Kezdőlap Címkék Schmidt Mária

Címke: Schmidt Mária

Andy Landy mosolyalbuma – NO RESPECT!

Csuhások! Térdre, imához! – by Orbán Viktor

olyan országban térdelgessenek, ahol erre igény van. – by schmidt Mária

AL

Andy Landy mosolyalbuma – Máriánk, a maszlaggal teljes

„Boris Johnson, maga egy kis, széteső ország élén áll. Törődjön bele és söprögessen a saját háza táján. Van mit”

– írta Schmidt Mária a brit miniszterelnöknek, Boris Johnsonnak.

A kormánybiztos azt követően fogalmazta meg levelét, hogy a brit kormányfő elfogadhatatlannak nevezte azt, ahogy a magyar szurkolók viselkedtek a csütörtök esti magyar–angol focimeccsen.

Borisz a levél olvastán kolostorba vonult.

AL

Gulyás, a zsidók és az ország egésze

Álljon itt egy hosszabb idézet Gulyás Gergely miniszter csütörtöki sajtótájékoztatójából.

Nem vitás, hogy Magyarország számára a náci megszállás és a szovjet megszállás egyaránt tragikus volt. (…) Az a rombolás, amelyet Budapestnek jelentett a náci megszállás, majd ezt követően a szovjet megszállás, az ezen ország történetének legtragikusabb fejezetei közé tartozik. … Még annyit megengednek ehhez a kérdéshez, hogy ha már itt érzékenyítésről meg ezekről a kategóriákról szoktunk beszélni, nehéz azt vitatni,

tényszerűen igaz, sokak számára a szovjet megszállás, az valóban a náci megszállás után a túlélést hozta. A zsidóság a német megszállást túlélő része számára ez például így volt.

És ezzel egyidejűleg a szovjet megszállás olyan nőkkel szembeni tömeges nemi erőszakot valósított meg az országban, ami egészen elképesztő mértékű. Érdemes a történészeknek az ezzel kapcsolatos megbetegedésekről szóló írásait olvasni. Csak a szovjet megszállást követően nyolcszázezer nemi betegségről beszélhetünk, amelyek ilyen erőszakos cselekedetek következtében álltak elő vagy következtek be. Tehát azt szeretném csak jelezni, hogy ha a társadalmi érzékenységről beszélünk, akkor senki nem vitathatja azt, hogy aki a szovjet megszállásnak köszönhetően élte túl azt a borzalmat, amit át kellett élnie a német megszállás alatt, annak ez egy jó hír volt. De az ország egészének viszont tragédia volt, és rabságból rabságba jutottunk.”

Gulyás miniszter fejtegetésében terrorházás történelemszemlélet jelenik meg, amely ismeretes módon az egyik oldalon az alig féléves–háromnegyed éves nyilas uralmat, a másik oldalon a több mint négy évtizedes szocialista rendszert tekinti egyként diktatúrának,

és amely az orbáni alaptörvényben úgy jelenik meg, hogy a német megszállás idején ugyanúgy nem volt szuverén Magyarország, mint a szovjet hadsereg magyarországi jelenléte idején.
Ez végül is nem meglepő, Gulyás Gergely 2010 óta a Fidesz fontos, mégpedig egyre fontosabb, egyre nagyobb szerepet kapó politikusa, aki ráadásul részese volt az orbáni alaptörvény előállításának. Gulyás egy fontos elemet tesz hozzá ahhoz, amiben Schmidt Máriától Szájer József alaptörvény-szövegezőn és magán Orbán Viktoron át Gulyás Gergelyig sokan egyetértenek. Megjelöli, hogy melyik időszak kinek volt tragikus. Az, amit ezekben a mondatokban szovjet megszállásként jelöl meg, más szövegekben kommunista diktatúraként szoktak leírni, „az ország egészének”. A német megszállás, a nyilas uralom „a zsidóságnak”. Nemcsak nekik, hiszen „például a zsidóságot” jelöli meg kárvallottként, de semmiképp sem, mint a szovjet megszállás esetében, „az ország egészét”.

Mit is írt Naplójának sokat idézett soraiban Márai Sándor?

„Az oroszok olyanok, amilyenek, semmit nem ígértek nekünk, semmit nem akartak tőlünk, mi üzentünk hadat nekik, s most a fegyver jogán érkeztek hozzánk, legyőzött országba, mely jogcím nélkül megtámadta hazájukat. Nem illethetjük őket szemrehányással.”

Természetesen szörnyű volt nemcsak nők százezreinek megerőszakolása – amit amerikai katonák is elkövettek az általuk megszállt országokban, a szovjetek pedig, mint Milovan Gyilasztól tudjuk, a velük szövetséges Jugoszláviában is –, és szörnyű volt a sok százezer magyar hadifogoly elhurcolása is a Szovjetunióba munkára. Márainak mégis igaza van annyiban, hogy mindezt megelőzte, hogy Magyarország a náci Németország szövetségeseként rátámadt a Szovjetunióra, és hadserege megszállóként rémtetteket követett el ukrán és orosz területeken.
A német megszállásnak semmiféle ilyen előzménye nem volt. Nem lehet a kettőt párhuzamba állítani. Ahogy nem lehet a Terror Háza módjára a négy évtizedes kommunista rendszer a nyilas uralommal állítani párhuzamba akkor sem, ha szörnyűséges volt a Rákosi-rendszer terrorja is és az 1956 utáni kádári megtorlás is.
Az, hogy hol van hasonlóság és hol vannak a különbségek a két megszállás illetve a kétféle diktatúra, kétféle terror között, sokak által sokszor tárgyalt kérdés, amit itt most nem elemzek. A Gulyás által tett megkülönböztetés, miszerint az egyik „az ország egészét” sújtotta, a másik pedig „például a zsidóságot”, fontos sajátossága a fideszes történelemképnek. Gulyás ezt most ilyen félreérthetetlen módon kimondta.

Gondolkodók I. – 2019. január

Sorotzatunknak egyetlen célja, hogy bemutassuk az egymástól eltérő véleményeknek nem az a céljuk, hogy legyűrjék a másikat, hanem, hogy együtt, közös belátással közelebb jussanak az igazsághoz.

Gábor György

Szóval az a helyzet, hogy a történettudomány koromsötét éjszakai égboltján Andics Erzsébet egy vakítóan fényes üstökös volt Schmidt Máriához képest.
Schmidt Mária megint kilökött magából valamit, úgy hülyeség az egész, ahogy azt papírra vetette, a tények nem stimmelnek, a történetinek szánt állításai tévesek (jó eset), felületesek (eufemizmus), avagy totális tudatlanságról és felkészületlenségről tanúskodnak (realitás).

Schmidt történésznek látszódni kívánó módon, valójában megbízásra termelő udvari ideológiafabrikálóként tegnap arról talált írni (Kínai Fal Kelet- és Nyugat-Európa között), hogy a jó kurva anyját a Nyugatnak, amelynek azért nélkülözhetetlen Kelet-Európa, mert mi szolgáltatjuk a Nyugat felsőbbrendűségének élő bizonyítékát.

