Kezdőlap Címkék Szexuális zaklatás

Címke: szexuális zaklatás

Feladta magát Weinstein, de szabadon engedték

0

Nemi erőszak, szexuális bántalmazás és más bűncselekmények miatt elindult az első eljárás Harvey Weinstein ellen. A híres hollywoodi producer önként ment be a New York-i rendőrségre, de egymillió dolláros óvadék fejében már szabadon is engedték.

 

Weinstein péntek reggel adta fel magát a New York-i rendőrségen, mert a bíróság még aznap vádat emelt ellene. A rendőrség közleménye szerint a producert két nő sérelmére elkövetett nemi erőszakkal, szexuális zaklatással, erőszakos nemi közösüléssel és szexuális bűncselekménnyel vádolják.

A rendőrségről a producert megbilincselve szállították át egy manhattani bíróságra, ahol ismertették a vádakat, és az óvadék ellenében való szabadlábra helyezés feltételeit.

Weinstein a rövid bírósági meghallgatáson végig csöndben marad, az ügyvédei pedig beleegyeztek az egymillió dolláros óvadékba, így szabadon távozhatott. A bíróság elrendelte, hogy elektronikus nyomkövetőt kell viselnie. Továbbá nem hagyhatja el New York és Connecticut államot, és útlevelét is bevonták.

A meghallgatáson az ügyész arról beszélt, hogy folyamatban van a nyomozás, és minden áldozatot bátorított, hogy forduljon a bírósághoz.

„A vádlott pozícióját, pénzét és hatalmát használta fel, hogy olyan helyzetekbe csaljon fiatal nőket, amelyekben képes volt szexuálisan erőszakoskodni velük” – hangzott el a Guardian beszámolója szerint.

Összesen már több mint 70 nő vádolta a producert erőszakkal vagy zaklatással,

mióta tavaly októberben a New York Times majd a New Yorker részletesen írt a sok esetben nyílt titokként kezelt erőszakos közeledéseiről, de ezek az első esetek, amelyekből büntetőeljárás indult ellene. A mostani bírósági ügyről annyit lehet tudni, hogy Lucia Evans is érintett benne, akit állítólag orális szexre kényszerített Weinstein. Erről a New Yorkernek beszélt októberben.

Weinstein elismerte, hogy helytelenül közeledett nőkhöz, de a szexuális erőszakot és a bűncselekményeket következetesen tagadja.

Közben tovább gyűrűzik a Weinstein ügyei által kirobbant hollywoodi zaklatási botrány: csütörtökön nyolc nő vádolt meg Morgan Freemant a CNN riportjában. A színész a CNN-hez eljuttatott közleményében bocsánatot kért mindenkitől, akit viselkedésével kényelmetlen helyzetbe hozott, vagy aki úgy érezte, hogy tiszteletlenül bánt vele.

Nemi erőszak miatt feljelentették a sztárrendezőt

0

A francia Luc Bessont, Az ötödik elem és A nagy kékség rendezőjét, a Taxi-filmek producerét egy 27 éves színésznő jelentette fel.

A színésznő, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, pénteken ment be a rendőrségre, és a Hollywood Reporter szerint azt mondta: amikor a Le Bristol szállodában találkoztak, Luc Besson beletett valamit a teájába, ami

elkábította, és ezt kihasználva a rendező megerőszakolta.

A rendőrség vizsgálatot indított. A rendező nincs Franciaországban, ezért őt nem tudták kihallgatni. Ügyvédje mindenesetre azt írta egy közleményben:

„Luc Besson leesett a székről, amikor meghallotta a vádakat,

és határozottan tagadja őket.”

Közben Asia Argento, aki a cannes-i filmfesztiválon is beszélt a zaklatási ügyekről és azok emblematikus alakjáról, Harvey Weinsteinről, azt mondta: ő már nyolc hónappal ezelőtt hallott az ügyről.

Luc Besson rendezte többek között Az ötödik elem, a Nikita, a Léon, a profi, a Metró, a Valerian és az ezer bolygó városa és A nagy kékség című filmeket, és ő volt a Taxi-filmek producere is. 12-szer jelölték a francia Oscar-díjnak is nevezett César-díjra, amit 1998-ban meg is kapott Az ötödik elemért.

Emellett befolyásos üzletemberként is számon tartják. Az EuropaCorp produkciós és forgalmazó cég vezetőjeként 2012-ben hozta létre Párizstól északra a Cité du cinéma filmstúdiót, amelyben a forgatási helyszínek mellett filmművészeti iskola is működik.

