Kezdőlap Címkék Pásztor

Címke: Pásztor

A vajdasági Fidesz vereséggel felérő győzelme

Nem volt kétséges, hogy a 200 ezres szerbiai kisebbség állampártja, a Fidesz délvidéki fiókszervezeteként működő Vajdasági Magyar Szövetség megnyeri a vasárnapi választásokat a 35 tagú kisebbségi „parlament” mandátumaiért. Az egyetlen érdemi kérdés az volt, hogy hányan mennek el szavazni: itt megbuktak.

A véglegesnek vehető adatok szerint a regisztrált majdnem 130 ezer vajdasági magyar szavazó mindössze 36 százaléka járult az urnák elé. Ez a valaha legrosszabb részvételi arány. Amióta ugyanis Szerbiában törvényi szintre emelték a kisebbségi önkormányzatiságot vagy perszonális/kulturális autonómiát immár harmadszor tartottak választásokat a magukat valamilyen kisebbséghez tartozónak vallók körében. A több mint húsz szerbiai nemszerb nemzetiség közül a magyar a messze a legnépesebb (a tömeges elvándorlás ellenére még mindig 200 ezer körül lehet). A megválasztott önkormányzati testület a nemzeti tanács, a mi esetünkben a Magyar Nemzeti Tanács. Ennek a testületnek beleszólási vagy véleményezési joga van oktatási, kulturális és médiaügyekben.

A gyakorlatban például ez úgy néz ki, hogy az egyetlen magyar nyelvű nyomtatott napilapnak, a Magyar Szónak már régen nem a tartományi (Vajdaság) törvényhozás az alapítója, hanem a nemzeti tanács. Ennek az lett a következménye, hogy a jobb időket is látott és a hatalommal egykor nyíltan szembeszálló (Milošević idején) Magyar Szó az MNT-ben négyötödös többséggel rendelkező VMSZ propaganda szócsövévé vált. Mivel a párt vezetése (Pásztor István és fia Bálint) a Fidesz feltétel nélküli kiszolgálója, ez a napilap is pontosan olyan témákról (migránsok, Soros) és olyan hangnemben ír, mint mondjuk a Magyar Idők vagy a Magyar Hírlap.

De ennek fejében folyamatosan jön a magyarországi adófizetők pénze, stadionokat, fociakadémiákat avatnak. És szállítják a szavazatokat a Fidesznek bárminemű választásokra. Legutóbb április nyolcadikán, de, úgy tűnik, a jövő májusi európai parlamenti megmérettetésre is. Még csak a magyarországi önkormányzati választásokra kell találni valamilyen formulát, hogy lakcímkártya nélküli állampolgárok hogyan választhatják meg a helyi polgármestereket.

Nos, a nemzeti tanácsi rendszer bevezetése óta ez a vasárnapi volt a harmadik megmérettetés. Az elsőt 2010-ben tartották, akkor 138 660 személy szerepelt a magyar választói névjegyzékben. A választások alkalmával 76 900-an mentek el szavazni, ami 55,46 százalékos részvételt jelentett.

A 2014-es Magyar Nemzeti Tanács választásakor 137 111-en iratkoztak fel a választói névjegyzékre, s ebből 55 671-en adták le a voksukat, ami nem egész 15 százalékkal volt kevesebb, mint négy évvel korábban (40,6 százalék).

Amikor kiírták a 2018-as nemzeti tanácsi választásokat, a magyar választói névjegyzéken 129 328 név volt. És közülük mindössze 45 ezren szavaztak (a 36 százalékos részvételi arány ennyit jelent).

Ez a 200 ezres vajdasági magyarságnak még a negyede sem. De még ez a torta sem egészében a VMSZ-é, mert a párt egykori disszidensei és néhány liberális értelmiségi által alapított Magyar Mozgalom ebből lecsípett néhány szeletet.

A választások estéjén Pásztor István pártelnök és Hajnal Jenő, a VMSZ listavezetője és az eddigi MNT elnök azt nyilatkozta, hogy a 35 helyből a VMSZ 30-at, a MM ötöt szerzett.

Mindebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a Fidesz vajdasági fiókpártja mindössze 35-37 ezer vajdasági magyar bizalmát élvezi vagy azt a magyarországi adófizetők pénzén megvette.

A szavazók megállíthatatlan és folyamatos fogyásának a trendje fog elvezetni Orbán Viktor és Pásztor István eddig megbonthatatlan és örök barátságának a végéhez.

Nyílt levél Pásztor Istvánhoz, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökéhez

0

Azért írok nyílt levelet, mert Te a halandó emberekkel nem foglalkozol, nem hogy meghallanád panaszaikat, vagy elolvasnád leveleiket! A tegezés részemről nem tiszteletlenség, hanem bajtársiasság. Tudod, nagy szarban vagyunk és nincs idő a finomkodásra!

Szépen tudtok beszélni, hiszen tied a média. A sokmilliós székházban, ti jól érzitek magatokat. Túl jól is, talán. Azért mondom ezt, mert mostanában lekezelően beszélsz velünk! Velünk, a vajdasági magyar néppel. Tudom, nem szavaztam rád… De nem is fogok, a rohadt életben, soha! Azok sem szavaztak rád, és nem is fognak, akikkel olyan lekezelően, fölényesen viselkedsz az utóbbi pár évben!

Egy intelligens ember az ellenségével is tiszteségesebben bánik, mint te a saját nemzeteddel! Mert nem az ellenséged vagyok, sem azok, akiket úgy minősítesz, hogy „rázzák a ketrecet”, hanem a nemzettársad. Csak más a véleményünk. Igen, azok, akiket a saját hódólóiddal, rajongoiddal együtt elárultál!

Sok magyar ember éhezik itt, Vajdaságban, és sok magyar ember nem tud még füzeteket sem venni gyermekeinek, hogy ne szégyenkezve induljanak iskolába hétfőn! Honnan tudom? Tapasztalom. Tudod, én itt élek köztük és beszélgetek velük, meghallgatom őket. Sok család szakadt szét, élnek egymástól több ezer kilométerre! No, nem azért, mert kalandvágyból kivándoroltak! Hanem, mert Te, a fiad és a többi hozzád hasonló, nem tesznek semmit azért, hogy a szegényebb rétegnek is meglegyenek a minimális feltételei az élethez: a létminimum. Neked ezektől az emberektől, valld be, csak a szavazataik kellenek! Ebben a rohadt életben, egyszer lehetnél őszinte is!

Most már úgy is mindegy! Olyanok vagyunk, mint az indiánok. Kihaló félbe levő nemzet. A vajdasági magyart, amennyire csak tudtad, kihasználtad, megosztottad, elárultad. Pont úgy, mint 200 évvel ezelőtt az indiánokkal is történt egy másik földrészen. Ez is egy történelmi cselekedet. Ha az volt a célod, hogy majd valamikor benne legyél a történelemkönyvekben, azt hiszem, ez sikerült. Gratulálok, egyszer „híres” ember leszel!

Tudom, a koalíció kompromisszumokkal jár, és Soros is ellenünk van. Csak azt mond meg, Pista, mi a fenéből gazdagodtál te meg, és ugyanúgy a fiad is, és még jó pár hódolod?! Költői kérdés volt, hiszen mindannyian tudjuk. Igazából, leszarom, mennyi pénzetek van, kivel, mit szavaztok meg ellenünk. De egy valamire megkérlek: beszélj velünk és rólunk tisztelettel! Minden körülmények között, akkor is, ha majd megérdemelt sorsod utolér, és addig is, amíg élvezed a hatalmat! Itt vajdasági magyar emberek küzdenek nap mint nap a megélhetésért, a fennmaradásért, a Te és a fajtád megmaradásáért is, és nem ketrecbe zárt majmok, még ha Te annak is tekintesz bennünket!

