Kezdőlap Címkék Művész

Címke: művész

Zsenik szerelmei

Nyáry Krisztiánt lehet azért utálni, mert nagy írók, költők szerelmi életét teregeti ki, ráadásul még fenemód sikeres is velük. Facebookon kezdte, sebtében hatványozódtak az olvasói.

Aztán üdítően szórakoztató, némiképp intimpistáskodó írásait kibővítve, könyveket is összehozott belőlük. Naná, hogy ismét kitörő sikere lett velük, amit némi botrány körülöttük nyilván csak fokozott. Az azért például kiverte a biztosítékot, amikor azt taglalta, hogy netán a Himnusz fennkölt költője, Kölcsey homoszexuális lett volna.

Idézett is sorokat, melyek esetleg ezt bizonyíthatják. Mások azzal érveltek, hogy ezeket máshogyan kell értékelni, mint manapság, mert abban a korban a férfi barátságok is felfokozott érzelmi hevületűek voltak.

Sokan hurrogtak, hogy fúj, ez bulvár. Nyáry nagyjából elismerte, hogy hát bizony, igen, ez az.

Mások azt hangoztatták, hogy de hiszen nagyokat állít középpontba, olvasásra ösztönöz. Míg lehet ellenérv, hogy néhány szerelmi sztori kapcsán igyekszik zseniket jellemezni, valódi énjüket nem érteti meg, törvényszerűen igencsak egyszerűsít, akár bántóan szimplifikál. De tény, ami tény, hogy fölöttébb népszerű, foglalkoztatja az embereket, amit csinál, még ha netán irodalmi körökből magasról néznek is le rá.

Tavaly Így szerettek ők címmel úgynevezett irodalmi-koncert-színház is készült, amit a Városmajori Szabadtéri Színpadon akkora sikerrel mutattak be, hogy a nyári évad végén, rendhagyó módon, az országos turné előtt, pótelőadásokat kellett beiktatni. És idén ismét műsorra került a Városmajorban, természetesen szintén zsúfolt házak előtt, a produkció.

Először Nyáry lép színre, és rögtön ováció fogadja. Rajongó tábora van. A Kaláka együttes pedig rázendít megzenésített versekre, köztük sok olyanra, amit már régestelen régen is hallottunk tőlük. De én nem tudom megunni ezeket, szinte örökzöldekké váltak, ahogy nem unom Bencze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs barátian összeszokott zenélését, családiasan meghitt, mégis iróniával, csipkelődő, játékos humorral teli éneklését sem. Négy remek színész társul hozzájuk,

Nagy-Kálózy Eszter, Gryllus Dorka, Rudolf Péter és Simon Kornél.

Hol egyik, hol másik író-költő bőrébe bújnak. Olykor szinte csak érdekes szövegeket mondanak, máskor kis jelenetszerűségeket is előadnak, a szituációnak megfelelően kivirulnak, vagy éppen összetörnek, lángolnak, netán lelombozódnak. Nyáry a színpad szélén ücsörögve, vagy olykor beljebb is merészkedve, összeköti a különböző helyzeteket, rávezet minket egyik történetről a másikra. Gyakran nagy emberek kis magánéletéről, kevéssé sikerült kapcsolatairól, fájó boldogtalanságáról van szó, de ritkábban vannak mámoros, hosszan tartó kapcsolatok is. A közönség fölöttébb együtt érez. Rááll a hullámhosszra. Belelátja saját szerelmeit, kudarcait a némiképp profanizált nagyságok históriájába. Akár unt kötelező olvasmányok talapzaton lévő szerzői emberközelbe kerülnek.

Többen mondják is a produkció után, hogy hazamennek, és elolvassák ezt vagy azt a megzenésített versüket, amit az előbb hallottak. Nyáry szövegei katalizátorok lehetnek, de hamis illúziót is kelthetnek, hogy behatóan megismertük azt, akit egyáltalán nem ismerünk. Hogy a műveik értéséről már ne is beszéljünk! De kellemes, nem ritkán szellemes, szórakoztató a produkció, melybe fontos emberi tapasztalatok is beszűrődnek, akár igaz minden tény, akár nem.

Boldog születésnapot, Korniss Péter!

0

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművész, érdemes művész, a Nemzet Művésze, a kortárs magyar fotográfia kiemelkedő alakja augusztus 4-én lesz nyolcvanéves.

Kolozsvárott született, családjával tizenkét éves korában költöztek Budapestre. Az ELTE jogi karáról egy év múlva, az 1956-os forradalom leverését követően kicsapták, mert tagja volt az egyetemi forradalmi bizottságnak. Segédmunkásként dolgozott, volt rádiószerelő tanonc, majd a Fényképész Szövetkezetben kapott munkát, az 1962-ben letett szakvizsga után kirakatok, esküvők, gyerekek fényképezésével szerzett tapasztalatot.