Döntött a bíróság: elkábított és megerőszakolt egy nőt a sztárkomikus

0

Élete végéig börtönbe kerülhet a most 80 éves Bill Cosby, Amerika egykor legnépszerűbb komikusa, miután az esküdtszék bűnösnek találta perének újratárgyalásán.

Bill Cosby
Fotó: MTI/EPA/Tracie Van Auken

Az ítélet szerint Bill Cosby 2004-ben philadelphiai otthonában erőszakolta meg Andrea Constandot, a Temple Egyetem munkatársát. Cosby azt állította, hogy kölcsönös beleegyezésen alapult az aktus, a nő viszont tagadta, és azt mondta:

Cosby előtte gyógyszerekkel elkábította.

2017 nyarán eredménytelenül zárult az első tárgyalás, mivel az esküdtszék több mint 52 órán át tartó tanácskozás után sem tudott egyhangú ítéletet hozni. Az újratárgyalásra a Weinstein-botrány kirobbanása nyomán a szexuális zaklatások ellen alakult MeToo mozgalom hatására került sor.

Az esküdtek a tárgyalás kezdetén valamennyien úgy nyilatkoztak, hogy tisztában vannak a mozgalom céljaival, de részrehajlás nélkül döntenek. Cosby ügyvédjei viszont boszorkányüldözésről beszéltek. Ugyanakkor az elmúlt években

Bill Cosbyt összesen 60 nő vádolta meg azzal, hogy elkábította és megerőszakolta őket.

Az áldozatok között vannak modellek, pincérnők és a szórakoztatóipar munkatársai is. Az esetek egészen a hatvanas évekig nyúlnak vissza, legtöbbjük azóta már elévült.

Bill Cosby az amerikai televíziós sorozatok első fekete sztárja volt, 1965-től kezdve közel 40 évig hihetetlenül népszerű volt egész Amerikában. Négy Emmy- és kilenc Grammy-díjat kapott. Nős, több gyereke van, imázsában kulcselem volt a családközpontúság – legalábbis amíg ki nem derültek a zaklatási ügyei.

A CNN szerint most ebben az egy ügyben akár 30 év börtönt is kaphat. Vagyis, mivel már 80 éves, élete hátralevő részét rácsok mögött töltheti. Egyelőre házi őrizetbe került.

Már csak darabot kell találni Martonnak

Marton László nyitott arra, hogy újra rendezzen, és már egyeztetnek is vele erről – mondta a FüHü-nek Zimányi Zsófia, a Rózsavölgyi Szalon vezetője.

Nemrég írtuk meg, hogy információink szerint a zaklatási botrányba keveredett Marton László újra rendezni fog: a Veszprémi Petőfi Színház és a Rózsavölgyi Szalon is hívná. Veszprémből nem erősítették meg a hírt, Oberfrank Pál igazgató azt mondta, hogy még korai lenne erről beszélni. Zimányi Zsófia, a Rózsavölgyi Szalon vezetője viszont kérdésünkre azt válaszolta, hogy tárgyalnak a rendezővel, és

minden attól függ, hogy találnak-e megfelelő darabot Martonnak.

Arról is kérdeztük Zimányi Zsófiát, hogy nem tart-e attól, hogy milyen visszhangja lesz, ha felkérik a több nő által is szexuális zaklatással vádolt Martont. Zimányi szerint igazságtalan volt a hadjárat, amelyet a sajtó Marton ellen indított a vádak után, ezért valószínűleg őket is támadják majd, de a közönség reakciójától nem tart.

„A közönséget a művészi teljesítmény érdekli”

– mondta.

Nem cáfolta Marton visszatérését a veszprémi színházigazgató

Nem tudok nyilatkozni az ügyben – mondta Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, amikor telefonon arról kérdeztük, igaz-e, hogy a zaklatással vádolt Marton Lászlót rendezni hívták a színházba.

Az igazgató nem erősítette meg, de nem is cáfolta a FüHü értesülését, hanem arról beszélt, hogy még most kezdte összerakni a következő évadot, ezért korai lenne erről beszélni, mert fogalma sincs, hogy mi lesz. Hozzátette, hogy azt sem tudja, milyen egészségi állapotban van Marton László. Azt is mondta, ha majd „odajutnak”, akkor tájékoztatják a sajtót az új évadról.

