Kezdőlap Címkék NFL

Címke: NFL

Újabb csapatot kell egyre komolyabban venni

0

Nagyon simán, 45-21-re verte a Carolina Panthers a Miami Dolphinst az NFL hétfő éjszakai meccsen. 7-3-as mérlegükkel egyre komolyabb esélyük van a rájátszásra.

Az első negyedben még nem volt jele annak, hogy ekkora pontzuhatag lesz, mindössze egy mezőnygól született. A második negyedben aztán az első hazai touchdownra még válaszoltak a vendégek, a másodikra viszont már nem tudtak – igaz, a pontszerzéshez az kellett, hogy Luke Kuechly lehúzza Jay Cutler passzát.

A harmadik negyedben pedig jött a hazai henger: egy passzolt, majd egy futott touchdownnal egyre jobban elhúzott a Panthers.

A Dolphins ugyan szépített egy nagy futással:

Utána viszont Cam Newton passzai után Christian McCaffrey és Devin Funchess is megszerezte második TD-jét.

Végül 45-21 nyert a Panthers, amely újra ellenállhatatlan futójátékot mutatott be, és 548 támadóyardjával

klubcsúcsot is döntött.

Cam Newton 254 yardot és négy TD-t passzolt, emellett 95 yardot futott is, de Jonathan Stewart is eljutott 110 futott yardig – összesen 294 yardot haladtak a földön a hazaiak.

https://twitter.com/NFL/status/930281455401418752

A Dolphinsnál Jay Cutler 213 yardot és két touchdownt passzolt, egyszer viszont eladta a labdát.

A forduló többi meccséről itt olvashat bővebben.

Itt az újabb jelölt az év elkapására

0

Egy újonc első elkapása az NFL-ben mindjárt a szezon legszebbje címért is versenybe szállt, a Jaguars-Chargers meccs pedig az egyik legőrültebb utolsó két percet hozta idén. Az NFL tizedik játékhetének vasárnapi meccsein többször is pontzuhatag volt, és már csak egy nyeretlen csapat van.

A hét meccse: Atlanta Falcons – Dallas Cowboys 27-7

Ezekiel Elliott eltiltása, amelyet azért kapott, mert a vád szerint megverte barátnőjét, végül életbe lépett, így

a következő hat meccsen egyik legnagyobb sztárja nélkül kénytelen játszani a Cowboys.

Amely még joggal reménykedik a rájátszásban, akárcsak a Falcons, bár náluk ehhez javulnia kellene a tavaly még szárnyaló támadósornak, és a tavalyi MVP Matt Ryannak is.

A Cowboysból Elliotton kívül hiányzott az egyik legjobb támadófalember, Tyron Smith is – ez meg is látszott már a meccs elején, az ő helyéről folyamatosan érkezett a nyomás a dallasi irányítóra, Dak Prescottra. Matt Ryan első passzát viszont a védők szedték le:

Ráadásul megsérült Devonta Freeman, a Falcons első számú futója, agyrázkódás miatt kellett lecserélni. A labdaeladást Dak Prescott futott touchdownnal büntette:

Mezőnygóllal válaszoltak a hazaiak, aztán némi meglepetésre a következő pontszerzés a félidő végén történt csak: Tevin Coleman futott be egy yardról, 10-7-re vezetett a szünetben a Falcons.

Ők kezdték a második félidőt is, egy jó drive-val, amihez kellett Julio Jones bravúros elkapása is:

A végén Matt Ryan Justin Hardyt találta meg az endzone-ban. A Cowboysnál kezdett valamennyire beindulni a futójáték, ennek köszönhetően eljutottak egy mezőnygólig – amelyet a sérült Dan Bailey helyén játszó Mike Nugent kapufára rúgott. A Falconst viszont nem tudták megállítani a vendégvédők: a drive végén Ryan Austin Hoopernek adott TD-passzt.

A meccs egyre simább lett. A Cowboys támadásai rendre elakadtak, a Falcons pedig növelte előnyét, egy mezőnygóllal, több pont már nem is született.

A Falcons védelmében szenzációsan játszott Adrian Clayborn, rendszeresen megverte emberét, a Smith helyén játszó Chaz Greent,

összesen hatszor sackelte Prescottot,

ez több, mint amit tavaly az egész szezonban elért, kétszer a labdát is kiverte az irányító kezéből. Összesen a negyedik játékos lett az NFL történetében, aki egy meccsen ennyi sackig jut.

Matt Ryan végül 215 yardot és két TD-t passzolt, egyszer adta el a labdát. Prescott 176 passzolt yardja mellett 42-t (és egy touchdownt) futott is, de elvesztett két fumble-t.

Jacksonville Jaguars – Los Angeles Chargers 20-17

A liga egyik legjobb védelme az utóbbi hetekben magára találó Chargers támadói ellen – sokan várták kíváncsian a meccset. Az első TD-t aztán a Jaguars speciális egysége hozta össze:

https://twitter.com/NFL/status/929783124875034624

De a Chargers fordítani tudott, Austin Ekeler két elkapott touchdownt is szerzett.

https://twitter.com/NFL/status/929797142624870400

És bár a hazaiak még egyenlítettek, de a Chargers berúgott egy mezőnygólt és vezetett.

Az utolsó két percben jött az őrület:

a Jaguars a győzelemért támadhatott, de Blake Bortles eladta a labdát. Jött viszont a Jaguars védelme: kiszedték Ekeler kezéből a labdát, jöhettek megint a támadók – Tre Boston pedig megint ellopta Bortles passzát.

És még itt sem volt vége. A Jaguars védelme ugyanis villámgyorsan leparancsolta a pályáról a Chargers támadóit, így egy perce maradt még a hazaiaknak, hogy a félpályáról indulva legalább egyenlítsenek – egy védőszabálytalanság miatt ez sikerült is, jöhetett a hosszabbítás.

Ahol a Jaguars támadói nem jutottak sokra, de megint jött a védelem: A.J. Buoye leszedte Philip Rivers passzát, és az ezután rúgott mezőnygóllal végül a hazaiak nyertek – az a Josh Lambo rúgta be, aki egészen tavalyig a Chargers játékosa volt.

Rivers 235 yardig és 2 TD-ig jutott az egy interception mellett, Bortles számai: 273/1/2.

Chicago Bears – Green Bay Packers 16-23

Az NFL legnagyobb történelemmel bíró rangadóján az elmúlt években a Packers számított esélyesnek, most viszont Aaron Rodgers sérülése miatt más volt a helyzet. Hiányzott ráadásul a csapatból a védelem egyik vezére, Morgan Burnett is, a Bears pedig Danny Trevathan linebackert hiányolta a leginkább.

Sokáig csak mezőnygólok estek, aztán jött Ty Montgomery:

Mindkét csapat főleg a futásokra épített, még úgy is, hogy a vendégeknél két running back is megsérült: előbb Aaron Jones, aztán Montgomery. A negyedik negyedben, tízpontos hátrányban aztán passzolni kezdett a Bears, meg is lett az eredménye:

De gyorsan válaszolt a Packers, méghozzá Brett Hundley már-már Rodgerst idéző passzával:

A vendégek a védelmüknek köszönhetően nyerték meg a meccset: jól állították meg a futásokat, Nick Perry pedig három sacket is elért. Hundley is egyre jobban játszik: bár néha még mindig rosszul olvasta a játékot, így is eljutott 212 yardig és egy touchdownig. A Bears-irányítójának, Mitch Trubiskynak is voltak olvasási gondjai, ő végül 297 yardot és egy TD-t passzolt.

Washington Redskins – Minnesota Vikings 30-38

Továbbra is rengeteg a sérült a hazaiaknál, nem játszhatott Jordan Reed, a támadófalemberek viszont kezdenek felépülni – és a vendégeknél is volt egy nagy hiányzó Everson Griffen személyében.

A meccs leglátványosabb jelenetét az újonc Maurice Harris mutatta be. Ugyan nagy a verseny, de ez könnyen lehet az év legszebb elkapása.

https://twitter.com/NFL/status/929774817665888256

A másik oldalon pedig kreatívan ünnepeltek egy TD-t:

https://twitter.com/NFL/status/929793020161015808

Pontgazdag meccs volt, de szinte végig a vendégek vezettek és biztosan győztek.

A Vikings annak is örülhetett, hogy Teddy Bridgewater hosszú sérülése után ismét bekerülhetett az aktív keretbe, egyelőre még csak csereirányítóként. A helyén játszó Case Keenum 304 yardot és 4 TD-t passzolt (166 yardot Adam Thielennek), igaz, kétszer el is adta a labdát, mindkétszer D.J. Swearinger szerezte meg. Kirk Cousins egyszer adta el a labdát, ő 327 yardot és egy TD-t passzolt – de futott is két touchdownt.

Indianapolis Colts – Pittsburgh Steelers 17-20

Komoly hiányzó nélkül látogatott az AFC egyik legjobb csapata a gyengén szereplő Coltshoz, amelynek védelme egy interceptionnel kezdett:

Jacoby Brissett hosszú passza jobban sikerült:

Sőt, a második félidőt is azzal kezdte:

https://twitter.com/NFL/status/929797962724622336

De ekkora hátrányból is fel tudott állni a Steelers, és végül egy utolsó másodperces mezőnygóllal megnyerte a meccset.

