Kezdőlap Címkék Római-part

Címke: római-part

Római-part: nem a mobilgátat támogatta a Fővárosi Közgyűlés

0

A római-parti védmű parti sávban létesítendő, a kerítések vonalához igazodó nyomvonalát támogatta a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén.

Az ügy előzményeiről többször is beszámolt a Független Hírügynökség. A Római-parton, amely a környéken élők és más budapestiek kedvelt pihenőhelye, gyakoriak az árvizek, s ez komoly károkat okoz a parton épült ingatlanok tulajdonosainak.

Ennek megoldására több terv is készült, s

a főváros korábban azt az elképzelést támogatta, hogy a védmű – mobilgát formájában – közvetlenül a Duna mentén épüljön meg.

Ez, amellett, hogy a környezet jelentős – mondjuk így – átalakításával járt volna, gyakorlatilag az adófizetők pénzén védte volna meg az ártérre épített ingatlanokat.

Helyi lakosok és civil szervezetek folyamatosan tiltakoztak a közvetlenül a partra tervezett mobilgát ellen, népszavazást is kezdeményeztek az ügyben, ám ez utóbbit a Fővárosi Közgyűlés egy ügyes trükkel meghiúsította.

Maga Tarlós István főpolgármester az utóbbi években többféleképpen nyilatkozott a mobilgáttal és a népszavazási kezdeményezéssel kapcsolatban és az elmúlt hónapokban tett megszólalásai már előrevetítették a mostani döntést.

Vagyis azt, hogy a Fővárosi Közgyűlés – húsz igen szavazattal, nyolc nem ellenében és egy tartózkodás mellett – ma arról döntött, hogy az ügyben felkért szakmai grémium többségi javaslata alapján a Duna-parton létesítendő, a kerítések vonalához igazodó nyomvonal továbbtervezését támogatja.

A Liberálisok a Római-parton „tisztogattak”

0

A Magyar Liberális Párt budapesti választmányi elnöke, Szabadai Viktor a párt aktivistáival és politikusaival közösen tisztította meg az Aranyhegyi-patak torkolatát a környezetvédelem világnapján, június 5-én. A párt fővárosi vezetője ezzel az akcióval kívánta felhívni a figyelmet arra, hogy közös erőfeszítéssel kell megóvnunk természeti értékeinket.

Senkiföldjén mindenki a másikra mutogat

Az Aranyhegyi-patak a tervezett Római-parti gátnál folyik a Dunába. A torkolat takarítását azért nem végzik el már hosszú hónapok óta a hatóságok, mert a főváros és a III. kerület a mai napig azon vitatkozik, hogy kihez tartozik a terület.

A tervezett Római-parti gáthoz kapcsolódóan ugyanis az Aranyhegyi-patak mentén is védművet kell majd kialakítani, hogy a Csillaghegyi-öblöt árvíz idején ne lepje el a víz.

A III. kerület szerint a Budapest feladata lenne a terület tisztán tartása, a főváros szerint viszont Óbudának kellene rendbe tennie a területet.

Szabadai Viktor szerint elfogadhatatlan, hogy a főváros és a kerület egymásra mutogat. „A védmű építése évek óta várat magára, a területet azonban mára mindenki magára hagyta, és erősen elszemetesedett” – mondta. „Van pénz a Duna Arénára, a kormány Várba költöztetésére és a silány magyar focicsapatok stadionjaira, de semmit nem fordítanak az Aranyhegyi-patak megóvására” – tette hozzá.

Egy elhibázott gátterv mellékhatása

A Liberálisok szerint „szégyen”, hogy a főváros fideszes vezetése hagyja, hogy ilyen állapotok uralkodjanak a Duna budapesti szakaszán. „Egy elhibázott gátterv mellékhatása, hogy az Aranyhegyi-patak úszik a mocsokban” – mondta Szabadai, aki hat társával közösen

kedd délelőtt szemeteszsákokba gyűjtötte a területen felhalmozódott szemetet.

Szabadai emlékeztetett rá, hogy a Liberálisok átfogó árvízvédelmi koncepció kidolgozását szorgalmazták.

