Kezdőlap Címkék Olasz

Címke: olasz

Szeretjük mi a sajtot?

Magyarország nem éppen sajtnagyhatalom, de ahogy fejlődik a hazai gasztronómia, a minőségi alapanyagoknak, így a sajtokra is egyre nagyobb figyelem jut. Egy EU-s kampány keretében most az évszázados múltra visszatekintő eredetvédett olasz sajtokat igyekeznek népszerűsíteni Közép-Kelet-Európában, így Magyarországon is, köztük a kevésbé ismert asagiót, amelynek két változata is létezik, és nagyon sokoldalú sajt.

Ha meg kellene neveznünk három olasz sajtot, ezek egy kis gondolkodás után valószínűleg a mozzarella, a parmezán és a gorgonzola lennének. Ez utóbbi két sajt megkapta az oltalom alatt álló eredetmegjelelölést (DOP, magyarul OEM), amely ezesetben azt jelenti, hogy csak az tekinthető igazán parmezánnak, – hivatalos nevén Parmigiano Reggianónak -, illetve gorgonzolának, amely Olaszország megfelelő tájegységeiről származik.

Az Európai Unió támogatásával kampány indult, a minőségi mezőgazdasági termékek, és ezen belül e két kiváló olasz sajt, illetve harmadik társuk, az Asiago népszerűsítésére.

A parmezán és a gorgonzola még a laikusok számára is ismerős, még akkor is, ha nem éppen a leghozzáférhetőbb sajtok közé tartoznak. A parmezánt, amelyet a sajtok királyaként emlegetnek, és a legnépszerűbb olasz sajt, már régen is az arisztokraták kedvelt tápláléka volt, és most is aranyárban mérik. Az igazi parmezán, a Parmigiano Reggiano tehéntej felhasználásával készült, hosszú érlelési ideje miatt nem könnyű elkészíteni, de pont emiatt viszont sokáig eltartható és jól szállítható. Ennek köszönhetően hódította meg az egész világot. A Parmigiano Reggiano nevében benne is van, hogy Olaszország mely régióiból származik (Parma, Reggio Emilio, Modena), ahol ma is ugyanazokkal a hozzávalókkal készítik, mint majdnem ezer éve. Adalékanyagokat nem tartalmaz, különleges ízét és jellegét előállítása módjának, illetve annak a környezetnek köszönheti, ahol készül – ezért is kaphatta meg a DOP minősítést. 12 hónaptól akár 100 hónapig is érlelhetik, de az egy év a minimum.

A parmezán kifejezetten egészséges, más sajtokhoz képest alacsony zsírtartalmú, tápanyagban gazdag élelemforrás.

Önmagában is remek, tésztafélékbe, levesekbe, köretekhez, zöldségekhez pedig vékony szeletekre vágva vagy reszelve, akár mintegy fűszerként is érdemes használni.

A kifejezetten kemény parmezántól teljesen eltér állagra a lágy gorgonzola, amelyet könnyű felismerni a belsejében látható jellegzetes nemespenész csíkokról, de azt már kevesebben tudják, hogy édes és sós változata is létezik. Az eredeti az erőteljes ízű, pikánsnak is nevezett gorgonzola, az idők folyamán a lágyabb ízek kedvelői azonban kifejlesztették az édes verziót is. Manapság ebből jóval több készül, mint a pikánsból. A gorgonzola Magyarországon is kifejezetten népszerű, évente több mint 100 tonnát fogyasztunk belőle. A hagyomány értelmében – és most már törvényileg is szabályozva – csak két olasz régióban készül, és a készítéséhez felhasznált tehéntej is csak innen származhat. A gorgonzola ásványianyag és vitamin tartalma magas, zöldségekkel, szezonális gyümölcsökkel, illetve különböző mártások alapanyagaként is kiváló.