A két irányító hasonló számokat produkált: Ben Roethlisberger 236 yardot, két TD-t és egy interceptiont passzolt, Brissett számai: 222/2/1.

Detroit Lions – Cleveland Browns 38-24

Az eddig nyeretlen Browns nem fűzhetett komoly reményt a meccshez, még úgy sem, hogy sérülés miatt hiányzott az egyik legjobb vendégvédő, Ezekiel Ansah.

Az elején 10-0-ra elhúzott a Browns:

De aztán egyenlített a Lions, sőt, egy labdaszerzés után a vezetést is átvették:

Ezután is tartotta magát meglepetésre a Browns, de a végén aztán két újabb TD-t szereztek a hazaiak:

Egy meccs eleji interception után Matthew Stafford 249 yardot és három touchdownt passzolt, míg a másik oldalon DeShone Kizer 232 yardig, egy-egy TD-ig illetve eladott labdáig jutott – egy időre pedig le kellett cserélni kisebb sérülés miatt.

Buffalo Bills – New Orleans Saints 10-47

Mindkét csapat meglepően jól szerepelt eddig, az volt a kérdés, tudják-e ezt folytatni – ez végül csak az egyik csapatnak sikerült. A Bills ugyanis egyáltalán nem tudott mit kezdeni a Saints futásaival, a vendégek összesen hat TD-t értek el a földön,

hármat Mark Ingram futott,

egyet-egyet pedig Alvin Kamara, Drew Brees, és az újonc Trey Edmunds.

Ráadásul megint remekül játszott a Saints védelme is.

https://twitter.com/NFL/status/929801038210646016

Breestől most elég volt 184 passzolt yard,

futásokkal ugyanis kereken 300 yardot hozott össze a Saints:

Ingram 131-et, Kamara 106-ot. A Bills irányítói közül Tyrod Taylor mindössze 56 yardot passzolt, egyszer el is adta a labdát. A negyedik negyedben beállt a helyére Nathan Peterman: ő 79 yardot és egy TD-t passzolt.

Tennessee Titans – Cincinnati Bengals 24-20

A Titans még a rájátszásért hajt, a Bengalsnak erre egyre kevesebb az esélye, még úgy is, hogy A.J. Greent nem tiltották el a múlt heti verekedés miatt.

A meccsen Marcus Mariota megmutatta, hogy végre egészséges:

A negyedik negyedben indultak be igazán a csapatok. Előbb Green szerzett 70 yardos touchdownt:

De volt még ideje a Titansnek, végül a két futott TD-je után DeMarco Murray el is kapott egyet:

Mariota 264 yardot passzolt, az egy TD mellett egyszer eladta a labdát, és volt 51 futott yardja is. A másik oldalon Andy Dalton 265 yardig és két touchdownig jutott.

Tampa Bay Buccaneers – New York Jets 15-10

A hazaiaknak minden győzelemre szükségük van, hogy maradjon még esélyük a rájátszásra – de most sérülés miatt nem játszhatott az irányítójuk, Jameis Winston, Mike Evans elkapó pedig kapott egy egymeccses eltiltást.

Mégis végig a hat sacket elérő hazaiak vezettek, és meg is nyerték a meccset. A Winston helyén játszó Ryan Fitzpatrick, a korábbi Jets-irányító 187 yardot passzolt, egy TD mellett egyszer eladta a labdát. Josh McCown számai: 262/1/1.

Los Angeles Rams – Houston Texans 33-7

A szezon egyik legnagyobb meglepetése a Rams, ráadásul most a sérülések sújtotta, Deshaun Watson és J.J. Watt nélküli Texanst fogadta.

Fej-fej mellett haladtak egy darabig a csapatok, de aztán jött Jared Goff, és kiosztott egy 94 yardos touchdown-passzt Robert Woodsnak:

Ezután pedig egyre jobban elhúzott a Rams és végül simán nyerte a meccset.

A remeklő hazai védelem mellett Jared Goff is újabb nagyszerű meccsen van túl,

355 yardot és három TD-t passzolt – 171 yardot és 2 touchdownt Woods kapott el. A Texans irányítója, Tom Savage 221 yardig és egy TD-ig jutott, de dobott két interceptiont és két fumble-t is elveszített.

San Francisco 49ers – New York Giants 31-21

A nyeretlen 49ers a rengeteg sérüléstől sújtott Giants ellen – a hazai szurkolók az első győzelemben reménykedtek. Ennek megfelelően mezőnygólok után a 49ers szerezte az első TD-t, méghozzá 83 yardosat:

A labdát elkapó Marquise Goodwinnak

néhány órával a meccs előtt halt meg újszülött kisfia.

Ezután ugyan fordított a Giants, de megint jöttek a hazaiak:

A második félidő elején aztán Sterling Shepard megmutatta, neki is megy az egykezes elkapás:

https://twitter.com/NFL/status/929848376765464577

De nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez a vendégcsapat, a negyedik negyedben pedig két TD-t is szerzett a 49ers, így megszerezte első győzelmét.

Az eddigi legjobb meccsét játszó 49ers-újonc, C.J. Beathard végül 288 yardot és két TD-t passzolt, egy interceptiont dobott, de volt egy futott touchdownja is. Általában is jól mentek a futások a csapatnak: 198 yardig jutottak a földön. A másik oldalon Eli Manning 273 yardot és két TD-t passzolt – ő egy fumble-t veszített el.

Denver Broncos – New England Patriots 16-41

Brock Osweiler sem vált be a múlt héten, ennek ellenére ő maradt a kezdő irányító a hazaiaknál, de most se nyújtott emlékezetes produkciót. A meccs gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt: mindkét csapat berúgott két mezőnygólt, de a Patriots emellé három touchdownt is szerzett.

Ehhez ezúttal a hazai speciális csapategység bénázása kellett: Isaiah McKenzie elejtett egy puntot, engedtek egy 103 yardos kickoff-visszahordást, egy puntjukat pedig blokkolták.

A második félidőben közelebb zárkózott ugyan a Broncos egy kicsit – de aztán már csak a vendégek szereztek pontokat.

Osweiler most „csak” egyszer adta el a labdát, 221 yardot és egy touchdownt passzolt, Emmanuel Sanders 137 elkapott yardig jutott. A Patriots irányítója, Tom Brady 266 yardig és három TD-ig jutott.

A játékhét első meccsén a Seattle Seahawks legyőzte az Arizona Cardinalst, de elvesztette Richard Shermant. Az utolsó meccsen hétfő éjjel a Carolina Panthers fogadja a Miami Dolphinst.

Újabb sztárját vesztette az NFL

0

A Seattle Seahawks védőjének, Richard Shermannek elszakadt az Achillese, nem játszhat már a szezonban. Csapata ennek ellenére 22-16-ra megnyerte a csoportrangadót az Arizona Cardinals ellen.

Aaron Rodgers, Odell Beckham, J.J. Watt, Deshaun Watson, Joe Thomas és Andrew Luck után a liga újabb emblematikus játékosa dőlt ki a szezon hátralevő részére: Richard Shermannek,

az NFL egyik legjobb cornerbackjének elszakadt az Achillese.

Ráadásul a vendégek hírhedt, Legion of Boom becenevű védelméből eleve hiányzott a vezér, Earl Thomas, a meccsen pedig Kam Chancellor is megsérült. Így aztán a negyedik negyedben feltámadt a Cardinals passzjátéka, addig összesen 130 yardja volt a szintén sérült Carson Palmer helyén játszó Drew Stantonnak.

Hátrányban is voltak: a Seahawks az első negyedben szerzett vezetést Jimmy Graham elkapott touchdownjának köszönhetően, ezt a második negyedben Jermaine Gresham kiegyenlítette.

Ezután azonban a Cardinals futóját, Adrian Petersont Chancellor a saját endzone-jában vitte földre, ez kétpontos safetyt ért.

Ezután két mezőnygóllal növelte előnyét a vendégcsapat. A harmadik negyedben három ponttal közelebb férkőzött a Cardinals, de egy újabb Russell Wilson – Jimmy Graham összjáték ismét TD-t jelentett a Seahawksnak. Ezt egy Wilsonra jellemző, hihetetlen menekülés előzte meg:

A végén még egy futással szorosabbá tették az eredményt a hazaiak, 22-16 lett a vége.

Russell Wilson 238 yardot és 2 TD-t, Drew Stanton pedig végül 273 yardot és egy TD-t passzolt – viszont a hazai irányító labdáinak alig több, mint fele volt pontos.

Nem nagyon mentek a futások egyik csapatnak sem:

Adrian Peterson érte el a legtöbb yardot – 29-et, 21 próbálkozásból.

A Seahawks ezzel továbbra is jó pozícióban van a rájátszást illetően, a Cardinals viszont lassan elbúcsúzhat tőle.