Véleményük szerint ugyanis Budapesten a Római-partnál nagyobb veszélyben lévő területek is vannak árvíz esetén. „Egy átgondolatlan, elhibázott gáttal csak tovább toljuk a problémát. Sem a Római-parton élőknek, sem a többi, rossz védművel ellátott területen lakó budapestinek nem segít, ha a főváros jelenlegi tervei valósulnak meg” – hívta fel a figyelmet az ellenzéki politikus.

Egyelőre nem lesz népszavazás a Római-parti mobilgátról

0

Nyolc ellenzéki párt képviselői írták alá azt a közös közleményt, amelyben sajnálkozásukat fejezik ki amiatt, hogy a civilek visszavonták népszavazási kezdeményezésüket a római-parti mobilgát ügyében.

Az ellenzéki pártok szerint a budapestiek egyelőre nem dönthetnek referendumon a Csillaghegyi öblözet árvízvédelméről. Véleményük szerint a Duna mellé tervezett mobil védmű megvalósítása tönkre tenné a partszakasz természeti értékeit, és nem felel meg a szakma, a környéken élők, a civilek és a kerületi önkormányzat elvárásainak sem. Ezért az érintett csillaghegyi lakosság árvízi biztonságát a jelenlegi, a parttól 200 méterre feljebb húzódó árvízvédelmi vonal szükséges mértékű megerősítésével kell növelni.

E védvonalnak a part mellé való áthelyezése kizárólag azon befektetők érdekét szolgálná, akik a 70 hektáros sávban ingatlanfejlesztési projekteket akarnak megvalósítani.

A területen legálisan megépült 39 lakóingatlan árvízvédelme a jövőben is megoldható parti védmű nélkül.

Ezért Budapest főpolgármesterétől elvárjuk, hogy a magyar és az uniós adófizetők pénzéből ne a fideszes oligarchák terveinek realizálódását támogassa, hanem a budapestiek jólétét és biztonságát mozdítsa elő.

A Római-partra tervezett mobilgátról, valamint az azzal kapcsolatos vitákról a Független Hírügynökség is többször írt, a többi között itt, itt, itt és itt.

A nyolc ellenzéki párt közleményét a következő politikusok írták alá: Gy. Németh Erzsébet (DK), Mihalik Zoltán (Együtt), Kocsis Zoltán (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Szabadai Viktor (MLP), Cseh Katalin (Momentum), Horváth Csaba (MSZP), Béres András (Párbeszéd)

Új fejlemény a Római-parti mobilgát körül

0

Jávor Benedek a Párbeszéd Európai Parlamenti képviselője szeptemberben fordult a Közbeszerzési Hatósághoz, vizsgálja meg, jogszerű volt-e, hogy a mobilgát tervezésével megbízott Fővárosi Csatornázási Művek a munkát közbeszerzés nélkül kiszervezte egy méáik cégnek, a Tér-Team Kft-nek.

Jávor Benedek most Facebook posztján számol be a fejleményekről. Mint írja, „még szeptemberben fordultam a KBH-hoz, azt valószínűsítve, hogy sértette a közbeszerzési jogot a tender nélküli szerződés. A Hatóság által most küldött tájékoztatás szerint a lefolytatott vizsgálat eredményeként indokoltnak látták a jogorvoslatot, és ezért a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordultak, amely november 27-én el is indította az eljárást.

Márpedig ha a tervezési szerződés semmis, akkor új közbeszerzést kell kiírni, majd újra kell tervezni a projektet, az új tervek pedig azt is jelenthetik, hogy a változások miatt új engedélyezési eljárást kell lebonyolítani. Vissza a start mezőre.”

Az Európa Parlamenti képviselő ezt köveően a főpolgérmester is megszólítja.

„Kedves Tarlós István, nem lenne egyszerűbb most már végre normálisan nekiállni ennek az egésznek, és nem egy néhány befektető érdekeit képviselő félnáci álcivil szervezet javaslatait átnyomni a fővárosi közgyűlésen, majd törvénytelenül erőltetni a megvalósításukat, hanem érdemi szakmai elemzés és társadalmi egyeztetés nyomán megoldást találni? Idegen lenne a műfaj a Fidesztől, de egyszer talán meg lehetne próbálni.”

