Kezdőlap Címkék Madách Színház

Címke: Madách Színház

A rock felszabadító ereje

Egy rakat rosszcsont kölyök zúdul a deszkákra a Madách Színház Rocksuli előadásában. Illetve először nem is rosszak, hanem túlzottan is jók, feszélyezettek, nyársat nyeltek, majd amikor feloldódnak, rakoncátlankodni kezdenek, és szinte szétfeszítik a falakat, akkor válnak szabadokká. Andrew Webber, Glenn Slater, Julien Fellowes új musicalje, a Broadway és a West End siker után, elsőként Európában, Budapesten látható. Jött, látott és győzött.

Fotó: Madách Színház

A vásott kölyköknél már csak a főszereplő, kirúgott rockzenész, Dewey a gyermekdedebb. Hasonlít egy óriáscsecsemőre. Tűrőképessége körülbelül egyenlő a nullával. Nyűgös. Aluszékony, nem bírja a mindennapok gyűrődéseit, hogy például olyan baromságokkal kell foglalkozni, mint a lakbér befizetése. Különc. Nagyokat késik. Így aztán kitessékelték a rockbandából, ahol játszott. Egy pipogya barátjánál, aki tanár, gubbaszt, annak azonban racionális, házisárkány felesége van, úgyhogy ott is rosszul áll a szénája. De aztán érkezik a barátja számára egy telefon, hogy helyettesítenie kellene egy elit iskolában, és Deweynek gyorsan leesik a tantusz, hogy ez számára milyen szuper lehetőség. Itt már Szemenyei János elemében, komédiás kedvében van,

parádés magánszámot fabrikál abból, ahogyan eljátssza a telefonban, hogy ő a barátja, és elvállalja a nevében a kecsegtető melót.

Rományi Nóra mulatságos műtopit tervezett számára öltözékül. Hátul még a nadrágtartó is lóg, meg persze nincs betűrve az, aminek betűrve kellene lennie, és naná, hogy jól fésültségről egyáltalán nem beszélhetünk. Hogy a nett, elviselhetetlenségig pedáns igazgatónő, aki először rakodómunkásnak nézi, miért nem szól rá kapásból, hogy az ő elitiskolájában, ahol kínosan nagy a katonás rend, így nem mehet gyerekek elé, azt nem értem. Valószínűleg azért nem, mert ez a figura így jó a darab szempontjából, kár bezavarni a képbe.

Fotó: Madách Színház

És ez a figura tényleg veszett jó. Szemenyei parádésan játssza. Megmutatja a totális őrültségét, megszállottságát, beszabályozhatatlan öntörvényűségét, fékezhetetlen rockimádatát. Naná, hogy a csend, rend, fegyelempárti, undok tantestület szemében pillanatok alatt szálka lesz.

Csupa érzéketlen tanerő tobzódik a deszkákon.

Mindegyik csak tölcsérrel töltené a tananyagot a kölykökbe, nem értékeli játékosságukat, fantáziájukat, egyediségüket, így aztán pedagógusokként ők sem értékelhetők. A szülők pedig szülőkként sem nagyon, mert azok is mind farkasvakságban szenvedő tökhülyék. Egyetlen egy sincs köztük kivétel. Ha lennék olyan helyzetben, megkérdezném a szövegíró Julian Fellowes-t, hogy a műfaj követeli-e az ordító sematizmust, musicalben tényleg lehetetlenség jobban árnyalni? Ha a gyerekek lehetnek különböző karakterek, a felnőttek ugyan már miért csak alig-alig, miért nem láthat egyikük sem tovább az orránál? A végén persze a happy end érdekében mindegyikük észhez tér. Ezeket a szerepeket elég nehéz jól játszani.

De végül is ez a musical leginkább a gyerekeké!

