Kezdőlap Címkék Szex

Címke: szex

Az Élysée palota szex titkai

A palota szextitkairól írt siker könyvet egy francia történész, aki nem hallgatja el, hogy az elnökök sokáig a királyokat utánozták.

Már csak azért is szeretőket tartottak, mert ezzel megmutathatták a világnak a hatalmukat. Míg az angolszász országokban ezeket az ügyeket titkolni illett kezelni,  addig ez Franciaországban csaknem teljesen nyilvánosan folyt. Különösen Mitterrand elnök idejében. A háború utáni Franciaország első szocialista elnöke falta a nőket, és még idősebb korában is több szeretőt tartott. Annak ellenére, hogy 14 éves elnöksége első évében prosztata rákkal operálták. Végül pedig ez a betegség végzett vele, de csak azután, hogy már elhagyta az Élysée palotát, ahol szeretőjének külön lakrésze volt…

Mindez már a múlt

Ezt hangsúlyozza a történész, Jean Garrigues, aki elmondta: a metoo kampány Franciaországot is mélységesen megérintette. Ma már az Élysée palotában csendes nyugodt házasélet zajlik pedig az államfő több mint húsz évvel fiatalabb nejénél, aki korábban a tanárnője volt a gimnáziumban.

„Ma már nem lehet szexuális tárgyként kezelni a nőket Franciaországban sem. Elmúlt az az időszak amikor a hatalom emberei úgy gyűjtögették a nőket mint a vadász trófeákat!”

Egy inas őszintén bevallotta a párizsi Le Figaronak, hogy halálosan unatkozik Macron elnök uralma alatt: „mindenki keményen dolgozik. Nincs idejük a szexre. Régebben háromszor is kopogni kellett, és azután még várni egy kicsit nehogy akkor nyissunk be amikor félreérthetetlen pozitúrában találunk valakit az Élysée palotában.”

A hatalom és a szex

„Nehéz megállapítani, hogy olyan férfiak kerültek be az Élysée palotába, akik számára nagyon fontos volt a szex vagy pedig arról van szó, hogy a hatalomnak nagyon nagy a szexuális vonzereje. Vagyis a hatalom emberei mindig is vonzották a gyengébb nemet.” – mondja a történész.

Pompadour márkiz az Élysée palotából irányította Franciaországot – a szeretőjén, XV-ik Lajos királyon keresztül. Akkor ez teljesen elfogadott volt, de ma már ez nem megy. Az okos telefonok korában könnyű a lebukás: az Élysée palota előző ura, Francois Hollande elnök épp szeretőt váltott. Kismotorral kereste fel új barátnőjét, de peche volt: lefotózták! Macron elnök, aki alig múlt negyven éves, tisztában van azzal, hogy a mai társadalom nem tolerálja azt, amit korábban elnéztek a hatalom embereinek. Ezért nejével együtt eljátsszák a minta házaspár szerepet abban a palotában, mely nemrég még szex botrányoktól volt hangos…

Amikor Borkai Zsolt átment bűnbánóba

Mint arról tegnap már beszámoltunk róla az Ördög ügyvédje a Borkai-saga folytatását ígérte mára. Az ígéret szép szó, ha megtartják… nos, az Ügyvéd úr nem beszélt a vakvilágba. Folytatta.

Kollégám cikkéből megtudtam, hogy a wordpress-ről eltűnt a blog. Nem sokáig örülhettek azonban, mert hamarosan feltűnt a Facebookon az oldal, ahonnan  mint kiderült ismeretlenek panaszai alapján vették le, nem a mi Ördögünk futamodott meg!

„Azért elég gyenge kísérlet a wordpress tiltása az elhallgattatásomra. Van másik”

Hurrá, folytatódhat  a cirkusz, most már csak kenyér kellene a népnek!

A korábbiakhoz képest egy disztingvált fotó Borkairól, sajnálkozó mondatok a polgármester családja felé és további ígéret szaftos történetekre. Már majdnem csalódottan más téma felé kellett néznie a portálunak, amikor újabb bejegyzés került ki a lapra. Most kivételesen nem Borkai polgármester úr vagy éppen Rákosfalvy ügyvéd úr volt a jól kiosztottak között, hanem a tehetségtelen média szereplői, akik a megadott adatok alapján nem ugrottak utána nézni mikor utaztak az urak Horvátországba, mikor béreltek ott hajót, satöbbi.

