Kezdőlap Címkék Sanchez

Címke: Sanchez

Merkel: Európai megoldás a spanyol migránskérdésre

0

Annak ellenére, hogy a visegrádi négyek keresztbe fekszenek, ha ez a kérdés szóba kerül. Szerintük, amint azt Orbán Viktor többször kifejtette, ez a németek gondja, mert a többség úgyis hozzájuk akar eljutni.

A Pedro Sánchez spanyol kormányfővel lezajlott első tárgyalás után a német kancellár kijelentette, hogy a dublini rendszer már nem működik, teljesen meg kell újítani az unió menedékpolitikáját, azaz a menedékkérők befogadását és elosztását. A mostani szabályok értelmében az érkezőknek abban az államban kell(ene) kivárniuk ügyük elbírálását, ahol először léptek az unió területére, de nagyon sokan idő előtt tovább állnak, a legtöbbször Németországba. Merkel azt mondta, hogy igazságosan kell széttelepíteni azokat a migránsokat, akik jogosultak az oltalomra. Kiemelte, hogy a kérdés az összes tagállamot érinti, nem csupán azokat, amelyek a Földközi-tenger mentén fekszenek. Igen kemény dió ez, fűzte hozzá, de a partnerség szellemében igyekeznek feltörni, mert itt európai megoldást kell találni. Lényegesnek nevezte ugyanakkor, hogy érvényesüljenek az érintettek emberi jogai, és hogy semmiképpen ne kerekedhessen felül a rasszizmus.

A visegrádi négyek keresztbe fekszenek, ha ez a kérdés szóba kerül. Szerintük, amint azt Orbán Viktor többször kifejtette, ez a németek gondja, mert a többség úgyis hozzájuk akar eljutni.

A mostani legfelső szintű találkozó színhelyeként egyébként tudatosan egy tengerpart közeli várost választottak (Sanlucar de Barrameda), miután Spanyolországban az idén már csaknem 25 ezer menedékkérőt vettek jegyzékbe. Egyébként tegnap pedig lépett hatályba az a szerződés, amelynek értelmében a német-osztrák határról visszaküldik a menekülteket, akiket már spanyol területen regisztráltak.

 

Mire képes és mire nem a spanyol demokrácia?

0

„A szocialistáknak mindössze 84 mandátuma van a 350 fős parlamentben, vagyis sok áldozattal járó „koalíciós politikára kényszerülnek”. Ott vannak a koalícióban a katalán és baszk nacionalisták: ha nekik engednek, akkor állandó támadásoknak lesznek kitéve a nemzetet egyben tartani akaró nyilvánvaló többség részéről. És szintén a koalíció tagja a radikális-balos populista Podemos, mely már most követeli annak a gazdasági reformcsomagnak a kivezetését, ami Rajoy nevéhez fűződik.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:

Mariano Rajoy volt spanyol miniszterelnök nem oldotta meg Spanyolország minden problémáját – miért is lehetett volna erre esélye –, mindazonáltal egy eléggé válságos időszakban helytállt, intézkedett, s liberális reformjai hozzásegítették az országot ahhoz, hogy a pillanatnyi stabilitás fennmaradjon. Június 1-én bekövetkezett bukását még csak nem is a válságkezelés hozta, ami gyakorta emészt fel politikusokat, hanem az, hogy pártjára, a spanyol Néppártra, illetve a pártelitre rávetült a korrupció árnyéka. Nem szokatlan ez a spanyol közéletben sem, a roppant sikeres és nagy tekintélynek örvendő, a Franco-korszak utáni spanyol demokráciát megalapozó I. János Károly királyt a család korrupciós ügyei kényszerítették, hogy 2014-ben, negyvenévnyi uralkodás után átadja a trónt fiának, aki VI. Fülöp néven lépett be a történelembe.

