Kezdőlap Címkék MTVA

Címke: MTVA

Garázdaság

Hát, kérem tisztelettel, nem lehet mindig ugyanarról írni. Az olvasónak már a könyökén jön ki, hogy 2010. előtt svájci indexálás volt, azaz a nyugdíjak akkoriban nem csak az infláció, hanem a bérek arányában is emelkedtek, és nem szakadtak le úgy a bérektől, ahogy már 14 éve teszik, hogy a 13. havit Medgyessy vezette be, Gyurcsány végig fizette, és Bajnai ugyan a válság miatt szüneteltetni rendelte, de azt mondta, ha jobb idő jön, újra bevezethető.

Ámde 2010. után hiába jöttek jobb idők sok-sok EU pénzzel meg világgazdasági fellendüléssel, a derék Viktor akkor sem változtatott. 10 évig lopta a nyugdíjasoktól a 13. havit. Az a ravasz húzás, hogy a svájci indexálást hatalomra kerülésekor azonnal megszüntette, és a MANYUP kasszát is lenyúlta 2700 milliárddal, Orbánt ismerve magától értetődik.

A rezsicsökkentés is unalmas, mert már mindenki tudja, hogy a 2022-es választás kampányában nem ám csak egy egyszerű közgazdász, mint például Bokros, hanem maga az összefogott ellenzék miniszterelnök jelöltje, Márki-Zay Péter jelentette ki, hogy:

Micsoda ostobaság volt annak idején így rezsit csökkenteni. Lehet rezsit csökkenteni, hogyne lehetne: kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni. Át kell térni megújulókra.”

Erre aztán a teljes NER média azonnal rácsapott (pl. origo):

A Gyurcsány vezette baloldal győzelme esetén tehát eltörölnék azt a kedvezményt, amivel minden magyar család havonta átlagosan 32 ezer forintot tud megspórolni.”

Magyarázkodhatott hát szegény dilettáns Márki-Zay, mindenki csak röhögött rajta, és mikor végül a háború kitörése után fiainkat akarta vágóhídra küldeni, az összefogott ellenzék akkorát bukott vele, mint előtte még soha.

A bukásban vastagon benne vannak a nyugdíjasok, de ők rosszul tudják a dolgokat, hiába hiszik azt, hogy jól. Az ellenzék regnálása alatt sokkal nagyobb biztonságban lenne mind a nyugdíjuk, mind ők maguk, mivel az ellenzék visszahozná az Orbán által eltörölt svájci indexálást, megtartaná a 13. havit, és a rezsicsökkentést is sokkal igazságosabbá tenné, amennyiben a kevesebbet fogyasztó arányosan több támogatást kapna, így nem Hatvanpuszta meg a többi „nagyfogyasztó” szippantaná föl előlük a pénzt. A nyugdíjasok azért tudják rosszul, mert a NER sajtó hazudik nekik, a független sajtó nem teszi helyre a dolgokat (vajon miért?), a magyar értelmiséget meg láthatóan nem érdekli ez az egész hercehurca. Elvannak ők Orbán alatt is szépen, a Mari néni meg örüljön, hogy a rokonok jóvoltából él még egy ideig.

Ezek a nagy témák sajnos kezdenek kifogyni, mert akinek erről értelme lenne írni, azokhoz nem jut el, akikhez meg eljut, azok olvasnának már helyette mást. A fentiek miatt csak néhány apróságra fókuszálhatunk.

Ilyen például az elvetemült Varju László másodfokon való elítélése, akinek Németh Szilárd birkózóválogatottjában simán akadna hely, és még az olimpián sem volna esélytelen, bármely súlycsoportban indulna is. Hollik pont ezt akarja, hogyha már elítélték, vonuljon Varju vissza, mondjon le, tűnjön el, legyen akár birkózó, ha tetszik, de ne rontsa itt a levegőt nagystílű, de főleg büntetlen előéletű tolvajok között. Piha! Még egy jachtja sincs neki!

Az öldöklő küzdelmet tekintve az esetről készült videofelvételen látszik, hogy Varju nem egy emberrel vette fel a harcot, hanem hat, pont erre kiképzett, jól megtermett biztonsági őrrel. A garázdaságot a bíróság bizonyítottnak látta, mert az amatőr ketrecharcos megadás helyett akcióba lendült, és levert hat profit. Nagyon remélem, hogy ezek után az MTVA úgy rúgta ki mindegyiket, hogy a lábuk sem érte a földet! Ezekre a pancserokra, akik nem bírtak egyetlen vézna garázdával, még egy tyúkól védelmét sem szabad rábízni senkinek, nemhogy a magyar csúcsmédium székházát!

Az esetnek két előzménye van. Az egyik a 2006-os székház ostrom, amellyel össze lehet hasonlítani, a másik a közmédia 2010. utáni FIDESZ pártszolgálatba állítása, ami miatt Varjuék egyáltalán odamentek.

2006.09.19.