A harmadik olasz sajt az asagio

Szintén megkapta az oltalom alatt álló eredetmegjelölést annak ellenére, hogy a világon és Magyarországon is jóval kevésbé ismert. Míg a gorgonzolát könnyű beszerezni a szupermarketekben is, az asagiót egyelőre csak a kulináris különlegességeket forgalmazó boltokban lehet kapni. Két változata van, az Asagio Fresco, amely rövidebb érlelésű, íze pedig a frissen fejt tejre emlékeztet. Könnyed, édeskés, illetve enyhén savas ízt hagy maga után a szájban. Az Asiago Stagionato, azaz az érlelt verzió félzsíros tehéntejből készül, és 3-15 hónapig érlelik. Íze markánsabb és fűszeresebb, amely az érlelés előrehaladtával fokozódik, ezért ebből is van többféle változat az érlelés időtartamával összefüggésben. Mind a friss mind az érlelt verziót csak egy nagyon kis területen, az Asagio-fennsíkon és környékén állítják elő.

A sajt bemutatásakor elhangzott, hogy megpróbálták más olasz területeken is az előállítását, de nem jártak sikerrel. Az asagio előállításához a környék sajátos klímájára, az állatok által ott elérhető táplálékra, és a majd ezeréves helyi tradícióra is szükség van. Könnyen emészthető sajtról van szó, a táplálkozási szakértők is előszeretettel ajánlják, hiszen rendkívül jó fehérjeforrás. Előételnek is kiváló, és az étkezés lezárásaként is javasolt a fogyasztása, de akár szendvicsalapanyagként is kiváló lehet. Változatos felhasználási módjait mutatja, hogy olvasztva, szeletelve, reszelve, kockára vágva is kiváló, így másik két társával összehasonlítva sokoldalúbb konyhai alapanyag…

Olasz-osztrák vita Dél-Tirolról

0

Olaszország külügyminisztere tájékoztatást kért Ausztria római nagykövetétől a tervezett kettős állampolgársági törvényről. Ausztria jobboldali kormánya ugyanis be kívánja vezetni a kettős állampolgárságot Dél-Tirol polgárai számára.

Olaszországnak ez az északi autonóm tartománya az első világháború előtt Ausztriához tartozott. Olaszország jutalomként kapta meg a világháború után, mert a központi hatalmak helyett az antant szövetséget támogatta. Dél-Tirol lakosságának 60 százaléka ma is német anyanyelvű, az olasz anyanyelvű népesség alig több mint 25 százalék. Az őslakosság a ladin nyelvet beszéli, amely a római birodalom öröksége. Számarányuk Dél-Tirolban körülbelül 4 százalék.

A Tiroler Tageszeitung szerint csak a németek és a ladin nyelvet beszélő őslakosság kapna osztrák útlevelet, az olaszok nem. Ráadásul az új osztrák törvényt már szeptemberben elő akarják terjeszteni. Ennek azért van jelentősége, mert októberben tartományi választásokat tartanak. A helyi, erőteljesen jobboldali német pártok üdvözölték a törvénytervezetet, az olasz kormány viszont dühös.

Enzo Moavero Milanesi külügyminiszter kifogásolja, hogy nyelvi alapon diszkriminálják az olaszokat a saját hazájukban.

Felhívta arra is a figyelmet, hogy mind Olaszország, mind pedig Ausztria az Európai Unió tagállama. Ráadásul Ausztria épp a soros elnöke az Európai Uniónak.

Az olasz pártok egyértelműen elutasítják az osztrák elképzelést a kettős állampolgárságról. A helyi németek viszont még ki is terjesztenék azt Trentino tartományra is. Ez a tartomány is Ausztria része volt az első világháború előtt. Ott is élnek németek és ladin nyelven beszélő őslakosok – bár kisebb számban, mint Dél-Tirolban.

Bécsben elsősorban a szélsőjobboldali Szabadságpárt forszírozza az ügyet. Ha ugyanis bevezetnék a kettős állampolgárságot Dél-Tirolban, akkor az ottani németek Ausztriában is szavazhatnának. Ez szavazatokat hozhatna a Szabadságpárt konyhájára. A szélsőjobb párt ugyanis azzal a problémával küzd, hogy koalíciós partnere, a Néppárt, Kurz kancellár vezetésével lenyúlta kedvenc témáját, a bevándorlásügyet. A kettős állampolgárság bevezetésével Dél-Tirolban a Szabadságpárt látványos eredményt könyvelhetne el egy számára fontos témában.

Csakhogy Brüsszelben sem lelkesednek azért, hogy Ausztria épp az Európai Unió elnökeként hozzon olyan döntést, mely szembeállíthatja a két uniós tagállamot. Ezért valószínű, hogy az osztrák törvénytervezet csak jövőre kerül a parlament elé.

