Kezdőlap Címkék Mszp

Címke: mszp

Az én konteóm

Néhány hete figyelem a különböző közvélemény-kutatók táblázatait. Hatalmas változáson mentek keresztül. Már nem a DK a közös többszörös az ellenségkép felvázolásakor. Sőt! „legjobb ellenzéki kampány, a legnagyobb mozgósítási képesség, nagy húzásnak bizonyul Dobrev (a’la Gyurcsányné) politikussá válása satöbbi… satöbbi…

Igaz, hogy volt néhány oldalbaszúrás a kormánymédia aljáról, sőt volt néhány hátbaszúrás  a szocik részéről, de mivel a DK nem vette fel az elédobott kesztyűket így ezek a szirénhangok, ha meg nem is szűntek, de piano üzemmódra váltottak.

A jobboldali közvélemény-kutatások rendre második, harmadik helyre, de mindenféleképpen az Mszp elé sorolták a DK-t, sőt, a némiképpen objektívnek nevezhető kutatások is nagyon szoros, hibahatáron belüli eredményt mutattak ki a két deklaráltan baloldali elkötelezettséget hirdető párt között. Kivétel természetesen az a cég amelyiknek az MSZP-hez való kötődése kétségbe sem vonható.

„Gyurcsány Ferenc pártja örülhet, ha a Fidesz nem mozgósít jól – derült ki a Nézőpont Intézet elemzéséből.” (Mandiner)

Rövidre fogva eszmefuttatásomat azt gondolom, hogy a politika boszorkánykonyháján egyesek összesúgtak és arra a következtetésre jutottak, hogy a DK vitorlájából leginkább úgy lehet kifogni a szelet, ha nem harcolunk ellene, hanem elkezdjük jó hangosan hizlalni egójukat, sokcsatornás üzemmódban, hogy inkább önelégülten nézegessék magukat a tükörben, mintsem felszántsák az országot és végül még néhány kistelepülésre is eljussanak. Tántoríthatatlan rajongóik – hangzott fejemben a kósza gondolat – pedig elégedetten üljenek inkább otthon, mondjuk vasárnap is, hiszen még a fideszes hátterű közvélemény-kutató is „minket” hozott ki második, sőt: MÁSODIK! helyen, tehát „elegen vagyunk, nélkülem is meglesz a kellő számú szavazat és megyek inkább pecázni!”

Közben a Kubatov listák felhasználói pénzünket nem kímélve elképesztő hatékonysággal mozgósítanak: sokmilliós plakátokkal és hirdetéshegyekkel bombázzák alattvalóikat, vagy akár személyes megkeresésekkel terelgetik a még tévelygőket (- Úgy hallom hétfőn szeretnél jönni a közmunkára! vagy éppen az óvodában van még egy betöltetlen állás számodra…) Persze bevetik a legdrámaibb fenyegetést is:

„Ha a Fidesz-tábor nem elég aktív, akkor a DK három helyet is szerezhet”.

Ettől remélik a leginkább mozgósításra késztető hatást. Ezzel másodszor a mozgósítási hatékonysággal: a szavazók nagy számával fogják garantálni, hogy a DK nagyon is  behatárolt szavazótáborának minden voksa is kevés legyen akár a második és harmadik képviselő Brüsszelbe küldéséhez.

Na, szövögethetek én itt mindenféle összeesküvés-elméletet, vasárnap este sem fog kiderülni a furmányból kiderülni semmi csak az eredmény beszél majd helyettem, amiből annyit azért megtudhat minden ellenzéki párt mekkora szeletet vághat magának az őszi önkormányzati tortából.
És verkli megy tovább…

Be kell ütni a szeget a nemzeti együttműködés rendszerének koporsójába

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, EP-listavezetője a Clark Ádám téren, a nulla kilométerkőnél tartott kampányzáró sajtótájékoztatón azt mondta, „a piros-zöld-szövetség” a szociális Európáért küzd, szorgalmazza a közös uniós minimálbér, minimálnyugdíj és családi pótlék bevezetését, bérlakásprogramot, a szociálisan hátrányos helyzetű fiataloknak pedig ösztöndíjat sürget.

