Kezdőlap Címkék Szexuális zaklatás

Címke: szexuális zaklatás

Marton László bocsánatot kért?

0

A rendező közleményében úgy kért bocsánatot, hogy magáról elhárította a felelősséget: „Most megértettem, hogy vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket.”

A közlemény:

„Az elmúlt napokban napvilágot látott, személyemet érintő hírek mindent összetörtek körülöttem. Nem kímélték sem a családomat, sem a munkámat, sem önnön magamat. Igyekeztem egész életemben teremteni, alkotni és átadni. Mindez most megsemmisült, olyan – nagyrészt névtelen – közlések alapján melyekben egyoldalú értékelések is találhatók.

Pályám során arra törekedtem, hogy másokat ne bántsak, hanem segítsek. Úgy a színpadon, mint azon kívül. Soha nem akartam egy másik embert megalázni.

Most megértettem, hogy vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket.

Ezúton üzenem minden névvel vagy név nélkül megszólaló személynek, hogy bocsánatot kérek, ha olyat tettem vagy úgy viselkedtem, amivel megsértettem, nehéz helyzetbe hoztam őket. Tisztelettel kérem bocsánatkérésem elfogadását.

Bocsánatkérésem mellett, továbbra is a Vígszínház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendelkezésére állok, hogy hallgassák meg vezetői, rendezői és tanári működésemmel kapcsolatban a társulat tagjait, a színház dolgozóit, valamennyi volt és jelenlegi tanítványomat.

Marton László”

Ahogy korábban megírtuk, Marton László nem indít pert, miután előbb Sárosdi Lilla vádolta meg szexuális zaklatással, majd több, korábbi áldozata is előkerült.

Kövezzetek meg nyugodtan!

0

A szexuális zaklatásról és a viktimológiáról ír a jogász blogjában Dr. Sándor Zsuzsa jogász:

Jogász vagyok, nem tehetek róla. Arról persze igen, hogy jogász vagyok, csak arról nem, hogy sok mindent másként látok, mint a „normális” emberek.

Nagyon bátor tettnek tartottam Sárosdi Lilla első, második és talán még a harmadik megszólalását is.

Imponáló őszinteséggel tárta fel, mi történt vele 20 évvel ezelőtt. És vagy háromszor el is mondta, hogy nem akarja megnevezni azt, aki abuzálta, mert a jelenségre akarja felhívni a figyelmet. Nem értem, miért gondolta meg magát. Mi volt az indítéka akkor, amikor már nem a jelenség feltárása volt fontos számára, hanem Marton László megnevezése.

És most jöhet a kövezés, mert többen gondolják úgy, hogy helyesen tette, mint ahányan – talán velem együtt -, hogy nem. Megmondom, miért gondolom így. Számos beszámolóból kiderült, hogy hány másik rendező, filmes, sőt rendező-szakos főiskolás, énekkarvezető, „aranykezű” mérnökember követett el hasonló szeméremsértéseket. Mert jogilag ezeket a cselekedeteket így hívják. És maximum 2 évig terjedő szabadságvesztés jár érte. Nem életfogytiglani megszégyenítés.

Miért nem tudjuk például annak a másik férfinak a nevét, aki a fehér Mercédeszben ugyanolyan szeméremsértést követett el, mint Marton. Csak nem azért, mert ő nem egy olyan közismert ember, mint a főrendező? Pedig Sárosdi Lilla tudja ki ő, nem csak azért, mert anno be is mutatkozott neki, hanem azért, mert ő maga állította, hogy valaki most ismét megmondta az illető nevét. Akkor? Ő miért nem érdemli meg, hogy ugyanúgy szégyenpadra ültessék?

És vajon mi közöm van nekem és a világnak ahhoz, hogy milyen „pici löttyedt hímtagja” volt 20 évvel ezelőtt Martonnak? Ez is hozzátatozik egy – nem kétségesen – létező jelenség társadalmi megvitatásához? Nem inkább megalázó és a téma szempontjából totálisan érdektelen ízléstelenség?