„A pár ezres tömeg ezután a térről felszedett utcakövekkel kezdte dobálni a székházat és rendőröket, majd hamarosan autókat gyújtottak fel. Miközben a bejáratot elérőket többször is könnygázzal illetve tűzoltóslaggal verték vissza a székházba vezényelt rendőrök, újabb és újabb rohamok indultak a kapuk ellen… A tüntetők fél kettőkor feltépték az addig kitartó vasrácsokat a főbejáratnál, és behatoltak a székházba. Miután hamar kiderült, hogy a még ott talált dolgozók nem tudják újraindítani az ostrom miatt negyed kettőkor beszüntetett adást, a székház egyfajta látványossággá változott: az ostrom nyomait viselő bejáraton át a tüntetők csoportosan vonultak be, a többség egyszerűen csak körülnézett, illetve az aulában kezdett pihenni, de többen kifosztották a büfét és ‘szuvenireket’ vettek magukhoz.”

Az ostromban több mint 100 rendőr sérült meg, többen súlyosan (a kockakő nehéz). Úgy tudom, a székházat ostromlók közül nem ítéltek el senkit, pláne nem garázdaságért, mint ahogy most Varjut meg Fekete-Győrt. A mi ’06-os hőseinket ez a kis büntetlenség bizton megilleti. Ahogy a büfé árukészlete.

2018.12.16.

A tömegből 11 ellenzéki politikus az igazolványa felmutatása után bejutott az épületbe, ahol egy öt pontból álló követeléslistát akartak beolvastatni. Vasárnap éjjel azonban a köztévé biztonsági szolgálatának vezetője nem engedte őket a stúdiókhoz, és tévés vezetőkkel sem sikerült beszélniük… A követeléseik: a rabszolgatörvény azonnali visszavonása; kevesebb rendőri túlóra; független bíróságok; Európai Ügyészség; független közmédia.”

A legutolsó a leglényegesebb: az Orbán kormány a kapott kétharmad birtokában a közmédiát fideszes pártmédiává „alakította át” (a „silányította” visszafogottabb, úri változata). Ezzel hatalmas előnyhöz jutott, figyelembe véve egyrészt az adás foghatóságát, amely az ország területén mindenütt adott, másrészt főleg a vidéki tévézési szokásokat, ahol a „magyar tévé” a messze a leginkább nézett csatorna, főleg az idősebbek körében. Nagyon fontos hát az ellenzéknek a független közmédia követelése, mert az MTVA fideszes mivolta miatt az ellenzék hangja sok helyre nem jut el. Mivel az ellenzéki képviselőknek pont azokban a stúdiókban kellett volna megszólalniuk, ahová sohasem hívják meg őket, ezért voltak kénytelenek a „behatolásos” módszert választani, hogy felhívják magukra a figyelmét azoknak, akik csak az MTVA-t nézik, vagy csak azt tudják nézni, mert más nincs nekik.

Az akció nem lett sikeres. Varjuékat kidobták. Az ellenzék azóta sem tudja a közmédián keresztül a lakosság jó részét megszólítani. Erről a kormány gondoskodik.

Ami meglepő: a nem NER-es magyarországi médiáknak az MTVA lenyúlási ügyhöz való hozzáállása. Állandó téma náluk a Megafon meg az egyéb fideszes törpe hírharangok közpénzből való, állami támogatásának elítélése, ugyanakkor az MTVA-ról, melyet évente majd 150 milliárd (nem millió!) közpénzből működtet a FIDESZ, nincs szó sehol. Még csak szembe sem állították a dollárbaloldal néhány milliárdjával, bemutatva a magyar emberek ellopott pénzéből fizetett MTVA pártkampányolását, azaz a magyar választásokba a külföldi magánpénzek elfogadásánál sokkal súlyosabb bűn révén való fideszes beavatkozást. Csak nem valami tabutéma ez? Az ÁSZ, amelynek elvileg a közpénz védelme a fő feladata, magától értetődőn kussol (őket is a FIDESZ fizeti, a főnöküket nagyon gavallérosan), de mi van a független médiákkal, tessen mondani?

A 2006-os székház ostromban fideszes képviselő nem vett részt, így a magyarok halált megvető bátorságú, No 1. street fightere sem (tőle magától tudjuk, hogy az). Ebből is látszik, hogy a 12 évvel később otromba agresszivitással támadó DK-s képviselő mennyivel veszélyesebb a mi szelíd és jólelkű miniszterelnökünknél, aki soha nem tenne olyat, hogy miközben négyen rángatják, egy meg rajta ül, a földön fekve kézzel gáncsolja el szegény hatodik őrt, aki belesérül az aljas támadásba. Kristálytiszta testi sértés, lehet mondani. Tessék elképzelni, kérem, milyen sötét korszak borulna ránk, ha egy ilyen ellenzék kaparintaná meg a hatalmat! Nagyon ideje volt már az elszabadult Varjut helyretenni: eddig, és ne tovább, gyurcsányfióka! Coki! Reméljük, ért a szóból, illetve hát a büntetésből.

– Istennél a kegyelem! – harsogta a bíró a széttört pálcát nézve kis mosollyal, amely ördögien hasonlított valakiére, akit most nem fogok megnevezni.

Tudja azt mindenki jól.