Azt mondta, az MSZP-Párbeszéd közösen küzd a szélsőjobboldal ellen. „Az osztrák alkancellár bukásával lehullt a lepel”: kiderült, hogy a szélsőjobboldali populista politikusokat semmi más nem érdekli csak a hatalom és a pénz. Olyan rendszert akarnak Európában, mint amilyet Magyarországon Orbán Viktor kiépített – hangoztatta.

Elmondta, az MSZP-Párbeszéd politikusai csaknem ötszáz kampányrendezvényen vettek részt, és még szombaton is százötven helyszínre indulnak a nulla kilométerkőtől.

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője szerint a mostani választás tétje az, hogy Európa merre fordul. Az a kérdés, hogy a szélsőjobboldali, populista, euroszkeptikus erők erősödnek meg, amelyek szét akarják szedni az európai együttműködést vagy azok az erők törnek előre, amelyek közösen akarnak fellépni az Európa előtt álló feladatok megoldására, például a klímavédelemben – mondta.  Kitért arra, hogy a csütörtökön kezdődött választás exit poll adatai szerint nem a konfliktusok keresői, az euroszkeptikusok törnek előre, hanem a baloldal és a zöldek. Ők fogják meghatározni Európa jövőjét, Európa arra fog mozdulni, amerre a baloldali-zöld szövetség vinni fogja – hangoztatta.

Magyarország számára az a tét, hogy képes-e aktívan részt venni ebben a változásban vagy az ország teljesen Európa perifériájára, „párialétbe” szorul a miniszterelnökkel és a kormánypárttal együtt.

A sajtótájékoztatón elején az MSZP-Párbeszéd aktivistái egy Szavazz! feliratú, földig érő molinót feszítettek ki az Alagút egyik oldalára, az Alagút tetején piros, fehér és zöld színű füstbombákat indítottak be. A sajtótájékoztató végén a szocialista politikusok piros, a párbeszédesek pedig zöld füstbombákat hoztak működésbe. (MTI)

Bréking (fék)nyúz, 2019. május 21. – Tudósítás a másik valóságból

A Fidesztől megtudhatjuk, hogy Brüsszel nem ad, hanem elvesz pénzt az emberektől, hogy azt a migránsoknak adja. A Nézőpont Intézet elmagyarázta nekünk, hogy Frans Timmermans látogatása csak ártott az MSZP kampányának. A 888 pedig megírta, hogy az osztrák kormánykoalíciót a bevándorláspártiak buktatták meg.

Brüsszel el akarja venni a pénzt az eberektől, hogy a migránsoknak adja

Brüsszel mostani bevándorláspárti vezetése most sem azon dolgozik, hogy több pénzt adjon az európai embereknek, hanem azon, hogy elvegye tőlük, és azt a migránsoknak adja – írta a Fidesz a „- reagálás Gyurcsányné nyilatkozatára” alcímű közleményében.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte kedden az MTI-vel, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője budapesti sajtótájékoztatóján európai minimálbér bevezetését szorgalmazta.

A Fidesz azt írta: „elég csúnya vége lenne”, ha Brüsszelen múlna a magyarok bére és minimálbére, mivel Brüsszel mostani bevándorláspárti vezetése most sem azon dolgozik, hogy több pénzt adjon az európai embereknek, hanem azon, hogy elvegye tőlük, és a migránsoknak adja. A Gyurcsány-párt pedig teljes mellszélességgel támogatja ezeket a terveket, mert ők soha nem a magyar embereket, hanem Brüsszel érdekeit képviselik – olvasható a Fidesz közleményében. (MTI: Fidesz: Brüsszel most sem adni, hanem elvenni akar, hogy a migránsoknak adjon)

Frans Timmermans bevándorláspárti és Soros György nyílt társadalomról szóló eszméjét is vallja

A Nézőpont Intézet elemzője szerint nem oldotta meg a MSZP kampányát Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje azzal, hogy részt vett az MSZP európai parlamenti (EP-) kampányrendezvényén szombaton Budapesten.

Tóth Erik az M1 aktuális csatornán közölte, az MSZP a „patkányozás” óta nem EP-választási, hanem belpolitikai kampányt folytatott.

Frans Timmermans – mondta – bevándorláspárti és Soros György nyílt társadalomról szóló eszméjét is vallja. A szocialisták azzal, hogy újra meghívták egy rendezvényre, azt bizonyítják, a magyar emberek nem számíthatnak rájuk a migrációs politikában – vélekedett.

