Kezdőlap Címkék Operett

Címke: Operett

Tűzhöz közel álló pályázók az Operettszínház élére

Ilyen még nem volt! Három, a jelenlegi hatalomtól nem kimondottan messze álló ember aspirál, Kiss. B. Attila, operaénekes, Lőrinczy György, a mostani igazgató, és Szente Vajk színész, rendező, a Budapesti Operettszínház élére. Ezért tán mindegyiküknek még ígértek is valamit, különben nem valószínű, hogy pályáznának. Persze el is terjedtek a pletykák, hogy ki mögött ki áll.

Ez most nem olyan egyértelmű helyzet, mint amikor Vidnyánszky Attila pályázott a Nemzeti élére, és nem volt nehéz lefogadni előre, hogy vele szemben nem Alföldi Róbert, az addigi direktor nyer. Bár igaz, ami igaz, amikor egy ciklussal korábban, Alföldi pályázott, még más hatalmi viszonyok között, akkor is elég nagy lelki nyugalommal meg lehetett jósolni, hogy most éppen neki áll a zászló. Erre azt lehet mondani, hogy a Nemzeti vezetőjéről mindig a politika döntött. De, hát ugye most már a Budapesti Operettszínház is nemzeti intézmény, emiatt ugyanúgy a minisztériumhoz tartozik. Ezt a jogot, ha jól emlékszem, még Kerényi Miklós Gábor vívta ki direktor korában, leginkább azzal, hogy hungarikumnak nyilváníttatta az operettet. Most azt ne vitassuk, hogy legalább annyira osztrák meg francia is, meg azt se, hogy az Operettszínház mennyi operettet játszik, mert ugye a musical az a legkevésbé sem tekinthető hungarikumnak. Lényeg a lényeg, a nemzeti intézmény státusz előnyökkel jár, plusz támogatás is érkezett, és ennek kivívásában már valószínűleg komoly érdeme van Lőrinczynek is. Ahogy a tekintélyes mennyiségű, szintén jelentős bevétellel járó, külföldi turnék létrejöttében szintén, ezek szervezésében már akkor is közreműködött, még nem a színház tagjaként, amikor még egykori jó barátja, Kerényi Miklós Gábor volt az igazgató. Aki rapid módon volt kénytelen feladni művészeti vezetői posztját, és távozni a színházból, a zaklatási botrány idején. Újra pályázott, majd visszavonta pályázatát, és úgy hírlik, Kiss. B. Attiláét támogatja. Ahogy a Népszava információi szerint a szakmai bizottság tagjai is nagy fölénnyel, csak a színház két képviselője, Peller Károly színész és Rónai Pál karmester voksolt Lőrinczy mellett.

Az is röhej, hogy ezt így ki kell „furkászni.” Közérdekű dologról dönt a szakmai bizottság, miért kell titkolózni, miért nem lehet egy közleményt kiadni, hogy így döntöttek ők és ők. Na jó, itt élünk, és tudjuk, hogy az se számít, hogy mit dönt a szakmai bizottság, amikor például a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza esetében egyöntetűen a munkáját kiválóan, közmegelégedésre végző, addigi igazgató, Borsós Beáta mellett volt, akkor Őze Áron lett a direktor. Ráadásul olyan derék apparátcsik is akadt, aki a szakmai bizottságban még Borsós mellett volt, a végső döntéskor pedig már Őzét támogatta. De amúgy pedig arra is tudunk példát, nem egyet, nem kettőt, hogy a szakmai bizottságot is lehet úgy összeállítani, hogy a kívánalmaknak megfelelő eredmény szülessen.

