Kezdőlap Címkék Rendszerváltás

Címke: rendszerváltás

Az ősbűn

Az alaphelyzet úgy nézett ki, hogy Magyarország a rendszerváltáshoz a világpiacon eladhatatlan árukat gyártó vállalatok tömegével érkezett (a „szocialista” KGST öröksége). Ehhez hozzájárult, hogy az aktív lakosság gyakorlatilag csak párttagokból és dolgozókból állt, mert a vállalatvezetőknek nem a piacot kellett kiszolgálni, hanem a minisztériumot (= kontraszelekció), ezért „vállalkozó”-ként szinte senkisem volt hadra fogható. A vállalkozó hiányon túlmenően már csak egyvalami nem volt. Tőke.

Elmondható tehát, hogy az ország kapitalista működéséhez a következők nem álltak rendelkezésre: termék, vállalkozó és pénz. Egyetlen lehetőség maradt, mindezt külföldről kellett importálni. Az persze nem tagadható, hogy néhány magyar megérezte az idők szelét, és „keletkeztek” hazai tőkések is több-kevesebb sikerrel, erre sikertelen példa Széles és az Ikarusz, sikeres példa Széles és a Videoton, Gyurcsány és a MOTIM, Csányi és az OTP.

A kamikáze Antall kormány az összeomlás közepette két dolgot tehetett: eladja a kapós vállalatokat egy külföldi tőkés cégnek vagy egy vállalkozónak (pl. Ganz), és bezárja azokat, amelyeket nem vesz meg tőle senki. Az utóbbiakból szabaddá vált, aránylag képzett és aránylag olcsó munkaerőt felajánlja az ide bejövő külföldi tőkének (pl. AUDI). Sajnos mindez kevésnek bizonyult, és az ország gazdaságilag lejtőre került, ugyanis a külföldi tőke a rengeteg utcára tett, képzetlen, de ahhoz képest drága munkaerővel nem tudott mit kezdeni. Ezt a „nép” is így látta, mert leváltotta az MDF-et Hornra, hátha újra lesz 3,60-as kenyér.

Horn egy pár hónapig nem csinált semmit, még szerencse, hogy ’95 elején Párizsban találkozott Lámfalussyval, aki közölte vele, hogy „Gyulám, ez így nem mehet tovább”. Horn ezt megértette, ami onnan tudható, hogy ekkor lett kinevezve Bokros és Surányi, akik szépen elinflálták a forintot (ehhez két ember kell, Bokros inflálta, Surányi meg hagyta = nem védte meg magas kamattal), és az ország olcsóvá válásával elkezdett beömleni a képzetlen munkaerőt is foglalkoztató külföldi tőke. Ebből következően az ország villámgyorsan elindult fölfele. A multik mellett egyre-másra létesültek a kisebb termelőüzemek, többek között vidéken is (ott főleg könnyűipar, varrodák, bútorüzemek, cipőkészítő üzemek, de műhelyek is), ami azért volt fontos, mert a vidéken élők 25 – 30 %-át kitevő, jórészt képzetlen népességet a munkaerőben ma már keveset igénylő mezőgazdaság nem tudta eltartani (ma sem tudja, ezért van közmunka). Magyarországnak tőkéje, technológiája és főként a világpiacon eladható saját terméke nem volt (ma is csak alig van), de azt szívesen hozták a németek meg az osztrákok, végül is európai ország, nincs messze, az infrastruktúrája elfogadható, a munkaerő olcsó (Bokros sei Dank), képzettség meg ezekhez a kisüzemekhez annyira nem volt szükséges. Az olcsó munkaerőt tekintve azért voltak képzettek is, ezeket a multik foglalkoztatták sikeresen (= „éltanulók lettünk”; ipari fejlődés 1995 – 1998 között: 4,5 % – 3 % – 11 % – 12 %).