Beavatkozás

Közismert, hogy a demokráciákban a nép a hatalmat leginkább választott képviselői által gyakorolja. A képviselők tehát a nép alkalmazottjai (minister = szolga), akik fizetést kapnak azért, hogy a kormányzás súlyos gondját a nép válláról levegyék.

A demokratikus Parlamentekben a többség dönt, amely döntést aztán a hivatalnoksereg hajtja végre. A kormányzó párt által benyújtott javaslatokat az ellenzék nyilvánosan és érvekkel kritizálja, aminek alapján (ha a többség úgy véli) módosíthatók, és a parlamenti döntést pártoktól független szervek sok szempont alapján vigyázzák, hogy az minden tekintetben megfelelő legyen.

A választásokon sokfajta párt küzd a hatalomért, de általában van két nagyobb csoport, melyek váltógazdálkodást folytatnak – kivéve, ha történik valami, mint például Magyarországon, ahol 17 éve egy (vagy több) átkozott személy kicsempészett egy belső használatra készült beszédet, amelynek nyilvánosságra hozása után elszabadult a pokol. Kellett hozzá persze az akkori ellenzék, azaz a mai hatalom befeketítő és lázító tehetsége is, így a következő választásra sikerült nekik összehozni a kétharmados fölényt. Ez a fölény immár 13 éve határozza meg az ország sorsát, és ahogy most kinéz, fogja is még egy darabig. Lévén a fölényben lévők pártja egyszemélyes, az az egy személy immár sok éve Magyarország demokratikus módon megválasztott diktátora.

Megjegyzendő, hogy a párt korábban kétszemélyesként működött, lásd pl. XIII. Lajos és Richelieu, de pár évvel a nagy győzelem után a sokkal népszerűbb simán kinyírta a sokkal okosabbat, akinek belső hatalmát köszönheti.

A diktátorság nagy előnye, hogy az ember saját országát illető elképzeléseit akadálytalanul valósíthatja meg, és ha az ország arculatát és berendezkedését tekintve a XX. század első felére, azaz a kormányzóval sújtott királyságra, erkölcsiségét tekintve meg a középkori merev vallásosságra akarja formálni, hát akkor arra. A diktátori hatalommal minden ellenállás letörhető. Ezért ilyesféle most az államunk.

Diktátor regnálása esetén a hepciáskodók összes pénzét le lehet nyúlni, minden kommunikációs eszköztől meg lehet őket fosztani, rájuk lehet uszítani a kormányzó párt által elfoglalt fékeket és az ellensúlyokat (NAV, ÁSZ, Ügyészség, stb.). Hogy nem jön értük a fekete autó, csak annak köszönhető, hogy az EU-ba ugyan sokfajta módon belerúgtunk már, de teljes erőből és célzottan kényes helyre mégsem javasolt. Persze még öt-hat év diktátorkodás, vagy pláne az ország EU-ból való kiléptetése változtathat a helyzeten: mondjuk, hogy ha a fontos döntési mechanizmusokból ki tudna pöckölni minket. Akkor lenne az, hogy a diktátor nemzeti öntudatával sértődötten kilépne, és a 93 ezer négyzetkilométeren korláttalanná válhatna hatalma.

Mint az a fentiekből látható, a diktátorságnak országon belül nincsenek határai.

Ez az értelmisége által jól tájékoztatott magyar népnek köszönhető, mert ő biztosítja a kétharmadot választásról választásra derék és megbecsült diktátorának. Abszolúte demokratikusan.

Sajnos külföldiekkel szemben a diktátor nem tehet meg mindent, de azért a miénk megpróbálja. Ő még akkor is küzdött a szovjet csapatok távozásáért, mikor már két hónapja folyamatban volt kivonulásuk. Nyilván az általa később eltaposott okosember mondta neki, hogy ezt tegye, mert így majd azt hiszik, hogy ő zavarta ki a ruszkikat – és valóban, így is lett. Ez pont olyan, mint az infláció nyakon ragadása, és annak fejszével való csapdosása, míg össze nem megy kicsire a nyomorult. Ebben annyi igazság van, hogy a mi inflációcskánkat döntő részben Orbán növesztette hatalmasra, tehát van miből csökkennie. Mármint magától. Nem kell ahhoz semmiféle diktátori közreműködés.

A nagy győzelmek után az itthoni sikerekre alapozva kezdett szkanderozásba később a miniszterelnök külföldön is. Először a Néppárttal (sima vereség, még ha a 85. percben ő vonult is le a pályáról, hogy ne látszódjon annak), a norvégokkal (6:0 oda, egy vasat sem kaptunk, és nem is fogunk kapni), a V4-et sikerült szétrobbantani, az Egyesült Államok kormányával rossz viszonyban vagyunk. Jelenleg folyik a svédeket szívatása, a svédek nem átallnak rólunk hazudni.

Még szerencse, hogy a diktátor úr csapata keményen megmondta nekik, hogy nálunk nincsen semmiféle diktatúra.