Hozzátette, tízből nyolc magyar ugyanis egyetért a határkerítéssel, az MSZP pedig továbbra is annak lebontásán dolgozna az Európai Parlamentben.

Kitért arra is, Frans Timmermans az MSZP a kampányrendezvényén olyan üzeneteket próbált megfogalmazni, amelyekkel szerinte képes többséget teremteni, ezek a „valóságtól elrugaszkodó” szakpolitikai elképzelések viszont később visszaüthetnek, és akár a politikai karrierjére is hatással lehetnek. (MTI: Nézőpont: nem segítette az MSZP kampányát Frans Timmermans látogatása)

A bevándorláspártiak buktatták meg az osztrák koalíciót

Herbert Kickl leköszönő belügyminiszter, a bevándorlásellenes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) politikusa vasárnapi Facebook-bejegyzésében arról írt, hogyan buktatták meg belülről az osztrák kormányt. Mint írta: Sebastian Kurz kancellár „játéka” arra ment ki, hogy őt elmozdítsák a posztjáról. Hogy miért? Mert túlságosan határozott, bevándorlásellenes politikát képviselt a belügyi tárca élén, ami „érzékenyen” érintette a bevándorláspárti erőket, köztük az Osztrák Néppártot (ÖVP). Kickl leszögezte: ő és a pártja, az FPÖ ebbe nem mehetett bele, ezért lesz szeptemberben ismét választás. (888: Kitálalt az osztrák belügyminiszter: a bevándorláspártiak buktatták meg a koalíciót)

A köz véleménye?

A tegnapi napon tettük közzé a Nézőpont Intézet által készített Facebookos felmérést.

A pártok közül kimagaslott a Fidesz hívek aktivitása amely az összes vizsgált pártok közül 51,44%-ot tett ki. Meglepő a DK második helye, 17,7%-kal, míg harmadik helyen a Jobbik végzett 13,7%-os eredménnyel.

Nos, mi is végeztünk egy felmérést olvasóink és a Facebook népe közreműködésével. Kérdésünk a következő volt:

Ha ma tartanák az EP választást Ön melyik pártra adná le szavazatát?

Majd kétezer szavazat érkezett, tehát, ha jól sejtem már alkalmas értékelhető közvélemény kutatásként figyelembe venni. Íme az eredmény:

Momentum – 41,2%; DK – 38,4%; Mszp-P – 10,4%; Kétfarkú – 3,2%;
Fidesz-KDNP – 2,4%;
Jobbik – 2,0%; Mi Hazánk – 1,6%; LMP – 0,8%

Nem fűznék hozzá semmiféle kommentárt, talán csak annyit, hogy maradnék a Churchillnek tulajdonított örökbecsűnél: “Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok”

Nézőpont Intézet: Fidesz, DK, Jobbik, Párbeszéd, MSZP, Momentum, LMP a sorrend

A Nézőpont Intézet a Facebook -aktivitást vizsgálta a pártok oldalaihoz kapcsolódó interakciókat (lájkok, megosztások, kommentek). A vizsgálatot 2019. április 6. és 2019. május 10. között végezte. Az elemzés a Fidesz, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarország, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom, a Lehet Más a Politika és a Jobbik Magyarországért Mozgalom hivatalos Facebook-oldalaihoz kapcsolódó adatokat vizsgálta.

Csupán két hét van hátra az európai parlamenti választásig, ezért egyre beszédesebb és fontosabb, hogy az egyes politikai pártok mennyire tudják megszólítani saját követőiket. A politikai táborok lelkesedésének, így a pártok mozgósító képességének egyik jól mérhető indikátora a Facebookon elért teljesítményük. Minél hatékonyabb egy párt a közösségi médiában, annál több interakciót (kedvelést, kommentet, megosztást) tud kiváltani a Facebook-bejegyzéseivel, és minél több az interakció, annál nagyobb tömegekhez juthat el az üzenete. A Médianéző Központ a kampányfinis kapujában ismét vizsgálat alá vette a pártok hivatalos Facebook oldalai által kiváltott aktivitást a kampánynyitány óta eltelt időszakban.

