Kezdőlap Címkék Ripost

Címke: ripost

Bréking nyúz, február 14. – Tudósítás egy másik valóságból

0

Végtelen hosszúságú leaddel felvezetett írásban „mutatja be” Karácsony Gergely „árulásait” az Origo nevét nem vállaló szerzője, megtudhatjuk, hogy érezték magukat a Pesti Srácok munkatársai a Spinozában, a Magyar Időknek még javaslata is van egy „súlyos nemzeti sorskérdésről”, a 888 szerint a Guardian Soros-propagandát nyom, hiszen bírálta a magyar kormányt, a Ripost pedig fehérnemű-tippeket ad Valentin-napra. Lépjen be a kormánysajtó alternatív valóságába!

Az Origo névtelen szerzője összeszedte Karácsony Gergely „legcifrább árulásait”

„Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, hasonlóan jobbikos kollégájához örökösen keresi az útját, és mindig úgy forog, ahogy az aktuális érdek – azaz a pénz és hatalom megszerzése – azt megkívánja. A Pesti Srácok által megkeresett pszichológus azt mondta, hogy Karácsony az egoista politika megtestesítője, minden csak a saját karrierjéről szól, és nem törődik sem a szövetségesekkel sem a választókkal. Utóbbi egy miniszterelnök-jelölt esetén kicsit problémás. Karácsony bár „kifelejtette” önéletrajzából, az Origo megtudta, hogy 2006-2009 között, tehát a Gyurcsány-érában a Miniszterelnöki Hivataltól több mint 21 millió forint megbízást kapott családi vállalkozásán, a Social Report Bt.-n keresztül. Mindeközben az álláshalmozó Karácsony a Medián kutatási igazgatója is volt, amely cég, hogy, hogy nem szintén a Miniszterelnöki Hivataltól – Karácsony másik munkahelyétől – kapta a legtöbb megbízást, több mint 700 millió forintot. Ezek után nevetségesen hatott, hogy Karácsony az egykori munkaadóját, Gyurcsányt kritizálta, hiszen végigasszisztálta annak országrontó tevékenységét, és keresett is abból busásan. 2009-ben aztán átigazolt a Gyurcsányt feljelentő LMP-be, és szembeköpte egykori gazdáit. Majd újra visszatért hozzájuk 2014-ben, eljátszva, mintha ez nehezére esett volna. Ekkor épp az Együtt-PM szövetség színeiben. Így elárulta az LMP-t is, hogy ezzel polgármester lehessen Zuglóban. 2017-ben aztán keresztüllépett az Együtt-ön is, hogy Botkát hátbadöfve végül az MSZP miniszterelnök-jelöltje lehessen. Szép történet. Soros György kedvencének útja Gyurcsány milliótól az LMP-n és más pártcsoportokon át az MSZP-ig és az MSZP végképp esélytelenné tételéig. Egy még baloldali mércével mérve is elképesztően köpönyegforgató politikus karrierje.”

A Pesti Srácok sajátosan számol be Juhász Péter beszélgetéséről

„Megint kicsit közelebb kerültünk Juhász Péter finoman cizellált lelkének és csak a Puffin adta erőhöz mérhető, mindent legyőző akaratának megértéséhez. Rangos Katalin kérlelhetetlen, Vona Gáboron edzett keresztkérdéseinek tüzében Juhász megnyílt, kitárulkozott a Spinoza ház közönségének, ennek köszönhetően megtudtuk, hogy noha szeretne, de mégse mesélhet viharos szerelmi életéről, új függősége a portálunk, amit minden második mondatában megemlített, valamint ő Magyarország első számú megélhetési sértettje.”

A Magyar Idők harcosan kiáll a Stop Soros csomag mellett, sőt, még javaslatai is vannak

„Természetesen demokrácia van, szólás- és véleményszabadság. Lehet mást gondolni a bevándorlásról, mint amit a többség jónak lát. De ennek a súlyos nemzeti sorskérdésnek az esetében engedélyt kell kérni, és nemzetbiztonsági vizsgálaton kell átesni, ha a törvény hatályba lép. A szavazásnál az is ki fog derülni, ki melyik oldalon áll, hiszen a csomag egyes pontjai kétharmados támogatást igényelnek, világos színvallásra kényszerítve ezzel minden ellenzékit.

És borítékolható, lesznek, akik ellene szavaznak majd. Soha nem fogjuk megérteni őket, de tudomásul kell vennünk, hogy élnek közöttünk, akik kevert népességű, úgynevezett nyitott társadalomban kívánnak élni, ahol egyáltalán nincsenek határok, és értelmüket vesztik az olyan fogalmak, mint nemzet, haza, szülőföld. Hogy a különböző vallások, kultúrák együttélése se járjon konfliktusokkal, azokat az ateizmus erőszakos terjesztésével akarják egyszerűen felszámolni. Emlékezzünk csak a DK-s Vágó István minapi kirohanására! Hatalmas összegeket, óriási energiákat fektetnek be céljaik elérése érdekében. A kormányt támogatók joggal várnak el azonos erejű fellépést velük szemben.

Egyébként úgy vélem, Sorost ideje lenne eltiltani a magyar és az európai közügyektől.”

A 888 szerint, ha valaki a magyar kormányt bírálja, az csak Soros-propagandista lehet

„A hazai Soros-médiumok általánosságban véve inkább infantilis bagatellizálással próbálják a szőnyeg alá söpörni a problémát, a Guardian azonban szintet lépett, és úgy döntött, politikai indíttatásból a tőzsdespekuláns legnagyobb kritikusa, Magyarország ellen fordul.

S mitől olyan biztos, hogy politikai támadásról van szó?

Nos, ugyanazon a napon, hogy Orbán Viktort betámadta a lap, olyan kristálytiszta Soros-propagandát tolt, hogy a baloldali politikai indíttatás a támadás mögött csak annak nem egyértelmű, aki maga is a tőzsdespekulánstól kapja a pénzét.”

Végre megint vannak életmód-tanácsai a Ripostnak, ezúttal Valentin-napra

„Csábítsd el a párod idén Valentin-napon is! Ne törd sokáig a fejed, mivel lepd meg a kedvesed, vegyél egy igazán szexi, vörös, dögös fehérneműt magadnak! Legyél benne Te az ajándék, és fergeteges lesz az este! Mutatjuk a legszebb darabokat, amelyektől nem csak a szerelmesek ünnepén örülnek meg a férfiak.”

Bréking nyúz, február 12. – Tudósítás a másik valóságból

0

Soros György és Juhász Péter uralja ma a kormánymédia alternatív valóságát.

Döbbenetes leleplezés Völner Pál államtitkártól a Magyar Időkben

„Az igazságszolgáltatás munkáját nem próbálhatják meg befolyásolni, eltéríteni magukat civilnek nevező, valójában külföldi érdekeket szolgáló szervezetek – mondta a miniszterhelyettes.

