Kezdőlap Címkék Kormány

Címke: kormány

A vércsoportok betiltására is készülhetünk

A jövő hónaptól lezárják a határokat, megszűnnek az ikes igék, ősztől pedig Felcsút lesz az ország fővárosa. Lebontják az Országházat, olimpiai stadion lesz a helyén.

Nem tudtok olyat mondani, amit ne hinnénk el. Azt is, amire néhány hónappal ezelőtt csak legyintettünk volna. Amire egy évvel ezelőtt még azt mondjuk, hogy szemenszedett hazugság, rémhír. Hülye pletyka, aminek nem szabad felülni, mert semmi valóságalapja nincs.

Átrendeződtek a dolgok és a dimenziók: a nemrég még Magyar Köztársaságnak hívott országban, mára semmi nem az, ami volt.

Talán már a fizika szabályai sem érvényesek, ha érdekeitek úgy kívánják, beadtok egy módosítót és betiltjátok a szabadesést. Rendelettel korlátozzátok a hangsebességet, megváltoztatjátok a relativitás törvényét.

Bárki bármit mond közületek, bármekkora baromságnak is tűnik elsőre, el kell gondolkodnunk rajta. Ma már az is hihető, amit máskor meg se hallanánk, amire csupán legyintenénk, mert annyira irracionális.

Ma már bármi megtörténhet. Visszamenőlegesen kivetett adók, szakmai hibának hazudott hamisítások, torzítások, elhallgatások. Nem alkalmanként, és nem véletlenül: nálatok ez a normális üzemmenet. Talán már ti magatok sem tudjátok, hogy mikor beszéltek igazat, és mikor nem. Senki sem mehet biztosra veletek kapcsolatban: nálatok a vicc vetekszik a valósággal, a fantázia pedig reménytelenül kullog a hétköznapok után.

Ezért volt hihető az a néhány évvel ezelőtti hír, hogy amikor az Operaházban az Alaptörvényt ünnepeltétek, loptatok az ünnepségen. Kristály hamutartót, rézből készült korlátgömböt, fizetés nélkül távoztatok a büféből. És valóban ez az igazság, még akkor is, ha időközben kiderült, hogy nem így volt.

Mert lehetett volna. Nem rajtatok múlott, hogy akkor nem így lett. Veletek kapcsolatban, akik ennél nagyságrendekkel nagyobb lopásokhoz szoktatok, és szoktattatok bennünket, ez is hihető.

A jó erkölcs, tudjuk, nem más, mint az alkalom hiánya.

Aki ellopja az emberek magán-nyugdíjpénztárakban összegyűjtött pénzét, és utóbb mindezt a nyugdíjak megvédésének hazudja, az még ennél nagyobb gazemberségekre is képes. Aki visszamenőlegesen alkot törvényt, korlátozza a tájékoztatás, a tájékozódás és a gyülekezés szabadságát, mindent, ami egy demokráciában fontos, arról mindent el lehet hinni.

Ne csodálkozzatok, ha a legvadabb pletyka, a legalaptalanabbnak tűnő rémhír is hihetővé válik veletek kapcsolatban.

Most mondják, hogy jövőre megszűnnek a vércsoportok, megadóztatják a napi középhőmérsékletet. És a levegő sem alanyi jogon jár, hanem rászorultság alapján a kormányhivatalokban kell igényelni.

Ha jobban belegondolunk, egészen hihetően hangzik.

Politikai (h)arcképcsarnok – IX. Addig jó, míg Orbán él

Azt hisszük, hogy mindent tudunk róla. Lehet, hogy így is van: ő a magyar közélet egyik legrégebbi szereplője, közel harminc éve látjuk mindennap valamelyik televízióban. Annyi arca van, amennyi kell. Vajon melyik Orbán Viktor az igazi?

 

Találkozás egy fiatalemberrel

Karinthy Frigyes „Találkozás egy fiatalemberrel” című írásában a szerző elképzeli, amint idős korában hajdani önmagával, a nagy és nemes célokért küzdő naiv, romlatlan fiatalemberrel találkozik. Számon kéri rajta az egykori tisztaságot, a lelkesedést, a világmegváltó romlatlanságot. Azt, hogy miként sáfárkodott a tálentommal.

Orbán Viktort nem fenyegeti az a veszély, hogy egykori önmagával szembesüljön. Ha netán belegondol is néha, másként emlékszik mindenre. Jó lehet neki: boldog, kegyelmi állapot. Nem emlékszik már a valamikori, harcos istentagadóra, aki az általa példaképnek mondott Antall József kereszténydemokratáinak parlamenti felszólalásakor „Csuhások, térdre, imához” bekiáltásokkal szórakoztatta képviselőtársait.

Nem emlékszik már az egykori fiatalemberre, aki társaival együtt kivonult az ülésteremből, amikor Jeszenszky Géza, az Antall kormány külügyminisztere – később az Orbán-Torgyán kormány washingtoni nagykövete – azt találta mondani, hogy csak a kormánypártok képviselik Magyarországon a keresztény értékeket.

Ezzel az egykori fiatalemberrel kínos lenne szembesülnie a mára középkorúvá pocakosodott Orbánnak. Nagyobb gond, hogy sokan mások sem emlékeznek már semmire.

Feledés homályába vesznek a jelentős köztartozásokat felhalmozó, veszteséges Fidesz-közeli vállalkozások, a Kaya Ibrahim és Joszip Tot ellopott útlevelével értékesített fantomcégek.

Mi magyarok, nagyon tudunk nem emlékezni.

