Kezdőlap Címkék Ripost

Címke: ripost

Nem Gyurcsány állt a választás utáni tüntetések mögött

0

A Ripost az egyik választás utáni fővárosi tüntetéssel kapcsolatban azt írta, hogy „Gyurcsány a háttérből dirigálta a szombati tüntetést”. A Demokratikus Koalíció pert indított és nyert.

Mint írják, „a Fővárosi Törvényszék első fokú ítélete pedig tételesen, minden egyes hazugság helyreigazítására kötelezte a Ripostot. Közzé kell tenniük, hogy: valótlanul állították, hogy Gyurcsány a háttérből dirigálta a szombati tüntetést, valótlanul állították, hogy Gyurcsány Ferenc Soros György utasítására a tüntetés pénzügyi feltételeit biztosította, minden részletbe beleszólt, pénzelte a tüntetéseket, valótlanul állították, hogy Gyurcsány Ferenc irányította az egész megmozdulást, és valótlanul állították azt is, hogy ha valami nem Gyurcsány Ferenc akaratának megfelelően történt a tüntetésen, azt ő becsmérlő kifejezésekkel kommentálta.”

A DK egyébként szinte heti rendszerességgel nyeri a pereket a Ripost, a Pesti Srácok, a TV2 és a 888 ellen.

Bréking nyúz, július 11. – Tudósítás a másik valóságból

0

Két fő téma van ma az alternatív valóságban: Vona Gábor és a Jobbik, valamint a különböző termelési riportok.

Az Origónak furcsa fixációja van Vona Gáborral kapcsolatban

„Vona Gábor már nem is politikus, Vona Gábor egy celeb, egy popsztár

Barnul a Lido di Venezián, átugrik Balatonfüredre, ahol kiskutyát ment, majd Gyurcsány Ferenc ötletét ellopva vb-tippversenyt hirdet. Celebség a köbön! (…)

A felhőtlen sztárélet mit sem érne, ha az nem járna együtt az emberek szeretetével.

Ha ez áprilisban nem is domborodott ki százszázalékosan Vona esetében, eljött a július, ahol végre kiderült, a magyarok nagyon szeretik őt.

Tegnap egy rendkívül stabil, és főleg tudományos alapokon álló kutatás látott napvilágot a balliberális 24.hu-n, ami szerint nyolcezer facebookozó focidrukker körében a celebség útjára lépő expolitikus a legnépszerűbb. Ez annyira meghatotta Vonát, hogy egyből kipakolta a hírt közösségi oldalára, és el kezdett focit elemezni. (a helyesírási hiba az eredeti szövegből való – a szerk.) (…)

Annyira jólesett Vonának a focidrukkerek támogatása, hogy (dehogy népszerűségi okokból!), azonnal hirdetett egy nagyszabású vb-tippjátékot, ami kedvenc csapatára vonatkozik. (…)

Tudják, mi még az érdekes ebben a játékban? Hogy ezt maga Gyurcsány Ferenc, Vona egykori rettegett ellenfele, jelenlegi potenciális szövetségese találta ki, hirdette meg, és népszerűsítette vele magát.”

A Magyar Időknél a Jobbik pénzügyeivel kapcsolatban jutnak Vonáig

„Mindenki találgat, latolgat, elemez, feltételez, összeesküszik vagy összeesküvés-elméleteket gyárt, kimutat, megmond, tagad, bevall, felfüggeszt és feltár, s mindezt csak azért, hogy kiderüljön, hová lett a zsozsó.

Mert zsozsó, az volt.

Volt egyszer ugye 720 millió forint állami támogatás, mármint a mostani kampányra. És – lássuk be – 720 millió forint nem is olyan kevés, abból már futja egy egész rendes kortesszakállkára is, pr-interjúkra meg egy tökös vacsira is a Spinozából jövet-menet. (…)

Mi van, ha az történt, hogy a Jobbik a végveszélyre való tekintettel feltette a Vaterára a Pörzse Sanyi szellemi képességeit meg a Vona és a Szabó Gáborok böcsületét és adott szavát. Ezért kaptak egészen pontosan 209 forintot, amiből parizert és zsemlyét vettek az aktivistáknak.

Ha levonjuk a 80,5 millióból a 209-et, akkor 80 499 791 forint marad, amivel még el kell számolni. És ez már semmiség. Ezt a Vona pikkpakk megoldja, amint hazajött Milánóból, ahol igazi olasz fagyit nyal. Jó mélyen, zsibbadásig, többször…”

Igazi, régi időket idéző termelési riport a Pesti Srácoktól

„Az eredeti terveknek megfelelő ütemben halad a 67 ezer fő befogadására képes Skardelli György által tervezett Puskás Ferenc Stadion kivitelezése. A tereprendezés, a mély- és a síkalapozást követve a stadion szerkezetének építése majd a stadion tetőszerkezetének elemei kerültek beépítésre.

A 2019. végén átadásra kerülő Puskás Ferenc Stadionban hamarosan Bajnokok Ligája-döntőt és Európa-liga-finálét rendezhetnek meg – mondta el Fürjes Balázs a budapesti fejlesztések kormánybiztosa.”

A termelési riport terén a Ripost sem akart lemaradni

„Nézz be a Szépművészetibe, az Olof Palme Házba, nézd meg, milyen lesz a modern sportközpont, a Vakok kertje, hogy áll az új Néprajzi Múzeum! Láthatod, hogyan újul meg a Városliget! (…)

Történetének legnagyobb rekonstrukcióját követően 2018. október 30-án újranyit a Szépművészeti Múzeum, és 70 év után látogatható lesz legpompásabb terme, a Román Csarnok. Akadálymentes épület, új kiállítóterek és modern közönségforgalmi terek várják majd a látogatókat.

