Kezdőlap Címkék Lokál

Címke: lokál

Gréczy Zsolt jogerősen nem zaklatott – Helyreigazít a Ripost és a Lokál

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét és helyreigazításra kötelezte a Fidesz-közeli sajtótermékeket.

Ezt a szöveget kell közzétenni: „Gréczy Zsoltról valótlanságokat híreszteltünk 2019. december 06. napján a Ripostban közzétett »Évekig nem állt le a zaklatással Gréczy Zsolt« című cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy Gréczy Zsolt évek óta zaklat egy nőt, továbbá valótlanul híreszteltük, hogy ennek a nőnek Gréczy Zsolt évek óta írogat, üzenget.”

Egy másik ítéletben a Fővárosi Ítélőtábla ugyancsak helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és helyreigazításra kötelezte a Lokál című kiadványt ezzel a szöveggel: „A 2019. december 6-án a Lokál című lapban megjelent „Zaklatással vádolják Gyurcsány jobbkezét” című cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy Gréczy Zsolt évek óta zaklat egy nőt, továbbá valótlanul híreszteltük, hogy ezt a nőt Gréczy Zsolt a szerelmével üldözi, újra és újra bepróbálkozik nála, valamint csábítgatja.”

Mindkét esetben az újságok Zsoldos Gábor dobos – egy nap alatt önként levett – Facebook-bejegyzése alapján írták meg hazug cikkeiket. Az állítólagos „áldozat” Gréczy Zsolt mellett tanúskodott a bíróságon.

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyó ítélete után Gréczy fuhu.hu-nak annyit mondott, hogy

„nem véletlenül mondtam, nem a tettes, hanem az áldozat vagyok.”

Mindkét ítélet jogerős. Gréczy Zsoltot a perben a Czeglédy Ügyvédi Iroda képviselte.

Couleur Lokál

Van abban valami bájos, amikor a revolvermédia sajtószabadság-veszélyt kiált, ha a morálisan védhetetlent számon kérik rajta. Sokat elárul gerincességről és, főleg, éleslátásról, ha a városi lap vezetője nem veszi észre, hogy alighanem nem helyi kiskirály-csere történt. Hát így vagyunk a helyi színekkel.

Karácsony diktátorként be akarja tiltani a Lokált. Ezt mindjárt az érintett maga kürtölte világgá, mondván: az új főpolgármesternek nem tetszik, hogy ők alkalmatlannak tartják a főváros vezetésére, hogy elmondták véleményüket, nem tetszik neki a lap tartalma, hát kiűzné őket Budapestről. Karácsony hamar kimutatta a foga fehérjét (helyesen: fehérét), hogy nem tűri a másképp gondolkodókat, hogy a cenzúra eszközével lépne fel azok ellen, akik nem az ő szája íze szerint fogalmaznak. Támadást intéz a sajtószabadság ellen, a BKV mögé bújva adminisztratív eszközökkel hallgattatná el azokat, akik másképp látják a világot, mint ő – sorolja tiborci panaszait az elmúlt évek politikai dzsungelharcaiban az élvonalban küzdő orgánum.

A legszebb az az állítás, hogy a magyar demokrácia történetében példátlan módon betiltás vár arra a lapra, amelyik nem tetszik Budapest új vezetőjének. Ami persze nem igaz, mert erre még gazdáiknak se lenne módjuk.

Karácsony annyit válaszolt, hogy szerinte hazudni nem szabad, ennek pedig a Lokál nem tesz eleget. Ennek ellenére nem tervezi betiltani, csak nem szeretné, hogy a főváros asszisztáljon a terjesztéséhez.

Érdemes azért néhány dolgot tisztába tenni. A Lokál – a fekete seggűvé vált simicskai Metropol eldózerolása után – privilegizált helyzetbe került. Politikai akarattal, ellentmondást nem tűrően, az előző városvezetés csöndes beleegyezésével (mint annyi más ügyben Tarlós részéről).

A Lokál vagyoni értékű jogot kapott ingyen.

A fővárosi közterületek ennyi árusítási pontjának igénybe vétele minimum százmilliókba kerül bármely kereskedőnek, szolgáltatónak.

Azt persze lehet védeni, hogy a városvezetés ezzel jókora kiadást takarít meg azzal, hogy – szemben a kerületekkel, nem lévén saját tájékoztatási fóruma – megadja másnak a lehetőséget az információk eljuttatására a lakossághoz. Ebben az esetben is azonban alapvetésnek tekinthető, hogy ezt a jogot – közte az óriási példányszámmal elért hatalmas reklámbevétel zsebre tételét –

csak olyan vállalkozás kaphassa meg, amely feddhetetlen.

Múltjában és jelenében egyaránt.

A Lokál ezen a vizsgán elbukott. A sajtó összes írott és íratlan szabályát napról napra hágja át évek óta. Tényszerű, pontos, elfogulatlan tájékoztatás: egyik se erőssége. Lejáratás, politikai ellenfelek becsületébe gázolás viszont annál inkább. Ezekről megszámlálhatatlan bírósági ítélet tanúskodik.

Az színtisztán erkölcsi kérdés, hogy mindannyiunk pénzéből szabad-e ilyen obskúrus orgánumnak, a revolvermédia mintapéldányának ekkora anyagi támogatást nyújtani.

