Kezdőlap Címkék Tenki Réka

Címke: Tenki Réka

A bugrissá lett elit

Volt, aki dührohamot kapott az Örkény Színház A hattyú előadásától, és felháborodottan ecsetelte nekem, hogy az milyen borzadályos. Ki volt akadva, hogy a Molnár Ferenc darabokhoz elengedhetetlen elegáns szalon helyett, lepukkant, málló vakolatú szobát lát, finom ruhák, pompázatos nagyestélyik, feszülő frakkok helyett, pedig rikító színű, tiritarka viseleteket, amikben tán csak valami maszkabálon lehetne büszkén virítani. És közben, a fura külsőségek dacára, ha nem viselünk szemellenzőt, az előadás mégiscsak meglehetősen jó, amit értékel is a publikum zöme.

 

Fotó: Horváth Judit

Tény, ami tény, amikor felmegy a függöny, és meglátjuk Izsák Lili díszleteit, jelmezeit, igencsak elbizonytalanodhatunk, hogy esetleg elnéztük a napot és nem is A hattyú megy ma, rosszkor jöttünk. Igen, Molnár Ferencnél valami olyat várunk, mint amit a Játék a kastély előadása esetében kapunk a Vígben, abszolút first class, luxus környezetet, és drága, pompázatos öltözékű, parádézó hölgyeket meg urakat. A nemrég a Centrálban bemutatott, ugyancsak Molnár vígjátékban, a Delilában még a vidéki csárda csapszéke is úgy néz ki, mintha a Gundel exkluzív különtermében lennénk, és a szereplők viselete irigylésre méltóan kifogástalan, naná, hogy még a csóró vőlegényé is.

Az Örkényben akkor mi a fene ez a téboly? Kapásból nehéz mire vélni. Molnár bombabiztos, hajszálpontosan szerkesztett drámai szerkezeteket írt, amikhez hozzátartozik az általa elképzelt megfelelő miliő, a rendező, a tervező csak ne nagyon ugrabugráljon, ne rukkoljon elő, hű, de egyéni elképzelésekkel, mert abból ennek a szerzőnek az esetében rendszerint üzemzavar támad. Mint például, amikor a Kamrában egykor a Játék a kastélyban előadásával próbálkoztak, amúgy fölöttébb tehetséges művészek.

Fotó: Horváth Judit

De itt most valahogy nem támad üzemzavar. Nem mondom, hogy nem kell szokni a látványt. Hogy a mondatok és a külcsín között nem támad akár feszélyező ellentét. Na, de valószínűleg éppen ez a cél. Mára sok tekintetben oda az ízlés, a stílus, a formátum. Az elit tagjai közé is sok bugris került. A hatalomban lévők között is jócskán akad faragatlan fickó vagy éppen némber, ahogy a hatalomba felkapaszkodni akarók között szintén. Márpedig A hattyú alapszituációja éppen az, hogy az özveggyé vált, lecsúszott Beatrix hercegnő a lányát, Alexandrát mindenáron Albert trónörökösre akarja tukmálni, aki édeskevés érdeklődést mutat iránta. Ahogy egyébként Ficza István játssza, más iránti különösebb érdeklődés sem fedezhető fel ebben a kényeskedő, önimádó, némiképp tökkelütött alakban, aki légyegében egy pojáca. A háttérből nyilván a szintén elözvegyült anyja, Mária Dominika hercegnő vezérli.

A trónörökös párjának szánt lány viszont belehabarodik a képességes, érzékeny tanárába, akit ez az egész arisztokrata sereglet magas lóról alaposan lenéz, pedig többet ér mindannyiuknál. Csak hát a szemükben ő a plebs, alantas kiszolgáló személyzetnek tekintik fene nagy korlátolt gőgjükben. Emiatt fuccsá válhat Beatrix terve. No, de valóságos felmentősereggel is felérve megérkezik a harmadik felvonásban Mária Dominika. Ez a darab ziccerszerepe, akár el lehet vinni vele a tejfölt. És ugyanebben az épületben, amikor még javában Madách Kamarának hívták, Tolnay Klári méltán el is vitte. Eljátszott egy igazi, tetőtől talpig a lehető legtermészetesebb módon elegáns, lefegyverzően okos nagyasszonyt, aki végtelen szellemességgel, de azért parancsoló módon, a fia felé tessékelte Alexandrát, így biztosította a hatalom zavartalan átmentését. Takáts Kati az Új Színházban, ugyanezt a hercegnőt, körülbelül tíz éve, sokkal kevésbé kifinomultnak, sőt már-már butának ábrázolta, de olyannak, aki érti a csíziót. Ja kérem, megyünk és megyünk egyre lejjebb a hatalom színvonalában. Most ugyancsak ebben a szerepben Für Anikó végtelenül cinikus embert mutat, aki nem hiszi, amit mond, mégis abszolút magabiztos. Meg van győződve róla, hogy ő nem járhat pórul, nem kerülhet lejjebb a társadalmi ranglétrán, bárkire átviszi az akaratát. És tényleg.

