Kezdőlap Címkék Luigi Di Maio

Címke: Luigi Di Maio

Bíróság előtt Salvini?

Bíróság elé kerülhet Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter egy menekülthajó kikötési tilalma miatt. A jelenlegi kormánypártok, köztük Salvini volt szövetségese, az 5 Csillag támogatja ezt.

Az olasz kormánypártok közé tartozó Öt Csillag Mozgalom (M5S) támogatja, hogy megvonják Matteo Salvini volt belügyminiszter, a Liga vezetőjének mentelmi jogát az ellene indított ügyészi eljárásban egy menekülteket szállító hajó kikötési tilalma miatt – jelentette be Luigi Di Maio, az M5S vezetője szerda este. Az olasz köztelevízió Porta a Porta című, népszerű politikai műsorában Luigi Di Maio hangsúlyozta, hogy pártja Matteo Salvini ellen fog szavazni a parlamentben. Kívánom Matteo Salvininek, hogy be tudja bizonyítani ártatlanságát, ahogyan ezt bárki másnak kívánnám – mondta.

Matteo Salvini kedd este közölte, hogy az ügyészség kérelmezte parlamenti mentelmi jogának megvonását, mert júliusban, még belügyminiszterként

nem engedélyezte 131 „illegális bevándorló” partra szállását.

A most már ellenzékben lévő, jobboldali Liga párt vezetője elmondta, hogy az ügyészség „túszejtéssel” vádolja, és akár 15 év börtön fenyegeti. Szégyennek nevezte, ha bíróság elé állítanák azért, mert „országa érdekeit védi”.

Az eljárás az olasz parti őrség egyik hajóját érinti. A Gregoretti július 26-ra virradó éjszaka 131 menekültet vett fedélzetére két másik olasz halászhajóról, amelyek előzőleg szintén segítséget nyújtottak a menekülteknek. A Gregoretti napokig a nyílt tengeren várakozott, majd a szicíliai Augusta katonai kikötőjében köthetett ki, de a menekültek nem szállhattak partra, kivéve 15 kiskorút. A többiek július 31-én hagyhatták el a hajót, miután öt EU-tagállam és az olasz egyház vállalta, hogy átveszi őket.

A menekülteket felvevő hajók kikötésének megtiltása miatt Matteo Salvinivel szemben az ügyészségek már több eljárást indítottak. Az elsőt a parti őrség Diciotti hajója miatt, amely 2018 nyarán majdnem egy hétig várakozott kikötésre 177 menekülttel. Ez az ügy eljutott a képviselőház mentelmi bizottságáig, amely azonban idén februárban nem tartotta megalapozottnak Matteo Salvini mandátumának megszüntetését. Ezt a döntést márciusban a szenátus is megerősítette.

Az M5S szokása szerint internetes szavazással választóira bízta a döntést,

és 59 százalék Matteo Salvini mentelmi jogának megvonása ellen voksolt.

Luigi Di Maio most kijelentette, hogy a Diciotti esetében indokolt volt a hajó feltartóztatása, mivel ez volt az egyetlen módja, hogy az M5S és a Liga akkori közös kormánya elérje, hogy a menekülteket szétosszák Európában. Egy évvel később a szétosztás már működött, a Gregoretti kitiltása nem a kormány, hanem Salvini döntése volt. Ebben az esetben nem volt közérdek,

„Salvini saját egyéni érdekeit követte”

– hangoztatta Di Maio.

Az M5S jelenlegi szövetségese, a baloldali Demokrata Párt (PD) jelezte, hogy szintén támogatja a Salvinivel szembeni eljárást. A Liga politikusai szerint Luigi Di Maio „kicsinyes bosszút” áll Matteo Salvinin. Az Il Giornale című jobboldali napilap a felmérésekre emlékeztetett, amelyek azt mutatják, hogy Matteo Salvini minél inkább támadás alatt áll, annál inkább nő a támogatottsága.

Putyin kedvenc oligarchája pénzeli az európai szélsőjobbot

0

Steve Bannon az ideológus, de a pénz Malofejevtől jön – írja a Haaretz című baloldali lapban Alexander Reid Ross. Aki európai méretű fasiszta szervezet kialakulását látja abban, hogy Matteo Salvini létrehozta a szélsőjobb pártok szövetségét a májusi választások előtt.