Változatlan Fidesz-fölény

A választási kampány kezdete óta összesen 1 millió 300 ezer interakciót váltottak ki a vizsgált hat párt bejegyzései a Facebookon. Az előző elemzéshez képest összességében nem tapasztalható érdemi változás a kormánypárt-ellenzék versenyben, hiszen a Fidesz továbbra is kimagaslik a mezőnyből azzal, hogy 684 ezer interakciót, azaz az összes felhasználói reakció több mint felét tudhatja magáénak (51 százalék). Az újdonság viszont az, hogy a kormánypárt szemmel láthatóan felpörgeti aktivitását a közösségi médiában, hiszen az elmúlt két hétben már 62 százalékát tette ki a kiváltott interakcióinak száma az összes vizsgált párt bejegyzéseire adott reakcióknak, ezzel pedig gyakorlatilag állva hagyta politikai riválisait.

Nézőpont Intézet

DK-s aktivizmus

Az ellenzéki térfélen eldőlni látszik a vezető szerepért folytatott verseny: addig amíg egy hónappal korábban még fej-fej mellett láthattuk a Demokratikus Koalíciót és a Jobbikot, addig a célegyenesre fordulva a Demokratikus Koalíció 235 ezer interakciót gyűjtve ellépett riválisaitól és egyértelműen a leghatékonyabb ellenzéki párttá vált (DK: 18%, Jobbik: 14%, 182 ezer interakció).

Leszálló ágban az MSZP és a Jobbik

Az elmúlt hónap két nagy vesztese az MSZP – amely mindössze 76 ezer interakciót tudhat magáénak – és a baloldalhoz közeledő Jobbik, hiszen nem elég, hogy kezdenek leszakadni Gyurcsányéktól, még eddigi követőik is elpártolnak tőlük. Az előző vizsgálat óta a Jobbik Facebook oldaláról naponta átlagban hetvenen iratkoznak le, míg a szocialistákat egyik napról a másikra átlagosan heten hagyják ott. Érdekesség, hogy Bangóné patkányozós kijelentése felgyorsította az elvándorlást (azóta naponta átlagosan kilencen fordulnak el az MSZP oldalától), míg a Jobbikot egyetlen nap alatt 326 követője hagyta faképnél a Facebookon, miután Gyöngyösi Márton és Ujhelyi István közös interjút adott, ahol a szocialista politikus azt javasolta a Jobbik frakcióvezetőjének, hogy legyenek harcostársak.

Frans Timmermans kész tévé vitát folytatni Orbánnal

Ujhelyi István bejelentette, hogy az Euronews vitát akar közvetíteni Frans Timmermans és Orbán Viktor között, az európai szocialisták csúcsjelöltje az ajánlatot már elfogadta. Az MSZP EP-képviselője felszólította a magyar kormányfőt, hogy vegyen részt a vitában.

Kutatócégekkel elemezteti az orosz befolyást az MSZP

Mivel az állami szervek nem teszik, nemzetközi intézetekkel együttmüködve fogja elemeztetni az orosz befolyás európai erősödését az MSZP – jelentette be Mester Barnabás.
Az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Bank Magyarországra költözését, sajtóhírek szerint, Orbán Viktor külön kérte Vlagyimir Putyintól. Ha ez valóban független intézet, miért kellett személyes Putyintól kérnie Orbánnak? – tette fel a kérdést Mester Barnabás az Igazságügyi Minisztérium előtt tartott szombati sajtótájékoztatóján. Ahogy fogalmazott, “az oroszok már nem a spájzban vannak, hanem feltett lábbal nézik kedvenc sorozatukat a nappalinkban és nem teszünk ellene semmit.”
Az NBB dolgozói háttérellenőrzés nélkül, diplomata státuszban fognak Budapesten tevékenykedni, ami a magyar belbiztonságot is veszélyezteti, hiszen az oroszok tudvalevőleg diplomata státuszban foglalkoztatnak titkosszolgálati munkatársakat. Orbán ezzel a bankkal beengedte Putyin trójai falovát az országba – állapította meg.
Az MSZP EP-képviselő-jelöltje Putyin és Orbán együttműködését európai kontextusba helyezve arra hívta fel a figyelmet, alig utazott el Matteo Salvini, hétfőn érkezik az osztrák újfasiszta alkancellár, Heinz-Christian Strache. Mindeközben az Európai Néppárt képviselőit nem látni Budapesten kampányolni, az oroszok által finanszírozott szélsőjobboldali politikusokat annál inkább. Mára kiderült ugyanis, hogy az olasz szélsőjobbot sötét orosz olajügyekből pénzelik, a francia Marine le Pent egy orosz állami bank támogatja, a német AFD vezetőjét oroszoknak való kémkedés gyanújával letartóztatták. “Ők Orbán Viktor igazi szövetségesei, akikért az EPP-tagságot föl fogja adni, akik miatt Magyarország az Európai Unióból kisodródik” – állapította meg.
Mivel az állami szervek nem teszik, az orosz befolyás elemzésére erre szakosodott nemzetközi intézményekkel kutatómunkát fognak végezni. Az eredményét nyilvánosságra fogják hozni, ami alapján a nemzetközi joggyakorlat kiterjesztését fogják javasolni az orosz befolyással szemben.