Aztán jött a Tocsik ügy, és a nagyon utált Bokros érával súlyosbítva ezt már Horn se bírta politikailag. Így aztán megbukott, Orbánék meg beleültek a készbe. Két évig nem csináltak semmit, csak vitették magukat a langy bokrosi hullámokkal (ipari fejlődés 1999 – 2000 között: 10,5 % – 18 %), de aztán valaki (Matolcsy?) a homlokára csapott, hogy ebből így nem lesz világraszóló siker, mert a 4 – 5 % körüli éves GDP növekedéssel nem érjük be belátható időn belül napéldául Ausztriát. Ahhoz 7 – 8 % kellene. Évente. Kézenfekvő volt a módszer: pénzt kell önteni a nép közé (sajnos Orbánék ma sem tudnak többet ennél), azzal meglódul a kereslet, a pékek tíz zsemle helyett tizenkettőt fognak sütni, sít, sít, heuréka. Igen ám, de önteni való pénz nem volt (az soha sincs), fenti okból kitalálták, hogy majd jól megemelik a minimálbért, azt ugyanis nem az államnak kell fizetni, hanem a cégeknek. Örült az állam (több adóbevétel, több fogyasztás, nagyobb GDP, és mivel a GDP arányos államadósság egy hányados, még az is csökkent kisujjmozdítás nélkül. Örültek a munkavállalók is, mert több pénz állt a házhoz. Egy darabig. Aztán a kis könnyűipari cégek a megnőtt munkaerő költség miatt úgy elmentek innen, mint a sicc. Ez az elmenés nagyrészt már Medgyessy regnálása alatt történt, mert a gépleszerelés, végkifizetések, adminisztráció nem megy egyik napról a másikra, kapott is a kormány a Parlamentben a FIDESZ-től, hogy Medgyessyék elüldözik innen a cégeket, de hát hazudtak Orbánék már máskor is, nem volt gond nekik. A teljesen eszetlen módon duplájára megnövelt minimálbér hatására az ipari fejlődés az Orbán kormány utolsó két évében drasztikusan visszaesett (2001.: 4 %, 2002.: 2,5 %), az ország munkaerő olcsóságból következő versenyképessége pedig zuhant.

Persze, tettek még Orbánék mást is a „gazdasági felpörgetés” érdekében, mégpedig a támogatott kamatú lakáshoz jutási kölcsön bevezetésével, azaz az építőiparnak az adófizetők számlájára való felfuttatásával. Ezt az ország összes adófizetőjének pénzéből az ország 5 %-a használta ki, ennek kb. a fele (akiknek eleve volt pénzük) nyerészkedési célból, a 2. vagy 3. lakás családi megszerzése érdekében (az adófizetőknek máig nem köszönték meg), de aztán kiderült, hogy a kedvezményes hitel akkora terhet ró az államháztartásra, amelyet kibírni nem lehet. Végül Medgyessynek kellett leállítani (kapott is érte hideget-melege a Parlamentben – ki találja ki, hogy kitől?). Jórészt ennek következménye lett aztán a devizakölcsönök 2000-es évekbeli aranykora, ha a szomszéd, ismerős, barát tudott lakáshoz jutni, akkor én sem maradhatok ki szemlélet alapján. Az viszont nem közismert, hogy a devizahitelesek még mindmáig jobban jártak, mintha forinthitelt vettek volna fel, fenti okból sosem a devizahitellel volt baj, hanem a hitellel. Azt nem tudja a zemberek egy része fizetni. Pont úgy, ahogy ilyen tömegben a FIDESZ támogatott kamatú lakáskölcsönét se tudná az adott része, ha Medgyessy Orbánék követelésére meghagyja.

Amit Medgyessy még Orbánéktól örökölt, az néhány szakma kiürülése, mégpedig a közszolgálatban. A ritka ostoba módon duplájára emelt minimálbér a többi piaci bért is megnyomta (az állami szektort persze nem), és a tanítók, tanárok, nővérek tömegesen hagyták ott az iskolákat meg a kórházakat a több pénzért. Medgyessy úgy gondolta, a közszolgálati béreket felemeli, és ad 13. havi nyugdíjat, meg 13. havi fizetést, ezzel az egyensúly a reálszféra, a közszolgálati szféra és a nyugdíjszféra között helyreáll, aztán bokrosi mintára megint elinflálja a forintot, és Orbánék közgazdasági ámokfutása az olcsóságunk miatti újabb gazdasági ugrással máris korrigálva van (akkoriban még nem lett volna probléma elinflálni a forintot, lévén devizahitelesből elég kevés).

A terv lángelmés volt, csak az időzített bombával nem számolt. Az időzített bombát Járainak hívták, és Orbán örökségeként ült az MNB elnöki székében. Hát ő aztán „küzdött az infláció ellen” (meg is kapta a jutalmát érte már előre az első Orbán kormány által megszavazott horribilis fizetéssel, utána meg a Lex Járai formájában). Járai nem úgy „küzdött”, mint Surányi, aki hagyta Bokrost inflálni, hanem ellenkezőleg, 12 %-os kamat, bivalyerős forint (230 forintos euró), Járai győzött, László Csabáék vesztettek, pluszként az ország is, mert akkora kár érte, mint ilyen rövid idő alatt még soha. A könnyűipari cégek naná, hogy nem jöttek vissza, az import olcsó lett, a pénz ment ki az országból, a nem minimálbéres multijaink exportbevétele pedig az erős forint miatt csökkent, így GDP növekedéssel nem tudtuk kinőni azt a közszolgálati béremelést és 13. havi nyugdíjat, amit Medgyessy vezetett be. Fentiek miatt szidják ma a közgazdászok szegény Medgyessyt, pedig legelsősorban Járai volt az, aki az akkor Magyarországot sújtó, nem kicsi gazdasági kárért felelős. Hogy kinek a bíztatására, az ismert, hogy tudatosan-e, az némileg bizonytalan (mivel Járai feltehetően nem ostoba, a helyzet még szomorúbbnak látszik).