A sor folytatható. Legfőbb szövetségesünket illetően annyi vétóval fenyegetőzött, meg annyit cselezgetett (ezeket pávatáncnak hívja), hogy az EU-t tekintve oda a pénz és a tisztelet, mivel pedig a magyar nép szabad akarata szerint Magyarország személyesen ő maga, ezért a miénknek is annyi. Mind a pénzünknek, mind a tiszteletnek.

A szövetségesek közt sokan azt szeretnék, ha mások kormányoznák az országot, ugyanis a Nyugat egy ilyen rút szibarita váz, imád nyugodtan és simán működni, józan kompromisszumokkal, mindenfajta gáncsoskodás nélkül.

Természetesen csak rajtunk kívül szeretnék azt. Mi ugyanis sokadszor választjuk meg kedvenc diktátorunkat, akár a Mindenség ellenében is. Meg is lett az eredménye, megint az egész világ minket bánt, ahogy a besenyők óta szinte folyamatosan, én nem is tudom, mi lenne velünk, ha a miniszterelnök úr nem védené a magyar érdekeket éjt nappallá téve.

Most például a beavatkozástól fog megvédeni. Eddig a tudjukkik bármikor küldhettek ide hatalmas összeget, például Márki-Zay részére négymilliárdot, ami kiteszi a kormány által FIDESZ propagandára fordított közpénznek tán még a 2 (kettő) százalékát is! Hoppá! Kettő százalék! Az már aztán valami!

Ebből a két százalékból a dollárbaloldalt megválasztva és azt manipulálva söpörhették volna félre a Magyar Érdeket!

Persze csak volna, mert a magyar nép tudta, mi a kötelessége és újból kétharmadot adott kedvenc diktátorának, így aztán nem is érkeznek Luhanszkból rossz hírek halálba küldött fiainkról, gyermekeink genderügyben továbbra is a teljes tudatlanság biztonságát élvezik egészen 18 éves korig, és nem jön ide egy migráns sem, maximum annyi időre, amígIMF átszeli az országot. A többi legyen az osztrákok gondja, akik szerint a migránsok 80 százaléka tőlünk érkezik.

Igaz, az EU által demokráciaügyben megküldött, 27 pontba foglalt követelményrendszerről nagy a csönd, de biztosak lehetünk benne, hogy ha ez van, akkor ez a csönd a magyar érdek, és hogy ez a miniszterelnök úr érdekével száz százalékban egyezik, az nem a véletlen műve, miután ő Magyarország. És a magyarok is. Személyesen.

Általánosságban még elmondható, hogy a külföldi beavatkozásnak nagy hagyományai vannak minálunk, emlékezhetünk például az IMF beavatkozásra, mikor cselesen kedvező kölcsönt adtak nekünk, amelynek egyharmadát korábban felvett magasabb kamatú kölcsönök kiváltására fordítottuk, így a költségvetés terhelése csökkent, egyharmadát az MNB-be tettük devizatartaléknak, egyharmadát meg fel sem vettük. Ez még az átkozott gyurcsányi korszakban történt, könnyen elképzelhető, miket kértek ezért cserébe! Tudni nem tudjuk ugyan, de elképzelhető. Szerencsére a diktátor… illetve hát a miniszterelnök úr a győzelem után gyorsan észrevette, hogy ez a magyar érdek arculcsapása, és úgy kirúgta innen őket, mint a sicc. Alacsony kamatok? Még csak az kéne! Ott van aztán az a beavatkozás, hogy külföldi, nem itt élő emberek tömegesen vehetnek részt a magyarországi szavazásokon… illetve bocs, az nem az. Az jó beavatkozás.

A fentiek fényében nem csoda, hogy a miniszterelnök úrnak ébernek kell lennie. Ezért készítenek elő most egy törvényt, hogy külföldről semmilyen szervezet ne kaphasson egy vasat se, mert még a végén az ellenzéket támogatná, ami megengedhetetlen. Legyen elég, hogy a magyar államkincstár a százmilliárdokkal a FIDESZ-t támogatja, az ugyanis magyar érdek, és különben is nem a külföld avatkozik be propagandisztikus, elfogult hangvételben a választásokba, hanem az MTVA, a Rogán féle levelező és plakát egylet, a CÖF, a Megafon meg a komplett NER sajtó, melyek tisztán magyar érdekeltségek ugyebár. Így már minden rendben, gondolhatja derék népünk, mert más információja nincs, így a diktátor úr 2026-ban remélhetőleg újabb kétharmadot kap.

A jelenlegi ellenzéknek a zemútnyócéves időszakban, mikor még ők kormányoztak, nem volt hatalma a fékek és ellensúlyok felett, nem állította saját szolgálatába a közmédiát, nem veszett össze minden szövetségesünkkel, és ha ők lennének hatalmon, már rég itt lenne a Norvég Alap pénze meg az EU pénz is, a többiről nem is beszélve. De az nem volt jó nekünk. És ma sem az.

Karakán egy nép vagyunk. Vagy dafke?

A közmédia morális magaslatai

0

Kirúgta az MTVA a Kékfény 44 éves riporterét: B.B. nyilvánosházak hálózatát üzemeltette, és ebből több tízmilliós haszna származott.

