Kezdőlap Címkék Mma

Címke: mma

Nem biztosított a tudomány szabadsága

0

2019. június 4-én a Kormány benyújtotta a Parlamentnek azokat a törvényjavaslatokat, amelyek alapvetően változtatnák meg a hazai kutatás-fejlesztés és a Magyar Tudományos Akadémia működését. Az MTA arra hívja fel az országgyűlési képviselőket, hogy fontolják meg az MTA-nak a törvényjavaslatokkal kapcsolatos észrevételeit.

Amennyiben a törvényjavaslatokat jelenlegi formájukban fogadnák el, az MTA szerint

  • sérül a tudományos kutatás szabadsága, és Magyarország számára alapvető értékek veszhetnek el.
  • az MTA a törvényjavaslat számos pontján tett olyan javaslatokat, amelyek a tudomány szabadságát, az Akadémia szerepét, a kutatóhálózat működését, irányítását és finanszírozását garantálnák.

Az MTA javaslatai a következők:

1. „A törvényjavaslat elvenné az MTA-tól az akadémiai kutatóhálózatot

Semmilyen tartalmi érv nem hangzott el arra vonatkozólag, hogy miért kellene a kutatóhálózatot elcsatolni, miért kényszerülnének a kutatók elhagyni a tudományos kutatás terén évszázados hagyományokkal rendelkező, nemzetközi és hazai tiszteletet bíró, évtizedek óta politikától független Akadémiát.

Ezzel szemben számos nyomós érv szól az Akadémia köztestületének és kutatóhálózatának együtt tartása mellett. Bár a köztestület jelenleg sem vesz részt a kutatóhálózat közvetlen irányításában, a több évtizedes együttműködés során számos szinergia alakult ki a nemzetközi kapcsolatok, a tudomány népszerűsítése, kutatások minőségbiztosítása, országos projektek szervezése terén, sőt válsághelyzetek kezelésében is (mint pl. a vörösiszap-katasztrófa). Az új törvény ezeket a szinergiákat szétszakítaná.

Az elcsatolás igen sok jogi és szervezeti problémát vet fel, a kutatási szerződések érvényességétől kezdve az ingatlanok használatáig.

Alkotmányossági aggály, hogy az MMA és MTA jogi szabályozása ilyen módon elkülönülne (pl. az MMA továbbra is fenntarthat közfinanszírozású kutatóintézeteket).

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnak, illetve titkárságának egyetlen közfeladata a kutatóhálózat működtetése, de az ehhez szükséges feltételeket a törvénytervezet szerint az MTA-nak kell biztosítania. Miért van akkor szükség az új szervezetre?

2. A kutatóhálózat új irányítási rendszere

Az MTA 191. közgyűlése új irányítási struktúrát javasolt az intézethálózat számára. Ez lehetővé teszi az intézethálózat rugalmasabb működését, és figyelembe veszi a Kormány igényét az innovációval kapcsolatos céljainak hatékonyabb megvalósítására. Az új irányítási rendszerre, főként a kutatóhálózat Irányító Testületének (IT) működésére vonatkozó javaslat az MTA és az ITM közötti stratégiai tárgyalások konszenzusos eredményein alapul. A javaslatnak több fontos eleme nem épült be a törvényjavaslatba.

Az MTA elengedhetetlennek tartja az önkormányzatiság elvének érvényesülését a kutatóhálózat közvetlen képviselete útján; az arányosság elvét az IT összetétele alapján (az IT tagjainak – az elnököt leszámítva – 1/3-át a Kormány, 1/3-át az MTA delegálja, 1/3-át pedig a kutatóintézet-hálózat adja). A törvényjavaslat ezzel szemben nem jeleníti meg a kutatóhálózat képviseletét.

Az MTA ugyancsak elengedhetetlennek tartja, hogy az Irányító Testület 2/3-os többséggel döntsön az alábbi kérdésekben: önálló intézetek és központok alapítása és megszüntetése, kutatóintézet-vezetők kinevezése, az egyes intézményeknek jutó költségvetés 15%-ot meghaladó változtatása. A törvénytervezet azonban a legfontosabb kérdésekben 7 támogató szavazatot ír elő az IT 13 tagjától.