Következett azonban Orbánék áldásos tevékenységéből még valami. Mégpedig egy nagyon keserves esemény: Magyarország a ráoktrojált bérnövekedéssel túlfogyasztóvá vált (a termeléshez képest a jövedelmek előreszaladtak), és ezt valakinek helyre kellett állítani, mert a hitelfelvétel nem folytatódhatott a végtelenségig. Az Orbán-féle nehézssúlyú gazdasági saller hatásain Medgyessy csak rontott, helyrehozni Járai miatt nem tudta, maradt Gyurcsány, mint végső lehetőség, egyben áldozat. Megjegyzendő, hogy a túlfogyasztás visszafogása igenigen kellemetlen feladat (megszorítások, addig ingyenes szolgáltatások részbeni fizetőssé tétele, stb.), pláne, ha a nép nem tudja, hogy a helyrehozó nem azonos az elkövetővel. Mert nem tudja ám! És nem is mondta meg neki senki.

Így indult a sztori, amely végül, hála kiváló értelmiségünknek és derék, rájuk hallgató népünknek, Gyurcsány totális lenullázásához, és Orbán első kétharmadához vezetett. Ennek a rendkívül sikeres akciónak egy egész ország issza immár 13 éve a levét (kivéve a  gyevi bíróékat), és ahogy látszik, még fogja is egy darabig.

De az már egy másik történet. És az sem vidám.

Kész a III/3-as főtisztek listája

33 évvel a rendszerváltás után tette ezt közzé Tabajdi Gábor  történész arról a belső elhárításról, melyet feloszlattak a szocialista rendszer bukásakor. 600 név és 131 fotó szerepel a könyvben, melyet az 56-os intézet adott ki.

“A történelem nem a kémregények világa. A diktatúra állambiztonságának hétköznapjai sok esetben irodai papír munkát jelentenek” – mondta Tabajdi Gábor  történész a valasz.hu portálnak. Kiemelte Harangozó Szilveszter tábornok személyét. Ő Péter Gábor titkárságán kezdte meg karrierjét vagyis az ÁVH keretei között kóstolt bele az állambiztonsági munkába. Jegyezzük meg, hogy Kádár János felesége is ott dolgozott, ezért volt Péter Gábor altábornagy, az ÁVH vezetője Kádár esküvői tanúja. A Rajk per idején 1949-ben Kádár János és Péter Gábor gyakran együtt hallgatták ki a félig agyonvert kommunista vezetőt, akivel együtt irányították az illegális pártot 1945 előtt. Péter Gábort 1953 elején tartóztatták le cionista összeesküvés vádjával – Sztálin parancsára.

A szovjet diktátor halála után a per folytatódott Péter Gábor és más ÁVH vezetők ellen, de a cionizmust törölték a vádak közül. Harangozó Szilveszter fontos szerepet töltött be a megtorlásokban 1956 után. 1971-től vált a III/3-as főosztály vezetőjévé. 1985-ben a belügyminiszter helyetteseként az állambiztonság főnöke lett.

“A megismert főtisztek egynegyedének volt ávós múltja” – hangsúlyozta Tabajdi Gábor történész. Aki azt is elmondta, hogy

”1956 után az ávós állomány 99%-át átigazolták.”

Az ávós nem vész el csak átalakul

Hova tűnt az ÁVH csapata? Szovjet hatásra az állambiztonsági tisztek fontos posztokra kerültek a minisztériumokban, államigazgatási szervekben vagy a sajtó irányításában. Jurij Andropov, aki a Szovjetunió budapesti nagykövete volt 1956-ban egész pályafutása során “magyar komplexusban” szenvedett miután látott ávós tiszteket faágra akasztva. A Mitrohin archívumból kiderült, hogy ő javasolta az állambiztonsági hálózat kiterjesztését, melyet azután a KGB elnöki pozíciójában 1967-1982 meg is valósított. A döntésképtelen kommunista párt helyett az állambiztonságot szánta a rendszer vezető erejének.

A fontos információkat a szolgálat magának tartotta meg. Amikor 1982-ben Jurij Vlagyimirovics Andropov a kommunista párt főtitkára lett, akkor kiderült: szinte egyedül ő tudja áttekinteni a helyzetet, mert információi csakis neki vannak igazán. Gorbacsov emlékirataiban azt írta:

“1983-ban mint a politikai bizottság tagja és a központi bizottság titkára megkértem Andropovot Rizskovval, a Tervhivatal elnökével együtt, hogy mutassa már meg a költségvetés valós számait!” Mire a válasz: „túlságosan sokat kértek elvtársak!”