Matteo Salvinit Putyin öt évvel ezelőtt fedezte fel Milánóban. A múlt hónapban Verona városában gyülekeztek Salvini európai hívei a „Családok kongresszusán”. Jobboldali Ligával koalícióban kormányzó 5 Csillag Mozgalom képviselői is elhatárolódott a rendezvénytől. Legfőbb politikai vezetőjük. Luigi Di Maio március közepén egyenesen jobboldali lúzereknek (sfigati di destra) nevezte a résztvevőket, holott jól tudta hogy azon a jobboldali koalíciós partnere több vezető politikusa is fel fog szólalni, többek között Matteo Salvini is. A Vatikán és maga Ferenc pápa is elhatárolódott, nem úgy a magyar kormány, akit Novák Katalin államtitkár, a Fidesz alelnöke képviselt és dicsőségesnek nevezte részvételünket. Az eseményt Putyin kedvenc oligarchája, Konsztantyin Malofejev fizette. Ki ő?

45 éves pénzügyi csodagyerek a kétfejű sas megszállott híve

A Marshall Capital Oroszország egyik legnagyobb befektetési cége, mely a legnagyobb orosz telefonszolgáltató egyik tulajdonosa. A Putyin közeli oligarchia a médiában a régi orosz nacionalizmus elszánt híveként mutatkozik. Jellemző, hogy média birodalmát Cárgrádnak keresztelte el! Ez az egykori Konstantinápoly, a mai Isztanbul neve volt a nagy orosz nacionalista körökben II. Miklós cár idején. A kétfejű sas nevében meg akarták hódítani Isztambult, hogy újra „keresztény várossá” váljon.

Judeo-keresztény akadémia

Ezt hozta létre Steve Bannon Olaszországban – minden bizonnyal Malofejev támogatásával. Trump elnök kirúgott tanácsadója világméretű harcot hirdet „a keresztény civilizáció védelmében”. Az ellenfelek a liberálisok és az olyan államok  mint Kína, Törökország és Irán. Steve Bannon Ferenc pápát is nyíltan bírálja – elsősorban migráns barát megnyilatkozásaiért. Szövetségesei is vannak az egyházban például Burke konzervatív bíboros vagy Robert Sarah afrikai kardinális, aki Ferenc pápa utóda szeretne lenni.

Mindennek eredményeképp létre akarnak hozni egy erős szélsőjobb blokkot az Európai parlamentben, mely megakadályozhatja további reformok elfogadását. Ebben Putyin és Trump  érdekei megegyezhetnek. Steve Bannon és Konsztantin Malofejev ugyanis meglehetősen nyíltan képviselnek egy Európa ellenes washingtoni és moszkvai irányvonalat, mely nem áll messze sem a Fehér Háztól sem pedig a Kremltől. Épp ezért nem szabad lebecsülni Steve Bannon veszélyességét!- figyelmeztet a Haaretz című baloldali izraeli lapban Alexander Reid Ross, aki egyetemi tanár Portlandben (USA).

Olaszország: az ígéret kora véget érhet

0

Összeütközés várható Olaszországon belül és a kormánynak az EU-val: késik a költségvetés, ami ráadásul tele van teljesíthetetlen ígéretek tervével. Ez újabb válsággal fenyeget.

Ne azért csináljatok realista költségvetést, mert Jean-Claude Juncker azt akarja, vagy a nemzetközi pénzügyi körök ezt várják el Olaszországtól, hanem mert ez a vállalkozók és a bérből és fizetésből élők érdeke Itáliában – írja vezércikkében a Corriere della Sera. Október 15-én járt le a határidő, ameddig be kell(ett volna) mutatni a jövő évi költségvetést az Európai Uniónak.

Mario Draghi, az Európai Központi Bank olasz főnöke (korábbi pénzügyminiszter) ugyanerre hívja fel a populista pártok figyelmét:

nyugodtan, a józan ész alapján kell költségvetést készíteni,

nem pedig érzelmi alapon. Márpedig a jobb és baloldali populista pártokból álló kormánykoalíció épp ilyen költségvetés tervezetet állított össze Rómában.

A költségvetés hiányát a GDP 2,4 százalékban határozták meg, ez a háromszorosa annak, amit a korábbi baloldali kormány megpróbált elérni. Mindezt egy olyan országban, ahol

több, mint 1400 milliárd euró az államadósság és állandóan növekszik.