Azon viszont inkább kacagni kell, hogy ez az izé a hübrisz legostobább mintájával szolgált. Karácsony Gergely jó előre elmondta, hogy meg akarja szüntetni ezt az ingyenes jogot. Ezután tényleg hülyének kell lenni ahhoz, hogy a választás másnapján olyan kiadással álljanak elő, amelyből éppen csak az eredmény nem derül ki.

A helyi lokálok rendszerbemutató példája a bajai önkormányzati lapé (Bácskai Napló). Ez azzal vált hírhedetté, hogy az ellenzéki jelölteket durván eltorzított arccal járatták le. A választási bukta után is kikérték maguknak a hamisítás vádját, mondván: a képeket készen kapták. A főszerkesztő azóta elismerte, hogy a az akkor még fideszes irányítású városházáról érkeztek a manipulált fotók, korábban meg direktívák a tartalmi elvárásokról.

Ezt megelőzően, a választási eredmény ismeretében, azonnal hitet tettek a sajtószabadság mellett. Mintha mi se történt volna.

A reflexek azért működnek. Amikor a békejobbot nyújtó új demokrata polgármester-asszony élére állította a kérdést, nem habozott dönteni az olvasóktól bocsánatkérés vagy a távozás között. De azonnal megkérdezte,

milyen e-mail-címre küldje a városi lap cikkeit, ahogyan az korábban úzus volt.

Talán meglepődött, amikor a polgármester azt mondta, hogy többé nincs cenzúra, csináljanak rendes újságot.

És még hány példa kerül elő rövidesen. Olyanok, mint a ferencvárosi, ahol az előző – bukott – fideszes polgármester személyes tanácsadójának feleségét azzal díjazta havi százezerrel, hogy ellenőrizze a kerületi lap cikkeit megjelenés előtt.

Bréking (fék)nyúz, 2019. február 1. – Tudósítás a másik valóságból

0

A 888-tól megtudhatjuk, a Soros-szervezetek levélben kérték az EU-t, hadd hozzanak még több migránst Európába. A Magyar Hírlap arra hívja fel a figyelmünket, hogy romlott a közbeszéd az ellenzék abnormális viselkedése miatt. A Bors és a Lokál megírta, hogy az MSZP volt elnöke valószínűleg a Kanári-szigetekre költözött.

A Soros-szervezetek az összes útnak indult illegális bevándorlót Európa partjaira akarják hozni

Több mint 50 Soros-szervezettől kaptak levelet pénteken az Európai Unió vezetői, amelyben azzal vádolják őket, hogy hozzájárultak ahhoz a tragédiához, ami a szemük előtt zajlik, konkrétan ahhoz, hogy nem minden illegális bevándorlónak sikerült elérnie Európát, mert a Földközi-tengeren életüket vesztették. Hozzáteszik, hogy az elmúlt két évben 5 300 ember halt meg a Földközi-tengeren, ezért pedig az európai politikusokat hibáztatják.

Arra kérik az Európai Uniót, hogy támogassa a kereső- és mentőhajók munkáját, fogadjon el a hajók kikötésre vonatkozó intézkedéseket, valamint hagyjon fel azzal, hogy visszaszállítja Líbiába az onnan útnak indult migránsokat. Szóval konkrétan azt követelik, hogy az összes útnak indult illegális bevándorlót hadd hozhassák Európa partjaira. Mindezt az európai értékek nevében követelik.

Az Európai Uniót rendszeresen kritizálják a Soros-szervezetek, mert visszafordítja Észak-Afrikába a Líbiából útnak indult illegális bevándorlókat. Az Afrikai Unió számítása szerint csak Líbiában jelenleg 700 ezer migráns vár a menekülttáborokban arra, hogy Európába mehessen. (888: Soros-szervezetek levélben kérték az EU-t, hadd hozzanak még több migránst Európába)

Romlott a közbeszéd az ellenzék abnormális viselkedése miatt

Mert itt vannak a mi tüntetőink. A túlóratörvény miatt utcára vonulók, akik szép lassan elfogynak, hisz a köztéri tiltakozás már jó régen nem a jogszabályról, hanem a gyűlölködésről és az erőszakról szól. Idézni sem lehet őket, de nem csupán azért, mert nem váltak klasszikussá szavaik, és nem is azért, mert csúnyán beszélnek, hanem mert a kormányfőt, a köztársassági elnököt és számos kormánypárti politikust sértenek meg emberi méltóságában. De azt látjuk, hogy az ellenzéki képviselők is lesüllyedtek oda, ahonnan már nem biztos, hogy van visszaút. A tévészékháznál káromkodnak, verekednek, és eljátsszák a mártírt, úgy esnek össze a „semmi” után, akár egy dél-amerikai focista.

A parlamentben pedig erőszakkal is akadályozzák a tisztességes, a tőlük elvárható konstruktív munkát. Talán mert érzik vesztüket. Érzik, hogy nincs esélyük előre lépni, így harapnak, mint a sarokba szorított patkány, óbégatnak, mint az egyszeri bűnös a bírája előtt. Mert kapaszkodni kell a hatalom és a pénz székébe. Mert félnek, hogy jön majd egy új, tiszta beszédű, jó modorú, konstruktív, politikai programmal is rendelkező ellenzék, amely elveszi kenyerüket.

