Kezdőlap Címkék Molnár Gyula

Címke: Molnár Gyula

Az MSZP választmányi ülése – éles vita (frissítve)

0

Véget ért a Magyar Szocialista Párt választmányának ülése, amely után Molnár Gyula pártelnök és Hiller István választmányi elnök tartott sajtótájékoztatót. Ennek lényege: Az MSZP él és folytatja azt a munkát, amelyet Botka László volt miniszterelnök-jelölt vezetésével megkezdett. A Független Hírügynökség információja szerint korántsem volt egyetértés a tanácskozáson, sőt heves vita alakult ki a választmányi tagok között. Szekeres Imre és Hiszékeny Dezső például felvetette Molnár Zsolt felelősségét.

 

Molnár Gyula közölte, megerősítették azt is, hogy a mostani szakaszban az MSZP nem állít saját soraiból miniszterelnök-jelöltet. Listavezető lesz, és dolgoznak azon, hogy a lehető legszélesebb együttműködésnek legyen egy civil kormányfőjelöltje – mondta, hozzátéve, hogy az MSZP a mostani szakaszban nem támogatja egyetlen párt miniszterelnök-jelöltjét sem.

A politikus jelezte azt is, tárgyalni fognak a demokratikus ellenzék pártjaival. „Tárgyalni fogunk, nem diktálni, hanem együttműködésről beszélni, hogy hogyan, miképpen lehet leváltani 2018-ban ezt a hatalmat” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, készen állnak az együttműködésre minden demokratikus politikai erővel, de

„Horn Gyula pártja” nem tárgyal szélsőjobboldali pártokkal.

Molnár Gyula megköszönte Botka László munkáját. Elmondta, a választmányi vitában szóba került az is, mi vezetett a miniszterelnök-jelölt lemondásához. A felmerült okok között említette, hogy hiányzott a partnerek fogadókészsége, hogy az MSZP-n belül belső bizonytalanság volt azzal kapcsolatban, helyes úton haladnak-e, illetve, hogy a kormányfőjelölt nem volt képes korrekcióra.

Hozzátette:

visszautasít minden olyan vádat, amely a nemzeti együttműködés rendszere részének tekinti akár az MSZP-t, akár bármelyik demokratikus ellenzéki pártot.

Mint elmondta, Hiller István választmányi elnök készíti elő a párt választási programját, amelyet november 18-án mutatnak be. Hozzátette: október 23-án szeretné bemutatni azt „a keretet”, amely alkalmas lehet arra, hogy a demokratikus ellenzéki oldalt összerendezze és a kormányváltást megvalósítsa. Az MSZP várhatóan decemberben „kampánynyitó kongresszust” tart.

Molnár Gyula úgy fogalmazott:

„vissza lehet térni mindenkinek a fészkére. A keselyűknek nem kell tovább keringeni fölöttünk”.

Hiller István, az MSZP választmányának elnöke közölte: a választmány ülésén döntő többségben voltak azok, akik széles körű együttműködést akarnak a demokratikus ellenzéki pártokkal. Elmondta azt is, nem lépett ki, nem mondott le senki.

Hiller István értékelése szerint

a választmány ülésén értelmes és kemény vita folyt.

Míg az egyik oldalon az együttműködést szorgalmazók, a másikon azok álltak, akik szerint nem kell együttműködés, az MSZP egyedül induljon a választáson.

Molnár Gyula jelezte, hogy ő közös lista felé vinné a tárgyalásokat, de elfogadja, hogy ha ezt mások, például Gyurcsány Ferenc DK-elnök elvetik.

Hiller István pedig azt mondta, mindenben meg akarnak állapodni, amiben lehet. Szerinte „reális és elérhető”, hogy az egyéni választókörzetekben a demokratikus ellenzék pártjainak egy jelöltje legyen.

Még mindig nem tudni, merre van előre

„Egy választási párt létrehozása értelmes ötlet lenne” – vélekednek többen is, sokkal nagyobb esélyt kínálna az Orbán-kormány leváltására, másként: a kormányváltást akarók egyesítésére.

Fotó: MTI

A Népszava szerda reggeli tudósítása szerint kedden, az MSZP-Párbeszéd tárgyaláson Molnár Gyula, a szocialisták elnöke felvetette egy ilyen párt létrehozásának gondolatát, mi több azt is, hogy Karácsony Gergely legyen ennek a formációnak a listavezetője. A Független Hírügynökség információi szerint

a tárgyaláson sokféle lehetőségről esett szó,

többek között valóban említette ezt a variációt is Molnár. Ismereteink szerint a másik két tárgyalópartner, Hiller István és Tóth Bertalan nem erősítette meg ezeket a szavakat, amiből vagy azt a következtetést vonjuk le, hogy nem értettek egyet az elnökükkel, vagy tudomásul vették annak közléseit. A metakommunikatív jelekből azt erősítettek meg számunkra, hogy inkább az előbbi állítás az igaz.

Ugyanakkor úgy tudjuk, hogy

a Párbeszédnek tetszene a közös ernyőszervezet,

nyilván valamennyi ellenzéki pártot tömörítve és feltehetően Karácsony listavezetői szerepköre is, viszont nem érdekelt abban, ami szintén – a hírek szerint – elhangzott Molnár Gyula szájából, hogy a jelenlegi helyzetben inkább egy külső, pártoktól távolabb álló miniszterelnök-jelölt lenne minden szereplő érdeke.

Eközben az MSZP-n belül változatlanul forr a levegő,

egyesek a bűnbakokat keresik, mások a kiutat a válságból.

