Címke: orbán

A küzdelem mindig kétarcú. Az egyik, amit ténylegesen megvív az ember a csatatéren, a másik, amit otthon elmesél belőle. A két arc, noha elvileg ikrek, a legritkább esetben hasonlítanak, ráadásul van olyan harc, amit meg sem vívtak, egyedül az otthoni meséből derül ki, hogy volt ilyen. Illetve nem volt, de végül mégis, és hogy győztünk, az a minimum.

A legröhejesebb az, mikor egyértelmű, hogy a Nagy Harcos összes küzdelmét láttuk, illetve követni tudtuk, hazánkban is meg külföldön is, nekünk mégis olyanokat mesél róla itthon, mintha semmit sem láttuk volna, és csak most, az ő elbeszéléséből fogjuk megtudni, hogy mi volt, hogy volt, különben is, de főleg egyáltalán.

Némi gondot jelent, hogy a röhejességről általánosságban nem lehet beszélni, hiszen a szájtáti közönségből néhányan ugyan hahotáznak, ám majd hárommillió állampolgár nem mulat a szövegén, hanem elkerekedett szemmel csodálja a halált megvető bátorságú nindzsát (A miniszterelnök a Fidesz 30. tisztújító kongresszusán elmondott beszédében közölte, hogy „a mi kormányunk: nindzsakormány… A dobócsillagot jókor jó helyre kell hajítani, nincs második esély”). Ezen hős nindzsa értünk öldököl mindenfelé, mert ő aztán nem egy anyámasszony katonája, aki a felesége szoknyája mellett ül otthon jófajta pálinkát hörpölgetve, hanem kiáll a placcra, ahogy kell neki! Illetve mégsem. Nem mindig áll ki. A nindzsa ugyanis a szamurájokkal ellentétben „a sötétség és a lopakodás mestere, aki főleg a ravaszságban, kémkedésben és gyilkosságban jártas”, mely nindzsadefiníció a mi miniszterelnökünket illetően abszolúte stimmel (lásd: kilopakodott a sötét brüsszeli büfébe egyedül kávét inni). No kiállás, no placc, no reflektor, ha kérhetem! Így van ő például a svédekkel is, akik esetében ahelyett, hogy kimenne Stockholmba megbeszélni Kristerssonnal a dolgokat, hogyan is van az az állítólagos svéd sértegetés, ami miatt mi nem szavazzuk meg a NATO tagságukat, inkább Erdoğannal sugdolózik, a frakcióra mutogat, és a csicskáit küldi nyilatkozni. „Bukotsumono!” mondanák lebiggyesztett szájjal a szamurájok, ha érdekelné őket ez a pávatáncnak hívott sunnyogás.

Vannak persze a nindzsákon kívül más harcosok is. Ilyen például a cowboy. Tükörfordításban tehénfiút jelent, aminek sok értelme nincs (legfeljebb LMBTQ+ klubokban), persze lehet variálni a fordításban, például „a tehénnek a fia”, de az még nagyobb hülyeség lenne, ezért célszerűbb vagy úgy hagyni, ahogy van, na, legfeljebb gulyásnak fordítani. Az Egyesült Államok korai korszakában hatalmas gulyák járták a legelőket, melyek terelését és védelmét a cowboyok látták el. Ezért volt pisztolyuk, mert sok marhatolvaj követte a gulyákat, akikkel sűrűn és helyben kellett megvívni a marhákért a harcot. Így aztán kiválasztódtak/kinevelődtek a párbajfenomének, akiket a filmipar tett naggyá, a szó elszakadt eredeti jelentésétől, és ma már sokan azt gondolják, a cowboy valamiféle nemzeti hős, aki megmenti a nőket a megbecstelenítéstől, a bankokat a kirablástól, ráadásul hullabecsületes, mert ahelyett, hogy jól hátba lőné a rohadékokat, kiáll velük párbajozni egy szál maroklőfegyverrel az oldalán. A sheriffre nem számíthat soha, mert az mindig tehetetlen és ostoba, legalábbis a cowboyos filmek többségében az.

Nem véletlen tehát, hogy derék miniszterelnökünk nindzsából cowboyra váltott, hiszen a nemzeti hős szerepe nem áll távol tőle. A kormányfő legutóbbi fiatalos bejelentkezésében hat témáról beszélt. A videó lendületes, a hatlövetű szót a cowboyokkal tisztában lévőknek nem kell magyarázni, és ami a legfontosabb: végre megtudhatjuk, mire lő a mi derék hősünk, azaz mi az, ami fontos neki.

