Kezdőlap Címkék Tolvaj

Címke: tolvaj

Igazgatói intő Strasbourgból

Tisztelt Szülők! Tájékoztatjuk önöket, hogy fiuk magatartásában az utóbbi időkben kedvezőtlen változásokat tapasztaltunk. Bár e negatív elmozdulásnak voltak előjelei, mi, ameddig lehetett, türelmesen vártunk, mert bíztunk abban, hogy gyermekük szép szóval, meggyőzéssel, ha úgy tetszik, érvekkel is jobb belátásra bírható.

Ebbéli reményünkben azonban csalódnunk kellett: gyermekük magatartása nemhogy javult volna, de egyre inkább elhatalmasodtak a viselkedésében és személyiségében a laikus szem számára is jól látható zavarok. Nevezett gyermek gyakran verekszik társaival, főleg a nála kisebbekkel, ráadásul lop is tőlük. Mindezekre már több alkalommal felhívtuk az Önök nagybecsű figyelmét, de amint azt sajnálattal tapasztaltuk, a helyzet egyre csak romlott.

Azt sem hallgathatjuk el Önök előtt, hogy fiuk rendszeresen hazudik a társainak. Bármennyire is fájó, kedves szülők, az az igazság, hogy pajtásai, akik egykoron szerették, ma már utálják és undorodnak tőle. Nem szívesen mondunk ilyet, már csak azért sem, mert tőlünk mindig is távol álltak a kemény és sarkos megfogalmazások, de nem rejthetjük véka alá: gyermekük mára elviselhetetlenné és kibírhatatlanná vált. Egyre többen panaszkodnak rá, ám úgy tűnik, egyelőre mindhiába: esetében mind a baráti, mind pedig a hivatalos intelmek falra hányt borsónak bizonyulnak. Ha önmérsékletre, és a közösen elfogadott normák betartására intik, ő csak a vállát vonogatja, pökhendi és arrogáns válaszokat ad.

Nem ismer sem istent, sem embert, ha úgy látja jónak, nekimegy mindenkinek.

Pszichológusunk meglátása szerint gyermekük nem egyszerűen krónikus hazudozó, de olyan, mint egy, a társai amnéziájára építő szélhámos: a véleményét gyakran, látszólag minden értelmes ok nélkül változtatja. Ma ezt mondja, holnap meg azt, attól függően, hogy pillanatnyi érdekei alapján mit tart jónak. És meg kell mondanunk, az is aggodalomra ad okot, hogy másképp beszél óvodán kívül, és megint másképp társai körében. (Csupán miheztartás végett, valamint az Önök tájékoztatása céljából jelezzük: az ilyet a normális emberi kapcsolatokon alapuló társadalmakban – gyk.=gyengébbek kedvéért demokráciákban – kettős beszédnek nevezik.)

Kötelességünk megemlíteni, hogy a fiuk személyiségében beállt zavarok, a tevékenységében gyakorta fellelhető uszítás, valamint az ezzel rokon gyűlöletkeltés már közösségünk normális működését veszélyeztetik. Ezért kérjük Önöket, hogy kemény kézzel, az általunk normál üzemmenetben nem díjazott, ám az ő esetében egyedül célravezető – atyai pofonokban és eltángálásban megtestesülő – szigorral lépjenek fel vele szemben.

Sonka Magyarország

Kedves közmunkások! Biztosan emlékeztek rám, Lázár Jánosnak hívnak. Én vagyok az, aki nemrég azt mondta rólatok, hogy azért jó a közmunka, mert ha reggel 6-tól keményen dolgoztok, akkor délután 3 után már nem lesz erőtök lopni.

Tudom, akkor többen megsértődtetek, de most hoztam nektek Csíki sört és sonkát, remélem, szeretitek mindkettőt. Ugye, szent a béke? És nem azért hoztam, hogy majd jövő vasárnap a Fideszre szavazzatok, mert ez egy sunyi hátsó gondolat lenne a részemről. Bár, ha jót akartok magatoknak, akkor nincs más választásátok. Ha ugyanis rám szavaztok, akkor én leszek itt a ti képviselőtök.