A keddi budapesti párttanács ülésére is inkább az indulatok voltak a jellemzőek, és egyelőre ez a hangulat várható a hétvégi rendkívüli választmányi ülésen.

A bírálatokból érkezik Molnár Gyula számára is, úgy ítélik meg, hogy a pártelnök hétfő esti, Hír TV-beli szereplése rontott a saját és a párt imázsán is. Akad, aki a jelenlegi helyzetben Hiller Istvánt tolná inkább előtérbe, mondván, rutinosabban kezeli a válsághelyzetekbeli kommunikációt.

Pusztít-e a Botka-bomba?

Téved, aki azt hiszi, hogy Botka László hétfői, némiképp váratlan lemondásával lezárult ez a fejezet a szocialista párt, tágabban értelmezve a baloldal életében.  A szegedi polgármester lépése szükségszerűnek, de megkésettnek mondható; a pártján belüli elszigetelődését már korábban kellett volna érzékelnie, mint ahogy azt is: nem nyerheti meg ezt a meccset. De lépjünk túl ezen, mármint a konkrét távozás elemzésén, bár nyilván vissza-visszatérünk még rá, most azonban sokkal izgalmasabb azt kitalálni: mi lesz ezután.

Szándékos a kitalálás szó használata, mert olybá tűnik, hogy ez nem történt még meg. Az MSZP-ben sokan várták már, hogy – így, vagy úgy – megtörténjen vagy az önkéntes, vagy a kényszerített váltás, mégis – határozottan ez tükröződik – mindenkit meglepett a döntés.  Mindebből pedig csak az látszik, hogy akarták, akarták a változást, de nem volt B-terv, nem tudták, mi történjen utána.  Illetve sok kicsi B-terv volt, összehangolatlan, kiérlelten és sokszereplős. De a sok szereplőt ne úgy tessenek érteni, hogy mindannyian ugyanazon a színpadon játszanak, na nem: szeparált színpadokon, eltérő szereplőkkel.

Mielőtt azonban továbblépnénk, nézzük, mit is hagyott hátra a kongresszuson megválasztott miniszterelnök-jelölt.

Befelé, állítólag, azzal indokolta döntését, hogy magára maradt, kifogytak alóla a támogatók, elolvadt a 96 százalék, amely a kongresszuson a vállára emelte őt.

És ez így pontos meghatározása a helyzetének. Csakhogy kifelé már nem ezt kommunikálta Botka. Nem akarnék foglalkozni állításai igazságtartalmával, mert azok úgyis kiboncolhatatlanok. Hanem csupán azzal középre hajított bombával, amit szavai jelentenek.

Megfejelte korábbi kijelentéseit, amelyek a párton belüli árulókra vonatkoztak. Durvábban fogalmazott, maffiázott, a Fideszhez kötötte eddig elvtársai – ők használják ma is ezt a kifejezést – egy részét. Nekiment az ellenzék többi szereplőjének is, azt állítva: a Fideszt szolgálják. És, hogy ő nem gondolta, hogy az ellenzéknek nevezett táborban ennyien érkeztek a túloldalról.

Ezzel pedig nem az a baj, hogy újra árulót kiáltott, hanem az, hogy ez a kiáltás – a bomba – tovább rombol. Roncsolja az MSZP szervezetét, az ellenzék táborát, gyanakvó tesz mindenkit, akinek csak erre hajlama van. Higgyük el: sokaknak van hajlama.

Tudatosan-e vagy sem, de Botka ezzel hagyatékul hagyta belső válságait, dilemmáit, az örökösök pedig mi vagyunk, akik hinni szerettünk volna a kormányváltás esélyeiben. Ne tévedjünk: most sokan fognak odaállni Botka mellé – talán pont azért, mert nincs B-terv -, már abban az értelemben, hogy felelőst, bűnbakot követelnek majd. Aki, vagy akik miatt előállt ez a helyzet. Aki, vagy akik nem hagyták szegény Botkát érvényesülni.

A háború tehát folytatódik. A szocialista párton belül és az ellenzék köreiben is.  Ismétlem: ez most a botkai örökség. Az első megrázkódtatásra nem kellett sokat várni:

Botka után Ujhelyi István is lemondott. Ő „csak” az MSZP alelnöki posztjáról, amit még magyarázhatnánk egyfajta szegedi szolidaritással, ámde Ujhelyi is nyilatkozott. Hasonló szellemben. Lényegében azt sugallva, hogy az MSZP vállalhatatlan párttá vált; foglyul ejtették az árulók. A fideszes bérencek. 

Összegezzük csak: a szocialisták két sikerembere, ha nem is a pártból, de partvonalon túlra lépett.  Vajon csak átmenetileg? Nekik sem volt, nincs B-tervük?  Sokan megijedtek Ujhelyi lépése nyomán, hogy emögött a pártszakadás kezdeményezése is megbújhat. Egy nappal később még nem zárhatjuk ennek lehetőségét sem, bár inkább egy 2018 utáni időszak átrajzolási szándéka sejlik fel előttünk. De lesz-e egyáltalán 2018 utáni időszak? Mi marad a baloldalból, m i marad az MSZP-ből jövő áprilisra?

