Kezdőlap Címkék Super Bowl

Címke: Super Bowl

Őrült meccsen a Philadelphia Eagles nyerte a Super Bowlt

Sokáig emlékezetes meccsen 41-33-ra verte a Philadelphia Eagles a New England Patriots csapatát a Super Bowlon, amelyen sorra dőltek a támadórekordok.

Két hete volt a két csapatnak, hogy felkészüljön a Super Bowlra, ezalatt meggyógyultak a kisebb sérülések, igaz, a héten sok Eagles-játékos beteg volt, Nelson Agholornak még infúziót is kellett adni.

Az utóbbi öt évben egyébként most negyedszer fordult elő, hogy az a két csapat játssza a Super Bowlt, amelyek megnyerték konferenciájukat, ráadásul az alapszakaszban mindkét csapat 13-3-as mérleggel végzett, sőt, majdnem ugyanannyi pontot is szereztek: a Patriots 458-at, az Eagles 457-et.

A fogadóirodák a címvédő Patriotsot tartották esélyesebbnek.

Ehhez persze az is hozzájárult, hogy az Eaglesben szezon közben megsérült Carson Wentz, és azóta Nick Foles az irányító. Pedig Foles, akinek évekkel korábban volt már rekordot jelentő hét passzolt touchdownos meccse, nem játszik rosszul, sőt, ő az első irányító, aki karrierje első három playoff-meccsén 100 fölötti passer ratinget ért el.

Az Eagles támadásai az úgynevezett run-pass option játékokra épülnek – vagyis amikor nem döntik el előre, hogy mi következik, hanem az irányítóra bízzák, hogy a játék elindítása után, a védelem mozgását olvasva válasszon: odaadja a futónak a labdát, vagy passzolni fog. És pont

ez volt az a játékelem, amellyel a Patriots védelme talán a leginkább sebezhető volt a szezonban.

Ehhez persze az is kell, hogy a támadófal megfelelő védelmet tudjon biztosítani. Az Eagles fala a legjobbak közé tartozott a szezonban, egyetlen gyenge pontja van: Jason Peters sérülése miatt Halapoulivaati Vaitai a baloldali tackle, itt lehetett keresnivalója a Patriotsnak.

A philadelphiaiaknál a Fletcher Cox vezette védőfal is kiemelkedő, így az is fontos volt, hogy ők mennyire tudják a korábbi meccsekhez hasonlóan szétszedni az ellenfél támadófalát.

Az Eagles védelem erejét jelezte, hogy az elmúlt négy meccsen legfeljebb tíz pontot szereztek ellenük.

Most viszont az egyik legkomolyabb ellenféllel kellett szembenézniük, Tom Brady személyében, aki idén főleg gyorsan elengedett, rövid passzokkal vezette csapatát, az ilyen játékokba a futókat is bevonva. Emellett persze ott van a csapatban a liga legjobb tight endje, Rob Gronkowski – azt is kíváncsian várták a szakértők, hogy vajon Malcolm Jenkins egy az egyben próbálja-e őt majd levédekezni, vagy mást találnak ki az Eaglesnél.

Mint mindig, most is hatalmas körítés vezette fel a meccset, az NBC 106 kamerával közvetítette, a himnuszt Pink énekelte.

Mindkét irányító jó passzokkal kezdte a meccset, és mindkét csapat első támadása mezőnygóllal ért véget. Az Eagles utána viszont két nagy játékot is be tudott mutatni: előbb a tavaly még a Patriotsban játszó LeGarrette Blount futásával, majd után Nick Foles 34 yardos passzát Alshon Jeffery kapta el – már az endzone-ban.

Az extra pont viszont kimaradt, vagyis 9-3-ra vezetett ekkor az Eagles.

Jöhetett a Patriots, egy lemaradó védő miatt itt is sikerült egy hosszú passz, ami azt is jelentette, hogy

először a Super Bowlok történetében mindkét irányító 100 yard fölé jutott már az első negyedben.

Mezőnygól-kísérletig jutott a Patriots, ez viszont az elejtett snap miatt kimaradt. A védők ezután megállították az Eagles támadását (ez volt az egyetlen punt a meccsen), jöhettek megint Bradyék. Jött is egy újabb jó passz, csakhogy ezután Brandin Cooksot úgy ütközte le a védője, hogy az elkapó agyrázkódás miatt kiszállt a játékból.

Harmadik kísérletre aztán trükközni próbált a Patriots, az elkapó Danny Amendola passzolt Bradynek – aki viszont elejtette a labdát.

Az Eagles újabb támadását viszont nem tudták megállítani, Blount 21 yardos futása újabb touchdownt jelentett. Ezúttal kétpontossal próbálkozott a csapat, de ez is sikertelen volt.