Persze, ha Marton „életfogytiglani” elkövető, mert hogy jelentkeztek olyan sértettek is, akikkel szemben 5 éven belül követett el szeméremsértést, úgy más a helyzet. Ha velük szemben is olyan cselekményt követtek el, mint amilyenről Sárosdi Lilla számolt be (Btk.: „aki magát nemi vágyának felkeltése vagy kielégítése céljából más előtt szeméremsértő módon mutogatja, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”), az ilyen magatartás közvádra üldözendő. Magyarán, ha a nyomozóhatóság a bűncselekmény megalapozott gyanúját észleli, hivatalból indít eljárást. Persze csak az elévülési időn belül. Ám ha a cselekmény „csak” abban nyilvánul meg, hogy az elkövető „mással szemben olyan szeméremsértő magatartást tanúsít, amely a sértett emberi méltóságát sérti”, – már pedig több sértett beszámolója erről szól (fogdosás, fogdosásra rábírás, stb.) – akkor az magánindítványra üldözendő és nem hivatalból. A magánindítványt pedig „attól a naptól számított harminc napon belül kell előterjeszteni, amelyen a magánindítványra jogosult a bűncselekmény elkövetőjének kilétéről tudomást szerzett.”

Lengyel Anna írta: „Érett demokráciában pedig már rég arról szólna minden második komment a színműs felfüggesztési követelés alatt, hogy emberek, az ügy már régesrég elévült! Milyen kivizsgálásról beszéltek?” Ő pedig „normális” ember, nem jogász. És mégis visszarettenti az a lincshangulat, ami most egyetlen ember ellen irányul.

Persze, mi, nők sem vagyunk egyformák. Sem 18 évesen, sem igazi felnőttként. Némelyikünk már 18 évesen is tudta, nem okos dolog beülni egy autóba, felmenni kettesben egy férfi lakására, mások talán nem. És ez nem áldozat hibáztatás! Én is úgy gondolom, hogy ez nem jogosítja fel a férfit arra, hogy visszaéljen a helyzettel.

Sokrétű ez a probléma, és álságosnak tartom, hogy egyesek legszívesebben megköveznék azokat, akik több szemszögből próbálják körüljárni a történteket.

Ezúttal két szempontot is felvetnék.

Én a gyerekeimet egészen kicsi koruktól arra neveltem – és ezzel bizonyosan nem voltam egyedül – hogy ne álljanak szóba idegenekkel, ne higgyék el, hogy én olyan emberrel üzenek nekik, akit ők nem ismernek, ne menjenek fel egyedül senki lakására, és ne higgyenek el bármit a felnőtteknek. Az egyik megfogadta az anyai intelmeket, a másiknak mázlija volt. De hogy ezek az intelmek a kisagyuk zugában nagyobb korukra is megmaradtak, abban biztos vagyok. Mint ahogy abban is – és ez bizony már a viktimológia területe – hogy a családnak, a gyerekkornak, a szülőkkel való kapcsolatnak jelentős szerepe van abban, hogy kiből lesz áldozat, vagy, hogy ha már áldozattá vált, miként tudja feldolgozni a vele történteket.

A viktimológia az a tudomány, amelyik azt állítja, hogy az áldozat személyisége, viselkedése, életkörülményei is hozzájárulnak a sérelmére elkövetett bűncselekményhez. És ez nem azt jelenti, hogy az áldozat „tehet arról”, hogy sértetté válik. Hiszen áldozattá válhat valaki a foglalkozása, vagy csupán a bőrszíne, vagy akár politikai nézetei miatt. Az áldozattá válás okainak felderítése ugyanolyan feladata egy társadalomnak, mint a bűnözés elleni küzdelem. Ezért is furcsállom azt a Facebook bejegyzést, melyet egy általam igazán nagyra becsült sértett tett közzé, nevezetesen, hogy mindazokat letiltja saját oldaláról, akik az áldozatok magatartásáról is szót ejtenek. A későbbi, hozzá nem méltó obszcén kiírásáról inkább már nem is szólok. Ami azoknak szól, akik nem ugyanazt és nem ugyanúgy gondolják, mint ő. Biztos vagyok benne, hogy egy igazi társadalmi vitának nem ez a módja.

Számos névvel, vagy név nélkül elmesélt történetből számomra az derült ki, hogy Marton – elfogadva igaznak a beszámolókat – a tekintélyét, pozícióját, az őt körülvevő áhítatos tiszteletet használta ki. Olyanoknál is, akik még csak nem is függtek tőle igazán, hiszen még főiskolások sem voltak, csupán a színházért rajongó fiatalok.