Lövés 1.: „Vannak évek, amelyekben az a legjobb, hogy véget érnek. Így vagyunk mi 2023-mal. Az évnek vége, a háborúnak sajnos nincs vége, a terrorveszély nő Európában, és a migrációs nyomás is egyre nehezebb. 2023-ban kellett a legény a gátra.”

Ja. Kellett a legény. Illetve kellett volna. De nem volt. Az infláció az egeket ostromolta, az infli-EB-t nagy fölénnyel nyertük, fogyasztásban utolsó előttiek vagyunk, már csak Bulgáriát előzzük, az államháztartási hiány úgy elszállt, mint a győzelmi zászló, ha az EU Ukrajnát nem akarta volna fölvenni, még az a 10 milliárd euró sem jött volna, amit Orbán a büfébe való távozással kizsarolt az Európa Tanácstól, a háborúnak ugyan nincs vége, de ez Magyarországtól teljesen független kérdés, a migránsokat illetően meg Ausztria állandóan panaszkodik, hogy a legtöbb migráns tőlünk érkezik oda. Nincsen legény arra sem, hogy megvédje a határainkat?

Lövés 2.: „Amikor először jutottunk ki, a pótselejtezőt megelőzően a norvégok röhögőgörcsöt kaptak. Most bezzeg a csoportbeosztásnál már nem tolongtak a csapatok… Szép év lesz ’24”

Tanári fizetések, egészségügy, 5% fölötti hiány, „kiafrancot” érdekel? Lényeg, hogy kijutottunk. Mint az ugyancsak szép ötvenes években, mikor a foci vitte a hátán az országot. Orbán most is erre számít, mert másra nem is tud, csak egy a baj: ott még nem tartunk, ahol Puskásék, hogy másodikok legyünk egy világversenyen (a horvátok bezzeg…). „Nem baj, az ikszedik hely is szépen csillog”, mondja majd Orbán, ahogy Rákosi elvtárs, csak ő ikszedik hely helyett ezüstéremmel.

Ha a stadionokkal meg fűtött pályájú „palántaneveldékkel” teleszórt és pénzzel alaposan fölturbózott fociéletünkből a legértékesebbet, azaz Szoboszlait kiragadva megvizsgáljuk a pályafutását, kiderül belőle, hogy ő már 16 éves korától Ausztriában játszott, azaz a karrierjéhez nekünk, magyaroknak nincsen sok közünk.

Lövés 3.: „Recep Tayyip Erdoğan török elnök Magyarország kiemelten fontos stratégiai szövetségeseként nemrég járt Budapesten… Ez egy erős ország, amely fejlődik, és már saját autómárkát előállítanak. Hoztak is belőle egy példányt. Cserébe egy lovat adtam. Sólyomra gondoltam először, de az biztos visszarepült volna, és akkor azt hitték volna Isztambulban, hogy rászedtük őket…. Csupa ilyen „egy lóerő 435-ért” jellegű üzletet szeretnék kötni idén is.”

Az, hogy Erdoğan Orbán szövetségese, teljesen egyértelmű, mert egyik sem vethet a másik szemére semmit az otthoni demokráciát illetően, Az, hogy stratégiai partnerek, egyértelműen mutatja, hogy mindegyikük hosszú távra tervez. Törökország erős ország. Erejét láttuk 1526-ban meg 1541-ben is, a mai gazdasági és demokratikus fejlődését illetően viszont még van hová. Az autó-ló csere mutatja, hogy Magyarországnak Mészáros Lőrincék kifinomult betonkeverési technikáján kívül ajándéknak alkalmas ipari terméke nincs. A turul jobb, ha itthon marad, mert ott esetleg munkára fognák, ami nem tesz jót egy sólyom kedélyének. Hogy hazatalálna, az erős túlzás, maximum elszáll a jó fenébe (miért nem őrizték rendesen?). A vágyott jó „üzletet’” illetően: megvan az már! Illetve volt. Az EU-val Gyurcsány 2007-ben megkötötte a jó üzletet, ő még alig kapott belőle (a projektek végén fizetnek), Orbán viszont 2010. óta élvezi, hogy minden éveben jóval több pénz érkezik, mint amennyit befizetünk. Sajnos a permanens pávatánccal sikerült Orbánnak elintéznie, hogy ez a jó kis üzlet befuccsolt egy ideje. Nem reménykedni kell, hanem intézkedni! A teljesítendő 27 pont jó ideje ismert mindenki előtt. Az EU megküldte. Többször is.

