Kezdőlap Címkék Pap

Címke: pap

Pedofil halál

Henryk Gulbinowicz Wroclaw városának nyugdíjas érseke volt, de nem temetik el a székesegyházban, mert pedofil ügyben vizsgálat folyt ellene. A 97 éves érsek koronavírus fertőzésben hunyt el hétfőn hajnalban.

A pápai nunciatúra közölte Varsóban, hogy vizsgálat folyt ellene egy régi pedofil ügyben. A Gazeta Wyborcza című ellenzéki lapban jelentkezett egy lengyel polgár, aki azzal vádolta meg az érseket, hogy molesztálta őt amikor még gyerekkorú volt. Az ügyészség vizsgálatot is indított az ügyben, de a koronavírus járvány akadályozta annak eredményességét. A bíboros ügyvédje cáfolta a vádat.

Pedofil ügyek

A Lengyelországban igen befolyásos katolikus egyház, amely jelenleg a hatalom teljes támogatását is élvezi, nemigen sietett a pedofil ügyek feltárására. Az egyházi vezetők takargatták a pedofil papok ügyeit, és nem siettek megbüntetni őket. Egy film, melyet több mint egymillióan néztek meg, valóságos lavinát indított el Lengyelországban. Kalisz városának püspöke lemondásra kényszerült, mert egyértelműen kiderült, hogy pedofil papok ténykedését nem büntette és nem jelentette azokat a hatóságoknak.

Ferenc pápa kérlelhetetlen harcot hirdetett a pedofil papok ellen: egy nemrég elhunyt amerikai bíborost a papi rendből is eltávolítottak emiatt. A Vatikán elrendelte, hogy vizsgálják ki Gdansk  egykori érsekének működését is, mert több forrásból is megerősítették a vádat: a katolikus egyház helyi vezetője elnézte pedofil papok működését, és nem jelezte azt a hatóságoknak Lengyelországban.

Éveken át takargatták a pedofil papok bűneit

0

A chilei ügyészség arra kérte a Vatikánt, hogy adja át a pedofil papok dossziéit. Két bíboros szerepel a célkeresztben: egyikük tagja annak a kilenctagú bizottságnak, mely Ferenc pápa tanácsadó testületét alkotja.

Francisco Javier Errazuriz bíborost azzal gyanúsítják, hogy évtizedeken át fedezte a pedofil papokat, sőt tagadta, hogy ilyen esetek léteznének a katolikus egyházban. A másik bíboros Santiago de Chile olasz származású érseke, Riccardo Ezzati.

Chilében sokan azt javasolják: vonják meg az állampolgárságot a főpaptól, aki évtizedeken át takargatta a pedofil papok bűneit. A chilei püspökök felajánlották a lemondásukat Ferenc pápának, ő eddig ötnek a lemondását fogadta el. Az áldozatoknak írt levélben, melyet hétfőn tett közzé a Vatikán,

Ferenc pápa ismét bocsánatot kért és hangsúlyozta az elöljárók felelősségét.

Az Egyesült Államokban egy 88 éves bíboros lemondott rangjáról, miután a vizsgálatok megállapították, hogy évtizedeken át hátráltatta a pedofil ügyek leleplezését a katolikus egyházon belül. Az Egyesült Államokban a legújabb pedofil botrány Pennsylvania államban tört ki, ahol 300 katolikus papot vádol pedofíliával az ügyészség.

Több mint ezer gyereket rontottak meg. Voltak közöttük tíz évesnél fiatalabbak is. Kisfiúkat és kislányokat erőszakoltak meg rendszeresen, és az elöljárók semmit sem tettek ennek megakadályozására. Sőt minden megtettek annak érdekében, hogy rejtegessék a bűnös papokat. Az esetek döntő többsége régen történt, ezért elévülés miatt jogilag már nem lehet felelősségre vonni a pedofil papokat illetve az őket fedező püspököket.

Mindössze két pedofil pap ellen indulhat eljárás, de a többiek nevét is közzéteszik az USA egyik legnépesebb államában.