És ez a másik szempont, amit meggondolásra érdemesnek tartok. A feltétel nélküli rajongást, a mérhetetlen tekintélytiszteletet. Miért ájulunk el rögtön a „Nagyember” társaságában? Miért veszítjük el a józan ész kontrollját, csupán attól, hogy egy hírességgel hoz össze a szerencsénk, vagy inkább szerencsétlenségünk? Miért gondoljuk azt, hogy bármit el kell tűrnünk pusztán azért, mert az a másik „Valaki”? Ha ez a „Valaki” a kezünket odaszorítja magára, ahová mi nem akarjuk, miért nem húzzuk el és ülünk három sorral arrébb? Ki és mikor nevelte belénk a feltétel nélküli odaadást akkor is, ha észleljük, hogy a „Nagyember” ocsmányul viselkedik? És most már nem csak a konkrét esetekről beszélek. Azokról is, akik bármilyen sületlenséget, hazugságot elhisznek, ha azt az a bizonyos „imádott Valaki” mondja. Mert az élet más területein, például a politikában is a feltétel és kritika nélküli tekintélytisztelet áldozatai vagyunk. Nekem egy volt egyetemtársam (sajnos már nincs köztünk) egy profán, de kézenfekvő példával oldotta fel a félelmetes professzor előtti vizsgadrukkomat: „arra gondolj, hogy pont ugyanúgy nyög a WC-n szaráskor, mint te”.

Csutka István, a sokszor kitüntetett színművész, táncművész – szintén zaklatás áldozata – írta az alábbi sorokat: „Persze, nem kötelező partnernek lenni ezekben a helyzetekben, fel lehet állni és elmenni, már ha engedik az embert…, vagy van hozzá elég bátorsága és ereje… Sokan mások sem engedtek a nyomásnak, vagy szintén felléptek ellene, még akkor is, amikor tudták jól, ha ellenállnak a munkanélküli lét vár rájuk, vagy álmaik törnek apró darabokra.”

Azt viszont őszintén remélem, hogy Sárosdi Lilla legutóbbi megszólalása nem talál értő fülekre. Ő most már azt szeretné, hogy a szeméremsértés soha el nem évülő bűncselekmény legyen. Épp úgy, mint mondjuk a terrorcselekmény, a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, vagy a háborús, és emberiesség elleni bűntettek, hogy csak néhányat említsek.

Nem dolgozhat nagy divatlapoknak a zaklatással vádolt sztárfotós

0

Nem dolgozhat többé a vezető divatmagazinoknak, például a Vogue-nak és a Glamournak a szexuális zaklatással vádolt sztárfotós, Terry Richardson, miután a Condé Nast International amerikai médiacsoport megszakított vele minden kapcsolatot.

A csoport 143 magazint ad ki, köztük a Vogue-ot, a Glamourt, a GQ-t, a Vanity Fairt és a Wiredöt.

Terry Richardson számos sztárral készített erotikus tartalmú fotókat, ő rendezte Miley Cyrus Wrecking Ball és Beyonce XO című videoklipjét is. Miley Cyrus, aki meztelenül is feltűnt a klipben, később arról beszélt, már megbánta, hogy ebbe belement.

Több modell panaszkodott arra, hogy a fotós szexuálisan zaklatta őket: volt, akit fogdosott, mások előtt meztelenre vetkőzött. 2014-ben például Emma Appleton brit modell írt arról, hogy

Richardson szexért cserébe kínált Vogue-fotózást.

Az eset után petíció indult annak érdekében, hogy a vezető magazinok ne alkalmazzák a fotóst. A vádak miatt az amerikai Vogue egyébként már 2010 óta nem dolgozott vele.

Richardson mindig tagadta, hogy bárkit szexuálisan zaklatott volna. Most kiadott közleményében, melyet a BBC idéz,  azt írja: köztudott volt, hogy erotikus töltetű képeket készít, de azt állította, hogy modelljei akarata ellenére sohasem tett semmit, szerinte közös megegyezéssel vettek részt a munkában.

A Condé Nast elnökhelyettese, James Woolhouse most körlevélben tájékoztatta a magazinokat a fotós menesztéséről. Azt írta, hogy a Richardsontól megrendelt és elkészített fotók, amelyeket még nem publikáltak,

már nem kerülhetnek bele a lapokba,

más képekkel kell azokat helyettesíteni.

