Kezdőlap Címkék Sífutás

Címke: sífutás

Örökös eltiltás doppingozó orosz sífutóknak

0

Soha többé nem indulhat olimpián az a négy orosz sífutó, akinél a 2014-es szocsi téli játékokon levett doppingmintájának újraelemzése pozitív eredményt hozott. Velük együtt hat oroszt tiltottak el Szocsi után.

Makszim Viljegzsanyinnak, Alekszej Petuhovnak, Julija Ivanovának és Jevgenyij Sapovalovnak egyúttal törölte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a három évvel ezelőtti olimpián elért összes eredményét – adta hírül a TASZSZ csütörtökön olyan, meg nem nevezett forrásra hivatkozva, aki ismeri a szocsi minták újratesztelésének végkimenetelét.

Az orosz hírügynökség emlékeztetett rá, hogy

hasonló büntetést kapott korábban két másik orosz sífutó,

Alekszandr Legkov és Jevgenyija Bjelova is. Legkov Szocsiban egyéniben nyert az 50 kilométeres távon, s ezüstérmesként zárt a 4×10 kilométeres váltó tagjaként, továbbá csapatsprintben is.

A most eltiltott Viljegzsanyin a 2014-es olimpián második volt a maratoni versenyen Legkov mögött, és szerepelt a Nyikita Krjukovval alkotott, csapatsprintben második duóban is.

Szocsiban Petuhov nyolcadik, Sapovalova pedig 28. volt a sprintszámban, Ivanovának eredetileg a 17. hely jutott a 10 kilométeres, klasszikus stílusú viadalon, 30. a tömegrajtos 30 kilométeren, a csapatsprintben pedig, akárcsak a 4×5 kilométeres orosz stafétával, hatodikként ért célba.

MTI/FüHü

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!