A Római- parti mobilgát körüli anomáliákról a Független Hírügynökség is többször beszámolt. (Például itt, itt, és itt.) Az biztos, hogy a helyzet megoldásra vár, a Duna ugyanis időről időre elönti az árterületet. Abban azonban a kezdetektől fogva nincs egyetértés, hogy hol épüljön meg a gát. Az egyik lehetőség, hogy a Nánási úton már most is meglévő gátat erősítsék és korszerűsítsék, ebben az esetben az ártérre épült építmények védelmét egyedi módon, azaz, a tulajdonosok közreműködésével kellene megoldani. A másik megoldás – és ezt erőlteti a főpolgármester – a part mentén létesülő mobilgát, ami egyfelől környezeti károsodással jár, másrészt a Duna partnak ezt a sokak pihenésére és szórakozására szolgáló részét is átformálja.

Az ügyben civil szervezetek és helyi lakosok népszavazást kezdeményeztek, S bár Tarlós István főpolgármester először még azt nyilatkozta, hogy nem áll a népszavazás útjába, utóbb megváltoztatta a véleményét és a Fővárosi Közgyűlés egy jogi trükkel – visszavonták a törvényjavaslatot, majd más ügyrendi számon ugyanezt újból benyújtották – ezt megakadályozta.

DK: Tarlós lebukott, átverte a budapestieket

0

Látszólag csönd honol a Római-parti gát körül, de a háttérben azért vannak mozgások. Legalábbis a DK fővárosi képviselője, Gy. Németh Erzsébet szerint.

Mai sajtótájékoztatóján a képviselő kijelentette: bár a nyilvánosság előtt Tarlós István főpolgármester azt nyilatkozta, hogy a választásig már nem kezdenek hozzá a mobilgát építéséhez, a háttérben folytatódik az engedélyek beszerzése.

Gy. Német Erzsébet azt valószínűsíti, hogy a választásokig már nem kezdenek hozzá a földmunkákhoz, és fákat sem vágnak ki, de

sok más előkészület megtörténik, mert a Fidesznek az az érdeke, hogy a mobilgát a parton épüljön meg.

Mint ahogyan a Független Hírügynökség is írt róla, október 18-án a Fővárosi Közgyűlés fideszes többsége – annak ellenére, hogy a Kúria zöld utat adott a népszavazási kérdésnek – egy igen ügyes trükkel megakadályozta, hogy a budapesti polgárok szavazhassanak arról, milyen gát épüljön a Római-parton.

Gy. Németh Erzsébet úgy látja, hogy Tarlós főpolgármester szereptévesztésben van, és úgy tesz, mintha a választóktól arra kapott volna felhatalmazást, hogy a Fidesz koncepcióját hajtsa végre. A projekt így csendben, sunyin a háttérben folytatódik, amíg Tarlós úton-útfélen azt hazudja mindenkinek, hogy még egy év van a kérdés eldöntésére.

A DK szerint viszont mobilgátból egyetlen darabkát sem szabad addig lerakni, amíg a város nem dönt róla népszavazáson. Nem kérünk a Fidesz akaratát képviselő főpolgármester gyáva trükkjeiből, és kocsmai stílusban előadott alpári kioktatásaiból! – írták közleményükben.

Mint ismeretes, a Fővárosi Közgyűlés a part mentén megépítendő mobilgáttal oldaná meg a Római-part árvízvédelmét, míg a civil szervezetek, valamint az ott lakó emberek többsége a jelenleg is meglévő Nánási úti gát megerősítését és korszerűsítését támogatja.

Ez volt ma – 2017. október 18.

0

Egyre több, korábban szexuális zaklatás áldozatává vált színésznő áll elő Magyarországon is, és az uniós igazságügyi biztos is elmondta, hogy ő is áldozat. Rendőrök szállták meg a szcientológusok budapesti székházát, a Fővárosi Közgyűlés lehetetlenné tette a Római-partról szóló népszavazást, Kínában újraválasztják a pártvezetést. Összeszedtük a legfontosabb mai híreket.

