Kezdőlap Címkék Oltásellenesség

Címke: oltásellenesség

Orbán és a Székelyföld

A magyar miniszterelnök szeretne valamiféle új osztrák-magyar monarchiát teremteni Budapest központtal – állitja Stefano Bottoni olasz történész, akinek erős kötődése van hazánkhoz.

Sztálin öröksége Romániában: a Magyar Autonóm Tartomány című könyve most jelent meg románul. Nemcsak azzal az időszakkal foglalkozik amikor a Maros-Magyar Autonóm Tartomány létezett Romániában /1952-1965/ hanem azzal is, hogy miért nem sikerült a Székelyföld integrálása Romániában. A szerző főbb állításai a következők: Sztálin kompromisszumot kényszerített rá a román vezetésre és a Romániában élő magyarokra. A kisebbséget nem telepítik át Magyarországra, cserébe viszont a magyarok elfogadják nemcsak a román állam fennhatóságát hanem a szovjet rendszert is. A Székelyföldön úgy tartják, hogy „Sztálin apánk murkot dugott az oláhok seggébe.” Sztálin, aki a Szovjetunió első nemzetiségi népbiztosa volt jól megértette a nemzeti kérdés fontosságát, ellentétben a Nyugattal. Ez most is így van – állitja Stefano Bottoni: Putyin sokkal jobban érti a nemzetiségi problematikát mint a nyugati világ, amely 1990 után teljesen felkészületlen volt erre.

Orbán kihasználja a lehetőséget

A magyar miniszterelnök ügyes politikusként azt használja ki, hogy a román állam elmulasztotta a Székelyföld szoft integrálását. Ma az erdélyi úthálózat Budapestre irányul – hangsúlyozza Bottoni. A Székelyföldön pedig sokan alig beszélnek románul. A magyarországi televíziókat nézik, és Orbán Viktort követik, aki magyar állampolgárságot adott nekik és pénzt ad Románia egyik legkevésbé fejlett területének fejlesztésére.

Mindez nemzetbiztonsági problémát is felvet Románia számára: nem véletlen, hogy jelentős katonai és titkosszolgálati erők állomásoznak Hargita, Covasna és Maros megyében.

Épp ez adott lehetőséget arra Orbán Viktornak, hogy megteremtse a regionális nacionalizmust illetve a periféria nacionalizmusát – állitja Bottoni. Ezen az alapon tud együttműködni a román vezetők egy részével, Vucic szerb elnökkel, Fico egykori szlovák miniszterelnökkel, Janza szlovén kormányfővel vagy Kaczynskival, a csaknem 40 milliós Lengyelország erős emberével.

Orbán despota, de európai despota

– állitja Stefano Bottoni, aki Firenzében tanítja Közép-kelet Európa történelmét.

Orbán pontosan tudja, hogy a román elit sohasem fogadja el a magyarok vezető szerepét Erdélyben. Ugyanakkor azt is tudja: a román nacionalisták utálják, de egyben csodálják is őt.

Oltásellenesség a Székelyföldön

Tragikusan alacsony az oltottság a magyar falvakban annak ellenére, hogy Orbán Viktor és a magyar televíziók mindenkit oltásra bíztatnak – állapitja meg Bottoni. Azért különösen érdekes ez, mert Romániában ortodox és nacionalista körökben van erős oltás ellenes mozgalom. A magyarok körében nincsen sem Magyarországon sem pedig Erdélyben. A Székelyföldön, ahol szembenállnak a román nacionalizmussal, átveszik annak oltás ellenes érveit. Tragikus találkozás ez két nacionalizmus között. Az viszont reménytkeltő, hogy mind Magyarország mind pedig Románia az Európai Unió és a NATO tagja. 1945 előtt amikor a nacionalizmus határozta meg mindkét állam politikáját, ez nem így volt.

Mégis figyelemreméltó, hogy Erdélyben nem alakult ki olyan drámai polgárháborús szembenállás mint az egykori Jugoszlávia területén. Mind a román, mind a romániai magyar elitben erős törekvés volt és van a kompromisszumra. Kérdés, hogy mit akar Orbán Viktor? Bottoni szerint Budapest központtal valamiféle új Közép Európát képzel el, amelyet egyesít a periféria nacionalizmusa. Ez nem feltétlenül sikerrel kecsegtető vállalkozás, de komoly politikai támogatást jelent, amellyel választásokat lehet nyerni Magyarországon.