(Hát, ami azt illeti, a te ténykedésed láttán, nem alaptalanul!) Minden baj a felvilágosodással kezdődött – tudatja az olvasóval Schmidt Mária. Imigyen ír: „A felvilágosodás francia nagyjai tehát megfigyeléseket végeztek, de szívesen adtak tanácsot is térségünk uralkodóinak, nem csupán a tisztes fizetségért, hanem azért is, mert civilizációs küldetésüknek tekintették, hogy fényt vigyenek a sötétségben élőkhöz, Keletre. Voltaire Nagy Frigyessel és Nagy Katalin cárnővel foglalkozott és eligazította őket a korszerű uralkodás rejtelmeiről. Rousseau Lengyelország, Diderot az egész térség számára készítette el civilizációs tervét. Kelet-Európa a felvilágosodás sztárjai szerint két világ: Európa és Ázsia, vagyis a civilizáció és a barbárság között terül el. Ezeket a világokat szerintük egyfajta kínai falnak megfelelő választóvonal határolja el egymástól. A falon túli részt a szláv nyelv és jellem testesíti meg. Kelet-Európa tehát, ahogy ők látták és láttatták, a zűrzavar földje, szervezetlen, elmaradott, ugyanakkor festőien falusias, egyben menthetetlenül barbár. Olyasmi, mint egy hatalmas néprajzi múzeum. Egyértelműen alacsonyabb rendű civilizáció, amit felettébb érdekes módon fehér bennszülöttek laknak. Ez a felvilágosodás időszakából származó kép olyan erősen rögzült a Nyugat retinájában, hogy a mai napig meghatározza azt, ahogy minket látnak, ahogy rólunk gondolkoznak, ahogy velünk beszélnek, bánnak.”

Hát, kedves Marcsi, egy nagy túróst!

Nem az a bajom, hogy a nagy teljesítési teperésedben a legminimálisabb önkontrollodat is elveszejted, midőn gúnyosan azt írod, hogy a felvilágosodás nagyjai tisztes fizetségért adták a tanácsokat az uralkodóknak, irgum-burgum, még ilyet, miközben te tisztességtelen fizetségért bocsátod áruba szellemi kapacitásod vészesen hanyatló végtermékeit a földanyai kebleden önfeledten pihegő imádott hatalom számára.

Ez persze szakma ugyan, de még nem a történész területe. Ám amit gondolatfutamod kiindulásának szántál, az már a történész munkáját illethetné, csakhogy nem lévén történész, nagy igyekezetedből mindössze ideológiailag átfestett hazug és ostoba sorokra futja.
Ugyanis nem így volt, éppen ellenkezőleg! Ha olvastál is volna, s nemcsak nevekkel dobálóznál, akkor tudnád, hogy a francia felvilágosodás számára egyfajta eszme- és erkölcskritikai alapvetésként jelent meg, hogy a saját elviselhetetlen „barbár” világunkat (bizony, elsősorban a franciát, meg az angolt, meg az itáliait stb.) egy máshonnan, a „barbárságból” jött ember tiszta, „civilizált” tekintetével bírálja, vagyis barbárság és civilizáció helyet cserél. Ha olvastad volna Montesquieu Perzsa levelek c. regényét, tudnád, miről beszélek. Ha olvastad volna Voltaire Vadember c. kisregényét, ugyancsak tudnád, miről beszélek. De ha a gimiben rávetted volna magadat legalább Voltaire Candide-jának elolvasására, akkor talán emlékeznél, hogy a mű végén a szereplők a „létező világok legjobbjaként” csődöt mondó Nyugatról elmenekülve a „keleti” Törökországban találnak menedéket, s itt látnak neki a munkának, kertjük művelésének, hogy messze tartsák maguktól a három nagy bajt, az unalmat, a bűnt és a szükséget.

És ha nem Orbán ánusza körül legyeskednél folyton-folyvást, hanem olvasgattál volna egy kicsit, mielőtt írásba rendezed ostobaságaidat, ráakadhattál volna a bon sauvage-ra, a jó vademberre, aki személyében hordozza a nyugati civilizáció kritikáját, s elolvashattad volna a Pótlás Bougainville utazásához c. Diderot-munkát, ahol megtapasztalhattad volna, milyen a tahiti vadember és így tovább.

Aztán nem ártott volna ismerni egy picinykét mondjuk Diderot és Nagy Katalin cárnő levelezését, ha már szóba hoztad kapcsolatukat, információkat begyűjteni kettejük viszonyáról (egészen Diderot könyvtárának sorsáig), mielőtt marhaságokat írsz le.
Aztán tudhattál volna Montesquieu magyarországi utazásáról, s itt szerzett benyomásairól (járt a pozsonyi országgyűlésen, járt több városban, többek között Besztercebányán és Körmöcbányán, megemlített több várost (Eszék, Temesvár stb.), dicsérte a magyar termőföldeket, és cseppet sem nézte le az országot. Montesquieu A törvények szelleméről írt főművének XV. könyve X. fejezetében viszont, minthogy ismereteket szerzett az országról, Magyarországot Csehországgal és Németországgal együtt említi, mint ahol fennáll még a szolgaságnak egy meglehetősen ősi állapota, a jobbágyság. (És, tudod Marcsi, még javában fennállt!)

És ha tényleg történész lennél, mielőtt akár csak egy sort is leírsz, utánanéztél volna akár Montesquieu, akár Rousseau vagy Voltaire magyarországi (de akár lengyelországi) recepciójának, s rögtön megtapasztaltad volna, hogy minden fordítva történt, mint ahogy azt Andics Erzsébetesen te most összehordtad. Tudnál Rousseau-nak a lengyel alkotmányos rendszerről írt munkájáról, tudnál Esterházy Józsefnek az alkotmánytervezetéről, amelyben Montesquieu-t követi az államhatalmi ágak elválasztásának gondolatát felidézve (erre így utólag is felhívhatnád szeretett főnököd figyelmét), ismerhetted volna Gróf Batthyány Alajos neves pamfletjét (Ad amicam aurem), amelyben – szintén Montesquieu nyomán – a törvényhozó hatalom (vis legislativa) és a végrehajtó hatalom (executiva potestas) egy kézben való egyesülésének veszélyeit tárta fel (erről is beszámolhatnál szeretett vezérednek), tudnál Hajnóczy József törvénytervezetéről (Ratio proponendarum in comitiis Hungariae legum), amelyben a francia politikai gondolkodás eredményeit hasznosítja stb., stb., stb., s persze már rég elolvastad volna Cassirernek A felvilágosodás filozófiájáról írt könyvét, hogy ne hordj annyi marhaságot össze a felvilágosodásról. És nem mellesleg Mária Ludassy oeuvre-jét is melegen tudom ajánlani.

Ha az írás előtt ez nem jött össze, legalább a publikált szöveg után olvasgassál egy kicsit! Vigyázó szemedet vesd a történelmi tényekre, dokumentumokra, még akkor is, ha estve jött a parancsolat, viola-szín pecsét alatt, s neked írnod kellett, mindegy, hogy mit, csak hazugság legyen, tömény gyűlölködés és az ukáz legfőbb forrásának alázatos visszaigazolása.
És a fentieket nem azért írtam le, mert a nagyszünetben többször letörted a pacsnim végét és megetted.

A bosszúállás – talán emlékszel – kettőnk közül nem az én nagy műfajom.

Petőcz György

Gyuri, élvezetes az írás, mint a korábbiak is, de azért van egy kis insomma-érzésem. Tudod, mert olaszos vagy, amikor az olasz azt mondja, hogy insomma…(értsd: ’a fene tudja…’). Az a bajom, hogy a könnyű csontra ugrasz. Naná, S.M. nem történész, soha nem volt történész, hanem az indulatait, kisebbrendűségi érzéseit, egy túldimenzionált ego személyes kudarc-érzéseit kompenzálta, projektálta történeti tárgyú kutakodásba, s keresett rájuk felmentő magyarázatot. Egész holokauszt-kutatása mögött ez rejlik: nem az igazság lehetőleg tárgyilagos megkeresése, hanem a számára sérelmesnek érzett, saját egóját a jelenben veszélyeztetni látszó mítoszok – amiket ő mítoszoknak tekint – leleplezése és lerombolása. A holokauszt de-emfatizálása, a zsidó sors és szenvedés de-heroizálása. Mindez túl hamar és leleplezően rövidre zárva a saját generációjában tapasztalt állítólagos politically correct kritikájával. S ezt kiegészítve, vagy ennek gyökerében megint az ambíciókkal, sértettségekkel, pozícióharcokkal.
Ugyanakkor a műveltségi tűzijáték, írásod bukéja, sokszor ugyanolyan kábítószer, mint bármi más. Nem csak arról van szó, hogy a történeti narratívák sokfélék, és a te Candide vagy Montesquieu-olvasatod sem az egyetlen lehetséges felvilágosodás-igazság. Félre ne érts, nem S.M. begőzölt hülyeségeit akarom védeni. De azért tény, hogy Edward Saidnak is volt mondanivalója a felvilágosodás-projektről, a Nyugat mélyről jövő orientalizmusáról. S erről, a nézőpontok különbözőségéről, az idegenség-élményről életrajzi könyvet is írt, nagyon jót (Out of Place). S az EU-s intézményekbe bekerült fiatal magyarok is sokat tudnának beszélni a nagy országokból származó hivatalnokok bennfentes és fensőbbséges attitűdjéről, és azokról az első évekről, amikor a fő probléma saját személyes elfogadtatásuk volt.
S itt van az insomma-érzetem.