Az eddig hírek szerint mintha Molnár Gyula is érezné a ránehezedő súlyt; most rajta múlik milyen gyorsan képes kimászni ebből a csapdából a pártja. Lássuk be, az elnök az elmúlt nyolc hónapban inkább csak követője, rezonőre, olyankor elszenvedője volt annak a politikának – ha ez annak nevezhető -, ami a pártján belül zajlott. Botkát elfogadta, tudomásul vette, de sokszor az volt az ember érzése, hogy se kiköpni, se lenyelni nem tudja. Hétfőn, úgy hírlik, mind az elnökségi ülésen, mind pedig a frakcióban nagyon határozott hangot ütött meg, ez utóbbiban annak ellenére is, hogy annak nem tagja. Cselekvést ígért, s már lépett is; tárgyalásait, értesült a Független Hírügynökség,

már holnap megkezdi, megy sorba a számba jöhető pártokon, hétfőig bezárólag, amikor is az eddigi legérzékenyebb ponthoz érkezik, a Demokratikus Koalícióhoz. Információnk szerint a közös lista már nincs napirenden, de kizárva sincs teljesen.

A minimális cél a koordinált indulás, azaz, hogy ne álljon szembe egymással ellenzéki képviselő a nyerhetőnek vélt helyeken. A Molnár Gyula-Tóth Bertalan-Hiller István összetételű tárgyalócsapat elég fajsúlyosnak tűnik ahhoz, hogy eredményes is legyen. Bár azt nem tudjuk, pontosan milyen mandátummal, milyen felhatalmazással rendelkeznek. Vagyis mekkora a szabadságuk abban, hogy netán új miniszterelnök-jelöltet ajánljanak, vagy fogadjanak el. Egyes hírek szerint van név Molnár Gyula tarsolyában, ha igaz, sokáig nem rejtegetheti. Titkolózni, meg amúgy sem tudnak.

Molnár Gyula: Aki ma ünnepel, az nem barátja az MSZP-nek

Botka László visszalépése után rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az MSZP elnöke. Arról beszélt, hogy „szomorú pillanat ez”, de mostantól az együttműködésre koncentrálnak. Azt mondta, hogy a győzelemhez a lehető legtöbb közös jelöltről meg kell állapodni, és a lehető legtöbb ellenzéki pártnak közös listát kell állítania. Tárgyalnak majd Gyurcsánnyal is. Új miniszterelnök-jelöltjük egyelőre nincs.

Molnár Gyula azt mondta, Botka László valódi kihívóvá akart válni, és ez nem volt könnyű vállalás, tudta, hogy „nemtelen, hazug támadások” fogják érni, és pozícióharcok is lesznek. Azt is mondta: a kormányt csak teljes körű demokratikus összefogás tudja leváltani, de

világossá vált, hogy néhány politikai párt egyéni szándéka miatt ez nem lehetséges.

Molnár szerint Botka akarta azt, hogy a ő személye ne legyen akadály, ezért lépett vissza. A pártelnök szerint úgy látják, hogy a többség kormányváltást akar, ezért továbbra is készülnek arra, hogy világos alternatívát nyújtsanak.

Molnár Gyula

Azt is mondta:

egy politikai erő ehhez nem elég, ezért együttműködésre van szükség,

A kampányuk az egészségügyről, az oktatásról és a nyugdíjpolitikáról fog szólni. Az összefogás érdekében tárgyalódelegációt állítanak fel, amelynek Molnár Gyula, Hiller István és Tóth Bertalan a tagja, és mindegyik pártot megkeresik. Molnár Gyula azt mondta:

az egyéni körzetekben való közös indulás lesz a fókuszban.

A hétvégén az MSZP választmányi ülést tart, amelyen kidolgozzák az új politikai menetrendet, és várhatóan még idén kongresszust is tartanak, ahol elfogadják az egyéni jelöltek névsorát és a listát is.

Molnár Gyula szerint

„nagyon szomorú pillanat ez”,

ezt a menetet elvesztették, de a csatát még nem. Szerinte, aki most ünnepel, pezsgőt bont, az nem barátja az MSZP-nek, nem ellenfele a jelenlegi rendszernek, nem méltó az együttműködésre.

Kérdésekre válaszolta azt mondta, benne nem merült fel a lemondás gondolata. Szerinte nem azzal kell foglalkozni, hogy vannak-e a Fidesznek emberei a pártban, hanem a munkával és be akarják bizonyítani, hogy a hatalom leváltásán dolgoznak.

Molnár Gyula

Szerinte új miniszterelnök-jelölt megtalálásával egyelőre nem foglalkoznak, vannak ugyan javaslatok, de ezeket nem tárják még a nyilvánosság elé. Lattmann Tamásról azt mondta: kiváló embernek tartja, de nem felelt meg a szerepre. Ahogy fogalmazott:

az, hogy 75 százalékban már miniszterelnök-jelölt volt, az azt jelentette, hogy ő már akarta, én meg még nem mondtam nemet.

Azt is mondta: a karaktergyilkosság része a Fidesz politikájának, ezért minden jelölt esetében arra számítanak. Szerinte miniszterelnök-jelöltek nem teremnek, harcolni kell a pozícióért. Azt is mondta:

„tele van a fejem nevekkel.”

Molnár Gyula arról is beszélt, hogy a győzelemhez a lehető legtöbb közös jelöltről meg kell állapodni, és a lehető legtöbb ellenzéki pártnak közös listát kell állítania. Újra lehet majd nyitni, hogy ki szerepel ezen a közös listán, szerinte van olyan megoldás is, amelyben benne van Gyurcsány Ferenc és olyan is, amelyben nincs. Az biztos, hogy vele is akarnak beszélni.

Botka lemondott – Reakciókkal – FRISSÍTVE

0

Lemondott a miniszterelnök-jelöltségről Botka László – értesült az atv.hu. A szegedi politikus a támogatás hiányával indokolta döntését. Távozik alelnöki tisztéből Újhelyi István is.