Állami idiotizmus: az olaszok megszüntetnék a kötelező oltást

Az olasz felsőház már megszavazta, hogy ne legyen kötelező a gyerekek tíz betegség elleni kötelező védőoltása. A húsz éve meghamisított „kísérleti vizsgálaton” alapuló oltásellenesség ragályosan terjed a világban, s olyan támogatója van, mint Donald Trump. A szomszédban tombol a kanyaró.

A múlt héten az oltásellenes nézeteket valló kormánykoalíció (5 Csillag Mozgalom-Liga) többségi szavazatával megszavazták a felsőházban, hogy egészítsék ki az egy éve hozott törvényt: ne legyen kötelező beadni a kisgyerekeknek a tíz betegségre készült oltásokat.

Az erről tudósító CNN megjegyzi, hogy 2017-ben (Románia után) Olaszországban regisztrálták a legtöbb, 5004 kanyarós megbetegedést, az Európai Gazdasági Térségen belül 34 százalék az olaszországi esetek aránya.

A koalíció mindkét pártjában azzal érvelnek, hogy a kötelező oltások

„elriasztják az iskolai befogadást”.

A Liga-elnök és belügyminiszter Matteo Salvini júniusban kijelentette, hogy a 10 kötelező oltás – beleértve a kanyarót és a tetanuszt – „haszontalan és sok esetben veszélyes, ha nem káros”.

Az oltásellenességnek olyan hívei vannak, mint például Donald Trump amerikai elnök, aki ugyanazt az érvet hangoztatja, ami az oltásellenesség „alapja”, hogy az autizmust okoz a gyerekeknél.

Holott a bizonyíték – ahogyan erről nemrégiben írtunk

közönséges hamisítványon alapul:

éppen húsz éve egy gyógyszergyáraktól sok kártérítési pénzt remélő brit ügyvéd felbérelt egy orvost, aki az egyik rangos orvosi lapban publikálta aztán „tanulmányát”. Eszerint (12 gyerek megvizsgálása alapján) összefüggés van az autizmus és a mumpsz, kanyaró, rubeola elleni kombinált védőoltás (MMR) között.

Ezután Nagy-Britanniában 90-ről 60 százalékra csökkent az MMR-ben megbízó szülők aránya, és rohamosan esett az oltást beadók száma is. A „tanulmány” aztán partot ért az Egyesült Államokban is, ahol már az ezredfordulón 125 ezer gyerek nem kapta meg a védőszurit.

Andrew Wakefieldet és Richard Barr ügyvédet 2004-ben leplezte le egy oknyomozó újságíró, az orvosi lap visszavonta a cikket és bocsánatot kért. Azóta vizsgálatok (gyermekek) tízmillióit végezték el, s egyik se támasztotta alá a Wakefield-féle állítást.

Sajnos ennek ellenére amerikai hírességek (Charlie Sheen, Jim Carrey, Alicia Silverstone, Rob Schneider színészcsillagok) és maga Trump is az oltásellenesség támogatói lettek, aminek következtében

drámaian nő a kanyarós megbetegedések száma az USA-ban is.

Az Európai Bizottság kidolgozott egy ütemtervet Megerősített együttműködés a védőoltásokkal megelőzhető betegségek ellen címmel, miután a WHO regisztrálta, hogy a kanyarós esetek száma

Európa-szerte megdöbbentő mértékben nőtt: 2017-ben négyszer annyi, mint 2016-ban

– olvasható a Magyar Tudományos Akadémia áprilisi közleményében. Ugyanaznap az Európai Parlament állásfoglalást bocsátott ki, amelyben közegészségügyi veszéllyé nyilvánították a védőoltások számának csökkenését, az egyre erősödő oltásellenességet, amely már jelenleg is érezteti a hatását.

S hogy ne ringassuk magunkat hamis illúzióban, érdemes felidézni, hogy a szomszédságunkban, Romániában már több, mint 11 ezer kanyarós megbetegedést találtak, amelyekben eddig legalább 40-en haltak meg. Romániában nem kötelező a gyerekek beoltása. Havonta vagy húszezer szülő tagadja meg a gyerek beoltását.

Nálunk addig nincs baj, amíg sikerül megőrizni a beoltottság jelenlegi magas, mintegy 90 százalékos arányát. Csakhogy – idézett cikkünkben olvashatóan – hazánkban is 27 százaléknyi felnőtt, kétmillió ember vallja ugyanazt, mint

az őrületet most állami politika rangjára emelő szélsőséges olasz kormány, hogy a védőoltás több bajt okoz, mint amennyi haszna van.