A lépésre azt követően került sor, hogy a Weinstein-ügy nyomán rengeteg szexuális zaklatási botrány derül ki, így előtérbe kerültek a fotós ügyei is. A magyar fejleményekről többek között itt és itt olvashat.

Az erőre szakosodottakról

0

A szexuális zaklatásról és az erőszakról ír nyilvános Facebook-posztjában Ferber Katalin író:

„Az elmúlt napokban szünet nélkül derülnek ki a nyilvánosság számára a szexuális zaklatás és erőszak elképesztő történetei.

Felesleges lenne elsorolni a kétkedők érveit, a szörnyülködők indulatos megnyilvánulásait, amihez hozzáfértem, azt elolvastam és rég lepett meg ennyire, mennyire hiányzik szinte minden megnyilvánulásból az egyik legfontosabb.

Engem a legkevésbé sem érdekel, mikor szólal meg az áldozat, tíz húsz vagy épp harminc évvel a vele megtörtént szörnyűség után. Az sem érdekel, hány ember van, aki együtt tud élni azzal, hogy saját döntése alapján elfogadta a szexuális “ajánlatot”, hogy így segítse saját szakmai előre jutását. Mindenesetre ez utóbbi (elképzelt, vagyis a nyilvánosság elé nem került) helyzet az, ami elgondolkodtat.

Én is nőnemű vagyok, három nappal a tizenhatodik születésnapom után két hímnemű megerőszakolt, a bíróság felmentette őket, hiszen nem volt az erőszakra megfelelő bizonyíték. Az a helyzet megértettette velem (erőszak) hogy nem kaphatok senkitől védelmet, kiállást, szolidaritást-utólag sem. Alig egy évvel később, amikor súlyos beteg lettem, az általam tisztelt és szeretett orvos az éjszakai ügyelet unalmas óráit próbálta izgalmasabbá tenni: ölbe vett, fogdosott, s csak az ellenállásom mentett meg az ennél még rosszabbtól. Harminc évvel volt idősebb nálam. Senkinek sem mondtam el, mert élénken emlékeztem arra hogy hányszor fenyegettek meg hamis tanúzás miatt a rendőrök amikor feljelentettem az engem megerőszakolókat. Ez az orvos gyógyított meg, hogyan fordulhattam volna ellene?

Évekkel később nőgyógyászati vizsgálaton kezdett el fogdosni egy alig hetvenéves orvos, szabályosan elmenekültem előle, de arra még volt ideje hogy utánam szóljon: fogja be a száját, egy szót se szóljon erről senkinek, mert ha fecseg, velem gyűlik meg a baja.

Eszembe sem jutott szólni, kinek is szóltam volna?

Senki nem nekem hitt, ezt még fiatal nőként megértettem, s a fenti helyzetek kivétel nélkül a hatalom gátlástalanságáról, a nőneműek, kiskorúak, azaz gyengék kiszolgáltatottságáról szólnak.

(Érdekes, bár tinédzserként sok barátommal csavarogtunk és buliztunk, ők mindig megvédtek engem az erőszakkal szemben, csak a rendőri erőszaktól nem tudtak megvédeni. Annak mindannyian a kiszolgáltatottjai voltunk.)

Ó de mindez oly régen volt, minek is erre gondolni ma már, amikor a törvény megbünteti az erőszakoskodókat?

Nem értem, hogy miért jut oly keveseknek eszébe hogy mindannyiunkat, férfiakat és nőket állandóan zaklatnak, s bizony verbálisan, visszaélve a pillanatnyi, a másiknak kiszolgáltatottnak tűnő helyzetünkkel, kényszerítenek, erőszakoskodnak velünk. Vannak köztük szép számmal akik maguk is valamikor erőszak áldozatai voltak. (Mielőtt ezt bárki felmentésként olvasná, ez nem az.)

Nem a szexuális erőszakról beszélek, hiszen sokféle aberráció, sokféle szexuális elfojtás, s még ki tudja mennyi minden más vezet ahhoz, hogy egy férfi (ritkábban egy nő) élve és visszaélve pozíciójával, saját testi kielégülését keresse az őt körülvevő nőneműek (vagy hímneműek) között, anélkül, hogy egy pillanatig is elgondolkodna azon, micsoda hazugság amit tesz, hiszen nem attól lesz valakiből jó szakember, hogy enged a szexuális közeledésnek.