Viselkedjél, Pista! Kérlek! Ahogyan az egy ilyen nagy méltósághoz illik! Nem kell már sokáig eltűrnöd bennünket. Lassan, de biztosan kihalunk, kivándorlunk, elfogyunk. Szépen kérlek minden vajdasági magyar nevében, akikkel mostanában nagyon tiszteletlenül viselkedsz!

A Jó Isten legyen veled, Pista bajtársam!

Róbert Yugovich

100 milliárd magyar adófizetői forint a VMSZ-nek?

Pásztor István, a Fidesz-partner Vajdasági Magyar Szövetség elnöke egy tévéinterjúban számolt be arról, hogy a minap miről tárgyalt Budapesten Orbán Viktor kormányfővel: egy újabb négyéves támogatási ciklusról. Ennek értéke „megközelíti a dupláját annak a keretnek, amivel az elmúlt három évben rendelkeztünk”.

2019-től újabb négyéves ciklus kezdődik a magyar kormány által támogatott vajdasági gazdaságfejlesztésben. A mezőgazdasági és házvásárlási pályázatok mellett turisztikai beruházások is lesznek – erről is beszélt Pásztor István a Pannon Televízió Szubjektív című műsorában.

A VMSZ elnöke a héten tárgyalt a magyar miniszterelnökkel a gazdaságfejlesztési program folytatásáról. A magyar kormány és Orbán Viktor részéről nyitottság tapasztalható a támogatások folytatására, mértékük pedig a magyar gazdaság teljesítőképességének függvénye – mondta a VMSZ elnöke, és pontosította: „2019-től elindul egy új, négyéves pályázati ciklus, aminek a pénzügyi háttere nagyon-nagyon jelentős, sok vonatkozásban megközelíti a dupláját annak a keretnek, amivel az elmúlt három évben rendelkeztünk, úgyhogy ilyen szempontból optimisták tudunk lenni.”

Nem nehéz kiszámolni, hogy

ha mostani ciklusban a VMSZ által irányított Prioriteti Alapítvány 50 milliárd magyar adóforintot kapott, akkor 2019-től 100-at fog kapni.

A VMSZ elnöke Orbánnál közbenjárt, hogy a magyar miniszterelnök támogassa azt a nemrégi tartományi parlamenti döntést, amelyre a párt képviselői egységesen rászavaztak. Ennek értelmében november 25-e lett Vajdaság napja.

Száz évvel ezelőtt ezen a napon Újvidéken megtartották a „Bánáti, Bácskai és Baranyai Szerbek, Bunyevácok és Más Szlávok Nagy Népgyűlését” és eldöntötték, hogy a délvidéki régiót elcsatolják. A „Nagy Népgyűlés” aligha lehetett legitim, hiszen a „delegáltak” nem képviselték a tartomány nemzeteit. Például a magyarokat semmiképp sem. Ezt a döntést később Trianonban szentesítették.

Tehát:

a Fidesz vajdasági stratégiai partnere a vajdasági magyarokkal akarja megünnepeltetni a tartomány elcsatolását.

Ennél pofátlanabb dolog aligha történt Trianon óta.

A nagy tiltakozást kiváltó döntést kimagyarázására a VMSZ elnöke a magyar miniszterelnököt kérte segítségül.

„Nem azt értük el ezzel a döntéssel, hogy a vesztes pozíciónkat megerősítettük, hanem azt értük el, hogy legitim módon tudtunk most és az elkövetkező időben beszélni erről a dátumról. Ez közösségileg fel fog minket szabadítani. Egy fajta vesztes pozícióból az erkölcsi győztes pozíciójába tud minket emelni. Miniszterelnök úr elfogadta az érvelést, amit elmondtam, illetve ő is így látja ezt a dolgot. Azt gondolja, hogy ennek az ügynek kapcsán más döntést nem lehetett hozni,” – mondta Pásztor István a Pannon TV műsorában.

Elég gyengécske magyarázat. A 100 milliárd forint ennél súlyosabb érvnek tűnik.