Amit kockáztatunk. A mindenféle összeesküvés-elméletekben (háttérhatalmak) is hívő oltásellenesek korábban pusztító, mostanra nagyrészt eltűnt súlyos betegségek újra-megjelenését kockáztatják. Ezek (a Webbeteg összeállítása alapján): tuberkulózis, diftéria, avagy torokgyík, szamárköhögés, tetanusz, járványos gyermekbénulás, kanyaró, mumpsz, rubeola, pneumococcus, hepatitisz B, haemophilus influezae B. Ezek a kötelező oltások. Ezen felül vannak a hozzáférhetők, olyanok, mint a rotavírus, bárányhimlő, kullancs encephalitis, influenza, hepatitisz A, és a legújabban a lányoknak ajánlott méhnyakrák (HPV) elleni szer.

Új járványok jöhetnek az oltásellenesség miatt

Tízezer szülő nem adatott be egy ingyenes védőoltást a gyerekének, zajlik a magyar oltásellenes mozgalom vezéralakjának pere kisfia halála miatt – többször is előkerült az oltásellenesség az elmúlt napokban. Az oltásokat megtagadók sokszor egy olyan tanulmányra hivatkoznak, amelyről kiderült, hogy csaláson alapult. Minél többen utasítják el a védőoltásokat, annál nagyobb az esélye annak, hogy újra terjedni kezdenek veszélyes fertőző betegségek.

Több tucatnyian haltak már meg idén Romániában kanyarójárványban – vagyis egy olyan betegségben, amely ellen van védőoltás. Szintén van már védőoltás a HPV, a humánpapilloma-vírus ellen is, amely méhnyakrákot okozhat – ez a rákfajta pedig vezető halálok Magyarországon, évente mintegy 400-an halnak meg miatta. A legfrissebb brit adatok szerint ott 2010 és 2016 között 86%-kal csökkent a HPV-fertőzések száma a 16 és 21 év közötti lányok körében – vagyis azok között, akik jogosultak voltak az oltásra.

A HPV elleni oltás ingyenes, ennek ellenére a Világgazdaság néhány napja azt írta: a minisztérium adatai szerint 10 ezer szülő nem adatta be lányának. Az oltást a 2014/15-ös tanév kezdete óta lehet kérni, és bár a különbség csak néhány százalék, de soha nem igényelték még ilyen kevesen (74,7%-nyian).

A HPV elleni oltás önkéntes, de ingyenes.
MTI Fotó: Mészáros János

Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA doktora erről azt mondta a Független Hírügynökségnek:

ennek az ismerethiány és a téveszmék uralma az oka.

Nem csak a HPV-oltás miatt került elő mostanában (ismét) az oltásellenesség. Most zajlik ugyanis a magyar oltásellenes mozgalom egyik vezéralakjának, az úgynevezett Oltáskritikus Életvédők Szövetsége elnökének és feleségének a pere. A kisfiuk 2012 novemberében született. Ekkor, ahogy minden újszülöttnek, K-vitamint kellett volna kapnia, ami főleg a vérzékenység megakadályozása miatt fontos – ha elmarad, az agyvérzést okozhat.

A szülők azonban a vádirat szerint nem engedték, hogy az újszülött megkapja a vitamint. Szilveszter éjszakáján azonban a baba rosszul lett, orvost kellett hozzá hívni. Ő a bíróságon az Index tudósítása szerint azt mondta:

„Én egy nagyon rossz állapotban lévő kisbabát láttam, mikor kiérkeztem.”

Ennek ellenére az apa nem akarta engedni, hogy ellássa, és amikor a gyerek súlyos állapota miatt mentőt hívott, az orvos szerint „azt mondta, gyilkosok vagyunk, és a szervei miatt visszük be a babát a kórházba. Vehemensen hangoztatta, hogy mi Pesten megöljük a csecsemőket.”

A baba pár nappal később meghalt a kórházban, agyvérzés miatt.

A férfi évek óta terjeszti oltásellenes nézeteit, egy Facebook-csoportjának több ezer követője van. Itt rendszeresen osztott meg áltudományos cikkeket a védőoltások állítólagos káros hatásairól. Volt, hogy egyenesen méregnek nevezte őket.

Nem kevesen vannak, akik az ő nézeteit osztják Magyarországon. A Závecz Research másfél évvel ezelőtti, az Index megrendelésére készül kutatása szerint

27 százalék azok aránya, akik szerint védőoltás több bajt okoz, mint amennyi haszna van.