Lövés 4.: „Decemberi nemzetközi sajtótájékoztatómon a legtöbben Ukrajna felől érdeklődtek Az álláspontunk világos, az Európai Unió rossz úton indult el, amikor úgy döntött, hogy megkezdi a tárgyalásokat Ukrajnával. Ebből még sok baj származik. És most az a dolga Magyarországnak, hogy ezeknek a bajoknak és károknak a számát csökkentse, illetve Magyarország feje fölül elhárítsa. Béke kell és tűzszünet.”

Az álláspontunk valóban világos, de nem érdekel rajtunk kívül senkit. Törökország 2005. óta, azaz 18 éve uniós tagjelölt, de még mindig nem tag, mert az EU csak tagságra érett jelöltet vesz föl, így aztán nem egészen érthető, hogy Orbán jelenleg mitől fél. Ukrajna csak akkor lesz tag, ha minden szempontból megfelel, és az uniós költségvetés sem kerül bajba (az EU nem hülye), azaz a tagjelöltség most még csak egy gesztus, de Orbán ezt nem hajlandó észrevenni. Vagy ez csak a mindenáron való krakélerkedés? Valószínűleg a kettő elegye. A probléma sajnos az, hogy az ilyen viselkedés negatív hatása az országon fog csattanni, nem csak Hatvanpusztán. Sőt, azon nem is.

Lövés 5.: „Javier Milei. Egy elnök, aki láncfűrésszel kampányol… Ez a gesztus nem volt indokolatlan, mert Argentína inflációja 100 százalék fölött is járt. Sok sikert kívánunk Argentínának, Magyarországnak egy metszőolló is elég volt, hogy 10 százalék alá vágjuk az inflációt. Figyeljük, mit tesz az elnök, hátha tanulhatunk tőle gazdaságpolitikai mesterfogásokat. Nem kell sírnunk Argentínáért”

Bizony! Nekünk elég volt a metszőolló, Argentínának láncfűrész kell. Az orbáni üstökön ragadás és a fejszével való faragás eltűnt az éj homályában, helyette megjelent egy újabb kerti szerszám, melynek segítségével a miniszterelnök be akarja adni a népnek, hogy nem a 2022-es magas áraknak (melyekhez viszonyítunk), nem a 2023-as, az előbbieknél csak kevéssel magasabb áraknak, sőt nem is a KSH-nak van köze a 10% alatti inflációhoz, hanem ő maga az, aki üstökön ragad, üt-vág, metsz, meg fűrészel (szerintem lesz még olyan is). Szólhatna már neki valaki, hogy hülyeségeket beszél. Bár… a KSH módszertanának megváltoztatása az inflációs számítást illetőleg lehet, hogy tényleg az ő műve („Csináljatok már valamit, Áron!”). Én persze inkább a gazdaságilag menő országokat figyelném, nem Argentínát, mert mesterfogás helyett most már kormányozni kellene. Tisztességesen.

Lövés 6.: „2024 egy reményteljes év lesz, feltéve, ha sikerül rendet vágnunk Brüsszelben. Donald Trump volt amerikai elnök győz, és elhozza nekünk a békét az ukrán háborúba”.

A büfében már vágtuk a rendet rendesen, most már csak Macronék közé kell odacsapni. Lehetőleg akkor, mikor nincsenek ott, különben megint mehet Orbán a büfébe. Trump nem elhozza a békét, hanem leállítja Ukrajna támogatását, azaz megadja magát a Nyugat nevében, és akkor Putyin Európában szabad kezet kap. Egyébként ez nem ukrán háború, hanem orosz, mégpedig a legócskább háborús bűnökkel súlyosbítva. Minden rossz benne van, ami csak elképzelhető.

Na, kérem, hát íme: újra szólt a hatlövetű. Jó kis cowboyos, mi? Azt javaslom, inkább röhögjünk, úgy kevesebb folyadékot veszít az ember, mintha sírna.