lehet érteni. Ennek lényege a következő: akinél, bármilyen terhelő adat, dokumentum van, álljon elő vele. Legyen az kellemetlen bárkire – kisemberre, nagykutyára. Nyíljanak meg a levéltárak a kutatók, a sajtó munkásai előtt, és az egyszerű emberek előtt is, hogy mindenkinek joga legyen megnézni, hogy kik és mit jelentettek róla a korábbi évtizedekben.

És ez az időszak tartson, mondjuk két hónapig.

Azt követően viszont tilos legyen bárkinek az ügynökmúltját emlegetni. Szabályozza törvény, milyen bűncselekményt valósít meg, aki a türelmi idő lejártával, bárkinek a lejáratásával hozakodik elő, s milyen büntetés jár e jogszabály megszegőinek.

Akkor talán magunk mögött tudhatjuk végre a múltat, s megbékélhetünk a jelennel.

Lapszem – 2018. március 17.

0

Ma a Gertrúdok és a Patrikok ünneplik a névnapjukat. A tél még egyszer lecsap az országra: országszerte kiadós lesz, az esőt egyre többfelé hó, helyenként ónos eső, fagyott eső váltja fel. A késő esti órákra a délkeleti megyék kivételével jelentősebb összefüggő hótakaró alakulhat ki, erős hófúvásokkal. 1-8 fok között alakul a hőmérséklet, ami  késő estére 0 és -6 fok közé hűl le. 

 

Magyar Nemzet – Lelkes ügynök volt Szita Károly

Újabb vezető fideszes politikusról rántja le a leplet a lap – ezúttal Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere áll a célkeresztben, akit azonban nem korrupcióval, hanem az ügynökmúltjával, annak bizonyítékaival soroz meg a terjedelmes cikk. A lap megszerezte a politikus állambiztonsági nyilvántartó kartonját és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság III/II. osztályának több (eredetileg) szigorúan titkos minősítésű aktáját, valamint Szita kézzel írt jelentését is, az első 1980. július 2-i, a nyilvántartó kartonja alapján pedig tudható, hogy Szita 1989. május 9-ig állományban állt. A titkos minősítéseket a papírokon látható bélyegző szerint 2008. július 12-én törölték.

A Krakus Péter néven jelentő Szita Károly 1994 óta Kaposvár fideszes polgármestere, 2014-től a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke. A dokumentumok alapján nem jelentett eget verő ügyekről, valószínűleg lehetősége sem volt erre, nem is állították komolyabb próbák elé. Megnyilatkozásaiból azonban jól látszik, a Kádár-rendszer elkötelezett híveként tűnt fel, vele szembeni kényszerítésnek nincs nyoma. Ügynöki munkáját lelkesen végezte, megbízóinak folyamatosan beszámolt környezete élete mellett saját körülményeinek változásairól is.

A Fidesz többször hangoztatta, hogy a pártban egykori ügynökök nem viselhetnek pozíciót. Több mint tíz évvel ezelőtt Szita Károly pedig azt mondta, bírósági úton tisztázza magát. Ez azóta sem történt meg, ahogyan a Fidesz sem lépett, hogy a párt megszabaduljon kommunista örökségétől – szögezi le a Magyar Nemzet.

Népszava – Bukhatjuk az EU-s pénzt a korrupt kormány miatt

Súlyos következtetéseket fogalmaz meg jelentéstervezetében a magyarországi korrupciós viszonyokat és az EU-támogatások felhasználását vizsgáló EP-bizottság – értesült a Népszava. A Költségvetési Ellenőrző Bizottság által készített, a lap birtokában lévő dokumentum szerint az uniós támogatásokat az eredeti rendeltetésüktől eltérően, az EU alapértékeit veszélyeztető módon használta fel a magyar kormány, és ezt szankcionálni kell.

Az Európai Parlament tavaly májusi állásfoglalása döntött az ún. 7-es cikkely szerinti vizsgálat elindításáról. A cél annak kiderítése, hogy szükség van-e uniós fellépésre Magyarországon az EU alapértékeinek védelmében. A vizsgálatot az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság folytatja le, a procedúra részeként ugyanakkor a költségvetési bizottság is elkészíti a maga jelentését, amelynek fókuszában a támogatások felhasználása áll. Ez utóbbi testület most arra jutott, hogy indokolt a mielőbbi beavatkozás.

„A Költségvetési Ellenőrző Bizottság felhívja az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat: mivel a korrupció jelenlegi szintje, valamint az államháztartás átláthatóságának és elszámoltathatóságának hiánya az EU-ról szóló szerződés 2. cikkében említett értékek megsértését jelentheti, ezért indokolja a 7. cikk szerinti eljárás megindítását;

felhívja a Bizottságot, hogy amennyiben a tagállamok nem hajlandóak az Európai Ügyészséghez történő csatlakozásra, az uniós pénzeszközök felhasználását fel kell függeszteni”.