A rendőrség Budapesten letartóztatta az MTVA riporterét. Ezt követően a kormánypárti Mandiner érdeklődött az MTVA-nál, hogy mégis mi a helyzet? Nincs-e bűnügyi összefonódás a Kékfény és bizonyos maffia csoportok között? A válasz várható reakciót tartalmazott: a riportert kirúgták, semmi jele sincs az összefonódásnak!

Már hogy is lehetne hiszen az MTVA időközben elhunyt bűnügyi riportere, Varga Sándor  maga hívta házon belül Don Pintérnek a belügyminisztert.

Keresztény és nemzeti morál a hétköznapokban

A hálózathoz tartozó prostituáltak 10-12 ezer forintot perkáltak le minden kuncsaft után. Így jött össze a sokszor tízmillió forint a Kékfény riporterének számláin – állapította meg a rendőrség. Mindez nagyüzemre utal, amely aligha kerülhette el a rendőrség figyelmét. Most mégis lebuktatták a Kékfény riporterét. Nem lehet, hogy maffia belharcról van szó?  A prostitúció piaca szigorúan ellenőrzött szinte minden országban, így nálunk is. Aligha valószínű, hogy Pintér Sándor munkatársainak a figyelmét elkerülte volna ez a piti vállalkozás. Ha viszont a hatalom különböző maffia csapatai hadakoznak egymással, az rossz hír Orbán Viktornak, akinek pénzelnie kell mindenre elszánt embereit a rendőrségnél és a médiában. A magyar miniszterelnök pontosan tudja, hogy ingyen érte sem lelkesednek, és ezek nem olyan támogatók, akiknek a szemét ki lehet szúrni néhány szépen csengő frázissal a nemzeti küldetésről, a szuverenitásról vagy a keresztény erkölcs védelméről. Ha pénz híján csak lózungok maradnak, akkor recsegni ropogni kezdhet a Nemzeti Együttműködés Rendszere, melyet pedig Orbán Viktor az örökkévalóság számára tervezett meg.

Figyeli-e a Nagy Testvér a közmédiát?

Az MTVA 190,5 millió forintért megvásárolt egy megfigyelő programot egy kormányközeli cégtől. Ez a program figyelheti az MTVA dolgozóinak számítógépeit. Az még nem derült ki, hogy működik-e már a megfigyelő program vagy esetleg január elsejétől indítják be.

Az MTVA-ban félkatonai rendszer működik – ismerte el egy kormánypárti újságíró nemrégiben. Bereczki Gyula, aki a Magyar Rádió katonai parancsnoka volt, és a Krónika szerkesztőség vezetője a Kádár korszakban, majd a Magyar Televízió elnöke lett a pártállam utolsó éveiben, már nem sokkal 2010 után megjegyezte: nagyon ismerős nekem ez a rendszer! Nem tévedett.

Az orbáni rendőrállam mindenképp igyekszik teljes ellenőrzés alatt tartani a közmédiát, mert azok a választói rétegek, melyekre a hatalom politikai jövőjét alapozza, elsősorban innen merítenek információt, és főképp “megfelelő értelmezést illetve narratívát”.

Nem véletlen, hogy Orbán Viktor minden pénteken korán reggel az MTVA-ban szól az ő népéhez. A legszegényebb és legkiszolgáltatottabb rétegek, melyek rá szavaznak, mert csak így reménykedhetnek a megélhetési válság leküzdésében, ilyenkor kaphatják meg azt a világértelmezést, melyet a hatalom számukra kiutal.

Mindenki mindenkit figyel

Amikor már Orbán Viktor jobbkeze, a Nemzeti Bank elnöke is válságközeli állapotról beszél, akkor nehéz fenntartani a törhetetlen kincstári optimizmust még a közmédiában is. Nem is ez érdekli Orbán Viktort hanem az, hogy ne alakuljon ki olyan erjedés az MTVA-ban mint a nyolcvanas években amikor a Kádár kor lejtmenetét felgyorsította az, hogy a közmédia olykor olyasmit is közölt, ami a hatalom számára kínos volt. Például azt, hogy a gazdaság a csőd szélén táncol. Éppúgy mint most.

A Bloomberg szerint a húszas években az Európai Unió szegényebb országai nem lesznek képesek kifizetni a megemelt energiaszámlákat. Akkor pedig a Nemzeti Együttműködés Rendszerének alapjai remeghetnek meg.

Ezért kell a hatalom pretoriánus gárdáját egyrészt jól megfizetni másrészt pedig alaposan megfigyelni. Nehogy kiderüljön: a király meztelen!

Andy Landy mosolyalbuma – A GYÜRŰK URA!

Először Galla Miklósnak ítélte oda az MTVA a nagy elimerést jelentő Karinthy-díjat, azonban egy korábbi fellépésén történtekre hivatkozva végül mégsem neki adták. Galla nyílt levélben fordult az MTVA-hoz, valamint Orbán Viktor miniszterelnökhöz is, aki azt válaszolta: „Nem vagyok a gyürűk ura!” Hát tényleg nem.

APÁPAI

A Karinthy-gyűrűt pedig Laár András kapta meg, aki éveken át partnere volt.
Együtt alapították a L’art pour l’art Társulatot.