Év végére elkészül a világszínvonalú múzeumi háttérintézmény, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ, amely a Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum 350 ezer műtárgyáról gondoskodik majd. Befejeződik a komáromi Csillag erőd rekonstrukciója és bővítése, a jövő nyáron pedig egyedülálló új kulturális intézmény nyílik meg a látogatók számára, ahol több évtized hányattatás után a Szépművészeti Múzeum szobrászati remekművekről készült egykori gipszmásolati gyűjteménye talál majd otthonra. (…)

Magyarország történetének legnagyobb tájépítészeti megújítása keretében nyár végén lezárul a parkfejlesztés első üteme, megújul a Vakok kertje és létrejön egy korszerű, a környékbeli iskolák igényei szerint megépített sportközpont is. Az ország legkomplexebb kutyás oázisát, a kutyás élményparkot már átadták, majd ezer kutya használja naponta.

Jó ütemben épül a megújuló Városliget egyik ikonikus épülete, az új Néprajzi Múzeum. Európa legkorszerűbb etnográfiai múzeumának teteje lenyűgöző panorámájú pezsgő közösségi térként funkcionál majd a Városliget „kapujában”, a parkoló helyén. A tervek szerint már 2020 nyarán látogatható lesz.”

Bréking nyúz, július 4. – Tudósítás a másik valóságból

0

Egy fotóval bizonyítja a 888, hogy Andy Vajna nem került süllyesztőbe, közben a Ripostnál valaki komolyan vette egy „időutazó” meséjét, az Origo pedig egy újabb külföldi rasszista pártot éltet – megnéztük, mi újság az alternatív valóságban.

A 888 harcosan megvédi Andy Vajnát

„A vágyvezérelt liberális újságírásban utazó, a valóságot hírből sem ismerő HVG ismét lyukra futott. Múlt héten még címlapon hozták, hogy Andy Vajna a süllyesztőbe került, most azonban kénytelenek szembesülni az igazsággal.

Novák Katalin mai Facebook-posztja magáért beszél, a HVG-nek pedig üzenjük, hogy ideje lenne visszahívni a múlt heti szám összes példányát. MERT KAMU!

Egy laza, baráti összejövetel Bajorországban – a kép magáért beszél, és önmagában cáfolja a HVG nevű fake news-gyár állításait.

Szóval ennyit arról, hogy Hasta la vista, Andy…”

Baráti összejövetel Bajorországban.

Közzétette: Novák Katalin – 2018. július 4., szerda

A Pesti Srácok a józsefvárosi polgármesterjelöltet támadja

„Bár a nyulak bátorságával „függetlenként” indul a most vasárnapi józsefvárosi polgármester-választáson a balliberális pártok jelöltje, Győri Péter, időnként azért előtör belőle valódi énje, az ős-SZDSZ-es, amin, persze, nincs mit csodálkozni, hiszen tizenkét évig vett részt Demszky Gábor párttársaként a szabad demokraták és a szocialisták fővárosi ámokfutásában. Most éppen arról szónokolt, hogy ő annak idején Demszkyvel együtt világvárost épített, és soha olyan csodálatos nem volt még Budapest, mint akkoriban. Győri őszinteségi rohama azért is jó, mert így legalább a választók megtudják: polgármesterré választása esetén ugyanarra a korrupcióra, dilettantizmusra és káoszra számíthatnak tőle, mint amit a 4-es metrós, alstomos Demszkytől kaptak.”

Az Origo egy rasszista, szélsőjobboldali párt előretörését ünnepli

„Óriási áttörést érhet el a szeptemberi svédországi parlamenti választáson a Svéd Demokraták nevezetű bevándorlásellenes párt. (…)

Az országban már az Európát sújtó migrációs válság előtt is meghatározó téma volt a bevándorlás, és az idegen országokból érkezők integrációja, de az erről szóló vita 2015 után erősödött fel igazán. Míg korábban az SD a politikai szélről bírálta a bevándorlást, addig mostanra a szeptemberi választások egyik esélyesévé vált. (…)

A YouGov kutatása szerint a balközép pártok szövetsége 35,1, míg a jobbközép-centrista pártok szövetsége 31,7 százalékot szerezne egy mostani választáson. A két hagyományos blokk tehát egyedül a jelenlegi állás szerint nem tud majd többséget alkotni a parlamentbe, ezért három kimenetel képzelhető el a választás után. Vagy a baloldal, vagy a mérsékelt jobboldal köt szövetséget az SD-vel, vagy pedig a két hagyományos politikai oldal összefog, hogy hatalmon kívül tartsák a bevándorlásellenes alakulatot. (…)

A bevándorlásellenes párt korábban azt ígérte, hogy kormányozhatatlanná teszi az országot, amíg nem teljesülnek a jelenlegi liberális bevándorlási törvények drákói szigorításáról és a Svédországba érkező menekültek számának 90 százalékos csökkentéséről szóló követelései.”

A Ripost komolyan veszi, hogy valaki a jövőből jött

„Egy férfi döbbenetes videóval bizonyítja, hogy járt a jövőben…

Most egy videóval bizonyítja, hogy járt a jövőben, egészen pontosan 2120-ban, Los Angelesben. Egy videót is készített a városról, és a globális felmelegedés hatásairól.”

Bréking nyúz, június 29. – Tudósítás a másik valóságból

0

Szinte hallani a drámai aláfestő zenét, miközben az ember a Ripost írását olvassa a brüsszeli csúcsról, Toroczkai László pedig most a Pesti Srácokban haknizik. Az alternatív valóságban sajátosan magyarázzák Németország kiesését a foci vb-ről, az Origo írásai a Volt Fesztiválról pedig egészen bizarra sikerültek.

Drámai hangvételű beszámoló az uniós csúcsról a Ripostban

„Az egész éj­sza­kát vé­gig­tár­gyal­ták Brüsszel­ben. Ki nyerte a csa­tát az Eu­ró­pai Uniót láz­ban tartó mig­ráns­ügy­ben? Szét­oszt­hat­ják-e a tag­or­szá­gok kö­zött, akár aka­ra­tuk el­le­nére a több mil­lió mig­ránst?

Ki nyerte az éjszakai nagy csatát, kinek az álláspontja kerekedett felül?”

Legnagyobb megkönnyebbülésünkre a választ is megadják:

„Orbán ál­mo­san, de mo­so­lyogva haj­nali 4.41-kor ki­jött a tár­gya­ló­te­rem­ből: Ma­gyar­or­szág to­vábbra sem lesz be­ván­dor­ló­or­szág!”