Kiderült: a sérült szupersztárt nem lehet pótolni

0

Az Aaron Rodgerst nélkülöző Green Bay Packersnek esélye sem volt hazai pályán a csoportrangadón a Detroit Lions ellen, 30-17-re nyertek a vendégek.

A Green Bay Packers a szezon előtt a csoport nagy esélyesének számított, az első fordulókban mutatott játék alapján pedig többen már Super Bowl-esélyesként emlegették őket. Aaron Rodgers sérülése után azonban

a rájátszás is bravúr lenne.

A Lions kicsit felemás csapat benyomását keltette eddig, főleg a futójáték felélesztésére lenne szükség a rájátszás eléréséhez.

Hosszú drive-val kezdte a Packers a meccset, a negyed több mint fele el is ment, de pont nélkül maradtak, mert a Lions védői blokkolták a mezőnygólkísérletet.

A Lions viszont touchdownnal kezdte a meccset, Matthew Stafford Marvin Jonest találta meg az endzone-ban – de ehhez az is kellett, hogy korábban egy buta védőszabálytalanság mégis folytathassák a már megállított támadást a vendégek.

Az első drive után aztán a Packers támadói nem tudtak haladni, így a következő pontokat is a Lions érte el, Ameer Abdullah futott egy touchdownt.

A félidő végén a hazaiak még egy mezőnygóllal tudtak szépíteni: kisebb bravúr kellett hozzá, hiszen a speciális egységnek alig

pár másodperce volt

arra, hogy felrohanjon a pályára, felálljon és elrúgja a labdát. 14-3-ra vezetett a Lions a szünetben.

https://twitter.com/NFL/status/927728358800072704

A második félidőt a vendégek kezdték egy mezőnygóllal, utána viszont a hazai védők labdát szereztek. A támadók viszont továbbra sem tudtak haladni, igaz, volt, hogy a bírók egyértelmű védőszabálytalanságot nem fújtak le.

Jött megint a Lions, el is jutottak az egyyardos vonalhoz – innen azonban három próbálkozással sem tudták bevinni a labdát, maradt az újabb mezőnygól, már a negyedik negyed elején.

A hazai támadók viszont TD-vel válaszoltak, egy hosszú passzjáték után végül a Rodgers helyén játszó Brett Hundley vitte be egy yardról a labdát.

A Lions viszont válaszolt: egy screen-játékkal szinte egyből végig mentek a pályán, utána pedig Marvin Jones megszerezte második touchdownját. Sőt, ezután is a vendégek szereztek még pontot, Matt Prater rúgott be egy újabb mezőnygólt, majd az utolsó másodpercben a Packers újonc futója, Jamaal Williams megszerezte első touchdownját a ligában, ezzel 30-17-re nyert végül a Lions.

Brett Hundley bíztatóan játszott, több tűpontos passza is volt, de több rossz olvasása és döntése is volt, így ismét kiderült:

a liga egyik legjobb játékosát nem lehet pótolni.

Végül 245 yardot passzolt és egy futott TD-je is volt.

A Packersnél a védelemben is vannak problémák, a leginkább az, hogy az ellenfelek irányítójára alig tudnak nyomást gyakorolni. Így aztán Matthew Staffordnak nagy meccse volt: 361 yardot és két TD-t passzolt.

A forduló többi meccséről itt írtunk.

Ez volt ma – 2017. november 6.

0

Magyarországra is elértek a legújabb offshore-botrány hullámai, 26 embert ölt meg egy ámokfutó egy texasi templomban, mielőtt öngyilkos lett, Tarjányi Péter nyilatkozott a FüHü-nek, elmaradt a metrófelújítás miatt várt káosz, Tarlós kirúgta Földi Lászlót – összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Magyarországra érnek az újabb offshore-botrány hullámai

Nagy István svájci nagykövet
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

II. Erzsébet és Donald Trump közeli munkatársai is érintettek az offshore-botrány legújabb hullámában, a Paradise Papersben. Itt is előkerültek magyar szereplők, a Direkt36 többek között Nagy István svájci nagykövetről, Orbán Viktor régi ismerőséről, és Andy Vajnáról ír.

Nagy Istvánnal kapcsolatban Mesterházy Attila, az országgyűlés külügyi bizottságának MSZP-s tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez fordult. Azt kérdezi:

„Magyarországi berni nagykövetének van-e olyan tevékenysége, ami összeférhetetlen nagyköveti szerepvállalásával?”

Agyonlőtte magát a texasi mészáros

26 embert ölt meg egy texasi baptista templomban egy ámokfutó. A lövöldözés után elmenekült, de két fegyveres civil üldözni kezdte és tűzpárbaj alakult ki köztük.

Végül az ámokfutó kocsija megállt, ekkor agyonlőtte magát.

Hogy miért lövöldözött a templomban, azt egyelőre nem tudni.

„Az elemzőknek gőzük sincs, hogy mi van ebben az országban!”

 

Tarjányi Péter
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

„Ha az ellenzéki pártok a kormány megbuktatása helyett egymás szavazóinak elcsábítására törekszenek, akkor annak súlyos választási vereség lesz a következménye” – ezt mondta a Független Hírügynökségnek a Magyar Progresszív Mozgalom megalapítója, Tarjányi Péter.

Szerinte a Fidesz megbuktatható, az Orbán-rezsim embereit – a főügyésszel, Polt Péterrel az élen – el lehet zavarni. Az interjúban arról is beszélt, hogy a demokrácia visszaállításához nincs szükség kétharmados győzelemre, elég lenne az egyszerű többség, de a Fidesz leváltásához nélkülözhetetlen a demokratikus ellenzék együttműködése.

Nem volt káosz a metrófelújítás miatt

Hétfőn elkezdődött a 3-as metró több mint egy éven át tartó felújítása a Lehel tér és az Újpest-Központ közötti szakasz lezárásával. Tarlós István főpolgármester szerint a BKV és a BKK szakemberei mindent megtettek, hogy a legkisebb fennakadással járjon a felújítás. Horváth Csaba MSZP-s politikus szerint a főváros által tervezett hatvan busszal nem tartható a 3-as metró pótlása.

Teljes a csönd az erdélyi „magyar kórház” körül

Csaknem másfél éve sokat beszéltek az Erdélyben építendő „magyar kórházról”, tavaly április óta azonban

mély csend van körülötte.

Legutóbb két hete a parlamentben nem válaszolt képviselői kérdésre az Emmi államtitkára. Lehet, hogy a héten a MÁÉRT-en elhangzik valamilyen bejelentés, de az is, hogy a választások előtt a kormány már nem forszírozza ezt. Mindenesetre semmilyen magyar jogszabályban nincs nyoma a kórház tervének, sem a felröppent 5,5 milliárdos költségkeretnek.

Kirúgta Földi Lászlót Tarlós István

Sértődött interjút adott Földi László a Magyar Időknek: az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója, sok egyéb mellett, arról beszélt, hogy az Echo tévés megnyilatkozását, amelyben a civilszervezetek vezetőit likvidálásra ítélte, szándékosan félremagyarázták, „elindult a karaktergyilkosság ellene”, amelyet szerinte a balliberális oldal oly kiérlelt technikával művel, és amelynek ő már sokszor lehetett részese.

Ez volt az az interjú, ami után Tarlós István eltiltotta attól, hogy migrációs témában nyilatkozzon, most viszont erről is beszélt. Így aztán a főpolgármester délután közleményt adott ki, amelyben azt írja:

„A történtek után nem maradt választási lehetőségem. Földi Lászlóval megegyeztem, hogy 2017. november 30-ával munkaviszonya a Városházán megszűnik.”

Az Amnesty International konzultálna a kormánnyal

A nemzeti konzultációban is emlegetett szervezet közleménye szerint úgy döntött, emlékezteti a kormányt, hogy „egykoron a magyar állam legmagasabb szintű vezetése számára is fontosak voltak az emberi jogok és az azokért dolgozó civil szervezetek”. Ezért elindítottak egy weboldalt, amelyen keresztül mindenki üzenhet a kormánynak.

Feltételesen szabadlábon a volt katalán elnök

A belgiumi vizsgálóbíró több mint tíz órán át tartó kihallgatás után azt közölte, hogy

Carles Puigdemontot és volt minisztereit szabadlábra helyezi,

amíg az illetékes bíróság nem dönt arról, hogy kiadhatók-e a spanyol hatóságoknak

Túszokat ejtettek az Iszlám Állam dzsihádistái

Jemenben öngyilkos merénylők támadtak az ádeni rendőrkapitányságra, majd túszokat is ejtettek. Több órás tűzharc után sikerült megölni az összes dzsihádistát. 23 rendőrtiszt halt meg az akciójukban.

A szélsőjobb veresége Szlovákiában

A hétvégi szlovák megyei választásokon az antifasiszta egységfront megbuktatta Marian Kotleba kerületi kormányzót Besztercebányán. A szélsőjobboldali politikus 2013-ban került a közép-szlovákiai tartomány élére, ahol a leszakadó régió frusztrált lakói őt látták a legalkalmasabbnak, hogy változtasson a rossz helyzetükön. Mostanra viszont, többek között az EU-ellenes üzenetei miatt, jelentősen csökkent a támogatottsága.