Ez több mint kétmillió embert jelent.

Pedig a védőoltások megtagadása ma Magyarországon törvénytelen. A szabálysértésekről szóló 2012. évi II. törvény kimondja: a „fertőző betegségek elleni védekezés elmulasztása” akár 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal is járhat.

Honnan jött az őrület?

Az oltásellenesek egyik fő hivatkozási alapja egy 1998 februárjában, a legrangosabb orvosi magazinban, a Lancetben megjelent cikk. Ennek szerzője, Andrew Wakefield azt állította, hogy összefüggés mutatható ki az MMR-oltás (ez a kombinált mumpsz, kanyaró és rubeola elleni vakcina) és az autizmus kialakulása között, mondván, a védőoltással a szervezetbe juttatott legyengített kórokozók gyulladást okoznak a bélrendszerben, onnan pedig olyan fehérjék jutnak az agyba, amelyek károsítják azt és autizmust okoznak.

Andrew Wakefield, az oltásellenes hisztéria egyik elindítója.
Forrás: YouTube

Wakefield mindössze 12 gyerek bevonásával végezte vizsgálatát, ráadásul kontrollcsoport sem volt, vagyis

a kísérlet tulajdonképp a legelemibb szabályoknak sem felelt meg.

A Lancet ennek ellenére közölte a tanulmányt (amelyet hamarosan meg is bántak, de erről kicsit később).

Wakefield egyébként (ekkor még) nem arra biztatta a szülőket, hogy egyáltalán ne oltassák be a gyerekeiket, hanem arra, hogy ne a kombinált vakcinát adassák be, hanem külön-külön egyet-egyet.

A tanulmány megjelenését követő médiakampánynak komoly hatása volt. Nagy-Britanniában harmadával esett azok aránya, akik megbízhatónak ítélték az MMR-oltást, Amerikában pedig sorra alakultak a különböző oltásellenes csoportok, amelyek már minden vakcinát elutasítottak. Így aztán egyre kevesebb gyereket oltottak be. Pedig

hamar kiderült, hogy Wakefield tanulmánya csaláson alapult.

Már 2004-ben kiderítette egy Brian Deer nevű oknyomozó újságíró, hogy a tanulmány megjelenése előtt Wakefieldet felbérelte egy ügyvéd, aki gyógyszergyárak ellen akart kártérítési pereket indítani. Az ügyvéd egy olyan (addig kevésbé ismert) csoporttal volt kapcsolatban, amely tagjai azt gondolták, hogy az MMR-oltás felelős gyerekük autisztikus tüneteiért.

Az is kiderült, hogy a „kísérlet” előtt Wakefield maga is benyújtott egy szabadalmi kérelmet egy kanyaróellenes oltásra.

A Wakefield-féle csalás leleplezője, Brian Deer.
Forrás: Wikimedia Commons

Ráadásul hiába végezték csak 12 gyerekkel a kísérleteket, még így sem azokat az eredményeket kapták, amelyekre számítottak. Így aztán Wakefieldék

egyszerűen meghamisították az eredményeket.

Deer összehasonlította a gyerekek kórházi papírjait a tanulmányban szereplő adatokkal, és azt találta, hogy többnél nem az oltás beadása után jelentek meg az autisztikus tünetek, hanem már előtte.

Így aztán a Lancet még abban az évben bocsánatot kért és visszavonták a csaláson alapuló tanulmányt. Amelynek eredményeit addig és azóta is több más vizsgálat egyértelműen cáfolta, köztük volt olyan, amelybe 14 700 000 gyereket vontak be. Egyik sem mutatott ki összefüggést az autizmus és az MMR-oltás között.

Wakefield orvosi engedélyét bevonták, ő viszont Amerikába költözött, és elkezdte úgy beállítani magát, mint aki egy nagy összeesküvés áldozata. Az oltásellenes mozgalom pedig egyre jobban terjedt, olyan celebek csatlakoztak hozzá, mint az egyik vezéralaknak számító Jenny McCarthy modell-színésznő, Charlie Sheen, Alicia Silverstone, Jim Carrey, Kirstie Alley, Juliette Lewis és Rob Schneider színészek – és Donald Trump több megnyilvánulásából is úgy tűnik, hogy nem állnak tőle messze az ilyen gondolatok. (Az összeesküvés-elméletekkel teli világnézetét tekintve ez nem is olyan meglepő.) Korábban tweetelt is erről:

Trump egyébként személyesen is találkozott Wakefielddel az elnökválasztási kampány alatt.