Az új szélsőjobboldali mozgalmat alapító Toroczkai Lászlónak most a Pesti Srácok ad teret

„Nem olyan könnyű átengedni Vona Gábornak és Simicska Lajosnak azt a politikai közösséget, a Jobbikot, amiért mi nemzeti radikálisok az életünket adtuk, vissza akartuk fordítani a folyamatot, vissza akartuk téríteni az eredeti útjára a Jobbikot, de nem sikerült, ezért alapítottunk új mozgalmat, új pártot – jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című élő műsorában Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, a Mi Hazánk mozgalom alapítója. Huth Gergely és Szarvas Szilveszter kérdésére elárulta, nem asszisztált a fordulathoz, alelnökként bizonyos dolgokat meg tudott akadályozni és azért maradt a pártban, hogy visszaszerezze azt a nemzeti radikálisoknak. (…)

Hangsúlyozta, a mélybe, a szakadékba ugrottak, mint Dugovics Titusz, de legalább magukkal rántották a Jobbik árulóit is. Szerinte Vona Gábor és Radnai László, a párt kommunikációs stratégája is áruló, előbbi “a szememben nemzetárulást követett el azzal, hogy a Jobbik lehetséges koalíciós partnerének az LMP-t és a külföldről finanszírozott Momentumot nevezte meg a kampányban”. Toroczkai véleménye szerint Vona Gábor vissza fog térni, legkésőbb két év múlva, addig bizalmasa, Sneider Tamás irányít elnökként.”

Az Origo Volt Fesztiválról szóló ajánlóira a szürreális nagyon enyhe kifejezés

„A mai napon arcon csap minket a vérzivataros valóság. Ez itt, kérem szépen, egy kőkemény kőfejtő, ahová ördögvillával érkezni a legkevesebb. Erre a napra talán még az ördögcsákány, de talán az ördögütvefúró is kevés. Színtiszta rock és metál, atomvillanás az ország nyugati határánál. (…)

Mindazok, akik remegő ujjú nővérkeként már hosszú évek óta rajta tartják ujjbegyüket a magyar metál ütőerén, tudhatják, hogy a Moby Dick egy életre belevéste magát a (magyarul csak szemét fémnek fordítható) műfaj legnagyobbjai közé. Ugass kutya! című múlt századbeli szemtelenül őszinte bemutatkozó albumuk egyetlen problémája, hogy magyar nyelven íródott. Bár kétségkívül szerencsés helyzetben vagyunk mindannyian, hogy anyanyelvünkön dúdolhatjuk azokat a sorokat, hogy „Többemeletes a hétvégi házad is, / Kacsalábon forog / Háziorvosod, bejárónőd van, / Kinyalják a s*gged is.”

Viccen kívül komoly kultúrtörténeti lenyomat – értelmetlen lenne nem meghallgatni legalább egy-két dalt.

Azt pontosan nem tudhatjuk, hogy a keresztény rock az vajon magával a kereszténységgel egyidős, vagy egyenesen az égiek lejátszási listáját jelenti-e a műfaj, de kétségkívül a témakör egyik legfényesebben ragyogó csillagáról van szó, amikor kiejtjük remegő ajkainkon a nevet: Skillet. (…)

Ezeket a sorokat nem Lukács Laci írta, mert bár hiába ötvenéves, neki ugyan tökmindegy, hogy ki jön be a szobába, úgy duzzad benne a férfierő, hogy rajta kívül aztán tényleg senki más sem fér már be abba a helyiségbe. (…)

Keresztény riffek, házi cica módjára széjjeltépett gitárhúrok, nógrádi sós ropiként kettétört dobütők.”

A 888 nagyon örül, hogy a németek kiestek a vb-ről, mert migránsok

„Gyerekkoromban nagy kedvencem volt a Klose-féle válogatott, de azóta egyre kisebb a szimpátiám irántuk, négy éve is csak Klose miatt örültem a vébégyőzelmüknek (meg a 7–1 miatt, az a meccs nagyon nagy buli volt), megérdemelte az öreg.

Nem fogok kertelni, hiszen szubjektív érzelmekről van szó, egyszerűen zavart, hogy egyre több bevándorló van a német válogatottban (csak a miheztartás végett: a német nagyszülőkkel rendelkező Miroslav Klose nem bevándorló, ahogy Nikolics sem az a magyar válogatottban), én nekik már nem szurkoltam ezen a vébén, de azért nem is voltak olyan ellenszenvesek, mint a franciák vagy a szerbek.”

A Magyar Idők meg is fejtette a németek kiesésének okát

„Most persze mindenki elemez, és kutatja az okokat. Készülnek a táblázatok, húzogatnak majd vonalakat, hogy akkor miképpen és hol lett elrontva a taktika, miért 4-2-3-1 és miért nem 4-3-3 a felállás, miegyéb.

Holott ezt mind el lehet felejteni. Miképpen az orrában és a saját nadrágjában turkáló Löwöt is felesleges megtenni bűnbaknak. (…)

Ugyanaz történt 2014 óta a német válogatottal, mint ami 2014 óta Németországgal történt.

Vagyis valakik elérkezettnek látták az időt, hogy felszámolják Németország maradék, a második világháború után még megengedett és megtűrt identitását, nemzeti önazonosságát, a maradék megtűrt, kicsike német lelket.

2014 óta mindössze annyi történt, hogy Németország maradék németségét belefojtották a Wilkommenskultur bűzös mocsarába (…)

Ezen a világbajnokságon tizenegy Angela Merkel ment fel a pályára játszani. Tizenegy Angela Merkel-lelkű robottal pedig nem lehet focizni. Főleg úgy, hogy már nincs mögöttük se haza, se nemzet.”

Bréking nyúz, június 24. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Jobbikból kiszakadó szélsőjobboldaliak párttá alakulása mellett leginkább a külpolitika uralja az alternatív valóságot: a kormánypropagandától többek között Emmanuel Macron is megkapja a magáét.