Casey Afflecket is elérte a hollywoodi zaklatási botrány

Egy petíció azt követeli, hogy az Oscar-díjas

Casey Afflecket tiltsák ki a jövő évi Oscar-gáláról.

Az online ív aláírói szerint a színészt több korábbi kolléganője vádolta meg szexuális zaklatással. Már több mint ezren kérték azt, hogy Casey Affleck ne vehessen részt az Oscar-díjátadó gálán, ahol pedig a hagyományok szerint ő adná át a legjobb színésznőnek járó díjat.

Sztárok verekedtek az NFL-meccsen

51 pontot ért el a ligát vezető Philadelphia Eagles és az idény egyik meglepetéscsapata, a Los Angeles Rams is. Az NFL kilencedik játékhetének vasárnapi meccsein tulajdonképpen az volt a legnagyobb meglepetés, hogy alig született meglepetéseredmény. Izgalmas meccs persze akadt és volt két verekedés is: az egyik két sztár, A.J. Green és Jalen Ramsey között.

Ilyen verekedést ritkán látni meccsen

0

51 pontot ért el a ligát vezető Philadelphia Eagles és az idény egyik meglepetéscsapata, a Los Angeles Rams is. Az NFL kilencedik játékhetének vasárnapi meccsein tulajdonképpen az volt a legnagyobb meglepetés, hogy alig született meglepetéseredmény. Izgalmas meccs persze akadt és volt két verekedés is: az egyik két sztár, A.J. Green és Jalen Ramsey között.

A hét meccse: Dallas Cowboys – Kansas City Chiefs 28-17

A liga legjobb futói közül ketten egymás ellen: a tavalyi év legjobb újonc futója, az eltiltásának életbe lépését továbbra is megúszó Ezekiel Elliott, az idei év egyik legjobbja, Kareem Hunt ellen – így harangozták be a legtöbben a meccset, de nem volt szabad elfeledkezni a két irányítóról, Dak Prescottról és az élete szezonját futó Alex Smithről sem.

Az első drive-ok mindkét oldalon kicsit döcögősen indultak, de aztán beindult a Cowboys: Dak Prescott passzából Cole Beasley szerzett touchdownt.

Némi meglepetésre ezután is a védelmek voltak előtérben, egy-egy megállított drive után aztán a Chiefs egy mezőnygóllal tudott szépíteni. A Cowboys azonban még egyszer végig tudott menni a pályán a félidő végén: Dak Prescott remek passzok után maga futott be az endzone-ba:

De még volt hátra 13 másodperc, és ez elég volt a Chiefsnek két passzra: a másodikkal pedig Tyreek Hill, talán maga se tudja, hogyan, de 57 yardról bevitte a labdát az endzone-ba, így 14-10-re vezetett a Cowboys a szünetben.

https://twitter.com/NFL/status/927307678661074944

A második félidő elején is lendületben maradt a Chiefs: Hunt is kezdett magára találni, Smith pedig jól osztogatta a labdákat, ha kellett, maga futott, a drive végén pedig Travis Kelce-t találta meg az endzone-ban – aki aztán különleges módon ünnepelt a csapattársaival:

https://twitter.com/NFL/status/927314159678533632

Erre azonban gyorsan válaszolni tudott a Cowboys: Elliott szerzett rövid futással touchdownt. A Chiefs viszont nem tudott pontokat szerezni a következő drive-ból, jöhettek megint a hazaiak, és módszeresen végig is mentek a pályán, Dak Prescott pedig másodszor is Cole Beasley-nek adott touchdown-passzt. Közben viszont megsérült a csapat legjobb elkapója, Dez Bryant.

A Chiefs megpróbált zárkózni, egy negyedik kísérletnek is nekimentek, ekkor azonban Smith eladta a labdát – ez volt az első interceptionje a szezonban.

Az eredmény pedig már nem változott. Smith végül 263 yardot és 2 TD-t passzolt az egy eladott labda mellett, Prescott pedig 249 yardot és szintén 2 TD-t, és ő még futott is egy touchdownt.

A két futó közül egyértelműen Elliott volt a jobb: 93 yardot futott, egy touchdownnal, Hunt viszont csak 37 futott és 24 elkapott yardig jutott. A Cowboysnak volt egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó elkapója is: Terrance Williams, 141 yarddal.

Seattle Seahawks – Washington Redskins 14-17

Hihetetlen meccsen nyert a múlt héten a Seahawks. A Redskins pedig úgy várta a hazaiak félelmetes védelmét, hogy több fontos ember is hiányzott a támadófalból, ráadásul Jordan Reed tight end és Jamison Crowder elkapó sem játszhatott – igaz, a Seahawks védelmének is volt egy fontos hiányzója, Earl Thomas személyében.

Az első pontot így is a seattle-i védők szerezték, egy safetyvel – Bobby Wagner vitte földre Kirk Cousinst az endzone-ban:

A védők ezután is folyamatosan terrorizálták a Redskins támadóit, akik alig tudtak előrehaladni. Növelhette is volna az előnyét a hazai csapat, csakhogy Blair Walsh két mezőnygólt is kihagyott – amit aztán touchdownnal büntetett a Redskins, Rob Kelley küzdötte be magát az endzone-ba.

Az első félidőben aztán Walsh kihagyott még egy mezőnygólt –

jó esély van rá, hogy a jövő héten már nem ő lesz a csapat rúgója.

A védelmek jól álltak a lábukon, aztán a negyedik negyedben, a szokásos módon, jött Russell Wilson, és a tight end Luke Willsonnak adott egy touchdown-passzt. Kétpontos kísérlettel próbáltak egyenlíteni, de Wilson eladta a labdát – ilyenkor ezt megpróbálhatják visszavinni a védők, úgyhogy egy őrült játék jött:

A védelemnek köszönhetően kétpontos hátrányban kicsit több mint két perccel a vége előtt a győzelemért támadhatott a Seahawks – és Russell Wilson passzával Doug Baldwin be is futott az endzone-ba.

Csakhogy maradt még másfél perce a Redskinsnek – és jött Kirk Cousins. Hiába szedték darabokra a támadófalat eddig és sackelték hatszor, két remek passz is elég volt, hogy a Seahawks endzone-jához jussanak, Rob Kelley pedig másodszor is bevitte egy yardról a labdát.

És még mindig volt hátra egy perc, egy Hail Maryre még volt idő – a sérülés után visszatérő DeAngelo Hall azonban jó védekezéssel megakadályozta a hazai pontszerzést, életben tartva a Redskins reményeit a rájátszásra.

Wilson 297 passzolt yardig és 2-2 touchdownig illetve interceptionig jutott (a kétpontos kísérletnél eladott labda nem számít bele a statisztikákba), emellett 77 yarddal a csapat legjobb futója is volt. A végére Kirk Cousins is eljutott 247 passzolt yardig.

Jacksonville Jaguars – Cincinnati Bengals 23-7

Andy Daltont is terrorizálja-e a liga egyik legfélelmetesebb védelme, amely Marcel Dareus érkezésével még tovább erősödött – erre a kérdésre várta mindenki a választ a meccs előtt. A Jaguarsba viszont hiába épült fel sérüléséből az újonc futó, Leonard Fournette, aki vezeti a ligát a yard/meccs átlagot tekintve, nem nevezték a meccsre, mivel „megsértette a klub belső szabályzatát”. Állítólag nem ment el egy fotózásra.

A meccsen az is kiderült, hogy kevésbé ismert játékosok, mint például Keelan Cole is képesek rendkívül látványos dolgokra:

Mégsem ez volt az első félidő legérdekesebb jelenete: a Bengals legjobb elkapója, A.J. Green ugyanis

az NFL-ben ritkán látható módon összeverekedett

a Jaguars egyik legjobb cornerbackjével, Jalen Ramsey-vel, mindkettőjüket kiállították.

 

A Jaguarsnál aztán a speciális egység is villant egyet:

https://twitter.com/NFL/status/927270560836435968

A védők pedig ismét remekeltek: bár most csak egy sackjük volt, de Andy Dalton mindössze 136 yardot passzolt, futásokkal pedig összesen 29 yardot hozott össze a Bengals. A Jaguars irányítója, Blake Bortles 259 yardot és egy TD-t passzolt.

Carolina Panthers – Atlanta Falcons 20-17

A csoportrangadó legnagyobb tétje az volt, hogy melyik csapat tudja tartani a lépést a New Orleans Saintscel, és marad versenyben a csoportelsőségért. A Falcons támadósora a tavalyi szárnyalás után idén sokkal visszafogottabb, Julio Jones-t nem tudják megfelelően bevonni. A Panthers viszont elengedte az első számú elkapót, Kelvin Benjamint.

Változatos első félidőt láthattak a nézők, előbb 10-ra elhúzott a Falcons, de a szünetre a Panthers átvette a vezetést – ehhez az is kellett, hogy a félidő vége előtt nem sokkal Matt Ryan eladja a labdát, ami után Cam Newton repült be az endzone-ba.