Tényleg nagyon tehetségtelennek érezhetné magát szerkesztőségünk, ha minden egyes bizonyítékok nélküli blogbejegyzésre ugranánk, mert hát valljuk be csupán az urak szexuális életét nagyon nem tetszik taglalnunk bármilyen szaftos képek társaságában is van tálalva.

Sem a kábszerről, de még a korábbi korrupciós ügyekről, csalásokról, panamákról sem kaptunk sajnos használható bizonyítékokat, már olyanokat, ami lehetővé teszi a sajtó számára a közlést anélkül, hogy nyakába ne akasszanak sajtópert hatalmas kártérítési kötelezettséggel.

Ezen az sem javít, hogy időközben Borkai polgármester úr nyilatkozott a győri televíziónak és sajnálkozva elismerte az orgia megtörténtét. Szinte szó szerint bemagolhatta a budaörsi polgármester beismerését, mert helyenként majdnem szó szerint megismételte azt.

A lecke fel van adva az Ördög ügyvédjének. Most már csak konkrétumokkal tudja maga mellé állítani a Nagyérdeműt. Vegyük sorra: dokumentálni kellene a kábszerfogyasztást. Ördög ügyvéd úr részvételével elkövetett Borkai és Rákosfalvy panamákat írásos dokumentációját csontként be kell dobni a manézsba, had csámcsogjanak rajta a tehetségtelen médiamunkások, hogy végül a tomboló publikum felzabálja az elébük dobott prédát.

Egyet azonban már most kijelenthetünk:

Borkai visszalépni semmiképpen nem fog!

A Fidesz nem akar úgy járni, mint a regnáló polgármestere halála miatt Mohácson, ahol az ellenzék egyetlen szavazattal polgármestert avathat – igaz, mit kezd majd székével a nyertes egy olyan városban, ahol szinte minden képviselői hely a kormánypárt jelöltjének jut.

Erre csak akkor lenne esély, ha a hatóságok kezébe olyan dokumentum kerülne, ami miatt még a Polt féle ügyészség is azonnal lépésre szánná el magát. Ilyen irat pedig nem létezhet, megoldottak ők már ennél nehezebb feladatot is, vasárnapig már mindenképpen elhúzzák, aztán hétfőn ugye egy teljesen másik ” szép új világ”- ra virradunk.

Borkai részben beismer, de perel – máris cáfol a kiszivárogtató

Évekkel korábban készültek a felvételek, részben manipuláltak, részben valódiak – áll Borkai Zsolt tévényilatkozatában. Feljelent és nem lép vissza a polgármester-választástól. Szerinte mindez botlás volt. A kiszivárogtató máris közölte: a felvételek tavaly májusiak, és holnap folytatja a közlést.

„A napokban rólam megjelent felvételek több éve készültek, amelyek részben manipuláltak, és részben igen valódiak. Nem vagyok rá büszke, és szeretnék elnézést kérni elsősorban a családomtól. Hibáztam és megbántam. Az utazásomat nem közpénzből finanszíroztam” – mondta a Győrplusz TV-ben felolvasott nyilatkozatban Borkai Zsolt polgármester, aki először szólalt meg a róla napokkal ezelőtt kirobban ügyben.

Hangsúlyozta, hogy soha nem élt illegális szerekkel, bármilyen ezzel kapcsolatos hír csakis manipuláció,

törvénysértést pedig nem követett el, ezért büntetőeljárást kezdeményez.  

Szerinte politikai ellenfelei az utóbbi években mindent elkövettek, hogy adatokat gyűjtsenek róla, azért, hogy polgármesterként felállítsák. Módszerük:

botlása párhuzamba állítása a politikai teljesítménnyel,

melynek egymáshoz az ég világon semmi köze nincsen – mondta. Nem adja Győrt harc nélkül olyan emberek kezébe, akik képtelenek vezetni, képtelenek a fejlődést garantálni. Céljuk, hogy olyan nyomás alatt tartsák, hogy visszalépjen a polgármester-jelöltségtől, de nem lép vissza. A győriek vasárnap eldöntik, hogy szeretnék-e közösen folytatni a 13 éve elkezdett munkát – közölte Borkai.

Az ügyet kiszivárogtató állítólag ügyvéd azonnal ragált a Facebookon nyitott oldalon: nem évekkel ezelőttiek a felvételek, hanem tavaly májusiak. És

vannak más felvételek is, ezt is pontosan tudja Borkai.

Ahogyan azt is, hogy rendelkezem a számára nagyon kínos adatokkal. A mai fellépését az alábbi képekkel kommentálom egyelőre. Folytatás holnap – írja.