Rajoy esetében sem történhetett ez másként: május utolsó hetében jött a hír, hogy egy madridi bíróság 33 évre és 44 millió euró bírság megfizetésére ítélte a Néppárt volt pénztárnokát, Luis Bárcenast, aki egy olyan illegális alap működtetője volt, melyből a párt a politikai megvesztegetéseket finanszírozta. Bárcenason túl a párt további 25 alkalmazottját is elítélték – összesen 300 évre és negyedmillió euró megfizetésére –, hasonló vád alapján. Bár Rajoy nem került a gyanúsítottak közzé, de ellehetetlenítette helyzetét, hogy öt évvel ezelőtt, amikor a gyanú először felmerült, még tagadta az alap létezését, miközben nyilvánvaló volt: tudnia kellett róla.

E korrupciós ügyek Rajoy esetében – amíg más részletek nem kerülnek elő – egyelőre nem mérvadóak: a legfontosabb az, hogy volt a spanyol demokráciának annyi ereje, hogy előállítsa a következményeket. Rajoy nem maga mondott le, a parlamenti többség erőltette ki távozását, mégsem tagadható meg e politikustól legalább távozásának elegáns voltát a javára írni.

Rajoy az észak-nyugati, a mai spanyol gazdasági és politikai életben másodrendű szerepet vivő Galiciából jött, kezdetben igazi madridi háttér nélkül. Személyisége sem nevezhető karizmatikusnak. Kétszer került a miniszterelnöki pozíció közelébe, 2004-ben és 2008-ban, s – sokak szerint – épp személyi kvalitásainak „visszafogott politikusi kompatibilitása” volt az, amiért ekkor nem, csak 2011-ben a válságok kellős közepén kaphatott megbízatást. Ezt követően azonban elég jól bizonyított: határozott volt a szeparatizmussal szemben, és kreatív, ami a gazdasági-pénzügyi válságkezelést illeti.

Másrészt az összeállt új koalíció a szocialista (PSOE) Pedro Sánchez vezetésével mindennek mondható, csak hosszú távú érdekek összekovácsolta szövetségnek nem. Minthogy részt vesz e koalícióban a szeparatizmus mellett lándzsát törő katalán és baszk párt, tagadni sem lehet, hogy az elmúlt évek elszakadási törekvéseit határozottan elutasító Rajoy, illetve a spanyol Néppárt elleni érdekek hozták össze a formálódó többszörös pártszövetséget. A Néppárt volt a múlt évben a Katalóniával kapcsolatos spanyol magatartás legfőbb formálója, s Rajoy akaratához kötik azt a drasztikus – de nem eredménytelen – lépést is, hogy Madrid végül feloszlatta a katalán tartományi kormányt, vezetői ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. Tegyük mindjárt hozzá: az alkotmány és az érvényben lévő törvények szellemében. Másrészt persze a reváns a baloldal részéről szintén fontos szerepet játszott a volt miniszterelnök bukásában, elvégre a szocialisták sohasem voltak hajlandók beismerni, hogy csak a világválságot megelőző évtizedben voltak képesek gazdasági és külpolitikai kreativitásra (2004-2011), azt követően már nem, s befolyásuk egyre csökkent.

Mindenesetre most sincsenek könnyű helyzetben; Spanyolország legbefolyásosabb napilapja, a liberális El País a témával foglalkozó vezércikkének – nemes egyszerűséggel – ezt a címet adta: Egy életképtelen kormány. A szocialistáknak mindössze 84 mandátuma van a 350 fős parlamentben, vagyis erőteljes, sok áldozattal járó „koalíciós politikára kényszerülnek”. De miféle szövetségesei vannak e pártnak? Már volt szó a katalán és baszk nacionalistákról: ha nekik engednek – márpedig engedniük kell, ha meg akarják őrizni a koalíció parlamenti többségét –, akkor állandó támadásoknak lesznek kitéve a nemzetet egyben tartani akaró nyilvánvaló többség, és adott esetben Európa részéről is, mely utóbbi nagy fenntartásokkal nézi a barcelonai és bilbaói hátsó szándékokat. És akkor még nem is beszéltünk a radikális-balos populista – globalizáció és Európa-ellenes, illiberális – Podemosról (a „podemos” szó annyit tesz: „Képesek vagyunk rá”), mely már most követeli annak a gazdasági reformcsomagnak a fellazítását, sőt kivezetését, ami Rajoy nevéhez fűződik, s melynek kettős célja eredményesnek volt mondható: a vállalkozások stabilizálásának garantálása, párhuzamosan a munkanélküliség csökkentésével.