És abban nyilván elmondhatatlanul sok munkája van a felnőtteknek, hogy ők ennyire jók. Táncolnak, énekelnek, élőben zenélnek, de ami a legfőbb, lerí róluk, hogy élvezik, amit csinálnak, kicsattannak a játékkedvtől. Közöttük van stréber, tudálékos, fontoskodó, izgága, kiközösített, visszahúzódó, nagy szájú…

Fotó: Madách Színház

Karakterek. Mindegyik a maga módján helyes, némiképp cuki. Náray-Kovács Zsombor, Halász Dávid, Engel-Iván Lili Rebeka, Domonyi Amira, Csányi Áron, Vass Gellért Áron, Sebők Dóra, Rohonczi Elina, Sütő Zalán, Halász Hanna, Lucza Gergő, Hámori Dalma egyaránt kitesznek magukért. Humoruk van, meghatóak, eljátsszák azt, hogy ez az áltanár, aki stikában, a tanagyag leadása helyett, az osztályteremben rockbandát formál belőlük, felszabadítja őket. Nem külső elvárásokat akar rájuk erőltetni, ráérez a személyiségükre, ennek megfelelő feladatokat ad, kibontja az egyéniségüket, miközben igazi csapatot is formál belőlük.

Hiába botcsinálta tanár, hiába nem ez a tanult szakmája, kiváló pedagógus. Puskás Péter a tutyimutyi, jólelkű barát, aki végül a sarkára áll, és Baranyai Annamária az ő praktikusan mogorva felesége. Gallusz Nikolett jégcsap igazgatónője végül felolvad, egymásba szeretnek Dewey-vel, és jöhet a falakat rengető finálé.

Fotó: Madách Színház

Ehhez Rózsa István megteremtette a nagy cél, a rockverseny bombasztikus közegét éppúgy, mint a tüchtig iskoláét. Tihanyi Ákos koreográfusként alaposan megmozgatta a gyerekeket. Webber zenéje rockosan dallamos, amit a Kocsák Tibor által vezényelt zenekar felvillanyozó ritmusban játszik.

Az egész előadás, Szirtes Tamás vérprofi, invenciózus rendezése, felvillanyozza a nézőket.

Az operaház fantomja 800

Hú, mekkora szám volt, amikor éppen 15 évvel ezelőtt bemutatták nálunk Webber musicaljét, Az operaház fantomját! És tegnap elért a 800-ik előadásához a Madách Színházban, ahol 3 Fantomot és vele 3 Christine-t is láthattunk, és persze volt ováció, tapsvihar, torta, meglepetés.

 

Annak idején régóta vártuk Az operaház fantomját. Leleményes utazási irodák egy napos bécsi buszos túrákat szerveztek Fantom nézéssel, és taroltak vele. Magam is így láttam először ezt a temérdek érzelmet megmozgató, monumentális, a szépség és a szörnyeteg témáját felhasználó, Gaston Leroux regénye nyomán készült musicalt, amiből naná, hogy híres film is készült. Három színház is versengett nálunk a bemutatásának a jogáért, az Operett, az Opera és a Madách, amelynek – és Szirtes Tamás rendezőnek -, a Macskák kiugró sikere, remek előadása miatt már hitele volt Webbernél. Így nem csoda, hogy győztesként került ki.

A darab egyik központi kérdése a behatolás az ismeretlenbe, azaz a Fantom rejtekhelyére. Behatolás a birodalmába, a személyiségébe, a lelkébe. Így van ez már a vámpírfilmekben, sőt akár A kékszakállú herceg várában is. A kis kóristalány, Christine megismeri a megismerhetetlent, a Fantom birodalmát, és ezzel párhuzamosan igazi művésszé érik.