„Ha kapok egy gyűrűt azért, mert én humorista vagyok, akkor az a Mikinek köszönhető, mert mi együtt kezdtük, vagyis nélküle nem lenne. És ez viszont is igaz”.

Greta Thunberg megtisztelőnek tartja, hogy szerepel az MTVA tiltó listáján

A svéd környezetvédő lány, akit meghívtak Davosba is, hogy a világgazdasági fórumon fejtse ki a véleményét, azt írta Twitter üzenetében, hogy „demokratikus rendszerekben ilyen tiltó listák nem létezhetnek. De hogyha mégiscsak vannak, akkor megtisztelő számomra, hogy szerepelek rajtuk.”

A Politico című portál írta korábban, hogy a magyar közmédiában szigorú szabályok szerint lehet csak foglalkozni bizonyos személyekkel és témákkal. A szigorúan ellenőrzött személyek és témák listáján szerepel Greta Thunberg is, aki szimbolikus alakja a környezetvédő mozgalmaknak az egész világon.

A magyar közmédiában a cenzúra nem új jelenség, de a hatalom 2010 óta minden korábbinál szigorúbb ellenőrzést vezetett be. Ez nemcsak szigorú cenzúrát, de öncenzúrát is jelent hiszen az MTVA munkatársai pontosan tudják, hogy munkaviszonyuk attól függ: betartják-e a hatalom szigorú szabályait, amelyeket gyakran csak utólag közölnek velük.

Bohóctámadás az állami tévénél

Ezúttal is bohócnak öltözött ember zavarta meg az ellenzéki képviselők tájékoztatóját, akik az állami tévében jártak. Nem kaptak ígéretet kiegyensúlyozott kampány-tájékoztatásra.

Nem kaptak semmilyen ígéretet arra, hogy az önkormányzati választási kampányban kiegyensúlyozott tájékoztatást nyújtanak, hogy lesz bármilyen vita Karácsony Gergely és Tarlós István, nagyvárosok polgármester-jelöltjei között – mondta Gréczy Zsolt (DK) az állami tévé előtt. Ezt megelőzően ellenzéki képviselők Papp Dániel vezérigazgatóval tárgyaltak. A hírhamisítóként aposztrofált vezető azt is elutasította, hogy beolvassák hírműsorban a múlt heti bírósági ítéltet, amely szerint törvénytelen volt a politikusok eltávolítása tavaly decemberben a tévé épületéből.

A tájékoztatót ezúttal is bohóctámadás zavarta meg. Egy idős – olykor zavartnak tűnő – férfi, aki Orbán Viktor feltétlen hívének nevezte magát, percekig akadályozta a sajtó informálását.

Forrás: Facebook/DK

Hadházy Ákos (független) elmondta, hogy nem kaptak választ arra: ha a miniszterelnök két hetente kap élő műsoros megszólalási lehetőséget, ellenzéki pártvezető miért nem már évek óta. Bősz Anett (független, Liberálisok) szerint el kell tenni az MTVA-ban készült felvételeket, hogy azok később felhasználhatók legyenek abban a perben, amelyet a rezsim kiszolgálói lenne indítanak.

Kocsis-Cake Olivio szerint az állami média gyakorlata „90 milliárdos választási csalás” (ekkora az intézmény éves költségvetése). Semmilyen választ se kaptak azokra a hírekre, hogy a Fidesz közvetlen utasításai szerint készítik az ellenzékiek lejáratásait, és a munkatársakat megfélemlítik. Ugyanerről beszélt Varju László (DK) is.

Az MTVA leváltotta azt az őrző-védő céget és munkatársait, akik tavaly decemberben felléptek a képviselőkkel szemben – mondta Harangozó Tamás (MSZP). Papp Dániel nem indokolta meg, miért, ha meg voltak elégedve velük.

Gréczy Zsolt közölte, hogy a történtekről az Európai Uniós és az Európai Parlament illetékeseit tájékoztatni fogják. Varju László pedig visszatérésüket ígérte meg.

Pereskedünk, pereskedünk… – Déli kávé Szele Tamással

Valami jó erős duplát hozzon, kisasszony, ha elég finom lesz, nem locsolom meg, és ez több, mint amire ma a vendégek nagy részétől számíthat. Kérem, ma jogászkodni fogunk, még ha az ügy kicsinyes, jellemző és nagyon mai is, mert jogászkodnunk kell – a részletek sem akármilyenek, elvégre Judith Sargentinit perelte be az MTVA.

Az egy dolog, hogy beperelte, az lesz a fontosabb, miért: de legelébb azt lássuk, honnét tudjuk ezt? Hát az Origóból, mely betűhalmaz saját állítása szerint szöveg-, sőt, betűhíven vette át a hírt a V4NA nevű új magyar kormányhírügynökségtől, és vagy az egyik, vagy a másik anyagot átvette az MTI is, mondjuk mindegy, melyiket, hiszen egyformák – forrásmegjelölés nélkül, illetve az MTVA sajtóosztályát jelölve meg forrásként.