Egyfajta mártíromságra törekszenek. Olyan áldozati szerepre jelentkeznek, amely szerintük majd azt bizonyítja, hogy Magyarországon a hó után maradt sárba tiporják a vélemény- és sajtószabadságot, a gyülekezési jogot és minden mást, ami a demokrácia minőségét hivatott megteremteni. De a legtöbben látják, hogy ez nem így van, ezért is csökken az ellenzéki pártok népszerűsége. (Magyar Hírlap: Nagy Ervin: Hó és sár)

Az MSZP volt elnöke valószínűleg a Kanári-szigetekre költözött

Tóbiás József és családja a közösségi oldalakra feltöltött fotóik alapján nagyon úgy tűnik, hogy a varázslatos Kanári-szigetek napsütötte, homokos tengerpartjaira cserélték az itthoni szürke hétköznapokat.

Napsütés, pálmafák, bikini, morajló tenger. Ilyen körülmények között tölti mostanában mindennapjait Az MSZP egykori elnöke és családja. Minden jel arra utal, hogy nem egy egyszeri vakációról van szó, a látottak alapján felmerül a gyanú, hogy az egykori MSZP-elnök el­hagyta Magyarországot, és a Parlamentből már nem érdi, hanem kanári-szigeteki otthonába siet ha­za. (Lokál, Bors: A Kanári-szigetekre költözött a volt MSZP-elnök?)

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 16. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origóból megtudhatjuk, hogy Brüsszel hazudozik, már le is tagadja a migránsválságot. Soros György pedig lebukott: kiderült, hogy 3 m magas kerítés van a villája körül. Hát miért nem nyitja meg a rezidenciáját az illegális bevándorlóknak? Bayer Zsolt pedig megírta, hogy a tévészékházban bemutatott performansz törvénytelen volt, ő meg megy a BBC-hez.

Brüsszel már le is tagadja a migránsválságot

Cinikusan azt állítják: csökken az illegális bevándorlás. Pedig csak ott, ahol a kormányok fellépnek ellene. Magyarán arról van szó, hogy a májusi európai parlamenti választások előtt a bevándorláspárti brüsszeli elit ismét megpróbálja tagadni a valóságot a migrációs helyzetről, szavazatmaximalizálás céljából.

Gál Kinga fideszes EP-képviselő szerint, ha Brüsszel valóban segíteni akarna, akkor nyilvánvalóvá tenné, hogy illegálisan nem lehet belépni Európába. Nem kötelező betelepítési kvótákkal és vízumokkal, hanem határvédelemmel, illetve az embercsempész-hálózatok felszámolásával lehetne csökkenteni az érkező migránsok számát.

Egyre több migráns érkezik a bevándorláspárti kormányok vezette országokba, a Spanyolországba érkező migránsok száma tavaly kifejezetten megnőtt. Ez azzal magyarázható, hogy június 1-től egy bizalmatlansági indítvány – tehát nem választások – által átvették a hatalmat a bevándorláspárti szocialisták, Pedro Sánchez vezetésével. Sáncheznek, miután kinevezték kormányfőnek, az első dolga az volt, hogy titokban találkozzon Soros Györggyel. Ezt követően a migránsok száma hirtelen megugrott. (Origo: Brüsszel már le is tagadja a migránsválságot)

A képmutató Soros György betonfallal védi luxusrezidenciáját

Amerikai oknyomozó újságírók kiderítették, hogy magas kerítéssel van körülvéve a bevándorláspárti spekuláns, Soros György Long Island-i luxusvillája. A kerítésről videófelvételt és fényképeket is közöltek. A határkerítések és falak lebontásáért kampányoló, nyílt társadalomban hívő milliárdos ezúttal csúnyán lebukott.

A tőzsdespekuláns Long Island szigetén, a The Hamptons nevű luxusnegyedben épült villáját helyenként három méter magas fal veszi körül. Mi több: 10 méterenként térfigyelő kamerákat is felszereltek a betonfalra, a rezidenciát pedig fegyveres biztonsági őrök védik.

Az állítólagos filantróp, mégis miért veszi körbe magas kerítéssel a saját házát? Helyette miért nem nyitja meg a rezidenciáját az illegális bevándorlóknak? (Origo, Lokal, 888, Magyar Idők: Lebukott Soros György: kiderült, hogy 3 m magas kerítés van a villája körül)

Bayer Zsolt: a tévészékházban bemutatott performansz törvénytelen volt

Nekem is lenne egy csomó beolvasnivalóm a BBC-nél, úgyhogy a héten el is megyek Londonba. Ráadásul magam is uniós adófizető vagyok, s mint ilyennek, éppen ötszázmilliomodnyi jogom van erre.

Szóval szeretném beolvasni, hogy a férfiaknak is joguk van menstruálni, továbbá hogy mostantól szeretném, ha Lorettának szólítanátok. És lenne véleményem Merkelről is meg Theresáról is, bár lehet, hogy az előbbit inkább a ZDF-ben olvasom be. Tanulja már meg végre a világ, hogy mik is azok az elidegeníthetetlen emberi jogok!

A rettenthetetlen képviselők, Hadházy meg az ellenzék – Kósa Lajos szerint – egyetlen igazi férfi tagja, Szél Bertalan is ezért küzd.

