Kezdőlap Címkék Rosmersholm

Címke: Rosmersholm

Felzaklatóan brutális – Rosmersholm

Felzaklató a kolozsvári Rosmersholm, ami a Pécsi Országos Színházi Találkozón elnyerte a legjobb előadás díját. A rendező, Andriy Zholdak a próbafolyamat alatt felzaklatta hozzá a színészeket. A premier szünetében még a rendőrséget is kihívták miatta. No, de, ha ilyen elementáris, grandiózus, megkínzó, mégis felemelő a produkció, akkor megérte!?

 

POSZT

„Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”, idézgetjük olykor, és nem gondolunk bele, hogy esetleg ez tényleg így van. A fenegyereknek tartott, nehezen kibírható próbamódszereiről elhíresült, de nemzetközi fesztiválokon jelentős babérokat arató, ukrán rendező, aki Berlinben él, valószínűleg eléggé megkínozta a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeit. Erről több híradás is szólt. Tizenhét színésszel kezdett dolgozni, de végül hatan maradtak a produkcióban, Bács Miklós és Viola Gábor kettős szereposztásban. Valamennyiüknek strapabíróknak kellett lenniük, hogy állják a sarat. A rendező hivatkozik Antonin Artaudra, a kegyetlen színház apostolára, és maga is kegyetlen színházat csinál. Behatol a lélek legrejtettebb bugyraiba, a színész legbelsőbb énjébe, intim szférájába, és átvitt értelemben pőrére vetkőzteti. Rábírja, hogy mutasson meg mindent magából, azt is, amit egyáltalán nem akar. Ha a szituáció úgy kívánja, akár forduljon ki önmagából, váljon tébolyulttá, hevüljön föl a teste, törjön elő belőle az agresszivitás, a fékezhetetlen szexualitás, az elviselhetetlen bűntudat, a sebző gúny. Zholdak mindazt, ami elviselhetetlen bennünk, szenvedélyes akaratossággal a deszkákra pakolja, és megmutatja a pitiánerségünket éppúgy, mint a fenségességünket vagy akár az aberráltságunkat.

Ehhez időnként áthágja az elviselhetőség határait a színpadon és valószínűleg a próbákon ugyancsak. Feltehetően ilyesmit nem lehet higgadtan, kimért úriember módjára próbálni. A koreográfus zseni Seregi Lászlóról – aki szintén sokat tudott a felhevült testekről – is azt mesélik, hogy nem egyszer és nem kétszer igyekeztek a táncosai elugrálni a feléjük dobált papucsa elől, miközben kiabált. Mégis imádták. Zholdak állítólag a premier szünetében annyira megrázta – netán felrázta?- az egyik színésznőt, hogy még a rendőrséget is kihívták. Megengedhető ez? Egyértelműen nem.

POSZT

Igen ám, de a nagy színésznő, Tolnay Klári mesélte nekem, ahogy másoknak is, hogy amikor egészen kezdő volt, A francia szobalány előadásának szünetében bement az öltözőjébe Jób Dániel, a Vígszínház közszeretetnek örvendő igazgatója, alaposan megrázta, üvöltött vele, hogy miatta bukik meg az előadás. Tolnay a második részben már remek volt, és hatalmas siker lett a produkció. Jób nagyon értett a színházhoz, valószínűleg tudta, hogy abban az adott szituációban ez a drasztikus módszer segíthet.  Előadás után persze ment gratulálni Tolnaynak, mert amúgy úriember volt.

POSZT

Ahhoz, hogy Imre Éva a POSZT-on vitathatatlanul megkapja a női alakítás díját a Rosmersholban nyújtott lenyűgöző, fenomenális teljesítményéért Rebekka szerepében, Zholdáknak is nagyon kell értenie a színházhoz. Egyébként persze lehet elviselhetetlen fráter, félőrült akarnok. Csak hát csodát hozott létre, aminek ára volt. Fájdalmat okozott, hogy tökéletes legyen a fájdalom megjelenítése. És ehhez unokaöccsével, Daniel Zholdakkal grandiózus látványt tervezett, megteremtette Ibsen darabjának megtestesülését, egy ódon kastélyszerű építményt, súlyos falakkal, melyek bármikor ráomolhatnak az ott lakókra. Van is drasztikus kőomlás az előadásban. Fenyegetőek ezek a falak, veszélyt hordoznak magukban, és bűnös események tanúi voltak, így aztán nem véletlen, hogy ebben a bezártságban visszakísért a lidérces múlt, és egyfolytában nyomaszt mindenkit, aki beteszi ide a lábát. Olyan az egész, mintha Hitchcock filmremekének, A Manderley-ház asszonyának a közegében lennénk. Ráadásul mindehhez a világítás is annyira elsőrangúan, festőien, sejtelmesen tervezett, hogy az lúdbőröztető.