A költségvetési bizottság konkrét hiányosságokkal indokolta a véleményét. Jelezte, hogy az EU-támogatások a magyar GDP 1,9-4,4% -át teszik ki, és az állami beruházások több mint felét adják, ugyanakkor a magyar korrupciós index 2008 óta 19 ponttal csökkent (így az egyik leggyengébben teljesítő tagállammá váltunk), az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által a 2013-2016 közötti időszakra vonatkozóan végzett 41 országos vizsgálatnak (ami a második legtöbb az EU-ban) a 85 százalékát „igazságügyi és pénzügyi ajánlásokkal” zárták, az elmarasztalások pénzügyi hatása elérte az összes támogatás 4,16 százalékát, ami az Unióban a legmagasabb, és túlságosan nagy (36 százalék) az egyszereplős közbeszerzések aránya.

A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentéstevője az Európai Néppártban (a Fidesz pártcsaládjában) ülő Ingeborg Gräßle, aki korábban a felcsúti kisvasút ügyében is vizsgálódott idehaza, és meglehetősen békülékeny álláspontra helyezkedett.

Magyar Idők – Soros embere Berlinben lobbizok a magyarok munkahelyei ellen

Magyar munkahelyeket veszélyeztet Soros György amerikai milliárdos egyik embere, aki német hátterű magyarországi cégeken keresztül gyakorolna nyomást a magyar kormányra. Dénes Balázs, a Civil Liberties Union for Europe nevű Soros-szervezet vezetője bevallotta, hogy most is keményen dolgoznak azon, hogy elérjék: Németország gazdasági nyomás alá helyezze Magyarországot – írja a lap a Jerusalem Post nevű izraeli hírportál alapján az Origóra is hivatkozva.

Az információkat a lobbista is megerősítette, egy bizalmas beszélgetésen uganis bevallotta: arra biztatta a német külügyet, hogy az itteni német cégeken keresztül magyarok munkahelyeivel zsarolja az Orbán-kormányt.

Amikor arról kérdezték, hogyan tud nyomást gyakorolni a magyar kormányra, akkor a német tulajdonú magyarországi Mercedes-, Audi- és Bosch-gyárakat említette. Dénes az akcióját a Soros-szervezetekkel kapcsolatos törvényi szabályozás visszavonása érdekében látta szükségesnek.

A korábban a – szintén Soros által fenntartott – TASZ-t vezető Dénes Balázs elmondta, hogy keményen dolgoznak. „Ezen a héten találkozom egy agytröszt képviselőjével, akinek befolyása van a német kormányra és külügyminisztériumra, viszek nekik egy példányt a törvényből, frissen lefordítva magyarból, és elmagyarázta nekik, mit tehetnek ellene.”

A Soros Györggyel régóta kapcsolatban, korábbi TASZ-vezető arról is nyilatkozott beszélgetőpartnerének, hogy a magyar származású amerikai milliárdos Nyílt Társadalom Alapítványa a szervezete fő támogatója.

Magyar Hírlap –Aktivizáló, tartalmas beszéd

„Különösen annak fényében érdekes az ellenzéki politikusok felháborodása, hogy éppen ők azok, akik minden megszólalásukban börtönnel fenyegetik a kormányoldalt” – fejtették ki egyebek között a lap által Orbán Viktor március 15-is beszédek elemzésére felkért politológusok. Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója kiemelte, hogy a fiatalok megszólítása nóvumnak számít a kormányfőtől, Deák Dániel úgy véli, értő fülekre talált az ifjaknak célzott üzenet.

„A kormányfő beszéde aktivizáló beszéd volt, ami a néhány hét múlva tartandó választás szempontjából kiemelten fontos”

– mutatott rá Deák Dániel. Úgy vélte, várható volt, Orbán Viktor szavait igyekszik kiforgatni az ellenzék. Az erkölcsi, politikai és jogi elégtétel ugyanakkor nem fenyegetés, hanem a valós társadalmi elvárás teljesítése. „A magyarok ugyanis párthovatartozástól függetlenül ellenzik a kötelező betelepítési kvótákat és a Soros-terv végrehajtását.” – fogalmazott a politológus. Ráadásul azoknak a szervezeteknek, amelyek propagálják és szervezik az illegális bevándorlást, a választást követően elfogadandó Stop Soros törvénycsomag-javaslat értelmében be kell majd szüntetniük tevékenységüket. Különösen annak fényében érdekes az ellenzéki politikusok felháborodása, hogy éppen ők azok, akik minden megszólalásukban azzal fenyegetik a kormányoldalt, hogy egy estleges kormányváltást követően mindenféle jogi alap nélkül elkobozzák a vagyonukat, és börtönbe zárják őket.

Boros Bánk Levente ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy nemzet- és hazaárulókat, azokat, akik országuk, annak állampolgárai ellen fordulnak, minden egészséges közegben megbüntetik.

Jelenleg jól be lehet azonosítani azt a kört, amely identitásunk felszámolására törekszik. Őket nem lehet már politikai ellenfélként definiálni, ehelyett a közösségre, a nemzetre veszélyt jelentő aktorokként kell kezelni őket – jelentette ki az elemző.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!