Voksokban mért barátság

Már közhely: a magyar-szerb kapcsolatok a mennyekben járnak, ha nem is ott köttettek. Míg a magyar „diplomácia” lenéző szigorral inti óva Ukrajnát, az ottani kisebbség őszinte sajnálatára, addig a vajdasági magyarok a haszonélvezői Viktor és Ácó újdonsült meghitt barátságának. Amibe az is belefér, hogy a magyar külügyminiszter immár rendszeresen kampányol, néha szerbül is megszólalva, a szerbiai kormánypárt mellett. Szerbiában.

Van vagy jó pár éve, hogy a két politikus: Aleksandar Vučić, aki most éppen nem miniszterelnök, hanem közvetlen választásokon megválasztott államfő és Orbán Viktor, aki még mindig csak kormányfő, egymásra talált.

Annak ellenére, hogy nem akármilyen közös múlt terheli a két nép kollektív tudatát. Újvidéki hideg napok, a ’44-es bosszú – hogy csak a legfájóbbakat említsük. A legfrissebbek meg a délszláv háborúk ártatlan magyar áldozatai – nem mintha a többi szerencsétlen frontra küldött kiskatona nem lett volna az.

A két pragmatikus, elvektől nem befolyásolt politikus a közös cél érdekében könnyen átlépett a múlt árnyékain,

ami nem megvetendő teljesítmény. A közös cél pedig nem más, mint egymás kölcsönös támogatása.

Szerb részről a képlet elég egyszerű: Magyarország az EU tagja, Belgrádnak nagyon is jól jön egy belső támogató. És ezt Budapest rendre teljesíti is: ahol csak tud lendít a Nyugat-Balkán országok csatlakozási folyamatában. Legutóbb azon uniós államok csoportjának tagjaként is, amelyek kezdeményezték, hogy a volt jugoszláv tagállamok plusz Albánia vegyen részt az unió bizonyos miniszteri találkozóin, még mielőtt a hivatalos csatlakozásra sor kerülne. Brüsszelben már céldátumról is tudnak (2025) Montenegró és Szerbia esetében, de ez még nem lezárt ügy, mert Jean-Claude Juncker szerint ez nem egy határidő, hanem inkább ösztönzés.

Jöhettek a közös üzletek is, például a Belgrád-Budapest vasút megaprojektje, kínai kölcsönnel és eladósodással.

Belgrád tehát, mondhatni haszonélvezője a kapcsolatok látványos javulásának.

Nem túlságosan bonyolult a magyar érdek megfejtése sem. Politikai pragmatizmusról van szó, ami felülír minden múltbéli sérelmet

és kellemes dallamúvá formálja az egykori „Belgrádra fel!” csatakiáltást.

Az Orbán-kormány legfontosabb, mindent felülíró alapelve a hatalom megtartása. Ennek a célnak rendelték alá a nemzetpolitikát, ami valójában az arra érdemes külhoni magyar szervezetek (RMDSZ, VMSZ) csatlóssá formálásában merül ki.

Kelemen Hunornak, az egykor független politizálásáról ismert Romániai Magyar Demokratikus Szövetség elnökének minapi nyilatkozata, miután két magyarországi ellenzéki vezetővel, Karácsony Gergellyel és Molnár Gyulával (ez utóbbiak fizették a cechet) vacsorázott, híven példázza ezt a vazallusi viszonyt:

„A vacsorán megkérdezték, hogy szerintünk mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban. Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak.”

Nem maradt rest Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség nemkülönben szófogadó elnöke sem, aki többször is elmondta: reméli, hogy a tavaszi szavazások után Magyarországnak továbbra is olyan kormánya lesz, mint amilyen az elmúlt hét és fél évben volt és folytatni tudják a közösségépítési erőfeszítést.

A vajdasági magyar kormánypárt minden szinten koalíciós partnere Vučićék jobboldali pártjának és a Budapest-Belgrád közötti jól jövedelmező kapcsolattartó szerepért beáldozták vagyis átengedték még a koronaékszernek számító szabadkai polgármesteri széket is.