Merkel: az eurozóna nem lesz adósságunió!

0

Az eurozóna nyakig eladósodott államai szeretnék, ha Németország garanciát vállalna az ő adósságaikért is, de ez a közeljövőben aligha történik meg. Erre figyelmeztetett mindenkit Angela Merkel.

A kancellárasszony a Frankfurter Allgemeine Zeitung vasárnapi számában kerek-perec elutasított mindenfajta „adósságuniót”. Ezt korábban Emmanuel Macron francia elnök javasolta. A két állam június végén közös javaslattal áll elő az eurozóna reformjára. Merkel kancellár csak óvatos reformot akar, mert tudja: a németek semmiképp sem fogadják el, hogy garanciát kelljen vállalniuk olyan hatalmas adósságért, mint amely például Olaszországot terheli. Ez jelenleg több mint 2300 milliárd euro és állandóan növekszik.

Ráadásul most olyan kormánya van Olaszországnak mely nyíltan Brüsszel-ellenes.

Angela Merkel szombaton telefonon tárgyalt Giuseppe Conte új olasz miniszterelnökkel, és az új olasz miniszterelnök Emmanuel Macron francia köztársasági elnök is felhívta. Mind a francia államfőt, mind pedig a német kancellárt az aggasztja elsősorban, hogy az olasz kormány programjában benne van, hogy az Európai Központi Bank töröljön el Itália államadósságából 250 milliárd eurót! (Ennyi olasz államkötvény van az EKB kincstárában jelenleg).

Erről szó sem lehet!- mondta Merkel kancellár az idézett interjúban. Az Európai Központi Bank elnökének, Draghinak, aki egyébként olasz, ugyanez az álláspontja.
Mi lesz így az olasz államadóssággal? Az új olasz kormány nem hajlandó megszorító intézkedésekre, mert az életszínvonal a nagy pénzügyi válság óta stagnál Itáliában. „Az egyszerű olasz polgárok érdekeit fogom képviselni a G 7 csúcson!”- írta a Facebookon Giuseppe Conte olasz miniszterelnök. A fejlett nagyhatalmak vezetői a jövő hétvégén Kanadában találkoznak egymással. Ott nem az olasz államadósság lesz a fő téma, hanem Trump kereskedelmi háborúja. Az olasz államadósságról érdemben az uniós csúcson lehet szó először nemzetközi fórumon.

Június végén terjeszti ugyanis elő Németország és Franciaország az eurozóna reform terveit.

Olaszország az eurozóna harmadik legfontosabb állama, amelynek olyan magas az államadóssága, hogy egy pénzügyi válság esetén végzetes helyzetbe hozhatná az egész eurozónát. Ezért akarják az olaszok, hogy az Európai Központi Bank írja le az államadóság egy részét.

Merkel kancellár viszont nem véletlenül közölte, hogy erről szó sem lehet! Ha ugyanis Németország kormánya elfogadná az olasz javaslatot, akkor erre Karlsruhéban a német alkotmánybíróság csaknem biztosan nemet mondana. Vagyis róka fogta csuka helyzet alakult ki: Olaszország államadóssága már olyan nagy, hogy legalább akkora fejfájást okoz a kölcsönadóknak, mint maguknak az olaszoknak, akik semmiképp sem akarnak elfogadni olyan megszorító csomagokat mint a görögök. Pedig az unió legerősebb állama, Németország erre ösztönzi őket.

Hatvan év után rendeznek újra világbajnokságot az olaszok nélkül

0

Gianluigi Buffon lemondta a válogatottságot, miután Olaszország csapata hatvan év után nem jutott ki a labdarúgó-világbajnokságra. Ő lehetett volna az első olyan játékos, aki hat vb-n vett részt.

A Juventus 39 éves kapusa könnyek között jelentette be, hogy többet nem lép pályára a Squadra Azzurrában, amely hétfőn a milánói visszavágón nem tudta ledolgozni egygólos hátrányát a svéd csapattal szemben, így

1958 után ismét lemaradt a tornáról.

„Sajnálom, de nem magam, hanem a csapat miatt. Nem értük el a célunkat, ezért vagyok csalódott, nem pedig a befejezés miatt” – mondta a Rai Sport televíziónak a gól nélküli döntetlent követően Buffon, aki a futballtörténelem első játékosa lehetett volna hat vb-részvétellel.