A Fantom a musical irodalmában a szerepek szerepe. Összetett figura, vonzó és taszító, formátumos, emberi és állati egyszerre. Időnként olyan, mint a megszeppent kiskölyök, máskor dühöngő, mindent legázoló, őrült gyilkológép. De ugyanakkor a zene angyala is, tehát szuper érzékeny, a hangjával bűvöl. Finom, halk rezdülésekre és eszelős hangerőre egyaránt szüksége van az őt megtestesítő színésznek. Tenornak túl mély, baritonnak túl magas a szerep, amely operaénekesi hangterjedelmet, de rockos mozgékonyságot is kíván. A romantikus regény nyomán írt darab – melyet Galambos Attila élvezetesen, jól énekelhetően fordított magyarra – lavíroz a nézők ijesztgetése és a sziruposság között. A szépség és a szörnyeteg témája szerelmi háromszöggel bonyolódik, bekerül a történetbe Raoul, aki hősszerelmes – ha úgy tetszik, bonviván –, eléggé sematikus alak szegény.

A technika roppant díszletet mozgat. Kentaur monumentális, pompázatos látványt tervezett. Pillanatok alatt eljutunk az operaházból a Fantom műkincsekkel teli, talányos birodalmába. Közben a főhősök hívogató tavon csónakáznak. A díszletek beúsztatása, megjelenése, mozgása külön élmény, miközben dramaturgiai funkciót is kap. Fantáziával teli, ízléses, tehetséges a díszlet, remekül illeszkednek hozzá, az azóta sajnos elhunyt, Vágó Nelly ezer színben tündöklő, változatos szabású, gyönyörű és ugyanakkor jól hordható jelmezei is. Ezek a produkció erősségeihez tartoznak, ahogy Seregi László koreográfiája ugyancsak, ha nem is olyan mértékben, mint a Macskák esetében.

A jubileumi előadás előtt Gordon Eszter és Mohos Angéla fotókiállítását nyitják meg, érzékletes képeket láthatunk a produkció történetéről. A színházteremben mozgóképek is idézik a próbákat, a jubileumi előadásokat, Webber látogatásait. Kezdetben még simán elvegyült a publikum tagjai között, aztán minél híresebb lett, annál több biztonsági ember kísérte.

Félni lehet attól, hogy egy ilyen hosszú széria alatt elfárad a produkció, bizony ilyenre sok példát láttam, de a Fantom telivér, él, lüktet, hat most is, a díszletek, jelmezek sem lettek porosak, változatlanul szemléletesen festői a látvány. A karmesteri pulpituson a kezdetekben Makláry László állt – aki el is jött az előadásra, ahogy több egykori közreműködő szintén -, most Kocsák Tibor, az ő keze alatt is intenzíven, hol érzelmesen, hol rémisztő dübörgéssel szól a fülbemászó slágerekkel teli zene.

Jubileumi zenés előadásokon szokás, hogy elkezdi valaki a szerepet, majd az előadás bizonyos pontján átveszi tőle a váltótársa, aztán akár még más színész is következhet a sorban. Ezúttal is ez történt, sőt, egy-egy jelenet erejéig akár három Fantom és három Christine is színen volt, és amikor egyszerre énekeltek, az majdnem szétvetette a falakat. Fantomként Csengeri Attila, Posta Viktor, Sasvári Sándor, Christine-ként Fonyó Barbara, Krassy Renáta, Mahó Andrea álltak a vártán. Raulként Solti Ádám egyedül állta a sarat. Mindenki, a tánckart, a zenekart is beleértve, nagy erőbedobással, lelkesedéssel volt jelen.

Meglepetésként még Király Linda és Tóth Attila hard rock stílusban, Bolyki Balázs pedig a mögötte lévő kórussal godspeel stílusban is elénekelte a Fantom fő slágerét. A közönség fergeteges álló tapssal, jókora üdvrivalgásokkal ünnepelt.

A fogadáson még szép, jó humorú beszédet mondott Szirtes Tamás. A Madách Színháznak pedig – már nem először -, átadták a MagyarBrands-díjat, majd jöhetett az ünnepi torta, az evés, ivás, dumálás, jelmezben való fotózkodás.

Igencsak jó este volt!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!