A Ripost mintha az új szélsőjobboldali mozgalom pártlapjává vált volna

„Ásott­hal­mon el­te­met­ték a Job­bi­kot. Új párt lett a MI HAZÁNK MOZGALOM. Vona Gábor buta pá­va­tánca, a musz­lim ha­ver­ko­dás, a pisz­kos zsi­dó­zás­tól a ha­nuka-hó­do­la­tig ter­jedő össze­vissza­ság meg­tette a ha­tá­sát. Szom­ba­ton a párt tö­me­gei ki­hát­rál­tak a „lé­lek­rab­lók­nak” gú­nyolt áru­lók mögül és fel­so­ra­koz­tak To­rocz­kai László zász­laja alatt. (…)

Mára a korábbi pártvezetésből csak neki és az ugyancsak kizárt Dúró Dórának maradt politikai hitele. (…)

A jobb sorsra érdemes nemzeti radikálisok már nem tűrhettek tovább. Az utolsó hűséges harcos, Toroczkai kizárását Vonáék még megtetézték azzal, hogy a mindvégig fegyelmezetten kitartó, a pártegységet mint oltáriszentséget őrző Dúró Dórát is kihajították, mint egy rossz cselédet. Pedig  ő még férje korábbi kiszorítását is összeszorított foggal tűrte. (…)

A régi eszmékhez ragaszkodó jobbikosok árulóként, Simicska-csicskaként, a párt tönkretevőiként beszélnek Vona Gábor vert seregéről. (…)

A bukott pártelnök most feltűnő módon lapít. A máskor oly aktív politikus egy árva szót sem szólni arról, hogy pártja lényegében halott. Apák napja óta meg sem mert mukkanni a Facebookon legfeljebb szokásos önimádó, „gyönyörű” képeket posztol magáról a szokásos érzelgős „Vona-duma” kíséretében. Sajnáltatja magát, lényegében sírdogál. Mintha csak egy zavaros fejű pap szövegét hallanánk. (…)

Szó szerint kussol a Vona-báb pártelnök Sneider Tamás, ő is gyáván a homokba dugta a fejét. Inkább arról posztolgat, hogy néhány maradék jobbikossal Kartalon, hogyan is főzik a bográcsgulyást.”

Toroczkai László, Dúró Dóra és Novák Előd Ásotthalmon.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Dicshimnusz a Magyar Időkben Orbán külpolitikájáról

„A közép-európai térség növekszik az unión belül a leggyorsabban, és a most véget ért magyar elnökség alatt valóban motorjává vált az egész kontinensen beindult fejlődésnek.

Ráadásul Orbán Viktor víziói Közép-Európáról olyan konkrét energiapolitikai és infrastrukturális elképzelésekben öltöttek testet, mint a Budapest–Varsó autópálya terve vagy a tagországok gáz- és villamos hálózatainak észak–déli összekötése. Ezek megvalósulása valóban az öreg kontinens legfejlettebb régiójává teheti Közép-Európát.

De nem tévedünk nagyot, ha arra gondolunk, ennél is többet nyom a latban az egységes elutasító álláspont a migránskvótákkal szemben, és az a következetes kiállás az unió külső határainak megvédése érdekében, amihez mára Ausztria és Olaszország is csatlakozott. (…)

ez állhat annak a csúcsra járatott támadássorozatnak is a hátterében, amellyel a valóságtól teljesen elrugaszkodott módon, nyilvánvaló hazugságoktól, torzításoktól sem visszariadva le akarják járatni hazánkat az unió különféle szervezetei, sőt el akarják venni szavazati jogunkat, nem utolsósorban megkurtítanák a nekünk járó pénzkeretet.”

Az Origo nevét nem vállaló munkatársának most épp Emmanuel Macron a főellenség

„Magyarországot is fenyegeti Emmanuel Macron francia elnök, egykori bukott szocialista gazdasági miniszter. Az új, baloldali spanyol miniszterelnököt fogadta Párizsban, aki újabb migránshajót enged kikötni. Erről Macron elismeréssel beszélt, ugyanakkor újabb zavaros tervvel állt elő: most Európán belüli, speciális hotspot-okat akar, viszont börtönszerűen bezárná oda a migránsokat.”

A Pesti Srácok sokakat „kitakarítana” Európából

„Az életösztön nagy úr, úgy látszik, hogy a megrettent választók által hatalomra juttatott új politikai elit Olaszországban, a bajorok és úgy általában a németek iránti kötelességeit felfedező CSU Németországban, elkezdte védeni a hazáját. Egyre-másra változtatják meg álláspontjukat a nagy és erőszakos európai népkeveredést idáig csendben tűrő politikusok, na nem azért, mert bármit tanultak volna, hanem azért, mert a közvélemény-kutatások szerint a politikai túlélésük van már közvetlen veszélyben. (…)

A Nyugat elkezdett végre menekülni a saját hülyesége elöl, de tudnunk kell, hogy nem a legjobb megoldást fogja választani, hanem alapvető jellege szerint a lehető legundorítóbbat. Ezt azonban nem engedhetjük meg neki, mert ez az undorító megoldás ostoba is lesz, mint az első és a második világháborúkat lezáró békék, mint a gyarmatosítás minden mozzanata, mint minden európai megoldás a világ bajaira. Mert benne lesz az a hübrisz és bírvágy, amelynek eltanulása éppen tönkreteszi a föld többi részét is.

Az történik ugyanis, hogy Európa árulói, opportunistái, a liberális fősodortól megrettenő, a lazacos szendviccsel járó meghívásokról lemondani nem akaró senkijei, hirtelen elkezdtek leszakadni a szélsőliberális elmebetegek genocídiumának támogatásáról és már nem várják el az államuk eredeti polgáraitól, hogy azok mindenüket, a lányaiktól a földjükig, önként fiatal muszlim férfiaknak adják át. Hirtelen újra fontos lesz a határok megvédése, esetleg az illegálisan Európában tartózkodók kitoloncolása. Néhány hónap és a bajorokon kívül mások is elkezdenek majd a keresztény gyökereikről beszélni és esetleg némelyek még azt a gesztust is megteszik majd, hogy a kereszténységet egyenrangúnak ismerik el az iszlámmal. Ezen azért ne hatódjunk meg. Mert még ezeket az apróságokat is hazudják és csak azért mondják, hogy elhitessék már mást akarnak, nem a legrosszabb megoldást választják, hanem a legjobbat. Ha hiszünk nekik, mi magunk választjuk a legundorítóbb megoldást, amely egyúttal a legrosszabb is, mert csak lelassítja és láthatatlanná teszi azt, amit a szélsőliberálisok a zöld, szociáldemokrata, néppárti és egyéb mindenféle baloldali színekben műveltek Európával az elmúlt években.