Úgy folytatta: az utóbbi időben többször is előfordult, hogy idegen szempontokat képviselő szereplők kísérletet tettek arra, hogy ilyen vagy olyan módon beavatkozzanak a magyar ítélkezésbe, átalakítsák a joggyakorlatot, elszakítsák az ítéleteket a hazai jogi hagyományoktól, megfontolásoktól.

– A beavatkozók valójában a modern kor talárt öltő zsoldosai, többüket Soros György amerikai milliárdoshoz lehet kötni – mondta Völner Pál, majd leszögezte: az ilyen résztvevők magyarországi működését minden körülmények között meg kell akadályozni.”

Az Origónál sajátosan értelmezték Soros György brexitről írt cikkét, de maguk is megzavarodtak kicsit

„52 százalék szavazott az EU-s tagság ellen, ez 17 410 742 szavazatot jelentett.

48 százalék szavazott az EU-ban maradás mellett, ami 16 141 241 szavazatot jelentett.

Magyarán egy nagy legitimációjú döntés született, ahol a kilépéspártiak diadalmaskodtak. A nép döntött, a politikai elitnek pedig nem maradt más hátra, mint hogy a népszavazás eredményének megfelelően cselekedjen.

Igen ám, de itt van a magát a demokrácia első számú védelmezőjének tekintő Soros György, aki mit tesz ebben a helyzetben?

Olyanokat ír a Mail on Sundayben, amit egy közepes területű, közép-afrikai ország diktátora is megirigyelhetne:

„A résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége voksolt csak az unióból való kilépésre” – utalva arra, hogy milyen kevéssel győztek a kilépéspártiak.”

A Ripost nem engedi el Juhász Péter válását

„Az Együtt párt­el­nöke, a hír­hed­ten ag­resszív po­li­ti­kus ele­inte min­dent ta­gadni pró­bált, de aztán az előke­rült bi­zo­nyí­té­kok ha­tá­sára meg­tört és rész­le­ges be­is­merő val­lo­mást tett. (…)

A politikus nem csak egykori élettársával volt erőszakos, de a nő jogi képviselőivel is. Az asszony új párját pedig rendszeresen fenyegette. Közvetetten a gyerekeit is folyamatos lelki nyomás alatt tartotta. Az iratok szerint a gyerekeket Juhász Péter többször meg is próbálta elrabolni.”

A Pesti Srácok állítólag olvasói fotók alapján „oknyomozott” Juhász Péterről

„Miközben az Együtt párt elnöke, Juhász Péter válásának brutális körülményein hüledezik a sajtó, a PestiSrácok.hu egyik olvasója fotókat küldött szerkesztőségünkbe, amin az látszik, hogy nem csak az Igazmondó Alapítvány Saabját, hanem egy hétszemélyes, új rendszámú Lancia-t is használ a politikus. Olvasónk arról is tájékoztatott, hogy Juhász az I. kerületi Aladár utca egyik villaépületében bérel lakást, potom négyszázezer forintért. Körbejártuk, vajon megteheti-e ezt az az ember, akinek saját elmondása szerint alig van bevétele, könyöradományokból él, rezsijére, a telefonszámlájára, sőt, még borotvára sincs pénze. Az Együtt elnöke igazi hungarikum, mert talán az egyetlen hazai – saját meghatározása szerint – jogvédő, akiről jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy fokozottan veszélyes a társadalomra. Juhásznak – akinek ugyancsak hivatalos papírja van arról, hogy szolgálatokat tesz a  gyilkosságokért elítélt hírhedt maffiózónak, Portik Tamásnak – csak a kormánypárti politikusokról jut eszébe a korrupció, miközben az általa gründolt, de alaposan lepapírozott alapítványának a létezése dokumentumain kívül semmi nyoma nincs, financiális helyzete azonban egyre jobb. Az átlátható, korrupciómentes közéletért harcoló társaságnak sem nyilvános telefonszáma, sem honlapja, de még elérhető e-mail címe sincs. Az alapítványhoz közel álló forrásaink a PestiSrácok.hu-nak azt mondták, nem véletlen, hogy sorra  cserélődnek le a kuratóriumi elnökök.”

Fantasztikus lehetőség a 888-on

„Az elmúlt hetekben, hónapokban több olvasónk is azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy leközölnénk-e az írását a 888.hu oldalán.

Annak érdekében, hogy ez lehetővé váljon, létrehoztuk a 889 című rovatot, hogy Te is megmutathasd magadat, ha ilyesfajta kedvet érzel.”

Bréking nyúz, február 8. – Tudósítás a másik valóságból

0

Döbbenetes leleplezés a Ripostban: iszlám jelképet találtak a Jobbik logójában! A Figyelő éberségének köszönhetően az Origo Soros György újabb támadását leplezi le, a Pesti Srácok meg tiltakozik a feltételezés ellen, hogy közük van az Echo TV vezetőinek távozásához. Kálmán Olga sem maradhatott ki a jóból: a kormánymédia alternatív valóságából szemezgettünk.

A Ripost a Jobbik logójában is „bizonyítékot” talált az iszlámbarátságra

„A Jobbik címerében lévő vörös félholddal Vona Gábor gyakran dicsekszik az iszlám államokban tett körútjain.

Miután néhányan cáfolni igyekeztek, hogy a kérdéses félhold valóban iszlám jelkép-e, a Vonával szemben álló jobbikos források felhívták a figyelmet az Iszlám Konferencia hivatalos zászlajára, merthogy ebből emelték át a párt logójába a vörös félholdat… (…)

Vona bizonyítéknak szánja a vörös félholdat, hogy a Jobbik, illetve személyesen ő maga is elkötelezett a muszlim vallás mellett, melyet az emberiség utolsó reményének tart. „Ha ez a fény kialszik, nagy sötétség támad” – írta például a Barikád! című lapban megjelent cikkében.

A mezei párttagoknak persze egy másfajta magyarázattal szolgálnak a logó jelentését illetően. Eszerint a kereszt mögött látható sávok piros-fehér-zöld vitorlákat(!) ábrázolnak, melyek „repítik” a Jobbik hajóját. Azt, hogy melyik hajó használ félhold alakú vitorlákat, persze már nem tudnák megmagyarázni. Csak a beavatottak ismerhetik a magyarázatot, hogy miért is került a párt logójába a vörös félhold…”

Soros György újabb „támadásáról” ír az Origo a Figyelő alapján

„A bevándorláspárti spekuláns munkatársai nem győzik sokadszorra is felhívni mindenki figyelmét arra, hogy mennyi veszély leselkedik a Soros-féle NGO-kra Európában, mennyi „alantas” támadás éri őket, és valójában milyen borzasztó a helyzetük. (…)

Védelem. Soros György paranoiája leginkább ebben a pontban mutatkozik meg. Az OSF szerint elengedhetetlen (!), hogy a magukat fenyegetve (!) érző NGO-k, illetve azok munkatársai (!) számára elérhető legyen a támogatás, ami egyszerre jelentene jogi (!) és pszichológiai (!) védelmet. Mondani sem kell, hogy egészen döbbenetes ez az elem.”

