Kezdőlap Címkék Pornó

Címke: pornó

Meleg pornó a kormányzati médiában

Leszbikus pornó modellel csókolózott huszonhatodik születésnapján Bella Thorne – tudtuk meg az Origón, mely a KESMA zászlóshajója.

A kormányzati média e cége, mely a nagyon is hivatalos Magyar Nemzetet is kiadja, és amely keresztény és nemzeti szellemiségűnek vallja magát, működteti a magyar piac legnagyobb pornó megosztó oldalát!

A Videa mindenféle pornót közöl, a meleg pornográfia sem képez kivételt – írja a valasz.hu. A  cél  nyilvánvalóan  az,  hogy  a  kormányzati propaganda minél több emberhez eljusson.

Sex sells! – ez az amerikai hirdetési piac egyik alapszabálya, melyet a nemzeti együttműködés rendszere is átvett.

Közben pedig kirúgták a Nemzeti Múzeum főigazgatóját, mert egy nemzetközi fotó kiállításon három kép homoerotikus öregeket ábrázolt – művészi fotókon.

A képmutatás nyilvánvaló, de egyáltalán nem újdonság hiszen az a Szájer József írta a magyar alkotmányt, aki pedofil botrányba keveredett már a kilencvenes évek elején Bécsben, ahol Pataky Etelka akkori magyar nagykövet mentette őt meg a kínos következményektől. Később hálából a Fidesz vezérkara egyengette is Pataky Etelka pályafutását.

Szájer József brüsszeli botránya

A Fidesz egyik alapító atyja, Orbán Viktor barátja és a magyar alkotmány szerzője egy eresz csatornán próbált elmenekülni a belga fővárosban, ahol a rendőrök rajtaütöttek egy homoerotikus bulin, melyben az Európai Parlament tagjai is részt vettek. A rendőrök azt nehezményezték, hogy akkor rendezték ezt a homoerotikus bulit bőségesen megfűszerezve kábítószerrel amikor a Covid járvány miatt tilos volt nagyobb társaságnak összegyűlnie a belga fővárosban.

“Ez nem fér bele a mi erkölcsi rendünkbe”

– intézte el akkor ezt a kínos ügyet Orbán Viktor, aki évtizedek óta tudatában volt barátja hajlamainak. Azért is küldte ki Szájer Józsefet Brüsszelben, mert pontosan tudta, hogy ott a homoerotikus hajlamokat nem övezi olyan negatív előítélet mint Magyarországon.

Aztán meghozták a gyermekvédelmi törvényt, melyet Brüsszel kifogásol, de Orbán Viktor elszántan ragaszkodik hozzá. Az LMBTQ ügyekkel próbálja meg ugyanis elterelni a figyelmet a csökkenő életszínvonalról, a gyenge egészségügyi ellátásról, a szociális hálóról, melyen egyre több a lyuk.

A magyar miniszterelnöknek ezt a stratégiát az az amerikai választási szakértő ajánlotta , aki maga is meleg volt, de a politikusoknak kampányt ajánlott LMBTQ ügyben a konzervatív szavazatok megnyerése érdekében.

Az pedig Orbán Viktort egy cseppet sem zavarja, hogy üzenetei az Origón egy kattintásra vannak csak a pornográfiától. Neki csakis az a fontos, hogy sokan kattintsanak a hatalom médiájának oldalára, kövessék a kormányzati propagandát: kire kíváncsi a magyar érdeklődő?

Orbán üzenetére vagy meleg pornóra?

Mit tegyünk, ha arcunk feltűnik egy hardcore pornó videóban?

Another body – egy másik test – ezzel a címmel készített fesztivál díjas dokumentum filmet egy brit filmrendezőnő, aki a CNN-nek írta meg tapasztalatait erről a furcsa bizniszről, amely különösen a nők számára jelent súlyos csapást, másoknak viszont jó üzletet. Jó üzlet a deep fake pornó.

Mi van akkor, ha megpillantod az arcod egy hardcore pornó filmben noha soha életedben eszedbe sem jutott, hogy ilyen szerepet elvállalj?