Nem vesszük észre, de erőszakban élünk. Úgy élünk ebben, mint a bőrünkben. Márpedig, az ember már csak ilyen, külső és belső megerőszakolását (melyet például önmaga is elvégezhet, ha az adott helyzet rákényszeríti) továbbadja mindazoknak, akik pillanatnyilag szerinte gyengébb helyzetben vannak mint ő.

Nekem, túl a konkrét (színházi) ügyön a történetsorozatban az a legijesztőbb, hogy csak a szexuális erőszakról derült most ki (nem először) valami.

Továbbra is rejtve marad azonban a saját autonómiánk állandó megnyirbálása, erőszakos meggyalázása, a hétköznapi zsarolások rémséges kicsiny boltja, a kiszolgáltatottak gúnyolása, kinevetése, a szolidaritás és segítőkészség egyre fogyatkozó megnyilvánulásai.

Életem kétharmada Magyarországon zajlott. Gyűlölöm az erőszak minden formáját, tartalmától függetlenül. Erőszak hatására távoztam végleg az országból, mert annak idején azt akarták velem elhitetni, hogy a hazugság sokkal fontosabb (de legalább a hallgatás) mint a tények ismerete. Megfenyegettek. Nem vicceltek.

Évekig tartott az a folyamat, ami segített megérteni, hogy társadalmunk a kölcsönös és szinte szünet nélküli erőszakot tekinti a mindennapi érintkezés egyik elengedhetetlen eszközének.

Szabályok, normák, rendeletek –ezek a hivatkozások- vagy csak egy “mi így szoktuk” “nálunk ez az elfogadott”. Nyeli mindenki. Kevesen vannak, akik ellenállnak a verbális és más formájú erőszaknak. Talán azok, akiknek van választási lehetősége. Egyre kevesebben lesznek. Magamról tudom, hogy bármilyen, engem bármire kényszeríteni próbáló intézmény, személy, ugyanazt a reakciót váltja ki belőlem, függetlenül attól, hogy éppen melyik országban vagyok. A személyes szabadságomat védem, nem a titulusokat (nincs) és az emberi méltóságomat. Ezek azonban nem válthatók pénzre, karrierre, épp ellenkezőleg. Sajnos, s ezt némi nosztalgiával írom, ma már e szempontok (szabadság függetlenség személyes integritás) mindössze vacakolások, hisz élni kell, ha lehet, jól kell élni nem pedig túlélni a mindennapokat.

S végül, miközben felbukkan, egyre gyakrabban, hogy a molesztáló, befolyásával, hírnevével, hatalmával visszaélő nagyszerű művész, kiváló kolléga és segítőkészségéről sokszor ismert ember, azon gondolkozom, mekkora kárt okozott a generációmban sokunknak a megsokszorozódott szereprendszer elsajátítása, az egyetlen pillanat alatt történő szerepváltás, aztán megint és megint: minden erkölcsi, etikai megfontolást félre kellett tenni, a szerepváltásokhoz kellett alkalmazkodni. (Természetesen nem mindenki tett így, no volt is retorzió, széles skálán.)

Hány szerepből áll egyetlen ember?

Milyen értékrendet ad át tanítással az, aki visszaél a hatalmával?

Mennyire hiteles tanárként, rendezőként, kollégaként? Mennyire énazonos?

Ha az elmúlt évtizedeknek volt igazán jóvátehetetlen és visszafordíthatatlan rombolása, az éppen abban érhető tetten, hogy a szerepváltások kifejezetten kívánatosak, sőt, jutalomra érdemesnek bizonyultak.

S íme, most ennek egyetlen nyilvánosságra kerülő példájától háborodunk fel. Pedig…”

Az erőre szakosodottakrólAz elmúlt napokban szünet nélkül derülnek ki a nyilvánosság számára a szexuális zaklatás és…

Közzétette: Ferber Katalin – 2017. október 24.

Nem perel Marton

0

A Független Hírügynökség információi szerint Marton László rendező végül is eláll attól, hogy beperelje Sárosdi Lillát, vagyis azt a színésznőt, aki elsőként állt a nyilvánosság elé és előbb még csak név nélkül, majd néven nevezve beszélt az őt ért zaklatásról.

