Kezdőlap Címkék Olimpiai bajnok

Címke: olimpiai bajnok

Monterreyi tenisztorna – Babos az olimpiai bajnok legyőzésével elődöntős

0

A negyedik helyen kiemelt Babos Tímea legyőzte az olimpiai címvédő Monica Puigot a 250 ezer dollár (63,4 millió forint) összdíjazású keménypályás mexikói női tenisztorna pénteki negyeddöntőjében.

A világranglista 44. helyén álló magyar teniszező honlapjának beszámolója szerint a 66 percig tartó mérkőzés során háromszor nyerte el az ötödikként rangsorolt Puerto Ricó-i ellenfele (68.) adogatójátékát, és 2012 után jutott ismét a négy közé Monterreyben.

A két játékos másodszor találkozott egymással, 2011-ben az egyesült államokbeli Kansas Cityben Puig nyert 6:2, 6:4-re.

„Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy sikerült legyőznöm a riói olimpia bajnokát! Monica Puig nagyszerű játékos, ezt már sokszor bizonyította. Örülök hogy jól ment a játék” – nyilatkozta Babos Tímea.

A magyar teniszező a közép-európai idő szerint szombaton 21 órakor kezdődő elődöntőben a hetedik helyen kiemelt Sachia Vickeryvel mérkőzik. Az amerikai játékos a 91. helyen áll a világranglistán. Babos eddig mindkét találkozójukat megnyerte: 2012-ben New Havenben 2:6, 6:4, 6:4-re, míg 2015-ben Monterreyben 6:3, 6:1-re.

Az elődöntő párosítása: Babos-Vickery és Muguruza-Bogdan.

Így értékelte a történelmi sikert az olimpiai bajnok váltó

0

Várják Usain Bolttól a pezsgőt, ezt is mondták az első magyar téli olimpiai bajnokok. A Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor, Burján Csaba összeállítású csapat a rövidpályás gyorskorcsolya váltóversenyében győzött.

„Mindenki ezt kérdezi tőlünk, hogy milyen érzés, de még mi se tudjuk”

– ezt mondta az MTI-nek a 23 éves Burján Csaba. Azt is mondta: „Burján Csaba olimpiai bajnok. Még ízlelgetem. A név elé nem lehet írni, mint a doktort? Csak így mutatkoznék be.”

A győztes csapat Usain Bolt védjeggyé vált mozdulatával.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Arról is beszélt, hogy a dobogón állva nem véletlenül utánozták Usain Bolt védjeggyé vált mozdulatát, olvasták ugyanis az interneten, hogy minden győztesnek pezsgőt küld, aki ezt megcsinálja. Most várják a pezsgőt.

Burján az is mondta, hogy nem zavarja, hogy csak holnap kapják meg az érmeket, mert

„így kétszer állhatunk a dobogó tetejére.”

Szerinte mindenki megnyugodott kicsit, amikor a dél-koreaiak elesésével gyakorlatilag biztossá vált az érem. Azt is mondta, hogy az utolsó váltásánál látta, hogy Liu Shaoang már készül, hogy megelőzze az előtte lévő kínait, de azt már nem, hogy sikerült is neki.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

„Úgy érzem, ez nem a vége. Ez is csak egy állomás, egy jó kezdet” – ezt már Liu Shaoang mondta, aki az utolsó váltásánál a második helyre hozta fel a magyar csapatot, és aki szerint

mindenki sírt a boldogságtól.

A mindössze 19 éves Liu Shaoangnak a váltó előtt nem sikerült jól az olimpia, mindegyik számában kizárták, de azt mondta, az most senkit nem érdekel. Mentálisan viszont nagyon nehéz volt felállnia.

A csapat legidősebb tagja, a 28 éves, negyedik olimpiáján szereplő Knoch Viktor arról beszélt, hogy ebben a csarnokban más még nem nyert váltóban, ugyanis az előző idényben egy világkupa-versennyel avatták fel, és azt is a magyarok nyerték. Ahogy fogalmazott,

egy ideje már azon járt a feje, milyen jó lenne olimpiai, világ- és Európa-bajnokként visszavonulni,

de csak nem akart összejönni a győzelem a nagy világversenyeken. Most viszont igen, így nem bábja, hogy ez volt az utolsó olimpiája.

A célba érkezés pillanata.
Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

A csapatot a vége előtt nem sokkal az első helyre felhozó, 22 éves Liu Shaolin Sándor viszont most már olimpiai, világ- és Európa-bajnoknak is mondhatja magát. Úgy fogalmazott, hogy ez a siker egy újabb lépcsőfok, ugyanakkor szerinte ez egy végtelen lépcső, amelyen mindig lehet feljebb kerülni.

A versenyről azt mondta: „második helyen vettem át, de jól sikerült a váltás, a kanadaiaknak pedig nem jó a befejező embere. Úgy voltam vele, akármi lesz, elmegyek mellette”.

Liu Shaolin Sándor öröme a célba érkezés után.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Liu Shaolin Sándor az egyéni versenyeken is nagyszerű eredményeket ért el: 500 és 1500 méteren ötödik, 1000 méteren nyolcadik lett.

A történelmi győzelmet ide kattintva videón is megnézheti.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!