A Corriere della Sera vezércikke felelősségtudatot sürget a kormánykoalíciótól. Csakhogy Matteo Salvini a Liga és Luigi di Maio az Öt csillag nevében egymást múlja felül a demagóg ígéretekben, miközben elszántan támadják a „brüsszeli bürokráciát”. Salvini odáig ment, hogy azzal vádolta meg az Európai Unió vezérkarát: ők tették tönkre Itáliát.

Olaszország gazdasága a nagy pénzügyi válság óta stagnál, az életszínvonal növekedése megállt. Az állam képtelen volt a szokásos konjunktúra-élénkítő csomagokkal növekedést támasztani, mert egészen egyszerűen elfogyott a pénze. Épp ezért győzött a két populista párt márciusban. Most pedig úgy ígérgetnek, mint a „régi szép időkben”:

mindenkinek jutna valami az állami mannából.

Évtizedekig így ment ez Itáliában, ezért is tart ott az ország, hogy az euróövezet idegesen figyeli: mikor csúszik meg a hatalmas adósságpiramis, melyet azután a többi tagállamnak kellene valahogy megállítania a lejtőn. Görögország esetében ez annak idején azért sikerülhetett, mert a görög gazdaság kicsi az eurozóna egészéhez képest. Ám Itália az eurozóna harmadik legnagyobb gazdasága. Mi lesz, ha a kamatlábak emelkedni kezdenek?

Ki ad kölcsön egy populista kormányzatnak, amely felelőtlenül ígérget?

– kérdezik a realisták. Mario Draghi is arra utalt: a kamatlábemelés még jobban visszafogja a gazdasági növekedést, mert drágítja a hiteleket, amit nem engedhet meg magának Itália.

Csakhogy épp azért választották meg a populista kormányzatot az olaszok egy része, hogy ne fogadja el a realitást. Róma és Brüsszel róka fogta csuka helyzetbe került egymással: mind a kettő tudatosan félreérti a másikat. Brüsszelben is tisztában vannak azzal, hogy Itália népe a tíz szűk esztendő után életszínvonal-emelést vár. Rómában is tudják, hogy ennek nincs realitása. De ki mondja meg ezt a frusztrált választóknak, akik egyre inkább búcsút intenek a hagyományos pártoknak, hogy populista népvezérek ígéreteiben bízzanak.

Orbán örülhet? Mégis megalakult a bevándorlásellenes, oroszbarát olasz kormány

0

Ez az első alkalom, hogy az Európai Unióban két olyan populista párt kerül kormányra, amelyek nyíltan bírálják az EU-t: az Öt Csillag Mozgalom és a Liga. Utóbbi vezetője, az Orbán Viktort korábban dicsérő Matteo Salvini kiutasítaná az illegális bevándorlókat. Az eurozóna elhagyásáról egyelőre letettek.

Giuseppe Conte, az új olasz miniszterelnök.
Fotó: MTI/EPA/Alessandro Di Meo

86 napig tartott, mire a választások után végre megalakulhatott az új olasz kormány. A két populista, euroszkeptikus párt, a szélsőbaloldali Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a szélsőjobboldali Liga már május 18-án megegyezett, és napokkal később az is kiderült, hogy egy ügyvéd, Giuseppe Conte lesz a miniszterelnök.

Csakhogy a kormánynévsor láttán közbeszólt Sergio Mattarella olasz elnök, és nem fogadta el a túlzottak EU-ellenes Paolo Savona pénzügyminiszteri jelölését. Így a folyamat megakadt, még az is felmerült, hogy új választások lesznek, de aztán az M5S vezetője, Luigi Di Maio újabb javaslatokat tett, amit a Liga elfogadott, és a miniszterek listájára már az államfő is rábólintott.

Pedig az euroszkeptikus Savona így pont EU-ügyi miniszter lesz.

A Ligát vezető Matteo Salvini, aki korábban többször is dicsérte Orbán Viktort, ki tudta használni, hogy a közvéleménykutatások szerint pártja növelte támogatottságát, így új pozíciókat szerzett a kormányban, amelyben a két párt most már egyenlő félként vesz részt.

Ő maga például belügyminiszter lesz, míg Luigi Di Maio a gazdasági fejlesztési, jóléti és munkaügyi tárcát kapja meg. Mindketten egyben miniszterelnök-helyettesek is lesznek. Di Maio kiemelt figyelmet akar szentelni a munkahelyteremtésnek és bevezetné a közmunkához kötött alapjövedelmet. Salvini pedig megfékezné a szervezett bűnözést, nem engedné a „nem apából és anyából álló családteremtést” és

kiutasítaná az illegális bevándorlókat.