Nézőpont: tovább nőtt a Fidesz-KDNP népszerűsége

Növelte népszerűségét a Fidesz-KDNP, a biztos szavazók 57 százaléka a kormánypártokat választaná – olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában, amely részleteit pénteken közölték az MTI-vel. A reprezentatív kutatást 5000 ember személyes megkérdezésével készítették április 1-26. között.

Az adatok szerint a kormánypártok támogatottsága egy százalékponttal magasabb a márciusi adatnál és tíz százalékponttal haladja meg a 2018 áprilisi országgyűlési választás belföldi listás eredményét.

A Jobbik és az MSZP-Párbeszéd tábora némileg, hibahatáron belül zsugorodott március óta: előbbi 12 százalékról 11 százalékra rontott, utóbbi pedig 11-ről 10 százalékra.

A Nézőpont Intézet becslése szerint a magyar mandátumok kétharmadát, azaz 14 képviselői helyet szerezne a Fidesz-KDNP egy most vasárnapi EP-választáson. Ez azt jelenti, hogy jelenlegihez képest kettővel több politikust küldhetne az uniós törvényhozásba.

A Jobbik és az MSZP-P két-két mandátumra számíthat, akárcsak a hónap nyertesének tekinthető DK, amely 6 százalékról 8 százalékra növelte támogatottságát. A párt hagyományosan aktív táborával még meglepetést is okozhat a kampányhajrában az elemzés szerint.

A jelenlegi állás szerint a Jobbikból Gyöngyösi Márton mellett a jelenleg is az EP-ben dolgozó Balczó Zoltán lehet tagja a következő ciklus parlamentjének. Az MSZP jelenlegi képviselőinek, Ujhelyi Istvánnak és Szanyi Tibornak szerezhet újabb mandátumokat, a DK pedig Dobrev Klára mellett a 2014 óta szintén EP-tag Molnár Csabát delegálhatja.

Márciusról áprilisra helyet cserélt a Momentum és az LMP. Előbbi egy százalékpontot javítva 5 százalékon áll, utóbbi ugyanennyit rontva 4 százalékon, Vágó Gábor helyett így Cseh Katalin juthat mandátumhoz. Ezeknél a pártoknál is kiemelten fontos lesz az aktivizálás sikere, végül az is előfordulhat, hogy mind a két kis párt mandátumhoz jut, illetve az is, hogy egyik sem – írták.

A Kétfarkú Kutyapárt 3, a Mi Hazánk pedig 2 százalékos szavazatarányra számíthat. A Nézőpont elemzése szerint a kampány utolsó heteiben nagy harc várható, amelyben az ellenzéki pártok egymás ellen fordulhatnak.

A Fidesz-KDNP tábora stabil, így az ellenzéki pártok csak egymástól tudnak elcsábítani szavazókat, amire szükségük is lesz egyrészt a minél jobb EP-választási eredmény elérése érdekében, másrészt azért, hogy az önkormányzati választást megelőzően minél jobb alkupozícióba kerülhessenek egymással szemben – közölték.

A teljes népességen belül a Fidesz-KDNP 42, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd szövetség 7, a DK 4, az LMP 3, a Momentum és az MKKP 2, a Mi Hazánk pedig 1 százalékon áll – olvasható a közleményben.