Egy 22 éves amerikai diáklány ilyen videót kapott Pornhub felirattal. A diáklány elkezdte kutatni a kemény pornó videó keletkezésének körülményeit, és hamarosan kiderült: a mesterséges intelligencia segítségével montírozták a fejét egy pornó filmbe! A pornó videó készítője jól ismerte őt, mert kitette a lakcímét és az egyetemi kollégium címét is a videóra. A Facebookon és az Instagramon pedig reklámként forgalmazta a kemény pornó videót, azzal a felhívással, hogy akit ilyesmi érdekel, az itt jelentkezhet. Megindult az érdeklődők áradata a diáklány címére.

A kétségbeesett egyetemista lány ezekután felhívta a rendőrséget, de közölték vele, hogy semmilyen törvénysértés sem történt, ezért ők nem tehetnek semmit. Jelenleg ugyanis az Egyesült Államokban semmilyen törvény sem tiltja az ilyen deepfake pornó videók készítését.

A nők a célpontok

Egy felmérés szerint 96%-ban a szebbik nemet választják a deepfake pornó készítői, akik egyre aktívabbak. A mesterséges intelligencia különösen a kezükre játszik. Régebben ugyanis többszáz kép kellett a célszemélyről, de ma – hála a mesterséges intelligenciának – elég egy vagy két fénykép is.

2017-ben állították elő az első deepfake képeket és videókat, de akkor még ehhez komoly számítógép kapacitás kellett, és nem ártott hozzá némi szakértelem. Ma már viszont deepfake gyártó alkalmazásokat lehet vásárolni az IPhonra alig 30 dollárért! Az így tömegesen elkészített képeket és videókat azután feltölthetik a pornó oldalakra- természetesen a célszemélyek tudta és beleegyezése nélkül!

“Egy egész fiatal nemzedék nőhet fel úgy az Egyesült Államokban és nemcsak ott, hogy rendszeresen készít deepfake pornó videókat kedvenc színésznőiről vagy épp egyik osztálytársnőjéről!” – hangsúlyozza Sophie Compton brit filmrendezőnő. Hozzátette:

”a hatás szörnyű lehet a célszemélyre. A 22 éves egyetemista lány teljesen elveszítette a bizalmat a környezetében hiszen nem tudhatta, hogy ki készítette róla a deepfake pornó videót, és ki nézte azt meg?!”

Közben a biznisz egyre jobban pörög: az egyik legnépszerűbb deepfake pornó oldal havonta 14 millió új videót kap.

Az Amnesty International szerint ez a kampány a nők megfélemlítésére irányul , igyekszik aláásni az önbizalmukat és korlátozni a társadalmi – közéleti  szerepüket. Sok nő például ezért távozott a Twitterről, mert nem akar ilyen célpontá válni.

“Jelenleg 9500 olyan oldal működik az USA-ban, amely az érintettek hozzájárulása nélkül feltesz deepfake pornót”

– mondja a Virginia egyetem jogi tanszékének vezetője. Danielle Citron hozzátette: ”Olyan ez mint a gyógyíthatatlan betegség. Nem tudsz mit tenni ellene. Az oldalak nem veszik le a deepfake pornót, mert nincs törvény, amely erre kötelezné őket.”

Ezek az oldalak jól mennek, mert sokan szívesen hirdetnek itt hiszen sok az érdeklődő. Angliában és Walesben nemrég törvényt hoztak a deepfake pornó ellen, de az USA-ban egyelőre nincsen ilyen. Néhány államban már van törvényi szabályozás, de az egész ország területén nincsen.

My Image My Choice

Az én arcképem, az én választásom- ezzel jelszóval indítottak kampányt a deepfake pornó áldozatai – köztük az imént említett 22 éves diáklány. Törvényt követelnek, mely büntetné mind a deepfake pornó készítőit mind pedig a terjesztőit. Ezenkívül természetesen kényszerítené a portálokat  arra, hogy vegyék le a deepfake pornót a kínálati oldalakról.