A kormányalakítás utáni első beszédében máris erről beszélt: arra kérte Giuseppe Contét, hogy fordítson kiemelt figyelmet arra az ötmilliárd euróra, amelyet a költségvetésben az országban lévő migránsok támogatására különítettek el. Ő ugyanis jelentősen csökkentené ezt az összeget. A kampányban félmillió illegális bevándorló kiutasítását ígérte.

Most azt mondta: nem ígér csodákat, de szeretné, ha pár hónap múlva

„egy kicsit kevesebb adó, egy kicsit több biztonság, egy kicsit több munkahely és egy kicsit kevesebb illegális bevándorló”

lenne Olaszországban.

Beszélt arról is, hogy az országot ismét Európa főszereplőjévé akarják tenni. „Senki sem engedheti meg magának, hogy tolvajnak, hazugnak, ingyenélő semmirekellőknek, élősködőknek állítson be minket” – mondta.

Salvini egyébként korábban azzal is kampányolt, hogy ha hatalomra kerülnek, eltörlik a kötelező védőoltásokat. Hogy ezt valóban beváltják-e, arról egyelőre nincs hír.

Matteo Salvini és Luigi Di Maio
Fotók: MTI

A pénzügyminiszter egy római professzor, Giuseppe Tria lesz, a külügyminiszter pedig az az Enzo Moavero Milanesi, aki 2011-től 2013-ig az európai uniós ügyekért felelős miniszter volt. A titkosszolgálatokat is az M5S felügyeli, és külön tárca nélküli miniszter foglalkozik majd Dél-Olaszország felzárkóztatásával, valamint a fogyatékkal élők segítésével. A Liga kapta többek között a gazdasági, a regionális ügyekkel foglalkozó, az oktatási és családpolitikai minisztériumot.

A két kormánypárt egyébként kifejezetten oroszbarátnak is nevezhető, az egyik rendszeresen orosz propagandát terjesztett, a másik pedig intézményesítette is a kapcsolatait Putyin pártjával. Erről itt írtunk bővebben.

Putyin az olasz választás igazi győztese

Két szélsőséges, populista párt ünnepelhet az olasz választások után: az Öt Csillag Mozgalom és a Liga. Mindkét párt erősen oroszbarát, az egyik terjeszti is az orosz propagandát, a másiknak intézményesített a kapcsolata az orosz kormánypárttal. Silvio Berlusconi pártja és az eddig kormányzó balközép is vereséget szenvedett. Az viszont teljesen bizonytalan, hogy ki tud majd kormányt alakítani.

Minden megváltozik – ezzel a címlappal jelent meg hétfőn az Il Fatto Quotidiano olasz napilap. A választáson ugyanis egyértelműen visszaszorultak a hagyományos pártok, és a populisták kerültek előtérbe: az Öt Csillag Mozgalom és a Liga (korábbi nevén: Északi Liga)

együtt a szavazatok felét szerezték meg.

Több párt is szövetségben, de külön listán indult. Elvileg a jobboldali koalíció kapta a legtöbb szavazatot, körülbelül 36 százalékot, de ez nem elég a kormányalakításhoz. Az Öt Csillag önállóan indult, ők körülbelül 32 és fél százalékot szereztek, a baloldali koalíció pedig kb. 23 százalékot.

Matteo Salvini örülhet. (MTI/EPA/Daniel Dal Zennaro)

A jobboldali koalíció három pártból áll: Silvio Berlusconi Forza Italiájából, valamint két szélsőjobboldali pártból: a Matteo Salvini vezette Ligából és az Olasz Testvérekből. (Érdemes megjegyezni, hogy bár a magyar kormánymédia az elmúlt hetekben az egekbe dicsérte a korábban kétszer is elítélt, emiatt a választásoktól eltiltott Berlusconit, Orbán mellett korábban Salvini és az Olasz Testvérek vezetője, Giorgia Meloni állt ki nyíltan.)

Ők együtt 248-268 helyet szerezhetnek, de 316 kellene a többséghez. Ráadásul hiába kapta a jobboldali koalíció a legtöbb szavazatot,

az eredmény nagy vereség Silvio Berlusconi számára.

A koalíción belül ugyanis nem az ő pártja, hanem a Liga kapta a legtöbb szavazatot (körülbelül 17,5 százalékot 14-gyel szemben).