S.M. nem megfizetett bér-ideológus, mint írod, hanem abszolút önjáró, meghatározó személyiség, aki a komplexusait hivatalos ideológiává és politikai döntésekké tudja avanzsáltatni.

Meghatározó személyiség. (Szerintem a CEU elüldözése is az ő rendezetlen érzelmi világában és történelmi gyökerű komplexusaiban gyökerezik. By the way, akiket az ilyesmi érdekel, nézze meg a múlt év egészen biztosan legnagyszerűbb magyar filmjét, a Nagyi projektet!) S.M.-nek bizonyos elit-problémái vannak. Az érdekes az, hogy ezek a személyes elit-prpoblémák, és az azokból fakadó történelemszemlélet és demagógia találkozik a történelemírás hálójából mindig kiesett, viszont maguknak szerepet kívánó tömegek vágyaival.
A fidesz-fiúk olyanok, olyan rétegekből jönnek, akikről soha nem szólt a történelem. Mert

a felvilágosodás-inspirálta közbeszéd jogokról, áldozatokról és bűnösökről szólt.

Az áldozatok és a bűnösök utódai „valakik”. A többség azonban senki, akikről nem szólnak a legendák, a szerecsenmosdatások, a tragikus „hibák” magyarázatai,a történetek, és nem érdekesek. S itt találkozik S.M. a fidesz-fiúk vágyaival. Közös bennük az elit-gyűlölet, egy bizonyos értelmiségi generáció utálata. Ha úgy tetszik, egy bizonyos felvilágosodás-diskurzus elutasítása.
Erről szól S.M. írása. Mindig minden írása erről szól.

Gábor György

Gyuri, köszönöm a reakciót, élvezettel olvastam, habár sok mindenben nagyon másként gondolkodunk S.M. tevékenységét, megítélését, szerepét és pályáját illetően. Érdekes és megengedem, nagyjából igaznak tűnő pszichologizáló leírásod sok mindenre adhat választ, de nem mindenre.
S. M. történészként van elkönyvelve, így definiálja önmagát, így definiálja őt a környezete, s egy-egy publintása után folyamatosan azt hallgathatjuk, hogy a „történész asszony” így vagy úgy gondolta stb. Én tehát az írásait nem egy pszichózisnak tekintem (nem is vagyok pszichológus vagy pszichiáter), hanem egy történész („történész”) megnyilatkozásának.

De akkor vegyük komolyan, lássuk a medvét!

S ha hibát találok a textusban, akkor nem azt mondom, hogy íme, frusztrációjának legfrissebb manifesztációja, vagy hogy ez tiszta libidó stb., hanem az orra alá dörgölöm, s azt mondom, hogy már megint nem olvastad a szakirodalmat, nem ismered a forrásokat, gőzöd sincs a tényekről és így tovább. Nekem úgy tűnik, hogy a pszichózis emlegetése (legyen az bármilyen) óhatatlanul felmentésül szolgálna a történészi dilettantizmusára, holott

gondold csak el, hány történeti vonatkozású intézetnek, múzeumnak, miegymásnak a legfőbb vezetője, parancsnoka, irányítója és éceszgébere. Ugyancsak nem értünk egyet abban, hogy S.M. nem megfizetett bérideológus, hanem – mint írod – „abszolút önjáró, meghatározó személyiség.”

Bérideológus, meg is van szépen fizetve, és szépen meghálálva, s teljes félreértés részedről, ha azt hiszed, hogy felsőbb engedély vagy jóváhagyás nélkül önjárogatna itt vidáman és önfeledten. Egy frászt! Amit műveltségi tűzijátéknak nevezel, s mint ilyent, kábítószernek, az persze nem az, hanem egy olyasfajta szakmai kritika, amit én (s még jó páran széles e hazában, legyenek történészek, filozófusok, irodalmárok, szociológusok, művészettörténészek, nyelvészek etc., etc.) komolyan vettem, komolyan veszünk.
A „hibajegyzéket” csak az látja műveltségi tűzijátéknak – már megbocsáss – akinek sosem volt része szakmai bírálat megírásában vagy szakmai bírálat megkapásában. És hidd el, ez még itt mind semmi, hiszen ezen a felületen nincs lehetőség alaposabb, elmélyültebb és filológiailag jobban alátámasztott bírálatra, kritikára. Azt pedig végképp nem értem, hogy miért hívod fel a figyelmemet arra, hogy sokféle történeti narratíva lehetséges. Egyrészt az utóbbi tíz-tizenöt év során minden szakmai munkám valahol erről szólt, s a Flavius Josephus-monográfiám lényegét éppen ez jelentette. Csak azért, mert éppen ma került a kezembe, idézem neked Gyáni Gábor nemrég megjelent könyve utolsó tanulmányának legutolsó mondatát: „S akkor még nem is említettük a Kisantal Tamás, a Gábor György és mások nevével fémjelzett metatörténeti vizsgálódásokat, melyekben eminens szerep jut a posztmodernnel összekapcsolt narrativitáselméleti tudásnak és gondolati isnspirációnak.” (Gyáni Gábor: „A posztmodern és a magyarországi történetírás”, in: Gyáni Gábor: Nemzeti vagy transznacionális történelem, Kalligram, 2018. 433.)
Ezt nem önfényezésnek szántam, hanem annak jelzéséül, hogy ha valamivel, hát a történeti narratívák sokféleségével tisztában vagyok. És magam is hosszan tudnám sorolni a felvilágosodással kapcsolatos új és legújabb szakirodalmat, de erre most nincs szükség. Csak jelzem, hogy az én narratívám, amely minthogy én nem a felvilágosodás korszakával foglalkozom, hanem jóval korábbi időszakkal, szóval az én narratívám természetesen sok más, avatott felvilágosodás-kutató narratívájával megegyezik, így például azon történészekével, akik a felvilágosodást egy sajátos nyugati (főként francia, angol és részben német) filozófiai, jogfilozófiai, eszmetörténeti és antropológiai irányzatnak tekintik, s amelyben az orientalista érdeklődés határozott politikai és kultúrkritikai akcentust hordoz.

Mindezzel nem kell egyetértened, természetesen lehet neked is saját (vagy másoktól átvett) narratívád.

Ahogy S.M. esetében is lehet önálló, akár kedvedre pszichologizáló narratívád is. Ismételten kösz a megjegyzést!

Sztarenki Pál

Tisztelt Szülők!. Gábor Gyuri gyermekük már megint precízen és okosan fogalmaz! Továbbá elegáns fiú: hiszen tudását és ha kell, a pacsniját is megosztja önfeládozóan az arra mindig áhítozóknak.. 🙂 Amíg engedjük, szívesen olvassuk írásait! ( Netuddki:-) )

Nem lesz ebből baj?

Politikusok, művészek, irodalmárok: ők a Schmidt Mária válogatta rendszerváltók, akik emlékbélyegre érdemesek. Orbán nincs köztük. Ahogy sok más fontos személyiség se.