Szintén nem szerepel a szövegben az MTA-nak az a javaslata, hogy az Irányító Testület jogkörének felsorolása mellett kerüljön rögzítésre az is, hogy ezek át nem ruházható jogkörök. Szintén nem került be a törvénytervezetbe az MTA azon javaslata, hogy „a delegáltak az Irányító Testület munkájában tudományos meggyőződésük szerint vesznek részt. Az Irányító Testület szavazásra jogosult tagja más személlyel nem helyettesíthető, szavazati jogának gyakorlására más személy nem jogosítható fel.”

3. Alapfinanszírozás

A törvénytervezetbe bekerült a következő mondat: „A költségvetési fejezeten belül forrást szükséges biztosítani a kutatóhálózat intézményfenntartásához”.

Az MTA véleménye szerint az intézményfenntartás elemeit tételesen szükséges rögzíteni, és annak az üzemeltetésen túl ki kell terjednie a kutatóhálózat dinamikus változása mellett is változatlan kutatói törzsgárda és a kutatást támogató munkatársak bérére is.

Az MTA számtalanszor leszögezte: egy alapkutatási hálózatnál szükség van alapfinanszírozásra. Ez minden hasonló európai hálózat esetben így van, ez biztosítja például a vezető kutatók jelenlétét, a pályázatokon való részvételt, hosszabb távú, új témák kutatásának elindítását.

4. Az MTA vagyona

A törvénytervezetbe a következő mondat került: „Eltérő megállapodás hiányában a 2. melléklet szerinti központi költségvetési szervek elhelyezését, valamint a kutatóintézeti hálózat működtetését szolgáló, a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában és ezen kutatóhelyek használatában lévő vagyonelemeknek ingyenes használatba bocsátását – a 42/B. § (5) bekezdésének megfelelően – a Magyar Tudományos Akadémia biztosítja.”

Az MTA ingó és ingatlan vagyonát mindenkor a tudomány szolgálatába állította, és állítja ma is. Az MTA tiltakozik azonban tulajdonosi jogának ellentételezés nélküli korlátozása ellen. Az MTA szerint ez az Alaptörvénybe ütközik.

Az MTA kérése az országgyűlési képviselőkhöz és tudományos szabadság ügyének minden támogatójához

Az MTA elvárja, hogy az ország egyik legrégebbi és legnagyobb közmegbecsülésnek örvendő intézményéhez méltó módon tárgyaljanak vele. Az MTA egy év alatt sem kapott részletes indoklást kutatóhálózatának elvételére. A törvényjavaslat indoklásában mindössze néhány általános mondat szerepel fél oldalban, amelyek az innovációs teljesítmény fontosságát hangsúlyozzák. Az Akadémia e cél elérésben a kezdetektől fogva partner, de az elmúlt közel egy évben nem nyílt módja arra, hogy megismerhesse az ITM részletes szakmai elképzeléseit. Az elmúlt egy évben az ITM végig azzal tartotta nyomás alatt az MTA-t, hogy a törvény szerint neki járó alaptámogatást csak részben adta át.

Az MTA arra hívja fel az országgyűlési képviselőket, hogy fontolják meg az MTA-nak a törvényjavaslattal kapcsolatos észrevételeit. Amennyiben a törvényjavaslat jelenlegi formájában kerülne elfogadásra, az MTA szerint sérül a tudományos kutatás szabadsága, és Magyarország számára alapvető értékek veszhetnek el. Az MTA arra kér mindenkit, aki aggódik a tudomány szabadságáért és szimpatizál a Magyar Tudományos Akadémiával, hogy támogassa ügyünket.

A Magyar Tudományos Akadémia nemzetközi sajtótájékoztatót szervez.”

Morális válságban van az ország

Talán az lett volna a legjobb megoldás, ha nevetségessé tesszük Orbán rendszerét – ezt nyilatkozta Kálmán C. György irodalomtörténész, kritikus a Független Hírügynökségnek. Úgy gondolja, hogy a meghirdetett kultúrharc csak ijesztgetés, kísérlet arra, hogy figyelmeztetést küldjenek az érintetteknek, mi az, ami megengedhető és mi az, ami nem. De ha akarnak is lépni, a művelet nem végrehajtható.