Lemondott a miniszterelnök-jelöltségről Botka László – értesült több forrásból az atv.hu. Információi szerint a szocialista politikus ma délelőtt fél tízkor jelenti be Szegeden döntését. Molnár Gyula pártelnök pedig tíz órakor tart Budapesten sajtótájékoztatót. A szegedi polgármester azzal indokolta döntését, hogy a politikáját nem támogatták „kint”, és fontos politikusok nem támogatták „bent”, saját politikai közösségében sem. Ha másnak sikerülne elérnie az ellenzéki összefogást, beállna mellé – közölte.

Röviddel ezután bejelentette lemondását Ujhelyi István alelnök is. „Méltatlan és számomra vállalhatatlan az a folyamat, ami a demokratikus oldalon történik”- írta levelében Ujhelyi István. A szocialista politikus szerint a demokratikus erők végletesen megosztottá és megtörtté váltak. „Bár töretlenül vágyom a változásra, de az MSZP alelnökeként mától nem tudok felelősséget vállalni a párt jövőjéért és a 2018-as választáson való szerepléséért. Nem tudok közösséget vállalni azzal, hogy az MSZP belső viszonyait és politikáját külső szervezkedések által is befolyásolni vagy akadályozni lehet. Ezért a mai nappal lemondtam az MSZP alelnöki tisztségéről”- közölte.

„Bocsánatát és megértését kérem a párttagoknak és választóinknak, de pártvezetőként nem vállalhatok felelősséget és sorsközösséget a következő időszakért”- magyarázta Ujhelyi István, aki számára a feloldhatatlan konfliktus nem a DK és az MSZP viszonyáról szól, „hiszen személyesen eddig is harmonikus kapcsolatban voltam a Demokratikus Koalíció politikusaival és választóival”. Hozzátette: „nekünk csak a teljes, demokratikus ellenzéki oldallal együttműködve lehet esélyünk az orbáni rezsim leváltására”.

Reakciók

Demokratikus Koalíció

A Demokratikus Koalíció szerint Botka László, az MSZP volt miniszterelnök-jelöltje hétfői lemondásával beismerte stratégiájának teljes kudarcát. Gréczy Zsolt szóvivő azt mondta, hogy Botka Lászlót egyre kevesebben fogadták el az ellenzék vezetőjének, nem tudott szót érteni a többi ellenzéki párttal, nem volt képes új szavazókat megnyerni, ráadásul a régebbi szavazók közül is többet elveszített. Gréczy azt tartja legfontosabbnak, hogy azonnal kezdjék meg a tárgyalásokat a 106 egyéni körzetről. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az ellenzéken belül senki nem akar közös listát. Azt is elmondta, egyetlen demokratikus ellenzéki pártról sem feltételezi, hogy része lenne a Botka László által emlegetett politikai maffiának, ha „van egyáltalán ilyen”.

Együtt

MTI Fotó: Kallos Bea

Az Együtt tudomásul veszi Botka László visszalépését. Meggyőződésünk, hogy Orbán legyőzéséhez megújulás és együttműködés kell – szögezi le a párt közleménye.

Az Együtt továbbra is hisz az Új Pólus listájában és abban, hogy egyetlen demokratikus ellenzéki jelölt induljon minden egyes egyéni választókerületben – írja a dokumentum,  amely kitér arra is, hogy a mai fejlemények tükrében Juhász Péter, az Együtt elnöke újra megerősíti meghívását:

szerdán várja az Új Pólus pártjait megbeszélésre, hiszen most még nagyobb felelősségük van abban, hogy 2018-ban közösen leváltsák Orbán Viktort.

Fidesz

Botka László tele volt botrányokkal, így a bukása nem meglepő – írta a Fidesz-frakció. Szerintük Botka László ugyanolyan szocialista jelölt volt, mint Gyurcsány és a többiek. Ugyanúgy megszavazta a „Bajnai-megszorításokat”, mint az összes szocialista: elvettek egyhavi nyugdíjat az idősektől, és elvettek egyhavi bért a közszolgáktól. A Fidesz-frakció szerint „a következő jelölt is ugyanolyan szocialista lesz, mint az eddigiek”, a baloldalon semmi se változik.

Jobbik

„Ma vitára készültem. Botka Lászlóval. Az RTL két hete szervezte. De Botka lemondott. Pont ma… Így nincs kivel. Két dolgot tudok mondani: egyrészt sajnálom, hogy elmarad, mert fontosnak tartottam ezt a beszélgetést. Másrészt Orbán Viktor irányába továbbra is áll a kihívásom.” – írta Vona Gábor,  a Jobbik elnöke.

 

 

LMP

Botka László lemondása nehéz pillanat személyesen neki és pártjának is, amely az MSZP belügye, és ezt az LMP tiszteletben tartja. A Szél Bernadett által vezetett LMP folytatja a küzdelmet az Orbán-kormány ellen, fellép a társadalmi igazságosságért és képviseli azokat, akik a mai napon csalódtak.

 

Momentum

A Momentum Botka László távozásával megerősítve látja korábbi álláspontját: nem a folyamatos összefogás-diskurzus, nem a politikai elit önmagával való foglalkozása érdekli a választókat. Botka szerint a politikai maffia behálózta az ellenzéket, beleértve az MSZP-t is.
A Momentum többek közt ezért is jött létre: hogy alternatívát kínáljon azoknak, akik abban hisznek, hogy Magyarországnak egy új politikai generációra van szüksége. Olyanra, amely szakít az elmúlt 27 év berögződéseivel – írták közleményükben.