Az Echo TV-t és saját magát mentegeti a Pesti Srácok

„A PestiSrácok.hu-t vádolja és az Echo TV süllyedését vizionálja a jereváni rádió szintjén erőlködő jobbikos szennylap, a Zsúrpubi.hu. A portál szokásához híven ezúttal is egy olyan „ütős” cikkel próbál kimászni a netes médiavilág latrinájából, amelynek néhány ismert tényen kívül egyetlen szava sem fedi a valóságot. A korábban a fideszeseket vízfejűnek és szellemileg visszamaradottnak nevező Zsúrpubi ugyanis óvodás szinten arról találgat a posztjában, hogy a PestiSrácok újságírói és a Tutiblog bloggerei miatt távozott a televíziótól Szikszai Péter vezérigazgató-helyettes és Mentes Katalin hírigazgató. Lázálmuk szerint az Echo TV-re a politika erőltette rá portálunk „génállományát”, és mi „megszégyenítettük” a tévé vezetőségét. A PestiSrácok.hu szerkesztősége csak azelőtt áll értetlenül, hogy a Zsúrpubi miért hagyta ki a ziccert, hogy a cikkben megszólaltassa Simicska Ádámot, és az oligarchacsemete kifejtse, ezekért a bűneinkért hogyan vágná le milliméterenként a nemi szerveinket… Szintet lépett a jobbikos lakájmédium, fake news level 1000!”

A 888-nak nem tetszik Kálmán Olga stílusa

„Az én szeretve tisztelt olvasóim előtt nem titok, hogy amikor csak időm engedi, mindig meg szoktam tekinteni a hazai balliberális televíziózás állatorvosi lovát: Kálmán Olgát. Olga asszony hétköznap esténként szokott bemutatót tartani abból, milyen is a függetlenobjektív újságírás a haladók alternatív univerzumában, és ha már ott van, gondoskodó szeretettel meg is ássa a ballib ellenzék és a Jobbik nevű napraforgópárt sírját is. (…)

Kálmán Olga, ha bármilyen jobboldali elhajlásszagot érez a levegőben, azonnal előkapja öltözőjében rejtegetett ávós kabátját, és olyan vérengzést rendez, hogy az érzékenyebb lelkű gyakornokok ilyenkor ájultan esnek össze a takarásban.

Olga csak kérdez.

De hogy?

Hogy került a képe egy fideszes plakátra???

A kérdésre válaszoljon!

Hogy került a képe Hollik István plakátjára???

Ne beszéljen mellé!!!

(Eközben valahol felsír, majd nyugdíjba vonul egy észak-koreai vallatótiszt.)”

Kálmán Olga a Magyar Időktől is megkapta a magáét

„Abban a pillanatban, ahogy Lévai Katalin bejelentette, hogy pártja a Lendülettel Magyarországért kilép a Válasszunk! 2018 nevű formációból, és azt merészelte nyilatkozni, hogy mind a 106 egyéni körzetben külön szeretne jelöltet állítani azonnal az ellenzék célkeresztjébe került.

A Simicska-féle tv kérdezőgépe, a televíziózás Anna Pavlovája, Kálmán Olga szinte önkívületi állapotba kerülve vonta kérdőre, hogy irgum-burgum, hogy képzeli, hogy külön indul.”

3 millió forintot fizethet a Fidesz-közeli média Vona Gábornak

0

Jogerős ítéletében közel hárommillió forint sérelemdíj, valamint a perköltség megfizetésére kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla a Ripost, az Origo, a 888 és a Lokál újságokat, amiért valótlanságokat terjesztettek a Jobbik elnökéről.

 

A Jobbik közleménye szerint „a Fidesz által a napokban telefonon is terjesztett hazugságról derült ki, hogy aki ezt a Jobbik elnökéről állította, semmivel nem tudta alátámasztani.”

A mostani perben a Vona Gábort törökországi terrorszervezettel való kapcsolattartással illető vádakat először közlő Ripost, majd a rágalmait továbbadó 888, Lokál és Origó nevű lapok igazolhatták volna, hogy bármi igaz abból, amit a Jobbik elnökének törökországi előadássorozata kapcsán írtak, ám – így a párt közleménye – „mivel minden hazugság volt, amit erről közöltek, szembesülniük kellett a jogerős ítélőtáblai döntés képében szembejövő igazsággal.”

A Vona Gábort terroristákkal való kapcsolattal, Allah-dicsőítéssel rágalmazó média így összesen közel hárommillió forint sérelemdíjat és perköltséget kell fizessen a legerősebb ellenzéki párt elnökének, és nyilvános levélben kell bocsánatot kérniük tőle.

Bréking nyúz, 2018. január 4. – Tudósítás a másik valóságból

0

Nyugati balliberális véleménymondók. Migránssimogató ügyvédek. Reményteljes közhangulat. Nem-molesztáló migránsok. Tolvai Reni takaros-takart mellei.

Magyar Idők: Autoriter brüsszeli kormányzás

A nyugati balliberális véleménymondók általában azzal támadják az Orbán-kormányt, hogy autokráciába hajló, illiberális demokráciát hozott létre. Ezt elsősorban azzal indokolják, hogy nem működik a fékek és ellensúlyok rendszere, a hatalmat nem korlátozzák erős intézmények, nincs ellenzéki sajtó és média, vagyis ezáltal a többség diktatúrája érvényesül.(Fricz Tamás politológus).

888. Külföldön keresnek szavazókat a Liberálisok

Kampányt indít a Magyar Liberális Párt a magyarországi állandó lakcímmel rendelkező, de külföldön élő magyar állampolgárok választási mozgósítására.

A Liberálisok a „Szavazz haza!” néven induló a kampányukkal a Magyarországon élők figyelmét is fel akarják hívni arra, hogy győzzék meg külföldön dolgozó rokonaikat, barátaikat a szavazás fontosságáról, mivel Magyarország szerintük csak egy kormányváltással indulhat el a liberális nyugat-európai országok felé.

Lokál: Migránsvédő ügyvédeket toboroz a Helsinki Bizottság

A Helsinki Bizottság honlapján is elérhető tájékoztató szerint a Soros-féle Helsinki Bizottság január 3-ig várta olyan jogászok jelentkezését, akik közreműködnének a menekültügyi eljárásokban. A kritériumok között – amellett, hogy a jelentkező azonosulni tudjon a szervezet célkitűzéseivel – az is szerepel, hogy a jelentkező ügyvéd legyen elkötelezett az emberi jogok mellett. De ahogy a lap fogalmaz, „a munkatársakat a biztonság kedvéért azért még kiképzik”.

