Kezdőlap Címkék Orbán

Címke: orbán

10 milliárd eurós uniós támogatást nyúltak le Orbán rokonai, barátai és üzletfelei

Az elmúlt költségvetési ciklusban mintegy 30 milliárd euró érkezett Brüsszelből Magyarországra, és ennek egyharmada jutott a hatalomhoz közelálló emberek zsebébe.

Mészáros Lőrinc Magyarország leggazdagabb emberévé vált, és a miniszterelnök veje, Tiborcz István milliárdos vállalkozóvá már igen fiatalon. Minderről a Transparency International magyarországi igazgatója beszélt a Szabad Európának. Martin József Péter hangsúlyozta: ez a fő oka annak, hogy Brüsszel vonakodik kiutalni a Magyarországnak járó euró milliárdokat. Ezek a pénzek ugyanis Orbán Viktor hatalmát erősítik, és nem Magyarország javát szolgálják.

Orbán Viktor azért zsarolja most kétségbeesetten az Európai Uniót az állandó vétózással, mert a nemzeti együttműködés rendszere hosszú távon nem működik az uniós eurómilliárdok nélkül. Orbán pedig egy őszinte pillanatában bevallotta tavaly, hogy hét szűk esztendőre kell felkészülni. Ezt persze csak az ország lakosságára értette, ő maga, rokonai, barátai és üzletfelei a jövőben sem kívánnak szűkölködni. Csakhogy csökkenő életszínvonal mellett mindinkább szemet szúr, hogy Mészáros Lőrinc az ő Andreája oldalán luxusjachton hajókázik a Földközi tengeren miközben az átlag nyugdíjas csak jövőre éri el a 200 ezer forintot havonta.

Magyarország egyszerre két listán is az utolsók között kullog az Európai Unióban: az egyik a jólét, a másik a korrupció. Szegényház és szégyenpad – ez a nemzeti együttműködés rendszerének 13 éves eredménye.

Nem minden oligarcha függ Orbántól

Csányi Sándor már évtizedek óta az OTP vezére és az ország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszer-ipari vállalkozója. A hetvenéves nagy túlélő Orbán Viktort is túl kívánja élni, és olyan szövetségesei vannak mint Hernádi Zsolt, a MOL elnöke, Pintér Sándor belügyminiszter vagy Polt Péter főügyész. Ez a csapat viszonylagos autonómiát élvez a nemzeti együttműködés rendszerén belül. Ezért is vette el Orbán Viktor Pintér Sándortól az Alkotmányvédelmi hivatal felügyeletét. És ezért hozott létre Mészáros Lőrinc álnév alatt alternatív nagy bankot az OTP-vel szemben. Orbán számára a lojalitás minden. Márpedig ez a csapat éppúgy mint Orbán csakis a saját érdekeit nézi. Csakis addíg tartanak ki mellette amíg nyeregben van. Orbán oligarchái egymást is ölik az uniós euró milliárdokért. Ráadásul nem hajlandók tudomásul venni, hogy az aranykor véget ért: Orbánnak egészen egyszerűen nincsen elég pénze ahhoz, hogy hűséges oligarcháit is pénzelje, és egyben emelje a lakosság életszínvonalát. Márpedig ettől függ a választók támogatása.

Minthogy a földgáz ára csökken a tőzsdéken, ezért a kormány rezsit csökkenthet a jövő júniusi választások előtt, ha meg akarja nyerni az önkormányzati és európai választásokat. Akárhogy dönt Orbán Viktor ez hosszú távon kevés: a rendszer elveszítette a perspektíváit.

Jól mutatja ezt, hogy a nemzeti konzultáció marginális témákra koncentrál: migránsok, LMBTQ stb. Mindez a figyelem elterelésére szolgál: nehogy a választópolgárok észrevegyék: miközben ők megélhetési gondokkal küszködnek addig Orbán Viktor rokonai, barátai és ügyfelei jól elvannak.

Szijjártó és Dzsudzsák együtt a templomban

Együtt ment az éjféli szentmisére Szijjártó Péter külügyminiszter és Dzsudzsák Balázs labdarúgó veterán – írta meg a 444. Szijjártó Péter az első sorban ült a Jézus szíve templomban Dunakesziben, mellette felesége és a gyerekeik. Mögöttük pedig Dzsudzsák Balázs, aki immár bokros érdemei elismeréseképpen diplomata útlevéllel utazgathat a világban. Ferenc pápa a napokban megengedően beszélt az azonos nemű párokról, de a magyar kormány kérlelhetetlen az LMBTQ közösséggel szemben. Törvényt hozott ellene, és könyveket ítél el LMBTQ propaganda miatt. Az alkotmányban az a Szájer József fogalmazta meg az azonos neműek kapcsolatát elítélő mondatokat, aki azután Brüsszelben lebukott egy homoszexuális partin. “Ez nem fér bele a mi érték közösségünkbe” – mondta akkor Orbán Viktor, aki épp azért küldte ki jóbarátját Brüsszelbe, mert tudta róla, hogy meleg, de ez az Európai Unió központjában nem érdekel senkit. Magyarországon viszont Orbán Viktor politikai kérdést csinál belőle, hogy elterelje a figyelmet az életszínvonal csökkenéséről.

Szijjártó Péter, aki az Európai Unió legrégebben funkcióban levő külügyminisztere, szívesen nevezi magát Orbán első janicsárjának. Lehetetlen, hogy Orbán ne tudna hűséges janicsárja és Dzsudzsák Balázs viszonyáról. A miniszterelnök nyilvánvalóan engedélyezte azt. Az általános képmutatás világában ez valójában fel sem tűnik, de a sikerhez szinte teljes média kontroll kell. Ki tudott arról, hogy Szájer József meleg mielőtt lebukott volna Brüsszelben a Covid pandémia idején? Szájer a bádog ereszen újdonságnak tűnt szinte mindenki számára pedig a fideszes politikus lebukott már Bécsben is a kilencvenes évek elején.