A Független Hírügynökség úgy tudja, hogy két helyre is hívták Martont, aki a botrány kirobbanása óta nem rendezett: Veszprémbe, illetve a Rózsavölgyi Szalonba. Ez utóbbi vezetőjét, Zimányi Zsófiát egyelőre nem sikerült elérnünk, hogy reagáljon a hírre.

Vádat emeltek Harvey Weinstein ellen

0

A New York-I főügyész nyújtotta be a vádiratot a producer és a cége ellen. Weinsteint szexuális zaklatással vádolják, a cégét pedig azzal, hogy nem védte meg alkalmazottait a szexuális visszaélésektől, megalázástól és diszkriminációtól.

Harvey Weinstein
Fotó: MTI/EPA/Peter Foley

A botrány ősszel robbant ki, amikor több színésznő megvádolta az egyik legbefolyásosabb hollywoodi producert, Harvey Weinsteint, hogy szexuálisan zaklatta őket,

volt, akit meg is erőszakolt.

A következő hetekben, hónapokban egyre többen, köztük ismert színésznők álltak a nyilvánosság elé hasonló vádakkal, amelyekről korábban Weinstein hatalma miatt nem mertek beszélni – ha valaki mégis megtette, akkor eltussolták az ügyet.

Weinsteint azóta kirúgták a cégből, amelynek fivérével, Bob Weinsteinnel együtt alapítója volt, és az Amerikai Filmakadémia is kizárta soraiból.

A vádirat szerint Harvey Weinstein

szóban és fizikailag is folyamatosan zaklatta női alkalmazottait,

volt, akit azzal fenyegetett meg, hogy megöli. A vádirat egyébként Bob Weinstein felelősségét is felveti, mert nem tett semmit, hogy megvédje az áldozatokat, pedig tudnia kellett a zaklatásokról.

A főügyész azt is kérte, hogy az áldozatok kapjanak kártérítést, amelynek összegét egyelőre nem határozta meg. Azt is írta, hogy a cég eladásakor

„garantálni kell, hogy az áldozatokat kompenzálják, az alkalmazottakat megvédik, és egyetlen szexuális ragadozó sem jut jogtalan anyagi előnyhöz”.

Azért is adta be gyorsan a vádiratot, mert volt egy befektetői csoport, amely állítólag 500 millió dollárt ajánlott a filmstúdióért, de a vádemelés után visszalépett. Így egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa a 150 embert alkalmazó filmstúdiónak, amely a csőd szélére került.

Weinstein ellen egyébként Nagy-Britanniában is folyik nyomozás. A producer tagadja, hogy bárkivel is „nem kölcsönös megegyezésen alapuló” szexuális viszonyt folytatott volna. Annyit volt hajlandó elismerni, hogy viselkedésével „sok fájdalmat okozott”.

Amerikában egyébként egyre többen buknak meg a zaklatási botrányok miatt, utoljára például a milliárdos Steve Wynn, a republikánusok egyik legnagyobb támogatója, Donald Trump barátja.

Ilyen lett Kevin Spacey új filmje Spacey nélkül

Ha évek múlva is emlegetni fogjuk még A világ összes pénzét, az valószínűleg Christopher Plummer beugrása miatt lesz, amivel Ridley Scott megmentette az eredetileg Kevin Spacey szerepeltetésével készült filmjét, nem pedig azért, mert annyira kiemelkedő alkotás született a rendező életművében. Kicsit olyan, mintha Scott maga sem tudta volna eldönteni, mi érdekli leginkább a Getty örökös emberrablós sztorijában.

Nagyon érdekes és komplex történetet dolgoz fel A világ összes pénze, amelynek ráadásul még valóságalapja is van – amint arra a film elején és végén is figyelmeztetnek, nehogy véletlenül megfeledkezzünk róla. Ridley Scott persze jócskán alakított az eredeti eseményeken a „drámai hatás fokozása” érdekében, de annyira igyekezett minél többet elmesélni a Getty család mesébe illő történetéből, hogy pont emiatt marad hiányérzetünk, hiszen semmiről és senkiről nem tudtunk meg eleget. Ha A világ összes pénze középpontjába helyezett emberrablós alaptörténetet vesszük, az nem elég izgalmas, feszültségteli vagy éppen akciódús egy ilyen témájú filmhez, ha idősebb J. P. Getty és családi kapcsolatai bemutatását, az pedig nem elég árnyalt és következetes. De ha esetleg Ridley Scott a pénz romboló hatásáról akart elmélkedni egy családi drámán keresztül, akkor viszont túl sok az akció, a mellékszereplő és minden egyéb körítés, ami elvonja a figyelmünket erről.