Alkalmi bélyeg kisív kibocsátásával csatlakozik a 1989-90-es rendszerváltás harmincadik évfordulója alkalmából meghirdetett 30 éve szabadon című emlékév programsorozatához a Magyar Posta. A nyolc bélyegből álló alkalmi kisívvel a rendszerváltásban jelentős szerepet vállaló közéleti szereplőkről emlékeznek meg.

Schmidt Mária történész, a 30 éve szabadon Emlékév kormánybiztosa a hétfői bélyegkibocsátás alkalmával úgy fogalmazott: a most útjára induló bélyeg kisív nyolc olyan magyar hazafinak állít emléket, akik nemcsak hangot adtak nemzetük szabadságvágyának, de friss lelket is leheltek mindannyiunkba.

Bátrak voltak és kérlelhetetlenek Schmidt szerint.

Az Elekes Attila André tervei alapján készült bélyeg kisíven Csengey Dénes író (1990-től haláláig MDF-képviselő), Csoóri Sándor költő, Csurka István író (1990-től MDF-képviselő), Karátson Gábor festő, író, Krassó György közgazdász, újságíró, Sütő András író, Szabad György történész (1990-től MDF-képviselő, az Országgyűlés elnöke) és Beke Kata történelemtanár (1990-től MDF-képviselő, fél évig a kulturális tárca parlamenti államtitkára) látható.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta: ahogy a bélyeg egyszerű használati tárgyból emléktárggyá válik, a nemzeti emlékezet része lesz, ezáltal azok is, akik a bélyegeken szerepelnek kitörölhetetlenül a nemzeti emlékezet részévé válnak.

A meglehetősen egyoldalúnak látszó válogatásból sokan hiányoznak, rengeteg olyan ember, aki szintén 1990-ben vagy közvetlenül előtte vált hivatásos politikussá. Mindkét nagy rendszerváltó pártban. Hogy csak mást ne említsünk, a nemrég elhunyt Rajk László, vagy a 22 éve elment Solt Ottília, a 2008-ban elhunyt Halda Aliz (az 56-os hős Gimes Miklós „majdnem” özvegye – menyasszony volt 1958-ban). Ők mind – és még hányan? – legalább annyira „bátrak és kérlelhetetlenek” voltak.

Nincs ott Antall József se.

De hiányzik Orbán Viktor is, aki szerint

ha a nyugatiakra vártunk volna, még mindig szovjet csapatok megszállása alatt élnénk, a Varsói Szerződés tagjai lennénk

és kommunista pártkongresszuson döntenének a jövőnkről. De mi szabad életet akartunk, és a hőseink vérüket is adták érte – mondta a minap a romániai forradalom 30. évfordulóján Temesvárott.

Nem lesz baj ebből a szelekcióból?

Történelemóra

Egy remekbe szabott interjú végén, Soros György apropóján, Schmidt Mária az alábbiakat mondja a riporternek: „Tudja, az apját, Soros Tivadart katolikusként regisztrálták 1916-ban, miután hadifogságba esett. Nem tudom, hogy tényleg zsidó-e. Miért térne vissza a zsidó hitre valaki a ’30-as években? Soha nem viselkedett zsidóként, egy rejtély a számomra.”

Ennyit mondott a történészasszonynak vélt pártpropagandista. Egy rejtély a számára.

Akkor hát segítsünk neki megfejteni ezt a rébuszt! Mondjuk el a Terror Háza Múzeum főigazgatójának, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárának, a Szabadság téri szárnyas ótvar éceszgéberének, a Sorsok Háza projektért – minden ellenkező híreszteléssel szemben, s a változatlanul hatályban lévő kormányrendelettel összhangban – felelős Közép- és Kelet-európai Történelmi és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány elnök asszonyának, hogy kis kezicsókolom, picinyt rosszul tetszik feltenni a kérdést. Ugyanis, tetszik tudni, a 30’-as években tündérlak Magyarhonban nem az volt a módi, hogy valaki fogta magát, aztán visszatért a zsidóságba, vagy nem tért vissza a zsidóságba, azt majd én döntöm el alapon. Viszont az volt a módi, hogy – meglehet, kissé udvariatlanul – meg sem kérdezték a jelölteket, hanem, tetszik tudni, megmondták nekik, kedves elnök asszony, hogy kikeresztelkedés ide, oltáriszentség oda, mik is ők valójában, mert azt majd mi döntjük el

(„Wer bei mir Jude ist, bestimme ich!” – „Az, hogy ki a zsidó, én mondom meg!”).

És ha elnök asszonynak elkerülte volna a gondos, a múltat objektíven pásztázó történészi figyelmét, halkan jelezném, hogy remek Reiseführerek, iránymutatók és tájékozódási felületek álltak a hőn szeretett hatóság rendelkezésére, amelyekkel magabiztosan és minden felesleges és kukacoskodó vitát elkerülve hozhatták meg bölcs döntéseiket: ott voltak például a nürnbergi törvények néven rendkívül népszerűvé vált jogszabályok, így például az Állampolgársági törvény (1935. szeptember 15.), amely Soros Tivadar bácsi dilemmájára biztos kezű eligazítást nyújtott, amennyiben legalább 3 zsidó nagyszülővel rendelkezett (teljesen zsidó), vagy 1 zsidó szülővel vagy 2 zsidó nagyszülővel (elsőfokú keverék), vagy 1 zsidó nagyszülővel (másodfokú keverék). Aztán szépen sorjában jöttek a magyarországi zsidótörvények is, amelyek közül már az első volt szíves deklarálni, hogy az 1919. augusztus 1. után kikeresztelkedetteket is zsidónak nevezte meg, aztán a második (1 szülő vagy legalább két nagyszülő zsidó, a három generáció óta megkeresztelkedetteket nem érintette a törvény), majd huss, egyszeriben kisurrant a harmadik zsidótörvény is, a törvényalkotó vigyázó szemét immár a nürnbergi törvényekre vetve, szigorúan a náci terminológia szerint (két nagyszülő esetében már zsidó).

Hát így volt ez, kérem szépen. Így volt ez Soros Tivadar bácsival, meg a kis Soros Gyurival is, aki bizonyára csak a gyerekek megszokott bújócskáját játszotta, amikor rejtőzködnie kellett.
Ha pedig önmagát a korszak nagy szakértőjének tekintő hölgy mindezt nem tudja, akkor számomra ennek oka az igazán nagy rejtély. S akkor most megsúgom neki: nemcsak a Soros-családdal, hanem még nagyon-nagyon sokakkal volt ez így akkoriban.

Gábor György

The Jerusalem Post – „Schmidt Mária, a bűzlő borz”

1

A hevesen vitatott magyarországi Sorsok Háza Holokauszt Múzeum gennyedő seb, amely megmérgezi a kapcsolatokat Orbán Viktor és a zsidó világ között – írta a lap.

A cikk ismerteti a terezett múzeum történetét, azzal, hogy az eredeti cél szerint az intézmény a zsidó gyerekek második világháborús sorsára koncentrált volna. A Mazsihisz a történelmi hűség érdekében bevonta a tervezésbe a Nemzetözi Zsidó Holokauszt Múzeumot, a jeruzsálemi Yad Vasemet és a washingtoni Amerikai Holokauszt Emlékmúzeumot. Csatlakozott Randolph Braham, a magyar zsidóság történelmének legfőbb tekintélye.

A magyar kormány a projekt feletti ellenőrzés biztosítása érdekében kinevezte Schmidt Máriát a szakértői tanács élére – írta a szerző. A magyar zsidóság történetére kitérve a szerző emlékeztetett a két világháború közötti időszakban hozott zsidóellenes törvényekre, arra, hogy ezek révén a kormány zsidó tulajdont foglalt le, és lépésről lépésre elszigetelte a zsidóságot a magyar társadalomtól. „1944-ben a magyar csendőrök – a német náci szövetségesekkel való buzgó együttműködés utolsó lépéseként – félmillió zsidót kényszerített marhavagonokba, és szállított a kormány közvetlen utasítására Auschwitzba, a haláltáborba. A magyarok együttműködése annyira buzgó volt, hogy Adolf Eichmannak mindössze 150 németre volt szüksége ahhoz, hogy asszisztáljon a folyamathoz.

