Kezdőlap Címkék Trónok harca

Címke: Trónok harca

Rossz hír a Trónok harca rajongóinak

1

Az HBO megerősítette a régóta terjedő híresztelést, miszerint a Trónok harca utolsó évada csak 2019-ben kerül képernyőre.

Az HBO a honlapján jelentette be, amit már eddig is sejteni lehetett: nem idén mutatják be a Trónok harca nyolcadik, utolsó évadának hat részét, hanem csak 2018-ban.

Ez azt jelenti, hogy a rajongóknak minden eddiginél többet kell várniuk a következő részekre a világ legnépszerűbb fantasysorozatából. Az Entertainment Weekly már 2017 nyarán arról írt, hogy az utolsó évadra valószínűleg másfél évet kell várni (az előző, hetedik évadot is a szokásosnál később, idén júliusban kezdték vetíteni), mert a sorozat alkotói a lehető leglátványosabbra akarják csinálni a finálét.

Most már biztos, hogy a nyolcadik évad csak 2019-ben érkezik.

A forgatás már tart, és várhatóan idén nyáron fejezik be.

Az EW szerint a késlekedés a kreatív indokok mellett azzal is magyarázható, hogy mivel a George R.R. Martin regényfolyama alapján készült sorozat az HBO eddigi legnagyobb dobása, minél inkább ki akarja tolni a csatorna a befejezést.

Egyben bejelentették, hogy az egyes epizódok rendezői David Benioff és D.B. Weiss (azaz a sorozat producerei és showrunnerei), valamint David Nutter and Miguel Sapochnik lesznek – ők mindketten rendeztek már több epizódot is.

Azt viszont még nem lehet tudni, hogy 2019-ben mikor indul a nyolcadik évad, tehát az továbbra is nagy kérdés, hogy mennyit kell még várniuk a rajongóknak a történet lezárására. Mivel a hetedik évad kivételével mindig tavasszal kerültek adásba az új részek, elképzelhető, hogy most is emellett dönt majd az HBO.

Az biztos, hogy ez lesz az eddigi legrövidebb évad: mindössze hat részesre tervezik, bár valószínűleg néhány epizód hosszabb lesz a szokásosnál.

Minden eddiginél látványosabb és butább lett a Trónok harca hetedik évada

0

Felemás érzéseket hagyott maga után a Trónok harca hetedik évada, amelyet a kései premierdátum és az utolsó előttisége miatt még a szokásosnál is jobban vártak a rajongók. Végre sor került egy csomó nagy találkozásra, fontos titkok lepleződtek le, és voltak elképesztően látványos csatajelenetek is. Viszont mindezek feldolgozására nem hagyott elég időt az évad, amely rövidebb volt, mint amit eddig megszokhattunk. Erősen spoileres összefoglaló következik a nem túl jól sikerült évadról.

Július közepén még annak örülhettünk, hogy a megszokottnál később ugyan, de végre itt a hetedik évad, ez az öröm viszont nem tartott sokáig, mert kevesebb, mint másfél hónap alatt már vége is lett. Az eddig tíz epizódos évadok helyett most ugyanis csak hét részt kaptunk.

Forrás: HBO

Ez azzal járt, hogy csak az első epizód után éreztük azt, hogy jóformán semmi sem történt, míg korábban elég sok volt a töltelékrész a sorozatban.

A tempó felgyorsulása viszont mégis fájó űrt hagyott maga után,

mert egyre-másra történtek a jelentőségteljes, évadok óta várt események, ezek feldolgozására viszont egyáltalán nem hagytak időt az alkotók.

Hiába lettek hosszabbak az egyes epizódok a tavalyiakhoz képest – az utolsó rész szinte játékfilm hosszúságú, 80 perces volt -, a készítők csak a forgatókönyvön erőszakot téve tudták elmondani mindazt, amit az utolsó, nyolcadik évad előkészítéseként el kellett.

Jó példa erre, hogy míg az előző évadban az Éjjeli Őrség mesternek készülő tagja, Samwell Tarly (John Bradley) gyakorlatilag az egész évadon keresztül csak utazott a Faltól Óvárosig, most ugyanő egyik részről a másikra visszajutott északra, ahonnan elindult. De mindez semmi ahhoz képest, amit Havas Jon (Kit Harington) művelt, aki

Westeros legkülönbözőbb pontjain tűnt fel az évadban

– még a Falon túlra is eljutott. Ezekből a korábbi évadokban hosszúra nyúló utazásokból szinte semmit nem láttunk: a szereplők egyszer csak már ott is voltak, ahol lenniük kellett.

