Kezdőlap Címkék Time

Címke: Time

Új Freddie Mercury felvételt tett közzé a BBC

33 éve elveszett és soha közzé nem tett felvétel került elő, melyet a BBC tett most közzé.
A dal később más változatban lett ismert.

Time: Európának ajánlatos aggódnia

0

A belpolitikában a politikus előreláthatólag még agresszívabban fogja támadni a sajtót. Újabb nyomás vár azokra az üzleti vezetőkre, akik nem támogatják a hivatalos programot. A miniszterelnök fokozza erőfeszítéseit a CEU bezáratására.

Európának ajánlatos aggódnia, mert Orbán Viktor ragaszkodik eddigi politikájához. Így értékeli a helyzetet az Eurázsia Csoport nevű kockázatelemző intézet vezetője – a Time-nak adott interjújában.

Ian Bremmer kiemeli, hogy a kormányfő az egész kampányt csaknem a migránsokkal szembeni félelemre, illetve a kvóták elutasítására építette, a kétharmad birtokában pedig még inkább szembeszáll Brüsszellel. Hogy nyert, az illiberális demokrácia győzelmét jelenti. A modell ellentétes az EU szabályaival és értékeivel.

E felfogás szerint a jognak az a legfőbb rendeltetése, hogy megvédje a vezetőket és felhatalmazásukat. A bíráktól és az újságíróktól azt várja el, hogy szavatolják a győztes jogait.

A belpolitikában a politikus előreláthatólag még agresszívabban fogja támadni a sajtót. Újabb nyomás vár azokra az üzleti vezetőkre, akik nem támogatják a hivatalos programot. A miniszterelnök fokozza erőfeszítéseit a CEU bezáratására.

Orbán politikusi személyiségét a migráció határozza meg. Kitart amellett, hogy soha nem enged be más kulturális jellemzőket és hátteret képviselő bevándorlókat – egy olyan országba, amelyben a lakosság kevesebb, mint 6 %-a idegen eredetű. Az is elképzelhető, hogy a kvóták elutasítását beíratja az alkotmányba. Válaszul az unió anyagi támogatásokat vonhat meg. Magyarországot, Lengyelországot és feltehetőleg rövidesen Olaszországot is euroszkeptikus kormány irányítja és ez meglőheti Merkel és Macron európai reformterveit, továbbá hogy tartós megoldást találjanak a menekültválságban. Egyre nehezebben lehet figyelmen kívül hagyni a kelet-nyugati megosztottságot a szervezeten belül.

A zaklatási ügyekről vallók lettek az év emberei

0

A szexuális zaklatás ellen fellépő #MeToo mozgalmat választotta idén a Time magazin az „év emberének”. 

Milliók osztották meg történeteiket a #MeToo kampányban, amely a hollywoodi producer, Harvey Weinstein zaklatási botránya nyomán indult meg. Szerdán a Time magazin bejelentette, hogy a hagyományos „év embere” választást ezúttal arra használják fel, hogy megünnepeljék azokat, akik ki mertek állni a nyilvánosság elé a történetükkel.

A magazin címlapjára Ashley Judd, Susan Fowler, Adama Iwu, Taylor Swift és Isabel Pascual került, de hangsúlyozták, hogy az összes többi nő és férfi vallomása kellett ahhoz, hogy a mozgalom, és ennek nyomán a változás elinduljon.

A második helyen Donald Trump végzett, akit egyébként szintén több nő vádolt meg korábban visszaéléssel.  A harmadik helyet Hszi Csin-ping kínai elnök kapta.

A MeToo hashtaget Tarana Burke találta ki 2006-ban a kisebbségek tagjai ellen elkövetett szexuális visszaélések kapcsán, de akkor nem futott be ekkora karriert. A Harvey Weinsteinnel kapcsolatos vádak után az amerikai színésznő, Alyssa Milano buzdított mindenkit arra októberben, hogy használja a hashtaget, ha őt is zaklatták.

#metoo A nemzetbiztonság is fertőzött zaklatásokkal

0

A szexuális zaklatás nem csak Hollywood, a Szilícium-völgy, a hírszerkesztőségek és a Kongresszus problémája” – írja nyílt levelében az amerikai nemzetbiztonság 223 női alkalmazottja a Time magazinban. Mindannyian estek áldozatul vagy voltak szemtanúi zaklatásnak.

Az amerikai nemzetbiztonság különböző területein dolgozó 223 női alkalmazott nyílt levélben foglalt állást a munkahelyi szexuális zaklatás ellen az amerikai Time magazinban. A felhívás a nemzetközivé vált #metoo (engem is) címkére utalva a nemzetbiztonság mozaikszavával kiegészítve a #metoonatsec címmel jelent meg.

„Ez nem csak Hollywood, a Szilícium-völgy, a hírszerkesztőségek, vagy a Kongresszus problémája”

– áll a nyílt levélben.

A levelet az amerikai külügyminisztérium, a hírszerző szolgálatok, az amerikai külügyminisztérium külföldi segélyezéssel foglalkozó szervezete (USAID), a Pentagon és az egyéb nemzetbiztonsági intézmények olyan női alkalmazottai írták alá, akik már maguk is váltak szexuális zaklatás vagy erőszak áldozatává, szemtanúja volt ilyenek, vagy ismer olyat, aki átélt ilyet.

 

Részlet a levélből. Forrás: Time

A levél megfogalmazói szerint „ezek a visszaélések a hatalmi egyensúlytalanság és olyan környezet szülöttei, amelyek engedik, hogy megtörténjenek, közben az áldozatok hallgatásra és megszégyenülésre vannak ítélve”.

Az aláírók nem említenek konkrét eseteket, de olyan történetekkel találkoztak, amelyek olyanok, mint a Hollywoodban és a korábban nyilvánosságra került esetekben megismerhetőek voltak.

A szerzők arról is írnak, hogy bár a felsorolt intézményeknek vannak belső szabályaik a szexuális visszaélések kezelésére, ezek hatástalanok és gyakran inkább az elkövetőknek kedvezhetnek.

Ezért a 223 alkalmazott szerint az intézmények vezetőinek egyértelművé kell tenniük, hogy az ilyen viselkedés elfogadhatatlan, létre kell hozniuk megfelelő csatornákat a visszaélések bejelentésére, rendszeres, kötelező képzést kell indítaniuk az alkalmazottaknak.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!