Eichmann az ellene lefolytatott jeruzsálemi perben kifejtette: a magyarok soha nem voltak elégedettek a deportálások tempójával, és még gyorsítani akarták azt. A magyar nyilaskeresztesek további százezer zsidót öltek meg a fosztogatás és gyilkolás országos orgiájában,

1945-ben aztán megkezdődött a szégyenletes atrocitásban való magyar cinkosság minél jelentéktelenebb színben való feltüntetése. A magyar szakértők elkezdték kisebbíteni a magyarok szerepét a gyilkosságokban, nem tagadták a holokauszt megtörténtét, mint sokan mások, hanem a magyarokról a náci Németországra igyekeztek hárítani a felelősséget. Szerintük kizárólag a németek voltak felelősek mindenért, miközben a magyarok szorgosan mentették a zsidókat. Ezt a narratívát nagy ellenállással fogadták a holokauszt-történészek szerte a világon, és a magyar túlélők is felháborodtak a történelem tisztára mosásán, fertőtlenítésén” – írta a szerző.

Braham professzor úgy látta, hogy Schmidt Mária az első számú hamisító, aki azt állítja, hogy a zsidók halála a háború másodlagos, szándékolatlan, mintegy kollaterális következménye volt. Schmidt narratívája szerint a Sorsok Háza Múzeumnak a zsidók szenvedései mellett a többiek kommunizmusban átélt szenvedéseire is kell koncentrálni. „Schmidt kinevezése a bizottság élére olyan volt, mint a közmondásos bűzös borz, amelyik tönkreteszi az egész pikniket. Hamis és félrevezető narratívája láttán a szakértők elhatárolódtak a projekttől. A kormány felháborodott azon, hogy nem tud zsidó partnert találni a projekthez, és elhalasztotta a megnyitást, amíg sikerül egyetértésre jutni a narratívát illetően.

A múzeum évek óta üresen áll, mivel a világ egyetlen elismert holokauszt-történésze sem kíván részt venni a kialakításában, és feszengést okozó tényező lett Orbán Viktor és történelemhamisító csapata számára.

Itt lépett be a képbe a Chabad zsidó csoport, hogy megmentse a kormányt az ügyben. A brooklyni székhelyű, orosz eredetű haszid csoport nem olyan régen megjelent Magyarországon, és fennállása rövid ideje alatt ambiciózus és politikailag ravasz vezetője, Köves Slomó számos fontos és jól jövedelmező kapcsolatot épített ki Orbán Viktor kormányával. Ő nyerte el a teljes sokmillió dolláros projektet, nyomban bejelentette, hogy nincs problémája Schmidt Mária narratívájával, és az intézmény hamarosan megnyílik.

Orbán Köves Slomó személyében végre talált egy zsidó partnert, Köves pedig rabbiként kósernek nyilvánította a projektet. Köves rabbi interjúkban hevesen cáfolta, hogy bármi összefüggés lenne az Orbánnak (és Schmidtnek) nyújtott felháborító támogatása és a magyar kormánytól kapott pénzek között.

Köves rabbi némi sürgetésre vállalta, hogy válaszol néhány kérdésre – írta a szerző, ismertette a kérdéseket és a kapott válaszokat, és megállapította: „Köves rabbi határozatlan, kitérő válaszai megerősíteni látszanak azokat a vádakat, amelyek szerint egy ilyen projektben nem alkalmas a szakképzett felügyelő szerepére. Sokak szerint

Köves Orbán hasznos vagy épp morálisan gátlástalan idiótája

s azon igyekszik, hogy tisztára mossa a magyarok szerepét a 600 ezer zsidó barbár legyilkolásában. A kevésbé nagyvonalú bírálók szerint a rabbi eladta a lelkét az ördögnek” – írta Axel Sternberg történész, aki Magyarországról származik, és szoros kapcsolatokkal bír az országban.

Ara-Kovács Attila

Bréking (fék)nyúz, 2019. április 3. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Fidesz közölte velünk, hogy a pécsi bevándorláspárti ellenzék végérvényesen leírta magát. Az MTI-től azt is megtudhattuk, hogy a kémügyben Gyurcsány emberei – bár a bíróság jogerősen felmentette őket – valójában az orosz titkosszolgálattal működtek együtt. Schmidt Mária elmagyarázta, hogy Orbán legádázabb ellenségei is kénytelenek belátni, politikája és gazdaságpolitikája sikeres volt. Ma az MTI híreiből válogattunk.

A pécsi bevándorláspárti ellenzék végérvényesen leírta magát

A pécsi ellenzéket pusztán a hatalom megszerzése vezérli, amikor az egység hamis látszatát keltik és ezzel becsapják a pécsieket – közölte a Fidesz városi szervezetének elnöksége, miután a helyi ellenzéki pártok közös indulásról állapodtak meg.

A pécsi bevándorláspárti ellenzék végérvényesen leírta magát, hátat fordított a választóknak, hiszen a pécsieket megtévesztve, szemfényvesztő, hazug politikával csapja be az embereket.

A Gyurcsány-párt képviselői, az azonos akolból származó posztkommunisták, az elmúlt két évtizedben nyíltan antiszemita hangulatban politizáló jobbikosok, a baloldalt az elmúlt években következetesen szemen köpő LMP és a már embrionális állapotban is botrányt botrányra halmozó Momentum célja nem más, mint a zavarkeltés, a káosz előidézése
– közölte a helyi Fidesz. (MTI: Pécsi Fidesz: az ellenzéket pusztán a hatalom megszerzése vezérli)

Gyurcsány emberei az orosz titkosszolgálattal működtek együtt

Befejeződött az úgynevezett kémügy iratainak minősítését áttekintő felülvizsgálat, amelynek eredményeként a minősítés megszűnt, az iratokból a Legfőbb Ügyészség (LÜ) kivonatot tett közzé. Ebből kiderül, hogyan működtek együtt Gyurcsány emberei az orosz titkosszolgálattal.

A kémügyben a Gyurcsány-kormány idején titokminiszteri pozíciót betöltő Szilvásy Györgyöt és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) két akkori főigazgatóját, Galambos Lajost és Laborc Sándort, továbbá egy civil személyt a bíróság a nyilvánosság kizárásával lefolytatott tárgyalássorozatot követően korábban már jogerősen felmentette.

Az LÜ közleményében felidézte, a Budapesti Katonai Ügyészség 2011. december 5-én kémkedés és bűnpártolás bűntette miatt emelt vádat négy férfival szemben, mert szerinte közreműködtek abban, hogy az Orosz Föderáció Biztonsági Szolgálatának megbízottjai információszerző tevékenységet végezzenek Magyarországon.

A Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatokat irányító miniszter és az NBH főigazgatója a parlamentben megbeszélést tartott az Orosz Föderáció Biztonsági Szolgálatának helyettes vezetőjével. Ennek során szóba került, hogy az NBH-ból információk szivárognak ki, ezért az orosz szervezet képviselője felajánlotta, hogy általa irányított szakemberek poligráfiás vizsgálattal segítenek a kiszivárogtató felkutatásában.

A titokminiszter – tudva azt, hogy ez információszerző tevékenységet jelent – élt a felajánlással, és arra utasította az NBH főigazgatóját, hogy működjön együtt az Orosz Föderáció megbízottjaival. (MTI: Kémügy – Legfőbb Ügyészség: befejeződött az iratok minősítésének felülvizsgálata)

Schmidt Mária: Orbán politikája és gazdaságpolitikája sikeres volt

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint a mai liberalizmus legfőbb jellemzője az, hogy a gazdaságot a politika fölé helyezi, ezért születtek a 2008-as pénzügyi, hitelezési válságra adott nyugati válaszok a liberális rendet irányító menedzseri, közgazdasági, pénzügyi és piaci szakértők elképzelései és érdekei mentén.