Egyre több magyar szexuális zaklatási ügy derül ki

Török-Illyés Orsolya
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Sárosdi Lilla és Sándor Erzsi után Földes Eszter és Tóth-Illyés Orsolya is megírta, hogyan érte őket szexuális zaklatás. A színházi és filmes szakma nevében Enyedi Ildikó, Gigor Attila és Janisch Attila rendezők, illetve Szöllősi Barnabás forgatókönyvíró nyílt levelet írt, hogy kiálljanak az áldozatok mellett.

Két színház közleményt adott ki, hogy elítélnek mindenféle erőszakot.

Az uniós biztost is zaklatták

A szexuális zaklatás elleni #MeToo kampányhoz való csatlakozásra szólította fel az érintetteket Vera Jourová uniós igazságügyi biztos, aki elmondta, hogy korábban ő maga is szexuális erőszak áldozatává vált. Azt mondta, nem szabad szégyellni, ami történt.

„Az európai nőknek mintegy fele tapasztal verbális, fizikai vagy online szexuális zaklatást. Meg kell változtatni azt a közfelfogást, miszerint ez normális”

– mondta.

Rendőrök a szcientológusoknál

Több tucat rendőr szállta meg a szcientológusok budapesti székházát. A magát egyháznak nevező, de, az egyházi minősítést hivatalosan nem használható szervezet ellen több eljárás is folyik, többek között törvénytelen adatgyűjtés, megfigyelés miatt.

Római-parti gát: közgyűlési trükk a népszavazás ellen

MTI Fotó: Soós Lajos

A Fővárosi Közgyűlés fideszes többsége visszavonta az áprilisi határozatot a mobilgátról, de ugyanebben a határozatban elfogadta lényegében ugyanazt. Ezzel

jogilag érvénytelenné tették a mobilgát megépítése elleni népszavazást,

amelyet a Párbeszéd és az Együtt kezdeményezett.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője a FüHü-nek azt mondta, ez „aljas és gyáva” húzás. Bánáti János, az az Országos Ügyvédi Kamara elnöke szerint ez „tipikus esete a joggal való visszaélésnek”.

Andy Vajna lecseréli új lapjainak vezetőit

Lecserélte a közelmúltban megvásárolt Bors, Kisalföld és Délmagyarország szerkesztőségeinek vezetőit Andy Vajna. A kiadó Lapcom stratégiai igazgatói feladatait novembertől Élő Gábor veszi át, aki a Mészáros Lőrinc-féle, a Népszabadságot egy éve bezáró Mediaworksnél töltötte be ugyanezt a posztot.

Élő azzal vált országosan ismertté, hogy hat éve kiretusálták az állami tévé híradójának tudósításából Lomnici Zoltán egykori legfelsőbb bírósági elnököt.

Élő volt ekkor az MTI Hírcentrum igazgatója, de az eset után elküldték.

Újraválasztják Kína vezetőit

Kínában kezdetét vette a XIX. kongresszus, amely során megválasztják a párt új politikai bizottságát, amely majd a következő öt évben irányítani fogja az országot. Az előzetes elemzések szerint nem várható nagy változás Kína kül- és belpolitikájában.

Elmeállapota miatt távolítanák el Trumpot

Donald Trump Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Pszichiáterekből álló csoport alakult az Egyesült Államokban, amely azt a célt tűzte ki, hogy elmozdítsa Donald Trumpot az elnöki székéből.

Szerintük ehhez az amerikai alkotmány tökéletes jogi keretet biztosít.

Diagnózisuk szerint Trump „gyógyíthatatlan, rosszindulatú nárcizmusban szenved, amely miatt képtelen ellátni az elnöki feladatokat, és veszélyt jelent a nemzetre”.

Nem enyhül a feszültség

Fotó: MTI/EPA/Murtadzsa Latif

Hivatalosan véget ért az iraki kormány által Kirkuknál indított kétnapos hadművelet: a hadsereg a síita milíciákkal együttműködve bevonult minden olyan területre, amelyet korábban a kurdok foglaltak el az Iszlám Államtól.

Ez viszont nem járt véráldozatok nélkül. Több ezer civil menekült el a területekről, a moszuli gátnál vívott harcokban tízen haltak meg.

Veszélyben a banántermés

Gombabetegség tizedeli a világ banántermelését, komoly károkat okozva a kereskedőknek, és a mintegy 400 millió termelőnek, aki számára a megélhetést adja a banán, a világ legnépszerűbb gyümölcse adja.

