Kezdőlap Címkék Sárosdi Lilla

Címke: Sárosdi Lilla

Tanú jelentkezett Sárosdi Lilla mellett

0

Tanúnak jelentkezett Sárosdi Lilla színésznő ügyében Lengyel Anna dramaturg, aki az ATV Egyenes Beszéd műsorában elmondta: 13-15 éve hallotta tőle a Marton Lászlóról szóló történetet. Szerinte Marton elnézést kérhetne, bár lehet, hogy nem emlékszik a történtekre. További két nő ma este a HírTV Alinda című műsorában lép nyilvánosság elé sértettként.

Tizenhárom-tizenöt éve a Krétakör (azóta megszűnt) színházban elmesélte neki Sárosdi Lilla azt a történetet, amit a múlt héten először név nélkül tett közzé a Facebookon, majd csütörtökön nevén nevezte Marton Lászlót – derült ki az ATV Egyenes Beszéd című műsorában péntek este. Sárosdi Lilla elmondása szerint az eset 20 éve, 18 éves korában történt.

Marton László rágalomnak nevezte mindezt, és jogi lépéseket helyezett kilátásba. A színésznő közölte, hogy áll elébe. Lengyel Anna jelentkezett, hogy, ha kell, bíróságon is kész tanúskodni.

A beszélgetés kettejük közt a Krétakörben zajlott, ahol Sárosdi színészként, Lengyel dramaturgként dolgozott. A beszélgetés több fontos részletére emlékszik, amelyek megegyeznek a most nyilvánosságra kerültekkel. Lengyel elmondta, hogy elfogult a színésznővel szemben, mert jól ismeri, szereti őt.

Lengyel Anna szerint

Marton László nem megy bíróságra,

mert ezzel saját maga ellensége lenne. De gyakorolhatna megbánást, kérhetne elnézést. Bár lehet, hogy nem emlékszik az esetre – tette hozzá.

A dramaturg reméli, hogy lesz több „elkövetői” név, ami nyilvánosságra kerül, az pedig

„fantasztikus lenne”,

ha valaki önmaga állna elő.

Lengyel Anna kárhoztatja a színművészeti egyetem működését. Nincs előre írásban rögzítve, milyen stúdiumokat, milyen tartalommal fognak oktatni a hallgatóknak, minden az osztályfőnököktől függ, akik általában híres rendezők, művészek.

A beszélgetésben egyébként elhangzott, hogy a HírTV Alinda című műsorában ma késő este megszólal két sértett Marton László kapcsán (erre utalt csütörtökön az Egyenesenben Sárosdi férje, Schilling Árpád rendező). Az egyik eset két éve történt.

Schilling szerint másokat is zaklatott Marton László

0

Csütörtök este a Hír TV-ben Kálmán Olga vendége volt Sárosdi Lilla férje, Schilling Árpád rendező, aki elmondta, hogy miért nevezte meg végül felesége a zaklatóját. Arról is beszélt, hogy sokan megkeresték őket Marton Lászlóról szóló hasonló történetekkel.

 

Schilling Árpád az Egyenesenben elmondta, hogy továbbra sem a zaklató személyét tartják fontosnak, hanem azt, hogy szó legyen a problémáról, de olyan sok üzenetet kaptak arról, hogy a feleségét zaklató rendező évtizedek óta folytatja tevékenységét, hogy

Sárosdi Lilla kötelességének érezte megnevezni Marton Lászlót.

Emellett az is hozzájárult ahhoz, hogy közzétegye a zaklató nevét, hogy nagy volt rajta a nyomás: sokan panaszkodtak ugyanis azért, hogy másokra is ráillik a leírás, amelyet a neves rendezőről adott.