A történész a Ki nyeri a XXI. századot? – Egy évtizeddel a gazdasági válság után címmel, a XXI. Század Intézet szervezésében tartott szerdai budapesti konferencián arról beszélt: ez a liberális terápia nem vette figyelembe a válság politikai és társadalmi következményeit, célja pedig csak a válság előtti status quo visszaállítása, a pénzügyi, gazdasági szakértői elit hatalmának, befolyásának és gazdasági erejének átmentése volt. A főigazgató szerint azóta azonban kiderült, hogy a liberális rend megbukott politikailag, társadalmilag és gazdaságilag is. Úgy vélte, Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével Magyarország más utat választott azzal, hogy a gazdasági és pénzügyi válságra politikai választ adott, ezzel pedig “kiverte a biztosítékot” Washingtonban, Berlinben és Brüsszelben.

Azt mondta, Orbán Viktor a válságkezelést nemcsak gazdasági, hanem politikai kérdésnek tekintette és a csődöt okozó élcsapat cseréjében volt érdekelt, valamint abban, hogy a válság terheit ne kizárólag a munkából élőkre terheljék, ahogy az a fejlett országokban történt, hanem a válságot okozó piaci szereplőkre is. Schmidt Mária szerint tíz évvel a válság kitörése után Orbán legádázabb ellenségei is kénytelenek belátni, hogy politikája és gazdaságpolitikája sikeres volt. (MTI: Schmidt Mária: a mai liberalizmus a gazdaságot a politika fölé helyezi)

Mária történelme – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, mától kezdve minden másképpen volt, tartja a pesti, kávéházi szólás, és valóban ez a helyzet. Schmidt Mária újabb támadást intéz a magyar történelem és annak oktatása ellen, csak most már komoly anyagi háttere is van hozzá – meglehet, esztendőre már nem is lesz história, csak az ő verzióit lesz szabad ismerni mindenről. Pincér, duplát, keserűen!

A hét bel- és külpolitikai viharai közepette valószínűleg keveseknek tűnt fel az Átlátszó pár nappal ezelőtti írása, mely fényt derít arra, hogy:

„Egymilliárd forintot fordít az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékévhez kapcsolódóan pedagógus-továbbképzésre az ahhoz tartozó szolgáltatások nyújtásával együtt az ismét kormánybiztossá kinevezett, Terror Háza Múzeum főigazgató, Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKETTK).

Az uniós közbeszerzési értesítő legfrissebb számában megjelent tájékoztató szerint a munkát a Prekog Alfa Szolgáltató és Tanácsadó Kft. nyerte el. Az egyedüli pályázóként nyertessé vált cégnek 5 ezer fő számára kell az akkreditált továbbképzések előkészítését, megszervezését és lebonyolítását elvégeznie.

Emellett a vállalkozás feladata „filmkészítés: négy (4) mintaóra filmen történő elkészítése, valamint egy (1) db, a program egészét bemutató werkfilm elkészítése és a továbbképzéshez kapcsolódó képzési helyszín, szállás és étkezés, valamint technikai és oktatási kellékek és kiegészítő szolgáltatások biztosítása.”

A képzés egy fő esetében 112 ezer forint, amihez hozzájön a képzési helyszín és szállás biztosítása fejenként 33 ezer forintért, valamint az étkezés, ami 30 ezer forint/fő.”

A közalapítvány a nettó egymilliárd forintos keretösszegű szerződést még 2018. szeptember 24-én kötötte meg a felnőttképzésre szakosodott Prekog Alfával.

Mondjuk az a kormány részéről érthető, hogy ezt a feladatot a terrorházmesternőre bízta

Elvégre történésznek mondja magát, és ne feledjük, micsoda érdemei voltak Dózsa László (1942- ) valamint Pruck Pál körül, tehát van köze 1956-hoz is, ha nem is a legdicsőbb – de attól kell tartanunk, ez nem egy alkalmi továbbképzés-sorozat, hanem a magyar történelemoktatás átprofilírozásának kezdete.

Történt ugyanis, hogy az említett hölgy még tavaly november huszadikán írt egy bejegyzést az általa szerkesztett „Látószög” nevű blogra. Híresen jól fizető hely az arra kiválasztottaknak, százezres honoráriumokról regéltek a rossz nyelvek írásonként, mikor indult. De még az átalányban kötött szerződések is szépek az NTVA blogcsaládjánál: Lánczi Tamás (Századvég) például havi bruttó 380 ezer forintot kap, mint blogggazda, ezen felül pedig a posztokért – nem pontosított összegű – egyedi díjazásban részesül. Prőhle Gergely helyettes államtitkár és Szita Károly polgármester egyaránt bruttó 250 ezer forintot kap fixen azért, mert összefogja saját blogját, de mindketten plusz pénzt vehetnek fel, ha posztokat is írnak. A sor végén Bunford Gerda politológus hallgató áll, neki havi bruttó 70 ezer a díjazása. A Látószög blog főnöke, a Terror Háza igazgatója, Schmidt Mária viszont díjazás nélkül vállalta a pozíciót.

No, de mit írt Schmidt Mária akkor, díjazás nélkül?

„A történelem oktatásának elsődleges célja szerintem öntudatos és büszke magyar polgárok nevelése. Múltunk megismertetése és értő elemzése révén minden tanuló erőt meríthet nemzetünk nagyjai, hősei és példaképei tetteiből, melyeknek eredményeként több mint ezer éve megmaradtunk és megőriztük nemzetünket itt a Kárpát-medencében. A diákokat jogos önbizalommal kell felvérteznünk, és azzal a tudattal, hogy nem kell senkivel szemben kisebbségi érzést táplálniuk, mindenkivel szemmagasságból beszélhetnek.”

Mylady. A magyar polgár már most is büszke és öntudatos, a kelleténél is inkább, de mondjuk nincs is nép, amelynek tagjai ab ovo, származásukból kifolyólag többek lennének más népek tagjainál, ez hülyeség. Lehet, hogy Johnnynak, mivel amerikai, olyan alkotmánya van, ami messze a legjobb a világon, és ez a történelméből fakad, ugyanis az Alapító Atyák messze koruk legbölcsebb emberei voltak – de hát mi gátol minket abban, hogy nekünk is legyen ilyenünk? Butábbak, gyávábbak nem vagyunk mint a jenkik – akkor mi is? Ja: maga meg a magához hasonlók. És hát ilyenek régen is voltak, most is vannak, lesznek is tán. Ha van okunk kisebbségi érzésre más népekkel szemben, az in saecula saeculorum a magyar uralkodó réteg és a politikai vezetőink. De menjünk tovább.

„1. Szakítani kell azzal az időrendiségre alapozott történelemtanítással, ami az őskortól indulva vezet el minket a huszadik századig.”

Valójában már szakítottunk is, ugyanis a mindennapi gyakorlat azt mutatja, hogy fejlődésünk iránya a huszonegyedik századtól tart az őskor felé, legalábbis az utóbbi kilenc évben. De komolyan mondom, édes néném, magának vannak ötletei. Tanítsuk mondjuk a történelmet először a közepétől napjainkig, aztán az elejétől a közepéig, én is amondó vagyok, a végén meg fordítsuk meg. Nehogy véletlenül legyen benne valami logika: előbb fedezzék fel az emberek Amerikát, utána a hajózást.

„2. Szakítani kell azzal a szemlélettel, ami a nyugat-európai, francia, brit történelemre súlyoz, azt érzékeltetve, hogy az általuk bejárt úthoz képest mi késésben, sőt eltérésben vagyunk.”