Lőrinczy vitathatatlanul bevált direktorként, jól működő, sikeres színházat csinál, a klasszikus értékek megőrzése mellett nyitott új törekvések irányába is. És ezen nem változtat az, hogy bizonyos produkciók ízlésvilágán el lehet dilemmázgatni. A társulati szavazáson a legtöbben mellette álltak ki, de hát rendszerint ez sem sokat szokott számítani. Kiss B. Attilának, Kossuth-díjas operaénekesként, akinek nemzetközi tapasztalata is van, hiszen sokfelé fellépett a világban, nyilván köze van a zenés színházhoz, meg mint a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, valószínűleg a tűzhöz is közel áll. Vezetői képességeit nem ismerjük. Ahogy Szente Vajk vezetői képességeit se. Színész viszont zenés produkciókban, rendez is, és szerzőként ugyancsak jelen van, a Csoportterápia például épkézláb, sikeres musical. Ő sem lehet nagyon messze a tűztől, hiszen aki manapság huzamos ideig műsort vezet a köztelevízióban, általában nem az ellenzékiségéről híres.

Szóval van három szakmai szempontból nem érdemtelen jelölt, és ráadásul politikai szempontból is a fennálló számára nyugodtan választható. Most következik az, hogy ki az erősebb kutya kölyke? Valószínűleg ez következik. A döntés a miniszter kezében van. De, hogy a háttérben mi zajlott, és mi zajlik még, azt pontosan feltehetően soha nem fogjuk megtudni.

Az álarcos szívtipró

Az álarcos Mister X úgy tiporja a női szíveket, hogy nem látszik az arca, és a valódi neve sem tudható. Ha úgy tetszik, ez egyfajta őszinteség, hiszen hányan bocsátkoznak úgy szerelmi kalandokba, hogy jelképes értelemben álarc van rajtuk, és annyi mindent elhallgatnak, hogy tán a nevük sem igaz.

Sokat regél az álarcos létről A cirkuszhercegnő című nagyoperett, egyike Kálmán Imre remekléseinek, amit most a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutattak be, a Miskolci Nemzeti Színházzal koprodukcióban, Szabó Máté fantáziadúsan telivér rendezésében. Mister X álruhás, kitagadott herceg, aki fene nagy nekibúsulásában artistának áll, életveszélyesen nyaktörő mutatványt, minden bizonnyal világszámot csinál a magasban. Nem félti az életét, mert már nem drága neki, így van benne bátorság bőven, no meg dac, hogy megmutatja, ő aztán szinte a lehetetlenre képes.

Akár lehetne tragédiába illő hős, és Miller Zoltán ezt képes is eljátszani.

Egyáltalán nem sematikus operettfigurát mutat.

Olyan férfit alakít, akit csaknem szétvet az indulat, nehezen tudja fékezni magát, a halálugrás jellegű mutatványra valószínűleg azért is van szüksége, hogy a pusztító energiáit beleölje. Egyébként tán tényleg ölne. De hát mégsem sorsdrámáról van szó, így aztán Miller komoly zenés színházi tapasztalatai felhasználásával, hozza a kellő könnyedséget is. Sármos, ahogy kell, hódító férfi, határozott, élces, de mégis érzelmesen búgó hanggal, delejező tekintettel. No jó, lett egy kis pocak, ami nem annyira előnyös, artistaként különösen nem, de hát meg vannak az eszközei hozzá, hogy feledtesse. Ha pedig dalra kell fakadni, akkor éneklése annyira zengzetes, hogy felér a fellegekig.

Forrás: Szabad Tér Színház

Fedora hercegnő, Dobó Enikő megszemélyesítésében, a hatalmas szerelem, oda-vissza hevület tárgya. Naná, hogy titkolják a másik iránti rajongásukat, ehhez is szükség van valós és átvitt értelembe vett álarcra. Megy az orrfelhúzás, haragszomrád, megsértődés, odamondogatás, truccolás, ócska és kevésbé ócska trükkök bevetése, durcás nézéssel, szikrázó tekintettel párosítva. Dobó Enikőt láttam a Pécsi Országos Színházi Találkozón a kecskeméti Csárdáskirálynőben, Szilviaként. Remekül énekelt, és alig játszott. Nem hittem el azt a kisugárzást, amitől valamennyi férfi egymást tapodva belezúg. Ezúttal is nagyszerűen, sok érzéssel énekel, és a játéka, ha nem is éri el ezt a szintet, de kezd közelíteni hozzá. Vannak gunyoros, éles, felcsattanó hangsúlyai, arisztokratikusan megvető nézései, kacér vagy éppen elzárkózó mozdulatai, ironikus oldalvágásai. Párbaj, meccs, viadal alakul így ki férfi és nő között, tétje lesz a produkciónak.