Fotó: Horváth Judit

Pedig Tenki Réka Alexandraként érzékeny, a tanár eszméire, tanaira és nagy lelkére fogékony lányt játszik, csaknem a határán van annak, hogy elszökjön vele. A Nagy Zsolt megformálta tanár művelt, nyitott, mégis menthetetlenül naiv, igazán szerethető. Némiképp a mind lejjebb tolt, ellehetetlenített értelmiség megtestesülése. Jácint atya, Beatrix bátyja, Mácsai Pál megszemélyesítésében, az egyetlen ember, aki tökéletesen tisztán lát. Hajszálpontosan látja a tanár értékeit, és méltányolja is ezeket. De, ahogy ránéz a szerelmesekre, és villámgyors határozottsággal, azt mondja, hogy ebből nem lehet semmi, egyértelművé teszi, hogy kinek a malmára hajtja a vizet. Beatrix Csákányi Eszter,  aki érzékelteti a nemesi vért is, de azt is, hogy ebből a nőből teljesen eltűnt a tartás, a méltóság, ügyeskedővé, simlissé, olykor már-már tenyerestalpasan durvává vált. A húga, Takács Nóra Diána képében, minden pillanatnyi helyzethez nyugtalanul próbál alkalmazkodni. Beatrix fiai, és Albert kíséretében egy ezredes, illetve az udvarmester, tulajdonképpen vizesnyolcasok, nem rúgnak érdemben labdába. Jéger Zsombor, Novkov Máté, Dóra Béla, Máthé Zsolt állják a sarat nem túl hálás szerepeikben.

Fotó: Horváth Judit

Polgár Csaba Hamletként évek óta játssza, hogy mennyire kétségbeesetten dühös a világra. Most ezt a dühöt kivetíti rendezőként, A hattyú előadására is. Amikor már világossá válik, hogy nincs apelláta, Alexandra, akarja, nem akarja, hozzámegy a trónörököshöz, a színpad jobboldalán csoportba rendeződnek a győztes hatalmasok. Mintha fotózkodnának, önelégülten vigyorognak. Baloldalon a kisemmizett, munkáját vesztett, lógó orrú tanár. Keserű végkifejlet, riasztó helyzetkép. Mégis lehet nevetni rajta. Polgár nem vágta sutba Molnár humorát. Csak szalonvígjáték helyett kicsit a groteszk, sőt, az abszurd irányába vitte a produkciót, És ezzel csupán leképezi a valóságot, hiszen mindinkább azt érezzük, hogy Abszurdisztánban vagyunk kénytelenek élni.

Csak a cigi maradt meg a noirból a Budapest Noirban

Nehéz rosszat írni a Budapest Noirról, mert az első képkockától az utolsóig egyértelmű, hogy hihetetlen gondossággal és odafigyeléssel készült a film. Jót viszont sajnos nem nagyon lehet, mert korántsem lett olyan izgalmas és stílusos, mint amiben reménykedni lehetett az alapanyag, Kondor Vilmos regénye miatt. 

Tenki Réka és Kolovratnik Krisztián (forrás: Big Bang Media)

Azoknak, akik olvasták a könyvet, biztosan nem sok újat fog adni a Budapest Noir, pedig Gárdos Éva rendező és alkotótársai hatalmas energiákat fektettek abba, hogy megfilmesítsék a Gordon Zsigmond-sorozat első kötetét. A helyszínek, a díszletek, a jelmezek mind nagyon jól néznek ki, és a színészek kapcsán sincs az az érzése az embernek, hogy valamelyik karaktert nagyon másként képzelte volna el. A film valahogy mégsem áll össze, nem ragadja magával a nézőt,

nem képes úgy berántani a világába, mint az alapjául szolgáló regény.

Kicsit olyan, mintha a rendezőnek nem lett volna önálló víziója arról, hogyan ültesse át Kondor szövegét a mozivászonra, pedig Gárdos évekig dédelgette a projektet.