Magyar Hírlap: A remények éve

Most, a 2018-as esztendő küszöbén hasonlóan reményteljes a közhangulat Magyarországon, mint százötvenhét éve, s most is országgyűlési választás előtt állunk, amelynek tétje nem kisebb, mint 1861-ben volt. Akkor az 1848–49-es alkotmányos szabadságot és önállóságot kellett (volna) helyreállítani; most pedig megerősíteni, elmélyíteni mindazt, amit Magyarország – sok munkával és áldozattal – az elmúlt hét-nyolc év alatt elért, és megvédeni hazánk, nemzetünk jövőjét, mert ismét van jövőnk. S ezzel együtt az is alapvető érdekünk és feladatunk, hogy – növekvő számú szövetségeseinkkel összefogva – megpróbáljuk jó irányba, nyugodtabb vizekre navigálni az Európai Unió rosszul kormányzott, tehetetlenül sodródó, zátonyok, viharok és barbár kalózok által fenyegetett, már több helyen léket kapott hajóját.

Origo: Nem minden migráns molesztál

Az észak-afrikai államokból származók felülreprezentáltak, a polgárháború sújtotta Szíriából, Irakból és Afganisztánból származók pedig alureprezentáltak az erőszakos bűncselekmények feltételezett elkövetői között.

A jelenséget az a feltételezés generálhatja, hogy előbbiek tisztában vannak vele, hogy nem jutnak menedékjoghoz, az emiatti frusztrációjukra pedig gyakorta a bűnözés a válasz. A háborús övezetekből érkezők viszont nagyobb eséllyel pályáznak a németországi tartózkodási jogra, ezért jellemzően igyekeznek kerülni mindent, ami rontja az esélyeiket.

A Ripost beszámolója Tolvai Reni melleinek állapotáról

Tolvai Reni az új évben sem hanyagolja el testmozgást! Bár rendszeresen jár edzőterembe, másfajta segítséget is talált arra, hogy tökéletesítse alakját.

Most is edzés közben lőtt magáról egy igencsak vad szelfit. Követői legnagyobb örömére formás mellét is alaposan szemügyre lehet venni, hiszen csupán egy aprócska sportmelltartó takarja keblét.

Best of Bréking nyúz 2. – Tudósítás a másik valóságból

0

Év végi válogatásunkban a kormánymédia alternatív valóságának év közben megjelent, legszórakoztatóbb, vagy épp a legbizarrabb írásaiból, álhíreiből szemezgetünk. Második rész.

Válogatásunk első részét itt olvashatja.

Öltözködési tanácsok a Riposttól

„Több férfit megkérdeztek az interneten arról, hogy milyen ruhákat szeretnek látni a nőkön. Az eredmények alapján mutatjuk, melyek azok a divatos darabok, amikért a legjobban odavannak. Egy dolgot ne felejts el, hogy mindennek ellenére elsősorban magadnak öltözz fel, fontos, hogy jól érezd magad abban, amit viselsz. Egy magabiztos, pozitív kisugárzású nőnél szexisebb nincs! Persze jó, ha tudod, mi a kedvence a másik nemnek.”

A 888 egy verekedésről

„A feminácik két gendertengernagya, Papp Réka Kinga és Bajusz Orsolya összebalhézott egy budapesti „teázóban”. A hírek szerint jól helyben is hagyták egymást.

Hiteles források egyelőre nem erősítették meg azt a pesti romkocsmákban terjedő álhírt, mely szerint Bajusz Orsolya feminista aktivista leköpte és fejbe verte Papp Réka Kinga ’vetkőzőművészt’.”

A Pesti Srácok Fodor Gáborról

„Fodor Gábor meghirdette magát. Szépen, öntudatosan – azért egy kicsit mórikálva magát – tálcán kínálva nyilatkozott.

Micu nevű macskám meg közben folyamatosan kajáért nyávog. Bármennyit is kap. A két hír jelentősége ugyanaz. Azzal a különbséggel, hogy Micu nem keres százezreket a Parlamentben. Ja, és ugyan a cica egy önző dög, akit meg sem lehet simogatni, viszont legalább nem liberális celeb, aki bárkihez dörgölőzne.”

A 888 szerint tömegesen költöznek Magyarországra Nyugat-Európából

„Egyre többen érkeznek hazánkba a nyugat-európai országokból, mivel nálunk nincs jelen az iszlám a mindennapokban és nem kell félni egy esetleges terrortámadástól. (…)

Az olyan migránsbefogadó országokban, mint Németország, Belgium vagy Svédország – bár a hatóságok megpróbálják titkolni – döbbenetesen megnőtt a bűnügyek száma, egyre nagyobb problémát jelentenek az illegális bevándorlók.”

A Ripost is írt Vona Gáborról

„Mióta lerúgta magáról a gárdabakancsot és papucsot húzott, hol cicákkal, kutyusokkal, őzekkel cukiskodik, hol meg esztelenül ökörködik, szelfizget. Mint egy majomkodó, idétlen, felnőni nem tudó, személyiségzavaros ember, aki valahol, valamikor megkattant. (…)

Aztán meg – ki bírja ezt követni? – azzal kezd dicsekedni, hogyan szedeti ki rendszeresen a szemöldökét, a cukiság-kampány csúcspontjaként meg kismacskákkal szundikál, mint egy túlkoros csecsemő, akinek éppen csak kicsordul szájacskáján a nyál…”

A Pesti Srácok le akarta verni a Gyárfás-címert

„Tervezzük, hogy a PestiSrácok újságírói ünnepélyesen verik majd le a Nap TV emblémáját az egyik épület homlokzatáról.” A “Gyárfás-címer” leverésénél a PestiSrácok.hu-t Stefka István lapigazgató és Szarvas Szilveszter főszerkesztő-helyettes képviseli, a közvetítés során pedig Brüsszelből jelentkezik be Huth Gergely, portálunk főszerkesztője. A médiatörténeti pillanatról Szikszai Pétert is kérdezzük majd. Ki ne hagyja!”

A Ripostnak nagyon tetszik az Echo TV új stúdiója

„Akár egy sci-fi fil­met is le le­hetne for­gatni az ECHO TV új stú­di­ó­já­ban. A kor­szerű dísz­let, a ren­ge­teg LED-csík, a 40 négy­zet­mé­ter­nyi LED-fal, to­vábbá a hír­adós pult együtt olyan, mintha egy űr­bá­zist költöz­tet­tek volna be Ma­gyar­or­szág leg­na­gyobb hír­stú­di­ó­jába.”