Annyit meg kell hagyni, hogy az MTI változtatott a szövegen, egy „amennyiben” helyett például „ha” szerepel, és többször is beiktattak olyan kifejezéseket, miszerint „kiemelték”, „írták”, „hozzátették” – lehetne mondani, hogy ez tökéletesen lényegtelen, ámde mégsem az, mint látni fogjuk.

De tekintsük előbb a lényeget. Hát miért perli be Sargentinit az MTVA?

„Média-MTVA

Az MTVA feljelentést tesz Sargentiniék kampányvideójának lopott felvételei miatt

Budapest, 2019. április 21., vasárnap (MTI) – Feljelentést tesz a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sargentiniék kampányvideójának lopott felvételei miatt – közölte az MTVA sajtóosztálya vasárnap az MTI-vel.

A GroenLinks holland baloldali párt a közelmúltban kampányvideót tett közzé Judith Sargentiniről „The Sargentini Report: A European struggle for democracy in Hungary” címmel. A felvételen ismeretlenek forrás feltüntetése, írásbeli szerződés alapján adott felhasználási engedély, valamint felhasználási díj megfizetése nélkül használtak fel több, az MTVA archívumába tartozó, szerzői jog által védett videoanyagot. A videó készítői még a csatornák logóit is kitakarták, így a szándékosság vitathatatlan – áll az MTVA közleményében.

Kiemelték, a vonatkozó magyar és európai jogszabályok alapján a más által készített műsorszámok, felvételek szerzői jogi védelem alatt állnak és felhasználásuk kizárólag a jogtulajdonossal kötött felhasználási szerződéssel és a szerző nevének forrásként való megjelölésével lehetséges.

Az MTVA honlapján közzétett felhasználási feltételek kifejezetten tiltják írásbeli felhasználási engedély nélkül az MTVA és jogelődjei által készített videoanyagok felhasználását. Ha bárki a szabad felhasználást meghaladóan kívánja felhasználni a szerzői jogi tartalmat, úgy a jogtulajdonos tartalomértékesítőjével kell szerződnie – írták.

Hozzátették: a forrásjelölésüktől szándékosan megfosztott felvételek engedély nélküli felhasználásával ismeretlen személyek az MTVA-nak tényleges vagyoni hátrányt okoztak. Mivel a büntető törvénykönyvbe ütköző jogsértés történt, az MTVA megteszi a szükséges jogi lépéseket és feljelentést tesz.

Pénteken az eset kapcsán a V4NA Nemzetközi Hírügynökség azt közölte: a Baloldali Zöldek a magyar büntető törvénykönyv szerint olyan bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak, amelyért akár három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.” (MTI)

Elnézést, nem szoktam teljes MTI-híreket idézni, de most muszáj volt: szó ne érhesse a ház elejét, egy vak hangot sem változtattam rajta, így van odavésve, ahogy látni tetszenek.

Na, de mit jelent?

Azt jelenti, hogy Judit Sargentini kampányfilmjében az MTVA felismerte néhány korábbi, nyilvános videójának pár részletét, és mivel sem engedélyt nem kértek tőlük a felvételek használatára a készítők, sem pedig nem jelezték a forrásukat (ez különben már nem egy ügy, hanem kettő), ők most perre mennek. Sajtóban létezik ilyen, elvileg a forrásmegjelölés nélküli idézet tilos, és valóban jogdíjat kellene fizetni minden idézet után úgy a magyar jog, mint – most tessék figyelni! – a legújabban elfogadott uniós szerzői jogi irányelv szerint, csakhogy ha minden kósza, engedély nélküli idézet és képanyag miatt pereskednénk, én például nyugodtan beköltözhetnék a Markó utcai bíróság épületébe, mint bentlakó felperes, annyi keresetet adhatnék be.

Aztán meg az idézet mértéke sem mindegy: hiszen ha egy versnek egy sorát idézem, az jóval kisebb jogsértés, mint az egész mű átvétele. Ha egy képsorozatot vágnak be Judit Sargentiniről, amint Magyarországon épp ez vagy amaz történik vele, az mégis más, mintha a teljes hírt vágnák be. Sőt: gondoljunk bele, mivel a Sargentini-jelentés készültekor senki sem hitte volna, mekkora haragszomrádot játszik majd érte a magyar kormány, honnét lehetne bárkinek is saját felvétele az uniós politikusnő itteni tevékenységéről – az MTVA-t kivéve? Nem készült külön video-dokumentáció (hej, pedig kellett volna). Ők meg, mint látjuk, ez úton kívánnak visszaélni a monopolhelyzetükkel, illetve letiltani még a felvételeik részleteinek használatát is.

Ez nyilvánvaló politikai kötekedés

Főleg, mivel a végén három év letöltendővel fenyegetőznek – normális körülmények között ez egy szép, hosszú per volna, megjárná az első fokot, másodfokot, Kúriát, aztán kikerülne Hágába és ott végül hókon csapnák egy ítélettel, mely szerint vagy jelentéktelen a fontossága és maga a kereset is értelmetlen, vagy kiszabnának tíz eurocent büntetést, amit részletekben is ki szabad fizetni.