Párbeszéd

„Sajnálom Botka László lemondását! Hosszú évek óta ő volt ez első szocialista vezető, aki felismerte, hogy a pártjának alapvetően meg kell újulnia. Hogy mi okozta a vesztét? Hogy túl későn kezdett hozzá a pártja megújításához? Hogy túl sok konfliktust vállalt? Hogy elárulták? Vagy mindhárom egyszerre? Az biztos, hogy az ellenzéknek nem tudott békét hozni, pedig az ellenzéknek, mint ahogy az egész országnak békére és együttműködésre van szüksége.” – írja a Facebook oldalán a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, Zugló polgármestere.

Tíz éve történt – Molnár Gyula visszautasítja a vádakat

0

2007. szeptember 30-án sok más mellett arról is beszámolt a Független Hírügynökség, hogy Molnár Gyula, a főváros XI. kerületének polgármestere szerint  tisztességes és szakszerű ingatlanfejlesztés történt a Kopaszi-gáton.

A szocialista politikus szerint a kerület jól járt a terület eladásával. Az ellenzék politikai ügyet csinált az ingatlanfejlesztésből – jelentette ki Újbuda polgármestere.

A XI. kerület nyáron az ingatlanberuházás ellenőrzésére vizsgálóbizottságot hozott létre, amelynek három kormánypárti és három ellenzéki tagja volt. A vizsgálat a közelmúltban zárult le, a jelentés szerint a kerületet nem érte kár – közölte Molnár Gyula. Ez után tett Schneller Domonkos kerületi képviselő, a Fidelitas fővárosi elnöke feljelentést az ügyészségen. A polgármester kijelentette: az adatokat nyilvánosságra hozták,

a továbbiakban a kerület vezetése nem vesz részt ebben a politikai okokból indított számháborúban.

Molnár Gyula hangsúlyozta: az eredeti, 1,45 milliárd forintos ingatlanbecsléshez képest az önkormányzat 38 százalékkal többet kapott a területért. Hozzátette: 2003-2004-ben az önkormányzat célként tűzte ki, hogy a területen közpark is épüljön, ami megvalósult, ezt mutatták be vasárnap a sajtónak.

Az újbudai önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetője, Kupper András a héten azt közölte: 10-15 milliárd forint kár érte az önkormányzatot azzal, hogy eladták a Kopaszi-gát területét Leisztinger Tamás szocialista kötődésű vállalkozónak.

Kerítést épít az ellenzék

Az biztos, hogy a Fidesz örül a fejleményeknek; amit az ellenzék művel – mínusz a Jobbik -, az abszolút kedvére való. Mert miközben kivétel nélkül mindegyik párt fennen hangoztatja bősz elszántságát a ma kormányzók elzavarásáról, aközben, valójában mindent elkövetnek, hogy a Fidesz ne pusztán maradjon, hanem lehetőleg újra kétharmaddal nyerjen. Így aztán hiába hangoztatja mindenki, hogy a választók többségének elege van a jelenlegi hatalom uralkodásából, a cselekvésük egyáltalán nincs szinkronban a megfogalmazott vágyakkal.

A hétvégén volt esély az áttörésre. Volt esély arra, hogy a szavazók által elvárt – és, ismételjük meg: a pártok által is preferált – együttműködés irányába történjenek pozitív lépések, ám mindez hiába való várakozás volt. Természetesen az alapkonfliktus szempontjából érdemes vizsgálni az eseményeket, vagyis, mit hoz a Demokratikus Koalíció, alias Gyurcsány Ferenc, MSZP, alias Botka László háború. Tudtuk, láttuk, hogy már péntek délutánra megmerevedni látszanak a frontok; a DK elnöke pártszavazással betonozta be magát az esetleges közös listára; közleményükben nem is hagytak kétséget a felől, hogy ez a közösködés kizárólag Gyurcsánnyal együtt képzelhető el.

Ily módon szombatra Botkának, ha a helyzet feloldásában gondolkodott volna, egyetlen húzása maradhatott volna: látványosan enged, amit esetleg oly módon is megtehetett volna, hogy a szövetségi megállapodások megkötését rábízza a párt, vagy a választmány elnökére.

De nem ezt tette. Sőt, ő is megkötötte magát, nem hagyván egérutat; egyértelműen fogalmazott: végigviszi azt, amit elkezdett.

Most tehát ott tartunk, hogy a két párt retorikájának kettős eleme hangsúlyozódik; a már említett Fidesz ellenes stratégia mellett a másikkal szembeni vád: elveszejti az ellenzéket, végső soron az országot.

Kölcsönösen egymást vádolják, ami persze a normális politikai helyezkedésbe általában belefér, de itt és most, ennél többről van szó.
Ténylegesen arról, hogy, ahogy Botka fogalmazott, megteremtik-e Orbán uralmának negyedik periódusát, vagy valódi esélyt kínálnak a kormányváltó erőknek.

Ez a valódi esély egyre távolodónak tűnik, még akkor is, ha az MSZP miniszterelnök-jelöltje harcias beszédben jelölte ki a követendő utat, illetve fogalmazta meg mindazt, amit az Orbán-kormány az országgal szemben elkövetett. Botka jól látja, és jól is fogalmazta meg azokat a bajokat és károkat, amelyeket a Fidesz okozott, de hát ebben semmiféle nézetkülönbség nincs az úgynevezett demokratikus ellenzéki oldalon. Ugyanazokat az elemeket hangsúlyozza Gyurcsány, vagy Szél Bernadett, Karácsony Gergely, vagy Juhász Péter. Mindenki Barabást kiált, és valahogy Jézus lesz belőle.