Szabó Máté egyébként így szokott zenés produkciókat rendezni.

Megkeresteti a színészekkel az alakok, a szituációk igazságát.

Ahol esetleg eredetileg csak egy kis jópofizás lenne, ő ott is képes drámát csiholni. És ehhez nem variálja át különösebben az operettet, musicalt, csak valódi összeütközéseket teremt a deszkákon. Ehhez igazán kitűnő partner a zenés színészi mesterség nagy tudója, Harsányi Attila, aki ezúttal Wladimir nagyherceget adja, ő persze ugyancsak életre-halálra beleesett Fedora hercegnőbe. És természetesen ebből aztán lesz nemulass! Harsányi azért nagyon jó, mert részint bohózatian tökkelütöttre veszi a figurát, és ezzel betölti a komikusi szerepkört. Másrészt megmutatja, milyen rémes lehet, amikor két férfi, nekibuzdulva kakaskodik, és még azt is jelzi, hogyan képes ész nélkül basáskodni az, aki érdemtelenül kapott a kezébe hatalmat.

Papp Endre táncoskomikusként, a táncot nagyjából elbliccelve, eljátszik egy kedves, szerethető, mamlasz fiút, aki aztán majd csak sarkára áll, hogy megkapja választottját. Litauszky Lilla heves tűzrőlpattantsággal szubrettkedik. Szegedi Dezső joviális cirkuszigazgató, Keresztes Sándor bölcs főpincér, aki igyekszik jó irányba terelni a dolgokat. Molnár Anna zordon, majd megpuhuló anya. Cziegler Balázs forgatható díszletet tervezett, vagy a porondot látjuk, vagy a mögötte lévő kulisszákat, amik akár hercegi palotabelsőként is funkcionálhatnak. Berzsenyi Kriszta gyönyörű, békebeli cirkuszi jelmezeket tervezett, izgalmas színekkel, formákkal, egészen festőiek.

Forrás: Szabad Tér Színház

Szabó fifikásan beilleszt a cselekménybe valódi cirkuszi szám részleteket. A Fővárosi Nagycirkusz mostani, Atlantic Flight című műsorából a Dosov ugródeszka csoport még hármas hátra szaltóval is szolgál. Bóta Melinda és Kovács Dóra drótkötélen lavírozva egymás felé, érzékeltetik az élet ingatagságát és, hogy milyen nehéz megközelíteni a másikat. Váradi Weisz Diana és Váradi Petruska Mihály kutyái kedves játékossággal viháncolnak, miközben azért nehéz trükköket is csinálnak, ezzel megmutatják, akár a nagy drámázások közepette, hogy lám-lám, ilyen könnyedén is lehet venni a dolgokat.

Némileg áthallásossá válnak a cirkuszi számok, ahogy maga a cirkusz is, több nagy festő, filmrendező, író műveinek esetében, az élet metaforájává nő.

Katona Gábor koreográfus túlzottan kíméli a színészeket, de megmozgatja a Miskolci Balett tagjait.  Cser Ádám pedig igen intenzíven, feszes ritmusban, ha kell érzelmesen, ha kell, pattogósan, vezényli a színház zenekarát, kórusát. A tapskor a nézőtéren éles reflektorral megvilágított Kálmán Yvonne, Kálmán Imre harmadik lánya, aki gondosan ápolja apja hagyatékát, is láthatóan abszolút örül a produkciónak.

Skatulyákban létezünk

Csonka András, aki hét színházban is játszik, azt mondja, két vallásban is érdekelt, a római katolikusban és a zsidóban. Szerinte a vallás a tiszteletről, a toleranciáról, a szeretetről szól, mindarról, ami benne van a bibliában. Mégis a nevében kiirtanak embereket, gyűlölködnek, pedig a vallások mégiscsak egy tőről fakadnak.

Azt mondtad egy interjúban, hogy nem feltétlenül olyannak ismernek, mint amilyennek te tartod magadat. Annak idején a Família Kft. sorozatában megismert az egész ország, és nyilván már akkor kialakult egy kép rólad.