Ám a sajtó halálmegvető bátorsággal hallgatott. Ahogy a korrupciós ügyekben is csak kerülgeti a forró kását. Az omerta – a hallgatás törvénye – nemcsak az olasz maffiában kötelező…

20%-kal növelik a titkosszolgálat költségvetését a választási évben Romániában

0

Jövőre Romániában parlamenti és elnökválasztást rendeznek, és ehhez jön még az európai és az önkormányzati választás. Ebben a helyzetben az SRI-nek komoly politikai feladata van: a stabilitás biztosítása.

A NATO számára Románia sokkal fontosabb mint Magyarország, ezért Washingtonban és Brüsszelben semmiképp sem szeretnék, hogy a nacionalista és oroszbarát AUR bármilyen formában is a hatalom közelébe kerülhessen. A választásokat esősorban az AUR szélsőségesen nacionalista és oroszbarát mozgalom veszélyezteti, amely különben erősen szimpatizál Orbán Viktor politikájával. Az AUR belügyminiszter jelöltjét, Dan Dungaciut az ügyészség sikkasztással és hatalommal való visszaéléssel vádolja. Az AUR vezetőjét, Gheorghe Simiont orosz kémnek nevezte a Digi 24 televízió.

Romániában az SRI állam az államban – ez a kommunista idők öröksége, de azóta nem sok minden változott ezen a téren. Legfeljebb annyi, hogy a titkosszolgálat Washingtonhoz és nem Moszkvához kötődik. Az ukrajnai háború különösen felértékelte Románia szerepét az Egyesült Államokban.

Nem a kormánynak van titkosszolgálata hanem fordítva: a titkosszolgálat irányítja a mindenkori kormányt

Klaus Johannis államfő a Securitate tisztje volt, ezért nem is engedték be Németországba amikor ki akart vándorolni Romániából  Ceausescu bukása után – 1989-ben. A Securitatenak többszázezer munkatársa volt Ceausescu idején, és e tekintetben ma sincsen változás.

“Ezek a hálózatok átfonják az élet minden területét. Kevés olyan szerkesztőség, egyetem, egyház, önkormányzat, nagyvállalati vezetés van, ahol ne lennének jelen. Kettős hatalom van: a titkos párhuzamos csatornákon folyik a döntéshozatal és a korrupció” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Barabás T. János a budapesti külügyi intézet kolozsvári születésű szakértője. Aki elmondta, hogy “a román titkosszolgálatnak több milliárd dolláros high tech cégei vannak külföldön. Romániában pedig mindenkit  megfigyelhetnek. A román titkosszolgálat cégei jelen vannak Ukrajnában, Közép Európában, a Balkánon és a Közel Keleten. A Digi cégcsoportot emiatt “tanácsolták el” Magyarországról.”

Nálunk milyen szerepe van a titkosszolgálatnak?

A 2022-es választások megnyerése után Orbán Viktor kivette Pintér Sándor belügyminiszter kezéből az Alkotmányvédelmi hivatal felügyeletét, és Rogán Antalnak rendelte alá, de valójában ő maga irányítja azt -éppúgy mint Nicolae Ceausescu Romániában. A román diktátor a Szovjetunióban végezte el az államvédelmi akadémiát a negyvenes évek végén. A magyar titkosszolgálat főfelügyelője az a Kovács tábornok, aki korábban a MET biztonsági főnöke volt. Ez a Svájcban bejegyzett gázkereskedő cég  részben orosz tulajdonban volt. Moszkva a Gazprombankon keresztül finanszírozta a magyar elit számára fontos részét. Lantos Csaba, aki jelenleg energia miniszter, de korábban a MET elnöke volt, többször is cáfolni kényszerült, hogy Orbán Viktor a MET részvényese, és ebben a minőségben csinos magánhaszonra tesz szert az orosz-magyar gázüzleteken.

A magyar titkosszolgálat éppúgy mint a román az élet minden fontos területén meghatározó pozíciókkal rendelkezik. Különösen így van ez a média esetében, melyet ugyancsak Rogán Antal ellenőriz. Ezért nem meglepő a kormánypárti média hatékony működése hiszen titkosszolgálati tisztek hálózata üzemelteti azt.

Putyin elnök a Gazprombankon keresztül pénzeli külföldi barátait. A brit hírszerzés megszerzett egy listát ebből, és továbbította azt Washingtonba. Néhány fontos ember kiesett az ablakon Moszkvában emiatt. Budapesten is néhányan izgatottak lettek, és érdeklődtek Washingtonban Putyin barátainak listájáról. Azt a sejtelmes választ kapták, hogy egyelőre nem találtak magyar nevet a listán…

Putyin bocsánatot kért egy nyugdíjastól az infláció miatt

Felfüggesztette a tojás és a fagyasztott csirkehús vámját Oroszország miután egy nyugdíjas Putyin évvégi sajtóértekezletén kifogásolta a csirke és a tojás magas árát.

A statisztikai hivatal szerint több mint 50%-kal drágult idén a tojás Oroszországban, ahol az infláció hivatalosan 7,4%. Vagyis alacsonyabb a háborúban álló Oroszországban mint Magyarországon, ahol viszont Orbán Viktor miniszterelnök győzelemről beszélt, mert sikerült 10% alá vinni az inflációt az év végére.

Mind Moszkvában mind Budapesten óriási nyomás alatt publikál számokat a statisztikai hivatal. A magyar statisztikai hivatal ráadásul az Eurostatnak is küld adatokat vagyis kevésbé “szuverén” e téren mint az orosz statisztikai hivatal. Miért tartotta szükségesnek a bocsánatkérést Vlagyimir Putyin egy nyugdíjastól az infláció miatt?