Christopher Plummer J. P. Gettyként Forrás: Freeman Film

Ettől függetlenül nem rossz film A világ összes pénze: hiszen az alaptörténet tényleg érdekes, jók a szereplők, és élvezet nézni azt a hihetetlenül kidolgozott 70-es évekbeli miliőt, amit elénk tárnak az alkotók. Az pedig egyáltalán nem érződik, hogy Christopher Plummer az utolsó utáni pillanatban ugrott be a szexuális zaklatási botrányba keveredett Kevin Spacey helyett. Már az egész filmet leforgatták, amikor Spacey-t megvádolták, és ezzel A világ összes pénze sorsa is kérdésessé vált, hiszen nem szerencsés egy bukott sztárral eladni egy filmet. Ridley Scott úgy döntött, hogy újraforgatja az olajmágnást, J. P. Gettyt játszó Spacey jeleneteit, és Christopher Plummert kérte fel a szerepre. Állítólag eredetileg is Plummert szerette volna, de a stúdió Spacey-t akarta, hogy több sztár legyen a filmben. Mi tagadás, Spacey-nak nagy gyakorlata van a hatalomért – vagy ez esetben konkrétan a pénzért – másokon átgázoló, morálisan igencsak megkérdőjelezhető döntéseket hozó karakterek alakításában (illetve az őt vádolók vallomásai alapján ez a viselkedés tőle sem áll éppen távol), de azt már sohasem tudjuk meg, hogy ő mit varázsolt volna Gettyként. Plummer viszont teljesen jól megoldja a feladatot, olyannyira, hogy Oscarra is jelölték érte.

Az is szerencsés, hogy nem egy nyolcvanévesnek maszkírozott hatvanévest kell nézni az idő nagy részében, viszont így meg a J. P. Getty meggazdagodásának történetét bemutató jelenetek lettek hiteltelenek. Más kérdés, hogy ezekre egyáltalán miért volt szükség. Ridley Scott valamiért fontosnak tartotta megmutatni azt, ahogyan Getty az ötvenes években szaúdiakkal tárgyal az olajkitermelésről, hogy aztán eljusson odáig, hogy őt tartják a világ leggazdagabb emberének. Ráadásul ezeket a részeket az elrabolt fiú narrációja vezeti fel, ami szintén nem túl izgalmas megoldás. A családtörténetből kiragadott néhány jelenet nyilván nem elég ahhoz, hogy hiteles képet adjon arról, miért csak ügyvédeken meg más közvetítőkön keresztül kommunikálnak egymással a rokonok, és az sem sokkal jobb megoldás, mikor suta párbeszédekből kéne visszafejtenünk a sérelmek eredetét.

Charlie Plummer mint John Paul Getty III Forrás: Freeman Film

De valami hátteret kellett adni annak magyarázatára, hogy

miért nem hajlandó egy felfoghatatlanul gazdag ember egy fillért sem adni azoknak, akik Rómában elrabolták az unokáját,

méghozzá a szívének legkedvesebbet. És itt kezdődik valójában az emberrablós történet, amit szintén elég felemásan mutat be a film. Megvannak a műfaj szokásos kellékei, de nyilvánvaló, hogy nem az akciózás volt a lényeg, sokkal inkább az, hogy milyen harcot kell vívnia az anyának, Gail Gettynek (Michelle Williams) az apósával azért a rongyos néhány millió dollárért. Közben arra is kitér a film, hogy milyen médiaszenzáció lett a sztoriból, hogy mennyire megbízhatatlan az olasz rendőrség, illetve az öreg Getty különc szokásaival kapcsolatos anekdotikus elemekben sincs hiány, ami önmagában mind érdekes, de megint csak az történik, hogy feldob bizonyos témákat a film, aminek kifejtésére még a több mint kétórás játékidő sem elég.

