Kezdőlap Címkék Nemzeti Balett

Címke: Nemzeti Balett

Ha csak eltáncolja valaki a szerepet, az nem elég

A fenti vélemény Bakó Mátétól, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosától származik, aki sok más társával hasonlóan Czank Lívia írót próbálta beavatni abba, mit is jelent balett-táncosnak lenni, és milyen ez a világ belülről. Czank Lívia tíz hónapot töltött az Operában: figyelte a próbafolyamatokat, az előadásokat, a táncosok mindennapjait, illetve rengeteg interjút is készített, hogy megszülethessen A függöny mögött – A balett titkos világa című könyv.

„Lívia gyakorlatilag beköltözött az Operába” – foglalta össze Solymosi Tamás balettigazgató a könyvbemutatón, hogy mi kellett A függöny mögött megszületéséhez. Czank Lívia jóformán az egész tavalyi évadot a táncosokkal töltötte: reggeltől estig figyelte, ahogy gyakorolnak, fellépnek az előadásokon, pihennek, vagy akár betegeskednek, közben pedig kifaggatta őket a számukra mindennapi, a külső szemlélő számára viszont láthatatlan dolgokról, és még képeket is készített minderről. Hiszen ahhoz, hogy megjelenjen a csoda a színpadon, rengeteg munkára, lemondásra, és sokszor fájdalomra van szükség, amelyek a nézők számára jórészt ismeretlenek maradnak.

Czank Lívia könyve egyrészt általában szól a balett világáról, másrészt konkrétan a Magyar Nemzeti Balett művészeiről, akik

befogadták az írót maguk közé, és meséltek a szakmájukkal járó szépségekről és kihívásokról,

akár gyerekkori élményekről is. Megszólalnak benne nem csak a magántáncosok, és címzetes magántáncosok, hanem tánckari művészek, balettmesterek, illetve díszlet- és jelmeztervezők, valamint öltöztetők és fodrászok is.

Alija Tanyikpajeva, Radina Dace, Balázsi Gergő Ármin és Felméry Lili, a Magyar Nemzeti Balett táncosai a rúd mellett gyakorolnak a Magyar Állami Operaház balett-termében.
MTI Fotó: Kallos Bea

Mivel a könyv alapanyagául az Operaház felújítás előtti utolsó évada szolgált, A függöny mögött egyben emléket állít annak is, hogy milyen volt a korszerűsítés előtt az Andrássy úti épület a balett-termekkel és a kiszolgáló helyiségekkel együtt. A könyvben mindegyik olyan darab szerepel, amelyet a 2016/2017-es évadban repertoáron tartott, illetve bemutatott a Magyar Nemzeti Balett. A Spartacus színpadra állítása kapcsán például szó van a legendás koreográfusról, Seregi Lászlóról is, vagy, ahogy a táncosok emlegetik, Laci bácsiról, részletesen megismerjük a nagyszabású Don Quijote és A kalóz előkészületeit, de a karácsonyi hagyománynak tekinthető A diótörő, illetve a felújítás után színpadra kerülő Anyegin, Anna Karenina, Manon és A hattyúk tava is megjelennek a könyvben.

Czank Lívia időrendben írja le az eseményeket, és egyrészt igyekszik átfogó képet adni az Opera táncosainak munkájáról, másrészt ki is emel egy-egy kifejezetten érdekesnek vagy izgalmasnak tartott témát. Emellett számtalan anekdota bekerült a könyve, illetve az író arra is részletesen kitér, hogyan próbált elvegyülni és észrevétlen maradni a táncosok között, hogy véletlenül se zavarhassa meg őket. A legérdekesebbek viszont azok a részek, amikor a balettosok mindennapjaiba, és a kulisszák mögött zajló eseményekbe nyerünk bepillantást. Ahogy a spicc-cipő egyénre szabásának módjairól értekeznek a balerinák, vagy, amikor Czank arról ír, hogy hogyan viselkednek a táncosok a színpadra lépés előtt, és az előadások közti szünetekben.

A történetekből, interjúkból, illetve riportszerű leírásokból kirajzolódik, hogy ez is egy szakma, mint minden más, különböző munkafolyamatokkal és fortélyokkal, de emellett az is, hogy egy egész életet meghatározó tevékenység, ami rengeteg érzelmet és akár indulatot is felszabadít a táncosokból. Nem elég felkészíteni a testüket, eljárni a balettórákra, betanulni a koreográfiát, felvenni a szép, de néha kényelmetlen jelmezeket, hanem át is kell élni azt, ami a színpadon zajlik, és ehhez jön még hozzá az előadásokkal járó feszültség. A táncosok élete nem csak fizikailag, hanem mentálisan is megterhelő, és, habár köztudott, hogy sok áldozatot követel a szakma, abban azért ritkábban látunk bele, mit is jelent ez a gyakorlatban.

Juka Aszai, Purszki Lilla és Julija Golovina A kalóz próbáján a Magyar Állami Operaházban.
MTI Fotó: Kallos Bea

A kulisszatitkok mellett néhány interjúalany olyan kifejezetten kényes témákról is őszintén beszélt, mint a mellőzöttség érzése, a szakmán belüli irigység, a társulaton belül szövődő szerelmek vagy éppen az öregedés. Külön részt szentelt Czank a gyerekvállalás kérdésének is, és a lemegdöbbentőbb az volt, hogy a nyilatkozó táncosok közül senki sem szerette volna a balett, mint hivatás felé a gyermekét. Szinte mindenki hozzátette, hogy támogatná kisfiát vagy kislányát, ha mégis emellett döntene, de hiába ecsetelték néhány oldallal korábban, hogy mennyire rajonganak a táncért, és hogy nélküle el sem tudják képzelni az életüket, egyetértettek abban, hogy túl sok áldozatot követelő, és kiszámíthatatlan ez az életpályája.