Azért olyan is vagyok, mint amilyennek a legtöbben gondolnak. De talán vannak a személyiségemnek olyan részei, amiket nem ismernek az emberek, mert a szerepeim miatt másmilyennek hisznek, mint amilyen vagyok.

Szerintem a legtöbben azt gondolják, hogy kiegyensúlyozott, vidám és jókedvű vagy, még netán a poénokat is szórod.

Hát igen, valószínűleg ez az a kép rólam, amit a nézők többsége gondol. Én már gyerekkoromban színész akartam lenni, amikor megkérdezték tőlem, hogy Bandika, mi akarsz lenni, ha nagy leszel, akkor azt mondtam, hogy színész.

Nyilván azért is, mert édesapád, Csonka Endre is az volt.

Igen, így sokat voltam színházban, ezért nem is igazán érdekelt más. Láttam a varázslatot és megismertem a színészeket, hogy normális emberek, akik a színpadon játszanak. A gimnázium után a Nemzeti Színház stúdiósa voltam két évig, és aztán jött a főiskola.

Kicsit elkanyarodtunk az eredeti kérdésemtől, hogy milyen is vagy valójában?

Hogy én színész akartam lenni, az azért is volt, már a kamaszkoromban, mert szerettem volna valami olyan lenni, amilyen esetleg nem voltam. Szerettem volna flottabb, poénosabb, viccesebb lenni. Magamban éreztem, hogy nem ilyen vagyok. Szerettem volna megmutatni, hogy esetleg olyan lehetnék az életben is, mint amilyen a színpadon, ha tehetséges emberek jó szövegeket írnak, és ezt valaki meg is rendezi. Ez is benne volt abban a vágyban, hogy színész legyek.

És az, hogy apád színész volt, mennyire volt benne ebben?

Apám azért nem volt ebben benne nagyon, mert ő és köztem ötven év korkülönbség volt, és amikor elkezdtem színházba járni, tízéves korom körül, akkor már hatvan volt, kicsit kifelé ment a pályáról, elég keveset játszott.

Olyan nem akartál lenni, mint amilyen ő?

Miért, ki akart volna olyan lenni? Általában amikor elkezdik a pályát, az emberek azt mondják, hogy ide nekem az oroszlánt is. Engem bántott az, hogy apám kis szerepeket játszik, bántott, hogy a komolyabb sikereit csak újságkivágásokból ismerem.

A Vidám Színpadon játszott…

Igen, a Vidám Színpadon volt az utolsó 25-30 évében, és előtte máshol is, játszott az Operettben és sok vidéki színházban. Én is Endreként születtem, azért lettem András, mert a főiskolán el kellett döntenem, hogy milyen néven kapjam meg a diplomámat, és nem akartam ifjabb lenni, mert ez elég nagy hendikepp ezen a pályán.

Apám annyiban volt benne a pályaválasztásomban, hogy az ő révén sokat jártam színházba, és ez a világ megérintett engem, de nem tartottam példának azt az utat, amin ő járt.

Ugyanakkor nagyon jó, hogy őt láttam, mert így van mitől szorongani, van mitől félni, mert én nem akarom azt a szakmai életet a vége felé, ami vele történt.

Ami civilként történt vele, sem volt irigylésre méltó, súlyos beteg lett…

Demencia, leépülés volt, ami vele történt. Ez olyan folyamat volt, ami teljesen szétzilálta az idegeinket, a családi létet. Nem költöztem el otthonról, mert nem akartam anyámat otthagyni egy ilyen szituációban. Depresszív helyzet volt, és mellette pedig elindult a pályám. Ami a Família Kft. miatt egyfajta sikertörténet volt.

Rögtön a főiskola után te is a Vidám Színpadra kerültél, de aztán csak pár hónapig voltál ott, mert jött a Família Kft., és azt mondták, hogy amellett nem maradhatsz színházi tag.

A Família Kft. elindult három próbaadással, ezekben még nem voltam benne.

És hogyan kerültél bele?