MTI

Egyenlő kampányfeltételeket követel az MSZP a pártoknak

Közterületen álló villanyoszlopokra helyezi ki plakátjait péntektől az MSZP-Párbeszéd szövetség. Mivel továbbra sem egyértelmű, hova, mit és mennyiért lehet kitenni, tiszta és minden pártra egyformán vonatkozó feltételekre van szükség – jelentette ki Őrsi Gergely.
Négy hónapos jogi buzavonára volt szükség ahhoz, hogy a közterületen álló villanyoszlopokra díjfizetés nélkül helyezhesse ki választási plakátjait az MSZP – ismertette a párt januárban indított jogérvényesítési eljárásának eredményét Őrsi Gergely. Az MSZP budapesti alelnöke a Nemzeti Választási Iroda előtt tartott sajtótájékoztatóján azonban hozzátette, nem megnyugató a helyzet továbbra se: tulajdonjogilag zavaros,  melyik villanyoszlop kihez tartozik. Elfogadhatatlannak tartják, hogy most már évente módosítják a választási törvényt, legutóbb múlt szeptemberben, és a kapcsolódó jogszabályokat. “Azt követeljük, minden választási kampány előtt minden jogszabály legyen világos, hogy a pártok tudják, milyen feltételekkel hova és mit szabad kihelyezniük” – hangsúlyozta. Hivatalos oszlopkatasztert követelnek, azt, hogy a nemzetközi tulajdonú energetikai cégek nyilvánítsák ki, folytathatnak-e kampányt a tulajdonukban álló felületeken: ne ködösítsenek, ne  hivatkozzanak bonyolult használati szerződésekre.
A bizonytalanság ellenére megkezdik a közterületi kampányt, ahogy a Fidesz már megtette. Mivel a Kúria az MSZP beadványát elfogadta, követelik az igazságos, mindenkire vonatkozó, pártfüggetlen feltételek biztosítását.

Csendes megjegyzés

Visszanéztem Bangóné ATV-s nyilatkozatát. Nem vagyok hozzá jóindulatú. Szerintem először neki még tetszett is a patkányozós áthallás.

Az Index érdeklődésére hogyan is volt ez, még mindig nem érezte a dolog súlyát.
„… nem a Fidesz szavazóira gondolt, amikor patkányozott, de a kérdésre, hogy akkor viszont a fideszes politikusokra, aktivistákra gondolt-e, nem válaszolt nemmel, csak többször megismételte, hogy mindenki arra gondol, amire akar.”

Nem tudom ki szólt neki: Te Ildi, ez így nagyon nem „gyerebe”, találj ki valamit, ami elveszi az élét. És lőn, megszülte Facebook bejegyzését:

„Megelőzve minden további félremagyarázást: meg sem fordult a fejemben, hogy szavazókat összefüggésbe hozzak a patkányinvázióval. Patkányhelyzet persze ettől még van, és ezt a krízist azonnal kezelni kell. Erről beszéltem az ATV-ben is. Ha valaki ennek ellenére is megbántódott, akkor bocsánatot kérek!”

Tartalma kábé ennyi: nem mondtam sértőt, nem sértettem meg senkit, de bocsánatot kérek ezért a semmiért, senkitől.

Mintha pár hete hallottunk volna már ilyesfajta bocsánatkérést valakitől. Ja, de az fideszes volt!

Aztán jött Újhelyi István, az MSZP kampányfőnöke és jól odamondta: Patkánykormány.

Az MSZP külön is kiáll Bangóné mellett. Mit is tehetne mást. Bagatellizálja a félrehallható mondatot és mantrázza: maffiakormány, egészségügy, kivándorlás. Ez mind igazi probléma, de most nem ez a volt a kérdés.

Megsúgom: ez is pont olyan „fideszes” vircsaft!

Frissítés: Az MSZP egyik korábbi patkányozós videóját (április 25.) vette észre a Mandiner, vagyis annak egy részletét. Ebben „Ti írtátok” felütéssel kommentekből válogattak, „elvileg” a budapesti patkányhelyzettel kapcsolatos kommentekből, de hát beválogattak oda egy ilyet is:

Szükség van az irtásra, főleg a Lendvay utcában és környékén.

(A Fidesz székháza a Lendvay utcában van.)

No comment…

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!