“1962 után Magyarországon az állambiztonság a kemény fellépés helyett a manipulációt választotta” – hangsúlyozta Tabajdi Gábor.

Sajnos azzal a kérdéssel nemigen foglalkozik, hogy mi lett a belügyi főtiszti karral a rendszerváltás után. Pedig Andropov árvái Magyarországon továbbra is fontos szerepet játszottak és játszanak a közéletben. Nemcsak nálunk van ez így hiszen Iliescu Romániában, Babis Csehországban vagy Bojko Boriszov Bulgáriában  az állambiztonság főtisztjei voltak már a kommunista időkben is. Ami még ennél is érdekesebb: a nemzeti együttműködés rendszere sok tekintetben Andropov öröksége. A hálózat, amely mindent és mindenkit ellenőriz, és amelyet személyesen a nagy vezér irányít nagyon is ismerős nálunk is.

Csakhogy a III/3-as dokumentáció jelentős részben megsemmisült. Miért? Amikor a belügyesek rájöttek, hogy a rendszerváltozás elkerülhetetlen, akkor nekiálltak az iratok megsemmisítésének, de észrevették, hogy nem érnek a végére pedig azok a legérdekesebb információk. Ezért azután hozzáláttak az utolsó időszak megsemmisítésének. “Így maradt meg a közepe a III/3-as dokumentumoknak” – nyilatkozta Tabajdi Gábor történész a valasz.hu-nak.

“Nem tartható fenn az USA hegemóniája”

Jeffrey Sachs professzornak, aki a rendszerváltás idején tanácsadóként működött több egykori szocialista országban Kelet és Közép Európában, és aki jelenleg a New York-i Columbia egyetem közgazdász professzora, az a véleménye, hogy nem tartható fenn az USA vezető szerepe a világon. 

“Washington az amerikai hegemónia fenntartásáért harcol annak ellenére, hogy már régen nincs esélye az Egyesült Államoknak a globális dominanciára. A BRICS országok – Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél Afrika, ezen belül különösen Kína és India – felemelkedése alapvetően megváltoztatta a geopolitikai realitást. A nemzetközi berendezkedés már több pólusúvá alakult, de ezt az amerikai politikusok még nem értik meg. Ők megrekedtek egy olyan világszemléletben, mely már legkevesebb harminc éve idejétmúlt. Az Egyesült Államoknak el kellene fogadni a multipoláris világot” – javasolja Jeffrey Sachs professzor. Szerinte “Európának arra kell törekednie, hogy helyreállítsa a kapcsolatait Moszkvával. Az Egyesült Államok több háborút indított a világon mint bárki más, az Európai Unió mégiscsak szövetséges kapcsolatban áll vele. Európának ezért újra kell a kapcsolatait terveznie Oroszországgal.”

Orbán és Moszkva

“Orbán Viktor az egyetlen olyan európai vezető, aki reálisan látja az ukrajnai helyzetet”

– állítja Jeffrey Sachs, aki a Magyar Nemzetnek nyilatkozott.

“A magyar miniszterelnök érti, hogy az ukrajnai háború értelmetlen és szükségtelen, melyet a NATO tervezett keleti bővítése idézett elő. Ameddig tart ez a háború addig ez zsákutcát és tragédiát jelent Ukrajna számára.

Orbán Viktor – a többi európai vezetőtől eltérően – azt is felismeri, hogy

Oroszország nem fogadna el vereséget a csatatéren hanem nukleáris konfliktussá eszkalálná az ukrajnai háborút”

– nyilatkozta a Magyar Nemzetben Jeffrey Sachs professzor, a New York-i egyetem tanára.

Ott voltam az Országgyűlésben

Igen, már megint az a megtiszteltetés ért, hogy ott lehettem ma az Országgyűlésben. Persze nem személyesen, személyesen már tizenkilenc éve nem voltam jelen parlamenti ülésen, mivel az SZDSZ akkori vezetői nem akarták, hogy továbbra is országgyűlési képviselő legyek.

De ma ott voltam a távolból, hiszen megint engem támadtak az Országgyűlésben napirend előtt. Az újdonság az volt a dologban, hogy ezúttal nem fideszes államtitkár támadott, mint korábban már többször is, hanem Ungár Péter, az LMP képviselője. Idéznem kell mai napirend előtti beszédéből. Íme:

„Amiről most beszélünk, az az ellenzéki előválasztás, ami azért nagyon fontos, mert az én személyes és közösségem politikai krédójával megegyezik. (…) Milyen előválasztásra készülünk? (…)

A helyzet az, hogy az LMP szerint az előválasztás lényegi kérdése az, hogy a neoliberális elmúlt tizenkét évvel szemben nem lehet neoliberális választ adni.