Rex Burkhead hosszú játéka után egy mezőnygóllal zárkózott a Patriots. A philadelphiaiak is szépen haladtak, már az első félidőben elérték a száz futott yardot, de aztán Foles hosszú passza után Duron Harmon interceptiont szerzett a felpattanó labdából a saját endzone-jánál.

A labdaszerzést pontokra váltotta a Patriots, az előző Super Bowl hőse, James White futott 27 yardról touchdownt – az extra pont itt is kimaradt.

Maradt még ideje az Eaglesnek, és Corey Clement nagy játékával el is jutottak az endzone-hoz. Itt harmadik kísérletnél valószínűleg joggal reklamáltak szabálytalanságot, de nem hatották meg a bírókat. Viszont megpróbálták negyedikre is, sőt, szinte lemásolták a Patriots korábbi trükkös játékát, csak sikeresebben: a csere tight end, Trey Burton passzát Foles elkapta az endzone-ban – soha nem volt még olyan játékos a Super Bowlokon, akinek passzolt és elkapott TD-je is lett volna. Eleve, irányítónak nem volt még elkapott touchdownja.

22-12-re vezetett így az Eagles a szünetben. Az is most először fordult elő a Super Bowlok történetében, hogy az előzetes várakozásokhoz képest kicsit meglepő módon,

mindkét csapat 300 támadóyard fölé jutott az első félidőben.

A félidei show főszereplője ezúttal Justin Timberlake volt, feledhető koncertje után folytatódhatott a meccs. A Patriots támadhatott először, elég könnyen végig is mentek a pályán, és Rob Gronkowski ötyardos elkapásával három pontra csökkentették a különbséget.

De jól jött előre az Eagles is, sőt, az újonc futó, Corey Clement újabb nagyszerű elkapása újabb philadelphiai touchdownt jelentett.

Meglepő módon azonban Bradyék is nagyon könnyen átrohantak az Eagles védelmén, többek között a nagyszerűen dolgozó támadófalnak köszönhetően. A drive végén Chris Hogan szerzett újabb touchdownt.

A Patriots védői (akik közül meglepő módon nem lépett pályára az egyik legjobb cornerback, Malcolm Butler, aki már a meccs előtt tudhatta ezt, hiszen végig zokogta a himnuszt) is engedték a yardokat, így már a harmadik negyedben megdőlt egy újabb rekord:

egyetlen Super Bowlon sem született annyi támadóyard, mint most.

Végül azonban az Eagles csak mezőnygólt tudott szerezni, hat pontra növelve a két csapat közti különbséget.

A Philadelphia egész szezonban nagyszerűen játszó védelme azonban a Super Bowlra teljesen összeomlott, megint gyorsan átmentek rajtuk a támadók, Gronkowski újabb elkapása és az azt követő extra pont pedig már azt jelentette, hogy átvette a vezetést a Patriots.

Az Eaglesnek tehát mindenképpen pontokat kellett szereznie, ennek tudatában pedig még saját térfelükön is megpróbálkoztak egy negyedik kísérlettel – sikeresen. Nagyon hosszú, drive-ot sikerült vezetniük, amelynek a végén Zach Ertz bevetődött a labdával az endzone-ba: 2 perc 20 másodperccel a vége előtt megint az Eagles vezetett, öt ponttal, mivel a kétpontos kísérlet nem sikerült.

Jöhetett megint Brady, de jött, a meccsen először, az Eagles védelme: Brandom Graham a meccsen először odaért Bradyhez,

kiverte a kezéből a labdát,

amelyet Derek Barnett szedett össze.

Három futás után az Eagles egy mezőnygóllal nyolc pontra növelte a különbséget. Egy perc öt másodperce maradt a Patriotsnak arra, hogy egyenlítsen, de ez nem sikerült, Brady utolsó, félpályáról elengedett passzát leütötték a védők: sokáig emlékezetes meccsen a Philadelphia Eagles nyerte az 52. Super Bowlt – történelme során először.

Fotó: MTI/EPA/Tannen Maury

Tom Brady 505 yardot (és három touchdownt) passzolt – ez Super Bowl rekord. Nick Foles szintén nagyszerűen játszott, ő 373 yardot és három TD-t passzolt – egyet pedig el is kapott. Őt választották a meccs MVP-jének is. Corey Clement 100 elkapott yardot szerzett, a másik oldalon Amendola 152, Hogan 128, Gronkowski 116 yardig jutott.

Még egy rekord megdőlt: soha, egyetlen meccsen sem értek el a csapatok ennyi támadóyardot (1151-et), mint most.

Borítókép: MTI/EPA/Craig Lassig

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!