A nyugdíjas kulcsfigura ezekben a rendszerekben

Putyin jövőre választásra készül, és bár minden ellenfelét jó előre diszkvalifikálta a nemzeti együttműködés rendszere mégiscsak számolnia kell az elégedetlenséggel, amely az elhúzódó háború és a romló életszínvonal miatt meglehetősen általános Oroszországban. A szankciók ellenére Oroszország talpon maradt ugyan, de mindenki megszenvedi a háború következményeit. A hazafias propaganda csak ideig óráig feledtetheti azt, hogy Putyin képtelen teljesíteni legfőbb ígéretét: az életszínvonal lassú – de biztos emelését. Ezen nyugszik az orosz államfő népszerűsége hiszen Oroszország népe sohasem élt oly jól mint Putyin idején. Csakhogy ennek vége. Az orosz államfő elutasította a gazdaság fejlődéséhez szükséges reformokat hatalma megtartása érdekében, és a háborúval végképp eljátszotta a jövőt. Ezért fontosak a nyugdíjasok szavazatai, mert a fiatalokra aligha számíthat. A több mint egymillió kivándorló jórésze közülük került ki, és aki otthon maradt az sem a hősi halálról álmodik egy megnyerhetetlen háborúban. Putyin elmúlt hetven és a múlt foglya lett.

Orbán Viktor még csak hatvan múlt, de ugyanígy a múlt rabjává vált, akit a nyugdíjasok milliói tartanak hatalmon. Ő is elmondhatja mint Putyin, hogy soha oly jól nem élt az ország népe mint az ő uralmának idején, de ennek éppúgy vége mint Oroszországban. Az infláció elvitte a szerény jólétet. Perspektíva nemigen van, már a miniszterelnök emberei sem ábrándoznak arról, hogy utolérjük Ausztriát. Mindenki beletörődni látszik abba, hogy Orbán Viktor a szegényház királya, fenntartja a nemzeti együttműködés rendszerét amíg csak él. A perspektíva hiánya a nyugdíjasokat már kevéssé zavarja hiszen többségük nem készít nagy terveket, de a többi generáció felteheti a kérdést: tudja-e Orbán Viktor, hogy merre van előre? Az évvégi sajtóértekezleten csak annyi derült ki, hogy “mindenért Brüsszel a hibás”. Ez programnak meglehetősen  csekély különösen, hogy a miniszterelnök azt is közölte: “ki kell egyezni Brüsszellel.”

Az EU sem tudja, hogy merre van előre

Nemcsak a magyar miniszterelnök küszködik a perspektíva hiányával, de az egész Nyugat is: Biden produkciója középszerű, Donald Trump nyugodtan legyőzheti őt a jövő évi választáson. Németországban és Franciaországban népszerűtlen a középutas kormányzat pedig ők készítik elő az Európai Unió nagy reformját: előrelépést az Európai Egyesült Államok felé. Ez ellen küzd foggal körömmel Orbán Viktor, ezért védelmezi “szuverenitását”, amely egy globalizált – digitalizált világban még csak nem is fikció. Az ésszerű reformoknak nincsen politikai támogatottsága az Európai Unió tagállamaiban, a népszerű populista politika pedig képtelen ésszerű gazdasági programot kidolgozni. Ebben a patthelyzetben az Európai Unió már eddig is évtizedeket veszített el a versenytársakhoz képest, és félő, hogy a jövő évi európai választások megerősítik ezt a negatív tendenciát. A válság persze előrelépést is kikényszeríthet hiszen mind több helyen döbbennek rá az Európai Unióban, hogy a jelenlegi trend lefelé mutat.

Az orosz titkosszolgálat segíti Vucsics szerb elnököt a válságban

Színes forradalomnak nevezte Aleksandar Vucsics szerb elnök az ellenzék hétvégi akcióit, melyekkel a választási csalások ellen tiltakoztak.

Vucsics nagy többséggel nyert, de az ellenzék szerint csalás történt. Belgrádban összeült a nemzetvédelmi tanács, amely hatalomátvételi kísérletnek minősítette az ellenzék akcióját. Belgrádban a hatalom arra célozgat, hogy az ellenzék a nyugati nagykövetségek támogatását élvezi, és az ő segítségükkel szerveznek színes forradalmat Vucsics elnök rendszerének megdöntésére. Kijevben 2013-ban egy ilyen színes forradalom buktatta meg az oroszbarát Janukovics rendszert. Victoria Nuland az amerikai külügy térségünkkel foglalkozó államtitkárhelyettese annak idején elmondta, hogy az USA komolyan támogatta a rendszerváltó erőket Kijevben. Az Európai Uniót is zavarta az amerikai nyomulás Kijevben, és akkor hangzott el Victoria Nuland híres mondása:

fuck the EU!

Most Vucsics szerb elnök ugyanezt a forgatókönyvet látja megvalósulni Belgrádban is, ahol nemes egyszerűséggel gengsztereknek nevezte az ellenzéki aktivistákat. Vucsics a véreskezű szerb diktátor, Milosevics szóvivője volt, stílusa a délszláv háborúk brutalitását idézi. A szerb elnök megköszönte “külföldi titkosszolgálatoknak”, hogy

“a szerb nemzetbiztonsági szolgálatok pontosan tudták: mire készülnek ezek a gengszterek.”

Milyen titkosszolgálatok tájékoztatták Vucsics elnököt?

“Megköszönjük az orosz titkosszolgálatnak a tájékoztatást” – Ezt Ana Brnabic miniszterelnök asszony mondta a Pink televízióban.

“Csak köszönetet tudok mondani az orosz titkosszolgálatnak ezért, és tudom, hogy ezzel nem leszek különösebben népszerű Nyugaton.”