A legundorítóbb megoldás ugyanis az, hogy az árulók elárulják gyorsan az árulást és hozzánk csatlakoznak, hogy elhitessék velünk, győztünk.

Pedig csak akkor győzünk majd, ha az utolsó liberális az utolsó muszlimmal együtt takarodik ki Európából.”

Bréking nyúz, június 23. – Tudósítás a másik valóságból

0

„Saját politikai erőterét” építi az a politikus, aki Orbánnal találkozik, legalábbis a Pesti Srácok szerint, az Origo szerint hazugság, ha valaki szélsőjobboldalinak nevezi az olasz szélsőjobboldali párt vezetőjét, a 888 pedig amiatt dühöng, mert Amerikában rasszista kifejezés használata miatt kirúgtak valakit – a kormánypropaganda a hétvégén sem pihen.

A Pesti Srácok szerint Orbán már egész Európában példakép

„A nyugati polgárok is látják és tudják, hogy miközben az ő politikai elitjük továbbra is migrációpárti, aközben Közép-Európában ott vannak azok a fiúk, akik a vérzivatarban is végig egyenesen álltak, kiálltak elveik, politikájuk mellett, a kereszténység megvédése és a bevándorlás megállítása mellett – jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című adásában Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese. Szarvas Szilveszter és Stefka István kérdésére a politikus egyértelműsítette, Orbán Viktor magyar miniszterelnök példaképpé vált Európában, a kormányfő a nyugati néppártoknak is politikai hasznot hajt, már építi a saját politikai erőterét az a politikus, aki Orbán Viktorral mutatkozik.”

Stefka István
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Valódi örömhír a Ripostban

„Ol­csóbb lehet a tej, és fel­len­dül­het az ala­csony ma­gyar­or­szági tej­fo­gyasz­tás, ha a par­la­ment el­fo­gadja Varga Mi­hály pénz­ügy­mi­nisz­ter tör­vény­ja­vas­la­tát, mely sze­rint az UHT és az ESL tejek után is csak 5% áfát kel­lene fi­zetni. Már­pe­dig a piac 80-85%-át ezek a hosszú le­já­rati idejű tejek te­szik ki. A friss tej áfá­ját egyéb­ként ta­valy csök­ken­tette a kor­mány.”

Az Origo szerint hazugság, ha a szélsőjobboldali olasz pártvezérről azt írják, hogy szélsőjobboldali

„A dpa német hírügynökség által szélsőjobboldalinak hazudott Liga-vezér világossá tette, hogy a kikötési tilalom az összes Soros György által finanszírozott szervezet – Proactiva Open Arms, az SOS Méditerranée, a Sea-Watch és a Sea-Eye – hajóira is vonatkozik, amelyek a tengeren vagy máltai kikötőkben tartózkodnak.

Az olasz belügyminiszter hosszú ideje azzal vádolja az álcivil szervezeteket, hogy összejátszanak az embercsempészekkel.

A francia-német-olasz SOS Méditerranée pár órával korábban arra kérte az Európai Uniót, álljon elő közös megoldással, hogy biztonságosan és gyorsan partra lehessen tenni mindenkit, akit a Földközi-tenger középső részén „mentenek meg”.”

A 888 felháborodik, ha valakit kirúgnak Amerikában egy rasszista sértés miatt

„Dübörög a szokás szerint logikátlan és ostoba liberális kiszorítósdi a Netflixnél. Elbocsátották állásából az internetes videotéka kommunikációs vezetőjét, mert többször is használta a tabunak számító „nigger” kifejezést – jelentette pénteken a Holywood (a hiba az eredeti szövegbő való – a szerk.) Reporter című amerikai filmes szaklap.”

Bréking nyúz, június 20. – Tudósítás a másik valóságból

1

Mindent meg lehet tudni a Ripostból Vajna Tímea terhességéről, ezen kívül főleg a Stop Soros és a bevándorlás a téma az alternatív valóságban – a Pesti Srácok szerint például Macedóniának is ezért kell nevet változtatni, nem a görögökkel való vita miatt.

A Ripost szinte percről percre tudósít Vajna Tímea esetleges terhességéről

„Még a héten meg­fo­gan­hat Andy Vajna gye­reke

Timi fo­lya­ma­to­san posz­tol, el­kezdte a lom­bik­prog­ra­mot!

Eddig csak tervben volt, de Vajna Timi most váratlanul bejelentette: elkezdte a lombikprogramot, és már kapja a hormonkezelést. A héten egy műtétet is végrehajtanak rajta, így ha szerencséjük van, ebben az időszakban megfoganhat a gyerekük. (…)

A 35 éves feleség korábban lapunknak mesélt arról, hogy a számmisztika szerint a 2018-as év lenne számára optimális a gyermekvállalásra. Bár néhány évvel ezelőtt még örökbefogadáson is gondolkoztak, úgy tűnik, végül a lombikprogram mellett döntöttek.”

Az Origo hithű módon kiáll a Stop Soros mellett

„A parlament a napirendi pontok alakulásától függetlenül délután 15 órától tartja határozathozatalait, vagyis a szavazás akkor sem kezdődik el, ha korábban véget érnek az addigi viták, illetve szükség szerint azokat megszakítják ebben az időpontban.

A ház a kabinet javaslatára ekkor dönt az alaptörvény hetedik módosításról, amelynek célja, hogy védje a nemzeti szuverenitást, és tiltsa idegen népesség Magyarországra telepítését. Szavaznak továbbá a jogellenes bevándorlás elleni intézkedésekkel kapcsolatos törvénymódosításokról is. A kormány a „Stop Soros” néven ismertté vált csomaggal azt akarja megakadályozni, hogy Magyarországból is bevándorlóország legyen.”