A társadalmi, politikai vetületet teljesen kihúzta, kiirtotta a szövegből Zholdak, hogy az emberi lélek minél tökéletesebb természetrajzát adja. A történet szerint Rebekka házvezetőnőként azért férkőzött be Rosmersholmba, mert szerelmes az azóta hitevesztett papba, akinek aljas lélektani módszerekkel halálba üldözte, öngyilkosságba hajszolta a feleségét, hogy a helyébe férkőzhessen. Rosmer is szerelmes belé, kiugrott papként azonban ő sem találja a helyét, mindketten próbálnak szárnyalni, de vissza-visszahullanak a földre, igyekeznek szabadok, boldogok lenni, míg be nem látják, hogy ez számukra már lehetetlen, és ahogy a volt feleség, úgy ők is belevetik magukat a zuhatagba.

Igen sok a mozgás a produkcióban, gyakran annyira hadarva hangzik el a szöveg, hogy nem is nagyon lehet érteni, de nem is ez a fontos, mert a testbeszéd, a mimika, a szemek villanása, az arcizmok rándulása temérdek mindent kifejez. A színészek, Imre Éva, Bodolai Balázs, Jerovszky Tímea, Viola Gábor, Kicsid Gizella teljesítménye emberfeletti, feszültségteremtő képességük bámulatos. Hosszan kitartott, látszólag lassan hömpölygő jelenetekben is rejtélyesen izgalmasak, megrendítőek. Ahogy az egész előadás is az.

A nagy színházi élményeim közé tartozik.

Zsűrielnök voltam a Pécsi Országos Színházi Találkozón

Lehet átkozni a Pécsi Országos Színházi Találkozót, és lehet agyba-főbe dicsérni. Zsűrielnökként végig ültem a 18. fesztivál, 14 előadásból álló versenyprogramját. Azt gondolom, valahol a kettő között van az igazság. Láttunk néhány csodát, de bizony láttunk csapnivaló produkciókat is, amelyekről nem értettük, hogyan is kerültek bele Regős János és Térey János válogatásába.

 

A színházi szakma legrangosabb seregszemléje, vagy ki tudja milyen szempontok alapján összeválogatott, hevenyészett mustra, amire még a politika is rányomja a bélyegét? Mondják ezt is, és azt is. Vannak lelkes hívek, és vannak olyanok, akik már csak legyintenek az egészre, hogy hol van ez attól, amit valaha Jordán Tamás kitalált? Azaz a szakma és a közönség közös örömünnepétől, amikor temérdek színházi ember ücsörög a pécsi teraszokon, flangál a sétálóutcán, fellépés után még ott marad napokig. Nézi a kollégákat, hajnalig dumál, eszik, iszik a fesztiválklubnak kinevezett étteremben, ahová nehéz beférni, és a színészek még főznek is, országos esemény a POSZT, ahonnan akár naponta élőben is ad az akkor még tényleg közszolgálat, és csaknem annyian várják kiket is díjaznak, mint egy fontos focimeccs végeredményét.