Minthogy komoly biznisz épült erre a furcsa pornó ágazatra, ezért a törvényi szabályozás nyilvánvalóan nem elég, de legalább első lépés lenne arra, hogy visszaszorítsák ezt a mind jobban terjedő járványt, mely sérti a célszemélyek alapvető jogait – hangsúlyozza a brit filmrendezőnő, aki a CNN portálon fejtette ki a véleményét.

A pornószínésznő hitelrontásért perli Donald Trumpot

0

Stormy Daniels, aki azt állítja, hogy 2006-ban szexuális kapcsolatban állt az USA jelenlegi elnökével, újra beperelte Donald Trumpot. Ezúttal hitelrontásért.

Egy televíziós interjúban ugyanis Stormy Daniels azt állította: Trump egyik embere megfenyegette, hogyha nem fogja be a száját, akkor baja eshet a kislányának. Trump a Twitteren kitalációnak minősítette a sztorit. Forget it! (felejtsd el!) – üzente a pornószínésznőnek.

Stormy Daniels  azonban ragaszkodik ahhoz, hogy az eset 2016-ban Trump elnökválasztási kampánya előtt valóban megtörtént.

Manhattanben egy bíróság befogadta a panaszát. Így ebben az ügyben is megindul a vizsgálat Trump ellen.

Los Angelesben folyik egy másik hasonló per az USA elnöke és régi személyes ügyvédje ellen. Stormy Daniels, akinek eredeti neve Stephanie Clifford, azért perli Trump ügyvédjét, mert állítása szerint

130 ezer dollárt kapott azért, hogy ne beszéljen kapcsolatáról a választási kampány idején.

A pornószínésznő szeretné felmondani a szerződést, mert a sajtó nagy pénzeket kínál azért, hogy minél több részletet eláruljon a kapcsolatról. 2011-ben egy pletykalapban már kitálalt és elmondta, hogy Trump nem nagy szám az ágyban, a macsó arculat és a valóság köszönőviszonyban sincsen egymással.

Trumpot nemcsak ezért nyugtalanítja az ügy, hanem azért is, mert a kapcsolatra épp akkor került sor, amikor a mai First Lady megszülte fiát, Baron Trumpot. Melania Trump a hírek szerint nem bocsátotta meg, hogy épp a szülési időszakban tartott fenn kapcsolatot férje egy közismert pornószínésznővel. Persze akkor talán még Donald Trump sem gondolt arra, hogy nemsokára az Egyesült Államok elnöke lesz.

Nézőrekord várható: pornósztár vall Trump szex-szokásairól

0

A tekintélyes CBS televízió 60 perc című műsorának vasárnap este sztárvendége lesz: Stormy Daniels, aki a saját állítása szerint egy évig Trump szeretője volt. A viszony pontosan akkor kezdődött amikor a későbbi First Lady, a szlovén modell, Melania életet adott Trump legkisebb fiának, Baronnak.

Akkoriban Trump még csak egy ambiciózus és dúsgazdag ingatlan vállalkozó volt, aki falta a nőket. Ám 2016-ban az elnökválasztási kampány idején kiderült: kínosan befolyásolná a nyerési esélyeket, ha ezek a nők meg is szólalnának. Trump ügyvédje 130 ezer dollárt adott Stormy Danielsnek, hogy hallgasson. Karen McDougall Playboy-modell, aki az év playmate-je is volt, 150 ezret kapott ugyanezért. Mindketten a bírósághoz fordultak: visszafizetik a pénzt, de szabadulni akarnak a hallgatási kötelezettségtől.

A CBS televízió nem várta meg a bírósági döntést.

Legnézettebb politikai műsorában lépteti fel a pornódivát vasárnap este.

Kicsoda Stormy Daniels? 1979-ben Baton Rouge-ban született Stephanie Gregory Clifford néven. Már 17 évesen sztriptíztáncosnő lett, 21 éves korában már pornófilmezett. 25 éves korában elnyerte a pornó Oscar-díját. Később a kamera mögé állt és sikeres pornófilm-rendező lett.