A katolikus egyháznak csaknem 100 millió híve van az Egyesült Államokban, ahol csak a kilencvenes években indultak pedofil perek. Több egyházi vezető – püspök, sőt bíboros – lemondott, mert nem tett meg mindent a pedofil papok leleplezésére. Néhány egyházmegye a pénzügyi csőd szélére jutott, mert annyi kárpótlást kellett kifizetni az áldozatoknak.

Ferenc pápa többször is kérlelhetetlen harcot hirdetett a pedofília ellen, mely súlyosan veszélyezteti a katolikus egyház hírnevét és morálját. A Vatikán harmadik számú embere, a kincstárnok jelenleg is pedofil perben küzd a becsületéért Ausztráliában. Bármi is lesz az ítélet, aligha valószínű, hogy George Pell bíboros visszatérne a Vatikánba.

Ausztráliában nemrég börtönbüntetésre ítéltek egy idős érseket pedofília miatt, de végül is nem kellett börtönbe vonulnia, miután Alzheimer kórral küzd. A pedofília ellenes harc része a katolikus egyházon belül folyó küzdelemnek is, hiszen

nagyon magasrangú papok is érintettek.

Abból a kilenc bíborosból, akik a pápa tanácsadói testületének a tagjai, három is érintett.

Elmondható, hogy Ferenc pápa nincs könnyű helyzetben, amikor elszántan küzd a pedofil ügyek leleplezéséért.

Ferenc pápa keresztes hadjárata a papi pedofília ellen

0

Nem gyakorolhatja papi hivatását a szexuális zaklatás miatt felfüggesztett bíboros-érsek. Ferenc pápa döntött így – hangsúlyozza a New Yorki fő egyházmegye közleménye. Theodore E. McCarrick Washington érseke volt korábban. Egy feljelentés nyomán bizonyítást nyert, hogy 47 évvel ezelőtt egy tinédzsert szexuálisan zaklatott.

A 87 éves bíboros közölte, hogy ártatlan. Egyáltalán nem emlékszik az esetre, de aláveti magát a Ferenc pápa által elrendelt vizsgálatnak.

A katolikus egyházfő keresztes hadjáratot folytat a papi pedofília ellen, amely súlyosan árt az egyház tekintélyének. Nemrég magához rendelte az egész püspöki kart Chiléből, ahol szisztematikusan eltitkolták a pedofil papok ügyeit. Az egész püspöki kar felajánlotta a lemondását a pápának. Néhányuk lemondását Ferenc pápa el is fogadta.

Ilyen magasrangú papot, mint Theodore E. Mc Carrick még nem vádoltak meg fiatalkorúak szexuális zaklatásával az Egyesült Államokban.

Korábban Bernard Law, Boston érseke is lemondott hasonló ügyben, de őt „csak” azzal vádolták, hogy eltussolta a pedofil papok ügyeit. Személyesen nem volt érintett. Az USA-ban több katolikus egyházmegye a csőd szélére került, mert jelentős összegű kártérítést kellett kifizetniük a pedofil papok áldozatainak.

A Vatikán harmadik számú emberét, George Pell bíborost is pedofil vádakkal illetik szülőhazájában, Ausztráliában. Pell bíborost, aki a Vatikán pénzügyi főnöke, arra az időre amíg a bíróság előtt tisztázza magát Ausztráliában, Ferenc pápa felfüggesztette tisztségéből.

Ferenc pápa többször is fogadta a Vatikánban a pedofil papok áldozatait, és bocsánatot kért tőlük a szexuális molesztálásért. A közvéleménynek a pápa megígérte: következetesen lesújt minden pedofil esetre függetlenül az illető rangjától.

Pedofil pap per Franciaországban, mely megrengetheti a Vatikánt is

0

Több mint hetven gyereket, főként cserkészeket molesztált Bernard Preynet atya, akit emiatt tavaly elítéltek. Ám az áldozatok beperelték Lyon érsekét is mondván: tudott az ügyről, de mégsem fordult az igazságszolgáltatáshoz.