Listán pedig a Fideszre kell szavazni.

Tudjátok, hogy mi a lista? Nem az, amelyikről Orbán miniszterelnök úr beszélt a rádióban. Azon a listán a Soros bérencei vannak. Zsoldosok, kétezren. Szeretitek a zsoldosokat? Nem hallom. Mondjátok hangosabban, hogy akkor lássak zsoldost, amikor a hátam közepét!

Ezt még egy kicsit gyakorolni kell. Majd ideküldöm a Németh Szilárdot, ő majd szépen belétek veri.

Nem a kampány miatt vagyok itt, hanem azért, mert szeretlek benneteket. És akit én szeretek, attól nem sajnálom sem a sört, sem a sonkát.

Ne szóljatok közbe, nem loptam egyiket sem.

Értem, hogy mire gondoltok. Hogy vannak emberek, akik délután 3 előtt és után is lopnak. Álmukból felébredve is, bármikor. Neveket is tudnék mondani, de most nem a nevek a fontosak, hanem, hogy április 8-án jól szavazzatok.

Szeretitek a sört? És a sonkát?

De azt ugye nem szeretnétek, ha a migránsok meginnák a sörötöket, és megennék a sonkátokat! És ha helyettetek lopnának! (Ja bocs, ez a korábbi beszédemből való, amikor még nem volt kampány és tolvaj bandának neveztelek benneteket.)

Még egyszer hangsúlyoznám, nehogy bárki félreértse: nem azért hoztam nektek a sört és a sonkát, mert kampány van, hanem azért, hogy tudjátok, kire kell szavaznotok.

Látom a szemetekben, hogy bizonytalanok vagytok, ezért elmondom még egyszer. Én hoztam nektek a sört és a sonkát. Meg a Fidesz. És felejtsétek el, ami a múltkor mondtam, hogy 3 óra után már nincs erőtök lopni. Ez nem erő kérdése. Nézzetek rám, majd kicsattanok az erőtől és tudjátok, hogy mit szoktam csinálni délután 3 óra után?

Nem, ne kiabáljátok kórusban, ami nem igaz.

Délután 3 óra után nem szoktam lopni, kedves közmunkások. Igyátok meg gyorsan a sört és faljátok be a sonkát, mielőtt véletlenül lába kél!

Hadházy szerint a Fidesz piszkos kis táskatolvaj banda

0

A kormánypárti sajtóban az utóbbi időkben gyakori szereplő Hadházy Ákos, az LMP társelnöke. Számos cikkben foglalkoznak azzal, hogy hobbija a repülés, és rendre azt kérdezik, hogy az egykori állatorvosnak miből telik erre a költséges szenvedélyre.

Hadházy Ákos, akinek nemrégiben egy autóból ellopták a táskáját, majd ezt követően az Andy Vajna tulajdonában lévő Borsban jelentek meg róla olyan információk, amelyek a táska ellopása nélkül nem biztos, hogy megjelenhettek volna, most a Facebookon válaszolt az őt ért vádakra.

„Megtisztelő valahol, hogy a korábbi pártom tőlem fél a legjobban az egész ellenzékből” – írja Hadházy. „Mert ezért próbál a legaljasabb módszerekkel lejáratni. Úgy tűnik, lassan jobban fél tőlem, mint Sorostól vagy éppen az ENSZ-től. A fideszes Budai „Elszámoltató ” Gyula ma sajtótájékoztatón megkérdezte, hogy miből finanszíroztam a repült óráimat.

Mondhatnám, hogy megmondom, ha visszaadják az ellopott táskámat és irataimat. Piszkos kis táskatolvaj banda.

Sajnos hazudnak, mint a vízfolyás. Tényleg sajnos, mert örülnék. ha valóban annyi pénzem lett volna erre, mint amennyit ők hazudnak. A lopott papírok náluk vannak, de tavaly kb 8 órát tudtam repülni, a vizsgámat kivéve többnyire a legolcsóbban bérelhető 20-40 éves gépekkel. Azt is jól tudják, hogy 2004-ben kezdtem repülni, amit erre költöttem, azt apránként tettem.”