Marton, amikor még csak Sárosdi volt az egyetlen, aki az abúzusról beszélt, közleményben jelentette be, hogy a színésznő által elmeséltekből semmi nem igaz, és minden lehetséges eszközzel szembeszáll a váddal, amit egyértelműen úgy lehetett értelmezni: bírósághoz fordul jogorvoslatért.

A rendező azóta sem szólalt meg, ám forrásaink arról számoltak be, hogy – feltehetően ügyvédje, Bánáti János tanácsára – nem fordul bírósághoz, tekintettel arra, hogy immár nyolcan vannak, akik zaklatással vádolják őt, márpedig egy ilyen típusú pernek semmilyen pozitív végeredménye nem lehetne Marton szempontjából, még akkor sem, ha senki nem tudja bizonyítani állítását. Oly erős a társadalmi nyomás, és nem tudni hányan állnak még a nyilvánosság elé, hogy ebből a rendező szempontjából nem lehet pozitív hozadéka.

Zaklatási ügy: újabb két lehetséges áldozat jelentkezett

0

Két újabb nő jelentkezett, akiket állításuk szerint Marton László zaklatott. Egyiküket a ’80-as években, a másikat viszont két éve. Utóbbi még nem évült el. Marton lemondott vígszinházi főrendezői tisztségéről.

A HírTV Alinda című műsorában a lavinát elindító Sárosdi Lilla volt a vendég, aki sok egyéb mellett elmondta, hogy a húsz éve vele megesett szexuális támadásban az autóban ülő „barát” nevét a napokban internetes csetelésben valaki elküldte neki.

A műsorba telefonon kapcsolódott be két hölgy, mindkettő – állításuk szerint – Marton László velük szembeni abúzusáról számolt be.

Az első alig két éve történt, sikertelen színművészeti egyetemi felvételije után kereste meg őt Marton, felajánlva, hogy eljárhat a Vígszínházba próbákra. Eleinte tapogatásokat tapasztalt, aztán Marton Belvárosban fenntartott lakására hívta úgymond monológpróbákra. Itt is tapizás, ölelgetés volt, ezért a második „próbán” rákérdezett a dologra.

„Maga többet is akar tőlem”

– mondta (kérdezte) a lány Martontól, aki azt válaszolta, hogy

„nem gondolod rosszul”.

Amikor aztán elsírta magát, a neves rendező azt mondta neki, hogy

„mennyire szép vagy, amikor sírsz”.

Végül abban maradtak, hogy nem találkoznak többé.

Ez az ügy, ha

megáll a lábán, még nem évült el.

A másik nő még a 80-as években ismerte meg Martont, amikor 21 éves egyetemista volt. Marton hívta a Vígszínházba próbákra, és lenyűgözte, hogy mekkora nevek közé kerülhet. A próbák után, a bemutatón maga mellé ültette őt,

kezét a sliccébe húzta.

A lány az előadás után elmenekült. Marton kinyomozta, hol lakik (édesanyjánál), és elérte, hogy találkozzanak. Marton rábeszélésére ismét elment próbára. Némi „csend” után egy darab utolsó előadásán a rendező felajánlotta egy barátjával, hogy elviszik még kocsival ünnepelni. (Ekkor a kamera Sárosdi Lillát mutatta, aki könnyek közt sűrűn bólogatott a „barát” szó hallatán.) Az autóval egy budai parkolóba vitték, ahol a lány fejét Marton rászorította nemi szervére.

Késő este Marton László lemondott vígszínházi főrendezői tisztségéről. Ezt írta Eszenyi Enikőnek:

„Tisztelt Igazgató Asszony, kedves Enikő!

Kijelentem, hogy a személyemmel kapcsolatos állítások valótlanok.

Mai nappal főrendezői állásomról lemondok a személyemet érintő ügy tisztázásáig. Kérem lemondásom tudomásul vételét.

Tájékoztatlak, hogy a tegnapi napon hasonló indokkal kértem a Színművészeti Egyetemen tanári működésem szüneteltetését.

Tisztelettel,

Marton László”

Pár órával korábban egy dramaturg, Lengyel Anna jelezte, hogy kész tanúskodni Sárosdi Lilla mellett. A részletek és az előzmények itt találhatók.

Tanú jelentkezett Sárosdi Lilla mellett

0

Tanúnak jelentkezett Sárosdi Lilla színésznő ügyében Lengyel Anna dramaturg, aki az ATV Egyenes Beszéd műsorában elmondta: 13-15 éve hallotta tőle a Marton Lászlóról szóló történetet. Szerinte Marton elnézést kérhetne, bár lehet, hogy nem emlékszik a történtekre. További két nő ma este a HírTV Alinda című műsorában lép nyilvánosság elé sértettként.