A Pesti Srácok szerint nem a korrupció és az illegális lehallgatások miatt bukott a kormány Macedóniában, hanem Soros

„Az ellenzék és a haladók természetesen ki vannak borulva a Stop Soros törvénycsomagon, amely gyakorlatilag ellehetetlenítené a civil szervezetek illegális migrációt támogató tevékenységét. Holott egy közeli példán keresztül érzékelhető, hogy mi történhet akkor, ha egy kormány nem harcol a “független” civil szervezetek által szisztematikusan támogatott bevándorlás ellen, amelyet kizárólag politikai célokra használnak fel. Macedóniának ugyanis éppen ez lett a veszte, a bukás pedig olyan mély, hogy már az ország nevét is meg kell változtatni, az etnikai feszültség pedig soha nem látott méreteket öltött.”

A Figyelő munkatársát szokás szerint meghívta az állami tévé

„A június végi uniós csúcs előtt a szokásosnál is erősebb nyomás nehezedik Magyarországra. A kötelező betelepítési kvóta hívei és a Soros-hálózat tagjai most éppen a Fidesz Európai Néppártból való kizárását akarják elérni. Erre azonban – már csak a jövő évi európai parlamenti választások miatt is – kevés esély mutatkozik. Deák Dániel szerint egy összehangolt támadássorozatnak vagyunk a részesei, azt szeretnék elérni, hogy Magyarország egy politikai karanténba kerüljön.

Deák Dániel politológus, a Figyelő munkatársa az M1 aktuális csatornán elmondta: több eszközt is bevetnek Soros György megbízható szövetségesei az Európai Unión belül, az egyik a nemzetközi sajtón keresztül érkező támadás.”

A 888 a Fidesz kedvenc „szakértőjét” szólaltatta meg

„Nem növeli Angela Merkel esélyeit a CDU/CSU kormánykoalíció megmentésére, hogy a migránsok okozta válsághelyzet ügyében most két hét alatt kellene megoldást találnia annak a kancellárnak, aki ugyanerre a problémára már három éve nem talál megoldást – mondta el a 888.hu-nak a németországi belpolitikai válságról nyilatkozó Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő szerint az, hogy Merkel meghívta Berlinbe Orbán Viktort, a magyar miniszterelnök európai népszerűségnövekedésének és a Fidesz kétharmados választási győzelmének az elismerése.”

Bréking nyúz, június 12. – Tudósítás a másik valóságból

0

Nyílt levelet írt Bayer Zsolt a magyarországi német nagykövetnek, bizarr módon párhuzamos valóságokról ír az Origo, elittudatú f.szok a 888-on és selyemzsinór a szövetségi kapitánynak a Ripostban – megnéztük, mi újság az alternatív valóságban.

A Magyar Idők publicistája szerint a menekültek beengedése nagyobb bűn volt a németektől, mint a holokauszt

„Önök például immáron több mint hetven éve megszállottan és önsorsrontó módon ostorozzák önmagukat – értsd: az egész német nemzetet! – a második világháború bűnei miatt, immáron a negyedik generáció születik meg lassan, amelyiknek szembe kell néznie az örök és jelek szerint soha el nem múló német lelkiismeret-furdalással, önostorozással, kisebbrendűségi érzéssel és frusztrációval, csak azért, mert dédszüleik elkövettek egyszer valami szörnyű bűnt.

(Egy szörnyű bűnt, amelyért persze súlyos felelősség terheli az első világháború győzteseit, a leginkább a németséget és a magyarságot megalázó, nyomorba döntő, cinikus, kegyetlen és aljas antanthatalmakat, amelyek idestova száz éve mossák kezüket, és az igazságosztó, továbbá a morális orákulum szerepében tetszelegnek. Miközben ők az egyedüli felelősei a második világháború kitörésének, és így társtettesei a második világháború minden iszonyatának.) (…)

A lelkét, tartását, hitét, hagyományait és múltját vesztett németséggel ugyanis bármi megtehető.

Többek között az is, hogy megkérdezésük nélkül és akaratuk ellenére rájuk lehet szabadítani az egész harmadik világot, Afrikát és a Távol-Keletet, no meg a Közel-Keletet is persze, mindent és mindenkit, akiknek szörnyű sorsáért önmagukon kívül szintúgy a dicső antanthatalmakat terheli a legnagyobb felelősség, úgy is, mint az egykori legnagyobb gyarmattartókat. (…)

Megerőszakolják, megbecstelenítik a német asszonyokat, lányokat, adott esetben öregasszonyokat is, olykor – sajnos egyre gyakrabban – meg is ölik áldozataikat, és a német reakció erre az, hogy „egyetlen etnikumot sem lehet a bűnnel azonosítani, a rasszizmus pedig amúgy is tilos; nézzünk inkább félre, és leginkább hallgassunk, nehogy nagy zaj legyen ezekből a dolgokból, hát hova is vezetne az!”.

Így vezetik ki önök saját magukat a létezésből. (…)

Ezt csinálták maguk a saját hazájukból. A fekete-erdei klinika és a Derrick irigyelt, csodálatos és csodált, tiszta, rendes és gazdag világából. Maguk nagyobb bűnt követnek el most, mint dédszüleik akkor elkövettek, és akikre hivatkozva most megteszik azt, amit megtesznek.”

Völner Pál felmondta a kormánypropagandát a Pesti Srácoknak

„A nyomásgyakorlás és a támadás már el is kezdődött, és ehhez Sorosnak mindenhol megvannak az emberei. Az összes vitánk Brüsszellel lényegében egy ügy körül forog, miszerint a schengeni határt komolyan kell-e venni, meg lehet-e védeni, a menekültügyi egyezményt az eredeti értelmében kezeljük, vagy a bevándorlást egy pozitív folyamatnak tekintjük? Ezek ideológiai viták, amik arról szólnak, milyen Európát képzelünk el. (…)

Ha Soros György behatol a politikába a pártokon, a képviselőkön, a tudományos életen keresztül, miért pont a bírói ág lenne ettől mentes? Olvashattuk a hírekben, hogy legutóbb az amerikai ügyészválasztásokba is kőkeményen beszállt, hogy olyan személyek kerüljenek kiválasztásra, akik lekötelezettjei. A magyar bírósági rendszer azért persze messze van attól a veszélytől, hogy így történjen a bírák kiválasztása, ám az mindenesetre nagyon furcsa, hogy kimondottan a menekülteknek hazudott migránsokkal kapcsolatos nézeteket akarták a bírók között elterjeszteni, majd a tréningeket tartók ügyvédként jelentek meg a bíróságokon… A Soros-hálózat egyértelműen veszélyt jelent a magyar igazságszolgáltatásra, még a bíróságokon keresztül is azon dolgoznak, hogy minél több migránst hozzanak be.”