„Siker, nem siker, fizikai fájdalom, 10 éves korunk óta.

Véres láb, eltört köröm, hízás, fogyás, megalázás, mesternők, lelki terror. Iszonyatosan nehéz dolog, bármennyire gyönyörű” – foglalta össze Radina Dace magántáncosnő a karrierjét.

Czank Lívia kifejezetten figyelt arra, hogy ne csak a balettosokról legyen szó, hanem az is megjelenjen, mennyi ember összehangolt munkája kell ahhoz, hogy megszülethessen egy-egy előadás.

Tulajdonképpen nem meglepő, de az viszont teljesen hiányzik a könyvből, hogy a táncosok, vagy bárki más az Operaházról, mint munkahelyről beszéljen, ami azért is feltűnő, mert a színházon belüli feszültségekről elég sokat lehet olvasni mostanában az újságokban. Ez a döntés az író vagy éppen a táncosok részéről érthető, hiszen egészen más irányba vezető, érzékeny kérdésről van szó. A könyv témája elsősorban a balett világa, és nem a Magyar Állami Operaház, de így hiába jelennek meg a balettos-léttel járó nehézségek a könyvben, ebből a szempontból idealizált világot ábrázol A függöny mögött, amelyben egzisztenciális kérdésekről vagy a szakma megbecsültségéről is csak érintőlegesen esik szó.

Ahol nem Ókovács…

Folyamatosan tárgyalnak az operaházi szakszervezetek képviselői Ókovács Szilveszterrel, de előrelépés továbbra sincs a kollektív szerződések ügyében, és ezen a főigazgató újbóli kinevezése sem változtatott – tudta meg a FüHü. Közben viszont még a társulat tagjainak Facebook-oldalát is ellenőrzik, hogy senki se írhasson kedvezőtlenül az intézményről.

Továbbra is tart az állóháború a Magyar Állami Operaház vezetése és a dolgozókat képviselő szakszervezetek között. Hiába nem támogatták a szakszervezetek Ókovács Szilveszter kinevezésének meghosszabbítását, november közepén megszületett a döntés, hogy továbbra is ő marad az intézmény főigazgatója: megbízatása 2018. február 15-től öt évre szól.

Rotter Oszkár, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének vezetője a FüHü-nek elmondta, hogy ez semmiben nem változtatta meg a hozzáállásukat, továbbra is harcolnak a kollektív szerződésekért.

Most arra várnak, hogy írásban is megkapják a bíróság döntését

arról, hogy akár a sztrájk eszközét is felhasználhatják erre a célra. (Az Opera sajtóosztálya korábban a FüHü-nek azt nyilatkozta erről, hogy nem fogadják el a döntést, és fellebbeznek.)

Már megkezdődött a Magyar Állami Operaház felújítása.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

A szakszervezeti vezető szerint a dokumentum két héten belül megérkezhet, és akkor elkezdhetik szervezni a munkabeszüntetést. Addig is tárgyalnak természetesen a vezetőséggel, de érdemi előrelépés még mindig nincs. Pedig Rotter Oszkár szerint az egész társulatban, illetve a műszaki dolgozóknál is

nagyon nagy az elégedetlenség.

Az Opera külföldi körútjainak végeztével ugyanis jelentősen csökkent az az összeg, amit kézhez kapnak. Hiába mondja a főigazgató, hogy a kollektív szerződés hiánya nem jár keresetcsökkenéssel, a szakszervezetek szerint ez nem igaz, ugyanis a dolgozók jövedelmét erőteljesen befolyásolja az, hogy hány előadást játszanak. Most viszont, a turné végeztével, és az Operaház felújítás miatt csak az Erkel Színházban vannak előadások. Ennek színpada ráadásul jóval kisebb, mint az Operaházé, így például A diótörőben is csökkenteni kellett a táncosok létszámát, emiatt viszont több művész elesett az előadásokért járó pénztől.

Rotter Oszkár hangsúlyozta, hogy egyetértenek azzal, hogy fel kellett újítani az Andrássy úti játszóhelyet, de ez a kollektív szerződés hiányában ez nehéz helyzetbe hozta az intézmény dolgozóit, akik ráadásul még csak nem is panaszkodhatnak. A szakszervezeti vezető megerősítette, hogy még a dolgozók Facebook-oldalát is figyelik.

Ha bármi negatívat tesznek közzé az Operáról, akkor felelősségre vonják őket.

Ezek után kérdés, hogy a bírósági papír kézhezvétele után végre vállalni fogják-e a a dolgozók a sztrájkot.

Ókovács Szilveszter az évadnyitó rendezvényen.
MTI Fotó: Pólya-Petõ Dávid

„Riccardo Muti és a római opera társulata, valamint közönsége 2011-ben a bemutatón demonstrált az ostoba döntés ellen, amely megfosztotta a dalszínházat eddigi támogatásától. Muti és a társulat a közönség szeretetét élvezve nem félt a megtorlástól, hanem bátran kiállt igazáért.

Keserűen kérdezem: elképzelhető mindez ma a budapesti operában, vagy bármely megfélemlített, megalázott, önállóságától megfosztott intézményben? Hol van a civil kurázsi, a szolidaritás és bátorság, amikor tömegesen kellene üvöltve fellépni az önkény, a bornírt szellemi agresszió ellen? Meddig viselhető el a meghunyászkodó beletörődés?!” – írta erről Békesi László volt pénzügyminiszter.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!