A német rendőrség lerohanta a Pokol Angyalait

Hétszáz rendőr több mint egy tucat városban kezdte meg a Pokol Angyalai motorosbanda tagjainak begyűjtését Észak-Rajna-Vesztfáliában. A rendőrök szerint sok köztük a bűnöző.

Kritikánk Alföldi Róbert rendezéséről

Fotó: Mészáros Csaba

Alföldi Róbert újfent nagyon beletalált valami közepébe, amikor megrendezte az Átrium Film-Színházban A félelem megeszi a lelket előadását, aminek témáját Fassbinder híres filmjéből ismerhetjük.

Egy hatvanéves német nő és egy nála húsz esztendővel fiatalabb marokkói vendégmunkás beleszeretnek egymásba. Emiatt ádázul gyűlölni kezdik és kiközösítik őket.

Római-parti gát: közgyűlési trükk a referendum ellen – FRISSÍTETT

0

A Fővárosi Közgyűlés fideszes többsége visszavonta az áprilisi határozatot, de ugyanebben a határozatban elfogadta lényegében ugyanazt. Ezzel jogilag érvénytelenné tették a Római-parti mobilgát megépítése elleni helyi népszavazást.

Tizennyolc igen és 7 nem szavazattal jogi trükk-kel kijátszotta a Fővárosi Közgyűlés kormánypárti többsége a népszavazást. Hatályon kívül helyezte ugyanis ugyanis a referendum kérdésévé feltett áprilisi határozatot,

de ugyanezzel a szavazással el is fogadta ugyanazt mai dátummal.

Egyúttal az eredeti, Nánási úti elhelyezés pontos nyomvonaláról későbbre halasztották a döntést.

A Római-parti mobilgát megépítését népszavazáson próbálták megakadályozni a Párbeszéd és az Együtt kezdeményezésére, úgy, hogy az ezt elrendelő áprilisi határozat visszavonását érjék el. A fideszes többség ezt most megtette, de új számozással, friss dátummal ugyanezt a döntést emelte új határozatba.

Ezzel jogilag érvénytelenné vált a két napja zajló aláírásgyűjtés, mert már nem létezik az eredeti határozat.

Az eredeti kérdés úgy szólt, hogy „Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV.5.) számú határozatát?”.

A trükk az, hogy a hatályon kívül helyezésről szóló határozatba egyszersmind belefoglalták a következő szövegrészt is: „a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét szolgáló árvízvédelmi létesítmény a parti ingatlanok védelme érdekében nem a Nánási út-Királyok útja nyomvonalon, hanem a hullámtérben, továbbá a Barát-patak és az Aranyhegyi-patak mentén kerüljön megvalósításra, úgy, hogy ezen belül a létesítmény pontos nyomvonalának kijelöléséről…később dönt”.

Forrás: Ferenczi István/Facebook

Ezzel a határozattal nem csak kiütötték a környezetvédők népszavazási kezdeményezését, hanem megerősítették a Nánási úti nyomvonalra vonatkozó elhatározást. A környezetvédők alternatív hatástanulmánya is ezt a variációt pártolja.

A határozat kizárja azonban az időközben felvetődött harmadik nyomvonali terv végrehajtását is. Ez nem közvetlenül a parton, de nem is a fenti Nánási úton, hanem a kettő között elhelyezkedő házak kerítésének mentén húzná fel a gátat. Ezt pártolja Bús Balázs, a III. kerület polgármestere is.

Római-parti népszavazás: túl a 10 ezer aláíráson

0

Az Együtt és a Párbeszéd aktivistái a város 15 pontján, minden helyszínen legalább napi 6 órán keresztül gyűjtik a választópolgárok aláírásait. Az első 24 órában – a ma délutáni számokkal együtt – már több mint 10 ezer aláírást gyűjtött össze.

Erről tájékoztatott az Együtt és a Párbeszéd.