Eléggé a levegőben lóg Mark Wahlberg karaktere is, aki korábban a CIA-nak dolgozott tárgyalóként, majd pedig a Getty-birodalom szolgálatába állított a tapasztalatait, és feladatául kapja, hogy minél gyorsabban és olcsóbban hozza haza az unokát. Az elrabolt fiúról sem tudunk meg túl sokat, csak azt, hogy nehezen birkózik meg nem mindennapi családi háttérével, és mivel kamasz, egyébként is fura. Nem jut idő arra sem, hogy a családi dinamikával részletesen foglalkozzon a film Gail Getty és apósa viszonyán kívül, pedig talán ez lenne a legérdekesebb:

hogyan alakítja és torzítja még a legszorosabb kapcsolatokat is a hihetetlen vagyon,

vagy éppen annak csak az árnyéka. Hiszen akármit is csinálnak, ez az örökség folyton rávetül a Getty ivadékokra. Érzékelteti A világ összes pénze, hogy egyszerre menekülnének előle, hogy ne legyenek olyanok, mint a magányos öreg Getty, de ugyanakkor meg nem is tudnak elszakadni a pénz vonzásától. Személy szerint én ezt a vonatkozását néztem volna legszívesebben a történetnek, de bármit is választott volna Ridley Scott, valószínűleg sokkal jobb film lenne A világ összes pénze, mint így, hogy ennyire nagyszabású akart lenni.

Belebukott a zaklatási botrányba a republikánus milliárdos

0

Lemondott a republikánus párt pénzügyi vezetője, Steve Wynn kaszinó-milliárdos, miután kiderült, hogy több nőt is zaklatott, volt, akit megerőszakolt. Wynn a párt egyik legnagyobb támogatója és Donald Trump barátja.

A Wall Street Journal írta meg, hogy a 76 éves Las Vegas-i kaszinómágnás, Steve Wynn több alkalmazottját is zaklatta, szexre kényszerítette. Mintegy 150 munkatársával készítettek interjút, és bírósági dokumentumokat is találtak. Az egyik szerint a milliárdos 7 és fél millió dollárt fizetett egy manikűrösnőnek, hogy ne legyen per az ügyből.

Az alkalmazottak szerint Wynn évtizedeken keresztül zaklatta őket.

Többen arról beszéltek, hogy nem mertek egyedül maradni Wynn-nel egy szobában, mások inkább elrejtőztek, ha tudták, hogy a környékükön van. Egyikük azt mondta: hiába jelezték folyamatosan az igazgatóságnak, hogy Wynn mit művel, nem történt semmi.

Forrás: Wikimedia Commons

A kaszinómágnás abszurdnak nevezte a vádakat, szerinte ez csak volt felesége bosszúja, akivel a válóper „szörnyű és mocskos” volt. Elaine Wynn tagadta ezt.

Steve Wynn ingatlanvállalkozóként lett milliárdos, a leghíresebb Las Vegas-i kaszinók közül ő építtette például a Bellagiót, a Mirage-t és a Treasure Islandet (ezeket korábban eladta), valamint a saját nevét viselő Wynn Resortsot is. Van két kaszinója Macaun is – ahogy egy másik, Las Vegas-i kaszinómogulnak, a szintén republikánus Sheldon Adelsonnak is, akiről itt olvashatja portrénkat.

Adelsonhoz hasonlóan Wynn

is évek óta rengeteg pénzzel támogatja a republikánusokat.

Az AP szerint 2013 óta közel 2,4 millió dollárt adományozott a pártnak.

Wynn korábban Donald Trump üzleti riválisának számított, sőt, személyes ellentétek is voltak kettőjük között: Trump egyszer a Bloomberg szerint (nagyon szalonképes fordításban) szemétládának nevezte Wynnt.

Aztán viszont a két milliárdos viszonya sokat javult. Trump (akit szintén több nő vállal szexuális zaklatással, sőt, egy kiszivárgott felvételen maga is büszkén mesélt arról, hogyan molesztál nőket) már 2013-ban közös fotót tett ki az Instagramjára, 2016-ban, a republikánus előválasztások alatt pedig „nagyszerű barátjának” nevezte Wynnt. A CNN szerint a választási győzelem után Trump maga választotta ki Wynnt, hogy ő legyen a pártot irányító bizottság pénzügyi vezetője.

With terrific Steve Wynn at dinner last night.

A post shared by President Donald J. Trump (@realdonaldtrump) on

Egy nappal azután, hogy megjelent a Wall Street Journal cikke, Wynn benyújtotta lemondását. Közleményében azt írta, nem akarja elvonni a figyelmet a republikánusok „hihetetlen sikereiről”. A párt elnöke, Ronna McDaniel közleménye szerint elfogadták a lemondást. A Wynn Resorts pedig bizottságot alakít, hogy kivizsgálják a Wynn elleni vádakat.