A Trónok harcában persze már megszokhattuk, hogy az idővel elég önkényesen bánnak az írók, és nem zavarja őket, ha egyes karakterek mintha egy párhuzamos univerzumban léteznének ebből a szempontból. Ez a hetedik évad ötödik részében érte el a csúcspontját, amikor Daenerys Targaryen (Emilia Clarke) több ezer kilométerről a bajba Havas Jon megmentésére siet, és ráadásul még oda is ér időben.

Forrás: HBO

Sokak szemében persze hülyeségnek tűnhet ilyesmit felhozni egy olyan sorozattal kapcsolatban, amelyben élőhalottak, sárkányok és mindenféle más természetfeletti dolgok vannak. Valószínűleg így voltak ezzel a készítők is: nehogy már ez ne férjen bele, mikor így is annyi furcsaság történik.

És hiába ismerték el ők maguk is, hogy itt bizony kicsit lazán kezelték az időtényezőt, egyes rajongók nem voltak restek kiszámolni, hogy igazából tényleg odaérhetett időben Dany Jon megmentésére. De pontosan ebből az igyekezetből,

az utólagos igazolgatásból látszik, hogy még egy ennyire különös fordulattokkal és karakterekkel operáló sztori sem engedheti meg magának, hogy elrugaszkodjon a valóságtól.

Legalábbis attól, amelyet ő maga megteremtett. Lehet, hogy Westerosban évekig tartanak az évszakok, de azt senki nem mondta, hogy egy nap nem 24 órából áll, vagy, hogy a szereplők időbővítő készülékkel is rendelkeznek, mint a Harry Potterben.

Forrás: HBO

Ha a sajátos időkezelésen túllendülünk, még akkor is jócskán voltak zavaró momentumok a forgatókönyvben. Például míg korábban pont azt szokhattuk meg, hogy a Trónok harcában nem lehet előre megjósolni a fordulatokat, és bárki, bármikor meghalhat, ez egyre kevésbé igaz. Minden egyes halálos veszedelemben forgó fontos szereplő csodás megmenekülést produkált, ami egyrészt persze örömteli lehet a rajongóknak, másrészt viszont

egy jelentős izgalomfaktort sikerül lassan teljesen kiirtani a sorozatból.

Egyetlen fontos karaktert vesztettünk el az évadban: Petyr Baelish-t (Aidan Gillen), és az ő halála nevezhető váratlan fordulatnak, viszont annyira váratlan lett, hogy az alkotók nem is bajlódtak azzal, hogy megértessék velük, hogyan jutottunk el idáig. Hiába volt a hetedik évadban fontos történetszál a Stark nővérek rivalizálása és Kisujj kavarása a háttérben, ami a megölésével megnyugtató lezárást kapott, a lényeg nem derült ki, hogy mikor és hogyan fedte fel Arya (Maisie Williams) és Sansa (Sophie Turner) Baelish mesterkedéseit. Pedig ez lett volna az igazán érdekes, és nem az, amit láttunk helyette. Csak így könnyebb volt az alkotóknak, és ez a szemlélet sajnos nagyon jellemző volt az egész évadra.

Minden ilyen, hosszabb kifejtést igénylő, lassan épülő dolgot kihagytak a forgatókönyvből,

majd utólag néhány mondatban megmagyarázták, hogy kedves nézőink, ez és ez történt, amit önök nem láttak, de íme, ez lett az eredménye. Higgyék el, hogy tényleg megtörténhetett így, és haladjunk tovább.

Forrás: HBO

Ezért lehetett az évad megnézése után az az érzésünk, hogy a készítők feláldozták a hetediket a nyolcadik oltárán. A mostani hét résznek semmi más célja nem volt, csak az, hogy az eddig – George R.R. Martin írói stílusa miatt – lassan kibontakozó, és „ez majd egyszer fontos lesz” érzetet keltő mellékszálakat elvarrják, hogy a szereplők készen álljanak a végső nagy küzdelemre. Ezzel nem is lett volna valószínűleg baj, ha nem hét részbe kell belesűríteni mindezt. Így viszont sutba dobták a logikus történetvezetést és a karakterépítést azért, hogy a nyolcadik évadra mindenki eljusson oda, ahová szánták az alkotók.

Kérdés, hogy ezek a hiányosságok mennyire tudhatók be annak, hogy már az egyre terjengősebben író George R.R. Martin könyvei nélkül dolgoztak a showrunnerek, David Benioff és D. B. Weiss. A Trónok harca sorozat és A tűz és jég dala regényfolyama a hatodik évadtól végleg elvált: a kereskedelmi szempontok által jobban kötött tévések nem akartak a lassan dolgozó, vagy a hatodik kötettel írói válságba kerülő Martinra várni, ezért a saját fejük után mentek.