Ha egy pillanatra megpróbáljuk komolyan venni ezt az egész bohózatot, muszáj feltennünk a kérdést: innen majd hová fognak visszatérni ezek a szerencsétlenek? Mert azt már biztosan tudhatjuk, hogy például a tévészékházban bemutatott performanszuk úgy, ahogy van, törvénytelen volt. (Magyar Idők, Bayer Zsolt: Ha menni kell)

Bréking(fék)nyúz, 2018. november 30. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origóból megtudhatjuk, hogy a migránsok azért is veszélyesek, mert veszélyes betegségeket terjesztenek. Az is kiderült, hogy Soros György élete havi 20 dollárt ért, hiszen ekkora havi járadékot fizetett megmentőjének. Arra viszont sokat költ, hogy növelje befolyását a Balkánon.

A migránsok betegségeket terjesztenek

Majomhimlő, vérmétely, elfeledett betegségek. Svájci tudósok szerint óriási veszély az illegális bevándorlás.

A közép-amerikai migránskaraván tagjainak legalább az egyharmada súlyos betegségeket hordoz. Mindez pedig világosan bizonyítja, hogy milyen súlyos következményei lehetnek a bevándorlók érkezésének az Egyesült Államokba és Európába. Az elmúlt években rengeteg olyan eset derült ki, hogy fertőző betegségeket hoztak a fejlett világba az illegális bevándorlók. Ha a Soros-féle migránspaktum zöld utat kap, akkor még több hasonló fertőzés történhet. (Origo: Nagyon súlyos fertőzéseket hurcolhatnak be a migránsok)

Soros élete havi 20 dollárt ért

Multimilliárdosként is maroknyi életjáradékkal szúrta ki megmentője szemét Soros György. A későbbi tőzsdespekulánst egy magyar minisztériumi hivatalnok bújtatta a Gestapo elől, de a saját és családja életét kockáztató ember nevét nem ismerhette meg a világ, nem szerepel a Világ Igazai között, hiszen Soros nem hozta a nyilvánosság tudomására. A történetet a PestiSrácok.hu-n vezetett blogján írta meg másfél éve Stefka István, ez alapján kereste meg őt a brit Daily Mail, amely országokon átívelő oknyomozásba kezdett, majd bírálattal nem fukarkodó riportban közölte a történetet.

A nemzetközi közvélemény elől tehát 74 éven át rejtve volt, hogy Soros György miként vészelte át a holokauszt utolsó, legveszélyesebb hónapjait és maga Soros sem verte nagydobra a bátor megmentői nevét. A Daily Mail riportere riportere találkozott Stefkával, aki a húsipari gépeket gyártó, majd a kommunisták elől disszidálni kényszerülő édesapjától, illetve Prohászka Miklóstól és feleségétől hallott az esetről. A későbbi multimilliárdost bujtató, mélyen katolikus család ugyanis a Kútvölgyi úton, Stefkáék régi sváb házának a közvetlen szomszédságában lakott, ott rejtették el a kis Sorost.

Az újságírók elérték a katolikus hivatalnok Svédországban élő lányát, aki megerősítve elmesélte nekik, hogy az apja miként mentette meg a zsidó fiút, és egyetlen fillért sem fogadott el ezért. Soros havi 20 dolláros járadékot folyósított annak, aki megmentette az életét, és az összeg Soros gazdagodása és az évtizedek inflációja mellett sem emelkedett soha. Lehet, hogy ő maga is rájött a kisstílűségére, mert amikor az erős dohányos Prohászka megbetegedett tüdőrákban, akkor támogatta a kórházi ellátását. (PestiSrácok.hu: Húsz dollárt érő élet – Stefka István a Daily Mailben tárta fel, hogy Soros György mennyire volt hálás a megmentőjének)

Macedónia már Soros kezében van

Miközben az Európai Unióban összecsapnak a bevándorláspárti és a bevándorlásellenes erők, a Soros-birodalom igyekszik terjeszkedni és növelni befolyását a Balkánon. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy az elmúlt években Alexander Soros ellátogatott többek között Szerbiába, Albániába, Koszovóba és Macedóniába is.

A Soros szervezetek az egész világon azon igyekeznek, hogy az őket bíráló, a migránsok ellen fellépő, a saját hazájukat megvédni vágyó ellenfeleiket támadják. Ez nem volt másképp Nikola Gruevszki esetében sem, a volt macedón kormányfő helyzete odáig fajult, hogy élete veszélynek volt kitéve a saját hazájában.

A hazai és külföldi balliberális elit azt igyekszik megetetni a közvéleménnyel, hogy a Nikola Gruevszkivel szembeni eljárás tiszta és törvényes volt, és szó sincs arról, hogy az erősen bevándorlás-ellenes miniszterelnököt azért kellett „kivonni a forgalomból” Macedóniában, mivel teljesen szembement a balkáni országban jelentős teret nyert spekuláns, Soros György érdekeivel – írja az Origo.

Azonban most Alexander Soros leleplezte a birodalom törekvéseit. Ugyanis a kis „trónörökös” idén májusban Macedóniában járt, ahol Gruevszki utódjával, Zorán Zaevvel találkozott, aki természetesen szívélyesen fogadta. Aki követi az ifjabb Soros Instragam-tevékenységét, láthatja, hogy jó,baráti viszonyt ápol az albán miniszterelnökkel is Alex. Erre utal, hogy láthatóan nemcsak hivatalos úton járt már a balkáni országban, hanem lazítani is. (Lokál: A Soros-hálózat most a Balkánra vetette ki hálóját)

Bréking nyúz, 2018. november 29. – Tudósítás a másik valóságból

0

A 888 rájött, hogy az MTA csak idézőjelben „Magyar” és „Tudományos” Akadémia. Mi sem bizonyítja ezt jobban szerintük, mint az, hogy Alföldi Róbertet az MTA által alapított Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották. Az ENSZ és az Európai Unió arra ösztönözi a migránsokat, hogy hagyják el hazájukat. Lebukott a szómágiát használó Mazsihisz.