Mi azt gondoljuk, hogy az állam lehet jó gazda, azt gondoljuk, hogy az újraelosztás egy jó dolog, és mi azt gondoljuk, hogy a társadalmi és környezeti fenntarthatóság melletti jelölteket kell az előválasztáson kiválasztani, és ezért is támogatjuk, hogy Karácsony Gergely legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. Az a helyzet, hogy ha 2022-ben kormányváltás lesz, akkor sajnos, tisztelt kormánypárti képviselőtársak, véget fog érni az a világ, amelyet Szijjártó miniszter úr úgy jellemzett, hogy Önöknek fontosabbak a német autógyárak érdekei, mint a környezetvédelmi szabályozások.

Ennek a világnak vége lesz, és a

német autógyárak és a német tőke helyett a magyar választópolgárok érdekében fogjuk kormányozni az országot.

Énnekem az az álláspontom, hogy a Fidesszel szemben a nyugati mintakövetés és az Európai Unió kritikátlan másolása nem helyes politika. Ki kell tudnunk azt mondani, hogy az Európai Unió vezetése és a Fidesz szövetségesek, és mi mind a kettőnek az ellenzéke vagyunk. Az a helyzet, hogy a Fidesz, úgy tűnik, visszatalált liberális gyökereihez az elmúlt időszakban, hiszen amit Önök végrehajtottak itt, ebben az Országgyűlésben, az az egyetemi szféra teljes privatizálása volt, egy olyan dolog, ami Bauer Tamásnak nagy lelki örömet okozott volna valószínűleg.

Visszatértek oda, ahonnan indultak, a Szabad Demokraták Szövetségének ifjúsági tagozataként.”

Le kell szögeznem, hogy nekem nem okoz semmiféle lelki örömet az, hogy az Orbán-rendszer az egyetemeket állami egyetemből Fidesz-egyetemmé alakítja azzal a nyilvánvaló céllal, hogy hosszú távra biztosítsa az Orbán által Kossuth-rádióban nem internacionalistának, nem globalistának nevezett „nemzeti” világkép hegemóniáját. Mert ez és nem más ennek az átalakításnak a funkciója az orbáni politikában. Privatizációról nincs szó, a Fidesz által a maga hűséges káderei révén irányított és az állami költségvetésből finanszírozott, az állam által átadott vagyonból élő, semmiféle piaci vagy nyilvános kontrollnak nem alávetett intézmények nem magánintézmények. Nekem ez akkor sem okoz örömet, ha Ungár Péter nem érti, hogy a fideszesítés nem privatizáció.

Annak, amit a Fidesz csinál, sem hozzám, sem az SZDSZ-hez semmi köze. Azt is mondhatnám, hogy ezt a feltételezést kikérem magamnak.

Kétségtelen, hogy mi Ungárral egy sor alapvető kérdésben nem értünk egyet. Én bizony azt gondolom, hogy a mai Fidesztől eltérően számomra a gazdasági és politikai pluralizmussal: magántulajdonra épülő kapitalizmussal és parlamenti demokráciával jellemezhető Nyugat a modell,

a rendszerváltás számomra a szocialista tervgazdaságnak kapitalista piacgazdasággal, az egypárti önkényuralmat parlamenti demokráciával való felváltását jelentette.

Többek között azért, mert a gazdasági életben az állam nem bizonyult jó gazdának, ezért volt helyes privatizálni az állami ipari és kereskedelmi vállalatokat, a bankokat, ezért privatizálják Nyugat-Európában is a korábban állami kézben levő közlekedés vagy egészségügy számottevő részét is.

A mai Orbán Viktor és a mai Ungár Péter ezt szemlátomást tévútnak tekinti, szerintem viszont az orbáni haveri kapitalizmustól és egypárti önkényuralomtól ehhez az irányhoz kellene visszatérni. Orbán haveri kapitalizmusának természetesen semmi köze semmiféle liberalizmushoz, és engem elszomorít, ha

ma az ellenzékben is mintha egyre többen lennének, akiknek a liberalizmus Orbán Viktorhoz és Ungár Péterhez hasonlóan szitokszó.

Én az Európai Unió vezetésével szemben nem vagyok ellenzékben, én az Európai Unió vezetését, az európai demokráciák olyan vezetőit, mint Angela Merkel vagy Emmanuel Macron, Mark Rutte vagy Pedro Sánchez a magyar demokraták szövetségesének és nem ellenfelének tekintem, még ha nem is minden döntésükkel értek egyet. Őszintén érdekelne, hogy az ellenzék választási szövetségében mások, például Fekete-Győr András vagy Gyurcsány Ferenc mit gondolnak Ungár álláspontjáról, ők is ellenzékben látják-e magukat az Európai Unió vezetésével szemben, és hogyan fognak az LMP-vel közös programban megegyezni.