Nem csoda hát, hogy a magyar-szerb együttes kormányülés előtt néhány nappal Pásztor Orbánnál járt és közölhette vele az örvendetes hírt: a vajdasági, regisztrálásra ösztökélő kampánynak meglett az eredménye, hiszen a január közepi 38 ezerről 46,5 ezerre ugrott meg a regisztráltak száma. Ezzel Pásztor legfontosabb feladatának eleget tett:

valószínűleg több mint 50 ezer vajdasági magyar fog a Fideszre szavazni.

Egyébként Romániában is hasonló ütemben, 139 ezerről 146 ezerre sokasodtak a választópolgárok. Így a magyarországi kormánypártok akár 300 ezer külhoni voksot is begyűjthetnek.

Kifizetődik tehát az Ácóval kötött barátság, hiszen lehet bántatlanul kampányolni Szerbiában és a szerb költségvetés sem bánja, ha a magyarországi forint milliárdok áfája nála köt ki.

Ezekről nem lesz szó a magyar-szerb együttes kormányülésen.

 

 

Jancsó Nyika újra a Pál utcai fiúk című filmben

0

Ifj. Jancsó Miklós, azaz Jancsó Nyika is közreműködik a Pál utcai fiúk című Fábri Zoltán-alkotás restaurálásában. Az operatőr annak idején színészként szerepelt a filmben.

A Magyar Operatőrök Társasága (HSC) és a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum Igazgatósága együttműködési megállapodást kötött a nemzeti filmörökség együttes restaurálása, megőrzése érdekében. A HSC aktív részt vállal a Filmarchívum hosszú távú, digitális filmrestaurálási programjában.

Az együttműködés keretében

a magyar filmek színvilágának digitális felújítása operatőrök közreműködésével zajlik.

A filmek fényének, színének korhű újjáteremtése a filmrestaurálás egyik legizgalmasabb, leglátványosabb feladata. A feladatra a Filmarchívum szerencsés esetben magát az operatőrt kéri fel, hogy a filmlabor coloristja (fényelő szakembere) mellé ülve előállítsák azt a látványt, amilyen a film a korabeli bemutató idején lehetett.

Mint írják, így készült el idén Enyedi Ildikó Az én XX. századom című filmjének felújítása Máthé Tibor, vagy Török Ferenc Moszkva tér című munkája Garas Dániel operatőr bevonásával. Még ebben az évben sor kerül Szabó István Mephisto című filmjének fényelésére Koltai Lajos, valamint Sára Sándor 80 huszár című filmjére a rendező-operatőr közreműködésével.

A jelenleg folyamatban lévő Fábri-életmű felújítása esetében azonban a filmek operatőrei, Hegyi Barnabás, Szécsényi Ferenc és Illés György már nem vonhatóak be a munkába, ezért az alkotásaikra jellemző pazar látványvilágot korabeli filmanyagok tanulmányozása mellett tanítványaik állítják helyre. Ezen a módon készült el májusban Cannes-ban bemutatott Körhinta Szabó Gábor fényelési instrukciói mellett.

A korai klasszikus Fábri-filmek – a Hannibál tanár úr, az Édes Anna, a Két félidő a pokolban – fényelését Csukás Sándor operatőr végzi, aki nem csak Fábri Zoltánnal ápolt közvetlen baráti kapcsolatot, hanem Szécsényi Ferenccel is. A legendás operatőr rá hagyta operatőri forgatókönyveit, fotóit, rajzait, és sokat beszéltek arról, hogy miként dolgozott egykor együtt Fábri Zoltánnal.

Jancsó Nyika 17 évesen színészként szerepelt a filmben.

Az ötödik pecsét és a Hangyaboly fényelésére Koltai Lajost kérték fel, aki ez utóbbi alkotásban Illés György első asszisztense volt. A szintén Illés György által fényképezett A Pál utcai fiúk színvilágának újjávarázslásában pedig a film egyik színésze, Jancsó Nyika működik közre.

A később nemzetközi sikereket arató operatőr még 17 évesen alakította a vörösinges fiatalabbik Pásztort,

míg Áts Ferinek a hangját kölcsönözte. A forgatásnak is nagy szerepe volt abban, hogy Jancsó Nyika operatőr lett, miután a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Fábri Zoltán és Illés György tanítványa volt – áll a közleményben.