Természetesen nem az a baj, hogy a forgatókönyvben néhol módosítottak a történeten, bár nem mindig érthető, hogy miért volt erre szükség. Bátran elszakadni ugyanis nem mertek a szövegtől, hogy egy teljesen önálló alkotás jöjjön létre, viszont az sem sikerült, hogy filmes eszközökkel adják vissza a regény hangulatát.

Az eredeti Budapest Noirban a történet mellett nagyon fontos az atmoszféria, a korabeli Budapest megidézése, és persze a hard boiled krimikre jellemző sötét hangulat, ez viszont valamiért nem lett szerves része a történetnek a filmvásznon. Félreértés ne essék: élvezet nézni a budapesti helyszíneket, az általában nemcsak korhű, hanem egyenesen korabeli ruhákat és a gyönyörűen berendezett belső tereket. Viszont Budapest inkább csak díszlet lett a filmben, nem pedig a történet fontos szereplője, a noiros elemek pedig néha bántóan előtérbe tolakodnak ahelyett, hogy megtámogatnák a cselekményt.

Kolovratnik Krisztián és Anger Zsolt (forrás: Big Bang Media)

A fordulatokban gazdag nyomozás mégsem sikerült igazán izgalmasra a filmben,

és azt sem sikerül átéreznie a nézőnek, hogy miért olyan fontos Gordon számára ez az egész ügy.

Pedig a színészethez hosszú idő után visszatérő Kolovratnik Krisztián tényleg tökéletesen alkalmasnak tűnik Gordon szerepére. De hiába van nagyon jó orgánuma, zavaró, hogy narrációval akarják hozzátenni a történethez azt, amit képekben nem sikerült. Az így elhangzó gondolatai mellett Gordon karakterét egy rakás kliséből építi fel a forgatókönyv, csak néha vannak természetesnek tűnő reakciói. És igen,

a klisék egy része magában a könyvben is benne van, de ami ott működik, a filmvásznon már erőltetettnek hat.

Az alkotók rengetegszer elmondták, hogy modern film noirt akarnak csinálni, annál is inkább, mert a zsáner hiányzik a magyar filmtörténetből, de sajnos a legtöbb jelenetben nem sikerült túljutniuk a 40-es, 50-es évekbeli hollywoodi noirok kötelező elemeinek felvonultatásán. Kolovratnik Krisztiánt például szinte soha nem látjuk cigaretta nélkül, minden jelenetben az az első, hogy rágyújt. De nem csak ő, hanem gyakorlatilag mindenki más is, viszont ez egy idő után már nem építi a film világát, hanem elkezd feltűnővé válni, ezért inkább eltávolítja a nézőt.

Kováts Adél és Kulka János (forrás: Big Bang Media)

A történelmi kort, az egyre erősebbé váló zsidóellenességet is sokszor ügyetlenül érzékelteti a Budapest Noir: nem elég megmutatni a trafik betört ablakát, a trafikosnak meg is kell magyaráznia, hogy miért rongálták meg az üzletét éjjel. De sajnos nem ez az egyetlen esetlen és kiszámítható párbeszéd a filmben.

A Budapest Noirban éppen ezért

azok a részek működnek a legjobban, amelyekben az alkotók valami váratlant, látszólag oda nem illőt húztak.

A film utolsó nagyjelenetben például egy olyan budai villában járunk, ami modernségével, bauhausos enteriőrjével nagyon más, mint az addig bemutatott Budapest. Elsőre meghökkentő ez a váltás, és nincs is alapja a regényben, mégis úgy érződik, hogy itt az alkotóknak sikerült érdemben továbbgondolniuk a Kondor által megteremtett világot. Kulka János, Kováts Adél és Kolovratnik Krisztián hármasa pedig igazán feszültté tudja tenni a jelenetet.

Az is pozitívum, hogy Gordon barátnőjének, Krisztinának fontosabb szerepet szántak az alkotók, mint amit a regényben betölt, és Tenki Réka tudott is élni a lehetőséggel.

De sajnos az ilyen, emlékezetes jelenetekből és alakításokból van kevesebb a filmben, és összességében olyan, mintha egy jobban sikerült, hihetetlenül igényes tévéfilmet néznénk (ezt az érzést képileg a nagytotálok hiánya is erősíti), amely kellemesen felidézi Kondor Vilmos regényét, de igazán érdekes legfeljebb csak azoknak lehet, akik még soha nem hallottak Gordon Zsigmondról. Viszont nekik is inkább a könyveket ajánljuk.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!