Politikai tapasztalata is van: egy helyi választáson Louisiana államban elindították egy szélsőjobboldali ókonzervatív rasszista jelölt ellen. A pornósztár sikeresen provokálta vetélytársát mondván, hogy bort iszik, de vizet prédikál: szívesen látogatja a nyilvános házakat. Miután felgyújtották a kampánymenedzsere autóját, Stormy Daniels kiszállt a politikai küzdelemből. Vetélytársát megválasztották, de nem érte el igazi célját: a kormányzóválasztáson megbukott. Akkor ugyanis a sajtó előhozta újra a pornódíva sztoriját arról a politikusról, aki állandóan az erkölcsről papol miközben prostituáltak karjaiban piheni ki a közélet fáradalmait.

Stormy Daniels tehát profi nemcsak a pornóban, de a politikában is bőségesen vannak tapasztalatai.

Ezeket osztja meg a nézőkkel vasárnap este. Hét éve már nyilatkozott arról, hogy Donald Trump milyen az ágyban. A macsó szerepet szívesen alakító elnök csak gyenge osztályzatot kapott az igen tapasztalt pornósztártól. További részletek vasárnap este a CBS 60 perc című műsorában, ahol nézőrekord várható.

Káosz és porno – ’18

0

A rommagyar politikai képviselet egységének az újabb felületes és kényszeredett, kívülről diktált, kinyilatkoztatása, mégpedig egy tartalmatlan autonómiázás mellett, a gyengeség, a kiszolgáltatottság, a hatalomnélküliség és rossz pozicionálás biztos jele. Lassan a 18-as év mellé a 18-as piros karika is dukál ahhoz, amit ma rommagyar politikának lehet(ne) még nevezni (igaza van Kelemen Attila Árminnak, hogy már nem is kurvák, hanem stricik bonyolítják azt, amit politikának mondanak még): pornó a javából.

„Az igazat megvallva, semmi sem maradt, csak a szédület érzése, amivel semmit sem lehet kezdeni.” – Baudrillard

Éppen csak újévre fordult, s már körvonalazódik az év politikai üzenete: marad a KÁOSZ, a politikai osztály és a román, valamint a rommagyar polgárság napirendjének (ágendájának) egymástól való eltávolodása (Magyarország másik képlet, mely hosszabb kifejtésre érdemes), és a perverz populista-demagóg diskurzusok, melyek ezt elfedni igyekeznek. Példátlan dolog a politizálás színvonalának, olyan mélységekbe való süllyesztése, mint ami a jelenlegi – reménytelenségében is perverz, egyenesen pornográf – kormányzati intézkedések és kommunikáció, valamint a rommagyar politikát uraló, elkeseredett és kívülről irányított (decentrált) kaotikus kommunikációból (a szokványostól eltérő Brown-féle követhetetlen politikai mozgások) kiolvasható. Nincs itt hely és idő a kifejtésre, csak utalásszerűen jelzem, az elmúlt év vége megmutatta, hogy a korrupt politikusok mentegetésére épített kormányzás ismételten megbukott. Jön a kormányátalakítás (esetleg a saját miniszterelnök elzavarása), az örökös és perverz kétfrontos harc, egyfelől a priuszos pártvezér, Liviu Dragnea, és a mindenkori kormánya között, másfelől az államelnökkel. Aztán a reakciós és kiszámíthatatlan parlamenti mozgások (nem is igazán törvénykezés, hiszen ahhoz átgondolt stratégia, és szakértelem kellene, ami szemmel láthatóan hiányzik a jelenlegi képviselők és szenátorokból. Nem mellesleg a reakciósok közt is az egyik legreakciósabb a rommagyar képviselő, Márton Árpád, aki a békés civil tüntetésekben bányászjárást vél fölfedezni.), a korrupció legalizálási kísérletei, lehetetlenné teszik a kormányzást, és a nemzetközi mezőnyben is hiteltelenítik a román és rommagyar politikai kurzust.