  • Rajtuk van az állam szeme
  • A hatalom sáncai mögül támadnak
  • Dönteni kell, mennyire engednek a politikai nyomásnak
  • Esterházy nem volt baloldali, mégis…
  • Újra rejtett zsidózás folyik

 

Furcsa politikai mozgásokat érzékel az ember, Orbán Viktor be is ígérte a szeptemberi változásokat, el is indult egyfajta kultúrharc, de nem tudjuk ennek mi az igaz tétje. Te mit érzékelsz?

Nem tudom én sem, hogy miről is van szó. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egyszerűen meg akarnak ijeszteni embereket, hogy úgy mondjam, megijedős hangulatot akarnak kelteni. Ezért aztán nem tudom, hogy lépnek-e, és ha igen az valójában mit is jelent. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy akarnak-e bármit lépni. Lehet, hogy csak egy rossz hangulatot akarnak elültetni a kulturális közvéleményben. Egyszerűen nem tudom, hogy mi történhetne. Azt látjuk, hogy a tudomány területén már léptek, pénzt vontak el, de a kultúra területén nem tudom, hogy mit tudnának csinálni.

Nem csak a vágyaidat vetíted ki, amikor azt hiszed, hogy nem tudnak mit lépni a művészvilág ellen?

Nem, tényleg nem tudom, mit léphetnének. Oké, a színházakat elfoglalják, szép lassan már el is foglaltak egy csomót, a zenei életen nincs mit elfoglalni, az nem egy tényező, a képzőművészetben…

Hadd állítsalak meg egy pillanatra, csak mert a zenei életet említetted: épp a napokban zajlott egy mesterségesen gerjesztett vita arról, hogy a könnyűzenében kit játszanak a rádióiban és kit nem, illetve hogyan nyomják el a nemzeti érzelmű énekeseket…

Hiába csinálják ezt, nem fog működni. Hidd el, hogy ez nem egy végrehajtható elképzelés, ezért is hiszem, hogy ez inkább ijesztgetés, mint operacionális intézkedés. Az irodalomban ugyanez a helyzet: nincs mit végrehajtani. Teljesen kizártnak tartom, hogy a zenei szerkesztők majd tollal a kezükben nézik a listákat, mit szabad, mit nem. Nem tudom elképzelni ezt a helyzetet. Nincsenek végrehajtói, nincsenek végrehajtható tervek, vagyis ez nem fog működni.

Akkor miről szól az ijesztgetés? Üzenet azoknak, akik pozícióban vannak, hogy kiket foglalkoztassanak?  Adott esetben például, hogy nem közlik a te írásodat. Ezt jelenti?

Igen, ezt jelenti. Hogy, akik döntési helyzetben vannak, érezzék, rajtuk van az állam szeme, vagyis nem tehetnek meg akármit, mert pórul járnak. Mint ahogy már rálépett erre az útra a Prőhle Gergely, az Ókovács Szilveszter meg a Baán László; ők már megkapták az üzenetet: vigyázat. És persze vigyázzanak az alkotók, művészek is, ha előre akarnak jutni, igyekezzenek beállni a sorba. Más gyakorlati jelentőségét nem látom ennek a kultúrharcnak.

Csepeli György azt nyilatkozta a portálunknak, hogy ezt a kultúrharcot nem lehet megnyerni, mert az igaz művészek a kurzustól függetlenül alkotnak. Így látod te is?

Igen, ugyanígy látom. Csak a fenyegetés a dolog lényege.

Pesty László, a jobboldal egyik filmrendezője, megmondó embere, azt állította, hogy nagy a baj, mert a balliberális oldal művészeit komoly összegekkel támogatja a kormányzat, miközben pedig külföldön acsarkodnak a kormány ellen.

Ez pontosan az, amit Rényi Péter mondott Konrádról annak idején; ez a hetvenes évek elejének gondolkodása. Az állítás nem igaz; a magyar művészek jelentős része nyomorog, vagy nehezen él meg, nem jutnak komoly állami forrásokhoz. Az meg talán természetes, hogy elmondják, megírják a véleményüket, ettől ez még nem acsarkodás. Nevetséges.