Hadházy szerint lehet, hogy a fideszesek csak azt tudják elképzelni, hogy valakinek csak lopásból lehet pénze. Ő, mint írja, más uat választott: „kményen tanultam, hogy aztán állatorvosként egy szép, de kemény szakmában, kéthetente 0-24 ügyeletet adva viszonylag jómódban megéljek és felnevelhessem négy gyermekem.”

Mint írja, arra valóban nem számított, hogy szándékosan elcseszik a forintot és a tízmilliós lakáshitelből 10 év törlesztés után is marad 14 millió és „valóban, gépkocsit is lízingelek. Igaza van – bár semmi köze nincs hozzá – Budai elvtársnak abban, ha nem repülök, most kevesebb tartozásom volna. Ezt néha a feleségem is szóvá teszi, csak neki van is hozzá köze.”

Újabb két reptéri tolvajt fogtak el

0

A police.hu beszámolója szerint a két rakodómunkás még januárban egy utas feladott poggyászából lopott el egy fehérarany gyűrűt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Öt nappal később egy másik utas poggyászából egy karórát és egy parfümöt tulajdonítottak el.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói az érintett járatok rakodási körülményeinek vizsgálata során jutottak el két, a repülőtéren dolgozó munkáshoz.

A házkutatások során megtalálták az ellopott értékeket,

valamint további – vélhetően szintén bűncselekményekből származó – tárgyakat is.

A két feltételezett elkövetőt előállították és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanújával hallgatták ki.

Megint tolvajok miatt panaszkodnak ferihegyi utasok

0

Eltűnt egy Budapestről Londonba utazó magyar család pénze a feladott bőröndjükből. A FüHünek azt mondták, azért tették oda, mert a kézipoggyászukból már loptak korábban, a feladott csomagból viszont eddig nem. Ugyanaznap egy Isztambulból Budapestre érkező másik utas azt vette észre, miután megérkezett, letörték a bőröndje zárját, és teljesen feltúrták a csomagját.

A Liszt Ferenc Repülőtér
fotó: MTI/MTVA/Bizományosi: Balaton József

Budapestről ment Londonba csütörtök délután Anett a családjával. Azt mondta a FüHünek, hogy kisbabájuk miatt nagyon siettek, ezért csak otthon nézték át a csomagjaikat. Akkor vette észre, hogy az egyik bőröndből hiányzik egy boríték, amelyben, ahogy fogalmazott, „rengeteg pénz” volt, valamint egy óra is eltűnt.

Pedig épp azért tette a feladott csomagjába őket, mert, ahogy mondta,

„régebben már vettek ki kézipoggyászból is értéket, emiatt nem mertük beletenni.”

Ráadásul annyi cuccuk volt, hogy attól is tartottak, valaki észrevétlenül belenyúlhat. A feladott csomagjaikból viszont még soha nem loptak – eddig. Azt mondta:

„Az egész azért igazán felháborító, mert én fizetek azért, hogy a táskámat elhozzák A-ból B-be.”

A reptéri dolgozók miatt viszont egyik légitársaság se vállal felelősséget.

Anett azt mondta, elismeri, hogy ők is hibáztak, hogy a csomagba tették a pénzt, „de azt nem ismerem el, hogy emberek életét lopják ki a bőröndből. Azt nem ismerem el, hogy több havi munkánk veszett kárba”.

Egy másik utas ugyancsak csütörtökön Isztambulból érkezett haza Budapestre. Amikor, egyébként hosszas várakozás után, megkapta a bőröndjét, azonnal észrevette, hogy

eltörték rajta a számzárat.

A FüHünek elmondta: ahogy kinyitotta, látta, hogy valaki fel is túrta a benne lévő ruhákat, a neszesszerjét és a bőrönd belső zsebét pedig eltépték, pár száz forintnyi aprót vittek el. Szerinte pénzt vagy drága ékszereket kereshettek, ezért tépték fel a kis zsebeket, tasakokat.

illusztráció
MTI Fotó: Földi Imre

Egyikük sem érti, miért pont az ő bőröndjükbe nyúltak bele, hiszen kívülről semmi nem látszott rajtuk. Arra gyanakodnak, hogy az átvilágításon tűnhetett fel valami a tolvajok esetleges társának – ezt feltételezné, hogy az indulásnál történt a lopás.