A szexuális zaklatási botránysorozat tavaly Harvey Weinstein ügyével kezdődött. A nagy hatalmú producer a demokraták támogatójának számított, a botrány miatt a republikánusok korábban felszólították őket, hogy adják vissza a tőle kapott „piszkos pénzt”. A demokraták most a republikánusoktól várják, hogy visszaadják a Wynntől kapott milliókat.

120 perc – 2018. január 15. 16:00

0

LMP: A kormány hozza nyilvánosságra a Tiborcz-féle OLAF-jelentést

Tiborcz István és Orbán Viktor

Hadházy Ákos társelnök sajtótájékoztatóján azt követelte, hogy a kormány a négyes metró ügyéhez hasonlóan a lehető leghamarabb hozza nyilvánosságra az Európai Csalás Elleni Hivatal jelentését az Elios-ügyről. Szerinte a magyar politikai közélet a legsúlyosabb morális válságát éli, nem volt még olyan korrupciós ügy, amelyik egy hivatalában lévő miniszterelnök családját érintette volna. (MTI)

MSZP: A Fidesz felemelte másfélmillió ember rezsijét

Az MSZP szerint valódi rezsicsökkentésre van szükség, mert a Fidesz legalább másfélmillió ember rezsijét emelte fel. A szocialisták egy alapcsomagot javasolnak bevezetni minden magyar állampolgárnak a víz-, a gáz- és az áramszolgáltatásra. Bangóné Borbély Ildikó sajtótájékoztatón beszélt erről. (MTI)

Fidesz: Szél Bernadett nem vehet részt a Soros-tervről szóló ülésen

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke azt mondta, „Szél Bernadett és pártja, az LMP Soros György érdekeit szolgálja”, ezért nem vehet részt olyan ülésen, amely a „Soros-tervvel” foglalkozna. Szerinte ez nem jelenti azt, hogy Szél Bernadettet kitiltották, de nem vehet részt az ülésen, mert „egészen mást képvisel, mint a magyar érdek”. (MTI)

Oroszország támogatja a koreai tárgyalásokat

Szergej Lavrov külügyminiszter azt mondta: az ország kész arra, hogy támogassa a rakétaválságban érintett országok közvetlen tárgyalását. Észak- és Dél-Korea a múlt héten kezdett párbeszédbe. (Reuters)

Kiberbiztonsági központot hoztak létre Budapesten

A Deloitte hozta létre a központot, 40 emberrel, 18 régióbeli országot szolgálnak ki innen. 24 órában kínálnak szolgáltatásokat a számítógépes támadások kivédésére. (MTI)

Újabb színésznő beszélt arról, hogy molesztálták

Forrás: Flickr / discutivo

Eliza Dushku, a Buffy, az Angel, a Tru Calling és a Dollhouse sorozatok színésznője számolt be arról, hogy 12 évesen, a True Lies – Két tűz között című Arnold Schwarzenegger-film forgatásán fogdosta a kaszkadőrök egyik koordinátora. Azt állítja, hogy miután ezt elmondta valakinek, a koordinátor, aki mindent tagad, szándékosan sérülést okozott neki egy jelenetben. A rendező, James Cameron azt mondja, nem tudott az ügyről, és nagyon sajnálja, mert ha akkor megtudja, „nem lett volna kegyelem”. (Guardian)

Mira Sorvino sajnálja, hogy Woody Allennel dolgozott

0

A színésznő Woody Allen nevelt lányának írt nyílt levelet.

Dylan Farrow hosszú idő után decemberben beszélt újra arról a vádról, hogy nevelőapja, Woody Allen gyerekkorában molesztálta őt. Mira Sorvino most a Huffington Postban jelentetett meg erről egy nyílt levelet.

Azt írja,

„Nőként és anyaként szörnyű belegondolni abba, hogy dicsőítettük azt a férfit, aki kihasználta a gondjaira bízott kislány kiszolgáltatott helyzetét.”

Elnézést kért Dylan Farrow-tól, hogy sokáig nem vette senki komolyan.

Mira Sorvino a Hatalmas Aphordité című, 1995-ös filmben dolgozott együtt Woody Allennel, ő játszotta a főszerepet és

Oscar-díjat is kapott érte.

A színésznőnek a Weinstein-botrányban is fontos szerepe volt: ő volt az egyik, a zaklatás mellett azzal is vádolta a nagyhatalmú producert, Harvey Weinsteint, hogy meg is erőszakolta.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!