Kezdőlap Címkék Lech Walesa

Címke: Lech Walesa

Moszkva közelebb van Varsóhoz mint Washington

A Szolidaritás szakszervezet egykori legendás vezetője, aki a rendszerváltás után Lengyelország köztársasági elnöke volt egy orosz lapnak arról nyilatkozott, hogy javítani kellene a két állam kapcsolatát.

Lengyelország és Oroszország kormánya között véget nem érő szócsata bontakozott ki  a második világháború kirobbanásának nyolcvanadik évfordulóján. Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt vezére azzal vádolta meg Sztálint és a Szovjetuniót, hogy felelős a második világháború kirobbantásáért. Kaczynski arra célzott, hogy 1939-ben a náci Németország és a kommunista Szovjetunió paktumot kötött Kelet Európa felosztásáról. Ennek megfelelően miután a nácik lerohanták Lengyelországot 1939 szeptember elején, szovjet csapatok szállták meg Lengyelország keleti részét. Az előre egyeztetett határvonalon a Wehrmacht és a szovjet hadsereg baráti találkozókat tartott. Egy lengyel külügyminiszter-helyettes ennek alapján háborús kártérítésre szólította fel Oroszországot, amely azt visszautasította.

Walesa mindennek ellenére enyhülést sürgetett a két állam kapcsolataiban. A Szobeszednyik című hetilapnak úgy nyilatkozott, hogy javítani kellene a két állam viszonyát. „Egész Európa beleremegne, ha Lengyelország és Oroszország baráti viszonyt ápolna egymással! A jelenlegi helyzetből csak mások húznak hasznot” – hangsúlyozta Lech Walesa, aki nyilvánvalóan az Egyesült Államokra célzott.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter nemrég utazta körbe Oroszország szomszédait: mindenkinek támogatást ígért, aki szembeszáll Moszkvával!

Lech Walesa szerint viszont a békülés az érdeke mindenkinek. A jelenlegi nemzeti radikális kormánytól nem várható, hogy nyitna Oroszország felé – nyilatkozta Walesa. A Kaczynski ikrek annak idején Walesa elnök közeli munkatársai voltak, de összekülönböztek az államfővel. Azóta kígyót-békát kiabálnak egymásra. Jaroslaw Kaczynski orosz ellenességének személyes motivációja is van: ikertestvére repülőgépe akkor zuhant le amikor épp a katyni mártírokról akartak megemlékezni. Sztálin parancsára Katynban végeztek ki többezer olyan lengyel katonatisztet, akik nem voltak hajlandóak fegyvert fogni a Szovjetunió oldalán.

Lech Walesa azt reméli: fordulat következik Lengyelországban az idei választások után. „Én nem szavaztam a PiS-re” – hangsúlyozta Walesa, akinek a politikai befolyása ma már nem különösebben jelentős, de a tekintélye még mindig elég nagy Lengyelországban.

Walesa: A lengyel vezetők őrültek vagy hazaárulók

0

A Szolidaritás legendás vezetője, Lengyelország első demokratikusan megválasztott köztársasági elnöke, Lech Walesa 75 éves. Ebből az alkalomból interjút adott a Deutsche Wellének. Ebben igen határozottan elítélte Lengyelország mai vezetőit és velük szemben Németország, az Európai Unió és az egész demokratikus világ segítségét kérte.

Jól ismerem ezeket az embereket – mondta Walesa az interjúban. Már a Szolidaritás szakszervezetben is együtt dolgozott a Kaczynski-ikrekkel, akik aztán elnöki periódusa idején közeli munkatársai lettek. Lech Kaczynski később mint köztársasági elnök baleset áldozata lett Katyn közelében, és ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski ezt máig nem tudta feldolgozni.

Lech Walesa erre célozva állítja:

Lengyelország jelenlegi vezetői nem estek át a kötelező orvosi vizsgálatokon, szűklátókörűek és alkalmatlanok a feladatuk betöltésére.

Jaroslaw Kaczynski a kormánypárt vezére. Nem tölt be állami tisztséget, de minden fontos döntést ő hoz meg Lengyelországban.