Tizenhárom-tizenöt éve a Krétakör (azóta megszűnt) színházban elmesélte neki Sárosdi Lilla azt a történetet, amit a múlt héten először név nélkül tett közzé a Facebookon, majd csütörtökön nevén nevezte Marton Lászlót – derült ki az ATV Egyenes Beszéd című műsorában péntek este. Sárosdi Lilla elmondása szerint az eset 20 éve, 18 éves korában történt.

Marton László rágalomnak nevezte mindezt, és jogi lépéseket helyezett kilátásba. A színésznő közölte, hogy áll elébe. Lengyel Anna jelentkezett, hogy, ha kell, bíróságon is kész tanúskodni.

A beszélgetés kettejük közt a Krétakörben zajlott, ahol Sárosdi színészként, Lengyel dramaturgként dolgozott. A beszélgetés több fontos részletére emlékszik, amelyek megegyeznek a most nyilvánosságra kerültekkel. Lengyel elmondta, hogy elfogult a színésznővel szemben, mert jól ismeri, szereti őt.

Lengyel Anna szerint

Marton László nem megy bíróságra,

mert ezzel saját maga ellensége lenne. De gyakorolhatna megbánást, kérhetne elnézést. Bár lehet, hogy nem emlékszik az esetre – tette hozzá.

A dramaturg reméli, hogy lesz több „elkövetői” név, ami nyilvánosságra kerül, az pedig

„fantasztikus lenne”,

ha valaki önmaga állna elő.

Lengyel Anna kárhoztatja a színművészeti egyetem működését. Nincs előre írásban rögzítve, milyen stúdiumokat, milyen tartalommal fognak oktatni a hallgatóknak, minden az osztályfőnököktől függ, akik általában híres rendezők, művészek.

A beszélgetésben egyébként elhangzott, hogy a HírTV Alinda című műsorában ma késő este megszólal két sértett Marton László kapcsán (erre utalt csütörtökön az Egyenesenben Sárosdi férje, Schilling Árpád rendező). Az egyik eset két éve történt.

Versben az áldozathibáztatásról

Nem fűzök hozzá kommentárt, mert nem igényel.

Kis magyar áldozathibáztatóMegérdemelte. Tudhatta volna. Miért ült mellé? Miért állt szóba?Túl későn sétált. Túl rö…

Közzétette: Kárász Eszter – 2017. október 19.

Schilling szerint másokat is zaklatott Marton László

0

Csütörtök este a Hír TV-ben Kálmán Olga vendége volt Sárosdi Lilla férje, Schilling Árpád rendező, aki elmondta, hogy miért nevezte meg végül felesége a zaklatóját. Arról is beszélt, hogy sokan megkeresték őket Marton Lászlóról szóló hasonló történetekkel.

 

Schilling Árpád az Egyenesenben elmondta, hogy továbbra sem a zaklató személyét tartják fontosnak, hanem azt, hogy szó legyen a problémáról, de olyan sok üzenetet kaptak arról, hogy a feleségét zaklató rendező évtizedek óta folytatja tevékenységét, hogy

Sárosdi Lilla kötelességének érezte megnevezni Marton Lászlót.

Emellett az is hozzájárult ahhoz, hogy közzétegye a zaklató nevét, hogy nagy volt rajta a nyomás: sokan panaszkodtak ugyanis azért, hogy másokra is ráillik a leírás, amelyet a neves rendezőről adott.

Az is szóba került, hogy miért most osztotta meg Sárosdi Lilla a történetet. Erre a kérdésre Schilling Árpád elmondta, hogy felesége nemrég kétszer is összefutott Marton Lászlóval, akivel egyébként nincsenek beszélőviszonyban, nem volt köztük semmi kapcsolat a zaklatási ügy óta. Egyszer az utcán, egyszer pedig a Színikritikusok Díjának átadóján látta Sárosdi Lilla a rendezőt, és ezek a találkozások nagyon felkavarták az érzéseit. Illetve a hollywoodi zaklatási botrány is motiválta abban, hogy előálljon a történettel.