Az Ez az ördög ügyvédje, azután, hogy – miként kora délelőtt megírtuk – elérhetetlenné vált korábbi helyén, másik tárhelyre költözött.

A Fidesz szerint Borkai Zsolt magánéletének része a győri polgármester szexvideó botránya. A Klubrádió több kérdéssel fordult a kormánypárthoz, de válaszul annyit közöltek, hogy a jachton készült felvételen vállalkozók és fiatal nők társaságában szexpartin résztvevő  városvezető „magánéletének része az ügy”. Ezt pedig „ezért nem kommentálják”.

Levették a Borkai-szivárogtató blogot

Hozzáférhetetlenné vált az „Ez az örödög ügyvédje” blog, amely a Borkai-féle kiszivárogtatást végezte. Délelőtt még azt ígérte, hogy folytatja, és tudja, miért csinálja. Lesz dolga Gulyás Gergelynek, aki kétszer is azt mondta nemrégiben: az ő köreikből nem szivároghat ki ilyen felvétel. Az egyik lányt azóta azonosították.

Többé nem elérhető a Borkai Zsolt jachtozását (állítólag kokainos-prostituáltas szórakozását) közzé tevő Ez az Ördög ügyvédje blog. Reggel, majd délelőtt egy-egy írással bővült a bejegyzéssorozat.

A titokzatos, bár írásai alapján az érintettek által ismert személy hétfőn először reggel közölt újabb – meglehetősen félreérthetetlen – fotót a kamerába néző Borkairól a lengén öltözve mellette-rajta lévő egyik hölggyel. Később aztán meglehetően dühös posztban osztotta ki az újságírókat, akik tőle várnak további információkat. Dolgozzatok végre! – írta.

Mint írja, megadta Borkai egy konkrét utazásának adatait. Tavaly pünkösd, Pér (ahol nagyon nem ellenőrzik a táskák tartalmát…), Rákosfalvy magángépe, Dubrovnik, hajó. Hozzátéve: tudja a gép lajstromjelét. „De dolgozzatok, és derítsétek ki. A hajót sem nehéz megtalálni, és ha megtaláljátok, szóljatok már a horvát hatóságoknak, hogy keressék ott kábítószer nyomait. Segítsek, mi volt tavaly május 22-e környékén, vagy megy nélkülem is?”

Az állítólagos ügyvéd – mint fogalmaz –

„amit teszek, tudom, miért teszem”.

„És azt is egyértelműen megírtam, miért Borkaival kezdtem. A mindent megfertőző korrupcióra akartam felhívni a figyelmet, aminek sajnos magam is részese voltam. Talán most elindul egy megállíthatatlan folyamat. Segíteni fogom még több nyilvánosságra hozott információval. Időm van.”

Ahogyan azt tegnap előre jeleztük, a kitakaratlan arcok alapján elkezdődött Borkai Zsolt állítólagos horvátországi jachtutazásán történt orgián részt vett fiatal lányok azonosítása. Ahogyan azt mára a Magyar Hang megírta, uniós támogatást nyert el korábban az egyik lány. Eszerint a Fejér megyei lány testvérével egy menyasszonyiruha-kölcsönző megnyitására és rendezvényszervezésre kapott pénzt a fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázaton, mégpedig csaknem hárommillió forintot. Egy interjúban beszéltek erről, ahogyan azt is elmondták, hogy édesanyjuk volt a példaképük, ő inspirálta őket. (Az interneten „nyomozók” azt is megírták, hogy az interjú a TV2-n készült. Hadházy Ákos pedig meg is találta ennek felvételét.)

A lány már az első napon, vagyis múlt pénteken megjelent fotókon szerepel, amint ott ül azon a bizonyos jachton a győri fideszes polgármester, illetve Rákosfalvy Zoltán ügyvéd és más lányok társaságában. A vasárnap nyilvánosságra hozott, 12 másodperces, konkrét szexuális aktust bemutató videófelvételen viszont nem látszik – írja a lap.

Érdekes lesz – ha megtartják – a szokásos csütörtöki kormányinfó, amelyet Gulyás Gergely szokott celebrálni. Az elmúlt szűk fél évben kétszer beszélt kiszivárgott hang- vagy képfelvételről. Legutóbb másfél hete, amikor a Karácsony Gergely-féle beszélgetésről (amelyről a Párbeszéd azt állítja, hogy több elnökségi ülésükön készült lehallgatásokból vágták össze) kérdezték. Akkor azt mondta, hogy „maffiaviszonyok vannak a baloldalon” (vagyis hogy szerinte egymást hallgatték le), ez látszik a felvételből.