És ezt az előnyt a második félidőben is megtartották, vagyis

a tavaly még Super Bowlt játszó Falcons az újabb vereségével nehéz helyzetbe került.

Cam Newton végül csak 137 yardot passzolt, de futott 86-ot – a földön verte meg a Falconst a Panthers, összesen ugyanis 201 yardig jutottak, az egyik futó, Jonathan Stewart ugyanakkor két fumble-t is elveszített. Érdekesség, hogy mindössze három játékosnak volt elkapása a csapatban.

A Falconsnál most Jones több labdát kapott, 118 elkapott yardja lett, Matt Ryan pedig 313 yardot passzolt, két TD mellett egyszer adta el a labdát. Ugyanakkor egy-egy nagyot mindketten hibáztak: Ryan egy túldobott passznál, Jones egy elejtett labdánál.

New Orleans Saints – Tampa Bay Buccaneers 30-10

Egymással játszott a csoport másik két tagja is, a hazaiak voltak esélyesek, nem csak a mérlegük miatt, hanem azért is, mert az eddigi meccseken a támadók mellett egyre jobban játszottak a védők is.

Az első touchdownt aztán a speciális egység szerezte: blokkoltak és vissza is vittek egy puntot.

https://twitter.com/NFL/status/927239966752522240

A védők is jól állították meg a vendégek támadásait, Alvin Kamara pedig azután szerzett TD-t, hogy már mindenki azt hitte, hogy leviszik a földre:

https://twitter.com/NFL/status/927254217093345281

Ráadásul a nem teljesen egészséges Jameis Winston újra megsérült a vendégeknél, Ryan Fitzpatrick állt a helyére. Így aztán a Saints végül magabiztosan nyerte a meccset,

a Buccaneers lassan elköszönhet a rájátszástól.

Drew Brees 27 passzából 22 sikeres volt, 263 yardig és két TD-ig jutott, a másik oldalon a két irányító együtt hozott össze 135 yardot.

Houston Texans – Indianapolis Colts 14-20

Mindkét csapat elvesztette irányítóját a héten: a Coltsnál mondjuk Andrew Luck még egy percet sem játszott idén, és most biztossá vált, hogy nem is fog, a Texansnál viszont Deshaun Watson újoncként is elit teljesítményt nyújtott, ő tartotta életben a Texans reményeit a rájátszásra.

Az első félidőben ez látszott is, szinte semmire nem jutottak a hazai támadók, míg a Colts összehozott egy szép TD-t:

A Texans védői tettek arról, hogy szoros maradjon, fumble után ők szereztek egy touchdownt.

De aztán a második félidőben T.Y. Hilton újabb, 80 yardos TD-t szerzett:

Erre viszont DeAndre Hopkins válaszolt, ez volt a Watsont helyettesítő Tom Savage első TD-passza:

Sőt, a meccs végén ismét eljutott a Colts endzone-jához a Texans, de végül 7 yardról négy próbálkozásra sem sikerült touchdownt szerezniük.

Tom Savage végül 209 yardig jutott, de 44 passzából csak 19 volt sikeres. Jacoby Brissett ugyan 308 yardot és két TD-t passzolt (mindkettőt Hiltonnak, aki 175 elkapott yardot szerzett), de most is többször előfordult, hogy rosszul olvasta a játékot.

New York Giants – Los Angeles Rams 17-51

Az óriási meglepetésre a liga egyik legjobb támadójátékát mutató Rams látogatott a Giantshez, amelyben felépült Sterling Shepard, így legalább egy normális elkapó rendelkezésre állt – a legjobb cornerbacket, Janoris Jenkinst ugyanakkor viselkedése miatt eltiltotta a csapat.

A Rams támadói folytatták idei remek játékukat.

Megmutatták, hogyan kell igazán jól végrehajtani egy screen-játékot, Robert Woods 52 yardos touchdownt hozott össze belőle:

Aztán Jared Goff Sammy Watkinsnak adott egy 67 yardos TD-passzt:

Végül összesen 51 yardig jutott a Rams – egyre inkább kell velük is számolni a rájátszás szempontjából. És még a védelem is jól játszott, három labdát is szereztek.

Jared Goff 311 yardot és 4 TD-t passzolt, Todd Gurley két touchdownt futott, Robert Woods kettőt kapott el – sok jó teljesítmény volt a vendégeknél. A hazaiaknál Eli Manning 220 yardot passzolt, két TD mellett egyszer eladta a labdát.

Philadelphia Eagles – Denver Broncos 51-23

Az egész ligát vezető Eagles azt a Broncost fogadta, amely lecserélte kezdőirányítóját: Brock Osweiler lett a kezdő Trevor Siemian helyett az újabb vereség után – így neki kellett szembenéznie a liga egyik legjobb védőfalával az elég lyukas támadófal mögött. Az Eagles új futója, Jay Ajayi egyelőre limitált szerepre számíthatott.

Az irányítócserét aztán lehet, hogy már az első negyedben megbánta a Broncos edzői stábja, Osweiler, akinek korábban is voltak furcsa passzai, csúnyán eladta a labdát.

És miközben alig tudott haladni a Broncos, Carson Wentz ilyen passzokat adott:

És bár Jay Ajayi valóban nem sokat volt a pályán, így is futott egy majdnem 50 yardos touchdownt:

Vagyis a védelem is összeomlott a Broncosnál, már a szünetben 31-9-re vezetett az Eagles, ezzel el is dőlt a meccs. A negyedik negyedben már a csereirányító, Nick Foles is beállt az Eagles-be: el is veszített egy fumble-t, amit visszahordva még szépített a vendégcsapat.

Az Eaglesnek ez már sorozatban a 13. meccse volt, amelyen legalább 20 pontot ért el.

Carson Wentz ugyan most „csak” 199 yardot passzolt, de ebbe négy TD is belefért. A cserefutó Corey Clement két touchdownt futott, egy el is kapott, és Alshon Jefferynek is volt két elkapott TD-je. Az Eagles egyébként összesen 198 futott yardot hozott össze.

A Broncosnál Osweiler végül kétszer adta el a labdát, 208 yardig jutott, és azért volt egy TD-passza is. A csapat szurkolói most már leginkább abban bíznak, hogy Paxton Lynch felépül, és hátha ő beválik.

Tennessee Titans – Baltimore Ravens 23-20

Mint minden Ravens-meccs előtt, most is az volt a kérdés, hogy a vendégek védelme tudja-e olyan kevés pontot tartani az ellenfelet, amennyinél többet azért össze tudnak hozni a támadók.

A Titans támadói mindjárt az elején meglepték a vendégeket: az újonc cornerbacket, Adoree Jacksont például futónak is betették:

A meccsen amúgy egyik csapatnak se mentek a futások, a Titans támadósora viszont magabiztosabb volt. Marcus Mariota 218 yard és két TD mellett egyszer, Joe Flacco viszont 261 yard és két TD mellett kétszer adta el a labdát – mindkétszer Kevin Byard szerezte meg.

San Francisco 49ers – Arizona Cardinals 10-20

Talán a legnagyobb esélyét kapta meg a hazai csapat, hogy megszerezze első győzelmét: az irányítóját, Carson Palmert (és korábban legjobb futóját, David Johnsont) vesztett Cardinals látogatott San Franciscóba, ahol még nem a frissen megszerzett Jimmy Garoppolo kezdett.

Aztán a meccs nem így alakult, a Palmer helyett játszó Drew Stanton ugyanis két TD-t is passzolt az első félidőben, míg a hazaiak csak mezőnygólig jutottak.

Ezután a vendégek közelebb tudtak kerülni egy touchdownnal, de ez volt a maximum – a 49ers továbbra is nyeretlen.

Stanton 50 százalékos pontossággal 201 yardot és két TD-t passzolt, egyszer eladta a labdát, Adrian Peterson viszont 159 yardot futott. A 49ersnél C.J. Beathard ugyan eljutott 294 yardig, de egyszer eladta a labdát és nem passzolt touchdownt, egyet viszont futott.

Ezen a meccsen is volt egy verekedés:

Beathard ellen szabálytalankodott Antoine Bethea, ezután estek egymásnak a játékosok, három kiállítás lett a vége (Frostee Rucker és Haason Reddick a Cardinalsból, Carlos Hyde a 49ersből).

 

Miami Dolphins – Oakland Raiders

Az éjszakai meccsen a futóját, Jay Ajayit a héten elengedő Dolphins azt a Raiderst fogadta, amelynek most már bravúrokra van szüksége a rájátszás eléréséhez.

Ennek megfelelő volt a meccs is. A vendégek mezőnygólja után Damien Williams küzdötte be magát az endzone-ba:

Derek Carr azonban egy Johnny Holtonnak adott 44 yardos TD-passzal válaszolt.

Felváltva estek ezután a mezőnygólok és a touchdownok (Marshawn Lynch kettőt is futott), és ugyan minden Raiders-pontszerzésre válaszolt a Dolphins, egyenlíteni vagy fordítani már nem sikerült. Pedig Davantae Parker még egy hihetetlen elkapást is bemutatott.