Schilling Árpád szerint ez az ügy mindenkit hozzásegíthet ahhoz, hogy megtanuljuk jobban kezelni a szexuális zaklatásokat. Ezért támogatni kell azokat, akik elő mernek állni a történetükkel, és nem megkérdőjelezni a szavahihetőségüket. Arról is beszélt, hogy nem akarja lejáratni a szakmát, de

felül kell vizsgálni azt, hogy hol kell meghúzni a határokat színész és rendező viszonyában, illetve a tanárok és diákok között. 

Szerinte, ha Marton László vállalja a pert, akkor lehet, hogy magára szabadítja azt a rengeteg embert, aki hasonló dolgokat élt át miatta. Hozzátette, hogy feleségét nem zavarná, ha perre kerülne a sor, mert végre kiderülhetne az igazság. Schilling elmondta, hogy azt szeretné elérni, ha Marton László „belátná, hogy itt a vége”, és visszavonulna a tanítástól és a rendezéstől is.

Arról is beszélt, hogy felesége megkönnyebbült, hogy végre napvilágra került a történet, azóta jobban érzi magát, ezért szívesen vállalja a következményeket is. Továbbá erőt ad neki a sok támogatás és megkeresés, mert úgy érzi, másokat is képvisel.

A beszélgetésből kiderült, hogy Sárosdi Lillát nemcsak Marton Lászlóról szóló történetekkel keresték meg a szakmából, hanem más rendezők neve is előkerült.

Sárosdi Lilla a bíróságon is hajlandó kiállni magáért – FRISSÍTÉS

0

Sárosdi Lilla a Független Hírügynökségnek nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy csütörtök reggel közzétette annak a rendezőnek a nevét, aki 18 éves korában szexuálisan zaklatta. 

„Abban a pillanatban, amikor megneveztem Marton Lászlót, biztos voltam benne, hogy az ügy folytatódni fog. Ez azt jelenti, hogy várom, és

állok a bírósági tárgyalás elé, ha valóban ezt akarja a rendező.

Ismétlem: nekem nagyon nem lenne ellenemre” – mondta a színésznő a FüHü-nek.

Sárosdi Lilla szombaton, a hollywoodi zaklatási botrány kapcsán számolt be arról a Facebookon, hogy amikor 18 éves volt, egy neves rendező orális szexre akarta kényszeríteni a kocsijában. A színésznőt többször kérték arra, hogy nevezze meg a zaklatót, de kezdetben visszautasította ezt mondván, hogy a rendező úgyis magára ismer majd. Csütörtök reggel végül a Facebookon közzétett videóüzenetben mondta el, hogy Marton Lászlóról, a Vígszínház egykori igazgatójáról van szó.

Marton László az MTI-nek közleményben reagált a színésznő vádjára: „Sárosdi Lilla állítása minden valóságalapot nélkülöz.

Rágalom! Ezért kénytelen vagyok a megfelelő lépések megtételére”

– írta.

Sárosdi Lilla posztja után több magyar színésznő is írt a színházi világban előforduló zaklatásokról, a színházak egy része pedig közleményt adott ki.

A hvg.hu értesülései szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem, amelynek Marton László professor emeritusa, és amely korábban szintén közleményben ítélte el a „bántalmazás minden formáját”, nem indít semmilyen vizsgálatot és nem tervez semmilyen más lépést sem annak kapcsán, hogy Sárosdi Lilla most már név szerint vádolja a rendezőt. Szerintük az intézménynek nincs joga eldönteni, hogy melyik fél állítása felel meg a valóságnak, ezért nem lépnek addig, amíg „független hatóság nem állapít meg jogsértést”.

A színművészetis hallgatók viszont petícióban fordultak a rektorhoz és a kancellárhoz, hogy függesszék fel Marton Lászlót addig, amíg be nem bizonyosodik bűnössége vagy ártatlansága – írja a 444.

A Vígszínház csütörtökön egy rövid közleményt adott ki Sárosdi Lilla vádja kapcsán, ebben azt írják, hogy „A Vígszínház a szabadság, a méltóság, valamint a becsület elleni minden támadást a leghatározottabban elítél. Ezen értékek védelme mindig is a legalapvetőbb feladataink közé tartozott és tartozik.” Marton László megnevezésére nem reagáltak, és azt is tagadják, hogy a színház igazgatója, Eszenyi Enikő újságíróknak beszélt volna az ügyről.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!