Kezdőlap Címkék Székesfehérvár

Címke: székesfehérvár

Szikora János rendező is zaklathatott egy fiatal lányt

0

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában a színész Kátai István beszélt arról, hogy tanúja volt annak, amikor Szikora János rendező, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója a színház büféjében zaklatott egy fiatal színészhallgató lányt.

Kátai István már szerdán elmondta a tévének, hogy tud egy zaklatási ügyről, de akkor még nem nevezte meg, hogy ki az érintett. Csütörtök este viszont szintén az ATV-nek elmondta, hogy a székesfehérvári Vörösmarty Színház 56 csepp vér című előadásának rendezőjéről van szó, majd pedig Szikora János színházigazgató nevét is kimondta. Mivel Kátait az áldozat arra kérte, hogy az ő személyét ne fedje fel, így őt nem nevezte meg.

Kátai, mielőtt elmesélte volna, hogy mit látott évekkel ezelőtt, arról beszélt, hogy ő nem akar senkit megvádolni, és

mindenki döntse el, hogy az eset kimeríti-e a molesztálás fogalmát.

Részletesen beszámolt arról, hogy az 56 csepp vér próbáinak idején többen, köztük színészhallgatók ültek a színház büféjében egy asztalnál és beszélgettek, amikor csatlakozott hozzájuk Szikora is. Mivel a délelőtti próbák rossz hangulatban zajlottak, Kátai beszámolója szerint örültek, hogy leült közéjük a mérges igazgató úr beszélgetni. Mikor azonban többen kimentek dohányozni, Kátai pedig kollégájával arrébb ment italt rendelni, a rendező elkezdett simogatni egy fiatal lányt. Mikor ezt észrevették, Kátaiék először inkább nem mentek vissza az asztalhoz, hanem direkt arrébb vonultak.

Majd úgy döntöttem, hogy mégsem kellene kettesben hagyni őket, mert a lánynak láthatóan nem tetszett a közeledés, ezért visszaindultak. Szikora ekkor közölte, hogy nem történt semmi, majd felállt az asztaltól és elment. Kátai szerint

fel sem merült, hogy a lány ezt az egészet akarta volna,

és az incidens után remegni is kezdett.

A beszélgetésben elhangzott még, hogy Kátai a színházat előre figyelmeztette arról, hogy beszélni fog a tévében az esetről.

A Jászai Mari-díjas és érdemes művész Szikora 2012 óta a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója.

Mától Székesfehérváron láthatók a Seuso-kincsek

0

Ma nyílik meg a teljes Seuso-kincset bemutató tárlat a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, amely a magyarországi vándorkiállítás első vidéki állomása.

A kiállítást november 19-ig lehet megnézni a múzeum Fő utcai épületében minden nap, 8-tól 22 óráig.

A Seuso-kincs magyarországi bemutatására szervezett vándorkiállítást Székesfehérvár mellett Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán és Zalaegerszegen láthatja majd a közönség.

A Seuso-kincs a legjelentősebb ismert késő római ötvösművészeti leletegyüttes, amelyet néhány évtizeddel ezelőtt,

az 1970-es években találtak meg Magyarországon,

majd illegális körülmények között jutott ki az országból.

A magyar kormány a Seuso-kincset két lépésben – az első hét darabot 2014-ben, a második felét idén nyáron – szerezte vissza. A leletegyüttest augusztus végéig a Parlamentben lehetett megtekinteni.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!