Már az MTA is a baloldal kezében van

A „Magyar” „Tudományos” Akadémia (MTA) által alapított Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia éves, rendes közgyűlésén taggá választották Alföldi Róbertet.

A 1992-ben alapított Széchenyi Akadémia az MTA önálló társult testülete, amelynek az a feladata, hogy megjelenítse az irodalmi és művészeti élet sokszínűségében megvalósuló egységét.

Az idei közgyűlésen címzetes tagnak Ferge Zsuzsát, Földényi F. Lászlót, Kenedi Jánost, Kornai Jánost, Szelényi Ivánt és Vekerdy Tamást választotta meg a közgyűlés. Igen, jól látjátok, csupa-csupa baloldalit választottak meg! (888: Helyben vagyunk: akadémiai tag lett Alföldi Róbert)

Az ENSZ és az Európai Unió arra ösztönözi a migránsokat, hogy hagyják el hazájukat

Az ENSZ és az Európai Unió is trükkök százaival próbálkozik, hogy segítse
a migrációt. Magyarország nem hagyja magát.

Bár egyre többen lépnek ki az ENSZ migrációs csomagjának előkészítési folyamatából, a nemzetközi szervezet továbbra is erőltetné a bevándorlók számára a különböző előjogok biztosítását. Ilyen például, hogy lényegében ugyanolyan szolgáltatásokra lenne jogosult egy illegális bevándorló a befogadó állam részéről, mint amire egy adófizető, dolgozó állampolgár. De a csomag tartalmazza, hogy képzési programokban készítenék fel a migránsokat az utazásra. Azaz lényegében ezáltal is ösztönöznék azt, hogy hagyják el hazájukat. Nem csoda hát, hogy már júliusban kilépett hazánk a csomag előkészítési szakaszából, amelyet azóta számos másik ország is követett.

Az Európai Unió is sorra áll elő a „jobbnál jobb” ötletekkel. December elején újra szavazhat az EP a migránsvízumok ügyében, amely alapján a külképviseletekről, ellenőrzés nélkül, gyorsított eljárás keretében hozhatnák be a bevándorlókat az EU-ba. Nem törődve semmilyen biztonsági kockázattal, és ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen korábban az Origo is megírta a név nélküli, migránskártyák ügyét, amely szintén kiváló meghívó a bevándorlóknak. (Origo: Erőszakkal akarják lenyomni az európaiak torkán a migránsok befogadását)

Mazsihiszes szómágia?

A zsidó szervezet több mint 3,2 milliárdos állami támogatást kaptak, amelyből egész eddig csak 1,2 milliárddal sikerült elszámolniuk.

Ezeket az összegeket a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítására és az Együttélés Házának kialakítására kapta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. Az Emmivel kötött szerződés szerint az első ütemét a munkálatoknak 2016. december 31-éig volt ideje befejezni a szervezetnek, ám a kontraktus szerint ezt már fél évvel előbb, július 31-éig meg kellett volna tenniük.

Ám nem csak a számokban, hanem a szavakban is több furcsaságot is fel lehet fedezni: míg Heiszler András, a szövetség elnöke többször azt nyilatkozta, hogy az Együttélés Háza a zsidó-keresztény együttélést kívánja bemutatni, addig Kiss Henrietta, frissen kinevezett projektfelelős és alelnök szerint a Gyöngyösről átvett ötlet nem a két vallás együttéléséről fog szólni. (Lokál: Mazsihiszes szómágia és számmisztika)

Bréking nyúz, szeptember 12. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az alternatív valóság felkent papjai, Habony, Vajna és Mészáros médiája egymást túllicitálva harsánykodnak, amiért az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta a magyarországi jogállapotokat elítélő Sargentini-jelentést.

 

Talán elég, ha a címekre fókuszálunk, azok is meglehetősen beszédesek. A már említett trió médiabirodalmának zászlóshajója, a szebb napokat is látott Origo a következő címmel jelent meg: Megszavazták az EP-ben a Sargentini-jelentést, a Magyarország elleni bosszút.

A kormányhoz lankadatlanul lojális Lokál „Rengetegen támogatták Orbánt a Facebookon” címmel közöl egy igen szemrevaló összeállítást Orbán Viktor rajongótáborának alkotásaiból. Csak néhány visszafogott szösszenet a rajongás-cunamiból: „Orbán úr, ön az igazi európai politikus”, “Hajrá Magyarország!”, “Csodáljuk a politikáját”, “Magyarországgal vagyok, Orbán Viktorral vagyok”, „Ön a mi Big Daddynk” – ezt még le is fordítják magyarra, hátha nem minden olvasójuk tud külföldiül: Ön a mi nagy apunk.

A mindig nagyon szókimondó, időnként trágárságtokól sem mentes – ettől vagyunk fiatalosak, trendik és szexik – 888 ezúttal nem különösebben erőltette meg magát: lazán átvette a Szijjártó Péter külügyminiszter által bejáratott mantrát, miszerint a Sargentini-jelentés elfogadása nem más, mint bosszú.  „Szijjártó: ez a bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja”.