Még mindig nehezen látom be, hogy sima ijesztgetésről lenne szó. Az egyetemek, a kancellárokon keresztül a kormány kezében vannak, a színházakat te magad is említetted, a könyvkiadók is meggondolják, hogy kit nyomtattatnak ki, szóval úgy tűnik, mint ha csak az internet maradna szabad felületként…

Igen. Valóban nincsenek ellenzéki lapok, a Népszavát leszámítva, de az internet tele van ellenzéki fórumokkal ahol bármit meg lehet írni. Nagyon van az internet; nem csak lesz, van is.

Szerinted mi a magyarázata az Esterházyval, vagy Parti Nagy Lajossal szembeni támadásoknak? Koncepció van mögötte, vagy csak egyes emberek megfelelni vágyása?

Szerintem ez az utóbbi. Nem hiszem, hogy lenne egy mesterterv arról, hogy mit kell kezdeni az irodalommal. Nem. Itt vannak sértett emberek, meg olyanok, akik másmilyen közeget szeretnének kialakítani, mint, ami van, és ennek megfelelően nyilatkoznak. Egyébként nem is lenne olyan nagy baj, hogy ezt teszik. Azt, hogy a nagy tekintélyű szerzőket megpróbálják lerántani a földre, abban van valami rokonszenves is. Normális körülmények között lehet ilyet csinálni. De nincsenek normális körülmények, teljesen hisztérikus a hangulat, ráadásul ezek az emberek a hatalom sáncai mögül beszélnek.

De mit találsz ebben rokonszenvesnek?

Pont azt mondom, hogy ha ezek az emberek nem a hatalommal a hátuk mögött akarnák megtámadni Esterházyt, abban volna valami bátorság, még ha némiképp nevetséges is. De így nem csak nevetséges, szánalmas is, mivel a hatalomnak akarnak kedveskedni, és ettől nem normális a dolog.

Mennyire határozza meg a mai magyar művészeti életet a pénz? Már úgy értem, hogy az a pénz, amit kormány tol bele, látjuk, hogy miként, milyen elvek mentén?

Nem hiszem, hogy meghatározza. Egyéni döntéseket határoz meg, azt például, hogy fordul-e valaki az MMA-hoz, vagy sem? Ez mindig a saját elhatározásodon múlik: kérsz-e pénzt egy ilyen, a hatalom által kitömött szervezettől, vagy sem. Ez külön kérdés, de az egész közeget nem határozza meg a pénz elosztása. Amíg a művészek meg tudják mutatni azt, amit alkotnak, addig ez elműködget.

Neked mi az egyéni döntésed?

Én eddig elkerültem; még nem fordult elő, hogy az MMA-hoz fordultam volna. Nem élek jól, de nem is szorultam rá, hogy kérjek.

Tehát egzisztenciálisan biztonságban vagy?

Igen.

Tudod vállalni a gondolataidat.

Így van, és ha nem publikálnak, akkor abba nem megyek tönkre, anyagilag sem. Az NKA-tól kértem már egy könyvhöz pénzt, nem kaptam meg, de vele nincs bajom, az NMA-hoz sose fordulnék. Ezzel együtt nem ítélem el azokat, akik ezt megteszik, hát Istenkém…

Megint Csepelire hivatkozom: azt mondta, hogy ma egyéni túlélési technikákra kell berendezkedni, mert kollektív erő nem mutatkozik…

Abszolút így van. És az előbbi válaszomban éppen arra utaltam, hogy ezeket az egyéni technikákat nagyon meg, vagy el lehetne ítélni morálisan. Én nem tenném, de, ha ő azt teszi, hát tegye. Az ember mindig csak magáról dönthet, másokat nem ítélhet meg.

Ez, amit mondasz, számomra azt jelenti, hogy morális válságban van az egész ország.

Biztos. Ezt sikerült elérni. Az emberek hihetetlenül gyanakodva néznek egymásra. És azzal, hogy lehetőségekhez lehet jutni, ha egy kicsit engedsz, valamit leadsz az elveidből, nem kell nagyon nagyot fordulni, ügyesen taktikázott a hatalom. Mondhatom: bejött. Szóval az embernek döntenie kell, hogy mennyire enged a politikai nyomásnak.