Úgy, hogy a próbaadások után a tévé eldöntötte, ebből sorozat lesz, kialakult a végleges csapat. Az a színész, aki az én szerepemet játszotta, Ádám barátjaként határozták meg, nem írta alá a szerződést. Dózsa Zoltán főiskolás volt, azért nem írhatta alá a sorozat szerződést, mert a főiskola nem adta ki. Többen voltak egyébként olyanok, akik benne voltak a három próbaadásban, de a sorozatban nem. Én a Vidám Színpadon voltam szerződésben, döntenem kellett. A színház igazgatója, Bodrogi Gyula megerősített abban az elképzelésemben, hogy vállaljam el a sorozatban való szereplést, és bontsam fel a szerződésemet a Vidám Színpaddal.

Ha egy fiatal színész pár hónap után felbontja a szerződését egy színházzal, az azért eléggé merész döntés.

Végül is Bodrogi azt mondta, hogy na menjél csak fiam?

Igen, azt mondta, hogy ezt nem lehet kihagyni, ez olyan lehetőség. Nyugodtan vállaljam el és mindig számíthatok majd rá. Ez tényleg így volt, amíg ő a Vidám Színpadot vezette, én pedig a Família Kft.-ben játszottam, minden évben kaptam tőle egy nagyon jó szerepet.

Milyen volt, hogy nem sokkal a főiskola elvégzése után egycsapásra országosan ismert lettél?

Igazából ez olyan helyzet, amire mindannyian vágyunk. Akkoriban iskolásként gyűjtöttük a színészek képeit, a magyar színészek is tényleg sztárok voltak, mert egyik tévéjátékból zuhantak a másikba.

Én mindig szerettem volna ismertté válni.

És ez sikerült, de aki ismer, tudja, hogy ezt a helyzetet mindig nagyon megbecsültem, mert ez egy álom beteljesülése. Soha nem volt olyan szituáció, hogy én azt mondtam volna bárkinek is, ne zavarjon, most nincs időm autogramot adni. Nekem mindig van a táskámban magamról fotó, mindig oda lehet jönni hozzám. Ugyanis a közönség szeretete tart életben bennünket, ha elejtenek, elfelejtenek bennünket, akkor vége az egésznek. Talán még az életünknek is. Furcsa helyzet, amikor idegen emberek szeretetét kapod meg, de erre nekem szükségem van.

Azért is, mert apáddal nem nagyon jöttél ki? Anyáddal nagyon jól kijöttél, de aztán meghalt, és egyedül élsz. Netán a családot is pótolja az idegenek szeretete

Ebben igazad van, de abban az időszakban, amiről beszélünk, azért ők még éltek. Bár apámmal nagy volt a generációs különbség köztünk, és igencsak magának való ember volt, amíg ő nem lett beteg, én azt gondoltam, hogy egyformán szeretem a szüleimet. És most is hálás vagyok mindkettőjüknek, hiszen nekik köszönhetem, hogy egyáltalán megszülettem. De a közönség szeretete kiemelten fontos nekem, én magam kezelem a közösségi oldalamat, figyelem, hogy ki mire, hogyan reagál.

Nem féltél attól, hogy úgy maradsz, ahogy a Família Kft. Pici figurájaként megismertek?

Kicsit így is maradtam, egy ilyen szerep mindenféleképpen azzal jár, hogy bizonyos mértékig beskatulyáznak. Skatulyákban létezünk, és én ez ellen nem tiltakozom, az egyik skatulyám volt a Família Kft-ből a Pici, aztán skatulyát jelentett nekem az is, hogy a Ding- Dongot énekeltem.

Ami nagyon populáris, népszerű dal, nyilván voltak, akik összehúzták a szemöldöküket, hogy ciki, hogy te ezt énekeled.

Fábry Sándor ezzel évekig élcelődött, de nyilván a Família Kft.-ben az a jó kedélyű, pozitív srác, akit játszottam, inkább skatulyát jelentett számomra. A szerepnevemet, a Picit, sokkal többen használják ma, mint akkor. És ez teljesen jó, mert egy szerethető emléket tart életben.

Azt érzed, hogy netán komolyabb szerepeket is kaptál volna, ha ez nincs?