„A Fideszen belül soha nem szivároghatna ki ilyen felvétel, mert ott teljesen más a politikai kultúra”,

a felvételen hallottaktól Gulyás irtózik. Májusban, a Christian Strache osztrák (emiatt lemondott) „Ibiza-videója” kapcsán pedig úgy vélte, hogy

reméli, közöttük nincsenek vezető pozícióban olyanok, akik hasonló óvatlanságot követnének el.

Majd azt fejtegette: a sajtó maga is fontos része a nemzeti szuverenitásnak, emiatt pedig „az a szerencsés, ha nemzeti tulajdonban van”. Egy állam úgy tudja leginkább a külföldi beavatkozás lehetőségét mérsékelni, ezáltal a saját szuverenitását megőrizni, ha a sajtóorgánumok nincsenek nyolcvan vagy kilencven százalékban külföldi tulajdonban. A tartalmi nézetkülönbség miatt kizárt dolog, hogy ilyen felvétel egy magyar kormánytagról elkészüljön – mondta a kancelláriaminiszter.

És nyilván arról is véleményt kell mondaniuk, hogy a „liberális szabadosságot” folyton ostorozó, ezzel szemben a „keresztény erkölcsöt” és „keresztény szabadságot” hirdető jobboldal éthoszával összeegyeztethető-e a történet. (és hogyan történhet meg, hogy az „önmagában morális fölényben” lévő sajtójuk be se számol az esetről).

Epstein szex videókkal zsarolja az elitet – köztük Donald Trumpot is?

A kiskorúakkal folytatott szex kereskedelem volt Jeffrey Epstein nagy üzlete, de ettől még nem lett dollár milliárdos, ahogy ezt magáról híreszteli. A New York-i Bloomberg portál sehol sem találta a nyomát annak, hogy a Wall Streeten valaha is nagy pénzt szakított volna Jeffrey Epstein, aki jelenleg előzetesben üldögél.

A bíró hamarosan dönt arról, hogy mekkora óvadék ellenében kerülhet szabadlábra a vállalkozószellemű üzletember, akinek luxuslakásában többezer videót és képet foglalt le a rendőrség. Döntő többségük nagyon ifjú hölgyeket ábrázolt – olykor szexuális aktus közben. Ezek után vetette fel a New York-i sajtó azt a jogos kérdést, hogy nem zsarolásról van-e szó? Nem ebből szerezte-e vagyonát Jeffrey Epstein, aki készségesen szállította a 18 év alatti lányokat a New York-i elitnek? Mi van a videókon ? Pontosabban kik vannak rajta az elit tagjai közül ? A rendőrség természetesen hallgat hiszen fiatalkorú lánnyal szexuális aktust folytatni bűncselekmény az Egyesült Államokban.

Donald Trump igen jó barátságban volt egy időben Jeffrey Epsteinnel. Olyannyira, hogy kormányában alkalmazta miniszterként azt a floridai főügyészt, aki Epstein számára igen előnyös vádalkut járt ki a bírónál. Jeffrey Epstein elismerte, hogy szex kereskedelmet folytatott, és ebbe fiatalkorú lányok is bele tartoztak. Csak rövid börtönbüntetést kapott ráadásul úgy, hogy a hétvégére hazamehetett. Most egy kicsit szigorúbb börtönben csücsül. 45 év börtönt is kaphat. De talán most is segít valaki. Elvégre nem hiába volt a New York-i elit készséges szex kereskedője Jeffrey Epstein, aki úgy szórta a pénzt mint egy milliárdos miközben senki sem tudja, hogy a vagyona – ha van egyáltalán – honnan származik ?!…

250 ezer eurót kap egy stewardess a szüzességéért

0

A fiatal nő az interneten hirdetett árverést.

A 36 éves, ázsiai származású német stewardess, Mandy a hírhedt Cinderella Escorts portálon bocsátotta árverésre szüzességét. A nyertes egy müncheni üzletember lett, ő 250 ezer eurót ajánlott. A második helyen egy ügyvéd végzett 240 ezer, a harmadikon pedig egy futballista 200 ezer euróval. A nyertes szeptemberben találkozhat Mandyvel.