A valóságban létezik ez a felosztás, hogy vannak baloldali, liberális alkotók, meg nemzetiek?

Áh, dehogy. Vannak emberek, akik személyesen ilyen, meg olyan véleményeket vallanak, és ennek vannak, lehetnek távoli lenyomatai a műveikben, de ez alapján nevetséges őket ideológiailag besorolni.

Mégis létezik ez a besorolás…

Hát igen, igen. Mert ezzel éket lehet verni emberek közé. Így lehet az egyiket rendes konzervatívnak, a másikat liberális ellenségnek kinevezni. Esterházy jó példa erre. Ő sosem volt baloldali. Származását tekintve is egy igazi úr volt, egy arisztokrata, abszolút családcentrikus. De ő mondta azt is, hogy nem elég nemzetben gondolkodni, hanem alanyban és állítmányban kell. Ehhez képest ő egyébként mindig is nemzetben gondolkodott – alanyban és állítmányban -, a magyarságát sosem lehetett megkérdőjelezni, szóval éppen hogy Esterházy nagyon is fontos művésze lehetne a mai kormányzatnak. De ha egyszer kinevezték őt liberálisnak, akkor ez marad rajta. Vagy Parti Nagy, akit szintén liberálisnak tartanak. Hogy lehet egy vers liberális? Ez teljesen abszurd.

Te hova vagy sorolva?

Hát a liberálisokhoz. Jó, én irodalomtörténetet, meg kritikákat írok, az egy fokkal közelebb áll a politikai irányzatokhoz. Nálam tehát könnyebb megtalálni az ideológiai kapcsolatot, de egy irodalmi szövegben?

Ha már említetted az irodalomtörténetet: mintha ott is aktuálpolitikai megfontolások érvényesülnének – lásd Wass Albert kultusza. Lehet-e az irodalomtörténetet így megerőszakolni?

Mindig meg lehet erőszakolni. Ha nem hatalmi szóval történne az irodalom megvitatása, az számomra elfogadható volna. Egy normális közegben lehet vitatkozni azon, hogy Wass Albert jó volt-e vagy sem. Szóval, ha azon vitatkozhatunk, hogy miként néz ki a magyar irodalomtörténet, az rendben lenne. A hatalom oldaláról viszont elfogadhatatlan. Sajnos kétszáz éve mégis így van; az aktuális hatalom rendre kiemeli magának azokat, akiket a piedesztálra szán.

A mai felosztás hasonlítható a hajdani népi-urbánus vitához?

Sajnos ezt megint előszedték, pedig azt hittem, hogy a rendszerváltás környékén elhal a népiek és urbánusok szembeállítása. Csurka volt az utolsó, aki ezzel megpróbálkozott…

Mármint az urbánus, mint rejtett zsidózás megjelenítésével…

Igen, igen, de Csurkát már akkor sem vették komolyan; el is halt teljesen ez a vita. Most megint mintha erről lenne szó. Annak idején szociológiailag meg lehetett állapítani, hogy valaki urbánus, vagy népies, sok-sok idézőjellel persze, de azért értjük, hogy ez mit jelentett a harmincas-negyvenes években, de manapság ez már teljesen nevetséges. Azt, hogy kormányzati oldalról próbálják ezt megint előrángatni, semmiféle létjogosultsága, alapja nincsen. Kényelmes segédeszköz ahhoz, hogy megint le lehessen folytatni ugyanazokat a vitákat, amelyeket hajdanán.

Mégis: hova vezethet ez a meglehetősen anakronisztikus vita?

Sehova. Ékeket verni, táborokra osztani az irodalmat, ez bizonyos értelemben célja a hatalomnak. Célja, hogy a kulturális szereplők egy részét maguk mellé állítsák, hogy a másik fél ellenséggé válhasson. És ez is az eredmény: sikerül felparcellázni a művészvilágot.

Az irodalomtörténet mit mond erről? Meddig tartanak az ilyen időszakok?