A Pesti Srácok bloggere a liberálisokról

„Brendon, a lánglelkű ifjú liberális belépett kedvenc belvárosi romkocsmájába, és meghökkent. Szinte az összes asztaltól felé integettek. Hívogatóan, csábosan. Ugyan mindig is tudta, hogy hercig fiatalember, aki legalább napi két és félórát fordít megjelenésére, de az ekkora népszerűséghez nem volt hozzászokva. Ráadásul Pride-idő sem volt.”

A Magyar Idők a nemzeti konzultációról sem feledkezett el

„A nemzeti konzultáció megmutatta, hogy az emberkereskedelem nem ugyanazon elvek alapján működik, mint a paradicsom, a paprika vagy a déli gyümölcs importja. A magyar emberek sorskérdésükről, gyermekeik és unokáik jövőjéről önállóan, tudatosan, felelősen kívánnak dönteni.”

Az Origo a zaklatási botránya miatt azóta az ATV-ről kirúgott Havas Henriket sem kímélte

„Marton László nevét Havassal kapcsolatban leírni szégyelljük, hiszen Marton azért valaki volt. Havas inkább a vállfával verekedő, a beosztottai péniszét fogdosó, a kiszolgáltatott emberekkel nagyhangú, a nagy művészektől viszont rettegő Kerényi Miklós Gáborhoz hasonlítható. Vagy a csellista fiút elcsábítani akaró, világhírt hazudó ál-komolyzenészhez, Varnus Xavérhoz. A Kádár-Horn-Medgyessy-Gyurcsány világ kedvenceihez. Ahogy ennek a világnak a kedvence persze Havas Henrik is. (…)

Havas Henrik – ó, még egy hasonlóság „Keró”-val – imádja magát „tanár úr”-nak hívni. (…)

Az állandó dicsekvések, nagyzolások, nagyképűségek valóban komikusak. Nehéz megfejteni, hogy ál-kötözködő stílusa mögött mi van: a borzalmas történelmi múltja, talán félműveltsége vagy esetleg egy még zavarba ejtőbb titok.”

A Pesti Srácok megvédte Magyarországot

„Ön, magyar szavazó, érti, mit üzennek Önnek?

Egy amerikai, ex-diplomata mer nekünk üzenni! Ő képes kiejteni a száján azt, hogy mi alkalmazkodjunk, viseljük magunkat jól, legyünk szolgák! …

És újra elolvasom az amerikai megmondó-ember, a magyar libbal által ünnepelt üzenetét: „A diplomáciánk azt üzeni a társadalomnak, hogy az USA és az amerikaiak a barátai. Mindez nem oldja meg a problémákat, hacsak Magyarország arra a következtetésre nem jut, hogy akar valamit Amerikától, amit nem kap meg”.

Elolvasom ezeket a sorokat, és azt mondom: Takarodjatok!

Takarodjatok!

A mi hazánkból.”

A 888 röviden összefoglalta az évet

„Szakértők szerint a Jobbik, a CEU és a migránsok jelentenek veszélyt a magyar zsidókra.

Soros veszélyes terve a zsidókra nézve is káros.”

És végül, szubjektív véleményünk szerint az év egyik legbizarrabb írása az Origón jelent meg, válaszul az Index egyik elemzésére.

„Azt eddig is tudtuk, hogy az Isten után rögtön a második helyen létező Index – tudományos körökben máig penge vita van arról, hogy tulajdonképpen ki teremtett kit: az Index Istent, vagy éppen fordítva – pont leszarja az olyan ósdi, meg proli hagyományokat, hogy ország, nemzet, netalántán nemzeti érdek (pláne, ha az magyar). Ez azért alakult így, mert az Index okos, sőt a legokosabb. Éppen ezért soha nem félt kimondani, hogy aki magyarkodik, az bizony hülye.

(…)

Bezzeg Berlin, meg London! – tolták a képünkbe, és mi kínunkban a budapesti utcákon rugdostuk a szemetet. Bezzeg a párizsi, meg a New York-i prájd! – és oda se mertünk nézni, hogy ne lássuk a körúti kordonokat.

Szóval tisztában voltunk vele, hogy Magyarország ciki, vagy legalábbis az Index szerint – tehát Isten szerint is az -, és komolyan megszakadtunk érte, hogy mi is tudjunk így érezni, hogy mi is lehessünk haladók, rosszfiúkból jófiúk, hogy nekünk se kelljen bujkálni Lipótvárosban, hogy az előtérből mi is bejussunk végre a buliba, bassza meg! Oszt’ még se ment.

(…)

Az Index emelte a tétet, ha úgy tetszik, rendesen beleszart a ventillátorba, a szétröppenő fekália pedig minket is szíven talált. Nyolc óra tizenhárom perckor ugyanis megjelent egy cikk (elnézést, hogy linkeljük, de ha nem olvassuk, hétszentség, hogy nem hisszük el) az Index címlapján, amely egyszerűen közölte velünk, hogy kurvára nem kéne hazait vásárolni!

Így, ennyike. Péntek 13-ától a „ne vegyél hazait” lett az új „I stand with CEU”. Budán állítólag már árulják a kitűzőket.

(…)

Ha így teszünk, akkor az elemző-tudós-szakértő-szakember úr szerint végre tudunk majd finom és nem finom barack között különbséget tenni, nem fogjuk utálni a globalizációt, sőt kinőjük azt a röhejes, evolúciós torzulásunkat is, hogy szívesebben osztozkodunk olyanokkal, akik olyanok, mint mi. Lefordítom, ha nem volna egyértelmű önöknek, hülyéknek: humanizmus, gyerekek, hát tessék már lebontani az átkozott kerítést, miért kell kekeckedni a migránsokkal, meg dobálózni itt a Soros úr nevével?”

Best of Bréking nyúz 1. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Független Hírügynökségnél hónapok óta szemezgetünk a kormánymédia alternatív valóságából, minden nap összegyűjtöttük a legszórakoztatóbb, vagy épp a legbizarrabb írásokat, álhíreket. Most, az év végén ezekből gyűjtöttünk. Volt miből válogatni, merüljön el velünk egy másik világba! Első rész.

Egy fontos megjegyzés: az elütések, helyesírási hibák is az eredeti szövegekből valók.

A Magyar Idők Vona Gáborról

„És most jön a kemény pornó. Vona most négykézlábra ereszkedik, és mögötte sorban állnak mind. Gyurcsánytól Juhász Péterig a „bárkik”. Mindenki zavarja be a gyereket a hátsó szobába!”

Az Origo megvédte Bayer Zsoltot Bajomi-Lázár Péter médiakutatóval szemben

„És nem szereti természetesen Bayer Zsoltot sem. Azt nem tudjuk, hogy inkább politikai okokból várja a halálát, esetleg azért, mert Bayer Zsolt tud fogalmazni és jól ír. Ezt tehát nem tudjuk, bár általában az ilyen, Bajomi-Lázár típusú, tomboló gyűlöletnek nem lehet pusztán a politikai szembenállás a motivációja. Ilyenkor jóval valószínűbb, hogy egyszerűen csak a sikertelenség gyűlöli a sikerességet.”