A miniszterelnök asszony az interjúban azt is elmesélte, hogy az orosz információk alapján érdeklődtek a nyugati nagykövetségeken a várható ellenzéki akciókkal kapcsolatban, de ott “orosz dezinformációnak” minősítették az esetet.

Vucsics elnök közben azt állítja, hogy a Nyugat támogatja és pénzeli az ellenzéket, mert meg akarja őt buktatni. Oroszbarát politikája és Koszovóval kapcsolatos szerb nacionalista irányvonala miatt Vucsics nem épp népszerű Nyugaton. Vucsics elnök állandó kapcsolatban áll Oroszország szerbiai nagykövetével, aki Putyin nevében folyamatosan támogatásáról biztosítja Szerbia elnökét.

Ugyanakkor Szerbia szeretne bekerülni az Európai Unióba. Orbán Viktor azért is akadályozza Ukrajna bejutását, mert szeretné Szerbiát helyzetbe hozni. A bővítésért felelős magyar uniós biztos nyíltan lobbizik Szerbia bekerülése mellett.

Milyen szerepet játszott a magyar titkosszolgálat az ügyben? Vucsics elnök több külföldi szolgálatnak köszönte meg az előzetes tájékoztatást a várható ellenzéki akciókról, de a miniszterelnök asszony csak az oroszokat említette. Ugyanakkor közismert Orbán Viktor és a szerb elnök kiváló személyes kapcsolata, a magyar kisebbség pártja tagja a kormány koalíciónak Belgrádban. Ha szorulna a kapca, akkor Orbán Viktor menekülő útja állítólag Szerbián keresztül vezetne valahova…

Orbán ködös álma Brüsszel elfoglalása, de mára senki nem veszi komolyan

Ha igaz, hogy csak a legnagyobbakról írnak mémeket Orbánt  elérte e kétes halhatatlanság. Fűzfapoétáink is szájukra vették. A legékesebben szólót idézzük: „Orbán mára pária, mondandója pár ia.”

“Az Európai Parlament Soros által irányított emberei folyamatosan zsarolják a brüsszeli bizottságot, hogy ne adják oda a hazánknak járó 32 milliárd eurót. Ezt a pénzt át akarják irányítani Ukrajnába. A Soros által irányított amerikai demokraták ugyanezt akarják. Nekünk ebből a pénzből egyelőre sikerült 10 milliárd eurót megszereznünk” – dicsekedett a miniszterelnök a Hír Televízióban az ötös  számú Fidesz tagkönyv tulajdonosának, Bayer Zsoltnak.

Orbán nyilatkozatából egyértelműen kitűnik, hogy miért is vétózott a magyar miniszterelnök az Európai Unió idei utolsó csúcstalálkozóján: meg akarja szerezni az eurómilliárdokat! Emmanuel Macron francia elnökkel az Élysée palotában abban egyeztek meg a csúcstalálkozó előtt, hogy Orbán Viktor nem vétóz, és cserében megkapja az uniós eurómilliárdok egy részét. Ez meg is történt, de Orbán menetközben már a teljes összeget követelte. Erről mondta azt Emmanuel Macron francia elnök, hogy

“Orbán nem tisztességes.”

Most jött rá erre?

Orbán el akarja foglalni Brüsszelt

“Elfoglaljuk az Európai Uniót, mert a közös piac és az európai népek együttműködése mind jó gondolatok. Nincs szükségünk egy szuperállamra, amely megbünteti és zsarolja a tagállamokat. Nem az eszközt kell kidobni hanem a rendszert átalakítani” – hangoztatta a miniszterelnök.

Elfoglalni Brüsszelt?

Orbán reményei szerint a jövő júniusi európai választáson előretör a szélsőjobb, amely ennek eredményeképp komolyan beleszólhat abba, hogy ki kerüljön be a brüsszeli bizottságba. Jelenleg a mainstream a Néppártból, a szocialistákból, a liberálisokból és a zöldekből áll az Európai Parlamentben. A két szélsőjobb frakció nem szólhat bele a fontos ügyekbe. Giorgia Meloni, az egyik ilyen frakció igazi vezére tárgyal Weberrel, a Néppárt brüsszeli irányítójával, akivel Orbán Viktornak pokolian rossz a kapcsolata. Meloni tulajdonképp Orbán politikáját folytatja csak ügyesebben: létre akarja hozni a jobboldal és a szélsőjobboldal szövetségét, amely ily módon új mainstreamet alkothatna Brüsszelben. Belefér-e ebbe Orbán? A magyar miniszterelnök azzal játszotta ki magát a Néppártból, hogy szövetséget javasolt az Alternative für Deutschland mozgalommal is, melynek neonáci vezetői is vannak. A Néppárt meghatározó ereje, a német CDU-CSU velük nem tart lehetségesnek semmiféle kapcsolatot sem tekintettel Németország múltjára. A jobboldal- szélsőjobboldal esetleges szövetségébe ők nem férnek bele. Ahogy Orbán sem, aki Ukrajnával kapcsolatos álláspontja miatt szalonképtelenné vált Brüsszelben. Orbán ezért Donald Trumpra vár, aki egészen más politikát folytatna mint a Biden adminisztráció. Trump azért barátkozik Orbánnal, mert gyengíteni akarja az Európai Uniót. Ha Trump ismét hatalomra jutna, akkor az USA szembekerülne az Európai Unióval. Orbán Viktor pedig könnyen két szék között a pad alá eshetne…

Az okos lány

Hajjaj! Gond lehet még ebből a címből, ugyanis jelen írásban Orbán Viktorról, a talpig férfi, magyar miniszterelnökről lesz szó, és az széles körben ismert, hogy ő, meg a körülötte nyüzsgő komornák és komornyikok nem igazán kultiválják az LMBTQ+ ügyeket. Pláne a miniszterelnököt illetően! Na nem baj, majd ha számon kérik, csak kivágom magam valahogy.