A legnagyobb kihívó ugyanakkor mégis a kormánykoalícióban részt nem vevő Ciudadanos (Polgárok) nevű, egyre erősödő jobboldali párt, mely máris fenyegeti a Néppárt korábbi pozícióit. Egyszerre kínál modernizált jobboldali-liberális gazdaságpolitikát az országnak, s olyan flexibilitást a szeparatistákkal való tárgyalásokon, mely rendíthetetlen ugyan Spanyolország területi integritásának szempontjából, ugyanakkor korántsem olyan merev, mint az az irányvonal, amit Rajoy a Néppártra erőltetett. Ha a szocialisták a Ciudadanos-szal kerülnek valamikor szembe, mint a centrista jobboldal meghatározó erejével, könnyen lehet, hogy ismét nem lesz mondanivalójuk a spanyol társadalom számára.

Ezt érezvén Sánchez, kabinetjének az épp most zajló kialakításakor nagy hangsúlyt szentel olyan szimbolikus gesztusoknak, amelyek egyelőre kevéssé jellemzik a spanyol politikai életet, de mindenképpen megelőlegezik azt az értékrendszert, melyhez majdan sok nyugat-európai szimpátia társulhat segéderőként. Hogy csak egyet említsünk: a kabinet kulcspozícióit – legalábbis, ami eddig látható ebből – nők töltik be, s az ígéretek szerint 40 százaléka a minisztereknek ugyancsak nő lesz.

 

EU-barát, baloldali spanyol kormány alakult

1

A Pedro Sánchez vezette szocialista kabinet 17 minisztere tette le hivatali esküjét VI. Fülöp király jelenlétében a Madrid melletti Zarzuela-palotában. A beiktatási ünnepségen elmaradtak a vallási jelképek, a Biblia és a feszület, ahogy Pedro Sánchez kormányfő eskütételekor is, először a spanyol demokrácia négy évtizedes történetében.

A kormánytagok az alkotmányra tett kézzel mondták el fogadalmukat. A spanyol történelem során először alakult olyan kormány, amelyben többségben vannak a nők.

Sánchez kormányában 11 minisztériumot irányítanak nők, köztük a legfontosabb gazdasági tárcákat.

„Az új kormány elkötelezett az egyenlőség mellett”

– fogalmazott Pedro Sánchez a kormányzati névsor szerdai bejelentésekor, hangsúlyozva kabinetje Európa-barát politikáját is.

Az uniós elköteleződést jelzi, hogy a külügyi tárcát a jövőben külügyi, európai uniós és együttműködési minisztériumnak nevezik, vezetője pedig Josep Borrell, aki 2004 és 2007 között az Európai Parlament (EP) elnöke volt.

Nadia Calvino Santamaría, a megújuló gazdasági és üzleti minisztérium vezetője pedig az Európai Bizottság költségvetési ügyekért felelős főigazgatói posztjáról érkezett, amelyet 2014 óta töltött be.

Pedro Sánchez zömében kormányzati tapasztalattal rendelkező, szocialista elköteleződésű tagokat választott kormányába. Közülük többen voltak államtitkárok a 2011-ben leköszönt szocialista Zapatero-kormányban, vagy tanácsosi, azaz helyi miniszteri tisztséget töltöttek be valamelyik spanyol autonóm közösség kormányában.

Pedro Sánchezt múlt pénteken választotta meg miniszterelnökké a spanyol parlament azzal, hogy elfogadta a szocialista párt bizalmatlansági indítványát, és megvonta a bizalmat Mariano Rajoy konzervatív kormányfőtől, miután pártját,

a konzervatív Néppártot (PP) korrupció miatt marasztalta el első fokon a bíróság.

Az új kormány komoly kihívás elé néz, mivel a szocialista pártnak 84 mandátuma van a 350 fős törvényhozásban, vagyis jelentős kisebbségben vannak ahhoz, hogy elképzeléseiket más pártok együttműködése nélkül meg tudják valósítani.

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!