Az is szóba került, hogy miért most osztotta meg Sárosdi Lilla a történetet. Erre a kérdésre Schilling Árpád elmondta, hogy felesége nemrég kétszer is összefutott Marton Lászlóval, akivel egyébként nincsenek beszélőviszonyban, nem volt köztük semmi kapcsolat a zaklatási ügy óta. Egyszer az utcán, egyszer pedig a Színikritikusok Díjának átadóján látta Sárosdi Lilla a rendezőt, és ezek a találkozások nagyon felkavarták az érzéseit. Illetve a hollywoodi zaklatási botrány is motiválta abban, hogy előálljon a történettel.

Schilling Árpád szerint ez az ügy mindenkit hozzásegíthet ahhoz, hogy megtanuljuk jobban kezelni a szexuális zaklatásokat. Ezért támogatni kell azokat, akik elő mernek állni a történetükkel, és nem megkérdőjelezni a szavahihetőségüket. Arról is beszélt, hogy nem akarja lejáratni a szakmát, de

felül kell vizsgálni azt, hogy hol kell meghúzni a határokat színész és rendező viszonyában, illetve a tanárok és diákok között. 

Szerinte, ha Marton László vállalja a pert, akkor lehet, hogy magára szabadítja azt a rengeteg embert, aki hasonló dolgokat élt át miatta. Hozzátette, hogy feleségét nem zavarná, ha perre kerülne a sor, mert végre kiderülhetne az igazság. Schilling elmondta, hogy azt szeretné elérni, ha Marton László „belátná, hogy itt a vége”, és visszavonulna a tanítástól és a rendezéstől is.

Arról is beszélt, hogy felesége megkönnyebbült, hogy végre napvilágra került a történet, azóta jobban érzi magát, ezért szívesen vállalja a következményeket is. Továbbá erőt ad neki a sok támogatás és megkeresés, mert úgy érzi, másokat is képvisel.

A beszélgetésből kiderült, hogy Sárosdi Lillát nemcsak Marton Lászlóról szóló történetekkel keresték meg a szakmából, hanem más rendezők neve is előkerült.

Ez volt ma – 2017. október 19.

0

Tovább dagad a színházi botrány: Sárosdi Lilla az egyre nagyobb nyomásra hivatkozva nyilvánosságra hozta, hogy ki zaklatta, Marton László rendező, egyetemi tanár viszont tagadja a vádakat. Új részletek derültek ki az azeri ügyről is, a spanyol kormány pedig közölte, hogy felfüggesztik Katalónia autonómiáját. Összeállításunkból kiderül, hogy mik voltak a legfontosabb hírek csütörtökön.

Sárosdi Lilla a bíróságon is hajlandó kiállni magáért

Több cikket is írtunk ma Sárosdi Lilla által kirobbantott zaklatási ügy kapcsán. A színésznő ugyanis, miután korábban csak név nélkül tette közzé a történetet, ma reggel egy videóüzenetben megnevezte, hogy 18 éves korában melyik rendező zaklatta őt. Marton László rágalomnak nevezte a vádakat, és közleményében arról írt, hogy megteszi a megfelelő lépéseket. Sárosdi Lilla ennek kapcsán este arról beszélt a FüHü-nek, hogy nem lenne ellenére, hogy bírósági tárgyalásra kerüljön sor, ha ezt akarja a rendező.

Orbánt politikai fogollyá kell tenni

Még mindig lát esélyt az Orbánt legyőzni képes együttműködés kialakítására – erről beszélt Horn Gábor, hajdani SZDSZ-es politikus, ma a Republikon Alapítvány elemző műhely kuratóriumi elnöke a FüHü-nek adott interjújában. Szeritne a legreálisabb cél az lenne, ha koalícióra kényszeríthetnék a Fideszt, az ugyanis politikai fogollyá tenné Orbán Viktort, és egy ilyen eredmény után biztos, hogy nem ő lenne Magyarország miniszterelnöke.