A nő azt mondja, eddig az „igazira” várt, de mostanra rájött, hogy vele lehet, hogy soha nem találkozik. Ezért döntött úgy, hogy árverésre bocsátja szüzességét. A pénzből

egyrészt énekesnői karrierjét akarja beindítani, másrészt szegényeket is támogatni akar.

Mint mondta, mivel felnőtt nő, szüleinek el kell fogadnia a döntését, és senki nem mondhatja meg neki, mit tegyen a testével. A barátai közül pedig többen is irigylik, mivel ők a szüzességüket olyan férfival veszítették el, aki aztán ott hagyta őket.

Az ilyen árverések egyébként egyáltalán nem ritkák. Egy 18 éves román lány szüzességéért például tavaly 2 millió fontot fizetett egy hongkongi üzletember. A portál, ahol a lányok hirdetik a szüzességüket, a végső ár 20 százalékát kapja.

Vudumágiával fenyegetőzve kényszerített szexrabszolgaságra nőket

0

14 év börtönre ítéltek Angliában egy amúgy ápolóként dolgozó nőt, akiről kiderült, hogy egy prostitúciós hálózatot vezetett. Nigériából származó nőket adtak el német bordélyházaknak. Azzal fenyegette őket, hogy ha nem engedelmeskednek, vudumágiát alkalmaz rajtuk.

A Deutsche Welle szerint Trier városában vette észre a (Németországban legálisan működő) bordélyház tulajdonosa, hogy hamis útlevelekkel dolgozik nála öt Nigériából érkezett lány. Ők végül bevallották, hogy egy bizonyos Madame Sandra kényszerítette őket prostitúcióra.

Madame Sandráról hamarosan kiderült, hogy valódi neve Josephine Iyamu. 51 éves, Libériában született, de már régóta brit állampolgár. Ápolónőként dolgozott, de jövedelmét lánykereskedelemmel egészítette ki.

A nő még fiatalkorában ismerkedett meg a vudu kultusszal. Nigériában aztán létrehozott egy szervezetet, amely

azzal kampányolt, hogy jobb életet biztosít fiatal nőknek.

Jól fizető európai munkát is ígért nekik. Mielőtt útnak indította volna őket, vudu szertartás keretében esküt kellett tenniük arról, hogy sohasem árulják el őt, és mindig szorgosan fizetik az „adósságot”, amint Európába érnek. Több tízezer dollárnyi tartozást kellett vállalniuk a szervezésért cserébe.

A nőket Olaszországba vitték, életveszélyes körülmények között, a csónakjuk majdnem elsüllyedt. Egy olasz táborba kerültek, majd innen vitték őket Németországba, ahonnan havi 1500 eurót kellett küldeniük Madame Sandrának.

Miután a hamis útlevél miatt lebuktak, több országon átnyúló nyomozás kezdődött, amelyben végül eljutottak a hálózat vezetőjéhez. Még

a börtönből is fenyegette áldozatait, a rendőröket pedig meg akarta vesztegetni.

Mivel Madame Sandra Nagy-Britanniában él, ezért brit bíróság járt el az ügyben. Ott nemrég új törvényt hoztak, amely akkor is bünteti a lánykereskedelmet, ha azt nem az ország területén folytatták. A birminghami bíróság szerint sokkal több nőt kényszeríthetett prostitúcióra, de ezt csak ebben az öt esetben tudták bizonyítani.

Bréking nyúz, 2018. 06. 21. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origo bottal üti a Jobbikból távozók nyomát, Kövér László egy kispályás hátvéd, Luxus Viviéknél kötelező a szex, a 888 címe megbukna nyelvtanból, a Ripost kinyomozta, hogy mi történik a legújabb tangabugyiban.

Kihúzzák Vona alól a Jobbikot

„Gyakorlatilag lehetetlen követni a távozókat, megszűnő alapszervezeteket, mi mégis megpróbáltuk. Két regionális igazgató, önkormányzati képviselők és alapszervezetek sokasága mondott nemet a Jobbik balra tolódására. Új helyzet kezd kirajzolódni: ami a szemünk láttára történik, az nem is pártszakadás, hanem egy az egyben kihúzzák Vona Gábor alól a Jobbikot a radikálisok. Hogy reagált erre a pártvezetés? Ügyetlenül.