No hát ez tényleg nincs, és idén, sajnálatos módon, a gyerekprogramok is elmaradtak. Az alapító Jordán tíz év után abbahagyta a fesztivál igazgatást, amiről maga is úgy gondolta, hogy a rendezvénysorozat elfáradt kissé, nemzetközivé pedig nem lett a mustra, pedig a kezdetekkor azt tervezték, hogy a tizedikre fokozatosan azzá válik. De zajlottak tovább a fesztiválok, amelyeket botrányok is kezdtek kísérni, főleg attól kezdve, hogy a Magyar Teátrumi Társaság bevásárolta magát a POSZT-ba, ami kapásból azzal a felhanggal járt, hogy a jobboldal lenyúlta az eseményt. És a válogatásban, a díjkiosztásban voltak is erre utaló jelek. Amikor például Vidnyánszky Attila Isten ostora című rendezése halmozta a díjakat, volt például nagy felhördülés, szerintem joggal, én bizony azt az előadást be sem válogattam volna. De most viszont nem válogatták be a pazar Bánk bán rendezését, ami szerintem a Nemzetiben az eddigi legjobbja, és a díjazottak között lett volna helye. Ez jelzi, hogy nem döccent még helyre a szakmai értékrend, bár Kővári Zsuzsa, Magyar Attila, Szűcs Gábor, 2016-ban azt tűzték ki célul, hogy helyreállítják ezt, és nem lesz több botrány, például olyan, mint amikor a Színházi Kritikusok Céhe Csáki Juditot jelölte a zsűribe, de mégsem mehetett. Tény, ami tény, az utóbbi időkben elmaradtak a botrányok. Bár, hogy Alföldi Róbert nem is olyan sokkal a POSZT kezdete előtt, az érvényes szerződés dacára, nem léphetett fel a Zsolnay Kulturális Negyedben, az azért a fesztivál szempontjából sem volt szerencsés, főleg úgy, hogy azon játszott Alföldi, a III. Richárd fajsúlyos címszereplőjeként. Ez nem hozta könnyű helyzetbe a zsűrit, mert, ha nem szavaz Alföldire, minősíthetik gyáva nyúlként, ha rászavaz, mondhatják, hogy direkt, eleve, provokációs céllal hozta a döntését. Az a helyzet, hogy a zsűri szinte egységesen, jobbnak találta Kocsis Gergelyt a Katona József Színház A kaukázusi krétakörében, mint Alföldi kétségtelenül nagyszerű alakítását, és ez teljesen független volt attól, hogy kit sorolnak be erre vagy arra az oldalra. Szóval, szakmai döntés született, akkor is, ha ezt nem hiszi el mindenki.

Ahogy egységes volt a Csanádi Judit jelmeztervezőből, Falussy Lilla dramaturgból, Rockenbauer Zoltán művészettörténészből, Trokán Péter színészből, Szabó K. István rendezőből, Szamosi Zsófia színészből, Zsuráfszky Zoltán koreográfusból és jómagamból álló zsűri abban is, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház Rosmersholm produkciója legyen a legjobb előadás, és benne Imre Éva a legjobb színésznő.

POSZT

A poklok legmélyebb bugyraiba jutott el ez a produkció, megmutatva az önmagát kereső, de önmagából kifordult embert. Tette ezt közel sem kellemesen, fájdalmasan a vesénkbe látva, ütős szarkasztikus humorral, bámulatos színészi alakításokkal, fenséges díszletben, rejtélyesen eredeti világításban, Andriy Zholdak lenyűgöző rendezésében. Sokan köpni-nyelni nem tudtunk, akkora hatással volt ránk, miközben igaz, ami igaz, többen nem bírták a „kiképzést”, és elhagyták a nézőteret.

A zsűri tagjai persze soha nem hagyták el a nézőteret előadás közben, de például nem igazán akadt közülünk, aki a gyakran kiváló teljesítményt nyújtó Horváth Csaba két produkciójával együtt tudott menni. Azt végképp nem értettük, miért kellett tőle kettő. Azt sem, hogy a Katona remek A kaukázusi krétakör előadása mellé miért kellett egy sokkal gyengébbet, a Berlin, Alexanderplatz címűt is tőlük hozni, pláne úgy, hogy Pesten fogószínpadon játsszák, Pécsen viszont a Kamaraszínházban ez nem állt rendelkezésre.

Fotó: Éder Vera

A Migránsoook- Avagy túlsúlyban a bárkánk székelyudvarhelyi előadása esetében viszont azt nem sikerült megoldani, hogy a színpadra helyezett nézőtér íve megfelelően emelkedjen, így nem láttuk a játék jelentős részét. Miközben dermesztően fontos a problémafelvetés, és mindannyian lényegesnek tartottuk, hogy ennek a fesztivál is helyt adott, sem a darab, sem az előadás nem bizonyult elég acélosnak. Kell, hogy legyen majd még ebből a témából igazán jó dráma, húsba vájó előadás. Fejezzük be a jókkal, ezért most beszélek még egy rosszról, a Nagyváradi Szigligeti Színház A kaukázusi krétakör előadásáról. Ez amúgy az elmúlt években feljövőben lévő színház avíttas, évtizedekkel ezelőtti játékstílusú, gyenge előadása volt, érthetetlen, miért került a POSZT-ra. Adódott még egy A kaukázusi krétakör előadás, a Miskolci Nemzeti Színház sokkal figyelemreméltóbb produkciójában, Szőcs Artur rendezésében, Láng Annamária nagyszerű Gruse alakításával.