Nem lehet megjósolni. Azt hiszem azonban, hogy van elég ellenálló erő a művészetekben, a kultúrában, hogy ezt lerázza magáról. Szerintem az alkotók sem veszik ezt komolyan. Oké, egyesek szépen kapnak pénzeket, meg kitüntetéseket, mások meg el vannak nyomva, de nem hiszem, hogy ez túl sokáig tartható. Ennek nincs hosszú távú kifutása.

Vajon azok az érvek, amelyeket a kultúrharc indoklásaként hallhatunk, hatnak-e a társadalomra?

Igen is, meg nem is. Bármily nevetséges érveket hoznak fel, mégis sokakat be tudnak etetni azzal, hogy rossz emberek vannak a kormány ellenes oldalon, ezek nem a mi kutyánk kölkei.

Te, mint irodalomtörténész a XX. század elejével foglalkozol leginkább; az a korszak is meglehetősen izgalmas volt politikai szempontból…

Mi tagadás, az alkotók zöme inkább baloldali volt. Ezért is tört ki a botrány a Kassák múzeum kiállítása miatt. Amikor ugyanis Kassákék megnyilatkoztak, az bizony baloldali volt. Mit lehet ezzel csinálni? A magyar avantgárd többé-kevésbé baloldali volt. Márpedig, ha valaki a magyar avantgardot akarja bemutatni, ott nem nagyon lehet ellensúlyt teremteni.

Mi lenne ma Ady sorsa? Ezt csak azért kérdezem, mert hogy elhangzanak olyanok, amit már idéztem: nem szabad az olyan művészeket támogatni, akik a magyar kormány ellen acsarkodnak.

Ez maga az őrület. Ha az állam támogatja a kultúrát, márpedig ez majd’ mindenütt így van, mivel olyan vak liberalizmus nincs, ahol az állam teljesen kivonul a művészetből, akkor az első alapelv az, hogy támogatni kell és nem megkérdezni, hogy mi a véleménye róluk. De, ha mégis megteszi, akkor méltányosnak kell lenni; oké, elfogadom, hogy az állam összevonja a szemöldökét, ha valaki őt piszkálja, de akkor is: a támogatás nem azért jár, mert valaki politizál, hanem mert az illető jókat alkot. Szóval az állam fogja be a száját és adjon pénzt.

De nem ez történik…

Magyarországon ritkán történt ez, talán a rendszerváltás után egy pár évig.

Visszatérve a kutatási területedre: a XX. század elején sem volt baloldali kormánya az országnak….

Nagyon nem. Nem is kaptak pénzt az alkotók, de hagyták őket dolgozni. És akadtak mecénások, akik támogatták a művészeket. Ma nincs ilyen.

Eltűnt az irodalmi mecenatúra?

A kormánytól független mecénások nincsenek.

Ebből a társadalmi apátiából hogyan lehet kimászni?

Fogalmam sincs. Teljesen tanácstalan vagyok. Talán, ha rosszabb lesz. De addig ez a már említett túlélési stratégia érvényesül. Mindenki próbál valamiből megélni, jellemzően nem abból, amiből szeretne.

És te?

Nekem van egy normális munkahelyem, kutatói állásom az Irodalomtudományi Intézetben…

Ami állami kézben van…

Igen.

És nem félsz attól, hogy kirúgnak, ha ilyen nyilatkozatokat bevállalsz?

Nem hinném. Az Akadémia azért elég normálisan működik, nincs ilyen közvetlen irányítás. Ha egyetemen dolgoznék, már nem lennék ilyen magabiztos. Egyébként folyamatosan közéletet élek, folyamatosan dühöngök és ezt a barátaim tudtára adom, de mást nem teszek.

Testvéreddel, Kálmán László nyelvésszel szoktál vitatkozni?

Nem nagyon, többé-kevésbé egyetértünk. Ő egy kicsit radikálisabb, mint én, ő aggálytalanabbul használja ezt a fasiszta mutáció kifejezést, én ettől egy kicsit félek. Ő hajlamos erősebben fogalmazni, én meg inkább várakozó állásponton vagyok. Egyszerűen nem szeretek gyors ítéleteket hozni, de lehet, hogy neki van igaza.

Ha ezt a nyolc és fél évet nézzük, akkor nem a gyorsan és határozottan ítélkezőknek volt igazuk?

