Kezdőlap Címkék Tőzsdepánik

Címke: tőzsdepánik

Maradt a veszteség a tőzsdén

0

Lényegében a nyitáskori veszteséggel zárta napot a budapesti tőzsde a hétfőről áthúzódott pánik következtében. Közben a tengeren túl viszont mintha enyhülne a krízis, az amerikai index enyhe emelkedésben van.

A reggeli 2,6-2,8 százalékos esésnél valamelyest kisebb arányú, 2,42 százalékkal alacsonyabb értéken zárta a keddi kereskedést a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX. A vezető részvények mind veszítettek értékükből: az OTP 3,34, a Mol 2,64 százalékot.

Eközben az itteni idő szerint a délután közepén nyitott amerikai börzén a Dow Jones enyhe, 0,1 százalék emelkedéssel néz a nap hátra lévő része elé. Ezzel

talán rácáfol az elemzői várakozásokra,

hogy kedden folytatódik az előző nap kezdődött pánikszerű részvényeladási hullám.

A világot végigdúló cunami óriási veszteséget okozott elsősorban a pénzügyi vállalatok körében, dollármilliárdok égtek el az árfolyam beomlása közepette. Az előre sejtett, általában jó ideje tudott zuhanás egy évek óta zajlott árfolyam-felfutást zárt le, és ilyenkor törvényszerű a korrekció bekövetkezte. Sokan most vették ki eddig elért nyereségüket – erről bővebben írtunk.

A Mol és az OTP szenvedi el a pánikot

A két vezető részvény, a Mol és az OTP „viszi vállán” itthon a tengeren túl hétfőn kitört korrekciós árfolyamzuhanást. Jelentős forgalom mellett három százalék közelében a budapesti börze vesztesége.

A reggeli nyitástól kezdődően

jelentős értékvesztést szenved el a Budapesti Értéktőzsde és a vezető két részvény.

Fél háromkor a BUX mínusz 2,7, a Mol és az OTP egyaránt mínusz 3,7 százalék árfolyam-esésen állt.

Az amerikai tőzsdék ezután nyitnak, a prognózisok a tegnapi jelentős arányú zuhanás folytatását vetítik előre.

Amint arról reggel írtunk, hétfőn komoly 4-4,6 százalékot estek a legfontosabb ágazatok részvényeinek indexei, s a folyamat átterjedt az ázsiai piacokra is.

A jelenség hátterében a régóta várt korrekció bekövetkezte áll. Évek óta tartó szinte megszakítás nélküli árfolyam-emelkedés szakadt meg, nagyrészt azért, mert sokan elérkezettnek látták az időt kivenni a felhalmozódott komolyabb árfolyamnyereséget.

A BÉT-en a nyitás utáni nagy zuhanást némi visszazárkózás követte, de aztán beállt a korábbi 2,5-3 százalékos árfolyam-veszteség (az előző napi záróértékhez képest).

Átterjedhet a pénzpiaci pánik Európára

0

Nyitás után három százalékot közelíti a budapesti tőzsde esése a történelminek nevezett mértékű hétfői amerikai és ázsiai tőzsde-beomlás után. A tengeren túl elsősorban a pénzügyi ágazat cégei veszítettek dollármilliárdokat. A háttérben a megelőző időszak óriási emelkedése áll, továbbá sok befektető most látta úgy, hogy érdemes kivennie a felhalmozott nyereséget. Az esés az első jelek szerint megjelent a budapesti börzén.

Tíz perc alatt ezer pontot zuhant az amerikai Dow Jones indexe hétfőn: a 6,5 százalék óriási mértékű. Ekkora esést hat és fél éve nem jegyeztek fel. A legtöbbet a pénzügyi ágazat cégei veszítettek – percek alatt dollár ezermilliárdok tűntek el a semmibe.

Az ilyenkor megszokott részvényeladási hullám azonnal átterjedt Ázsiára. A japán Nikkei szűk másfél év legnagyobb indexesését produkálta 5,6 százalékkal.

A háttérben lényegében nem szokatlan korrekció áll. A megelőző időszakban a Dow egyre másra adta át a múltnak az árfolyam-emelkedési rekordokat; az ilyet előbb-utóbb mindig ellentétes folyamat követi. Most is ez történt, sokan döntöttek úgy, hogy kiveszik az árfolyamban felhalmozódott nyereséget, ami eladási hullámot indított el.

A keddi nyitáskor a Budapesti Értéktőzsde is romlással kezdett. A BUX 2,5-2,7 százalék közötti mínuszban mozog.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!