Az Origo „párhuzamos valóságokról ír a Jobbikkal kapcsolatban

„Toroczkai László jelezte, hogy több százan csatlakoztak az általa életre hívott platformhoz. Mindeközben Jakab Péter jobbikos szóvivő az eseményekre reagálva azt mondta az M1 stúdiójában, nemhogy nem szakad a Jobbik, de még lemorzsolódás sincs. Párhuzamos valóságok. (…)

Korábbi szeretőjével ellentétben a radikálisokhoz sorolt Volner nem csinál erkölcsi kérdést a Jobbik széthullásából. Pártbeli pletykák szerint a pártvezetés felajánlotta neki, hogy vezetheti a párt EP-listáját jövő májusban, ez pedig azt jelenti, hogy egy év múlva több millió forintos fizetésért Brüsszelben politizálhat az egykori rendőrkapitány.”

„Elittudatú f.szok nagy menetelése” a 888-on

„Ki ne szeretne elit lenni? Meg értelmiségi? Ezek azok a közkedvelt címkék, melyeket a bátorság és műveltség pózában tetszelgő emberkék szívesen aggatnak magukra.

A mutatvány lényege ugyanaz, mint amikor az egyszeri gyurmázó a konditeremben egy órából tizenöt percet tölt a tükör előtt, hátha látszik az a néhány milliméteres növekedés a bickóban az előző alkalom óta – csak ez utóbbi legalább őszinte, és nem is akarja másnak mutatni magát.

Nem így az, akinek értelmiségi elittudata van, és e tudat révén élesen elválik a nem értelmiségi nem elittől. A pórnéptől, a birkáktól. Őket azért alkotta meg az Úr, hogy csüngjenek az elittudatú értelmiségi minden szaván, hiszen ő közvetíti nekik a kultúrát, az eszmét, a szellemet.”

A Ripostot olvasva kezdenénk félteni állásunkat Georges Leekens helyében, aki „ennél ne­vet­sé­ge­sebb alig le­hetne”

„A belga ka­pi­tány eddig meg­bu­kott Ma­gyar­or­szá­gon, de még min­dig magát fé­nyezi.

Három vereség és egy döntetlen a fehéroroszok ellen – eddig ez Georges Leekens lesújtó mérlege a magyar fociválogatott kispadján. A szurkolók a távozását követelik, a szakma sem áll ki mellette, ő azonban konok marad. Kritikusait nyugtatja, s a gyenge játékoskeretben látja a hiba fő okát.”

Bréking nyúz, 2018. 06. 05. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origo ezúttal az olasz kormányt támadó Soros ármánykodásairól rántotta le a leplet, de nincs nagy baj, az új olasz belügyminiszter ugyanis példaképként tekint Orbánra. Novák Előd elmondta a Lokálnak, hogy Simicska miatt tették ki a Jobbikból, de lehet, hogy a lap lemaradt egy brosúrával, mert Orbán egykori jó barátja már egy kicsit megint barátja Orbánnak. Pedagógusnap után két nappal a Ripost kiderítette, hogy a tanárok is hálapénzért dolgoznak.

Origo: Soros már az olaszok ellen is mesterkedik

„Alig alakult meg a Guiseppe Conte vezette új olasz kormány, Soros György máris megtámadta azt a bevándorlásellenessége miatt. Matteo Salvini belügyminiszter azonban keményen visszavágott, és Magyarországban lát új szövetségest.

Soros mondanivalóját egy viszonylag jól bevált hazugsággal kezdte: Matteo Salvinit Vlagyimir Putyin orosz elnök bábjának nevezte, és minden bizonyíték hiányában arra utalt, hogy Moszkva pénzeli a pártját, a Ligát.

Amikor tehát a migránspárti milliárdosnak nem tetszik a szabad és demokratikus választások kimenetele, és ennek eredményeképpen olyan kormány alakulása, ami nem az ő érdekeit szolgálja, akkor rögtön egy összeesküvés-elméletet kreálva, Putyint „sejti” a háttérben. (Origo: Soros György megtámadta a bevándorlásellenes olasz kormányt)

888: Az új belügyminiszter felnéz Orbánra

„Az új olasz belügyminiszter megdicsérte példaképét, Orbán Viktort. A jobboldali Liga vezetője, Matteo Salvini korábban egy interjúban már kifejtette, hogy ő példaképként tekint Orbán Viktorra.

Az olasz választási kampányban kurrens téma volt a migránsok kitoloncolása, a Liga nevű jobboldali párt 500 000 bevándorló visszaküldésével kampányolt.” (888: Az új olasz belügyminiszter megdicsérte példaképét, Orbán Viktort)

Ripost: Szájfeltöltést kért a tanárnő a szülőktől

„Az évzáró közeledtével örökös vita a szülők között, hogy mennyi pénzt illik vagy kell költeni a gyermekek tanárára. Mire a szülő kifizette a nyári táborokat, megvette az évzáróra az ünneplőt és felruházta a gyereket a nyárra – hiszen a tavalyit rég kinőtte –, akkor még mélyen a zsebébe kell nyúlni azért is, hogy a tanárok megfelelő ajándékot kapjanak. Aki vonakodik, azt a többiek kinézik maguk közül.