Két sorosozás között 500 millió

Az újvidéki Magyar Szó fél éves költségvetését kapja ajándékba a magyar kormánytól (magyarországi adófizetőktől).

Névlegesen fejlesztésre menne a támogatás, de hát azt is tudjuk, hogy dübörög a határon túliak mozgósítása a jövő évi választásokra. Belgrád sem panaszkodhat: áfa címén az összeg 20 százaléka a szerb költségvetésbe megy.

Az 500 milliós támogatásra vonatkozó kormányrendelet a múlt hét végén jelent meg hivatalosan, Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes aláírásával. A FüHü megpróbált tudakozódni a várományosnál, az Újvidéken (meg Szabadkán és Zentán) székelő napilap illetékesénél, de választ nem kaptunk. Vajdasági magyar ellenzéki körökből viszont azt megtudtuk, hogy

az alig néhány ezer példányszámban megjelenő napilap 2016-os pénzügyi tervében összegként 377 millió dinár szerepel. Azaz magyar forintra lefordítva: 957 millió HUF.

A már említett ellenzéki örök, amelyek hivatalosan még nem foglaltak állást az ügyben, nem tudják, hogy a Magyar Szó mihez kezd ezzel a pénzzel. A történethez hozzátartozik, hogy a lap teljes mellbe dobással támogatja, sőt propagálja az itteni legnagyobb magyar pártot, a Vajdasági Magyar Szövetséget, amely kitűnő kapcsolatokat ápol a Fidesszel és a Szerbiában egyeduralkodó Szerbiai Haladó Párttal.

A lap csak akkor kerül skizofrén helyzetbe, amikor a migránsokról (a menekült szó ennek a lapnak a hasábjairól is eltűnt) van szó, a szerb politika feléjük (az EU felé igazodás miatt elsősorban) ugyanis, látszólag legalábbis, sokkal megengedőbb.

Azonban mégis csak győz a nemzeti összefogás szelleme és a Magyar Szó már évek óta élen jár Vajdaságban a „migránsbűnözés” leleplezésében. Ezért kár volt még 500 milliót kiadni, megy ez magától is, nemzeti önszorgalomból.

Mint ahogy szorgalmasok voltak azok a magyarországi illetékesek is, akik Szent István napja alkalmából tisztelték meg a szerb közvéleményt magvas hazai gondolataik megosztásával. Így Pintér Attila, a belgrádi magyar nagykövet a kormánypárti Politikának nyilatkozva

kitért Soros György akcióira is és megítélése szerint a Soros-hálózat folyamatosan támadja Magyarországot, támogatja a migránsok Európába telepítését, ami – Pintér véleménye szerint – rossz politika, amely „ellentétben áll Magyarország érdekeivel”.

Simicskó István honvédelmi miniszter, aki nemcsak Budapesten, hanem néhány órával korábban Szabadkán (pontosabban Palicson) is méltatta az államalapítót, már nem pendítette meg a vajdaságiakat és az anyaországiakat egyaránt gyötrő Soros Györgyöt.

Viszont Pásztor István, a VMSZ elnöke már az újabb 500 milliós adomány tudatában mondhatta:

„Egy határon túli magyar politikusnak, pártelnökként sokszoros felelősséggel, az a legnagyobb jó, ha… nem éreztetik azt, hogy kilincselni és kuncsorogni kell Budapesten, mert

a támogatást nem alamizsnaként adják, teherként és nyűgként élve meg a határon túl élő magyarságot, hanem azért, mert a közjogi értelemben egységes magyar nemzet közös építkezésének ez a módja.”

Akkor most már világos: az 500 millió forint azért megy a Magyar Szónak, hogy a közös nemzeti építkezésben részt vegyen. És ugyan ki tehet arról, hogy a közös építkezésbe beletartozik a Fideszre való szavazás propagálása is. Így kerek a nemzet.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!