Berlusconiék nagyot buktak. (MTI/EPA/Ciro Fusco)

A Politico szerint a Liga szereplése a választás egyik legnagyobb meglepetése. Salvini egyébként pártja gyűlésein, Mussolini fasisztáira utalva, gyakran hord fekete inget, és ezeken a gyűléseken neonáci jelképekkel is lehet találkozni.

Ha az egyes pártokat, és nem az általuk alkotott szövetségeket nézzük, akkor az eddig kormányzó baloldali Demokrata Párt kapta a második legtöbb szavazatot (19 százalék körül), de az eredmény nekik is komoly vereség. A volt miniszterelnök, Matteo Renzi pártjának nem tett jót, hogy a gazdaság csak lassan tér magához a válságból. A párt egyik képviselője, Andrea Marcucci a Facebookon azt írta: a Demokrata Párt vesztett, a populisták győztek. Renzi már le is mondott főtitkári tisztségéről.

Luigi Di Maio már meg is hirdette a Harmadik Köztársaságot. (MTI/EPA/Alessandro Di Meo)

Salviniék Ligája mellett a másik győztesnek a mindössze 31 éves Luigi Di Maio vezette Öt Csillag Mozgalom számít. A pártot a New York Times szerint leginkább úgy lehet leírni, mint egy épületet, amelynek „baloldali az alapja, jobboldali a homlokzata és anarchista a teteje”. A párt egyébként már 2013-ban a legtöbb szavazatot kapta a választáson, de ez akkor sem volt elég a kormányalakításhoz. Most viszont Di Maio már egyenesen azt mondta: megkezdődött a Harmadik Köztársaság.

Több dologban feltétlenül hasonlít az Öt Csillag és a jobboldal vezető erejévé vált Liga:

mindkét párt szélsőségesen populista, gyakorlatilag egymás licitálták felül bevándorlás-ellenességben, Salvini például egyszerűen csak vízbe dobná a menekülteket. (A kampány hangneme minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy egy hónapja egy szélsőjobboldali férfi bevándorlókra lőtt, hat embert megsebesítve.)

Emellett mindkét párt Európai Unió-ellenes. A Liga megszabadulna az eurótól is, az Öt Csillag viszont már nem – amióta tavaly Di Maio átvette a párt vezetését az alapító Beppe Grillótól, valamelyest finomodott az álláspontjuk.

Beppe Grillo tavaly engedte át a párt vezetését Luigi Di Maiónak. (MTI/EPA/Filippo Pruccoli)

Éppen ezért, az eredményt nyugtalanul figyelhetik Brüsszelben is. Nagyon nem jó jel ugyanis, hogy az eurozóna harmadik legnagyobb gazdaságában ennyire előretörtek az unióellenes populisták, épp akkor, amikor az EU komoly reformokra készül.

Ráadásul a két párt még egy, fontos témában hasonlít egymáshoz:

mind a kettő erősen oroszbarát, sőt, annak nevezhetjük Berlusconi pártját is.

Márpedig az Atlantic Council elemzése szerint Olaszország kifejezetten sérülékeny az orosz befolyásolási kísérletekkel szemben. Oroszbarátnak azokat a pártokat lehet tekinteni, amelyek az orosz kormány narratíváját közvetítik, beleértve a Nyugat-ellenes gondolatokat, támogatják az orosz külpolitikát, és az oroszoknak kedvező törvényváltoztatásokat kezdeményeznek.

Krekó Péter, a Political Capital igazgatója a Független Hírügynökségnek azt mondta: a Liga azon két európai párt közé tartozik (a másik az osztrák Szabadságpárt), amelynek

intézményesített kapcsolata is van az orosz kormánypárttal,

az Egységes Oroszországgal.

Matteo Salvini például, Krekó Péter szavaival, „Putyin csodálója”, többször is járt Oroszországban és a megszállt Krím-félszigeten is, az együttműködési megállapodást pedig tavaly márciusban írták alá. Ezek után a párt által vezetett északi megyék sorra ismerték el a félsziget bekebelezését.

Az Öt Csillag több vezetője is részt vett az orosz kormánypárt kongresszusán két éve. Ők eltörölnék az Oroszország elleni szankciókat, szintén jogszerűnek ismerik el a Krím-félsziget elcsatolását, sőt, normalizálnák a kapcsolatot az oroszok által támogatott tömeggyilkos szíriai diktátorral, Bassár el-Aszaddal is.