Tölgyessy Péter: Megint letértünk a nyugati útról

0

Száz éven belül most válik le negyedszer Magyarország a nyugati civilizáció útjáról – figyelmeztetett keserűen az alkotmányjogász esti előadásában. Csakhogy míg a két világháború idején és a szovjet megszálláskor külső hatalmak erősen beleszorították az országot, hogy ne a polgári demokratikus irányt válassza, addig most nincs ilyen kényszer. Szabad akaratunkból fogadunk arra, hogy a nyugati civilizációnak befellegzett, és inkább egy teljesen más gazdasági, politikai és civilizációs formát próbálunk ki.

Tölgyessy Péter a jezsuita rend budapesti központjában, a Párbeszéd Házában tartott előadást a Beteljesületlen reménység –1989 csodája, majd kudarcba fordulása címmel.

„1989 egyik nagy tévedése az volt, hogy azt hittük, ez egy rendes ország. Elég, ha kimennek az oroszok és demokratikus keretek jönnek létre” – mondta az SZDSZ (1990-1996), majd a Fidesz (1998-2006) egykori parlamenti képviselője. Magyarország, amely a 20. században mindig a „rossz oldalon” állt, a rendszerváltással történelmi esélyt kapott, hogy visszatérjen a nyugati világhoz. „De amit a történelem az egyik kezével adott, a másikkal rögtön el is vette”

2010 óta új rendszerváltás zajlik

Jelenleg már „a kínai berendezkedés nyugati szélén vagyunk”. A mostani magyar rendszer az alkotmányjogász szerint egyre inkább emlékeztet a kínai irányított kapitalizmusra, ahol az állampárt ellenőrzi a gazdaságot, és politikai vezetése megkérdőjelezhetetlen. A „rendszerben vannak tartalékok”, a Fidesz és Orbán Viktor pedig érzi, hogy mi kell a magyaroknak, miközben gazdaságilag kísérletezni kezdett – és sikereket ért el, tette hozzá.

Szerinte a Fidesznek nagy szerencséje is volt az utóbbi években, mert a nemzetközi gazdasági körülmények nagyban segítették az elmúlt két választás előtt, és a migrációs válság is Orbán Viktor kezére játszott.

Tölgyessy szavai szerint olyasmi zajlik most, ami már háromszor megtörtént. Válságban van a nyugat, Orbán ráérzett a trendre, övé lehet a jövő, mégis a magországokkal szembeni útra terelte az országunkat, jogi, társadalmi, politikai és gazdasági értelemben is.

Megtörtént ez már akkor, amikor a németeket követte az ország mindkét háborúban, majd amikor a szovjet oldalon volt az ország. Most saját erőből van a másik oldalon az ország.

Előadása végén Tölgyessy meglehetősen vészjóslóan azt hangsúlyozta, ha tényleg a nyugat alkonya van itt, Orbánnak lesz igaza, viszont, ha a nyugat csak átmeneti válságban van, akkor a miniszterelnök a rossz oldalra állt, és vele együtt – megint – Magyarország is. Az elmúlt száz évben negyedszer tértünk el, kevesen tudják, hogy ennek mekkora ára lehet, ha a nyugat meg tudja oldani a válságát.

(Forrás: 444, hvg.hu)

Háborúk, államosítás és a kitiltott család – A Zsolnay gyár története 2.

A gyárat világhírűvé tevő Zsolnay Vilmos halála után is a család kezén maradt a cég, voltak sikeres és kevésbé sikeres időszakaik is – a kommunista hatalomátvétel után aztán államosították a gyárat, a család több tagja ellen koncepciós per is indult. A rendszerváltás után a privatizáció sem ment egyszerűen. A világhírű gyárról szóló cikksorozatunk második része.

Cikksorozatunk első részét itt olvashatják.

A Zsolnay gyár kéménye.
Fotó: Pixabay

Zsolnay Vilmos halála után a cég vezetését Miklós fia vette át. Előbb az ipari termelés került előtérbe, majd a háború előtti években többek között az építészeti kerámiák és a kályhák voltak népszerűek. Továbbra is jelentős volt az export, amely Párizstól Szentpétervárig sok nagyvárosba irányult.

Az első világháború természetesen a gyárra is nagy hatással volt: megszűnt az építészeti és díszkerámiák gyártása, inkább csak ipari porcelánt (például szigetelőanyagokat) gyártottak, amelyek megfeleltek a hadi célokra.

A háború után általános volt a válság,

hiányoztak a nyersanyagok és az új határok is befolyásolták a piacokat. Ezt az időszakot a mindennapi használatra való porcelánok gyártásával élte túl a gyár.

1922-ben Zsolnay Miklós is meghalt, a céget ekkor unokaöccsei vették át. A következő évben újra megindult a fejlődés, nőni kezdett az alkalmazottak létszáma (újra elérte az 500 főt), és egyre inkább átálltak a porcelángyártásra: szigetelőanyagok mellett étkezéshez használt edényeket is gyártottak.