Forrás: HBO

Annyit azonban a kezdetektől tudtak, mert elárulta nekik az író, hogy mire és inkább kikre szeretné kifuttatni a történetét, kik lesznek a végső elszámolásnál a legfontosabb karakterek. Ez tehát adott volt, mint ahogy az is, hogy kezdeni kell valamit a belviszályoknál sokkal nagyobb fenyegetést jelentő Másokkal, akik életre keltik a holtakat. Sokszor elhangzott a hetedik évadban, hogy már nem az a tét, hogy ki ül a Vastrónon, mert ha nem foglalkoznak a Falon túlról érkező fenyegetéssel, akkor végül nem lesz ki felett uralkodni. És így már mindenki számára egyértelmű, hogy miért leíróbb cím az egész sztorinak az, hogy A tűz és jég dala, mint a Trónok harca, amely valójában George R.R. Martin első kötetének a címe volt.

A hetedik évad hetedik részében pedig megtörtént az esemény, amely utat nyit a hatalmas csatának élőhalottak és élők között.

A Fal leomlott, most már nincs, ami visszatartsa a Mások hadseregét. A Trónok harca nyolcadik évada így minden bizonnyal megint tele lesz látványos csatajelenetekkel, amelyekre majd utólag nagyon büszke lehet az HBO. Csak remélni merjük, hogy azért azt sem felejtették el teljesen az alkotók, hogy a háttérben zajló ármánykodások sokszor ezeknél is izgalmasabbak, és újra látunk ilyeneket a sorozatban.

Mert akármennyi rosszat mondunk is a hetedik évadról, nagyon várjuk már a nyolcadikat,

és ezt a készítők is pontosan tudják. Nehéz elképzelni olyan nézőt, aki eddig mindig követte a Trónok harcát, de a hetedik évad annyira nem tetszett neki, hogy az utolsót inkább meg sem nézi. Nagy kockázatot tehát nem vállalt David Benioff és D. B. Weiss, amikor egy önmagában kevéssé értékelhető utolsó előtti évadot forgattak, mert a sorozat egészének megítélésében nem ez fog számítani igazán, hanem ami ezután következik. Némi aggodalomra ad okot, hogy a nyolcadik évad még a mostaninál is rövidebb, hat részes lesz, viszont cserébe az alkotók még hosszabb epizódokat ígértek.

Nem áll szóba a postás a Trónok harca sztárjával

0

A világ talán legnépszerűbb sorozatának szereplői néha nehézségekkel találkoznak. A Bronnt alakító Jeromy Flynn-nel például nem áll szóba a postás.

Figyelem, a cikk spoilert tartalmaz, ha még nem látta a hetedik évad negyedik részét (vagyis az eddigi utolsót), ne olvasson tovább!

A Bronnt alakító Jerome Flynn az egyik legnépszerűbb karakternek számít, laza stílusa miatt – a Mashable egyenesen a sorozat Han Solójának nevezi.

A legutóbbi rész után azonban esett a népszerűsége.

Az HBO Making Game of Thrones című műsorában arról beszélt, hogy a postása már nem áll szóba vele, miután az előző részben egy óriási nyíllal meglőtte az egyik sárkányt, amelyen ráadásul ott ült a királynő, Daenerys is.

A jelenet a videón 5:10-től:

Jövőre jelenhet meg a Trónok harca újabb kötete

0

George R. R. Martin, a világ egyik legnépszerűbb sorozatának alapjául szolgáló könyvek szerzője azt mondta, hónapokra van attól, hogy befejezze a sorozat hatodik kötetét.

Martin már hat éve dolgozik a regényfolyam következő kötetén. A tűz és jég dala sorozatból, amely alapján az HBO a Trónok harca sorozatot készítette, 1996 óta eddig összesen öt kötet jelent meg: a Trónok harca, a Királyok csatája, a Kardok vihara, a Varjak lakomája és 2011-ben az eddigi utolsó, a Sárkányok tánca. A tél szelei lesz a hatodik rész.

Korábban már többször jelentek meg különböző időpontok, hogy mikor jelenik meg az új kötet. Most maga Martin írta azt a saját blogján, hogy még mindig hónapok kellenek neki ahhoz, hogy befejezze, de jövőre azért várhatóan megjelenhet. Azt is írta, hogy nagyon furcsa híreket olvasott már a kötetről és nehéz eldönteni, melyik abszurdabb: hogy már régóta kész van vele és csak ül rajta, vagy az, hogy még egy oldalt sem írt meg.

A tévésorozat, amelynek az utolsó előtti, hetedik évada megy már, közben utolérte, sőt, le is hagyta a regényt, de több ponton el is tér tőle.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!