Szóval. Az alaphelyzetről, amelybe szegény Orbán keveredett, az embernek a régi vicc jut az eszébe, mikor megy az autós a sztrádán, és hallgatja a rádiót. Egyszer csak a beszélgetős műsort megszakítva a bemondó figyelmeztető hangon közli, hogy az összes arrafelé autózó vigyázzon, mert a Székesfehérvár – Siófok sztrádaszakaszon egy őrült szembe megy a forgalommal. – Egy? – mordul föl az autós. – Az összes!

Hátbizony, hogy így lett. Még a nagycsizmás Giorgia sem fordult meg a Maseratijával, hogy a magányos magyar miniszterelnök mellé sorolva legalább ketten legyenek! És most már a lengyelek sem. Ők is beálltak a szembejövők hosszú sorába. Szegény Orbán kénytelen volt azt nyilatkozni, hogy hiába győzködte őket, nem engedtek az álláspontjukból, amire ugyan páran nyilván rávágják, nem is Orbán győzködte a többit, hanem azok győzködték őt, de hamar rá lehet jönni, hogy ez hülyeség, mert ennél azért az Európa Tanácsban ülőknek több eszük van. Nagyon jól tudják, hogy Orbán sohasem veszíthet, őt meggyőzni tehát abszolút reménytelen, ha valami mellett egyszer már elkötelezte magát, mert az attól kezdve fixa idea. Többen gondolják úgy, hogy Putyin zsarolja valamivel, de az csak egy másik hülyeség, mert amit a miniszterelnök mond, azt mind saját maga találja ki. Rosszul is lenne attól, ha Lavrovot kéne idéznie! Ennek az önkitalálásnak egy hátránya van: pont olyanok a kitalációk, mint a kitaláló. Különösen kacagtató, ha félreért valamit, lásd például a „Minden családot havi 181 000 forinttal támogatok.” című, hónapokon át hangoztatott közröhejt.

Így ültek hát Brüsszelben mindahányan, némán, mert a tárgyalásuk lefagyott. Az álláspontok végleg megmerevedtek, nem engedett a sajátjából senki. Azok huszonnyolcan az észérvek alapján nem engedtek, hiszen tisztában vannak vele ha Ukrajna nem a Nyugat része lesz, akkor Oroszország előbb utóbb lenyeli, Orbán meg zsugoriságból, hiszen szerinte nem engedhető meg, hogy a kifejezetten és fokozottan népnemzeti, azaz magyar gabonatermelő gazdák kevesebb támogatáshoz jussanak, mert Ukrajna hatalmas szántóival a támogatás nagy részét majd elviszi. És a konkurencia is nagyobb lesz. A magyar gazda ezek szerint túl drágán termel, azaz a mai mértékű támogatásnál kevesebbel nem él meg, hát még ha megnő a konkurencia! Akkor végképp ellehetetlenül. Tisztára Mészáros Lőrinc, lehet mondani. Ő sem nagy versenyző a gazdaságban. Ezért Ukrajna felvételét körömszakadtáig ellenezni kell, el a kezekkel a pénzeinktől, szemét ukránok!

A jobb megértés kedvéért feltétlenül megjegyzendő, hogy ha Ukrajna EU tag lesz, az elég hamar megnöveli az országban energia árat is, meg a munkaerő árát is, amelyek miatt már messze nem tud majd annyira olcsó gabonát a piacra dobni, mint most, ráadásul az EU biztosan meg fogja növelni a támogatásra fordítandó összeget. Aki tehát a mai ukrán gabonaárak és támogatás alapján hivatkozik a jövőre, annak hibás az érvelése. De ezt a miniszterelnök nem tudja. Van ilyen (de még mennyi).

A tárgyalás zsákutcába jutása miatt Orbán nagy bajba került, ugyanis ha a Macron elnökkel való megállapodás után Ukrajna felvételének ügyében vétózni mer, akkor nemhogy most, de már sohasem kapunk pénzt az EU-tól (egy árva fityinget sem), mert még az is kérdésessé válik, hogy bent maradhatunk-e egyáltalán. Ha viszont igennel szavaz, akkor veszít, ami nála egyszerűen lehetetlen. Nem képzelhető el. Ezért találták ki a jóindulatú Scholzék, hogy keresse fel a büfét, és igyon egy kávét, mert akkor egyhangú lesz a szavazás (a hiányzók nem számítanak), és ő mégsem szavazott igennel. Ez volt a legjobb módszer, az okos lány jött is meg nem is, így is szavazott, meg úgy nem szavazott, sőt nem is tartózkodott, mivelhogy ott se volt, a meséhez képest az eltérés csak annyi, hogy a ravasz húzást nem az okos lány találta ki, hanem mondták neki.

Így aztán minden sikerült, az ET a kívánt irányban döntött, Magyarország megkapja a pénz egy kisebb részét, és Orbán sem szégyenült meg. Annyira.

Sajnos volt a napirenden még egy másik határozat szavazása is, mégpedig az uniós költségvetés módosítás. Annál az okos lány rájött, hogy itt már nem lehet trükközni, mert akkor az utolsó zsarolási esélye is elvész, és Magyarország a várva-várt EU-s pénzeket vagy csak nagy késéssel, vagy sohasem kapja meg. Derék miniszterelnökünk vétózott is, így aztán a döntés jövő évre tolódik, amit többen el is fogadnak, mert a több módosítási igény miatt legfeljebb ad hoc döntést tudtak volna hozni, ami nem az Unió stílusa. Így újra kezdődhetnek az egyeztetések, és a legközelebbi ülés elé már egy kidolgozott és sokak egyetértését bíró javaslat kerülhet, ráadásul nem késtek le semmiről.