Időutazás a Ripostban

„A miniszterelnök kiemelten fontosnak tartotta, hogy az eskütétel után személyesen is kifejezhesse tiszteletét a Teréz körúti robbantásban súlyosan megsérült, szerencsére azóta felépült rendőröknek. Andirkó Szabina és Vantara László törzsőrmesterek büszkén és meghatottan fogadták a miniszterelnök nagyrabecsülésének újabb kifejezését, hiszen a robbantás után a kórházban is felkereste őket.”

Az Origo névtelen szerzője is megemlékezett arról, hogy Simicska Lajos Orbán Viktorról graffittizett

„Hiába próbálta tehát a simicskás Index – több pontba szedve – észszerűnek és előre kiterveltnek beállítani a Gazdi, elmebeteg, hisztérikusnak tűnő és egyben elkeseredett akcióját, mi mégis úgy látjuk, hogy Lajos urat bizony valami nagyon kihozta a sodrából.

Hiszen nagy dührohamában és vélhetően nem kevés alkohol hatására még el is esett – bár a Simicskától (gazdájától) egyértelműen független, elfogulatlan Index szerint a festés közben koszolta össze magát. Mindenesetre jókora sárfolt volt a zakóján, sőt állítólag, az általa összefirkált oszlopon még a dolgát is elvégezte az oligarcha. Hát így mulat egy magyar „úr”.”

Megvadult gyurcsányisták és síró kisfiúk a Ripostban

„Őr­jöngve ön­bí­rás­ko­dott egy Gyur­csány-párti bu­da­pesti ke­rü­leti al­pol­gár­mes­ter, ami­kor azt hitte, il­le­gá­lis sze­mét­le­ra­ká­son ért egy kis­gye­re­kes csa­lá­dot.

’A fiam megijedt, sírva fakadt, próbálta ő is megmagyarázni a hangoskodó férfinak, hogy az édesapja csak jót akart, a férfi meg arra hivatkozott, hogy ő az alpolgármester. Aznap este a fiam képtelen volt lenyelni egy falatot is az őt ért sokk miatt.’”

A Magyar Hírlap szerint az országot veszély fenyegeti

„A magyar szabadságot és függetlenséget ma sem a kommunista diktatúra többszörösen le- és megbukott, egyre csekélyebb társadalmi támogatottságú belföldi örökösei részéről, hanem külföldről fenyegeti valódi veszély. Ahogy Orbán Viktor tegnapi ünnepi beszédében is hangsúlyozta, a globalista pénzügyi spekuláns birodalmakkal és a velük összefonódott brüsszeli bürokratákkal szemben Közép-Európa s benne Magyarország maradt az utolsó, nemzeti identitását és kultúráját megőrző szabad európai térség, amelyet le akarnak igázni a sötét oldal brutális erői, ezért az Euró­pa jövőjéért folyó küzdelem éppen ide összpontosul.”

A Ripost megijedt a Halloweentól

„Döb­be­ne­tes len­dü­le­tet vett ha­zánk­ban a hal­lo­ween­őrü­let! Egyre töb­ben ün­nep­lik, a bol­tok gazdagodó kí­ná­lata mel­lett egy másik te­rü­let is táp­lálja a hisz­té­riát. Ve­szély­ben az el­huny­takra való méltó em­lé­ke­zés?”

A Magyar Hírlap az orosz propagandát mentegeti

„A Russia Today (RT) és a Sputnik News hírügynökség már hosszú ideje célpontja a cenzori hatalmaknak, ugyanis az számukra rendkívül kínos tényeket közöl, és éppen azért népszerű világszerte, mert kilóg a nyugati fősodratú média egyöntetűen terjesztett mantráiból, amelyek nem kis része központilag terjesztett hazugság.”

A Ripost egy szépségkirálynőről és barátja nemi szervéről

„Kulcsár Edina először múlt vasárnap verte ki a biztosítékot követőinél. Egy olyan képet osztott meg Instagram oldalán, amin, miközben Csuti éppen nagydolgát végzi a WC-n, ő az ölében ül.

Jöttek is a durvábbnál durvább elmarasztaló kommentek. A történet azonban tovább folytatódik. Kulcsár Edina friss fotóján együtt pózol párjával a fürdőszobában. A modell kedvesén, Csutin mindössze egy törölköző van, amin keresztül jól láthatóan kirajzolódik ágaskodó nemi szerve. Kíváncsian várjuk, legközelebb vajon mivel örvendeztet meg bennünket a 2014-es szépségkirálynő!”

A 888 a vallásról

„Ne legyenek illúzióink! Hiába álaggódnak Soros és Simicska őrkutyái a keresztény értékekért, minket nem tudnak átdobni a palánkon, mint egyszeri szír atomfizikus a gyerekét a műszaki határzáron. Nem érdeklik őket a keresztény értékek. Kereszténygyűlölő ateisták ugyanis. Ha rajtuk múlna, akkor a most következő Szilveszter estén nem a Kölni dómot rakétázná 500 „észak-afrikai kinézetű” fiatal, hanem a Mátyás templomot. Ha ők kormányoznának, se a Dohány utcai zsinagógát, se a Bazilikát nem lehetne megközelíteni egy mindenre kiterjedő testüregi motozás és fémdetektoros átvizsgálás nélkül. A nem félés jegyében pedig minden sétáló utca előtt kedves 50 tonnás betonkockák és még kedvesebb gépfegyveres katonák állnának, mintegy megadva az ünnepre való készülődés meghitt hangulatát. Ha ők kormányoznának…

Nem lennének betlehemek, karácsonyi vásárok, Jézuskák, Józsefek, Szűz Máriák, kisbárányok (csak kecskék).”

A Magyar Idők megsértődött, mert az egyik legtekintélyesebb amerikai újság Orbánt bírálta

„Ha a politikai aljasság olimpiai versenyszám volna, a The Washington Post reménykedhetne a dobogós helyezésben. Nehéz volna ugyanis alpáribb húzást kiagyalni, mint épp a szentpétervári (a világháborúban az ellenséges németek által pénzelt) bolsevik puccs centenáriumára időzítve minősíteni neobolseviknak Orbán Viktort.”

A Magyar Idők összehozta Soros Györgyöt és a zaklatási botrányokat

„Magyarországnak is van egy zaklatója: Soros György. Elsőre joviális, ősz öregúrnak látszik, ám a jámbor külső mögött spekuláló, ravasz kandúr lapul. Kapunyitásra vár. Arra, hogy kitárulkozzunk, és „szobára” jöhessenek az ő komálósai, mert állítólag úgy, együtt az igazi… Csakhogy mi, zaklatottak se most jöttünk a hat húszassal!