Tényleg idegesítő lehet,

hölgyem, hogy ezek a nációk mindenféle fontos dologgal foglalkoztak az évszázadok hosszú során át, miközben a mi eleink csak pipáltak és kivetették az úrbért, bár bizony ez sem teljesen igaz: de hát mit csináljunk, nem lehet utólag átrakni a Bastille ostromát a Vérmezőre vagy a trafalgari csatát a Hortobágyra. Szóval, ha nem lehet, inkább ne is tanítsuk. Azt kicsit nehéz lesz megmagyarázni Pistikének, honnan jött mihozzánk a reneszánsz, a reformáció, a polgárosodás vagy a gőzmozdony, de nem is kell: adta a Magyarok Istene. És kész.

„5. Általános iskolában kizárólag magyar történelmet tanítanék, egyetemes történelmet pedig csak annyiban, akkor és azt, ami a magyar történelem szempontjából releváns. A magyarság érdekeinek érvényesítését, érdekképviseletét használva mérceként.”

Ez az, kérem, így és nem másként. Mert hogy magyarázom meg Pistikének, hogy mondjuk Bethlen Gábor 1626. március 1-jén feleségül vette György Vilmos brandenburgi választófejedelem húgát, Brandenburgi Katalint, és 1626-ban belépett a protestáns hatalmak westminsteri szövetségébe? Pistike első kérdése az lesz, hogy mi az a protestáns? Tudod, Pistike, az egy felekezet, tudod, Luther, Kálvin, Zwingli… ja, nem tudod, ugyanis azt majd csak középiskolában tanítják. Vagy mit mondok neki Mátyás király reneszánsz udvaráról? Janus Pannoniusról, Galeottoról? Hogy a reneszánszot is majd később mondom el? Mit mondok Baross Gáborról, a vasminiszterről? Hogy ő találta fel a gőzmozdonyt, mert Stephensonról még nem tanult Pistike?

Nagyon szép lesz, érdekelne, miféle magyar történelmet lehet tanítani a világ többi részétől függetlenül, de szerintem semmifélét. Vegyük csak az augsburgi vereséget: a vesztes magyarok elemista tananyag, a győztes németek csak a középiskolában kerülnek elő. Ha csak úgy nem módosítjuk az esetet, hogy Lech mezején a markolábokkal huzakodtak eleink, ugyanis a markoláb feltétlenül magyar. Amint a fűzfán fütyülő rézangyal is.

„Először tehát a célokat és az alapelveket kellene tisztán látnunk. Minden további lépés ebből, ez után következik.”

A népmesék szintjére száműzné a história tudományát

Bizony ám. Csak éppen a vázolt alapelveket követve nem történelmet kapunk, hanem valamiféle rémálmot, minden logika és időrendiség nélkül. Az efféle történelemoktatás végképp a népmesék szintjére száműzné a história tudományát, tele volna különösebben meg nem indokolt csatákkal és hadjáratokkal, melyeket dicsőségesen elveszítünk, vagy ha kell, utólag megnyerünk, a fene sem értené, mi miért történt, az események okai harmadlagosak (sem) lennének – tulajdonképpen eltűnne minden okság, minden összefüggés, a dolgok történnek és kész.

És ha átdolgoznák köcsögdudára, valamint nádi hegedűre, táncos formában elő is lehetne adni az egészet, regölés útján.

Igen: Schmidt Mária feltalálta a regölést, mint történelemtudományi módszert. Semmi szükség a valódi történelem ismeretére.

1956. amúgy is „megosztó” téma, már nem egy, nem két, hanem huszonkét értelmezése is van az akkor történteknek, kis túlzással minden magyar kormány azzal kezdi a regnálását, hogy kidolgoz egy 1956-koncepciót, és azt teszi félig-meddig hivatalossá – épp ebben a témakörben volna a legnagyobb szükség a politikamentes, tárgyilagos, tudományos felfogásra, kutatói hozzáállásra.

Ez válik lehetetlenné Schmidt Mária továbbképzéseinek köszönhetően – és miért csak 1956-ról lehet tartani ilyen fejtágítót?

Lehet azt bármiről.

Figyelmezzenek szavamra: fogunk mi még győzni Mohácsnál.

Az időrendiség teljes mellőzésével a történelemtudományból.

Már indulnak a továbbképzések!

Schmidt Mária extázisa – Déli kávé Szele Tamással

Hát kérem, vajmi ritka eset, hogy az ember kávétól essen extázisba, úgyhogy ezt nyugodtan szürcsölgethetjük. Meg merném kockáztatni, hogy Schmidt Mária tegnapi, felzaklatottnak nevezhető lelkiállapotát sem más okozta, csak a túláradó érzelmek, melyek kicsiny, ám kizárólag Orbán Viktorért dobogó szívéből fakadtak, elöntvén a Terror Házát pincétől padlásig.

Szerencsére nem kellett hívni a tűzoltókat a szivattyúval, túlélte mindenki.

Egyszóval az történt, hogy tegnap volt a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja, aminek a jogosultságát máig akad, aki vitatja, mások ellenkező nézeten vannak, én ebbe a vitába nem mennék itt és most bele: maradjunk a tényeknél. Ezt az emléknapot, mint még annyi mást, a mostani kormányzatnak köszönhetjük, tehát nem igazán szokta még meg pusztáink dolgos népe, még nem ölt ünneplőt a reggelén, nem erősíti lelkét féldeci pálinkával a pitymallatban, nem megy a templomba gyászmisére, meg hát elvileg erről csakis a középfokú tanintézményekben kéne megemlékezni, de ott kötelező módon. Majd meglátjuk, hogyan szokjuk meg, már, ha megszokjuk, mert van egy csomó jeles nap, ami csak a naptárban kiemelt, lehet, ez is ilyen marad.

A Terror Háza ugyan nem középfokú tanintézmény, sőt, tanintézménynek sem igen mondanám, meg kissé egyoldalúan láttatja az eseményeket, ámde tegnap mégis tartottak benne egy megemlékezést, „rendhagyó történelemórával” egybekötve, mert hát ez is kiváló alkalom kifejezni az alázat és rajongás érzelmeit a kormány és főleg annak feje iránt – nem is véletlen, hogy nem volt túl népes a rendezvény. Ezen mondott csodás beszédet Schmidt Mária, csodásat, de legalábbis meglepőt. A beszéd kikerült a saját blogjára is, mellyel örök hálára kötelezett, ugyanis nincs az a pénz, amiért én odamentem volna, felveszem, itthon lehallgatom, sok óra munkával leírom és utána még kezeltetem is az epémet, melyet ez a munka bizonnyal megviselt volna. De így megvan, az utolsó betűig.

Ha eksztatikus, felfokozott lelkiállapotról beszélek, azt csakis a szerző védelmében teszem

Az ugyanis elképzelhetetlen, hogy valaki nyugodt, kiegyensúlyozott állapotában megírja ezt a beszédet és utána még el is mondja többek jelenlétében. Ahhoz valami különleges, felzaklató élmény kell, mondjuk eszébe jutott a szerzőnek a kormányfő, esetleg rápillantott a képére is, melyet ízléses arany keretben mindig magánál hord, elöntötte az érzelmek vihara – és hát ez lett belőle. De lássuk a medvét, lássuk, miről beszélek!

„A kommunizmus hazugsága alig hetven év alatt világszerte százmilliónyi áldozatot követelt, miközben magasztos célokkal, nemes jövőképpel próbálta elhazudni és leplezni valódi természetét.”

Ne menjünk bele a véralgebrába. Annak a rendszernek, amely különben kicsit sem volt kommunista, maximum időnként vagy annak, vagy szocialistának hívta magát, tényleg voltak áldozatai, de a mennyiséget eleven ember nem képes eldönteni – és hát attól is függ, mit nevezünk kommunistának, mert ha Pol Pot az, ő jelentős tételért felelős, a kínai Kulturális Forradalom is, a Gulág-rendszer is, bár ezeket minden vezette, csak nem egy marxista eszmeiség. De idáig még érthető a beszéd, másképp nem is nagyon lehetne elkezdeni.