Én azt gondolom, hogy igen. És azért volt is példa komolyabb szerepekre, A lepkegyűjtőben, az Illatszertárban, de a vígjáték és a musical lett számomra az alap.

Miközben prózai szakon diplomáztál. Mióta végeztél, több zenés darabban voltál benne, mint prózaiban.

Igen. Én jól ismerem a korlátaimat és sokkal többet szeretnék, mint amennyit bírok. Azok a lemezek, amiket elkészítettem és azok a musical szerepek, amiket eljátszottam, azt hiszem, hogy vállalhatók. Rockoperákban nem fogsz velem találkozni, a Nyomorultakból Jean Valjean áriáit soha nem fogom énekelni.

Mert nincs ennyi hangod és dicséretesen ezt még tudod is magadról.

Többet a dologból kihozni, mint ami van, nem lehet.

Az a sok fájdalom, köztük édesanyád halála, amit összegyűjtöttél magadban az életedben, meg tud jelenni a színpadon vagy nem, mert olyan szerepeket játszol, amikbe ezek nem férnek bele?

Hát nézd, a nagyon mély fájdalmak, igen szomorú helyzetek talán nem tudnak megjelenni. Ezeket a szerepeim nem igénylik. Bár az ember személyiségében akkor is, ha vidám darabot játszik, ott bujkál a szomorúság, és ott bujkálnak a könnyek.

Csonka Andrásban benne vannak a fájdalmak, esetleg olyan fájdalmak is, amiket a nézők nem tudnak.

Én nyilván azt a sok fájdalmat, amiben részem volt, szeretném valamikor felhasználni a színpadon, ahhoz bátorság kell, hogy valaki ilyen szerepet osszon rám. A fájdalmaimat most a saját személyiségembe tudom beépíteni, és ez akár egy vígjátékban is benne lehet, egy félmondatban, egy gesztusban.

Édesanyád halála hogyan épült bele a személyiségedbe? Éppen Dubai-ban voltál, amikor rosszul lett, azt mondtad, ha látod őt a kórházban úgy, hogy csövek állnak ki belőle, lehet, hogy belehalsz.

Azt gondolom, istennek örökké hálásnak kell lennem, hogy minket úgy választott szét egymástól, hogy én életben maradhassak ebben a helyzetben. Nem kellett látnom az anyámat betegen, leépülten. Elbúcsúzott két egészséges ember, én elutaztam Dubai-ba, és az első nap, amikor kiértem, kaptam egy sms-t, hogy anyu kórházba került, próbáljak hazajönni. Az borzalmas volt, amíg a szobámban vártam, hogy elindulhassak a géppel. Éjszakai repülőt tudtam csak szerezni. Mire hazaértem, ő már nem élt. Hirtelen szívhalál történt, de azért próbálták visszahozni, ott feküdt tehetetlenül az ágyon, és én ebből kimaradtam.

Úgy gondolom, örökké hálásnak kell lennem a sorsomnak, hogy ez a kép nekem nincs meg az anyámról. Csak a csoda van meg, a féktelen, megmagyarázhatatlan, hihetetlen mértékű szeretet, a bizalom és az a fajta egymásra utaltság, amiben mi éltünk.

Az igaz, hogy a szobád még mindig tele van a fényképeivel?

Persze. Mindenki kint van a falon, a nagymamám és apu is, van egy parafa fal, amire ki vannak téve ezek a képek. Anyu a negyvenedik születésnapomra csináltatott egy ezüst képtartócskát, abban csak két kép fér el, az egyiken én vagyok gyerekkoromban, a másikon pedig ő. Ez velem ott van. Más esetleg szentképeket csókolgat, én pedig ezt csókolom meg.

Igaz, hogy nem elborultan, de beszélgetni is szoktál édesanyáddal?

Volt egy blogom is, ami pontosan egy ilyen beszélgetéshalmazból született. A blogban elmeséltem neki dolgokat, amik velem a halála óta történtek. Mindenki, aki elvesztette fontos hozzátartozóját, szerintem valamilyen módon kicsit beszélget vele. A véleményét kikéri. Én pedig szeretnék úgy játszani a színpadon, hogy az anyám is büszke lehessen rám. Ezek szertartások az életünkben, amik jelen vannak, és ezt nem kell szégyellni.