Minket nem vesz le a gazdag bélyeggyűjteményével… Lesz viszont sok millió tanúnk, gyűjtjük az aláírásokat. Tartok tőle, a végén Soros lesz zaklatott.”

Alaposan felkészült az Origo a Fidesz kongresszusára, cikk helyett egy kampánybeszédet sikerült megjelentetni

„Hét év kormányzás után a Fidesz ráadásul növelni is tudta a szavazóbázisát. Ami azért, valljuk be, elég nagy dolog. (…) Összefoglaljuk, hogy miért állhat ennyire jól a Fidesz. Ennyire példátlanul jól.

Kezdjük rögtön az elején. Igen, részletesen fogunk beszélni az ellenzék borzalmas állapotáról, a széthúzásukról, a korrupciós ügyeikről. De nagyon fontos az elején megállapítani: az ellenzék szerencsétlenkedése nem lenne elég ilyen kormánypárti fölényhez. Messze nem lenne elég.

Ehhez elsősorban kell egy jó kormány. (…)

A biztonság a legfontosabb.

Ha az ember a családját, önmagát, nemzetét biztonságban érzi, akkor van minden. Van jelen, van jövő, lehetnek tervek, lehetnek (sőt vannak) megvalósult álmok. (…)

Az emberek egyszerűen érzik, hogy jobban élnek. (…)

Orbán Viktor miniszterelnök harcát Brüsszellel egyre több európai ország figyeli elismeréssel. (…)

2016 nyarán az őszintébb európai politikusok már megismételték, amit a magyar miniszterelnök másfél évvel korábban elsőként mondott: a terrorizmus és a migráció kéz a kézben jár. Ja, igen. (…)

2017 nyarára aztán egy olyan politikus már nem is igen vehető komolyan Európában, aki mindezt tagadná. Vagy nagyon rossz politikusnak tartanák, vagy sajátos érdekek képviselőjének. Igen, Soros György érdekeinek képviselőjének. (…)

A brexit és Donald Trump győzelme után a magyar miniszterelnök arról beszélt, hogy 2017 a lázadás éve lesz.

Az lett. (…)

A válogatás második részét holnap olvashatják.

Nem közölték a helyreigazítást, megbírságolták a Ripostot

0

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság több tízezer forintos pénzbírsággal sújtotta a Ripost nevű portált, és annak főszerkesztőjét Ómolnár Miklóst, amiért nem hajlandóak a jogerős bírósági ítélet ellenére közzétenni a Jobbik helyreigazítását.

A Fidesz-közeli médiában egyébként bevett gyakorlat, hogy nem tesznek közzé helyreigazítást – legutóbb épp az Origóval kapcsolatban írt erről a Független Hírügynökség.

A helyreigazítás szövege, amelyet a Jobbik kérése ellenére a Ripost nem közölt, a következő:

„Az általunk szerkesztett ripost.hu internetes portálon 2016 május 22. napján – a Vonát leleplezte saját párttársa: Szövetséget kötött Simicskával” címmel megjelent cikkben – valótlanul híreszteltük, hogy Vona Gábor szövetséget kötött Simicska Lajossal, és aki Simicska Lajost a Jobbikon belül kritikával illeti, azzal szemben Vona Gábor bármilyen szankciót alkalmaz. Valótlanul állítottuk továbbá, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalmon belül bárkinek szeretnie kellene Simicska Lajost.”

Bréking nyúz, december 8. – Tudósítás a másik valóságból

0

Vona Gábor sírásója, a Ripost bojkottja, Soros publija és az őt mosdató ballibek a mai brékingben.

Origo: Havas Henrik a szexuális zaklatási botrányával Vona Gábor sírásója lett

„Vona Gábor legszűkebb környezete is kezdi belátni, ha a botránypártelnökkel mennek neki a tavaszi választásoknak, nagyjából a negyedik helyért kell majd küzdenie a Jobbiknak. Eddig a rengeteg ügyetlenség, bénáság, szerencsétlenkedés dühítette a párt (drámaian fogyó) szimpatizánsait és persze a vezetők többségét. Egyszerre kutyuska-képek, hízelgés a baloldali szavazóknak, kedves mondatok a melegeknek, Hanuka-üdvözlés, közben zsidózás, cigányozás, a nyugdíjasok szidalmazása. Vagyis még a baloldali fordulatot is kétbalkezesen vezényelte Vona. Sokak szerint úgy, ahogy főnöke, Simicska Lajos diktálta. A baloldali hízelkedésbe valamelyest még beleillett, hogy Havas Henrikkel írat magáról kampánykönyvet Vona Gábor. De így, hogy Havasról kiderült, hogy nemcsak politikailag elfogadhatatlan egy átlagos Jobbik-szimpatizánsnak, hanem ráadásul egy közönséges szexuális ragadozó is, a bénultság vett erőn a párton. …

De a lényeg: megvoltak a Jobbiknak a saját botrányai, bőven. Az egyre népszerűtlenebb pártnak nyilván nem hiányzott, hogy egy néhány hónapja hozzájuk csapódott újságíró gyalázatos múltja is rájuk vetüljön. De hát csak magukat okolhatják. Ők gondolták úgy, hogy Havas Henriknél nincs alkalmatosabb ember, mint aki megénekelheti Vona Gábor hőstetteit.”

888.hu: A Soros-mosdató ballibeknek nincsenek érveik gazdájuk terve mellett

„Gyakorlatilag nagyrészt unalomba fulladt a Horn Gábor-féle, Republikon Intézet által „Soros György és Magyarország kapcsolata” címmel megrendezett konferencia. A magyar Soros-hálózat kedvezményezettjei közül csak alig néhányan jelentek meg, hogy enerváltan méltassák főszponzoruk magyarországi tevékenységét. Az esemény egyetlen izgalmas része az a vita volt, amelyben lapunk főszerkesztője, G. Fodor Gábor olyan sikeresen szembesítette a Soros-terv tényeivel az egybegyűlteket, hogy ellenérvek híján ez többükből heves érzelmi reakciókat váltott ki. …

Fodor Gábor erre pedig már csak annyit válaszolt: Ha a liberálisoknak annyira igazuk van, mint ahogy gondolják, akkor hogy lehet, hogy mégis kisebbségben vannak?”

Ripost: Bojkottálja a Ripostot a leleplezett áruházlánc

„Visszarakták a lapunkat, na de hogyan? Miután kirobbantotta a botrányt, miszerint a Penny Market ingyen dolgoztatja munkatársait, a német cég országszerte visszatartotta a napilapot. Szerkesztőségünkben több olvasó is jelezte, hogy a megszokottól eltérően, reggel nem tudta megvenni a Ripostot, ráadásul egyre több telefont kapunk az áruházlánc jelenlegi és korábbi dolgozóitól. …

Körbejártunk, vajon még mindig tiltólistán van-e az újságunk a Penny Marketnél. Azzal szembesültünk, hogy a megszokottól eltérően összehajtva, a róluk szóló részt lefordítva tették ki.”

