Kezdőlap Címkék Lakás-áfa

Címke: lakás-áfa

Az építőipar elégedett, válság előtti hangulatú

Noha nyolctizedük szakemberhiánnyal küzd, a költségek emelkedése nem áll meg, az építőipari cégek bizakodva néznek az év elé. Probléma lehet viszont az egy-másfél évvel ezelőtt kisebb áremelkedésre alapozott kivitelezői szerződésekkel. Egyéb sötét fellegek is gyűlhetnek az égen.

Az építőipari cégek elégedettek üzleti helyzetükkel, azt általában jónak ítélik meg, és alapvetően bizakodóan tekintenek a 2018-as évre. A piaci bizalmi index elérte a válság előtti szintet – olvasható az Építési Vállalkozások Országos Szövetsége (ÉVOSZ) helyzetértékelésében.

A tagjai körében végzett felmérés alapján az ÉVOSZ arra az eredményre jutott, hogy az ágazat cégeinek több mint kétharmada növekvő nettó árbevételt ért el tavaly, és erre számítanak idén is.

Ezt a kedvező képet azért némileg árnyalja, hogy az árbevétel arányos jövedelmezőség összességében igen lassan kúszik felfelé. A cégek több mint felénél ez csak az inflációt haladja meg, 10 százalék feletti eredményjavulás csupán minden tizediknél tapasztalható. Erre az évre pedig négytizedük a tendencia folytatódására számít, a többség viszont stagnálást vár.

Ebben nyilván komoly szerepe van annak, hogy

a költségek az infláció többszörösével emelkednek.

Tavaly az építőiparban átlagosan 13 százalékkal emelkedtek a bérek, ebben az évben újabb 9 százalékot terveznek. Az ÉVOSZ megjegyzi, hogy az ágazatban változatlanul alacsonyak a bérek, különösen a jól képzett szakmunkások körében.

Növeli a terheket a többi költségelem folyamatos emelkedése. Az építőanyagok, fuvardíjak, gépek bérleti díja idén is további 15 százalékkal lesznek magasabbak, egyes területeken az alvállalkozói árak és az élőmunka akár 20 százalékkal is drágulhat.

Ezek a számok viszont azzal járnak, hogy nagyon nehéz helyzet elé néznek azok a vállalkozások, amelyek egy-másfél évvel ezelőtt úgy kötöttek kivitelezői szerződést, hogy a szokásos 5-6 százalékos áremelkedéssel számoltak, miközben a költségek egyre csak nőnek.

Az ágazat

legsúlyosabb problémája a szakemberhiány.

A cégek 86 százaléka ezt nevezte meg legnagyobb akadályozó tényezőnek, az ezután következő hiátusok (kapacitás hiánya, elavultsága, magas adminisztrációs költségek, a foglalkoztatás drágasága) mind a 30 százalékos tartományban vannak.

A cégek 82 százalékának nincs a megrendelések teljesítéséhez szükséges megfelelő mennyiségű és minőségű alkalmazottja. A hiány felöleli az összes szakmát. A vállalkozások 52 százaléka létszámbővítést tervez, a többiek a jelenlegi fennmaradásával számolnak.

Az ÉVOSZ úgy értékeli a helyzetet, hogy a szakemberhiány és a létszámbővítési tervek a közeljövőben a legális bérek további emelkedésével járnak,

csökkenni fog a nem jogszerű foglalkoztatás aránya.

Arra nem térnek ki, hogy mi az alapja ennek az optimizmusnak abban az ágazatban, amelyben amúgy is kiemelkedően magas a fekete munka aránya, s amelyből egyre többször számolnak be arról, hogy a kötelező béremeléseket nem tudják kigazdálkodni a cégek.

Ez éppen az építőipar fölé terelhet sötét felleget. Az ÉVOSZ beszámolója szerint az ágazat megrendeléseinek közel felét már a magánberuházások teszik ki. Vagyis a változatlanul sok uniós hátterű állami megbízással szemben – alighanem a lakásépítések felfutása következtében – javult a magánmegrendelések aránya.

Márpedig a lakásárak ugyancsak megállíthatatlannak tetsző felfutása felveti a keresleti, fizetőképességi korlát kérdését. Amint arról nemrégiben két írásban (itt és itt) is beszámoltunk, a lakások drágulása elvitte a CSOK-os állami támogatás jelentős részét.

Az pedig a legnagyobb kérdőjel, hogy mi lesz a kedvezményes, 5 százalékos újlakás-áfa 2019 végén lejáró időszaka után. Egyelőre nincs jele annak, hogy a kormány meghosszabbítaná, a 22 százalékpontnyi (vissza-)emelkedés viszont megfizethetetlen magasságba lökné a lakásárakat. Emiatt már érezhetően megcsappant az új építkezések terveinek száma.

Húsz milliárddal szórja meg a kormány az építőipart

0

Pár héten belül 20 milliárd forint értékű pályázati keretet nyit a kormány építőipari cégek számára technológiai fejlesztésre, hogy bővíthessék kapacitásaikat a lakásigények kielégítése érdekében – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter.

Kapacitásbővítésre és technológiaváltásra ad 20 milliárdos pályázati pénzt a kormány még decemberben – mondta el Varga Mihály, miután találkozott az Építési Vállalkozások Országos Szakszövetsége (Évosz) elnökével, Koji Lászlóval, és az ágazat húsz legnagyobb cégének képviselőivel az építőipari ágazati konzultáción.

A cél az építőipari teljesítmény növelése, hogy a jelenlegi 3,4 százalékról 5-6 százalékra emelkedjen részesedése a bruttó hazai termékből.

Idén eddig 27 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye,

és több embert foglalkoztat, mint korábban – mondta a nemzetgazdasági miniszter.

A kormány egyelőre nem vizsgálja meg az új lakások áfájának ügyét, de szükség esetén megteszi – derült ki Varga szavaiból. Mint ismert, 2019 végéig tart az öt éves átmeneti idő, amíg 27 helyett 5 százalék kedvezményes áfa járul az új lakások árára. Ennek visszaállása szakértők szerint azonnal lefékezheti az ingatlanépítéseket, s jelenleg alig van 2018 utáni megrendelés új lakásra.

A miniszter elmondta, hogy folytatódik a panelprogram, a 800 ezres lakásállomány felújítása, továbbá a családi otthonteremtési támogatás.

Koji László annak fontosságáról beszélt, hogy a kormányzat mint a legnagyobb megrendelő próbálja minél inkább ellátni kiegyenlítő szerepét, mert az ágazatnak nagyon nehéz követni a kereslet jelenleg tapasztalható nagy arányú hullámzását. Úgy fogalmazott, folyamatos megrendelések esetén az építőipar bátrabban kezd a szükséges fejlesztésekbe.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!