Hétfőn a kezdeményező Együtt és Párbeszéd pártok mellett a DK, az LMP, az MKKP, a Liberálisok, az MSZP, a MOMA és a Momentum részvételével elkezdődött az aláírásgyűjtés annak érdekében, hogy a budapestiek népszavazáson dönthessenek a Római-partra tervezett mobilgát sorsáról. Mindemellett tegnap csatlakozott a Maradjanak a Fák a Rómain civil csoport, ma pedig a több civil szervezet alkotta Szövetség a Római-partért is.

„Az Együtt és a Párbeszéd más pártokkal és civilekkel együttműködve továbbra is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy összegyűljön a népszavazás kiírásához szükséges 138 ezer aláírás.”

Tarlós megakadályozná a népszavazást a Római-partról?

0

Tokody Marcell Gergely, a Jobbik fővárosi képviselőj közleményben szólította meg Tarlós István főpolgármestert. A szöveg apropóját az adja, hogy a főpolgármester szerdára rendkívüli közgyűlést hívott össze, melynek egyetlen napirendi pontja a Római-parti gát ügye. Hogy konkrétan miről lenne szó, azt még a közgyűlés képviselőinek sem árulták el.

Tisztelt Főpolgármester Úr!

Ön a holnapi napra rendkívüli közgyűlést hívott össze reggel 8 órára, ahol a köznyelvben csak római-parti mobilgátként ismert, Csillaghegyi-öblözetben kialakítandó árvízvédelmi létesítménnyel kapcsolatosan kellene döntést hozni. Hogy pontosan miről is kellene felelősségteljesen dönteni, azt még most sem tudjuk, pedig már 24 óra sincs hátra az ülés kezdetéig.

Az SZMSZ előírása szerint még a rendkívüli ülés esetén is legalább 3 munkanappal az ülés előtt kézbesíteni kell az anyagokat. Önök ismételten semmibe veszik azt a jogszabályt, amit saját maguk hoztak.

Áprilisban szót emeltem amiatt, hogy akkor 48 óra sem telt el a hasonló témájú közgyűlési dokumentumok rendelkezésre bocsátása és az ülés kezdete előtt. Most a rendelkezésre álló idő még rövidebb. Önök ennyire cinikusak, ennyire felelőtlenek, vagy esetleg mindkettő egyszerre?

Ön és a bandája hetedik éve ülnek a budapestiek nyakán. Hét évük volt rá, hogy az árvízvédelem lehetséges technikai-műszaki megoldásairól, a szóba jöhető nyomvonalakról átfogó összehasonlító tanulmányokat készíttessenek, szakmai egyeztetéseket folytassanak, amelyek alapján meg lehetett volna találni a lehető legjobb megoldást, majd ezek tükrében a lakosság tisztességes tájékoztatást kaphatott volna, mára pedig talán már meg is épülhetett a volna a védmű. Önök erre képtelenek voltak, csak az erőből politizáláshoz értenek és a titkolózáshoz.

Vajon miért titkolóznak? Miért nem tudhatjuk sem mi, képviselők, sem pedig a közvélemény, hogy mit főztek ki a fideszes boszorkánykonyhában?

Önök ennyire sunyik vagy ennyire gyávák?

Talán a legutóbb Bús Balázs által hirtelen bedobottra szeretnék gyorsan módosítani a mobilgát nyomvonalának tervét? Csak nem ily fondorlattal akarnak megakadályozni egy esetleges népszavazást az ügyben?

Megkezdődött az aláírások gyűjtése a népszavazáshoz

0

Megkezdődött az aláírások gyűjtése a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos, az Együtt és a Párbeszéd által közösen kezdeményezett fővárosi helyi népszavazás kiírása érdekében.

Harminc nap alatt 138 ezer aláírást kell összegyűjteni, ez ellenzéki összefogással sikerülni fog szögezte le az aláírás megkezdésekor Juhász Péter, az Együtt elnöke. Hozzátette:

„ahogy nem lett Budapesten olimpia, úgy nem lesz a Római-parton, a part mentén mobilgát sem.”

Az aláírások gyűjtésében a kezdeményezők mellett részt vesz az MSZP, a DK, az LMP, a Magyar Liberális Párt, a Momentum, a Modern Magyarország Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt.

Az ellenzéki politikusok által a Nyugati téri aluljáróban tartott sajtótájékoztatón, az aláírás gyűjtésének startjáról itt láthatják az ATV tudósítását.

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!