Pesti Srácok: Soros már a HVG-ből üzen nekünk: Magyarország „mérgezi”, „fojtogatja” az európai légkört

„Az RTL Klub-os nyilatkozattal nem ért véget Soros György médiahaknija. A spekuláns a jelek szerint komoly önfényező kampányba kezdett. Most már nem amerikai vagy nyugat-európai portálokon keresztül üzenget hazánknak, hanem a mi kis magyar hvg.hu-nkra írt péntek reggel egy véleménycikket – ugyanúgy, mint időnként Tamás Gáspár Miklós. (Bár TGM írásai jóval szórakoztatóbbak Sorosénál.) Publijából kiderül, hogy a magyar meg a lengyel kormány mérgezi, fojtogatja az európai légkört, ő viszont ezzel szemben nyilván a friss levegőt jelenti kontinensünknek és persze a világnak, hátralévő éveit pedig annak szentei, hogy csodálatos dolgokra költse a pénzét. Sorosnak van képe előjönni az antiszemitakártyával is – miközben az általa (is) szervezett-forszírozott iszlám migráció miatt európai zsidók tíz- és százezrei menekültek már el Európából.”

Magyar Idők: A legalja

„Szánalmas. Ez a szó jutott elsőként eszembe, amikor elolvastam az Euró­pai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) történtekről szóló tudósításokat. De nem azért, mert Niedermüller Péter DK-s képviselő is ezt a kifejezést használta a magyar kormányra utalva.

A globalista posztkommunistáktól megszoktam már, hogy mindig azzal vádaskodnak, ami épp rájuk a legjellemzőbb. Tehát a gyurcsányista pártkatona megnyilvánulásával szöges ellentétben állítom, hogy az volt szánalmas, ahogyan ő és ellenzéki társai az úgynevezett európai alapértékekre és a jogállamiságra hivatkozva ismételten nemzetközi plénum elé vitték belpolitikai kínlódásuk minden szennyét. Mondjuk az uniós szervezetek megbecsülését sem növeli, hogy helyet adtak ennek az óvodás színvonalú mocskolódásnak. Nem először és nyilvánvalóan nem is utoljára. …

Az MSZP-s Ujhelyi István helyett pedig, aki abbéli véleményét, hogy a kormány bűnei miatt megint Magyarország került a szégyenpadra, még hazugságoktól hemzsegő röplapokon is terjesztette a bizottságban, én kérek elnézést. Ilyet más ország képviselői nem tennének. Úgy tűnik, nekünk a feljelentőkből is a legalja jutott.”

Bréking nyúz, november 22. – Tudósítás a másik valóságból

0

Gendersemleges megszólítás. A legkeményebb csaták. Az énekesnő pajzán álma. Plakáton Simicska jobbkeze. Felvizezett nemzeti identitások.

888: a lányokat nem szerencsés „lányoknak” hívni

„Ennyi volt, nem lehet többet „girls”-ként (lányok) vagy „ladies”-ként (hölgyek) szólítani a brit lányokat az iskolákban, hiszen az súlyos fejlődésbeli károkat okozhat nekik, mivel állandóan emlékezteti őket a nemükre. Natasha Devon, az egyik vezetőtanároknak tartott konferencián kifejtette, hogy mostantól a nebulókat gendersemleges kifejezésekkel kell megszólítani.”

Ripost: Ka­mu­dip­lo­más és Si­micska jobb­keze a Job­bik új pla­kát­ján

„Egy orosz­or­szági dip­lo­ma­gyár­ban, a Mon­go­lok és Ta­tá­rok Nagy Kán­já­tól ka­pott ka­mu­dip­lo­mát az az áfa­csaló ma­gyar po­li­ti­kus, aki ott virít a Job­bik va­do­natúj óri­ás­pla­kát­ján. Mellette Si­micska ked­venc ügy­véd­nője és maga Vona Gábor.

Alapvető Tanulmányok Nemzetközi Egyeteme, így hívják a kamuiskolát, ahol levitézlett sportolók, zavaros múltú emberek vesznek jó pénzért maguknak áldiplomát, amit  persze sehol a világon nem ismernek el.”

Magyar Idők: Fricz Tamás, a soros Sorosozó

„És itt érthetjük meg igazán Soros migráció­val kapcsolatos koncepcióját, amely bele­illik nagy tervébe: a migránsok, ha milliószámra áradnak be Európába, és itt letelepednek, feloldják, felvizezik és végül felszámolják a nemzeti identitásokat szerte Európában. A migrációs terv tehát nem ad hoc ötlet a részéről, hanem egy átfogó, ultraliberális, globalista, új világrenden ábrándozó koncepció része, amelyet a globális pénzügyi körök, a nagy bankárdinasztiák legalább annyira támogatnak, mint az unió ostoba, megvett és megfizetett, valamint megvezetett irányítói Brüsszelben.”

„S mindennek tetejében szinte Istennek képzeli önmagát; saját magáról mint messianisztikus indíttatású emberről ír könyveiben, aki úgy tekint magára, mint az Ótestamentum Istenére, aki „láthatatlan, jóságos, de mindent lát”. Egyszer azt mondta: „Úgy gondolok magamra, mint egyfajta istenre, vagy mint gazdasági reformerre, amilyen Keynes volt, vagy ami még jobb, olyan tudósra, mint Einstein.”

Lokál: Keresztes Ildikó pajzán álmáról beszélt

„– Álmodtam egy zeneszerzővel, akiről sohasem gondoltam, hogy valaha együtt fogunk dolgozni. De nem ez volt a vicces, hanem az, hogy egy rettentően pajzán álmom volt vele – nevetett –, akire soha életemben nem gondoltam férfiként. Eltelt egy év, megkeresett, és csináltunk egy nagyon sikeres lemezt. Rájöttem, hogy dolgunk volt egymással – mesélte Keresztes, aki később elárulta a pajzán álmát zeneszerző ismerősének, majd jót nevettek a történeten.”

Magyar Hírlap: Rekordot döntött a nemzeti konzultáció

„A keddi összesítések szerint már 1 700 068-an mondták el véleményüket a nemzeti konzultációban feltett kérdésekről. „Soha nem vettek még ennyien részt konzultációban” – mondta Dömötör Csaba parlamenti államtitkár, aki szerint ennek jó oka van, nevezetesen az, hogy elkezdték végrehajtani azokat a terveket. amelyek a konzultációban szerepelnek.

„A legkeményebb csaták, a legkeményebb politikai küzdelmek még csak most jönnek” – figyelmeztetett az államtitkár, aki végül mindenkit arra buzdított, hogy vegyen részt a konzultációban, támogató kiállásával segítse a kormány és Orbán Viktor miniszterelnök küzdelmét.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!