Barbarin biboros ügyében nyomozás indult, de le is zárult hiszen az érsek intézkedett az ügyben – igaz, hogy csak az egyházon belül. Ezért indítottak most új pert az áldozatok, akik arra hivatkoznak, hogy maga a katolikus egyház nem kezelte megfelelően ezeket a kínos ügyeket.

Nem friss ügyről van szó: 25 éves az eset.

A katolikus egyházat a pedofil papok problémájának eltussolásával vádolják! Miért ? Mert Luis Ladaria Ferrer atya a Vatikánból azt írta Lyon érsekének ebben az ügyben: lépjen fel határozottan a pedofil pap ellen, de csak az egyház keretei között! A világi botrányt kerülje el! 

    Emiatt a levél miatt lett vádlott a pedofil perben a spanyol jezsuita, Luis Ladaria Ferrer is. Ferenc pápa őt nevezte ki a hittani kongregáció élére július elsején! Vagyis ő a Vatikán legfontosabb embere a pápa után! A Vatikán harmadik számú embere, Pell bíboros jelenleg „szabadságon van”. Ellene is pedofil per folyik Ausztráliában.

Ferenc pápa többször határozottan elítélte a pedofil papokat. Bocsánatot kért az áldozatoktól.

Utasította a püspököket, hogy ne legyenek elnézően a pedofil papokkal szemben! De olyan kötelezettsége ma sincs az egyházi elöljáróknak, hogy ilyen ügyekben az igazságszolgáltatást mindenképp keressék meg! Ezért lehet precedens értékű a pedofil per Franciaországban. Maga Barbarin bíboros, aki Franciaország prímása is, úgy nyilatkozott, hogy a per felesleges hiszen régi ügyről van szó, és a vizsgálat tisztázta az egyházi elöljárók szerepét a kínos pedofil ügyben Franciaországban.

Migránsokat támogatott a pap, most vizsgálat indult ellene

0

Értesítést kaptam az ügyészségtől Trapaniból /Szicília/, hogy vizsgálat indult ellenem – nyilatkozta a sajtónak Don Mosé, akit korábban a Nobel békedíjra is esélyesnek tartottak.

Mussie Zerai 15 éves korában érkezett a koldusszegény Eritreából Olaszországba. 45 éves korában kezdte meg tanulmányait a papi szemináriumban. Papként a migránsok egyik fő támogatója volt. A telefonszáma megvolt minden északkelet afrikai migránsnál. A pap arra hivatkozik, hogy maximálisan együttműködött az olasz parti őrséggel annak érdekében, hogy minél kevesebb migráns vesszen a tengerbe. Egyidejűleg együttműködött nemkormányzati szervezetekkel, melyek szintén a migránsokat segítették.

Az olasz hatóságok most néhány ilyen szervezet ellen indítottak vizsgálatot mondván: a nemkormányzati szervezetek egy része együttműködik az embercsempészekkel Líbiában. Az Orvosok határok nélkül szervezet emiatt jelezte is, hogy felfüggeszti a tevékenységét ezen a téren.

Don Mosé elítélte az olasz hatóságok akcióját a nemkormányzati szervezetek ellen.

„Olyan ez mintha az orvosokat hibáztatnák a betegség miatt! Nem a tüneteket hanem az okokat kell megszüntetni!”- hangsúlyozta az eritreai pap, aki ellen vizsgálat indult Itáliában a migránsok támogatása miatt.

A pápa támogatja azokat a papokat és szervezeteket, melyek igyekeznek segíteni a migránsokat. Akik viszont oly nagy számban érkeznek Itáliába, hogy az már gondot okoz az országnak. Olaszország baloldali kormánya ezért megállapodott Líbia parti őrségével arról, hogy ők állítják meg a migráns áradatot és így az nem jut el Európába. Hasonló az elképzelése Macron francia elnöknek, aki Líbiában akar létrehozni olyan menekült központokat, ahol elbírálhatják a migránsok kérelmeit, így azok nem jutnának el Európába.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!