A Ripost címében szintén Szijjártó Péterhez fordul, ám ők a biztonság kedvéért nem elégszenek meg azzal, hogy a magyar külügyminiszter szerint csalás történt, de még meg is toldották egy, a magyar embereket bizonyára megnyugtató félmondattal: megtesszük a szükséges lépéseket. (Szijjártó Péter: Egyértelmű csalás történt, megtesszük a szükséges lépéseket).

A mindig éber PestiSrácok sem erőltette meg magát, amikor a Magyarországot elveszejtő liberális ármányt leleplező címének a következő címet adta: Szijjártó Péter: Csalással tudták csak elfogadni a hazug Sargentini-jelentést.

A Magyar Időket és a Magyar Hírlapot már meg sem mertük nézni – ha valaki megteszi helyettünk, megköszönjük. Csak arra kérjük a segítőkész illetőt, ígérje meg, hogy az eredményt nem osztja meg velünk.

Bréking nyúz, augusztus 28. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Lokál úgy hoz le egy közleményt, hogy elfelejti megírni, ki adta ki. Az Origo, az orosz propaganda „hagyományainak” megfelelően, apokalipszist vizionál Németországba. A 888 szerint cenzúra, hogy a Facebook népirtást támogató posztokat töröl. Lapszemle az alternatív valóságból.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Lokál szerint „Gyurcsányék a törvények kijátszására buzdítják a Soros-szervezeteket”

„Gyurcsányék nyíltan a törvények kijátszására buzdítják a bevándorlást támogató szervezeteket – Reagálás Varju László (DK) nyilatkozatára

A baloldal változatlanul bevándorláspárti és a magyar emberek helyett a Soros-szervezeteket védi. A Soros-szervezetek azért dolgoznak, hogy Európát bevándorlókontinenssé, Magyarországot pedig bevándorlóországgá tegyék, a Soros-adó azonban újabb védelmet ad az országnak a kerítés, a jogi határzár, a Stop Soros törvénycsomag és az alkotmánymódosítás mellett. A bevándorlási különadó befizetésre kötelezi azokat a szervezeteket, amelyek a bevándorlást segítik. Elképesztő, hogy Gyurcsányék nyíltan a magyar törvények kijátszására buzdítják a Soros-szervezeteket.”

A Magyar Idők egyik szerzője az ellenzékről „elmélkedik”, kis irredenta megjegyzéssel

„Az ellenzéki pártoknak nincsenek se világos, se homályos üzeneteik, a színvakságot és az igazságot letagadó ideológiájuk, a liberalizmus a világ minden táján csatákat, de inkább háborúkat veszít, képviselőik pedig bátortalanul és reményt vesztetten, szégyellősen dadogva, egy leszidott és két hét szigorított szobafogsággal megfenyegetett kisgyerek módjára nyilatkozgatnak Rónai Egonnál a nagy semmiről.

Az áprilisi választási kampány fő üzenetei – romokban a négymillió koldus által lakott ország, az „oktatásegészségügy” végnapjait éli, a gazdaság helyzete meg egy közép-afrikai ország állapotát idézi – jobb társaságokban már csak nevetség tárgyát képezik, részint mert képtelenség akár egy törülközőnyi helyet is találni a Balatonnál, részint mert a horvátok tengerpartját, az elmúlt nyarak idegenforgalmi statisztikáit és saját tapasztalataimat figyelembe véve békésen, ám roppant határozottan sikerült – nekünk, magyaroknak – visszafoglalnunk, az oktatás anyagi terhei alatt görnyedező fiatalokról nem is beszélve, akik a legmenőbb, egyúttal a legdrágább zenei fesztiválokon mulatnak, majd támogatják haza egymást a hűvös nyári hajnalokon, ahelyett hogy a diktatúra elleni harc programpontjait dolgoznák épp ki.”

Az Origo egy szélsőjobbos tüntetés után Németország összeomlásáról, Angela Merkel bukásáról fantáziál

„Csak idő kérdése volt, hogy mikor robban az elhibázott német bevándorláspolitika okozta feszütség. Az elmúlt hónapokban egyre több súlyos bűncselekményt követtek el a migránsok az országban. Mostanra már teljesen világos, hogy a német hatóságok képtelenek kezelni a helyzetet.Időközben a német politikai térkép is radikálisan átalakul. Angela Merkel pártja mára a lélektani 30 százalék alá zuhant, baloldali koalíciós társa pedig szélsebesen halad a kispárti lét felé. A bevándorlásellenes erők hónapról hónapra erősödnek. (…)

A tartományban egyébként jövőre választást tartanak, és látva a kormánypártok nehéz helyzetét, augusztus közepén Merkel Drezdába látogatott, ahol nem éppen szívélyesen fogadták. A német himnuszt énekelve, a trikolórt lobogtatva és bűzös vajsavat tartalmazó néhány ampullát dobálva tüntetett a Pegida (Hazafias európaiak a Nyugat iszlamizációja ellen) és a bevándorlásellenes AfD több száz szimpatizánsa a kancellár ellen, aki újraválasztása óta egyébként először látogatott Szászországba. (…)

A számok azt mutatják, hogy indokolt lenne Merkelnek lemondania, mivel a tavalyi Bundestag-választások óta a CDU–CSU közel öt százalékponttal gyengült, és támogatottsága a 30-35 százalékból tartósan a 30 százalék alatti sávba süllyedt – erről már Kiszelly Zoltán beszélt.”