Kétezer buszsofőr bérét kellene megemelni

A BKV-nál dolgozó 2100 buszvezető többségének bérét kellene felemelni, ha a társaság 400 ezer forintot ad a most szórólapon toborzott új sofőröknek – mondta a FüHü-nek Nemes Gábor szakszervezeti elnök. Óriási a feszültség a BKV-ban, sokan felmondanának.

Az ügyészség kezében az azeri pénzek sorsa

Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke a Független Hírügynökség megkeresésére azt válaszolta, hogy az azeri ügyben nem nyilatkozhat, mivel az ügyészség foglalkozik vele. Október elején viszont Polt Péter legfőbb ügyész még arról beszélt, hogy nem indított vizsgálatot az ügyészség az azeri pénzmosási ügy magyarországi vonatkozásaival kapcsolatban. A FüHü informátora azt mondta, közben Staudt Gábor jobbikos politikus azeri ügyben tett feljelentése megérkezett a Legfőbb Ügyészséghez.

A spanyol kormány élesítette a jogi atombombát a katalánok ellen

A spanyol kormány csütörtök délelőtt közölte, hogy „közvetlenül fogják irányítani Katalóniát”, vagyis felfüggesztik a tartomány autonómiáját, ha a katalán vezetés szombatig nem változtat az álláspontján.

Sárosdi Lilla a bíróságon is hajlandó kiállni magáért – FRISSÍTÉS

0

Sárosdi Lilla a Független Hírügynökségnek nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy csütörtök reggel közzétette annak a rendezőnek a nevét, aki 18 éves korában szexuálisan zaklatta. 

„Abban a pillanatban, amikor megneveztem Marton Lászlót, biztos voltam benne, hogy az ügy folytatódni fog. Ez azt jelenti, hogy várom, és

állok a bírósági tárgyalás elé, ha valóban ezt akarja a rendező.

Ismétlem: nekem nagyon nem lenne ellenemre” – mondta a színésznő a FüHü-nek.

Sárosdi Lilla szombaton, a hollywoodi zaklatási botrány kapcsán számolt be arról a Facebookon, hogy amikor 18 éves volt, egy neves rendező orális szexre akarta kényszeríteni a kocsijában. A színésznőt többször kérték arra, hogy nevezze meg a zaklatót, de kezdetben visszautasította ezt mondván, hogy a rendező úgyis magára ismer majd. Csütörtök reggel végül a Facebookon közzétett videóüzenetben mondta el, hogy Marton Lászlóról, a Vígszínház egykori igazgatójáról van szó.

Marton László az MTI-nek közleményben reagált a színésznő vádjára: „Sárosdi Lilla állítása minden valóságalapot nélkülöz.

Rágalom! Ezért kénytelen vagyok a megfelelő lépések megtételére”

– írta.

Sárosdi Lilla posztja után több magyar színésznő is írt a színházi világban előforduló zaklatásokról, a színházak egy része pedig közleményt adott ki.

A hvg.hu értesülései szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem, amelynek Marton László professor emeritusa, és amely korábban szintén közleményben ítélte el a „bántalmazás minden formáját”, nem indít semmilyen vizsgálatot és nem tervez semmilyen más lépést sem annak kapcsán, hogy Sárosdi Lilla most már név szerint vádolja a rendezőt. Szerintük az intézménynek nincs joga eldönteni, hogy melyik fél állítása felel meg a valóságnak, ezért nem lépnek addig, amíg „független hatóság nem állapít meg jogsértést”.

A színművészetis hallgatók viszont petícióban fordultak a rektorhoz és a kancellárhoz, hogy függesszék fel Marton Lászlót addig, amíg be nem bizonyosodik bűnössége vagy ártatlansága – írja a 444.

A Vígszínház csütörtökön egy rövid közleményt adott ki Sárosdi Lilla vádja kapcsán, ebben azt írják, hogy „A Vígszínház a szabadság, a méltóság, valamint a becsület elleni minden támadást a leghatározottabban elítél. Ezen értékek védelme mindig is a legalapvetőbb feladataink közé tartozott és tartozik.” Marton László megnevezésére nem reagáltak, és azt is tagadják, hogy a színház igazgatója, Eszenyi Enikő újságíróknak beszélt volna az ügyről.