A Raiders irányítója, Derek Carr 300 yardot és egy TD-t passzolt, de egyszer eladta a labdát. A hazaiaknál Jay Cutler a számok alapján idei egyik legjobb meccsét hozta, 311 yarddal és 3 touchdownnal, de ennek nagy része rövid passzokkal jött össze, hosszabb átadásokkal nem tesztelte a Raiders nem túl erős védelmét.

A forduló első meccsén némi meglepetésre a New York Jets 34-21-re nyert a Buffalo Bills ellen. Az utolsó, hétfői éjszakai meccsen a Green Bay Packers fogadja a Detroit Lionst.

A hazaiak nyerték a meglepetéscsapatok meccsét

0

A New York Jets elsősorban a védelmének köszönhetően simán, 34-21-re verte a Buffalo Bills csapatát. A meccsnél is többet beszélnek azonban egy edzésen történt sérülésről.

Az AFC Keleti csoportjának rangadóján két olyan csapat találkozott, amelyektől a szezon előtt nem sokat vártak a szakemberek, ennek ellenére a New York Jets elfogadhatóan, a Buffalo Bills pedig kifejezett jól, rájátszásra esélyesen szerepelt eddig.

A meccsen aztán a Jets-irányító Josh McCown futott touchdownjára a Bills Zay Jones elkapott TD-jével még tudott válaszolni, innentől azonban egészen a negyedik negyedig csak a hazaiak szereztek pontokat.

Egy mezőnygól után McCown előbb Robby Andersonnak adott touchdown-passzt, majd a veterán Matt Forte futott két TD-t is.

Egy újabb hazai mezőnygól után jöttek csak a vendégek, Tyrod Taylor Deonte Thompsont találta meg, majd maga futott be az endzone-ba.

A hazai győzelemben komoly szerepe volt a védelemnek:

összesen hétszer sackelték Taylort (az egészen szezonban eddig összesen volt 11 sackjük), összesen 63 futott yardot engedtek (ebből 35-öt Taylornak), és három fumble-t is megszereztek – pedig eddig a Billsnél volt a legjobb a szerzett / eladott labdák aránya az egész ligában.

https://twitter.com/NFL/status/926279353956102144

Így Taylor hiába passzolt 285 yardot. McCown ennek feléig sem jutott, mindössze 140 passzolt yardja volt (de nem adta el a labdát), futásokkal ugyanakkor 194 yardot hozott össze a Jets.

A meccsnél is nagyobb figyelmet kapott azonban egy újabb súlyos sérülés: edzésen sérült meg az eddig szenzációsan játszó újonc irányító, Deshaun Watson,

elszakadt a térdszalagja, idén már nem játszhat.

A Houston Texans ezzel J.J. Watt és Whitney Mercilus után már a harmadik nagyon fontos játékosát veszíti el.

És hogy Watson hiánya mit jelent: a második fordulóban lett kezdő, azóta vezette a ligát a meccsenkénti pontátlagban (34,7) és a passzolt TD-k számában (18 – ha az egész szezont nézzük, akkor is holtversenyben első. Az NFL számításai szerint, ha tartotta volna formáját, 43 passzolt TD-vel zárhatta volna a szezont – ami 17-tel több, mint amit bármelyik újonc irányító valaha is elért.

Az is kiderült, hogy egy másik irányító sem játszik a szezonban: Andrew Luckot, aki idén még nem is lépett pályára, sérültlistára tette az Indianapolis Colts.

A legprofibb bajnokságban is tudnak nagyot bénázni

0

Azért nem sikerült irányítót igazolnia az NFL-ben szereplő Cleveland Brownsnak, mert nem fejezték be időben a papírmunkát. Néhány nagy sztár persze így is csapatot cserélt.

Az NFL-ben minden szezonban van egy határidő, ameddig a csapatok igazolhatnak egymástól játékosokat. Idén ez október 31-én, keleti parti idő szerint 4 órakor járt le.

AJ McCarron
Forrás: Wikimedia Commons

És erről a határidőről maradt le a sokak által amúgy is az NFL lúzercsapatának tartott, a szezonban eddig még nyeretlen (és tavaly is csak egy meccsen győző) Cleveland Browns. Az ESPN szerint ugyanis megegyeztek a Cincinnati Bengalsszal arról, hogy draftjogokért cserébe megkapják az ottani csereirányítót, AJ McCarront. A Bengals öt perccel a határidő előtt be is adta a szükséges papírokat,

a Browns viszont pár perccel elkésett.

Így aztán McCarron marad a csapatában, a Browns meg továbbra is keresheti irányítóját.

Ugyanis egy másik jelöltről is lemaradtak: a New England Patriots csereirányítója, Jimmy Garoppolo ugyanis egy második körös draftjogért cserébe a San Francisco 49ershez került.

Több sztár is csapatot cserélt, többen némileg váratlanul: a Carolina Panthers két, hátsóbb körös draftcetliért odaadta a Buffalo Billsnek első számú elkapóját, Kelvin Benjamint.

A rájátszásról ezzel gyakorlatilag lemondó

Miami Dolphins egy negyedik körös draftjogért cserébe elküldte a már-már Super Bowl-esélyessé váló Philadelphia Eagleshöz az első számú futót, Jay Ajayit. A Seattle Seahawks pedig megszerezte a Houston Texanstól Duane Brown tackle-t (aki komoly hiányposztra érkezett), Jeremy Lane cornerbackért cserébe (a két csapat draftjogokat is cserélt).

A védelmek csatáját hozta az éjszakai meccs

0

A rájátszás szempontjából nagyon fontos meccsen a Kansas City Chiefs 29-19-re verte a Denver Broncost.

A szezont öt győzelemmel kezdte a most hazai pályán játszó Chiefs, de aztán két vereség következett, míg az eddig felemásan szereplő Broncos 3-3-mal állt a meccs előtt, de ők is két vereség után játszottak. A Chiefs számított esélyesnek:

mindkét csapat kiemelkedő védelemmel rendelkezik,

de a hazaiak támadósora erősebb, főleg az újonc futó Kareem Hunt miatt, de az irányító Alex Smith is élete szezonját futja eddig.

A meccsen a hazai védők szerezték az első touchdownt, Marcus Peters kiszedte a labdát a korábban a Chiefsben játszó Jamaal Charles kezéből is és vissza is vitte.

Még az első negyedben növelte előnyét a Chiefs, Smith és Travis Kelce összjátéka után.

Ezután egy jó ideig csak mezőnygólokat láthattak a nézők (kettőt mindkét oldalon), majd Devontae Booker hozta közelebb egy futással a Broncost.

A negyedik negyed aztán a hazai rúgó, az újonc Harrison Butker showját hozta, egymás után három mezőnygólt is berúgott. A végén még szépítettek a hazaiak, de nem volt esélyük az egyenlítésre, 29-19-re nyert a Chiefs.

Egyik irányító sem játszott jól:

a vendégeknél az egyik legrosszabb meccsét játszó, rendszeresen rossz döntéseket hozó Trevor Siemian 198 yardot passzolt, de egy TD mellett háromszor is eladta a labdát.

A több labdát elejtő elkapók sem segítették a dolgát. Futásokkal ugyan összehozott 177 yardot a csapat, de a Chiefs védői két fumble-t is összeszedtek – vagyis

összesen öt labdát szereztek.

A védelem kifejezetten jó volt a Broncosnál is: ők tartották meccsben a csapatot, idén először Smith passzainak kevesebb mint fele volt sikeres, 202 yardig és egy TD-ig jutott, de ő is elvesztett egy fumble-t. Kareem Huntot is megfogták: mindössze 46 yardot futott és 22-t kapott el, vagyis most először nem érte el a 100 yardot. A Chiefs egyik trükkös játéka is rosszul sült el: az elkapó Tyreek Hill próbált passzolni, de eladta a labdát.

https://twitter.com/NFL/status/925176924434964481

Kelce viszont 133 elkapott yardig jutott, és mellette az öt mezőnygólt berúgó Butker is kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

A forduló többi meccséről itt írtunk.

Hihetetlen fordulatok az év egyik legjobb meccsén

0

Több fordulatos meccs is volt az NFL nyolcadik játékhetének vasárnapi meccsein. A leglátványosabb a Seahawks-Texans meccs lett, ahol pedig a legtöbben a védelmek párbajára számítottak, de mindkét irányító fantasztikusan játszott. A szezon feléhez közeledve, ha matematikailag még nem is vesztették el az esélyt, de a realitást nézve több csapat kezdhet lemondani a rájátszásról.

A nap meccse: Seattle Seahawks – Houston Texans 41-38

Letérdelt a himnusz alatt a vendégjátékosok többsége, nem is elsősorban a feketéket érő erőszak elleniből Donald Trump elleni tüntetéssé váló tiltakozáshullám miatt, hanem azért, mert a csapat tulajdonosa korábban sértő módon nyilatkozott a térdelő játékosokról. Azt mondta:

„nem engedhetjük, hogy a rabok vezessék a börtönt”.

Hiába kért bocsánatot, így válaszoltak neki a játékosai.