Ráadásul ott van Silvio Berlusconi, aki Putyin személyes jó barátjának számít, a Forza Italia képviselője „megfigyelőként” részt vett az oroszbarát szélsőségeseket leszámítva illegitimnek tartott, 2014-es kelet-ukrajnai választáson is.

Vagyis mindhárom, a kormányalakításra esélyes párt oroszbarátnak mondható.

Putyin elégedetten hátradőlhet.

Ez pedig jól jön az orosz kormánynak, hiszen így az egyik legnagyobb tagországon keresztül gyengítheti az Európai Uniót, amelyet, ahogy Krekó Péter mondja, ellenséges entitásnak tekint. Az egyik legelismertebb, Oroszországgal foglalkozó elemző, Mark Galeotti azt írja: az orosz kormány számára a különböző populista pártok támogatása egyetlen célt szolgál: hogy befolyásolni tudjon országokat és ezzel gyengítse az EU-t és a NATO-t. Az egyik eszközük, hogy a bizonytalanságot próbálják növelni, amihez a menekültválság ideálisnak bizonyult.

Kedvelt fegyverük közé tartozik az álhírek terjesztése is: az Öt Csillag pedig ehhez megfelelő partner. Ahogy Krekó Péter fogalmazott,

„az Öt Csillag elképesztő vehemenciával terjeszti az orosz propagandát és dezinformációt”.

A Buzzfeed oknyomozása szerint a párt egy olyan hálózatot ellenőriz, amely rendszeresen álhíreket és összeesküvés-elméleteket terjeszt, sokszor Kreml-pártiakat, amelyek eredeti forrása valamelyik orosz propagandamédium. A hálózathoz olyan álhíroldal is tartozik, amelyiknek több mint egymillió követője volt a Facebookon.

Többek között azt is terjesztették, hogy a kormány kapcsolatban áll a maffiával. Ehhez bizonyítékként egy gyászoló miniszterről tettek közzé egy fotót, amelyet úgy állítottak be, mintha a maffiózó Salvatore Riina temetésén készült volna. Egyik politikusuk pedig azt állította, hogy Ukrajnában már a kannibalizmus is megjelent – bizonyítékként egy fotót is mutatott, csakhogy hamar kiderült, hogy az valójában egy screenshot egy filmből.

Az olasz álhíroldalak egyébként Salvinit is rendszeresen dicsérték, és itt is igaz az, hogy az összeesküvés-elméletek terjesztése általában együtt jár a nem politikai tartalmúak megjelenésével is, amelyek aztán a két párt programjába is bekerültek. Például

mind az Öt Csillag, mind a Liga oltásellenes,

a kampányban meg is ígérték, hogy eltörlik a kötelező vakcinákat.

Mindenesetre a választás után most az a legvalószínűbb, hogy hosszú politikai bizonytalanság következik. Wolfango Piccoli, a Teneo Intelligence elemzője a Guardiannek azt mondta: szinte lehetetlen lesz bármelyik pártnak is olyan koalíciót létrehozni, amely többséggel bír.

Berlusconi és Salvini – hátat fordítanak egymásnak? (MTI/EPA/Angelo Carconi)

Az Öt Csillag azt jelentette be korábban, hogy csak olyan párttal alkotnak közösen kormányt, amely elfogadja a programjukat. Elméletileg megvan az esélye, hogy a jobboldali szövetséget szétrobbantva a Ligával és az Olasz Testvérekkel lépnek koalícióra, de Piccoli szerint

ennek minimális az esélye,

mert, bár sok kérdésben hasonló nézeteket vall a Liga és az Öt Csillag, de utóbbi szavazói inkább baloldaliak, míg a Liga szélsőjobboldali. Salvini is elutasította az Öt Csillaggal való szövetséget. A baloldal már bejelentette, hogy ellenzéki szerepre készül, a jobboldali pártok viszont csak kisebbségi kormányt tudnának alakítani – ha egyáltalán Berlusconi elfogadja ebben Salvini vezető szerepét.

A parlament március 23-án ül majd össze, de a Reuters szerint Sergio Mattarella elnök áprilisig várni fog azzal, hogy megnyissa a kormányalakításról folytatott hivatalos tárgyalásokat. Utána pedig még az is előfordulhat, hogy új választást írnak ki, az viszont könnyen zárulhat a mostanihoz hasonló eredménnyel. Az előző, 2013-as választás után egyébként két hónapig tartott, mire sikerült megalakítani az új kormányt.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!