Zsolnay Vilmos születésének századik évfordulóján másfél éves előkészület után 1928-ban megnyílt a gyár múzeuma is. Itt többek között bemutatták az építészeti kerámiákat, a magastűzű zománccal készült dísztárgyakat, és persze volt egy nagy eozin-terem is.

A Zsolnay Múzeum kertje.
Fotó: Wikimedia Commons

Jött viszont a gazdasági világválság: a gyár termelése a felére esett vissza, megint el kellett küldeni 200 embert, a többiek heti munkaidejét pedig három napra csökkentették. A válságban lassan sikerült újra talpra állni, de azért folytathatták a terjeszkedést is: megvették a verőcei kerámiaüzemet, majd 1940-ben, miután a második bécsi döntés következtében Kolozsvár újra Magyarországhoz került, bérbe vették az ottani Iris gyárat.

A második világháború alatt a termelés újra visszaesett, majd teljesen le is állt.

Az ostrom alatt a budapesti gyárat bombatalálat is érte, Pécsen viszont nem szenvedett jelentős károkat az épületegyüttes, így tartalék nyersanyagokkal már 1945 januárjában újrakezdődött a munka. Az első termék a Szovjet Hősi Emlékmű pirogránit katonafigurája volt. Ekkor 377-en dolgoztak az üzemben, az év végére az utolsó békeév, 1938 termelési szintjének az egyharmadát sikerült elérni.

Eozin Zsolnay-fazék
Fotó: Wikimedia Commons

Hamarosan jött viszont a kommunista hatalomátvétel és az államosítás, ami a Zsolnayt sem kerülte el.

1948-ban vették állami tulajdonba,

és átkeresztelték Pécsi Zsolnay Porcelángyár Nemzeti Vállalattá. Az új igazgató a gyár egyik kommunista párttag dolgozója, Dallos Kovács József ke­mencemunkás lett.

A Zsolnay-családot pedig gyakorlatilag kitiltották a gyárból: azonnal ki kellett költözniük a lakásukból, szinte semmit nem vihettek magukkal, és évtizedekig nem is tehették be oda a lábukat, két családtagot leszámítva. Egyikük Zsolnay Vilmos dédunokája, Mattyasovszky Zsolnay László Kossuth-díjas vegyészmérnök volt, aki részt vett a gyár munkájában, a fejlesztésekben, egészen addig, amíg 1957-ben Amerikába nem emigrált; a másik pedig Vilmos lánya, a 92 éves Sikorski Zsolnay Júlia, aki egy rövid ideig még bejárhatott a saját műtermébe.

Mattyasovszky Zsolnay Tibor később így emlékezett vissza: „Az államosítást kimondó rendelet értelmében a ké­sőbb megállapítandó kártérítés ellenében

az államosítás tárgyát képezték a ter­melést szolgáló ingatlanok, gépek és berendezések, az árukészlet, a nyersanyag, a könyvelések és a készpénz.

Államosították a telkeket, a szőlőt, a mezőgazda­sági ingatlanokat, sőt még a borkészletet is.”

A család több tagja ellen koncepciós per is indult, többen börtönbe, a gyerekek közül pedig néhányan intézetbe kerültek. Kiszabadulásuk után csak segédmunkásként dolgozhattak.

A gyárban azért a fejlesztések újra elkezdődtek: felújították az épületeket, villamosítottak. Egy ideig csak ipari porcelánok készültek a gyárban, 1953-tól azonban újra gyártottak edényeket és dísztárgyakat, két évvel később pedig már kályha- és épületkerámiákat is. Nőtt az alkalmazottak létszáma is: 1954-ben elérte az ezer főt.

Zsolnay dísztárgy a hatvanas évekből.
Fotó: Wikimedia Commons

1963-ban azonban további központosítás történt:

a gyár elvesztette önállóságát

és a Finomkerámia-ipari Országos Vállalat része lett. Pécsen szigetelőanyagokat, csöveket és edényeket gyártottak. Emellett felújították Zsolnay Vilmos egyik találmányát, a színezéssel zománcozott porcelán fajanszot, amelyet a 20-as évek, a porcelánra való áttérés óta nem gyártottak. A gyárban dolgozók száma tovább nőtt: a hetvenes években 1800 körül volt.

A gyár neve hamarosan újra megváltozott: 1974-től ugyanis, az egyik örökössel, Mattyasovszky Zsolnay Margittal történt megegyezés alapján a gyár újra használhatta a Zsolnay márkajelzést, majd 1982-ben visszakapta önállóságát.

Zsolnay kerámiaoroszlán 1973-ból.
Forrás: Wikimedia Commons

A nyolcvanas években elkezdett nőni a kereslet a díszáruk iránt, így egyre több márkaboltot nyitottak, és újra kezdett kinyílni a világ is: Angliától Irakon át Japánig egyre több országba exportáltak.

