Kezdőlap Címkék Módosítás

Címke: módosítás

Ma lép életbe az egyháztörvény módosítása – újabb perek várhatóak

0

Ma lép hatályba az egyháztörvény átfogó módosítása, aminek elvileg az eddigi jogsértő szabályozást kellene helyrehoznia. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint azonban az új törvény egy olyan egyházszabályozást vezet be, ami továbbra is súlyosan csorbítja a vallásszabadságot, az egyházak egyenlőségét és az állam semlegességét.

Égető szükség volt a 2012 óta hatályos egyháztörvény módosítására. Az Alkotmánybíróság többször is alaptörvény-ellenesnek ítélte, határidőket szabott a törvény módosítására, de a kormányzat a kifogásolt szabályokat vagy beleírta inkább az Alaptörvénybe, vagy egyszerűen elszabotálta a jogalkotási kötelezettségét. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletei nyomán a százmilliós nagyságrendű kártérítést is állniuk kellett az adófizetőknek, a kormánypártok mégsem változtattak a jogsértő törvényen. Végül az átfogó módosítást a botrányos 2018. december 12-i ülésén fogadta el az Országgyűlés.

A TASZ hiába figyelmeztette már a törvényjavaslat benyújtása után a képviselőket, hogy azt nem szabad megszavazniuk, ma mégis hatályba lép az egyháztörvény módosítása. A TASZ részletesen elemezte az újraszabott egyháztövényt, és álláspontja szerint az nem számolja fel a 2012 óta tartó jogfosztást és privilegizálást, és nem előzi meg a további jogsérelmeket.

  • A törvény megszaporítja a kivételezett egyházi státuszok körét: a vallási egyesület mellett a nyilvántartásba vett egyház, a bejegyzett egyház és a bevett egyház státuszát vezeti be, és továbbra is számtalan előjogot és mentességet biztosít a magasabb rendű egyházaknak.
  • A törvény csak részben tesz eleget annak a jogállami elvárásnak, hogy az egyházzá válásról független bíróság döntsön. A legmagasabb rangú bevett egyházi státuszról továbbra is a parlamenti többség fogja kimondani a végső szót, és tovább erősödik közjogi, politikai státuszuk, ami ellentmond az állam és az egyház elválasztásáról szóló követelménynek.
  • Vallásnak és vallási tevékenységnek továbbra sem azt tekinti a törvény, amit a hívők annak tartanak, azaz tartalmi értékelés alapján megtagadhatja egy vallástól az egyházi jogállást. A hitélet támogatását is szolgáló politikai megállapodások legalizálásával a mindenkori kormány továbbra is önkényesen válogathatja meg, mely vallásokat támogatja, és melyeket nem.
  • A törvény ugyan végre minden egyházat feljogosít a személyi jövedelemadó egyházi 1%-nak gyűjtésére, de az adótörvényeket nem módosította a jogalkotó, így például mindeddig nem kaptak technikai számot az adóhatóságtól a jogfosztott egyházak.
  • A jogállásuktól még 2012-ben megfosztott egyházak helyzetét sem oldja meg a törvény, mert csak úgy kaphatnák meg azt a státuszt, ami a tényleges működési idejük alapján megilletné őket, ha lemondanak arról, hogy közcélú tevékenységükre bármilyen támogatást igénybe vegyenek. Így továbbra is a csak a legalacsonyabb, egyesületi státusz elérhető a számukra.

A TASZ szerint az országnak olyan egyháztörvényre van szüksége, ami az állam semlegességét, az állam és az egyház elválasztását, valamint az egyházak jogegyenlőségét tartja tiszteletben, és gátat szab annak, hogy a mindenkori kormányzat egyes egyházakat a saját kegyenceivé tegyen, más egyházakat pedig ellehetetlenítsen. Olyan törvényre, mely szerint a vallási közösségek azonos egyházi jogállást élveznek, és az állam bármelyikükkel azonos feltételek mellett köthet közcélú – nem hitéleti célú – megállapodást.

“Egyháztörvényünk a módosítás után is alkotmányellenes marad, csak új köntösbe öltözteti a jogsértő, diszkriminatív szabályozást, így borítékolhatók a további perek, a marasztaló ítéletek, és az újabb kártérítési kötelezettségek. Megrendítő, hogy éppen egy konzervatívnak mondott kormányzat szolgáltatja ki a vallást és az egyházakat a politikai önkénynek” – mondta el Hegyi Szabolcs, a TASZ Politikai Szabadságjogok Projektjének munkatársa.

A TASZ részletes elemzése az egyháztörvény módosításáról itt érhető el.

Mától új pénzforgalmi szabályok, amelyek kedveznek a bankkártya-tulajdonosoknak

0

A módosítások egyik legkedvezőbb eleme az, hogy a korábbi 45 ezer forint helyett 15 ezer forintra csökken az a kárösszeg, amelyet az ügyfélnek kell állnia abban az esetben, ha ellopták a bankkártyáját. Sőt, még ezt az összeget sem kell befizetnie, ha a plasztikkártya ellopását, illetve jogosulatlan használatát a visszaélés előtt nem vehette észre, vagy a kár bekövetkezéséért a bank, vagy a pénzügyi szolgáltató tehető felelőssé, illetve, ha az adott szolgáltató nem írt elő erős, egyértelmű ügyfél-hitelesítést a kártyás fizetésekre.

Továbbra is érvényben marad az a szabály, mely szerint a bank mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a jóvá nem hagyott fizetési művelettel összefüggésben a kárt a fizető ügyfél csalárd módon eljárva, vagy a kárt a kártyahasználati szabályok szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegésével okozta, például a PIN-kódot felírta a bankkártyára, így az másvalaki tudomására is juthatott.

Az enpenzem.hu portál a napokban részletesen írt arról, hogy szombattól, azaz január 13-ától a kártya ellopását, eltűnését bármikor díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségtől mentesen lehet bejelenteni a kibocsátó banknál. A letiltás feloldására is ugyanezt írják elő a jogszabályban. A költségmentesség csak magára a bejelentésre vonatkozik, a letiltási díj marad, sőt még nőhet is.

A kártyapótlás díja várhatóan alacsonyabb lesz, mert a bankok legfeljebb a pótlással összefüggésben ténylegesen és közvetlenül felmerülő költséget számíthatják csak fel.

Kedvező változás az is, hogy kártya, illetve az ahhoz tartozó PIN-kód ügyfél részére megküldésével összefüggő kockázat ezentúl a bankot terheli.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!