A vendégek irányítója, az újonc Deshaun Watson már az elején megmutatta, miért gondolják egyre többen úgy, hogy

a Texans hosszú időre megtalálta az irányítóját:

Utána viszont jött a Seahawks fantasztikus védelme, a Legion of Boom és vezére, Earl Thomas:

És tovább hullottak a pontok: még az első negyedben szerzett mindkét csapat szerzett egy-egy újabb touchdownt.

Watson pedig mintha csak bizonyítani akarná, hogy a Legion of Boomtól sem fél, sorra adta a hosszabb passzokat.

Will Fullernek ez már a hetedik elkapott touchdownja volt a szezonban (mindössze 11 elkapásból) – ő vezeti a ligát ebben, pedig az első három meccset sérülés miatt ki kellett hagynia.

De nem akart lemaradni a Seahawks sem, Wilson újra Richardsonnak adott TD-passzt. 21-21 volt a félidő egy olyan meccsen, ahol mindenki inkább a védelmek csatájára számított.

A harmadik negyedben kicsit lassított is a két csapat, mezőnygólokat váltottak. Aztán jött a seattle-i védelem megint: Richard Sherman ellopta Watson passzát.

Mezőnygóllal büntették a hibát a hazaiak. Watson azonban nem vesztette el az önbizalmát, újabb sikeres hosszú passzokkal ismét végigmentek a pályán és a negyedik negyedben megfordították az állást.

De Wilson is megmutatta, milyen hosszú passzokat tud dobni:

https://twitter.com/NFL/status/924770420951171072

Ezután újabb TD-t értek el a hazaiak, vagyis megint ők vezettek, öt és fél perccel a vége előtt. Kevesebb mint egy perccel később azonban megint a vendégeknél volt az előny, egy újabb hosszú játék után, Watson passzát ezúttal DeAndre Hopkins vitte be 72 yardról:

Az előzmények miatt senki nem gondolta, hogy itt vége a meccsnek: Wilson megint végig is vitte a csapatát a pályán, csakhogy Marcus Williams az endzone közelében ellopta a passzát:

Csak futásokkal viszont nem tudta lepörgetni az időt a Texans, még egyszer jöhetett a hazai csapat, és

Wilson három hosszú passzal meg is fordította megint az állást:

a végén Jimmy Graham kapta el a labdát az endzone-ban.

21 másodperce maradt a Texansnak, de ezalatt már nem tudtak egyenlíteni, Watson kétségbeesett passzát megint Sherman kapta el, így a szezon egyik legjobb meccsén végül a Seahawks nyert.

A vereség és a három interception ellenére Deshaun Watson remekül játszott, pedig ötször sackelték: a liga egyik legjobb védelme ellen 402 yardot és négy TD-t passzolt, és emellett ő volt a csapata legjobb futója is, 67 yarddal. Ha nem sérül meg, és tovább fejlődik,

hamarosan az elit irányítók között emlegethetjük.

Nagyszerűen játszott Russell Wilson is: 452 yardot és négy TD-t passzolt, mellette 30 yardot futott – a hazai futók őt leszámítva összesen jutottak három yardig: Eddie Lacy például hat próbálkozásból nulla, Thomas Rawls ugyanennyi kísérletből mínusz egy yardot hozott össze.

Az elkapók is nagyszerű számokat hoztak: a Texansnál Hopkins 224 yard, egy TD, Fuller 125/2, a Seahawksnál Tyler Lockett 121 yard, Richardson 105 yard, 2 TD.

A két csapat összesen 988 támadóyardot ért el.

Washington Redskins – Dallas Cowboys 19-33

Mindkét csapat 3-3-mal állt, vagyis óriási jelentősége volt a meccsnek. A Philadelphia Eaglest ugyan nehéz lesz befogni a csoportban, de a rájátszást a csoport második helyéről is el lehet érni, ehhez viszont győzelmekre van szükség.

A Redskinsnek volt több hiányzója: Josh Norman ugyan felépült, de megsérült a másik kezdő cornerback, Bashaud Breeland, nem játszhatott Mason Foster és az újonc Jonathan Allen sem, és hiányzott három kezdő támadófalember, az Eagles ellen megsérülő Trent Williams és Brandon Scherff, valamint Spencer Long is.

A Cowboys kezdhette a meccset, de Ezekiel Elliott (akinél még mindig kérdés, mikor lép életbe a hatmeccses eltiltása) az első játékban elvesztette a labdát, ezt mezőnygóllal büntette a Redskins. A következő drive-ban aztán Elliott 13 yardos touchdownnal javította hibáját.

De Kirk Cousins jó passzai után Rob Kelley is futott TD-vel válaszolt, 10-7-re vezetett ekkor a Redskins. A következő drive-ban mezőnygól-kísérletig jutott a Cowboys, amit a Dan Bailey sérülése miatt igazolt Mike Nugent kihagyott.

A Redskins rúgója nem hibázott ezután, de amikor a következő drive-ban újra rúghatott, akkor a kísérletét blokkolták, Orlando Scandrick pedig néhány yard híján vissza is vitte a labdát. Elliottnak innen már nem volt nehéz dolga, fordított a Cowboys a szakadó esőben.

A második félidőt a Redskins kezdhette – de ők is labdavesztéssel indítottak. Kirk Cousinson folyamatosan nagy volt a nyomás (főleg a támadófal gyengesége miatt), egyszer ki is sikerült ütni a kezéből a labdát, mezőnygóllal büntetett a Cowboys.

Sőt, újabb washingtoni labdavesztés jött: a kickoff-visszahordásnál ejtette el a labdát Chris Thompson, újabb mezőnygóllal hét pontra nőtt a két csapat közti különbség.

A Redskins továbbra sem tudott pontokat elérni, a Cowboys viszont Elliott futásaival és Prescott passzaival a következő drive-ban megint eljutott egy mezőnygólig.

Egy újabb sérülés miatt

a hazaiak támadófalában ekkorra már csak egy kezdőjátékos maradt,

így a dallasi védők folyamatosan ott voltak Cousins nyakán, gyorsan megállt a Redskins támadása. A hazai védők pedig így egyre többet voltak a pályán, értelemszerűen egyre jobban fáradtak: egy újabb mezőnygóllal már 13 pontra nőtt a különbség.

Valamennyire összeszedte magát a hazai csapat: nagy nehezen és némi szerencsével végigmentek a pályán (kétszer is centiken múlt az interception), Cousins Josh Doctsonnak adott touchdown-passzt – miközben újabb támadófalember sérült meg, az extra pont pedig kimaradt.

Egy perccel a vége előtt még visszakapta a labdát a Redskins, de beleütöttek Cousins passzába, amelyet Byron Jones elkapott és touchdownt is szerzett belőle.

Prescott végül csak 143 yardot passzolt, Elliott viszont 150-et (és két TD-t futott). Cousins a megtizedelt támadófal ellenére mindent megtett, 263 yardot passzolt (ebből 123-at Jamison Crowdernek), a futások viszont egyáltalán nem mentek, csak 50 yardig jutott a hazai csapat a földön.

Cleveland Browns – Minnesota Vikings 16-33

Az idei utolsó, Londonban játszott meccsen a Vikingsnél továbbra is Case Keenum irányított, de rendbejött az első számú elkapó, Stefon Diggs. Az eddig még nyeretlen Brownsnál a támadósor idén katasztrofális, ráadásul a múlt héten kidőlt Joe Thomas, és a védelemből fontos emberek hiányoztak sérülés miatt, többek között a két újonc, Myles Garrett és Jabrill Peppers.

Ehhez képest nagyon fordulatos meccs volt: interceptionnel kezdett a Browns, egy felpattanó labdát szereztek meg, amit Isaiah Crowell gyorsan touchdownra is váltott.

A Vikings ezután egy mezőnygóllal és egy touchdownnal fordított – érdekesség, hogy mindkét TD után kimaradt az extra pont. A félidő végén aztán DeShone Kizer megvillantott valamit abból, miért bíznak benne Clevelandben, két jó passz után maga vitte be a labdát egy yardról az endzone-ba, de a Vikingsnak még volt ideje egy mezőnygólra.

A második félidő első játékában pedig a Vikings védői kiszedték Crowell kezéből a labdát, újabb mezőnygóllal ismét fordított az elvileg vendégcsapat, de egy jó kickoff-visszahordás után újra a Brownsé lehetett volna az előny – az újonc rúgó, Zane Gonzalez azonban kihagyta a mezőnygól-kísérletet. Jó védekezés után újra ő jött, ekkor már berúgta, 16-15-re vezetett ekkor a Browns.

Csakhogy megint jött a Vikings, Jerick McKinnon TD-jével újra fordítottak. Erre pedig

a Browns már nem tudott válaszolni,

már csak a Vikings szerzett pontokat.

Keenum a meccs elején eladott labda ellenére jól játszott, 288 yardig jutott, de a korábbi meccseihez képest Kizer sem volt rossz, most először nem adta el a labdát. És a végén még Everson Griffen is szerzett egy sacket a Vikingsból, ami azt jelenti, hogy a szezon minden eddigi meccsén sikerült ez neki.