Remek társulati összmunka jellemezte az újvidékiek súlyos történelmi traumákról beszélő, Borisz Davidovics síremléke című produkcióját. Kiváló ötletekkel, érdekes mozgásokkal volt teli a debreceniek groteszk hangvételű Három nővére. Veszettül jól szórakoztunk a kecskemétiek, ugyancsak ötletes, nagy svunggal előadott, Béres Attila által rendezett, Csárdáskirálynő előadásán. Elejétől végéig kidolgozottnak, végig gondoltnak, erősnek bizonyult a Katona A kaukázusi krétakör előadása, Székely Kriszta rendezésében. Az Illatszertár nyíregyházi előadása szintén úgy kiváló társulati munka, Mohácsi János irányításával, hogy jellegzetes karakterek is kiragyognak belőle. A Radnóti Színház III. Richárd előadása pedig Pécsen is méltán jókora sikert aratott, vitathatatlanul erőteljes előadás, bár elmarad Andrei Seban nagy rendezéseitől, például a Ványa bácsitól, a Suttogások és sikolyoktól, de akár a Hedda Gablertől is. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tetszetős, mutatós formavilágú, érdekes világítású, figyelemre méltó, de kissé üres Hedda Gablere, pedig elmarad Keresztes Attila jó néhány kiváló rendezése mögött.

POSZT

Szóval elég vegyes volt a válogatás, zsenialitáshoz közelítőt és csapnivalót egyaránt láttunk. A hangulat amúgy jó volt. Napról napra hajnalig sokan zsúfolódtak össze a színészbüfében, meg az előtte rögtönzött szabadtéri kocsmában. Voltak igazi, mély beszélgetések, kedélyes diskurzusok, sörözések, borozások, eszmecserék és rögeszmecserék. Szóval zajlott az élet.

Már a szekrényben van a vaskalap

Kútvölgyi Erzsébet szerint, ha valaki őt bántani akarja, bármit megtud róla. A kitűnő színész liberális elvű házvezetőnőt játszik egy olyan világban, amelyben akár a barátság is megszűnik politikai nézetkülönbségek miatt. A Rosmersholm című Ibsen darabban, amit a Rózsavölgyi Szalonban mutatnak be, a konzervatív igazgató egyenesen kijelenti, hogy a háza küszöbét sem lépheti át az egykori barát.

A Rosmersholmban, amit próbáltok, keményen választaniuk kell a szereplőknek.

Hát most gondolj bele abba, hogy gyerekkoruk óta nagyon jó barát a két különböző pártállású férfi, akiket Gyabronka József és Fesztbaum Béla játszanak.

Az egyikük iskolaigazgató, aki konzervatív, a másikuk pedig szabadelvű.

Az igazgatót játssza Gyabronka, a szabadelvű férfit pedig Fesztbaum. Ő adja azt a liberális embert, aki visszavonul a maga kis burkába, nem akar részt venni nyilvánosan semmiben.

Ő egy reverendát levetett pap.

Igen, lelkész volt, aki levette a reverendát, mert elvesztette a hitét és számon kéri rajta az igazgató úr, hogyan lehet a hitét elveszteni. Ráfogja a házvezetőnőjére, hogy ez csak miatta van.

Aki meglehetősen támogatja az elveiben.

Hajjaj! Tökéletesen támogatja. Sok minden benne van ebben a darabban, a sötét, elfojtott érzelmek, amiket ha hamarabb kimondtak volna, akkor túlélők lennék. Rosmer és Rebecca West nem lesznek túlélők. Akiket ráadásul a konzervatív „ágazat” még azzal is vádol, hogy olyan nincs, hogy ők együtt élnek és nincs köztük viszony.

És miért lenne baj, ha viszony lenne?