És akkor jön az újabb, újfent hiteltelen, autonómiázás, ráadásul a legbutább és képtelenebb, a legkevésbé esélyes, (eszentés) tervezetre való utalással tett közös nyilatkozat formájában (Jól jön ez Szili Katalinnak, aki évente egyszer úgy tehet mintha dolgozna, mintha autonómia tervezeteket koordinálna, mintha egyáltalán létezne. És persze Dragneanak is jól jöhet még egy kis figyelemelterelő nacionalista uszításra, ha a téma még eléri a román médiák ingerküszöbét, a legnagyobb orvosi korrupciós ügy kellős közepén. Az aláírók még azt is elfelejtették, hogy nem 25, hanem 26 éve született a hivatkozott Kolozsvári Nyilatkozat, ezért az évforduló sem negyedszázados, de hát kit is érdekelhet ez? Ad-e még bárki is a kicsire?).

Jellemző a perverz és kaotikus politizálásra, hogy Kelemen Hunor, a legfőbb itteni Fidesz-fiókpárt vezére, még azon melegében, a közös nyilatkozat aláírását követve elsasszézott annak tartalma mellől, mondván: bár már két benyújtott autonómia-tervezet a parlamentben van, ezek mégsem a „nagy közös” tervezetek, mert az alkotmánymódosítást igényelne, és az ugye – gyakorlatilag – még hosszú távon is kivihetetlen. Azért persze a nyilatkozók, a jövőben, egyeztetni fognak autonómiázás, illetve tervezet-ügyben, magyarán együtt nyomják a süketet, ha arra kapnak Budapestről ukázt, ha kell ellentmondva minden józan észnek és figyelmen kívül hagyva a kedvezőtlen konjunktúrát. (Van, aki érti még ezt?). Márpedig a konjunktúra, a katalán függetlenségi-kísérlet és a nyomában, valamint a Brexit miatt is, elhúzódó válság okán is, különösen kedvezőtlen, az „autonómiák kiharcolásához”.

De az autonómiázás hitelteleníti a MinoritySafePack elfogadásáért folyó kampányt is, mert vagy európai védelem, a jelenlegi adminisztratív struktúrákban, a kisebbségeknek, vagy etno-territoriális és vegyes (illetve meghatározatlan) autonómia a cél, a kettő egyszerre nem megy, lényegében ellentmondanak egymásnak. A kisebbségi jogok terén való előrelépést sem az Orbán-féle Brüsszel-ellenes retorika, sem az autokráciák kiépítését, a jogállamiság csorbítását célzó politikák mellé való rommagyar politikai fölzárkózás, eufemisztikusan szólva, nem támogatja.

Aztán vannak azok a rusnya tartalmi dolgok, amiért állítólag a közös nyilatkozatot aláírták. És ha sorra vesszük a kitételeket, amiben a Fidesz itteni fiókszervezetei egyetértenek, akkor azt látjuk, hogy csupa ellentmondásos és tartalmatlan kijelentés alatt áll a vezérek aláírása. Elveket és vágyálmokat, egymással is összeférhetetlen kijelentéseket olvashatunk a nyilatkozatban. Mert a regionális autonómia, mint neve is jelzi terület-alapú, ezért nem (csak) a „tömbben élő magyarokra”, hanem mindenkire érvényes, aki adott területi egység lakója. Ráadásul – visszakanyarodva az SzNT-s tervezethez – ezt a területet immár, a „történelmi” székely székek, határainak rekonstrukciójával („az egykori székely székekre alapozva”) fogják meghatározni (Hol van már a legutóbbi autonómia-statútum, mely Maros-megyei prefektust rendel Kovászna és Hargita megyék fölé?), ne is kérdezzük, hogy kik és főleg hogy mikor. (Partium, határainak kialakítására még utalás sincsen, viszont másféle autonómiát, “kétnyelvű közigazgatást” kapna, meddig lehet még tarkítani a képet?). De különös az is, hogy a nyelvi jogokat, mint “az erdélyi magyarok összességének önkormányzatát” igyekeznek majd elfogadtatni, már-már a felismerhetetlenségig tágítva az önkormányzatiság – a román (és nemcsak) adminisztrációban amúgy is ismeretlen – fogalmát. Minden bizonnyal ezért is sikeredett értelmetlenre a mondat, mely körül írni kívánja ezt az „személyes önkormányzatiságot” „Erdély” (s persze értsd, Partium és Bánság) minden egyes magyar identitású személyére nézve. Ezért aztán a dadaista, kaotikus nyilatkozat, mely végül sem értelmet, sem érzelmet meg nem céloz, perverz politikai közjáték. Nyakkendősen előadott kis rommagyar politikai pornográfia, árnyékbokszolást előrevetítő káoszteremtés, a rend, a kiút fölvázolásának az ígérete nélkül.