A meghamisított vizsgálatra rárakódtak bizarrabbnál bizarrabb összeesküvés-elméletek is: hogy az oltásokkal mikrochipet juttatnak a szervezetünkbe, hogy a védőoltások valójában terjesztik a fertőző betegségeket, vagy hogy valójában csak a gyógyszercégek profitéhsége miatt vezették be őket. (Ez utóbbinak többek között az is ellentmond, hogy a gyógyszercégek profitjának 2-3%-a származik oltásokból, ráadásul a betegségek kezelése mindig drágább, mint a megelőzésük.)

Boldogkői Zsolt szerint

az ilyen összeesküvés-elméletek terjedésének több oka is van:

a világ nagyon bonyolult, de mindenki próbálja megérteni, magyarázatot akar találni, az interneten viszont könnyű belefutni különböző „félnótások, kóklerek” eszmefuttatásaiba. Ezen szerinte a megfelelő tudás megszerzésével, a problémacentrikus látásmód terjedésével lehetne változtatni, de, ahogy fogalmazott, a mostani post-truth világ nem ennek kedvez.

Mindezek eredményeként a Research!America felmérése szerint az elmúlt 10 évben tíz százalékkal csökkent az Egyesült Államokban azok száma, akik szerint a védőoltások nagyon fontosak – mindössze 71% gondolja azt, hogy nagyon fontos beoltani a gyerekeket a betegségek ellen. Vagyis, több millió ember szerint nincs erre szükség.

A védőoltások legnagyobb eredménye az volt, hogy több halálos betegséget a világ nagy részében már szinte teljesen sikerült visszaszorítani. Csakhogy,

ahogy ezek a betegségek eltűntek, úgy tűnt el a tőlük való félelem is.

Így aztán az összeesküvés-elméletek terjedésével sokan nem oltatják be gyereküket – ami azzal a következménnyel jár, hogy ezek a betegségek újra megjelennek.

A már idézett kanyaró az egyik legjobb példa erre.

Amerikából ugyanis a kétezres évekre teljesen eltűnt, három évvel ezelőtt mégis újra százak fertőződtek meg egy kanyarójárványban, amely Disneylandből indult ki. Boldogkői Zsolt pedig azt mondta a Független Hírügynökségnek: Európában is egyértelműen ezért jelent meg újra a kanyaró.

Kanyaró elleni védőoltásra váró kislány és édesanyja Ukrajnában.
MTI Fotó: Nemes János

Romániában például 2014 óta tagadták meg sokan az oltás beadását, miután bizonyos körökben kampány indult ezért. Így viszont a lakosság úgynevezett átoltottsági szintje, vagyis annak aránya, hogy hány embert oltottak be, 80 százalékra csökkent.

Az, hogy az átoltottsági szint mekkora, nagyon fontos, az úgynevezett nyájimmunitás miatt. Ez azt jelenti, hogy

ha a népesség túlnyomó többségét beoltják, akkor ez a többiek számára is védelmet jelent

– egyszerűen nincs kitől elkapni a betegséget. Ezt Boldogkői Zsolt úgy magyarázta el, hogy van egy százalékos érték minden betegségnél: ha az oltottsági arány ez alá csökken, akkor megnő a járvány esélye.

Ez jellemzően kisebb közösségekben kezdődik, ahol sokan utasítják el az oltást, de a járvány nem csak rájuk veszélyes. Vannak ugyanis olyanok, akik nem azért nincsenek beoltva, mert hisznek az összeesküvés-elméletekben, hanem azért, mert még csecsemők vagy olyan kezeléseket kapnak, amelyek mellett nem lehetséges az oltás.

Pedig Boldogkői Zsolt szerint csak azt kellene megnézni, mekkora a kockázat. Mint mindennek, az oltásoknak is vannak ugyan mellékhatásaik, de ezek rendszerint enyhék, komoly mellékhatások extrémen ritkán fordulnak elő. Az egyén és a társadalom nyeresége viszont óriási, hiszen védetté válnak súlyos fertőzésekkel szemben. A WHO adatai szerint

2000 és 2016 között az oltások több mint 20 millió halálos betegséget előztek meg.

Az oltásellenesség kérdésével már az Európai Parlament is foglalkozott. Idén tavasszal állásfoglalást fogadtak el, amelyben kimondták: a védőoltások számának csökkenése közegészségügyi veszélyt jelent, veszélyezteti az egyébként megelőzhető betegségek elleni védekezést.