Épp azt szeretné a konzervatív igazgató, hogy ha a barátja elvenné feleségül. Hiszen egy csökött agyú, konzervatív társadalomban, ha össze vannak házasodva, teljesen mindegy, hogy élnek-e szexuális életet vagy sem, akkor már van egy formája a dolognak, az már elfogadható. És ez azért fontos, mert a konzervatívok most megvettek egy megyei lapot, az a céljuk, hogy az elszabadult liberális gondolkodókat egy kicsit megfékezzék vele. Akkora a baj, hogy az igazgató úr két gyermeke is liberálisan gondolkodik, sőt egyesületet szervez abban az iskolában, amit ő vezet. Ráadásul már a felesége is liberális. Azért megy a régi barátjához, hogy meggyőzze arról, az új megyei lapnak legyen ő a szerkesztője. Nem kell a nyilvánosság elé állnia, megtarthatja az elefántcsonttornyát, csak legyen ő a szerkesztő. Ekkor még nem tudja, hogy másként gondolkodik a barátja.

Szóval nagyon aktuális a darab, igencsak szól az értékeket vesztett, kettészakadt Magyarországról.

Hajjaj, hajjaj!!! Nagyon! Nagyon! Nem csak Magyarországról van szó, hanem mindazon országokról, ahol ennyire kettészakad a lakosság. Jellemző, hogy a darabban is megszűnik a barátság, egyenesen kijelenti az igazgató úr, hogy a háza küszöbét sem lépheti át az egykori barát.

Milyen az a házvezetőnő, akit játszol?

Fotó: Éder Vera

Ő az, aki a földön jár, főz, mos, takarít, hogy ők ketten a szellemiségnek tudjanak élni. Nem próbálja véka alá rejteni az érzelmeit. A babona szerint, ha Rosmersholmban megjelennek a fehér lovak, az azt jelenti, hogy valakinek el kell távoznia az élők sorából. És miután minden érzelmi elfojtásukat tisztázzák, elhatározzák magukat, ahogy egykor Rosmer felesége tette, együtt a zuhatagba vetik magukat.

Tudom rólad, hogy újságolvasó ember vagy, mit gondolsz az ezzel a darabbal sok tekintetben párhuzamos magyarországi helyzetről?

A Rózsavölgyi Szalonnak van egy korombeli, öt-hat előadásnyi törzsközönsége, amelyik mindegyik produkciót megnézi. Szeretik ezt a nyugalmas, kávézgatós hangulatot, és nagyobb részük valószínűleg az igazgatóval értene egyet. Mert, ha egzisztenciálisan úrinő vagy úriember vagy, akkor neked rendben van az életed. Nem kell a liberális, a másként gondolkodó, a szabadelvű. Merem remélni, hogy ebből a történetből azoknak is lehet tanulni, akik még nem vaskalaposak, de már a szekrényben van a vaskalap. Tudunk róla, hogy barátságok, családok hogyan mentek tönkre a politikai másként gondolkodás miatt, ennek nem lenne szabad így történnie. Milyen jó lenne, ha mindenkit a teljesítménye alapján ítélnénk meg és nem annak alapján jutna a krumpliföld, hogy ki hova tagozódik be.

Azoknak jó része, akik nem tagozódnak be, már véleményt is fél mondani, akár csak a folyosón is, és visszajött az a mondat, ami már évtizedek óta eltűnt, hogy „ez nem telefontéma”.

Jaj, édes jó istenem, ez borzalmas! Ez szörnyű, hogy attól kell félnünk, hogy a lehallgató készülékek akár a mi beszélgetésünket is rögzíthetik. Annyit fejlődött a technika, hogy ha bárki akarná, New Yorktól Guatemaláig tudná, hogy milyen színű pulóver van most rajtam, hogy hol vagyok, hogyan könyökölök a radiátoron, hogy kinézek a Városmajorra, és látom, hogy itt megy el egy nőci piros esernyővel a bicikliúton. Ha valaki engem bántani akar, akkor bármit megtud rólam.

Amikor társalogsz a Vígszínházban, a büfében, vagy amikor most velem beszélsz, meggondolod, hogy mit mondasz?

Fotó: Éder Vera

De hát hallod, hogy nem! Én a büfébe régóta nem járok. Nagyon ritkán megyek fel, csak akkor, ha nem volt időm vásárolni magamnak elemózsiát. Igen gyakran a büfében felszínes dolgokról van szó. Most kisebb szerepeket játszom, de a próbaidőszakban mindig végig ott kellett lennem, így az utolsó premierem előtti időszakban, ha hiszed, ha nem, három-három és félezer oldalnyi könyvet olvastam el az öltözőmben.