Marton László: Semmi nem igaz! – ÚJ RÉSZLETEK

0

„Sárosdi Lilla állítása minden valóságalapot nélkülöz. Rágalom! Ezért kénytelen vagyok a megfelelő lépések megtételére. Marton László” – ezt a közleményt bocsátotta ki Marton László színházi rendező.

Ma írt a fuhu.hu arról, hogy Sárosdi Lilla színésznő több nap után felfedte, ki volt az a „nagy tiszteletben álló rendező”, aki 18 éves korában orális szexre akarta biztatni, de ő visszautasította, mire a rendező dühödten otthagyta.

„Nagyon nehéz egy ilyen ügyben állást foglalni”– fogalmazott a Független Hírügynökségnek egy névtelenséget kérő rendező, aki dolgozott együtt Marton Lászlóval, jól ismeri kollégáját.

Szerinte előfordulhatott ilyen jelenet, nem pusztán Martonnal, bárkivel, hiszen szinte minden szakmában előfordulnak, s persze a szereplők nem pontosan egyformán emlékeznek a történtekre. Az általános az, mondta a rendező, hogy kölcsönös érdekek alapján történnek a dolgok, az ő szakmájukban például úgy, hogy a színésznő szerepet akar, a rendező meg olykor nőt.

„Nem akarok cinikus lenni, még ha úgy is hangzik, de nem egészen értem, hogy miért most lett ebből az ügyből ekkora vihar.”

Természetesen mi sem szeretnénk naivak lenni, a világirodalom teli van hasonló esetek feldolgozásával, a szereposztó dívány mint kifejezés nem most született, ezzel együtt nem mindegy, hogy ezek a kalandok a közös „érdek” mentén jönnek létre, vagy – mint ahogy Sárosdi Lilla esetében – zaklatással, váratlanul, kiszolgáltatott helyzetben.

A zoom.hu elérte Eszenyi Enikőt, a Vígszínház igazgatóját, aki azt mondta, hogy már beszéltek a zaklatásról Marton Lászlóval. Hosszabban pedig később reagálnak a vádakra.

A fuhu.hu megkereste a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, a rektori titkárságon egyelőre azt se tudták megmondani, kívánnak-e véleményt nyilvánítani. Ha igen, azt azonnal közöljük.

Sárosdi Lilla megnevezte egykori zaklatóját

0

A Weinstein-ügy kirobbanása után nem sokat kellett várni, hogy idehaza is megszólaljanak a hasonló zaklatási ügyben érintett színésznők.

Elsőként Sárosdi Lilla törte meg a csendet, aki elmesélte, hogy 18 éves korában egy ismert és nagy tiszteletben álló rendező akarta orális szexre rávenni.

A színésznő akkor nem árulta el, hogy

ki lehet a rendező, aki fiatalkorában megpróbált visszaélni a kiszolgáltatott fiatal lány helyzetével.

Ezt követően többen – nemcsak színésznők – jelentkeztek hasonló történetekkel, és Sárosdit is sokan kérték, nevezze meg a rendezőt. Ő napokig ellenállt, azt mondta, hogy az illető tudja, hogy róla van szó, és a szakmában is biztosan sokan ráismernek.

Sárosdi Lilla végül csütörtökön reggel egy, a Facebookra feltett videóüzenetben elárulta, hogy ki volt az egykori zaklató: Marton László, a Vígszínház egykori igazgatója kezdett ki a fiatal, akkor még nem színésznőként dolgozó, ám a színházat szerető fiatal lánnyal.

A Weinstein-botrány után már politikusok is beszélnek arról, hogy szexuális zaklatás áldozataivá váltak.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!