„Tökéletes a patthelyzet”, mondja egy, a politikai helyzetet jól ismerő forrásunk, nem hagyván kétséget a felől, hogy ez a lehető legrosszabb helyzet, ami előállhatott az ellenzéki oldalon. A hírek szerint a Demokratikus Koalíció, amelyben a tagok fanatikus Gyurcsány hívők, elfogadja azt a helyzetet is, ha semmi nem történik a közösködés érdekében; hisznek abban, hogy biztosan parlamenti párt lesznek, a felelősség pedig – ahogy elnökük fogalmaz -, a szocialistáké. Ők nem kívánnak más párt belügyeibe beavatkozni, s ezt elvárják másoktól is. Vagyis azt a feltételt, amit Botka szabott, amely Gyurcsányt elüldözné a közös listáról és csak az egyéni indulását támogatná, elfogadhatatlannak tartják.

Erre a szocialista politikusok egy része is egyetértően bólint, de míg eddig a bólintást egyfajta nyomásgyakorlás is kísérte, azaz a megegyezés irányába tolni Botkát, a szombati, a televíziós nyilvánosság előtt elhangzott beszéd után, megtörni látszik ez a szándék. Beszámolók szerint a Botka-féle beszédet követő zárt választmányi ülésen, bár sokan megfogalmazták a DK-val való házasság kényszerét, nyílt támadás, vagy bírálat már nem érte a miniszterelnök-jelöltet. Forrásaink abban nem láttak tisztán, hogy ez egyenlő-e a beletörődéssel, vagy új tervek születnek a nyomás újfajta módjára és fokozására. Ma a korábban szeptember végére jelzett áttörést kitolták decemberre mindazok, akik továbbra sem látnak más lehetséges utat, mint a két párt közösködését. Hogy pontosan milyen lehet egy ilyen újfajta nyomás, arról nem tudhattunk meg semmit, talán azért nem, mert akik ebben gondolkodnak, még maguk sem látják, mit is tehetnének.

Elsősorban persze Molnár Gyula pártelnökre vetik a szemüket; az általa, a választmányi gyűlésen elmondottakat értelmezik úgy: az elnök is a DK-val kötendő megállapodásban látja a megoldást.

Ma egy közös pont látszik amúgy Botka és Gyurcsány között: mindketten azt állítják, hogy még nincs semmi veszve; decemberben, vagy januárban még nem lesznek megkésve. Ami lehetséges, hogy így van – never say never -,de az is bizonyos, hogy eközben a Fidesz, a kormány köpönyegébe bújva, gőzerővel vág neki a kampánynak. Ahogy megírtuk – feltehetően október 1-től – teljes erővel próbálja bedolgozni a magyar lakosságot; üzenetének lényegét Orbán Viktor már megfogalmazta: csak akkor tudja megvédeni az országot a menekültektől, az eliszlámosodástól, ha még nagyobb felhatalmazást kap az újabb kormányzati ciklusra. Az ellenzék is operál, mint fentebb említettük a félelem-faktorral, azzal tudniillik, hogy mivé lesz az ország egy újabb Orbán-ciklus alatt, csak éppen elnyomják saját üzenetüket az egymással folytatott csat zajával.

Szóval az van most, hogy Orbán körbekeríti az országot, az ellenzék meg kerítést von saját maga köré. Tessék eldönteni, melyik a hatékonyabb.

Molnár Gyula: Uszítottak Botka ellen az Echo TV-ben

Az MSZP elnöke, Molnár Gyula uszításnak tartja, hogy az Echo TV egyik műsorában a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese arról beszélt: „egy Botka Lászlónak sem kellene élnie”. A pártelnök azt mondta, minden eszközzel harcolnak, hogy ez a politikai kultúra eltűnjön Magyarországról, és arra kérte a többi ellenzéki pártot is, hogy tiltakozzon ez ellen a politikai stílus ellen.

A Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Echo TV egyik műsorában a Pesti Srácok nevű kormánypárti blog főszerkesztő-helyettese azt mondta:

„Hány Botka László él Magyarországon? Egy él, az is sok. Tehát egynek sem kell élnie!”

Molnár Gyula szerint Magyarország rendszerváltás utáni történelmének egyik legsúlyosabb esetéről van szó. Szerinte a hatalom egy olyan, újabb határpontot készül átlépni, amit

eddig csak és kizárólag keleti diktátorok léptek át.

Ezt azzal magyarázta, hogy a Fidesz fél a 2018-as választástól, fél Botka Lászlótól, az MSZP miniszterelnök-jelöltjétől és az MSZP-től is. Szerinte a kormánypárt azon dolgozik, hogy külső eszközökkel befolyásolja a választás eredményét.

Molnár Gyula azt mondta, korábban

Mészáros Lőrinc megüzente Botka Lászlónak, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje előbb lesz bilincsben, mint ő.

Molnár szerint a Fidesz belső döntéshozó köreihez közel álló médiában egyértelműen uszítás, felbujtás hangzott el. Súlyos, döbbenetes kijelentésként értékelte az elhangzottakat, majd jelezte: az MSZP politikai kultúrájától ez idegen, és szerinte az ellenfél fizikai megsemmisítésével való fenyegetés minden politikai határon túl van.

Molnár Gyula azt kéri minden ellenzéki párttól, hogy tiltakozzon ez ellen politikai stílus ellen. Vizsgálják a feljelentés lehetőségét is, de nem jogi, hanem politikai kérdésnek tekintik ezt az ügyet.