Pár nappal a radikálisok ásotthalmi zászlóbontását megelőzően új helyzet kezd kirajzolódni: már közel sem pártszakadásról van szó, hanem gyakorlatilag egy az egyben kihúzzák Vona Gábor, és a hozzá köthető pártelit alól a Jobbikot.’ (Már bujkálnak a Jobbik vezetői: lassan elfogy alóluk a párt)

Kövér László Szent Ágoston vallomásain alszik el

1979 óta, amikor elkezdtem a jogi kart, az ELTE kispályás focibajnokságának egyik csapatában játszom. A régi BEAC-pályán kezdtünk, amelyet a(z elmaradt) világkiállításra készülve 92-ben bezártak. Ekkor elköltöztünk, de a bajnokság azóta is jogfolytonosan működik, ahol is egyik volt katona- és évfolyamtársammal mi vagyunk a rangidős játékosok. Eddig háromszor nyertünk bajnokságot, a mostani tavaszi idényt két ponttal vezetjük. Már egyre több időt töltök az oldalvonal mellett, és onnan szurkolok a fiatalabbaknak. Ha beférek a kezdőbe, akkor hátvédposzton játszom, akárcsak a parlamenti válogatottban, ahol azért még biztos csapattagnak számítok.

..Szeretek olvasni is, most éppen Szent Ágoston vallomásait lapozgatom lefekvés előtt. De a filmeket is nagyon kedvelem. Kedvencem Tarkovszkij Andrej Rubljov című műve, de a Trónok harca sorozat epizódjait is követem. (Lokál: Kövér: Jó reggelt kívánok a nyugati politikusoknak.)

Idegen kinézetű zaklatók

A Bravalla nevű rendezvény Svédország legnagyobb zenei fesztiválja, amit eddig minden évben megtartottak. Ám az erőszakoskodó migránsoknak köszönhetően megszakad a hagyomány.

A Bravalláról tavaly már mi is írtunk. 2017-ben legalább tizenegy szexuális zaklatás történt a fesztiválon, ez letartóztatásokhoz is vezetett. 2016-ban pedig negyven fiatal lány panaszkodott arra, hogy „idegen” kinézetű emberek zaklatták őket. Az egyik áldozat, egy 17 éves lány azt mondta: Valószínűleg migránsok támadtak rám. Sajnálom, hogy ezt mondom, de ez az igazság.” (888: Nem vállalják be a szervezők a svéd fesztivált, mert annyi szexuális zaklatás történt rajta)

Ha ha épp reggel van rá idő, az sem probléma

Szerintem nagyon sok házasság azért végződik válással, mert mindkét fél hátradől, belekényelmesedik a helyzetbe. Mi nem vagyunk ilyenek. Bárki bármit mond, mindennek az egyik legfontosabb eleme a szex, ami nálunk mindennapos és kötelező – nevetett Vivi. – Természetesen olykor előfordul, hogy nem úgy jön ki a lépés, de a legtöbb esetben nincs olyan, hogy ne bújnánk össze, és ha épp reggel van rá idő, az sem probléma. Szerintem az intimitás elengedhetetlen a jó házassághoz. (Lokál: Luxus Vivi: Nálunk mindennap kötelező a szex)

A férfiaknak tetszik a rezgőmotorral felturbózott tangabugyi

A nagyjából tizenháromezer forintba kerülő bugyi reklámja arról szól, hogy a vb alatt a nőnek sem kell unatkoznia: ugyanúgy élvezheti a játékot, ahogyan a párja, amikor egymás mellett ülnek a kanapén a tévé előtt. A reklám egyébként nagyon pikánsra sikeredett: A bugyiba épített technológia valóban figyeli a játék menetét, és a csiklóizgató rezgőmotor aszerint kapcsol be, illetve vált erősebb fokozatra, ahogy a meccs zajlik. Csakhogy amint megjelent az interneten a reklám, a felháborodott kommentelők között valóságos lincshangulat alakult ki. Nem egy nő adott hangot annak a véleménynek, hogy a tanga szexista, és lealacsonyítja a nőket. Arról nincs adat, hogy mennyi fogyott a bugyiból eddig, az mindenesetre biztos, hogy a férfi kommentelőknek tetszik az ötlet… (Ripost: Olyasmi történik a legújabb tangabugyiban, ami korábban még soha)

Nem sok szex került a hatvanévesek szexvígjátékába

A szürke ötven árnyalatát gyakorta szokás úgy jellemezni, hogy nagyipornó. Bill Holderman rendezőt bizonyára megihlette ez a jellemzés, mert Könyvklub című első nagyjátékfilmjét konkrétan ennek a témának szentelte: adott egy rakás hatvan pluszos nő, akik E.L. James ponyváját olvasva rákattannak a szexre és pasizásra.

