Kezdőlap Címkék Menekültügyi Főbiztosság

Címke: Menekültügyi Főbiztosság

Egymillió menekült befogadásáról beszélt Dömötör

0

Várhatóan hét kérdést tesz fel a kormány a bevándorlásról és a kötelező kvótáról az október elején induló nemzeti konzultáció során. A bevándorlók betelepítése, a határzár és a menekülteknek juttatandó állami támogatás is a témák között szerepel.

Erről Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. A kérdőíveket postai úton is el lehet küldeni, de az interneten is ki lehet majd tölteni – hangzott el.

Az MTI foglalkozott az interjúval, amelyből kiemelte, hogy Dömötör egymillió bevándorlóról beszélt, ezt azzal indokolva, hogy

„Soros György üzletember 2015 szeptemberében tette közzé a tervét, amelyben javaslatot tett évi egymillió menekült befogadására,

és 2016-ra már elkészült egy uniós javaslat, amely a menekültek felső határ nélküli elosztásról szól, illetve arról, hogy milyen szankciókkal sújtják azokat az országokat, amelyek nem hajlandóak ebben részt venni”.

Soros azért mást mondott

Forrás: Flickr / Heinrich Böll Stiftung

Mint azonban a FüHü korábban megírta az egyik legelismertebb külpolitikai magazinban, a Foreign Policyban tavaly július 19-én megjelent cikkében (Ez Európa utolsó esélye, hogy rendbehozza menekültpolitikáját), Soros arról írt, hogy az átfogó megoldásnak része kellene, hogy legyen 300 ezer menekült letelepítése a háború sújtotta Közel-Keletről. Ez a szám szerinte elegendő lenne, hogy meggyőzze a menedékkérőket, nem érdemes életük kockáztatásával átkelni a Földközi-tengeren, hogy illegálisan jussanak be Európába. Főleg akkor, ha kimondanák: aki illegálisan érkezik, az nem kaphat menedékjogot.

Soros hétpontos tervet is ismertetett, amiben szintén nem volt szó egymillió menekült befogadásáról, miként kényszerítésről sem, sőt, mint írta:

az EU senkit nem kényszeríthet arra, hogy részt vegyen ebben a programban – se a menekülteket, de a tagországokat sem.

Arról írt még Soros, hogy az EU-nak vissza kell nyernie az ellenőrzést a határain, közös európai határvédelmi mechanizmusokat klóellene létrehozni.

 

 

Ezúttal Afrikából jöhetnek a menekültek

0

Európát ezúttal délről fenyegeti menekült-invázió. Nem véletlen, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 40 ezer afrikai migráns befogadását kérte Európától. Pedig még a két évvel ezelőtti hullám sem csengett le.

Emmanuel Macron francia elnök nyilatkozatai ellenére Franciaország igencsak le vannak maradva a menekültek befogadásának az ügyében. A Le Monde összeállításából kiderül, hogy a 160 ezres uniós kvóta elosztása amúgy sem megy könnyen, eddig csak 27 695 embert fogadtak be a tagállamok a kvóta terhére.

Az élen Málta és Lettország áll: e két tagállam már lényegében teljesítette a kötelezettségét. Jól teljesített Litvánia, Finnország, Luxemburg és Svédország is. Ugyanakkor Franciaország az utolsók között kullog a sorban. Ezért felszólítást kapott Brüsszeltől, hogy húzzon bele. Macron elnök ugyan még a nyáron azt ígérte, hogy kinevez egy migrációs biztost, de ennek egyelőre nyoma sincs.

Angela Merkel német kancellár bírálta Magyarországot, mert a magyar miniszterelnök továbbra sem fogadja el a kvótát bár úgy nyilatkozott, hogy tiszteletben tartja a strasbourgi bíróság döntését, amely elvetette Magyarország és Szlovákia panaszát. Szlovákia – ha kis számban is, de azért – már befogadott menekülteket. Merkel a választási kampányban megerősítette korábbi álláspontját: nem hajlandó felső határt szabni a kvótának, mert nem lehet előre látni a fejleményeket.

Európában 2015-ben volt menekülthullám, amellyel több mint egymillió ember érkezett a Közel-Keletről. Merkel azóta megállapodott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, hogy az EU évi három milliárd eurót fizet Törökországnak, ha az nem engedi ki a menekülteket az országból. Az egyezmény működik, annak ellenére is, hogy Berlin és Ankara viszonya nagyon elromlott. Európát viszont ezúttal délről fenyegeti menekült-invázió, ezért kérte az ENSZ menekültügyi főbiztossága 40 ezer afrikai migráns befogadását Európától.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!