De lehet, csak nem értek el vele semmit. Igen, igazuk volt, utólag sok mindent én is sokkal élesebben látok, meg azt hittem, hogy ez majd egy múló és mulatságos dolog lesz, elmúlik hamar, és röhögünk az egészen. Igen, igazuk volt, csak senki nem találta meg, hogy mi a megfelelő módszer, a megfelelő ellenszer. Talán az lett volna a legjobb megoldás, ha folyamatosan nevetségessé tesszük ezt a rendszert. Nem tettük, nem tették azzá.

Makk Károly még holtában sem kellett a kulturális kormányzatnak

1

Tegnap elbúcsúztunk Makk Károlytól, aki vitathatatlanul a magyar filmművészet egyik legfontosabb alkotója volt. A temetésen a természet az alkalomhoz méltó arcot öltött, az őszi nap simogató sugarai sütöttek át a fák sárguló levelein. Nem voltunk túl sokan. A kulturális kormányzatot senki nem képviselte és nem volt ott Andy Vajna filmügyi kormánybiztos sem.

A magyar kulturális élet mai vezetői tüntetően távol maradtak. Gondolom Makknak – aki egyébként soha nem konfrontálódott a mai vezetőkkel –

az lehetett a „bűne”, hogy 2011-ben őt választották a Széchenyi Művészeti Akadémia elnökének és mind a mai napig ő töltötte be ezt a funkciót.

A Széchenyi Akadémia tagja (volt) többek között Esterházy Péter, Nádas Péter, Kertész Imre, Kurtág György, Eötvös Péter, Ascher Tamás, Enyedi Ildikó, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Jancsó Miklós, Bak Imre, Megyik János, Nádler István stb., egy szóval csaknem mindazok, akik teljesítményükkel hozzájárultak a kortárs magyar művészet gyarapításához.

Közülük sokan külföldön is széleskörű elismertségnek örvendenek, a határokon túl ők jelentik a magyar kultúrát és művészetet, velük azonosítják Magyarországot. Ám egytől-egyig szabad, autonóm emberek, akik sem most, sem korábban nem váltak a politika játékszerévé, a különféle politikai kurzusok kiszolgálóivá. Így volt ez az elmúlt 27 évben, és így van ma is. Nem léptek be abba az MMA-ba, ahová a tagokat nem a művészi teljesítmény, hanem politikai kinevezés alapján veszik fel, és amelynek nem lehet tagja senki, aki kritikusan tekint a mai rezsimre. Makk Károly sem kérte felvételét abba az Akadémiába, amelynek elnöke már első beszédében kirekesztette a magyarságból Makk legrégebbi, legfontosabb barátját; Konrád Györgyöt.

Mert bár Makk nyilvánosan soha nem kritizálta az éppen regnáló rezsimeket, mindig megpróbálta megtalálni a modus vivendit,

művei azonban mindig is a szabadság és függetlenség szellemét sugározták.

A hétköznapokban nem a bátorság volt a legfontosabb erénye, művészetében azonban bátrabb volt sok lázadónál. Nemcsak 56 témájához nyúlt szokatlan őszinteséggel és bátorsággal a hetvenes években, hanem a homoszexualitás témájához is. Jellemző, hogy az „Egymásra nézve” c. filmjét – a ma a liberális értelmiség által ünnepelt – Jeszenszky Géza, 2011-ben, amikor washingtoni nagykövet volt, témája miatt (két leszbikus nő szerelme) levetette a nagykövetség 56-os ünnepi műsorának programjáról.

A temetésére azért nem jöttek el a kulturális kormányzat képviselői, mert számukra a magyar kultúra a vazallus művészetet jelenti, meg azoknak a harmadosztályú alkotóknak az életműve, akiknek művein átsüt – a hatalom által jól hasznosítható – nacionalizmus és rasszizmus. A szórakozás csúcsa pedig a Dzsingisz Khan meg a Terminátor. De sebaj Karcsi! Nem is lettek volna méltók arra, hogy részt vegyenek! Hiszen nekik már a nevére sem fog emlékezni senki, amikor te még mindig a magyar filmművészet legnagyobbjai között fogsz szerepelni.

Forrás: Vásárhelyi Mária, Facebook

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!