Megértettem, hogy nincs már az anyám és nem találkozom vele a földi életemben, de ettől még hadd legyen vele kapcsolatom, hadd érezzem azt, hogy ő angyalként figyel rám.

Ez nyilván hiánypótlás, de azt a hiányt, amit egy anya elvesztése jelent, nem lehet pótolni. Lehetnek az embernek szerelmei, barátai, lehet csodálatos családja, de anyaként van egy atomreaktor melletted és aztán marad egy pislákoló gyertyaláng.

Azt mondtad, hogy isten ezt jól rendezte el. Ez azt jelenti, hogy istenhívő vagy?

Én két vallásban is érdekelt vagyok. Nem tudok különbséget tenni köztük. Római katolikus vagyok és zsidó. Gyerekkoromban jártam hittanra, ministráltam. A zsidó létre nem volt ilyen nevelés, ezt magam csináltam, és a nagymamámat minden évben egyszer elkísértem templomba. Az olvasmányaimon keresztül is belesodródtam ebbe. Az borzalmas, amit látni lehet a múltban, és látni ma is, hogy a vallások nevében mit művelnek emberek.

A vallás a tiszteletről, a toleranciáról, a szeretetről szól, mindarról, ami benne van a bibliában. Mégis a nevében kiirtanak embereket, gyűlölködnek, pedig a vallások mégiscsak egy tőről fakadnak.

Számomra az egész annyit jelent, hogy a templomban beszélgetek istennel, amit megtehetek otthon is. Nem szeretek misére járni. Sokan elmennek, megvallják a bűneiket, és utána másnap ugyanolyan szemetek, vagy ugyanolyan gonoszak. De a templomban megbánják a bűneiket, és azt gondolják, hogy így az élet már rendben van. Hát nincs rendben! A négyszemközti kapcsolat köztem és isten között, az az én hitem.

Istenfélő, hívő ember vagyok, csak szertartások nélkül.

Azt szerintem sokan nem gondolnák rólad, hogy magadnak való ember vagy. Amikor elköltöztél otthonról, és nagyon szép lakásod lett, jó kilátással a Citadella közelében, azt hitted, hogy ott bulik tömkelege lesz. De nem lett, mert szeretsz egyedül lenni.

Szeretek egyedül lenni. Igen, magamnak való vagyok, ha úgy tetszik. De azért társasági ember is vagyok, csak nem a lakásomon. Ahol lakom, pont szemben van azzal, ahol felnőttem. Rálátok a múltamra, arra a házra, ahol felnőttem, a játszótérre, az iskolára, ahová jártam. Minden ott van előttem. Úgy érzem, mintha egy toronyból bámulnám a múltamat és a jelenemet. Fantasztikus érzés!

Szeretnél komolyabbakat játszani, de amúgy halálra foglalkoztatnak. Szakmai szempontból alapjában véve rendben vagy?

Érdekes ez, mert vagy minden történik egyszerre, vagy semmi.

Az esetedben ez azért van különösen így, mert néhány hónapot leszámítva, soha nem tartoztál társulathoz.

Soha.

Akartál volna?

Volt idő, amikor igen, de aztán rájöttem, hogy akkor minden kötelező lesz, és esetleg megszűnik az a szabadság, amit most élvezek. Ez persze veszélyes is, mert így lehet, hogy nem hívnak. De, ha hívnak, én döntöm el, hogy megyek-e. Azt gondolom, hogy ennyi idő után már nem érdemes váltani. Ugyanakkor én csapatokhoz tartozom. Ezekben a közösségekben azért vagyok ott, mert szükség van rám. És tényleg úgy is élem meg, hogy hozzájuk tartozom.

Kevesen mondhatják el, hogy a Madách Színházban és az Operettben is játszanak.

Most hét színházzal van kapcsolatom. Azért ez elég szép! Ez amiatt is nagy dolog, mert így olyan kollégákkal is együtt játszhatom, akikkel, ha egy színházban lennék, nem tehetném.

Úgy tűnik, hogy ez a szabadság kell a szakmai és a magánéletemben is.

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!