New England Patriots – Los Angeles Chargers 21-13

A remek formában lévő, előző három meccsét megnyerő Chargers látogatott a Patriotshoz, ahonnan hiányzott az egyik legjobb védő, Dont’a Hightower.

Ez meg is látszott az elején, amikor Melvin Gordon szenzációs, 87 yardos touchdownt futott:

Egy TD után egy

hatalmas hibának köszönhetően

vette át a vezetést a Patriots: Travis Benjamin egy punt után hátrafele futott a labdával, és a saját endzone-jában vitték le a földre: ez kétpontos safetyt ért.

Két mezőnygól után a második félidőben egy harmadikkal növelte előnyét a Patriots, igaz, közben kettőt ki is hagytak. A Chargers viszont sokáig nem tudott pontot szerezni, bár ebben volt, hogy erősen vitatható bírói ítélet akadályozta őket. Végül aztán a negyedik negyed közepén sikerült egy TD-vel közelebb zárkózniuk.

Ezután Stephen Gostkowski egy újabb mezőnygólt még berúgott, 68 másodperce maradt a Chargersnek az egyenlítésre, Philip Rivers utolsó dobása azonban nagyon gyenge lett, simán lehúzta az egyik védő.

Rivers végül 212 yardig jutott, Melvin Gordon pedig ugyan futott 132 yardot, de ennek több mint felét egyetlen játékban hozta össze. A Patriotsban Tom Brady eljutott ugyan eljutott 333 yardig, de ennek jelentős részét az elkapás utáni yardokkal hozták össze a csapattársai.

Philadelphia Eagles – San Francisco 49ers 33-10

Az egész ligában a legjobb mérleggel rendelkező Eagles a nyeretlen 49ers fogadta – az NFL-ben az ilyen meccseken szoktak meglepetések történni.

Ezen a meccsen viszont ez elmaradt. Kicsit döcögősebb kezdés után már az első félidő végén elhúzott a hazai csapat, többek között Jalen Mills visszahordott interceptionjének köszönhetően.

https://twitter.com/NFL/status/924702884100325376

Már 20 pontra vezetett az Eagles, amikor Carson Wentz is eladta a labdát:

És ezt TD-vel büntették a vendégek – igaz, Wentz aztán gyorsan javított is:

Az MVP-esélyesként emlegetett irányító most nem játszott annyira jól, 211 yardig és két TD-ig jutott az egy eladott labda mellett. A 49ersben az újonc C.J. Beathard 167 yardot és egy TD-t passzolt, de kétszer el is adta a labdát. Ráadásul 40 yarddal ő volt a csapat legjobb futója is,

Tampa Bay Buccaneers – Carolina Panthers 3-17

A csoportrangadón a Buccaneers számára már-már az volt a tét, hogy marad-e még esélyük a rájátszásra. Jonathan Stewart látványos repülésével viszont a Panthers szerzett vezetést:

https://twitter.com/NFL/status/924690813954637824

Ezután pedig hosszú ideig csak mezőnygólok születtek, egy-egy mindkét oldalon. A negyedik negyed közepén aztán jött Cam Newton és Kelvin Benjamin:

Nem is született több pont a meccsen, amelyen főleg a védelmek teljesítettek jól – leginkább a Panthersben a harmadik agyrázkódása után visszatérő Luke Kuechly. Newton mindössze 154 yardot passzolt, egy TD mellett egyszer eladta a labdát, és megint ő volt a csapata legjobb futója, de ehhez 44 yard is elég volt neki. A vendégeknél Jameis Winston két interceptiont dobott és még egy fumble-t is elvesztett.

Buffalo Bills – Oakland Raiders 34-14

A szezon előtt több kulcsjátékosától megváló Bills a héten újabb sztárt cserélt el: Marcell Dareus Jacksonville-be került. Ennek ellenére bőven a várakozásokon felül szerepelt eddig a csapat, ami viszont nem mondható el a Raidersről.

A vendégek szereztek vezetést, de Andre Holmes szép elkapásával egyenlítettek a hazaiak:

https://twitter.com/NFL/status/924696130264240128

Sőt, egy visszavitt fumble után már vezettek is:

https://twitter.com/NFL/status/924704596722778112

Az előnyüket pedig folyamatosan növelték, a Raiders támadói nem nagyon tudtak mit kezdeni a Bills védelmével, mint ahogy a vendégvédők sem LeSean McCoy futásaival.

McCoy végül 151 yardig jutott – majdnem annyit futott, mint amennyit Tyrod Taylor passzolt (164-et). A Raiders irányítója, Derek Carr ugyan eljutott 313 yardig, de egy TD mellett két interceptiont is dobott, és futásokkal is csak 54 yardot hozott össze a csapat, és két fumble-t is elvesztettek.

New York Jets – Atlanta Falcons 20-25

Két olyan csapat találkozott, amely az idény előtti várakozásokhoz képest meglepetést okozott:

a Jets sokkal jobban, a Falcons rosszabbul szerepel

– három vereség után érkezett New Yorkba a csapat. A meccset gyors TD-váltással kezdték, a Falcons irányítója, Matt Ryan ugyanakkor két fumble-t is elveszített az első félidőben, így aztán Robby Anderson elkapása után a hazaiak vezettek a szünetben.

A második félidőben aztán éledni kezdett a Falcons, és Mohamed Sanu elkapásával át is vették a vezetést:

https://twitter.com/NFL/status/924719468659359745

Amit aztán meg is tartottak a végéig. Érdekesség, hogy a két irányító majdnem ugyanúgy passzolt: Matt Ryan 254, Josh McCown 257 yardot, és mindketten két TD-t. A Falconsnak viszont jobban mentek a futások, a Jets mindössze 43 yardig jutott a földön.

Cincinnati Bengals – Indianapolis Colts 24-23

Két olyan csapat találkozott, amely eddig komoly csalódást okozott a szurkolóiknak, igaz, a Coltsnál erre magyarázat Andrew Luck sérülése.

A helyette játszó Jacoby Brissett is képes viszont ilyen passzokra:

https://twitter.com/NFL/status/924698658213306369

De villant a Bengals újonc futója, Joe Mixon is:

A Colts vezetett sokáig, de aztán a negyedik negyedben Brissett eladott labdáját Carlos Dunlap TD-re vitte vissza:

https://twitter.com/NFL/status/924725381260722176

És ezzel nyertek végül a hazaiak, hiába védekeztek jól a futások ellen a vendégek, csak 58 yardig jutott a földön a Bengals. Mindkét irányító elég pontatlan volt, Andy Dalton 243 yardot és két TD-t passzolt, és hasonló számokat hozott össze Brissett is (233/2), de neki ott volt a meccset eldöntő eladott labdája is.

New Orleans Saints – Chicago Bears 20-12

Mindenki biztos hazai győzelemre számított a meccs előtt, és nem is történt meglepetés. Fokozatosan elhúzott a Saints, a Bearsnek nem igazán volt esélye, még úgy sem, hogy az addig remekül játszó Saints-futó, Mark Ingram két fumble-t is elvesztett a negyedik negyedben.

Drew Brees 299 yardig jutott, és bár touchdownt nem passzolt, mégis ünnepelhetett: Brett Favre és Peyton Manning után

ő lett a harmadik irányító, aki eljutott 6000 sikeres passzig.

A Saints-szurkolóknak biztató, hogy a védelem is egyre jobban játszik.

A vendégeknél megint a 102 yardot futó Jordan Howardot lehet kiemelni, és Mitch Trubisky is futott 53 yardot, viszont csak 164-et passzolt és egyszer el is adta a labdát.

Detroit Lions – Pittsburgh Steelers 15-20

Hiába jutott el többször is a vörös zónába a hazai csapat, csak mezőnygólokat sikerült elérnie, márpedig a Steelerst így nehéz megverni: nem is sikerült, hiába volt jó a Lions védekezése, egy fumble-t és egy interceptiont is szereztek (mindkettőt Glover Quin).

Az első félidőben összesen négy mezőnygólt rúgtak a hazaiak, és még vezettek is, Le’Veon Bell futott touchdownja mellett ugyanis a vendégek csak egy mezőnygólt rúgtak. A harmadik negyedben aztán eldőlt a meccs: a Steelers egy újabb mezőnygól után újabb TD-t szerzett: Ben Roethlisberger passzát az újonc JuJu Smith-Schuster 97 yardról vitte be az endzone-ba.

https://twitter.com/NFL/status/924829610713296897

Ezzel egyébként ő lett az első játékos, aki 21 éves kora előtt négy TD-t szerez. A Lions pedig már csak szépíteni tudott egy ötödik mezőnygóllal.

Roethlisberger végül 313 yardot passzolt (193-at Smith-Schusternek), a hazaiak irányítója, Matthew Stafford pedig 423-at, ő TD és eladott labda nélkül. A futások viszont továbbra sem mennek a Lionsnak, már

58 meccse nem volt 100 yardot elérő futójuk.

A játékhét első meccsén a Baltimore Ravens 40-0-ra verte a Miami Dolphinst. Az utolsó meccset hétfő éjjel játsszák, a Kansas City Chiefs fogadja a Denver Broncost.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!