A rendszerváltás után aztán jött a privatizáció:

1991 végén részvénytársasággá alakult a gyár, majd négy évvel a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank lett a tulajdonos.

A cél az volt, hogy a kilencvenes évek újabb visszaesése és a piac beszűkülése után a gyárat újra nyereségessé tegyék, miközben megmarad a nagy hagyományokkal rendelkező termékszerkezet is.

Ahogy Zsolnay Vilmos ükunokájával, Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia néhány éve egy interjúban elmondta, felmerült benne, hogy visszavásárolja a családi gyárat. Azt mondta: „Arról, hogy csak úgy visszakapjuk, szó sem volt. De aztán rájöttem: mégis miből is vásárolhatnám vissza? Hiszen

annak idején mindenünket elvették. A fogkefét is, szó szerint.

És a családban ráadásul egy idő után az volt a mondás, hogy bármit, csak kerámiát soha többet!”

Vázafestés a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. eozin üzemrészében.
MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

1999-ben a gyárat három részre osztották, megalakult a bérbeadással, energiaellátással foglalkozó Zsolnay Porcelángyár Rt., a gyártást bonyolító Zsolnay Manufaktúra Rt. és a gyár területén található műemlékeket kezelő Zsolnay Örökségkezelő Kht. Mindegyik tulajdonosa a Magyar Fejlesztési Bank és az ÁPV Rt. volt.

A Manufaktúra tulajdonjoga 2006-ban az ÁPV Rt-től a Pécs Holding Zrt-hez, vagyis a pécsi önkormányzathoz került. A cég nem volt jó állapotban: ugyan a város ingyen kapta meg, de másfél milliárd forintos hitelállománya volt. A Pécs Holding pályázaton keresett befektetőt: egyetlen indulóként a gyár 49 százalékos részvénycsomagját és két szavazatelsőbbségi részvényt a Manufaktúra-Befektető Kft. vehette meg 2010-ben, 230 millió forintos vételárért és félmilliárd forintos tőkejuttatás ígéretével.

Zsolnay-cserepek a Mátyás-templomon.
Fotó: Flickr / Dimitris Kamaras

A kft-t aztán a következő évben megvette Simicska Lajos cége, a Közgép, a félmilliárdos tőkejuttatás azonban továbbra is elmaradt. 2012 júliusában végül a Közgép visszaadta a tulajdonjogot Pécs városának, jelképes, egyforintos összegért.

Ezután a város új pályázatot írt ki. A részvényeket végül 2013-ban sikerült eladni: a Magyarországon élő, szíriai származású és svájci állampolgárságú üzletember, Bachar Najari lett a többségi tulajdonos. A szerződést 2013. február 15-én írták alá: Bachar Najari 180 millió forintért, szintén 500 milliós tőkejuttatás ígéretével vette meg a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. 74,5 százalékos tulajdonrészét. A cég ekkor évi 300 millió forintos veszteséggel működött.

Cikksorozatunk következő részében a privatizáció körüli furcsaságokról olvashatnak majd.

Források:

A Zsolnay gyár története
Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.
A Zsolnay gyár és a család
Zsolnay Vilmos születése
Zsolnay család
A Zsolnay-gyár államosítása
Interjú Zsolnay Vilmos ükunokájával
Pécs története

Ügynöklista van – meglepetés nincs

0

Nyolc volt FKGP-és, 5 MDF-es, 3 SZDSZ-es, és 2-2 MSZP-s, illetve KDNP-s politikus neve található abban a listában, amely a rendszerváltás utáni első Országgyűlésben helyet elnyert képviselők nevét tartalmazza, s amelyet ma ismertetett az Index. Az Antall-kormány több minisztere is érintett. Sokukról azonban már a listában is az áll, hogy „érdemi munkát nem végzett”, „a munkát megtagadta”, stb.

 

A lista Ungváry Krisztián történész frissen megjelent könyvében található, s nagy meglepetéseket nem tartalmaz. Annak, hogy 1990 után nem hozták nyilvánosságra az ügynökaktákat, leginkább az volt a célja, hogy az így lebegtetett ügynökváddal bárkit meg tudjon zsarolni a hatalom – állítja Ungváry. A történész kiemeli, hogy jóval kevesebben voltak, akik a szó valódi értelmében ügynökök lettek volna.

A szembenézés hiánya című kötet szerint a helyzet azóta sem javult. A történész szerint a rendszerváltás utáni Magyarországnak az egyik legtöbbet a múlt folytatólagos elsinkófálása és az ezzel kapcsolatos hazudozás ártott.

Az Index terjedelmes cikkben bemutatja, kik azok, akik egészen a rendszerváltásig szolgálták a hálózatokat.

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!