MTI / FüHü

Megnyílt az Agora, megkezdődnek az egyeztetések

0

Megnyílt az Agora Budapesten, az Országgyűlés épülete előtt, a Kossuth Téren. Nyolc demokratikus ellenzéki párt elnöke és a szervező, Gulyás Márton, a Közös Ország Mozgalma (KOM) nevében mondott rövid – ötperces – beszédet az összegyűltek előtt.

Egyetértés volt abban, hogy nagyon sok kérdésben nem értenek egyet, de abban is, hogy az új választási rendszer elengedhetetlen egy „Közös Magyarország” megteremtéséhez. Az Agorán a munka szeptember 4-én kezdődik, s október 23-ig tart, bármi is történjék – ígéri Gulyás Márton. Az Agora, azaz egyeztetések, eszmecserék tere, amelyet  az Alkotmány utca végén, a Kossuth térrel szemben állítottak fel.

Gyurcsány Ferenc, DK

Ne a nemzeti kicsinyesség és nemzeti önzés rendszerével akarjuk felváltani a rendszert. A következő hét hónap a bizonyosságnyújtásnak a hét hónapja is lesz. Az elmúlt napokban

a MOMA és a DK megállapodott arról, hogy közösen fognak készülni a következő választásokra és közösen is indulnak.

A választási rendszer tisztességének és szabadságának, igazságosságának nem az a feltétele, hogy arányos vagy többségi, van egy feltétele, ami látszólag formai, de igazából tartalmi, az, hogy az ellenérdekű politikai felek egyezsége alapján jön létre. Kompromisszumkész vagyok, de ne legyünk naivak, van tapasztalatunk a Fidesz működéséről,  ilyen hatalom körülményei között a törekvésünknek korlátai vannak. Megfejtést kíván, miért kellett egy ilyesfajta közvetítő, hogy leüljünk közösen, és

miért nem tanított meg minket az elmúlt hét év kevés sikerre és sok kudarca.

Juhász Péter, Együtt

Túl kell lépnünk azokon a hazugságokon, amelyekkel a választókat a különböző pártok félrevezetik a választókat. Fontos a szakpolitika, ne csak populista demagóg frázispuffogtatás legyen. Igazságos választási rendszer kell, de szkeptikus vagyok a tekintetben, hogy meg lehet azt szavaztatni a Fidesz többségű Országgyűlésben. A jelenleg hatályos keretek között csak akkor lehet megbuktatni a Fideszt, ha egy ellenzéki jelölt áll a Fidesz jelöltjével szemben.

Arra kell készülni, hogy egy jelölt legyen, akkor nem csak az abszolút többség állítható meg, de meg is nyerhető a választás.

Hadházy Ákos, LMP

Egyértelmű, hogy a következő választás nem lesz tisztességes, már most elcsalják– milliárd forintokból kampányol a kormány, mossa az agyakat, lát el információkkal lopott pénzből megvásárolt sajtót.  S külföldön dolgozók kizárása olyan, mint 1948-ban a B-listázás volt:

500 ezer ember véleményét zárják ki.

Fodor Gábor, Magyar Liberális Párt

A választási rendszer még aránytalanabb lett, de nem vagyok szkeptikus, mert a politikában nagyon gyorsan tud minden változni, fel kell mindenre készülni.  Lényeges, hogy mi születik itt meg az Agorán, hogy sikerül-e a politikai pártokat, erőket egy irányba állítani.

Nem tudjuk, mikor lesz az a pont, amikor szükség lesz rá, de azért dolgozunk hogy minél előbb.

MSZP Molnár Gyula

Első lépés az igazságtalan választási rendszer megváltoztatása. Fontos ahhoz, hogy később minden más fontos kérdésről tudjunk beszélni. Most reményteli a kísérlet, de azért készüljünk a realitásokra. S azt is tudni kell, hogy a jelenlegi választási rendszerben egy párt nem tudja legyőzni a Fideszt, csak egy pártszövetség vagy pártkoalíció. Csak azok, akik megállapodtak a körzetekben, s közös listán indulnak,

de nem matematikai modelleket, hanem értékközösséget kell ehhez alkotni.

Botka tíz pontja a patrióták értékközösségének tíz pontja. Több mint kormányváltásra, majdnem rendszerváltásra lesz szükség.

Bokros Lajos, MOMA

Ma délelőtt szórólapoztunk, s mindenki, aki elfogadta a szórólapot egy követeléssel állt elő: „Tessék ellenzéki egységet kovácsolni!”. Ma mindenki ezt követeli, aki demokrata és hazafi. Aki nem hajlandó ebben az ellenzéki szövetségben egyenjogúként részt venni, az a Fidesz rendszer,  Orbán önkényuralom szekértolója és támasza. A MOM nem baloldali párt, hanem egy konzervatív, szabadságelvű, nemzeti ihletésű, európai karakterű párt, de

a legnagyobb örömmel működünk együtt a DK-val és az összes többi demokratikus ellenzéki párttal.

A pártok abban egyetértenek, hogy a demokrácia nélkül Magyarországnak nincs jövője. Most azt kell keresni, ami összeköt bennünket, nem falakat, hanem hidakat, nem kerítést kell építeni. A MOMA ezért is hirdette meg az 500 napos programját.