A fentebb említett leírás némiképp ugyan leegyszerűsítő, de a lényeg mégiscsak ez. A Könyklub – avagy az alkony ötven árnyalata olyan, mintha a szexszel ismerkedő tinikről szóló vígjátékok lájtosabb, szószerinti és átvitt értelemben vett nyugdíjasverziója lenne, de szerencsére azért sokkal nézhetőbb ezeknél. Igaz, hogy eléggé kiszámítható, de csak néha lendül át az ízléstelenség határán, helyenként nevetni is lehet rajta, és még a főszereplők közti kémia is működik. Azt pedig már eleve értékelendő, ha valaki arra veszi a bátorságot, hogy nem fiatal és kifogástalan külsejű emberek szerelmi életéről készít filmet.

Sosem felejtem el, amikor néhány éve édesanyám meglepő kérdéssel állt elő a vasárnapi ebédnél: hallottam-e már A szürke ötven árnyalatáról? Ugyanis egy barátnője olvasásra ajánlotta neki a könyvet azzal, hogy milyen jó. Mondhatom, először majdnem kiköptem a húslevest, majd finoman megpróbáltam közölni vele, hogy szerintem ez a könyv nem neki való, és ráadásul nem is túl minőségi olvasmány. Nos, ilyesmi a véleményük a Könyklub hatvanas főszereplőinek is, akik többet hallottak már E.L. James bestselleréről, mint az én hasonló korú anyám, és tudják, hogy szexről van benne szó, nem is akármilyenről. Mégis elolvassák a könyvet, és ennek az élménynek a hatására pedig fenekestül felfordul az életük.

A kiinduló szituáció szerint négy barátnő minden hónapban kiválaszt egy könyvet, amelyet elolvasnak, aztán a következő találkozáskor kibeszélnek. Amikor azonban a legfiatalosabb és legtrendibb barátnő, Vivian (Jane Fonda) kitalálja, hogy a következő könyv A szürke ötven árnyalata legyen, mindenki ledöbben. Azt gondolják, hogy hatvan felett már ciki és nincs is értelme a szexről olvasgatni, de mivel Vivian ragaszkodik hozzá, elkezdik olvasni a könyvet.

Diane Keaton, Candice Bergen, Jane Fonda és Mary Steenburgen

A négy, különböző élethelyzetben lévő nőre más-más módon hat a könyv. A látszólag boldog házasságban élő Carol (Mary Steenburgen) rájön, hogy mennyire zavarja, hogy a férje már nem közeledik hozzá szexuálisan. Az elvált, és leginkább a munkájába temetkező Sharon (Candice Bergen) elgondolkodik azon, hogy talán még most sem késő a randizáshoz. Az özvegy Diane (Diane Keaton) pedig számára is meglepő módon elfogadja egy férfi közeledését. Vivian nem szorul rá, hogy egy könyv ébressze fel a benne rejlő szexualitását, de persze az ő életében is beüt a bonyodalom negyven évvel ezelőtti szerelme képében.

Egyébként talán ez a legbénább történetszál az egész filmben, mert bár nyilván elképzelhető, hogy valakik évtizedek múltán találnak egymásra, nagyon zavaró, hogy milyen irányba vitték Fonda karakterét az írók. Ő az egyetlen nő a társaságban, akinek nincs családja, és a barátnők közül bizonyos szempontból ő a legsikeresebb, vagy legalábbis a leggazdagabb, hiszen menő üzletasszony. Viszont világ életében egyedül volt, csak alkalmi kapcsolatai voltak, és valamiért fontosnak érezték az alkotók, hogy azt üzenjék, hogy ez azért nem okés. Kiderül ugyanis, hogy valójában üres az élete.

Diane sztorijának sem a szerelmi szál a legerősebb része, hanem az, ahogy a lányai bánnak vele, akik magukban már elkönyvelték öregnek. A széltől is óvnák, és annyira aggódnak a testi épségéért, illetve azért, hogy magányos, hogy inkább folyamatosan felügyelet alatt tartanák. Diane viszont fellázad ezellen.

Carol és a férje, Bruce (Craig T. Nelson) baja az, hogy a szenvedély már régen eltűnt a kapcsolatukból, legalábbis a férfi részéről. Ez is lehetne egyébként egy érdekes alapszitu, de erre olyan borzasztó megoldást talál a film, amit nagyon kínos nézni. Messze ennek a párosnak köszönhetőek a Könyklub legcikibb jelenetei, amelyek egy ponton Amerikai pite szintű poénkodásba csapnak át. Félreértés ne essék, nem az a bajom, hogy tiszteletre méltó hatvanas nőkkel történik mindez, hanem az, hogy nem illik bele a film hangvételébe, még akkor sem, ha nem mindig a legkifinomultabbak a poénok.