Kaczynski azzal gyanúsítja Lech Walesat, hogy a kommunista állambiztonság ügynöke volt a Szolidaritásban. Walesa a mostani interjúban is visszautasítja a vádat. Cserébe viszont azt állítja, hogy Kaczynski és társai vagy hazaárulók vagy őrültek, mert szembeállítják Lengyelországot Németországgal és az Európai Unióval.

Walesa tisztában van vele, hogy a kormánypárt igen mélységesen beágyazott a lengyel társadalomban, ezért tüntetésekkel és tiltakozásokkal nemigen lehet sokat elérni. Ezért Németország, az egész Európai Unió és a szabad világ segítségét kéri.

Szerinte

Jaroslaw Kaczynski, Donald Trumphoz hasonlóan, helyesen ítéli meg a jelenlegi helyzetet, de rossz megoldásokat javasol

és hajt végre ennek megváltoztatására.

A 75 éves egykori munkásvezér büszke az életművére, hiszen ő lett Lengyelország első szabadon megválasztott elnöke, aki elérte, hogy a szovjet csapatok csaknem ötven év után elhagyják az ország területét. Lech Walesa elindította Lengyelországot azon az úton, amely a NATO-hoz és az Európai Unióhoz vezetett, ma pedig ezeknek a szervezeteknek a segítségét várja, hogy megszabadítsák az országot az alkalmatlan vezetőktől.

Súlyosan beteg a vezér

0

Április óta kórházi kezelésre szorul a hétfőn 69 éves Jaroslaw Kaczynski, aki a háttérből szinte teljhatalommal irányította Lengyelország politikai életét. Az illiberális demokrácia a vezérelv alapján működik Lengyelországban is: minden fontos döntést egyedül a Vezér hozhat meg. De mi van akkor, ha súlyosan beteg? Netán haldoklik? Ki lesz az utódja?

Kezdetben csak azt közölték, hogy a térdével vannak problémák. Aztán kiderült, hogy a betegsége életveszélyes, a hírek szerint leukémiás. Állítólag kiengedték a kórházból, de nem jelent meg azon az ünnepségen, amelyen leleplezték ikertestvére, Lech Kaczynski szobrát Szczecinben. Lengyelország köztársasági elnöke akkor veszítette életét, amikor repülőgépe lezuhant Katyn közelében, ahol tisztelegni szeretett volna az oroszok által meggyilkolt lengyel katonák sírjai előtt. Gépe lezuhant, az oroszok szerint műszaki hiba miatt, de Jaroslaw Kaczynski mindmáig Vlagyimir Putyin elnököt hibáztatja ezért.

Szó sincs róla, hogy Jaroslaw Kaczynski halálosan beteg lenne

– sietett cáfolni a híreket Joachim Brudzinski belügyminiszter. Aki egyébként az egyik utód lehet. Korábban ugyanis a PiS, a kormánypárt közel mindenható főtitkára volt, vagyis a pártapparátus főnöke.

A varsói lapok szerint mégsem ő a fő esélyes, hanem Mateusz Morawiecki miniszterelnök. A korábbi bankárt Kaczynski azért nevezte ki a kormány élére, hogy vezesse a mosolyoffenzívát Brüsszelben, miután Varsó komolyan szembekerült az EU központjával, s a hetes cikkely alkalmazása fenyegetik az igazságszolgáltatási reformjai miatt.

Kaczynski az igazságszolgáltatást is kontrollálni akarja, de ezt az EU semmiképp sem kívánja elfogadni.

És Kaczynski pártja, a PiS nem tagja az Európai Néppártnak, ezért nem élvez olyan védettséget, mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

Milyen állapotban van Kaczynski? Kit jelöl utódának? Ez kulcskérdés egy olyan rendszerben, melynek lényege az egyszemélyi vezetés.

Maga a rendszer is meginoghat, ha megindul az utódjelöltek harca a hatalomért.

Arról nem is beszélve, hogy a Kaczynski-testvérpár karizmatikus vezetőnek számítottak Lengyelországban. Részt vettek a Szolidaritás küzdelmeiben, és egy ideig Lech Walesa titkárságát vezették. Az utódjelöltek fiatalok, nincs komoly történelmi múltjuk és presztízsük. Vajon ezek nélkül fennmaradhat-e egy illiberális demokrácia? Hamarosan kiderül.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!