(Azt már mi tesszük hozzá, hogy Angela Merkel a második legnépszerűbb politikus, a migrációs vitával a bevándorlásellenes bajor Horst Seehofer bukta a legnagyobbat.)

A 888-nak nem tetszik, hogy a Facebookon nem lehet népirtásra buzdítani

„Az ENSZ csettint, a Facebook ugrik és cenzúráz

Azonnal letiltotta a Facebook a mianmari katonai vezető oldalát a New York-i világszervezet elmarasztaló jelentése után. Min Aung Hlaing bűne az volt, hogy a balliberálisok által az egekig marasztalt rohingyák elleni cikkeket és bejegyzéseket osztott meg.”

Bréking nyúz, 2018. 08. 02. – Tudósítás a másik valóságból

0

Bayer Zsolt gondolatai követhetetlenül kalandoznak, de a cikknek lesz egy második része is, abból, ha csak nem jön közbe semmi, akkor szinte biztos, hogy valószínűleg majdnem minden kiderül. Huth Gergely megmondja a tutit: G-nap után I-nap. A 888 attól trendi, hogy lehülyéz egy ismert filozófust, közben meg közé is lövethetett volna.

 

Egy rahedli isten

„Hazát véren szokás venni, vérrel szokás megvédeni, még akkor is, ha ez a mondat olyan idétlennek, szentimentálisnak és félelmetesnek tűnik egyesek szemében.

Nem érdekel egyesek véleménye, a félelmük pedig még kevésbé…

Persze tudom én jól, korunk nagy fétise a tudomány, eszménye pedig a cinizmus. A tudomány feltárja a valóság legapróbb részleteit, és boldogan gügyög hozzá, mert azt hiszi, birtokba veheti így az egészet, azt hiszi, kövezett útja van a végső igazsághoz. Bizony, az ember már a kezdet kezdetén összeveszett isteneivel, s kivetették őt az örökkévalóság boldogságos termeiből, belökték a tér és idő cellájába, és azt mondták neki: te egy semmi vagy, ez a helyed, itt húzd meg magad…

És parolázott az ember a halállal, és leheveredett cellája mocskos, verejtékes rongyaira – de álmában az istenek termeiben járt, s azt képzelte, hogy nincs elmúlás, nincs idő és tér, ezt képzelte akkor is, amikor még volt egy rahedli isten, és sokáig így hitte akkor is, amikor már csak egy volt… (Magyar Idők: Változnak az idők 1.)

G nap után I nap a HírTV-nél

„A G-nap után bő három és fél évvel később eljött az I-nap, az Igazság napja – így értékelte Huth Gergely, a Pestisrácok.hu főszerkesztője a HírTV-ben lezajlott vezetőváltást. Az I-napnak el kellett következnie, és az új tulajdonos becsületére váljon, hogy ezt lehetővé tette. Huth Gergely feltette azt a kérdést, hogy kik is valójában az igazi áldozatai a korábban történteknek? Szerinte egyértelműen azok, akik 2015 februárjában gyakorlatilag kiugrottak a világűrbe, nem tudták, hogy mi lesz a karrierjükkel, és miből fognak a későbbiekben megélni – mondta Huth.

Úgy látja, nagyon szomorú, hogy azok, akik részt vettek a polgári média felépítésében, azok a G-nap után vállalták a korábbi polgári néző-és olvasótábor elárulását azzal, hogy teljesen megváltoztatták a korábbi sajtótermékek politikai irányvonalát. Huth szerint az érintettek a Gyurcsány–Vona–Fekete-Győr összefogás érdekében levitézlett baloldali figurákkal töltötték fel a Hír TV-t.” (Origo: Huth Gergely: Végre eljött az Igazság napja)

Ha az ember esztéta, akkor vagy nagyon okos, vagy nagyon buta

„Itt van nekünk az esztéták esztétája, Radnóti Sándor, a nagyeszű és karakán értelmiségi, akit méltán állíthatunk a legnagyobbak, úgymint Heller Ágnes, Vajda Mihály, Ludassy Mária, Anatolij Lunacsarszkij és Andrej Zsdanov mellé. Radnóti Sándorra – nem lévén a baloldali sajtó és az esztétikai szakirodalom hűséges követője – sokáig nem figyeltem fel. Csak akkor vettem észre létezését, amikor évekkel ezelőtt arról értekezett, hogy mennyire gány épület a magyar Parlament, hogy ez a „pöffeszkedés emlékműve”, de ő aztán legyűrte az undorát, és egy hajnali taxizáson a túlparti rakpartról végül is megbékélt a látványával.

Ekkor már éreztem, hogy egyszer dolgunk lesz egymással.

És lőn. Itt van előttem az ürügy, maga a nagybetűs mondat. Amely mondatot Radnóti roppant alapossággal, európai kitekintéssel és civilizátori hajlammal így fogalmazta meg a minapi Népszavában, most figyeljünk: „A legkülönbözőbb rehabilitálási és újraélesztési kísérletek ellenére a magyar kultúra (amely mindig első sorban irodalmi kultúra volt) lényegi tradíciója vagy liberális, vagy baloldali.”