„A politikai ellenfeleket előbb karanténba zárta, aztán felszámolta politikai képviseletüket, vagyis pártjaikat, mert (…) hazugsága kizárólagosságot követelt magának! Az emberi közösség tagjait „hívőkre” és alsóbbrendű „hitetlenekre” osztotta. A választópolgárokat ostobának és átnevelendőnek tekintette.”

Bátor kormánykritika, szó szerint így van – ja, a kommunizmusra tetszett mondani? Ejnye, majdnem félreértettem…

„Épp harminc éve omlott össze a kommunista hazugságok kártyavára. Nem magától. Mi romboltuk le. Az áldozatok milliói mellett nekünk hőseink, mártírjaink is vannak!”

Nono. Nono. Összedőlt, mert kifutott minden pénzéből, de hogy pont Schmidt Mária és társai rombolták volna le? Inkább a világméretű folyamatok, ők annyiban vettek részt ezekben, amennyire a kisegér segít az elefántnak a hídon a dübörgésben.

„Annál elkeserítőbb, kedves Barátaim, hogy most az Európai Unió és a világ mindenkori kommunistái csuklóztatni akarnak bennünket, az egykori szocialista országok viharedzett polgárait! Azzal vádolnak bennünket, hogy nem vagyunk elég demokratikusak (nekik), nem értjük a szabadság lényegét, hogy kirekesztők, homofóbok vagyunk, és persze rasszisták, hogy nem tiszteljük a sokszínűséget, az európai értékeket.”

Helyben vagyunk, kérem, indul az uniózás

De előtte kis történelmi lecke, lányoknak és fiúknak egyaránt, ha valaki esetleg nem emlékezne a rendszerváltás eseményeire, valamint bőséges talpnyalás.

„Igen, és az a beszéd, amelyet egy huszonöt éves fiatalember tartott ott! Még a bátrak közül is sokan behúzták a nyakukat. Ruszkik haza! Szabad választások! Az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc szelleme tért vissza! Ezúttal pedig győzött is.”

Hát kérem, önöknek peche van. Ugyanis ott voltam, sőt, aljasul jól emlékszem az eseményekre. A szovjet csapatok kivonása a beszéd elhangzásának pillanatában már tartott, és a szabad választások megtartása is eldöntött tény volt: a huszonöt éves Orbán Viktor evidenciákat követelt Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén, olyasmiket, amiket már megkaptunk, és ezzel legalább nem kockáztatott túl sokat. Ráadásul a szervezők kérése ellenére emelte be a szovjet csapatok ügyét a beszédbe, előzőleg megígérte, mint mindenki más is, hogy erről nem fog beszélni. Aztán mégis beszélt.

„Tudom, hogy ezt követően nálunk nem volt sem történelmi igazságtétel, sem jóvátétel, amit én a kezdetektől hibának tartottam, de azt, hogy ennek mekkora lesz az ára, arra csak most kezdünk rádöbbenni. Azt az árat fizetjük ugyanis, hogy a kommunisták teret kaptak a demokratikussá vált hazai közéletben.”

Nénémasszony, eszemadta: és tessék mondani, hogyan ne kaphattak volna?

Mondjuk, aki párttag volt, azt örökre eltiltják a nyilvánosságtól? Sok embert kellett volna szilenciumra ítélni, annyit mondhatok, közöttük például Kövér Lászlót is. Aki köztudottan Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa volt. Márpedig ez párttagság nélkül lehetetlen lett volna. Különben mostanság nem lennék a bőrében, mert 1987 és 1988 között pedig Soros-ösztöndíjasként a közép-európai társadalmi mozgalmak kutatásával foglalkozott, úgyhogy kétfelől is foltos a múltja… de tényleg, ki a kommunista, ki mennyire kommunista, ha már erről van szó? Vagy azt majd megmondja maga? Nem egy egzakt meghatározási módszer.

„Képviselőink az európai politikában olyan nyugati politikusokkal kényszerülnek egy asztalhoz ülni, akik nem egyszerűen tagadják a kommunizmus bűneit, hanem a kommunizmushoz kísértetiesen hasonlító eszmerendszerrel és módszerekkel igyekeznek egyneműsíteni Európa polgárait.”

Hölgyem, magának vagy a térképe rossz, vagy az iránytűje tört el. Kelet nem Nyugaton van, jó emberek, gyűjtsünk már össze egy kis pénzt ennek a szegény, eltévedt igazgatónőnek, mert ez jéghegyek között hajózik és pálmafákat keres, sosem fog hazatalálni…

„Ma van a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. Ez az emléknap olyan, mint egy gyilkos vírus elleni oltóanyag. Magunkat és az utánunk következő nemzedékeket tesszük általa immunissá a totális diktatúrák mérge ellen. Ebben az oltóanyagban százezrek szenvedése állt össze ellenanyaggá. Ezért nem kaphat el bennünket újra a kommunista ragály. Üzenem hát innen Budapestről, van elég adagunk, hogy egész Európát kigyógyítsuk!”

Azt meghiszem. Szép is lenne, valahol ezzel is kísérletezik a módszereiben bizony bolsevik orbáni eszmerendszer: baloldal-ellenes lózungokkal, üres frázisokkal, hazugságokkal és kimérákkal akarná maga alá gyűrni, igazgatni akár egész Európát is. Persze az nem fog menni, de az Unió megtorpedózása talán sikerülhet, ha összefognak a hasonszőrű populistákkal széles e kontinensen: itt is láthatjuk, mi a tétje az uniós választási kampánynak, mi forog kockán. Európa sorsa.

Hogy ne sok kicsi, szuverén Orbán pöffeszkedjen minden tagállam élén.

Nagy lelki hevületében lemondott a Figyelőről is

Hát rendben, ez a beszéd lement, olyan volt, amilyen, másféle nem is nagyon lehetett volna, de Schmidt Máriának nem volt elég ennyi tegnapra. Hazament, és nagy lelki hevületében lemondott a Figyelőről is a KESMA javára – illetve, annak szerkesztését nyújtotta át a médiaholdingnak, selyempárnán, ezüst tálcán, hófehér, habos ruhácskában, térdet-fejet hajtván. Ugyanis tegnapig a lapot mégis a szerkesztőbizottság irányította – rosszul az igaz, de valami látszat-autonómiájuk mégiscsak volt. Hát most már nincs. Íme az idevágó nyilatkozat.

„A mai nappal a Figyelő szerkesztőbizottsága lemond és átadja a lap irányítását az új tulajdonosnak. Köszönjük, hogy munkatársaink segítségével ilyen színvonalas és korszerű lapot tudtunk létrehozni. Öröm és megtiszteltetés volt a közös munka. Köszönjük olvasóink támogatását, biztatását, kitartását. Minden erőnkkel igyekeztünk azt megszolgálni.

A Figyelő jövőjéről az új tulajdonos fog határozni. A mi munkánk itt befejeződött. Jó mulatság, férfimunka volt!”

Hát, azért olyan nagyon jó mulatságnak nem nevezném az elmúlt évet: például, amikor listázták Soros György állítólagos hazai kiszolgálóit, vagy – fél évvel megelőzve az intézmény elleni frontális kormányzati támadást – a Magyar Tudományos Akadémia kutatóit vették célkeresztbe „liberalizmusuk” miatt.

Férfimunkának sem nevezném, de most már minden függetlenségüket elvesztették, nem, mintha eddig sok lett volna.

Aztán Schmidt Mária jó étvággyal megvacsorázhatott – feltételezem, hogy ezt tette – lefeküdt ágyacskájába és elaludt, mint aki jól végezte dolgát.

Végül is: ez a dolga.

És ha ez, akkor jól végezte.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!