Kezdőlap Címkék Mezőhegyes

Címke: mezőhegyes

Két helyen írt alá, 13 pártnál szerepel az aláírása

Kovács István, az Együtt mezőhegyesi tagja két pártnak adott ajánlást a Békés megyei, Orosháza központú választókerületben. Ehhez képest a Választási Bizottságtól kikért adatokból kiderült, hogy a két párt ajánlásán kívül további 11 párt ívein szerepel a neve.

Kovács István a NAIH-hoz fordul személyes adataival való visszaélés miatt, a párt feljelentést tesz választási csalás miatt, illetve az adatvédelmi hatósághoz fordul.

Nem ez az egyetlen eset: a 24.hu értesülései szerint csalás, sőt csalássorozat történhetett a Pest megyei 10-es, monori egyéni választókerületben. A helyi jegyző elmondása szerint több kis párt adott le olyan ajánlóívet, amin több már nem élő választópolgár neve és aláírása is szerepelt.

Ilyen és ehhez hasonló visszaélések a korábbi választások során is előfordultak, ám úgy tűnik, hogy 2018-ban a korábbiaknál is nagyobb a késztetés a csalásra. Hogy enne politikai, vagy „csupán” anyagi okai vannak, azt egyelőre nem tudni, tény viszont, hogy a választáson induló pártok száma minden korábbit meghaladja és várhatóan 100 fölött lesz.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!