A tanárok pedig – észlelve az ajándékozó kedvet – egyre drágább ajándékokat kérnek, és néhol már az évzáróról szóló tájékoztatóba is beleírják az igényeiket! A Ripost beszélt olyan anyukával, ahol a tanár százezer forintos wellnesshétvégét, másutt 90 ezer forintos sportbiciklit kért, egy másik szülő pedig elmondta, hogy a tanárnő szájfeltöltést szeretett volna kapni. Nyilvánosan kevesen vállalják a véleményüket, hiszen félnek attól, hogy a gyereküket éri miatta retorzió. A két gyermeket nevelő Kerényi Orsolya azonban úgy véli, beszélni kell erről a jelenségről, különben egyre inkább elharapózik.” (Ripost: Hálapénz az iskolában? Wellnesst, biciklit kérnek a tanárok)

Lokál: Simicska miatt kellett Novák Elődnek mennie a Jobbikból

„Egészen indulatos bejegyzést tett közzé a Jobbikból kizárt Novák Előd. A politikus azt állítja, a pártból többen is azzal keresték meg, hogy milliárdos vállalkozó nyomására kellett távoznia a Jobbikból.

„Simicska Lajos nyomására záratott ki engem Vona Gábor a Jobbik-frakcióból két éve, miután az oligarcha korrupciós ügyei miatt tiltakoztam és feljelentést tettem – erről tájékoztatott az utóbbi időszakban a párt több prominense, akik eddig Vona bizalmi körébe tartoztak, de már látják, hogy hiba volt követni őt” – áll a bejegyzésben. (Lokál: Novák Előd: Simicska nyomására záratott ki Vona a Jobbikból)

Bréking nyúz, 2018. június 3. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Ripost még mindig nem tud lejönni a szerről, mentálisan az Origo is veszélyeztetett, merthogy nekik is mindenről AZ jut az eszükbe, a migránsok persze és Soros, és hát a PestSrácok sem marad ki a méjnsztrímből, de nekik a migránsozás mellett még a Mazsihisz befeketítésére is maradt erejük, a 888-nak ezúttal mindössze Merkel mesterkedéseinek leleplezésére futotta.

Ripost: Soros be­in­dí­totta a Bal­kán-ter­vet, há­ló­zata min­de­nütt ott van

„Kü­szö­bön az új mig­rá­ciós vál­ság, Auszt­ria már a ha­tá­rai le­zá­rá­sára ké­szül. Több tíz­ezer mig­ráns a Bal­kán­ról Nyu­gat-Eu­ró­pába tart, út­ju­kon a Soros-szer­ve­ze­tek em­be­rei se­gí­tik őket, és azon dol­goz­nak, hogy a ha­tá­lyos tör­vé­nye­ket is ki­játszva le­bont­sák előt­tük az aka­dá­lyo­kat.

Az új nyugat-balkáni útvonal Albániát, Montenegrót, Bosznia-Hercegovinát, Horvátországot és Szlovéniát érinti. Egy, az Origón publikált elemzés azt mutatja meg, hogy miként hálózta be Soros György a Nyílt Társadalom Alapítványon keresztül ezeket az országokat is.

A Soros-szervezetek a migrációt mint pozitív folyamatot igyekeznek bemutatni a társadalom számára és azon dolgoznak, hogy lazítsanak a bevándorlási rendszer merevségén””.

Origo: Egyre nő a muszlim terrorveszély, több terrorelhárító lesz a briteknél

„Kétezer fővel bővítik a terrorizmusellenes elhárító és hírszerző szolgálatok létszámát – közölte Sajid Javid. A konzervatív párti brit kormány új, átfogó terrorellenes stratégiáját egyébként hétfőn ismerteti a londoni alsóházban.

A brit belügyminiszter hozzátette: a stratégia része az is, hogyaz MI5 az eddigieknél sokkal több információt oszt meg más szervezetekkel.

Javid szerint a terrorfenyegetésről gyűjtött információkat a jövőben a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályán kívül megkapják a helyi, kisebb közösségek rendőrségei és egyes esetekben az önkormányzatok is.”

888: Merkel szeretné, ha Európa megbékélne a migránskvótával

„A politikus a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi lapban közölt interjúban kiemelte, hogy az EU külső határának biztosítása, a közös menekültpolitika és a küzdelem a menekülésre kényszerítő okok felszámolásáért mind-mind létfontosságú ügy, „egzisztenciális kérdés Európa számára”. Arra a kérdésre, hogy elégséges-e a határvédelem javítása, azt mondta, hogy

fel kell építeni egy közös menekültügyi rendszert, amelyben minden országban hasonló mércék alapján döntenek arról, hogy ki kaphat menedékjogot.”

Rámutatott, a jelenlegi széttartó szabályozás miatt ugyanannak a származási országnak az állampolgárai egészen más valószínűséggel szereznek tartózkodási jogot Németországban, mint például Franciaországban. Elmondása szerint az új rendszer kiépítésének utolsó szakaszában valóban meg kell teremteni egy „közös európai menekültügyi hatóságot, amely egy egységes európai menedékjogi szabályozás alapján lebonyolítja a menekültügyi eljárásokat a külső határokon”.

PestiSrácok Izrael és a magyar kormány ellen kampányolt a Mazsihisz képviselője

„Ugyan a Mazsihisz hivatalosan nem politizáló intézmény, mégis arra lettünk figyelmesek a választás során, hogy a baloldali zsidó szervezet aktívan támadta az akkori kormányt, nem egyszer Izrael-ellenes összeesküvés-elméleteket terjesztve. Főszereplőnk Nagy Ákos, aki egy tavaly év végi cikk szerint a Mazsihisz kommunikációs igazgatója. Nagy a Pázmányon tanult Lovas István médiaszakján, 2008-ban még a Köves Slomó-féle konzervatív EMIH-et támogatta nyilatkozataival, a Mazsihisz lehetséges leváltóiként üdvözölve őket.

Mára azonban változtak az idők, Nagy azóta Heisler András jobbkeze és a Kidma nevű baloldali zsidó ifjúsági csoport vezetője lett.

Ezután az egykor volt belügyi tudósító  Stefka István fémjelezte pestiSrácok hosszan idéz a Kidma Facebook oldalán megjelent szövegekből, amelyek azonban a külső szemlélő számára annyira érdektelenek, hogy még a Pesti Srácok olvasóit (már amennyiben vannak ilyenek) olvasóit sem érdeklik, a mi olvasóinkat pedig tisztelettel megkíméljük unalmas szövegek olvasásától.”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!