1961-től három évtizeden át a Nők Lapja szerkesztőségében dolgozott

gyakornokként, később fotóriporterként, majd 1986-tól a lap művészeti szerkesztőjeként. 1991-től a Színház című szaklap képszerkesztőjeként folytatta pályafutását, 1999-től szabadfoglalkozású fényképész volt, emellett tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1966-ban lett a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, 1977 és 1980 között a World Press Photo zsűrijének, majd 1983-tól nemzetközi tanácsadó testületének tagja, 1982-ben az amerikai Eugene W. Smith Alapítvány tanácsadó testületének tagjává választották.

Még kezdő, beugró fotóriporterként küldték el fényképezni a balettintézet vizsgaelőadására, ekkor kezdett táncot fotózni. Nem sokkal később már a Pécsi Balettel dolgozott, később a 25. Színház előadásait örökítette meg. 1961-ben ismerkedett meg Novák Ferenc koreográfussal, aki akkor a Bihari Együttest vezette, s elkezdett néptáncot fotózni. Novák 1967-ben elvitte egy erdélyi táncházba, itt döbbent rá arra, hogy még létezik a régi, vizuálisan is megragadható, hagyományos paraszti kultúra. Meggyőződésévé vált, hogy hírt kell adnia erről az eltűnésre ítélt világról.

Erdélyben készült képeiből 1974-ben rendezett első kiállítása a Műcsarnokban óriási siker volt, az új magyar fotográfia egyik mérföldköve lett. A kiállítás plakátjára azóta klasszikussá vált fotóját, az Éneklő legények a táncházban című felvételét választotta, és erdélyi képeiből állította össze első könyvét Elindultam a világ útján címmel.

1978-ban kezdte el foglalkoztatni a vidékről Budapestre utazó, a fővárosban dolgozó vendégmunkások élete, a tiszaeszlári Skarbit András ingázását és életét egy évtizeden át követte. Az ebben az időszakban készült fényképeit A vendégmunkás (1988) című albumában adta ki.

Újra és újra visszatért Erdélybe, de megörökítette Moldva, a Felvidék és a Vajdaság zárt, elszigetelt közösségeit is, megragadva egy hagyományos kultúra utolsó pillanatait. 1998-ban jelent meg a Leltár, Erdélyi képek, a 2006-os Betlehemes című albuma az 1969 és 1974 közötti fekete-fehér képek mellett a napjainkban ugyanott, de mozgó stúdióban készült, megrendezett, beállított digitális technikával készült képeit tartalmazza. 2008-ban látott napvilágot a négy évtized munkáját összegző Kötődés. Závada Pállal közösen készítették az Egy sor cigány, huszonnégy mai magyar című kötetet (2011).

A fotóművésznek eddig tizennyolc albuma jelent meg.

2010-ben szülővárosában, Kolozsvárott rendezett kiállítást, 2012-ben a Várfok Galériában negyvenöt éves munkásságának anyagából válogatta össze a tárlat anyagát. Tizenhat országban volt egyéni kiállítása, többek között Helsinkiben, Párizsban, Prágában, Koppenhágában, Amszterdamban, Münchenben, Quitóban, New Yorkban. Képei a Nők Lapján kívül a National Geographic, a GEO Magazine, a Time és a Forbes magazinban is megjelentek. Több fotográfiával kapcsolatos televíziós műsort is készített.

Korniss Péter 1975-ben kapott Balázs Béla-díjat, 1976-ban az ENSZ-pályázat nagydíját nyerte el. 1983-ban érdemes művész lett, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át.

1999-ben első fotóművészként kapott Kossuth-díjat

az erdélyi kultúra folyamatos megjelenítéséért a hazai fotográfiában, az életműve gerincét adó négy könyvében bemutatott népélet ábrázolásáért, mely új dimenziókat nyitott a magyar fotográfiában, itthon és világszerte elismert művészi munkásságáért. Megválasztották a Magyar Művészeti Akadémia tagjának, de tagságáról később lemondott. 2004-ben Pulitzer Emlékdíjjal jutalmazták munkásságát, s ugyanebben az évben Prima-díjas lett. 2014-ben a Nemzet Művésze címmel tüntették ki.

Dokumentarista művész, a valóság ábrázolására törekszik, de saját élményeit is át akarja adni. Kötődések című albumának bevezetőjében írta: „Meg kellene örökíteni azt, ami hamarosan eltűnik! Fotográfusként ennél szebb feladatot nem is találhattam volna magamnak.” Robert Capa mondását – „Ha nem elég jó a képed, nem voltál elég közel a témához” – a maga számára így fogalmazta át: „Ha nem elég jó a képed, nem voltál elég közel az emberhez.”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!