Csakhogy most már elfogadta az Európai Parlament a 17-es (korábban 13-as) irányelvet, ami nagyon sokat szigorít a szerzői jogokban eső bármiféle sérelem esetén az eljáráson. Az MTVA pedig ezzel él vissza, méghozzá az uniós jog történetében elsőként, és nem kétlem, hogy a magyar politika rengeteg alkalommal fogja követni a példáját.

Mondjuk, eddig úgy volt, hogy Orbán Viktor mondott egy beszédet itt vagy amott, benne mindennel, amit mondani szokott. Én ezt elemzem, bőségesen alátámasztom a véleményemet idézetekkel – hiszen meg kell alapoznom – és a kormany.hu-ról beillesztem a beszédről készült felvételt is. Az írásban én is arra jutok, amire szoktam: nevezetesen, hogy említett politikusnál kevésbé alkalmas személyt Magyarország és általában bármi vezetésére nem nagyon ismerek, és ha már vezetni akar, kísérletezzen inkább egy Hoffer típusú traktorral vagy az ipari árammal, az talán több sikerrel jár.

Ezek után a videófelvétel jogainak tulajdonosa, nevezetesen a kormany.hu beperli az írást közlő lapot, mivel nem kötöttek külön felhasználói szerződést velük sem a nyilvános videófelvétel, sem a beszéd szövegének használatáról. Ezen a forrás megjelölése – melyre mindig ügyelünk – sem sokat segít, ha nincs szerződés, az uniós irányelv büntetni rendeli a cselekményt. Az Origo mondjuk ugyanazt a szöveget idézi majd, de őket nem fogják beperelni, mert csak.

Lehetetlenné válhat az újságírás

Egyszóval, ha így értelmezzük a szerzői jogokat, ennyire szorosan, lehetetlenné válik az újságírás, mert tilos még a nyilvános források használata is, illetve minden esetben külön felhasználói szerződéshez kötött.

Tegyük hozzá: ezt a lehetőséget a magyar kormányszervek csak kihasználják, lehetővé bizony az Európai Parlament tette, a rossz irányelv elfogadásával – rossz, mert ezer visszaélésre nyújt lehetőséget, és lám, már vissza is élnek vele.

Azonban nem hallgathatom el, kérem tisztelettel, hogy én ebben az ügyben más szerzői jogi problémát is látok.

Éspedig azt, hogy túl nagy, minden mértéken felüli a szövegazonosság a V4NA-Origo híre és az MTI által közreadott nyilatkozat között. Vagy az egyik származik a másikból, vagy a másik az egyikből, esetleg mindkettő vagy mindhárom egy külső forrásból, melynek jogtulajdonosa valószínűleg az MTVA lehet.

Így, ha konzekvensek vagyunk a jogalkalmazásban, a bíróságnak köteleznie kéne, hogy a három hírközlő körben perelje be egymást, majd az MTVA perelje be őket egyenként és külön-külön is, hogy így álljanak helyre a sérülni látszó szerzői jogok.

Jogi szempontból az is aggályos, hogy rendben, az MTVA nem adott engedélyt a Baloldali Zöldeknek a képanyaguk használatára, de ha ez így peralap, akkor megkérdezném, mikor adott engedélyt a Fidesznek és a magyar közmédiának Jean-Claude Juncker vagy Soros György képmásuk használatára a kampányban vagy bármikor máskor?

Ez is jogsérelem, ha az egyik perelhető, perelhető a másik is.

Mégiscsak szép dolog ez a jog, kérem szépen…

Hazudik az ügyészség, az őrök támadtak Hadházyra – videó

0

Egy új videó cáfolja az ügyészség állítását, amely szerint Hadházy Ákos támadt volna rá a köztévés biztonsági őrökre az MTVA székházában. A felvételen az látszik, hogy az őrök támadtak rá az ellenzéki képviselőre, ráadásul hátulról.

„Az ügyészség szerint én voltam agresszív az MTVA fegyveres biztonsági őrségével szemben. Eddig is tudtuk, hogy ez nem igaz, de szerencsére a nyomozati anyagok közt ott volt ez a felvétel, ami bizonyítja, hogy hazudnak. A felvételen látszik, hogy ketten váratlanul, hátulról rátoltak a többi őrre, akik aztán kipenderítettek engem és Szél Dettit az épületből (ez a jelenet már a lépcsőmászás után volt). Épp azért másztam a lépcsőkorlát külső oldalán, amikor elállták az utamat, hogy fel se merüljön, esetleg én nekik mentem” – írta a képviselő a Facebook oldalán.

Újabb videó került elő arról, hogyan rángatták Hadházy Ákost a biztonsági őrök

0

Újabb felvétel került a hvg.hu birtokába Hadházy Ákos és Szél Bernadett kidobásáról az MTVA székházából. A videón már teljes egészében látható, hogyan cipelték ki a köztévé székházából Hadházyt. A felvételt megnézve mindenki eldöntheti, egyetért-e az ügyészséggel, amely szerint a biztonsági őrök jogszerűen jártak el, nyomozni az ellenzéki képviselők ellen kell.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!