Kezdőlap Címkék Szabolcs

Címke: szabolcs

Gyanúsan szaporodik Szabolcs-Szatmár-Bereg lakossága

0

Az Ukrajna és Magyarország közti nyugdíjmegállapodás felmondását a Bajnai-kormány már előkészítette, így a Fidesz-kormánynak csak az okmányokat kellett volna kicserélnie, ezt nyilvánvaló okokból mégsem tette meg.

Lövei Csaba, az Együtt nyíregyházi önkormányzati képviselője szerint nem az a fő baj, ha valóban Magyarországra települt és életvitelszerűen itt élő emberek itt kapnak nyugdíjat, hanem az, hogy ez egy közös ukrán-magyar politika maffia projektjévé vált és ide bejelentett, de valójában kinn élő emberek veszik igénybe tömegesen. Ráadásul ennek megelőzése mindössze ellenőrzési akarat kérdése lenne:

ha tucatnyian, sokszor százas nagyságrendben vannak egy ingatanba bejelentve

és adott ember láthatólag nyugdíját felvenni lép be havonta egyszer az országba és megy is vissza, az nem tud nem szemet szúrni.

De ugyanez a helyi választási szerveknek sem akar feltűnni. Bár régebben is volt nyugdíjegyezmény, mégsem éltek vissza vele, mivel nem volt rá politikai szándék. Most van, mert a Fidesz a magyar nyugdíjkasszát a jelek szerint szavazatvásárlásra használja.

Lövei Csaba szerint a sajtó és a pártok eddig a határon túli, listás mandátumot befolyásoló szavazatokkal foglalkoztak, holott ez a lényegi probléma, hiszen így a kormánypártok több tucat egyéni mandátumot befolyásolhatnak.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!