Borítókép: MTI / Czeglédi Zsolt

Riasztó oltásellenességre figyelmeztetnek az orvosok

0

Egyre több szülő utasítja vissza, hogy HPV elleni oltást adasson be a lányának, amiért a közösségi médiát hibáztatják az orvosok. Pedig a kutatók szerint jelentősen vissza lehetne szorítani a méhnyakrákos esetek számát, ha minden fiatal lány megkapná az oltást.

A Guardian számolt be arról, hogy, Írországban, Dániában és Japánban is egyre többen döntenek úgy, hogy visszautasítják a vakcinát, amely az HPV (humán papillomavírus)  fertőzést, és ezzel együtt a méhnyakrák kialakulását hivatott megelőzni.

Nemrég Dublinban, az oltásellenesség egyik fellegvárában tartottak konferenciát az aggasztó tendenciáról, ahol többen megfogalmazták, hogy a közösségi média új fegyvert adott a védőoltások ellen kampányolók kezébe. Természetesen mindenfajta oltással kapcsolatban megjelennek ellenvélemények, de ebben az esetben kifejezetten nagy ellenállást figyeltek meg a szakemberek.

Az orvosok ragaszkodnak hozzá, hogy a vakcina biztonságos, de az ellene kampányolók szerint mellékhatásai neurológiai problémákhoz és különböző rohamokhoz vezet. Sok szülő képeket és videókat is cserél az interneten, amelyek szerintük bizonyítják, hogy az oltás veszélyes.

Margaret Stanley, a cambridge-i egyetem professzora szerint az ellenérzésekhez az is hozzájárul, hogy tinédzserkorú lányok kapják a védőoltást. Sok szülő attól tart, hogy akaratlanul is szabados szexuális életre bátorítja vele serdülő korú gyerekét, mivel szexuális úton terjedő betegséget előz meg az oltás. Ausztriában ezt azzal küszöbölik ki, hogy már kilencéves korban beadják a gyerekeknek az oltást, így nem kapcsolódik össze még gondolatban sem a szülőknél a promiszkuitás és a HPV elleni védettség.

A becslések szerint évente több mint fél millió új méhnyakrákos esetet diagnosztizálnak, és 266 ezer ember halála köthető HPV-fertőzéshez.

A kutatók szerint ezek nagy része megelőzhető lenne az oltással, és egyes országokban, például Nagy-Britanniában már most is megfigyelhető, hogy csökkent a fertőzések, és az ennek következtében kialakuló, a rákot megelőző elváltozások megjelenésének a száma. Mivel sokszor fiatal nők halnak bele a méhnyakrákba, a halálesetek csökkenése akár már egy-két évtizeden belül jelentősen csökkenhet az oltás hatására a szakemberek szerint.

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO idén májusban adott ki állásfoglalást, amelyben minden országot arra buzdít, hogy vegye be oltási programjába a HPV elleni védőoltást.

Magyarországon 2014-ben indult el az ingyenes védőoltásprogram hetedikes lányoknak,

ami azt jelenti, hogy a szülők kérésére ingyen adják be a HPV elleni vakcinát. Egyelőre azonban itthon is bizalmatlanság jellemző a programmal szemben. Magyarországon háromféle vakcina létezik, amelyek természetesen pénzért is beszerezhetők, és az oltást felnőtt korban is be lehet adni, hatásfokra akkora azonban akkorra már jelentősen csökken. Optimális esetben a szexuális élet megkezdése előtt érdemes beadatni a védőoltást, az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) ajánlása szerint a 9-15 éves korú lányok tartoznak a HPV elleni védőoltás fő célcsoportjába.

A HPV-nek több mint 130 ismert típusa van, a védőoltás a legveszélyesebb típusok ellen nyújt védelmet. Ez azért fontos, mert a 45 év alatti nők körében a méhnyakrák a második leggyakoribb rákfajta a világon, és majdnem az összes megbetegedést a HPV vírus okozza.

Magyarországon is hasonlóak a statisztikák: az ÁNTSZ beszámolója szerint 2008 és 2014 között évente átlagosan 1520 új méhnyakrákos megbetegedést diagnosztizáltak, és átlagosan 408 nő halt meg méhnyakrákban ezekben az években. A 15 – 44 éves nők körében a második leggyakoribb daganattípus volt a méhnyakrák 2008 és 2014 között.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!