Márpedig a spontánul előálló vagy mesterségesen gerjesztett káosz soha nem a kisebbségeknek, a hatalomnélkülieknek kedvez, hanem a hatalmasokat segíti, nem egyszer perverz, céljaik elérésében. A politikai szcéna káosza erőskezű politikusokat kíván, akik rendet, törvényt és biztonságot hoz(hatná)nak, illetve annak az illúzióját, szimulákrumát kommunikál(hat)ják, de akik mindig a kisebbségeket okolják a felfordulásért, és magukat dicsérik a „rendért”. Tudta ezt eddig a rommagyar politikai elit, de önállóságuk elvesztésével, szemmel láthatóan, ezt a gyakran csak ösztönös tudást is elveszítették, termelik a káoszt, de helyzetüknél fogva nem élhetnek a rendcsinálásnak még csak halovány ígéretével sem.

A rommagyar politikai képviselet egységének az újabb felületes és kényszeredett, kívülről diktált, kinyilatkoztatása, mégpedig egy tartalmatlan autonómiázás mellett, a gyengeség, a kiszolgáltatottság, a hatalomnélküliség és rossz pozicionálás biztos jele. Lassan a 18-as év mellé a 18-as piros karika is dukál ahhoz, amit ma rommagyar politikának lehet(ne) még nevezni (igaza van Kelemen Attila Árminnak, hogy már nem is kurvák, hanem stricik bonyolítják azt, amit politikának mondanak még): pornó a javából.

Magyari Nándor László

Pornóbotrány: May kirúgta helyettesét

0

Damian Green brit miniszterelnök-helyettes benyújtotta a lemondását miután felkérte erre főnöke. Theresa May miniszterelnök nem jószántából döntött így, hiszen Green hűséges szövetségese volt. Csakhogy a konzervatív politikus hazudott. Ezt pedig a közélet nem bocsátja meg Nagy Britanniában.

Theresa May választásokat írt ki abban a reményben, hogy felhatalmazást kap arra: úgy vezetheti a brexit tárgyalásokat ahogy akarja. Tévedett. A konzervatívok csak relatív többséget szereztek és kénytelenek voltak bevenni a kormányba egy kis északír párt embereit, akik ott akadékoskodnak, ahol csak tudnak a brexit tárgyalások idején.

May meggyengült és szövetséges után nézett: kinevezte a lojális Damian Greent a helyettesének. Az eddig kevéssé ismert konzervatív politikus reflektorfénybe került és ez nem tett jót neki. A Sunday Times megírta: a rendőrség pornóvideókat talált a komputerén, melyet a parlamentben használt.

Az eset még 2008-ban történt és már mindenki elfelejtette. Csakhogy azóta kitört Harvey Weinstein botránya Hollywoodban. Ezen felbuzdulva a konzervatív párt egyik aktivistája megvádolta Greent szexuális zaklatással. Ennek kapcsán előkerült a pornóvideók ügye is.

Green azzal védekezett, hogy hazugsággal vádolta meg a sajtót. Az újságok viszont egymással versenyezve közöltek rendőri jegyzőkönyveket az ügyről. Kiderült: nem ők hanem a miniszterelnök-helyettes hazudott.

Theresa May abban bízott, hogy Damian Green veszi a kalapját, de ő nem kívánt távozni hiszen még félévet sem töltött posztján. May megelégelte a habozást és félre nem érthetően közölte: mennie kell. A 61 éves politikus erre lemondott, de búcsúlevelében hangsúlyozta: igaz, hogy nem mondott igazat a pornóvideók ügyében, de sohasem nézte meg a kérdéses videókat a brit parlamentben.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!