Emlékszem egy régi beszélgetésünkre, akkor azt mondtad, hogy amikor nagyon kiakadtál valamin, rohanva elindultál fölfelé a harmadik emeletre, az igazgatói irodába, hogy fölmondjál. Ez azért nem történt meg, mert az első emeleten eszméletlen nagy röhögés hallatszódott ki a színészbüféből és gondoltad, hogy még azért oda benézel egy kicsit. Ott ragadtál és úgy döntöttél, hogy ilyen jó társaság nincsen máshol, mégsem mész el.

De ez nagyon régen volt, drágám! Nagyon régen. Most már a büféajtó zárva van, mert légkondicionáló működik bent, és ott most már zárt ajtók mellett ülnek az emberek. És ha kéthavonta egyszer fölmegyek oda, hogy ne kelljen kimennem egy almáért, akkor hallom, hogy felszínes, kedves jópofizás folyik. Régebben ott ült Tahi Tóth Lászlótól Szombathy Gyuláig, Kern Andrisig sok mindenki és nyomták a poénokat. Már az Andris sem poénkodik, beül a legeslegcsücskébe a büfének és ott egy koffeinmentes kávét megiszik és elmegy.

De miért van ez így?

Hát ez így alakult. Régen egymáshoz fel is jártunk, tudtuk, hogy a kollégánknak milyen a széke, az ágyneműje, az előadások után a színházban ragadtunk, beszélgettünk, jó kedvünk volt, a színház mögött ott volt a Művész Étterem, átmentünk oda.

Mostanra minden közösség szanaszét ment?

Fotó: Éder Vera

Igen. Sajnos igen. Teljesen véletlen, ha egy fiatal kollégáról én valamit megtudok. Például Wunderlich Józseftől, amikor Stohl András helyett beugrott a Jó estét nyár, jó estét szerelem férfi főszerepébe, és egy újságíró közös interjúja is összehozott minket, megkérdeztem, hogy hol született, vannak-e testvérei, kik a szülei, érdekelt engem, mint ember. Később a színpadon észreveszem, hogy milyen színész, hogy tehetséges-e? Azt látni fogom. Azt nem kell megkérdeznem. Igényem volt rá, hogy tudjak róla valamit, de szinte ő az egyetlen, akiről tudok.

Mitől lehet ez a bezárulkozás, ez már csak nem politika?

Nem, ez egy barom hozzáállás. Nem lehet beszélni, annak sincs tere, hogy a színház ügyeiről beszéljünk.

Ez is mutatja, hogy a Rosmersholm, amiben ugyancsak nem sikerül kibeszélni temérdek mindent, meglehetősen aktuális most, és mindehhez még a szereposztása is igencsak jó. Bár Fesztbaum Béla számára nyilván nehézség, hogy nem csak rendezi az előadást, hanem a címszereplője is.

De már a Rózsavölgyiben is zabálnivaló a Molnár Ferenc estje, amit szintén ő rendezett saját magának. Olyan intelligens, okos, türelmes, hogy azt el se lehet mondani. Én vagyok a legügyetlenebb az egész csapatban, mint takarítószemélyzet nekem néha tennem-vennem kell a színpadon és bizony elfelejtek dolgokat.

De nagyon izgalmas a csapat. Ott van például Láng Annamária, akit meglehetősen ritkán láthatunk mostanában Pesten…

Ő isteni!

Zrínyi Gál Vince pedig egy független együttes, a Ko-Ma vezetője…

Fotó: Éder Vera

Igen, igen, igen, de az egyik nagy nyereménye a csapatnak Lukáts Andor. Óriási nyeremény az intellektusával, a figyelmével, elképesztően neki való szereppel. Hajdan remek tanára volt Rosmernek, de mára már tönkrement az egzisztenciája, pontosan azért, mert a világ bemocskolódott körülötte. Zseniális. Akkor is, amikor éppen nem vagyunk a színpadon, nézzük, figyeljük egymást. Mondjuk az ötleteinket, amik be is épülnek a produkcióba. Azért ez nagy dolog ám! Én annak idején néztem, ahogy a nagyok próbálnak és sokat tanultam tőlük. Mostanában már nemigen fordul elő, hogy egy fiatal például azt figyeli, hogy én hogyan próbálok. Nem érdekli őket, hogy ez a lökött Kútvölgyi kérdez-e a próba közben, elfogadja-e a választ, amit kap, vagy csak bólint és elhiteti a rendezővel, hogy azt kérte, amit a színész csinál. Sokféle játékosság van a színházi próbában, amit érdemes lenne kifigyelni. De már nem biztos, hogy ez bárkit is érdekel.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!