Orosz Anna, MOMENTUM

Sokan sokféleképpen gondolkodunk, de a nap végén közös megoldásokat kell találni, ehhez kell vita, párbeszéd, kompromisszumok. Nem söpörjük le az ellenvéleményt az asztalról. Hiszünk, abban, hogy Magyarország is működhet így és fog is. Ezért vagyunk itt, az első lépés egy új és arányosabb választási rendszer kidolgozása.  A mérkőzés előtt már

nem cserélünk mezt senkivel, de a közös szabályok mellett mindig kiállunk..

Párbeszéd,  Karácsony Gergely

Nincs forradalom és az a rezsim, amit joggal szidunk, mint kés a vajon felszámolta a jogállamot, a demokráciát. S mi, akiknek ezek az értékek nagyon, értetlenül állunk azelőtt, hogy miért hagyták ezt a magyarok, miért nem védtük meg közösen az értékeinek. Meg  kell végre érteni, hogy ha szeretnénk társadalmi  felhatalmazás a kormány leváltásához, egy új ország építésére, el kell tudnunk mondani, hogy tudunk olyat építeni, ahol a demokrácia sokkal mélyebbre hatol, ahol az emberek az otthonuknak érzik az országot. Társadalmi többség ehhez akkor lesz, ha a magyar emberek azt érzik, hogy polgárai egy közös országnak. A választási rendszer csak a jéghegy csúcsa.

Új szlogent találtam ki: Magyarország közös ország!

Gulyás Márton, KOM

Soha más ügy érdekében 2010. óta nem vállaltak érdekközösséget a most itt elnökkel vagy elnökségi taggal magát képviseltető demokratikus pártok. A kör nem teljes, akik nincsenek itt velünk, azokat is várjuk, hiszen amíg nincsenek itt, addig azt látjuk, hogy az ország nem közös.

A közös ország nem véleményazonosságot jelent.

Pont azt jelenti, hogy végre lehetnek vitáink, mert van a vitáknak kerete. Az itt felsorakozó pártok között alapvető különbségek vannak, s ez nagyon helyes.

Kaotikus héten van túl az MSZP

Egy értelmiségi találkozóra szóló meghívóval indult a hét, aztán hol Tóth József, hol Kunhalmi Ágnes neve merült fel, mint a fővárosi kampány vezetője. A kormánysajtó utóbbiról már azt is írta, hogy őrá cserélik Botka Lászlót. Ő maga a FüHünek csak annyit mondott: végzi a munkáját, ha kell, a háttérből. Molnár Gyula pártelnök szerint mostantól komolyan büntetik a „kibeszélőket”.

„Demokrata gondolkodóknak” küldött meghívót az értelmiségi találkozót szervező Botka László, írtuk a hét elején. A FüHü birtokába jutott meghívóban arról írt, hogy új politikai-társadalmi víziót akar alkotni, ehhez kér segítséget, ezért hívja véleménycserére, beszélgetésre a megszólítottakat.

Botka László
Fotó: MTI / Mohai Balázs

Vagyis, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje megpróbál támogatókat gyűjteni, az elmúlt hetek-hónapok belső harcai után.

Csakhogy ezek a belső harcok továbbra sem csillapodtak.

Hiába kötött Botka látszólag békét Molnár Zsolttal (a 168 óra szerint Molnár beleegyezett, hogy hátrébb lép), utána a hozzá hasonlóan Gyurcsány-ellenes Tóth Józsefet bízta meg a budapesti kampány vezetésével.

De ez sem ment simán, a fővárosi kampánnyal ugyanis a budapesti vezetés Kunhalmi Ágnest bízta meg. Mint a fuhu.hu megtudta,

Tóth József elvállalta a feladatot, de mindenféle hivatalos titulus nélkül, vagyis inkább csak a háttérből segíti a munkát.

De ezzel Kunhalmi mellett mások is háttérbe szorulhatnak: nem csak Molnár Zsolt, hanem Horváth Csaba és Tóbiás József is.

Kunhalmi Ágnes az MSZP majálisán
MTI Fotó: Mohai Balázs

A kormánymédia részévé vált Figyelő egyből arról is írt, hogy az elégedetlen szocialisták inkább Botkától szabadulnának meg, és Kunhalmi Ágnest szeretnék inkább miniszterelnök-jelöltnek. Ezt Molnár Gyula pártelnök gyorsan tagadta, sőt, a fuhu.hu-nak maga Kunhalmi is azt mondta, hogy továbbra is végzi a munkáját, ha kell, akkor a háttérből.

A találgatásokat pedig a Fidesz művének tartja, szerinte így akarnak zavart kelteni.

Molnár Gyula aztán több médiumot is végigjárt, hogy mindenkit megpróbáljon meggyőzni arról, vége a belső harcoknak. Az ATV-ben azt mondta, Botka támogatottsága töretlen, és mindenkit várnak a demokratikus ellenzéki összefogásba – Gyurcsány Ferenc és a Jobbik kivételével.

MTI Fotó: Soós Lajos

Az Inforádiónak pedig arról beszélt, hogy mostantól komoly büntetésre számíthat az, aki „kibeszél” az MSZP-ből, akár még a képviselőjelöltek közül is kidobhatják, aki ilyet tesz. Szerinte eldöntötték a stratégiát, a vitákat nem szabad a nyilvánosság előtt folytatni.

A lehetséges összefogás más pártjaival viszont tovább vitáznak.

Botka a Heti Válasznak adott interjújában azt mondta, hogy az előválasztást szorgalmazó kisebb pártok a „lét és nemlét határán” mozognak. Vagyis, hiába közeleg egyre jobban a tavaszi választás időpontja és hiába sürgetné egyre jobban az idő az ellenzéket, úgy tűnik, a demokratikus ellenzéken belüli belső harcok nem csillapodnak.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!