Diane Keaton és lovagja, Andy Garcia

Ironikus, hogy a legjobban annak a karakternek a történetszála sikerült, akibe mintha a legkevesebb energiát fektették volna az írók, és nincs is túlságosan előtérben. Sharon az, aki a legkevésbé nyitott erre a szexkönyves őrületre, de az élmény hatására aztán csak ráveszi magát az online randizásra. Az ő sztorijában nincs semmi nagy fordulat és semmi túláradó romantika, de pont ezért hiteles. Ráadásul alapból is ő tűnik a leginkább valódinak az összes nő közül, és színészileg is sokkal értékelhetőbb, mint a sztárok, lásd a szinte magukat alakító Fonda és Keaton.

Egyébként nyilván pont nem az a célja egy nyári romantikus komédiának, hogy hiperrealista látleletet adjon a minket körülvevő világról, de a sok tündérmesébe illő fordulat között üdítően hat, hogy milyen egyszerűen zárták le az alkotók Sharon történetszálát. Annál is inkább, mert a film utolsó harmada bosszantóan tele van a hiteltelen, de mindemellett tökéletesen kiszámítható „fordulatokkal”.

Összességében nyilván nem a Könyvklub lesz az év egyik legmaradandóbb élményt nyújtó filmje, de még a nyáré sem, viszont könnyed mozizásra azért alkalmas, és nem feltétlenül csak az érintett korosztálynak. Jó lenne, ha nem lenne annyira szokatlan, hogy hatvan feletti emberek a főszereplői egy filmek, akik ne adj’ isten még szexelnek is. Bár ebben azért sokkal visszafogottabbak voltak a film készítői, mint az ihletet adó A szürke ötven árnyalata szerzője. Hiába beszélnek a szereplők folyamatosan a szexről, és hiába a 16-os karika, bizonyos szempontból elképzesztően prűd a film. Szexjelenet jóformán alig akad benne, de sebaj, egyszer biztos elérjük azt is, hogy ne csak európai művészfilmben merjenek intim helyzetben lévő hatvanéveseket mutatni a finnyás közönségnek.

Bíróság előtt a szexrabszolgák guruja

0

Húsz év alatt összesen 16 ezer szexrabszolgája volt a most 57 éves Keith Rainere-nek, akit kedden áll bíróság elé New Yorkban. A gurut nemrég Mexikóban tartóztatták le, és kiadták az Egyesült Államoknak.

A vállakozó szellemű férfi azért menekült Mexikóba, mert a New York Times tavaly októberben hosszú riportot szentelt a szexrabszolgaság ügyének Brooklynban.

A guru itt alapította meg Executive Success Program (ESP) nevű cégét 1998-ban.

Az ötnapos kurzus azt ígérte, hogy feltárja a jelentkezők belső potenciálját és segít kiteljesíteni azt. 5 ezer dollár volt a részvételi díj.

A program népszerű volt: egyre másra nyíltak a “műhelyek” szerte az Egyesült Államokban, Kanadában, Mexikóban. Csakhogy az 5 ezer dollár sok jelentkező számára túlságosan is nagy összegnek bizonyult. A cég hitelt nyújtott és az adósok – mind nők – fokozatosan a guru szexrabszolgái lettek.

2015-ben a guru megalapította a DOS szervezetet, mely deklaráltan a szexrabszolgaságra épült. A piramis csúcsán ő maga állt. A szexrabszolgák pedig vállalták: bármikor bármit megtesznek a guru kedvéért. Ezt egy ünnepélyes aktussal szentesítették: a guru nevének kezdő betűit beleégették a jelentkező bőrébe. Aki hiába üvöltött és kapálózott: a többi szexrabszolga lefogta őt, miközben a guru végrehajtotta a megbélyegzést.

A szekta két részre oszlott: volt a mester és voltak a rabszolgák, akiknek az engedelmességét leleményes módszerrel biztosították. Egyrészt filmre vették az ünnepélyes esküt és a megbélyegzést. Ez nem volt elég:

minden szexrabszolgának saját magát súlyosan kompromittáló videót kellett készítenie és leadni a gurunak.

Ha elítélik, akkor a guru minimum 15 év fegyházra számíthat, de akár életfogytiglant is kaphat.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!