Annak, hogy ezt a magyar miniszterelnök meg merte tenni, azért van egy másik oka is. A Bizottság nem csak Ukrajnának kért pluszpénzt a költségvetés módosításban, hanem egyéb célokra is, és noha az Ukrajnának való pénzutalással Orbánon kívül mindenki egyetért, az egyéb célok esetén a nettó befizetők (Németország, BENELUX államok, skandináv országok) nem voltak lelkesek, és így nem is bánták Orbán vétóját annyira, tán még a markukba is röhögtek, hogy a kellemetlen lépést nem nekik kellett megtenniük.

Macron elnöknek viszont nagyon nem tetszett a lépés. Keményen fogalmazott:

„tisztességtelennek” nevezte a magyar miniszterelnököt,

mivel az a teljes módosításra mondott nemet, amivel nemcsak Ukrajna támogatását, hanem több közös európai uniós cél finanszírozását akadályozta meg. Olyasmiről, hogy megállapodtak volna Orbánnal, és Orbán megszegte a megállapodást, az elnök nem beszélt. Vagy volt ilyen, vagy nem, persze most már mindegy is, az egyeztetési folyamat a költségvetésről újraindul. Ugyanakkor mind von der Leyen, mind Macron kijelentette, hogy tudják finanszírozni az ukrán hitelt a piacokról is, azaz elég, ha huszonhat tagállam megegyezik, Magyarországra akkor már nincs is szükség. Aki nem értette, annak elmondjuk, hogy ezek szerint hiába fenyeget vétóval Orbán, az nem jelent már semmit, azaz az ukrán csatlakozás nem vétózásáért kizsarolt pénz ugyan érkezik, de a második, a nagyobb részlet már nem. Csak ha teljesítjük az előírt feltételeket.

Jelenleg Orbán aggódhat a magyar gazdaság miatt. Erről már sokszor írtak és sokan, a 13 éves „fantasztikus fejlődés” eredménye például, hogy a magyaroknál már csak a bolgárok fogyasztanak kevesebbet, hogy nincs pénz, ezért ma már az egészségügy és az oktatásügy mellett a pénzügy is gyakorlatilag felügyelet alatt áll, és ha az utóbbi nem is rendőri felügyelet, azért Rogánt, Orbán Balázst és Gulyás Gergelyt ismerve igencsak kemény lesz szegény Varga Mihály egzecíroztatása. Mondható továbbá, hogy az adósbesorolásunk ugyanaz, mint 2010-ben volt (BBB-), ráadásul negatív kilátással, hogy a hiány minden rekordot meghalad, hogy a magyar inflációt a széles környékünkön senki még csak meg sem közelíti, hogy

a GDP-hez viszonyított államadósság a lenyúlt MANYUP-ot is figyelembe véve ma nagyobb, mint a 2010-es,

A zemútnyócévesek eladósították a zórszágot!” helyzetben volt, hogy a haverokon kívül mindenki az út szélén van hagyva, hogy a bajok ellen igazságtalan és ostoba módszerekkel küzdenek (lásd rezsicsökkentés, ársapka, stb.), és még sok más minden idetartozik. Ráadásul, mivel Paks II. még sehol, az akkumulátorgyárak, a napelemek kompenzációs igénye és az egyre növekvő saját áramhiányunk miatt nagy gázerőműveket kell építenünk (közben persze Paksot is), melyeket az államon kívül nem hajlandó finanszírozni senki, és ezt még fokozni is lehet, ugyanis az orosz gáz drágább nekünk, mintha a piacon vennénk, plusz a bolgárok a gázár negyedével megemelték a tranzitdíjat. Ezért kell nagyon a pénz, amely az EU-nál hever.

Ahhoz, hogy megkapjuk a második részletet is, az EU konkrét feltételeket szabott. 27 pontban meg is fogalmazta, le is írta, el is küldte nekünk. Nagyon régen elküldte. Az államnak tehát pofonegyszerű lenne a dolga, teljesíti a kívánalmakat, aztán besöpri a pénzt. De nem. Helyette azóta pávatáncol, vétóval fenyeget, sőt vétózik is. Teljesíteni viszont a kedves Jóistennek se! Annak indokaként, hogy miért nem teljesíti a 27 pontot a miniszterelnök immár évek óta, két okot lehet elképzelni:

  • ha teljesítené, neki és az egész családjának kivégzőosztag elé kellene állni,
  • vagy, ami ezzel egyenértékű, sérülne az önérzete, hiszen „úgy táncol, ahogy az EU fütyül”, és akkor mi lesz a kényes magyar szuverenitással? És főleg mi lesz a kényes önérzetével?

Lehet választani. Ettől függetlenül mondható, hogy hatalmas zseni ez az ember, mert a káros működésére jellemző súlyos gazdasági bukta ellenére, állandóan kétharmadot kap.

Nála csak a derék értelmisége vezette népünk nagyobb zseni, aki ezt a kétharmadot biztosítja.

Vagy nem?

Moral insanity, avagy Orbán pénzt akar saját hatalma megtartásához

0

Orbán kivonult, avagy ki kit zsarol Brüsszelben: a miniszterelnök  megvétózta az ukrán támogatási csomagot Brüsszelben noha megígérte Macron francia elnöknek, hogy ezt nem teszi meg. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója ezt azzal magyarázta brüsszeli sajtóértekezletén, hogy Orbán Viktor a teljes uniós összeget akarja, nemcsak azt a 10 milliárd eurót, melyet Brüsszel felszabadított.

