Kezdőlap Címkék Legyéni körzet

Címke: legyéni körzet

Az MSZP reagált a DK bejelentésére

2

Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció évek óta másról sem beszél, mint az összefogás szükségességéről. Ehhez képest Gyurcsány Ferenc ma bejelentette, hogy hátat fordít az ellenzéki tárgyalásoknak, és önálló listát állít a 2018-as választásokon – szögezi le a szocialisták közleménye.

A DK álláspontjával szemben a miénk soha nem változott – áll a dokumentumban: az MSZP szerint az országot szétrabló Fidesz-kormány leváltásához

közös miniszterelnök-jelöltre, közös ellenzéki listára, és mind a 106 választókerületben egyetlen ellenzéki jelöltre van szükség

a két szélsőjobboldali párt, a Fidesz és a Jobbik jelöltjeivel szemben.

Mint a FüHü is beszámolt róla, a Demokratikus Koalíció ma közleményben jelentette be, hogy a továbbiakban nem folytatja a közös listáról az MSZP által elindított végnélküli vitát.

A DK koordinált egyéni jelöltállítást javasol és önálló listát állít a 2018-as választásra. A párt listáját Gyurcsány Ferenc pártelnök vezeti.

Tárgyalásokat az egyéni választókerületekben induló jelöltekről kell folytatni – írták.

A DK csak egyéni körzetekben akar további tárgyalást

0

A Demokratikus Koalíció a továbbiakban nem folytatja a közös listáról az MSZP által elindított végnélküli vitát, amely kilenc hónap alatt egyetlen hivatalos tárgyalást sem eredményezett az ellenzéki pártok között. Az MSZP stratégiája és az elmúlt kilenc hónapban követett politikája lehetetlenné teszi a közös listás indulást. A DK saját listát indít, Gyurcsánnyal az élen.

Ezt a DK szombaton kiadott közleménye szögezi le, hozzátéve:

Sajnáljuk!

A DK már nem tudja követni az MSZP álláspontjának változásait a demokratikus ellenzék választási együttműködésével kapcsolatban. Amit viszont látnak, az sok esetben nem találkozik a párt véleményével, kultúrájával és ellentétes a demokratikus ellenzék és a remélt új köztársaság érdekeivel.

Ezért a Demokratikus Koalíció Elnöksége úgy döntött, hogy a DK koordinált egyéni jelöltállítást javasol és önálló listát állít a 2018-as választásra. A párt listáját Gyurcsány Ferenc pártelnök vezeti.

Tárgyalásokat az egyéni választókerületekben induló jelöltekről kell folytatni. A választási győzelem egyetlen szervezeti előfeltétele, hogy az egyéni választókörzetekben egy demokratikus ellenzéki jelölt álljon a Fidesz jelöltjével szemben.

A DK készen áll ilyen tárgyalásokra valamennyi demokratikus ellenzéki párttal. Az arányosság, a méltányosság szempontjai alapján gyorsan megállapodásra juthatunk.

Nem fogadta tapsvihar Botka ajánlatát

3

A Demokratikus Koalíció szerint semmi új nincs Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt ajánlatában, s ezzel ezért nincs is dolguk. A birtokunkba került, az ajánlatot tartalmazó Botka-levél külön is foglalkozik Gyurcsány Ferenc indulásával. Az Együtt elutasította az ajánlatot, mondván, az Új Pólusbeli összefogást támogatják.

A Demokratikus Koalíció szerint Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt ajánlatában nincs semmi újdonság a korábban elmondott javaslatához képest, amelyről a DK már többször, nyilvánosan is elmondta a véleményét, ezért úgy érzi, hogy most érdemben nem kell foglalkoznia azzal. A DK sajtóirodája által kiadott közlemény ugyanakkor leszögezi, hogy – ahogy már a MoMa-val közösen megtette az első lépést az ellenzéki együttműködés irányába – szívesen részt vesz minden további tárgyaláson.

Nem véletlen, hogy az első nyilvános elutasítás a Demokratikus Koalíciótól jött. Ugyanis a FüHü birtokába került – az együttműködésbe az MSZP által bevonni kívánt hat ellenzéki párt vezetőinek címzett, Botka László mellett Hiller István és Molnár Gyula által is aláírt – MSZP-levél külön kitér a DK-ra és Gyurcsány Ferencre.

Leírva, hogy Gyurcsány a közvéleménykutatások szerint évek óta az ország leginkább elutasított politikusa,  akivel nem lehetne az ellenzéki összefogáshoz vonzani a szükséges egymillió új szavazót.

Az MSZP viszont a biztos frakcióalakítás lehetőségét kínálja  a DK-nak, Gurcsánynak pedig maximális támogatást ahhoz, hogy induljon el Budapest XV. kerületében, a baloldal számára nyerésre esélyes kerületben. Ha nyer, akkor megszerzi azt a legitimitást a társadalomban, amelyet most a pártjában élvez – szól a levél.

Az Együtt nemet mondott

Juhász Péter, az Együtt nevében elutasította Botka ajánlatát. Mint közölte: pártja inkább az Új Pólus összefogásában látja a kivezető utat.

A mandátumleosztás

A Botka-levél egyébként részletesen megindokolja a listás mandátumleosztás konkrét számaira vonatkozó ajánlatot, amelyet személyes megkeresésen alapuló két közvéleménykutató számainak átlaga alapján végeztek el, s figyelembe vették a lista első és utolsó harmada közötti bejutási esélykülönbözőséget is. Az arányokban kellene a szocialisták javaslata szerint megállapodni – nem tudni ugyanis, hogy pontosan hány listás és hány egyéni helyhez jutnak majd.

Ami pedig az egyéni körzeteket illeti, ott is törekedni kell a szocialisták szerint az országos listás arányokra, de mindenütt a legalkalmasabb, helyben már bizonyított jelöltnek kellene indulnia.

Azon a néhány helyen, ahol közel azonos támogatottságúak az együttműködésben részt vevő jelöltek, ott a MSZP nagyvonalúságot ígér.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!