Kezdőlap Címkék Oberfrank Pál

Címke: Oberfrank Pál

Veszprémben is rendezni fog Marton László

A Veszprémi Petőfi Színház vezetője megerősítette, hogy a Rózsavölgyi Szalonhoz hasonlóan ők is szeretnének együtt dolgozni a zaklatási botrányba keveredett Marton Lászlóval a következő színházi évadban.

Miután délelőtti megkeresésünkre Oberfrank Pál még úgy reagált, hogy korai lenne arról beszélni, fog-e Marton László rendezni náluk, most közleményben erősítette meg, hogy megkezdték a közös munkát.

„Marton László osztályfőnököm és mesterem volt.

Évek óta tervezzük veszprémi bemutatkozását. Számtalan, mai is nagy sikerrel játszott rendezése után a jövő évadban átadja nagyszerű szakmai tudását a Veszprémi Petőfi Színház társulatának és közönségének.

Elkezdtük a közös munkát, a jövő évad előadásának tervezését. Örömmel várjuk a 2018/19-es évadunk bemutatójára a csodálatos, értő magyar színházi közönséget, melynek meghirdetése, a korábbi évekhez hasonlóan, áprilisban várható” – írta a színház igazgatója.

Ahogy korábban megírtuk, a Rózsavölgyi Szalon vezetője, Zimányi Zsófia is megerősítette értesülésünket, miszerint meghívták rendezni Marton Lászlót. Arról beszélt, hogy a közös munka attól függ, találnak-e megfelelő darabot Marton számára.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!