Orbán átverte a francia elnököt, aki az Európai Unió nevében állapodott meg vele: ott vétózott, ahol igazán fontos volt, és kivonult a teremből akkor amikor Ukrajna csatlakozási tárgyalásairól döntöttek. Ez utóbbi kizárólag szimbolikus gesztus hiszen Ukrajna uniós tagsága még messze van viszont a pénzre máris szüksége lenne. Erről pedig már csak jövőre dönthet az Európai Unió. Rutte holland miniszterelnök közölte, hogy januárban valószínűleg újabb rendkívüli csúcstalálkozót rendeznek Brüsszelben, hogy megoldják az ukrán támogatás ügyét.

“Van annyi pénze az Európai Uniónak, hogy Ukrajnát addig is támogassa”

– hangsúlyozta a holland miniszterelnök.

Az Európai Unió 18 milliárd eurós éves támogatást nyújt Ukrajnának , de ez lejár. Ezt kellett volna meghosszabbítani illetve elfogadni azt az 50 milliárd eurós támogatási csomagot, mely lehetővé tenné Ukrajna működését a jövő évben. Kijevben ugyanis a pénzügyminiszter nyíltan megmondta: nyugati segély nélkül bedől Ukrajna gazdasága. Az USA segély is a levegőben, mert az ellenzéki republikánusok egyelőre nem hajlandók megszavazni azt.

Orbán Viktort csak a pénz érdekli

Ha valakinek eddig kétségei voltak, most végképp meggyőződhetett arról, hogy a magyar miniszterelnök azért ragaszkodik Brüsszelhez, mert az Európai Unió eurómilliárdjai nélkül nem tudná üzemeltetni a nemzeti együttműködés rendszerét Magyarországon.

Bár Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter, aki megkapta a gazdaság irányításának nem épp könnyű feladatát, azzal dicsekedett, hogy “talpon maradtunk az uniós források nélkül is”, de hosszú távon Orbán Viktor nem lenne képes finanszírozni a nemzeti együttműködés rendszerét hiszen a túlélés csakis úgy sikerült, hogy minden eddiginél nagyobb megszorító csomagot kapott a magyar társadalom és a gazdasági élet. Az életszínvonal csökkent, ez pedig nem sok jót ígér hosszú távon Orbán Viktor népszerűségének. Ezért harcol ravasz rókaként minden centért Brüsszelben Orbán Viktor.

A miniszterelnök azt is tudja, hogy csatáját figyelik a nagy hitelnyújtó bankok, melyek jelentős felárral finanszírozzák a nemzeti együttműködés rendszerét.

Figyeli Orbán brüsszeli ravaszkodását Moszkva, Peking és Washington is – más-más okból. A magyar miniszterelnök pénzt kért Pekingtől, és nem kapott. Orbán olcsóbb földgázt kért Putyintól, és nem kapott. Washingtonban a republikánusokkal paktál, mert arra számít, hogy Trump visszatér a Fehér Házba.

Addig is boldog a magyar miniszterelnök, aki mindenáron a világlapok címlapjára akar kerülni. Szakértők találgatják Brüsszelben, Párizsban, Berlinben és Washingtonban: vajon mit akar Orbán?

A hatalmát akarja örökössé tenni, és tudja, hogy ebben Montecuccoli nagy mondása az irányadó a háborúról: ehhez három dolog kell, pénz, pénz és pénz…

Mai kérdés – Ön szerint is a magyar emberek álláspontját képviselte Orbán Brüsszelben?

„Én Magyarország álláspontját képviseltem.”

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli Kossuth Rádióban elhangzott „öninterjújában”.

Európa a katasztrófa előtti állapotban van, masírozunk a háborúba, mint 1914-ben, és hogy ide jutottunk, abban kulcsszerepe van a magyar miniszterelnöknek, írja a Le Monde korábbi főszerkesztője.

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint is a magyar emberek álláspontját képviselte Orbán Brüsszelben?

Pressmann nagykövet: aggasztó, hogy milyen ellenséges a magyar kormány

Az Egyesült Államok nagykövete Recsken járt, és ott a helyi polgárokkal találkozott, mert azt szeretné, hogy “a magyarok közvetlenül tőlem is hallják: mi az, amit az Egyesült Államok fontosnak tart és tesz.

Amit a magyar polgár az újságokban olvas, a tévében láthat vagy a rádióban hallhat, az többnyire kormányzati üzenet. Ez néha személyesen rólam, néha pedig az Egyesült Államok politikájáról szól. Néha aggasztó, hogy mennyire ellenséges a magyar kormány állásfoglalása az USA-val kapcsolatban” – mondta a nagykövet Recsken, ahol kifejtette, hogy 2022 február 24 óta új helyzet áll fenn Európában, mert Putyin megtámadta Ukrajnát. Magyarország ezzel kapcsolatban más álláspontot alakított ki mint a NATO és EU tagállamok többsége.

“Az Egyesült Államok ezt nem hagyhatja figyelmen kívül”

– hangsúlyozta Pressmann nagykövet. Aki nyilvánvalóan értesült arról, hogy Orbán emberei részt vettek azon a republikánus tanácskozáson, melyen Ukrajna támogatását vitatta meg az amerikai politikai elit ellenzéki része. Washingtonban a republikánusokat eddig Great Old Partynak hívták, de most már Great Orbán Partynak kellene őket nevezni – írja a Le Monde tudósítója.

“Európa zsákutcában Trump és Putyin között”

A francia lap azt fejtegeti, hogy Orbán Viktor segédkezet nyújt Donald Trumpnak és Vlagyimir Putyinnak abban, hogy akadályozza Ukrajna támogatását. Biden elnök már egyenesen azt mondta Zelenszkij elnöknek és a republikánus ellenzéknek, hogyha Ukrajna nem kapja meg a támogatást az Egyesült Államoktól, akkor ez lesz a legnagyobb karácsonyi ajándék Putyin elnöknek. Az Európai Unió 51 milliárd eurós támogatást szándékozik nyújtani Ukrajnának, de ezt mindaddig ellenezte Orbán Viktor amíg nem kapott ígéretet Macron francia elnöktől, hogy megkapja a 10 milliárd eurós uniós támogatást, melyet mindmáig az Európai Unió visszatart.