A 175 válogatottságával európai rekorder hálóőr köszönetet mondott valamennyi válogatott csapattársának az elmúlt húsz évből, külön kiemelte Giorgio Chiellinit, Andrea Barzaglit és Daniele De Rossit.

Buffon védelmébe vette a kritikák össztűzébe került Gian Piero Ventura szövetségi kapitányt:

„A sportban csapatként veszítünk és csapatként nyerünk. Osztozunk az örömben és a fájdalomban. Az edzőnek ugyanolyan felelőssége van, mint nekünk játékosoknak”.

A válogatottal 2006-ban világbajnok Buffon, aki Solnában egy megpattanó lövésből kapott gólt, úgy vélte, az olasz futball mindig is híres volt arról, hogy a nagy kudarcok után talpra áll, s ezt várja most is.

Az olaszok egyedül nem tudnak megbirkózni az afrikai bevándorlással

0

Európa magára hagyta Olaszországot migráns ügyben – véli Angelino Alfano olasz külügyminiszter, aki a Politico című brüsszeli portálnak nyilatkozott.

A megoldás Líbiában van- hangsúlyozta a baloldali politikus. Az olasz kormány megállapodást kötött Líbia parti őrségével, hogy ők állítsák meg a migráns áradatot. A megállapodás működik, a migránsok beáramlása Itáliába csökkent. Róma európai segítségre vár: éppen olyan megállapodást szeretne Líbiával mint amilyet Merkel kancellár kötött Erdogan török elnökkel. Némileg problémát jelent persze, hogy Líbiában nincs egységes kormányzat. Amióta Kadhafi 42 éves diktatúrája megbukott 2011-ben, az egykori olasz gyarmaton teljes a káosz. Berlusconi akkori olasz miniszterelnök rendszeresen egyezekedett Kadhafival: állítsa meg az afrikai migránsok beáramlását Európába! Kadhafi a maga brutális módszerével ezt meg is tette: több embercsempészt elevenen megnyúztak az oázis kellős közepén, hogy lebeszéljék a törzseket a pénzszerzésnek erről a módjáról. Aztán Kadhafi megbukott: elevenen széttépték feldühödött ellenségei. Azóta teljes a káosz, a törzsek jelentős része jelenleg újra az embercsempészetből él.

Olaszország azt szeretné elérni, hogy az EU adjon pénzt Líbiában a gazdaság fejlesztésére, hogy a törzseknek legyen más jövedelmi forrásuk mint az embercsempészet. Az olasz diplomácia vezetője nem bírálta Merkel kancellárt amiatt, hogy 2015-ben szélesre tárta a kapukat a migránsok előtt, de felhívja a figyelmet arra, hogy jelenleg

a bevándorlók zöme nem a Közel Keletről érkezik, ahol háború dúl hanem Afrikából,

ahonnan elsősorban a nyomor elől menekülők jelentik a bevándorlók zömét. Csakhogy, ha egy afrikai bevándorló egyszer eljut Európába, akkor csak nagyon nehezen lehet őt visszaküldeni. Ez komoly probléma Itáliában, ahova a legtöbb afrikai bevándorló érkezik. Ausztria azzal fenyegetőzik, hogy lezárja a határt, mert attól tart, hogy a migránsok hozzá mennek majd. „Ez tiszta választási propaganda”- mondja Olaszország külügyminisztere.

„Olaszországhatárai kiválóan le vannak zárva. Nem fenyeget más országokat migráns invázió Olaszországból!” Ausztriában októberben választásokat tartanak és az egyik legfőbb kampány téma a migráns ügy.

Olaszország azt szeretné, ha az EU egységesen lépne fel az ügyben.

De minthogy ez várat magára, ezért a baloldali kormány tárgyal Líbiával. A különböző fegyveres csoportok betartják amit ígérnek, ha pénzt kapnak. Ezt egyelőre Róma fizeti, de benyújtják a számlát Brüsszelnek. Itália ugyanis úgy érzi, hogy magára hagyták migráns ügyben pedig egyetlen ország sem tudja egyedül megoldani ezt a problémát- hangsúlyozta Angelino Alfano olasz külügyminiszter, aki a Politico című brüsszeli portálnak nyilatkozott.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!