Mindig tudtam, hogy ha az ember esztéta, akkor vagy nagyon okos, vagy nagyon buta, átmenet nemigen létezik. Azt a lehetőséget, hogy Radnóti nagyon okos, szerintem azonnal vegyük ki a kalapból. Aki a „pöffeszkedés emlékművének” nevezi Budapest legimpozánsabb építészeti remekét, amelyről mellesleg naponta turisták ezrei szavaznak a jelenlétükkel, továbbá a teljes magyar kultúrát betessékeli a baloldali-liberális ideológia feliratú skatulyába – nos, mondjuk ki: az szimplán hülye. (888: A szimplán hülye esztéta esete)

Bréking nyúz, 2018. 07. 31. – Tudósítás a másik valóságból

0

Nem hazudós a PestiSrácok, csak egy nap alatt kétszer volt kénytelen közölni, hogy valótlanul híresztelt. Bármi pénz kell, adom, mondja egy felvételenTóth Péter, akiről mától már mi is tudjuk, hogy kicsoda, Liberális elmebaj, avagy Papp Réka Kinga felnégyelt egy ismerős arcot.

Egy nap, két helyreigazítás a PestiSrácoktól

„Helyreigazítás – 1.

Az internetes portálunkon 2018. március 31. napján “Összenő, ami összetartozik – Czeglédy Gyurcsány tudtával finanszírozta a jobbikos Rig Lajost is” címmel megjelent cikkben valótlanul híreszteltük hogy Rig Lajos 2015-ös tapolcai időközi országgyűlési képviselőválasztási kampányát pénzzel támogatta Czeglédy Csaba, Gyurcsány Ferenc ügyvédje.

Helyreigazítás – 2.

Az általunk szerkesztett pestisracok.hu internetes portálon 2018. március 26. napján megjelent Vona bizalmasa, a jobbikos Sneider-család elrejtett egy vadászbirtokot a Magas-Mátrában című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Sneider Tamás jobbikos képviselő azért nem szerepelteti a vagyonnyilatkozatában a mátrai vadászbirtokot, mert azt a felesége és a felesége ügyvédi irodájában rejtették el. A valóság ezzel szemben az, hogy a vadászbirtok nem képezi Sneider Tamás tulajdonát ezért azt a vagyonnyilatkozatában nem kellett feltüntetnie továbbá a felesége nyilvános vagyonnyilatkozatában a birtok szerepel.” (PestiSrácok?: Két helyreigazítás.)

Lépcsőházi állásfoglalás a Figyelőtől

„Papp Réka Kinga a nyári melegben újabb akcióval jelentkezett, ezúttal instagram-oldalán osztott meg egy képet egy felnégyelt Figyelőről. A fotót a következő szöveggel tette közzé: „Statement” vagyis állásfoglalás. Hogy ez az ő állásfoglalása-e vagy valakié a lépcsőházából, az nem derül ki, de az eset mindenképpen elgondolkodtató.

A Figyelő címlapján ugyanis nem más, mint Nyerges Attila, az Ismerős Arcok nevű zenekar frontembere szerepel. Az együttes Nélküled című dalát már csaknem 26 millióan tekintették meg eddig a Youtube-on, zenekarával pedig évek óta a magyarság összetartásáért is küzdenek dalaikkal.” (Figyelő: Liberális elmebaj: Papp Réka Kinga felnégyelte Nyerges Attilát)

Nagyon gatya a helyzet

„A teljes morális, ideológiai és pénzügyi összeomlás után egy most napvilágra került felvétel alapján kétséges lehet, hogy tiszta harcban nyert a tisztújító választáson a pártot jelenleg vezető páros, Sneider Tamás elnök és Gyöngyösi Márton elnökhelyettes.

A Magyar Hírlap birtokába került egy hangfelvétel, amelyen Tóth Péter, a Jobbik Csongrád megyei és szegedi elnöke pénzt kínál egy küldöttjüknek a Sneider Tamásra adott szavazatokért. A felvételen hallható, hogy Tóth azt mondja: „Mindenben a kegyeidet keresem… nagyon kell, hogy delegáljatok embert és Sneidert támogassátok… bármi pénz kell, adom, csak… nagyon gatya a helyzet.” (Lokál: Pénzt kínáltak Sneider támogatásáért)

Etnikai tisztogatásról álmodó baloldal

„Nemzeti szocialistákat és bolsevikokat megszégyenítő tempóba kapcsoltak az Egyesült Államokban a demokratapárti kisebbségek és politikai aktorok, ugyanis egy friss kutatás szerint az egyik leghíresebb billegő államban, New Hampshire-ben a lakosok 94 százaléka fehér. Ez pedig komoly problémát jelent a progresszív politikai lobbi számára, hiszen Trump jelenlegi és hosszú távú sikeres regnálása alatt az a kockázat jelenhet meg, hogy effektíve bázis nélkül maradnak.

Billegő államnak (swing state) nevezzük azokat az államokat, melyek egyrészt hagyományosan nem nevezhetőek politikailag elkötelezetteknek egyik oldal iránt sem, másrészt pedig mindkét oldal jelöltjeinek támogatottsága szinte mindig hibahatáron belüli értéken mozog, így ott érdemes mindkettőjüknek nagyszabású, intenzív kampányt folytatniuk. A billegő államok megnyerése általában a választások végső eredményét vetítik előre.” (888: Túl sok a fehér szavazó, ezért etnikai tisztogatásról álmodozik a baloldal)

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!