Mi van a Macron-Orbán paktum mögött?

Nemcsak arról van szó, hogy a francia elnök meg akarta akadályozni a magyar kormányfő vétóját Ukrajna támogatásáról hanem már az új európai szuverenitási elképzelésről is.

Mind Macron mind Orbán híve a közös európai hadseregnek, mely elegendő ellensúly lehetne egy orosz fenyegetéssel szemben. Ha Trump újra hatalomra kerülne, és ez egyáltalán nem kizárt, akkor a NATO sokkal kevésbé garantálná Európa biztonságát egy orosz fenyegetéssel szemben. Ezért lehetne fontos a közös európai haderő fejlesztése és az európai szuverenitás, amely függetlenséget garantálna az Egyesült Államokkal szemben is. Macron és Orbán egyetértenek abban, hogy az Európai Unió “ne legyen az Egyesült Államok vazallusa”, vagyis fenn akarnak tartani kapcsolatot Kínával, sőt Oroszországgal is annak ellenére, hogy az USA ezt ellenzi. Macron és Orbán felismerésének az alapja az, hogy gazdaságilag Biden Trump politikáját folytatja, az America First pedig versenyképtelenné teheti Európát a globális piacon.

Kérdés, hogy mit szól az európai szuverenitás koncepcióhoz Németország vagy Lengyelország. Az Európai Unió annyira megosztott, hogy Macron elnöknek ebből a koncepciójából sem lesz valószínűleg semmi. Emiatt van igazában zsákutcában Európa és nem Putyin, Trump vagy épp Orbán Viktor miatt.

Gulyás Gergely: január elsejétől emelkedhet a tanárok bére

Csaknem 700 ezer forintra emelkedne a tanárok átlagos bére amennyiben megérkezik a 10 milliárd euró az Európai Uniótól – nyilatkozta Gulyás Gergely kancellária miniszter a Blikknek.

Még nem is oly rég Navracsics Tibor, az uniós pénzek megszerzésével megbízott miniszter, azt mondta, hogy a magyar költségvetés nem tudja megelőlegezni a tanárok fizetésemelését. Orbán Viktor a parlamentben azt jelentette ki, hogy “már nincs tennivalónk az uniós pénzekkel kapcsolatban.” Ez finom célzás arra, hogy lepaktált Macron francia elnökkel: ha a magyar kormány megkapja a mintegy 10 milliárd eurós uniós pénzt, akkor Orbán Viktor nem vétózza meg az Ukrajnának ígért 51 milliárd euró megszavazását az Európai Unió csúcstalálkozóján.

Orbán: nem a kilépés hanem Brüsszel elfoglalása a cél

Erről a magyar miniszterelnök a Mandinernek nyilatkozott. Mi van emögött a koncepció mögött? Az Európai Unió és mindenekelőtt Németország a keleti nyitásra alapozta gazdaságpolitikáját évtizedek óta. Ez az együttműködés – az USA tevékeny részvételével – radikálisan meggyengült, sőt Oroszország esetében szinte meg is szűnt. Az eredmény: az

Európai Unió elveszítette a versenyképességét, és újra az Egyesült Államok függvénye lett mint a hidegháborúban.

Macron elnök ezzel szemben fogalmazza meg az európai szuverenitás koncepciót, melyhez Scholz kancellár és Orbán Viktor is csatlakozik: Európa ne legyen az Egyesült Államok vazallusa! – jelentette ki a francia államfő Pekingből hazatérőben. Míg Ursula von der Leyen, a brüsszeli bizottság vezetője az Egyesült Államokkal való együttműködést és az eltávolodást Kínától szorgalmazza, addig Macron, Scholz és Orbán számára a kínai kapcsolat épp az európai szuverenitás záloga. Kína évek óta az Európai Unió legfontosabb gazdasági partnere. Peking számára is fontos az együttműködés: kiderült ez azon a csúcstalálkozón, melyet nemrég tartottak meg Pekingben az Európai Unió és Kína vezetői. Ursula von der Leyen azt szorgalmazta, hogy Kína ne támogassa Oroszországot a szankciók kijátszásában míg Hszi Csin-ping elnök fűt-fát ígért, ha az Európai Unió kitart a Kínával való együttműködés mellett, és nem csatlakozik az USA Kína elleni kereskedelmi háborújához.

Támogatja-e a magyar kormány Ursula von der Leyen asszony újra jelölését  a brüsszeli bizottság élére?

“Nem ettem meszet”

– válaszolta a kérdésre Orbán Viktor a Mandinernek.

EU perspektíva nélkül

A világgazdaság gyengén teljesít: sokan recesszióra számítanak az Egyesült Államokban, Kína a deflációval küszködik, és a növekedés üteme nem biztos, hogy eléri az évi 5%-ot, de az Európai Unióhoz képest mindkét vetélytárs pompás formát mutat, mert van perspektívája. Az Európai Unió recesszióban, a zászlós hajó, Németország keresi az irányt, mert ötven éves gazdaságfejlesztési programja landolt a kukában Putyin Ukrajna elleni agresszióját követően. Mind Scholz kancellár mind pedig Macron elnök hatalmas belpolitikai problémákkal küszködik. Mindehhez járul az a fenyegetés, hogy Donald Trump jövőre választást nyerhet és visszatérhet a Fehér Házba.

Ha ez bekövetkezne, akkor az Európai Uniónak mindenképp saját fejlődési perspektívával és szuverenitással kellene rendelkeznie hiszen Washingtonból Európa semmi jóra sem számíthatna.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!