Mindketten feljelentést tettek.

Azt persze egyelőre nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a budapesti reptéren történt a lopás (az isztambuli reptérre is sokan panaszkodnak), de az gyanús, hogy több eset is volt ugyanazon a napon, nagyjából ugyanabban az időben.

A Liszt Ferenc Repülőtér Facebook-oldalán egyébként sok a panasz a lopásokra. Van, aki azt írja, hogy cigarettát lopnak ki rendszeresen a csomagjából, másnak 200 eurója tűnt el. Más arról írt, hogy szintén a bőröndje zárját tették tönkre, tőle parfümöt és ruhákat loptak el.

Hardy Mihály, a repülőtér szóvivője a FüHünek azt mondta,

„örök macska-egér játék”

folyik, a világ összes repülőterén. Mint mondta, keményen küzdenek a hasonló esetek ellen, a rakodást végző cégekkel közösen.

A csomagok feladás után egy zárt rendszeren haladnak keresztül, amelyet végig kamerákkal figyelnek. Ennek végén a földi kiszolgáló cégek emberei rakják őket kocsira, majd pakolják be a csomagtérbe a repülőn. Van olyan légitársaság, amely már ezeket is bekamerázta, de, ahogy Hardy Mihály mondta,

ezek a kamerák nem biztos, hogy minden sarkot látnak,

és ezt az esetleges tolvajok pontosan tudják.

Ő azt tanácsolja az utasoknak, hogy semmiképp ne tegyenek pénzt, ékszert, vagy bármilyen értéket a feladott bőröndbe.

A pénzköteg ugyanis látszik az átvilágításkor is.

Arra is figyelmeztet, hogy amikor esetleg a kézipoggyászát veszik el valakinek felszállás előtt, akkor is gondolja végig, mi van benne, és szedjen ki belőle minden értékes dolgot.

Felszálló utasok Ferihegyen
MTI Fotó: Földi Imre

Megkerestük a légitársaságot is, amellyel Anett utazott. Levélben azt írták: a poggyászok kezelését „földi kiszolgáló partnerek végzik az egyes repülőterekkel kötött megállapodások” alapján. Panaszt ott lehet tenni, ahova megérkezik az utas. Azt is írják, hogy minden panaszt egyénileg vizsgálnak ki, és

szoros figyelemmel kísérik földi kiszolgáló partnereik működését.

Az elmúlt öt évben, vagyis 2012 eleje óta összesen 727 nyomozás indult csomaglopás miatt a ferihegyi repülőtéren – ezt akkor árulta el a 444.hu-nak a rendőrség, amikor sérült keze buktatott le egy reptéri tolvajt. Egy, Anetthez hasonlóan Londonba repülő utas megérkezése után vette észre, hogy a bőröndjében minden ruháját összevérezte valaki. Egy másik utas is hasonló panasszal jelentkezett. El is fogták az egyik budapesti rakodómunkást, akinek visszavonták a belépőkártyáját.

Hardy Mihály azt is mondta a Fühünek, hogy a rakodó cégek embereire is nagyon szigorú szabályok vonatkoznak.

Nem lehet náluk például mobiltelefon, és készpénzből is csak annyi, ami mondjuk az ebédjükre elég.

Ezeket kifele menet is ellenőrzik. Van, ahol a rakodást is videóra veszik.

Szerinte egyébként a Liszt Ferenc Repülőtér a panaszok szempontjából az „európai középmezőnybe” tartozik. Sok lopásról tudnak például angliai repülőtereken: volt olyan, ahol hatszor annyi panasz érkezett egy légitársasághoz, mint ugyanennek a társaságnak más járatain. Azt mondja: ha valaki ilyet tapasztal, azonnal vegyen fel jegyzőkönyvet a légitársaságnál, és tegyen minél előbb feljelentést a rendőrségen.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!