Orbán erre játszik. Hogy nemcsak az egykori fiatalember, de Kádár és rendszere is másként maradt meg bennünk, mint amilyen volt. Nagy és gondoskodó állam jelenik meg lelki szemeink előtt, kedves, jóságos bácsival az élén. Aki évente egyszer ellátogat a sakkszövetségbe, döntetlent játszik valamelyik, véletlenül épp ott időző nagymesterrel, majd panyókára vetett kabátban, huncut csippentések közepette azt mondja a zembereknek: mi a szocializmus út-ján járunk.

Jó út volt, legalábbis nekünk megfelelt. Mindenkinek meg volt mindene – kivéve az, ami nem. Nem voltak hajléktalanok – csak társbérletek. Munkanélküliség sem volt – legföljebb a gyárkapukon belül.

Orbán is ezt ígérte a magyaroknak. A zemberek pedig hálásak – annyi nehéz, megszorításokkal teli esztendő után jött valaki, aki ígért végre valamit.

Egymillió új munkahelyet, kevesebb adót, több munkabért. Jobb (szebb?) jövőt, élhetőbb életet. Kockahasú fiúkat, hosszú combú lányokat – mindenkinek azt, amit szeretne. Amit megígér, az meg van ígérve.

Kádár népének Orbán kell. Addig jó, míg Orbán él.

A haza nem lehet ellenzékben

A Harmadik Magyar Köztársaság első parlamenti munkanapján az akkor még valóban fiatal demokraták egy-egy narancsot raktak valamennyi parlamenti képviselő padjára.

Aztán kiderült, hogy sem a baloldalon, sem pedig a liberális szektorban nincs számukra elég hely. Nem sokat hezitáltak, szemrebbenés és lelkifurdalás nélkül elfoglalták a jobboldalt. Talán maguk sem tudják már, mikor történt a varázslat, de Orbán és társai egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy konzervatívok lettek, és keresztények. Pápábbak a pápánál, magyarabbak a magyaroknál.

Lengyel László egy tanulmányában tigrisként írta le Orbánt, aki némán és szenvtelenül járja körül a zsákmánynak kiszemelt áldozatot, hogy amikor elérkezettnek látja az időt, kíméletlenül lecsapjon rá.

Amikor 2002-ben veszített, a tigris-imázsnak egy időre vége lett. Orbán olyanná vált, mint a kisgyerek, aki záráskor sem akar hazamenni az állatkertből. Ordít és toporzékol, testét a földhöz csapdosva hisztizik. Hiába mondják neki, hogy mára vége, tessék megvárni, amíg megint kinyit az állatkert, ő még maradni akar: megnézni a zebrát, látni a zsiráfot, etetni a majmokat.

A haza nem lehet ellenzékben.

2010-ig kellett várnia, hogy újra kinyissanak a pénztárak.

Amikor újra kormányra került, jó akart lenni a népéhez. Adni akart mindenkinek, önzetlenül, két kézzel. Ezt ígérte, és így is gondolta. Mert az ember eredendően jó. Magához főként, de ha teheti, másokhoz is. Csak annyi kell, hogy hagyják jónak lenni.

Neki nem jött össze. Megpróbálta, de nem engedték. 2010 nyarának végén azzal ment Brüsszelbe, hogy majd idehaza szépen elengedi a hiányt. Azt gondolta, ebből oszt majd az embereknek, de azok ott, a „brüsszeli bürokraták”, nem örültek az ötletének.

Az a Barroso nevű portugál, aki akkoriban az Európai Uniót vezette, azt mondta neki, hogy nem. Ezért lett, hogy a fülkeforradalom után jött a szabadságharc. Kipateroltuk a Valutaalapot, ne ugasson bele a mi dolgainkba. Abcúg IMF! Nem leszünk gyarmat! Állítsuk meg Brüsszelt! Ne az ENSZ döntsön a magyar emberek helyett!

Adni akart, de nem engedték. Ami Kádárnak összejött, azt akarta ő is. Hogy szépen emlékezzenek rá az emberek. Mindenből a legtöbbet kihozni. Mint János bácsi, akit kezdetben ugye majdnem mindenki utált. Nem ok nélkül, valljuk be. Voltak viselt dolgai, 56 után főleg, de aztán szépen megjavult. Mi lettünk a legvidámabb barakk. Jobb volt, mint Brezsnyev, Zsivkov, Novotny, Gomulka, vagy teszem azt, Honecker. Ceausescuról nem is beszélve.

Mint a viccben, amikor a miniszter felesége megtudja, hogy a férjének szeretője van. Kiveri a balhét, de a férj megmagyarázza: Tudod drágám, az én funkciómban ez elengedhetetlen. Mondja is az asszonynak, hogy melyik miniszternek melyik nő a babája.

Nem sokkal később egy fogadáson ott van mindenki. Minden miniszter, az összes szeretőjük. Hősünk asszonya alaposan végigméri a felhozatalt, majd halkan odaszól az urához: azért a miénk a legszebb…

Nekünk János bácsi volt a legjobb. Orbán, aki gyakran utal arra, hogy milyen mélyről jött, maga mondta: ha nem a Kádár rendszerben lett volna gyerek, hanem most, akkor legföljebb agronómus lett volna belőle, vagy traktoros.

Háborúban megfelel, békében alkalmatlan

Orbán Viktor tökéletlen katona: háborúban megfelel, békében alkalmatlan. A harc az igazi terepe, lényege a küzdés maga. Békeidőben tétován tántorog, mint a partra vetett tengerész. Mintha részeg lenne: bizonytalan, nem tud mit kezdeni magával.

Lényege a háború. Ő maga mondta évekkel ezelőtt, hogy érzi a puskapor szagát. Aki ott is puskaporszagot érez, ahol nincs, annak soha nem megy ki az orrából e különös illat. Az ilyen ember élete végéig hadvezérnek tartja magát, honfitársait pedig katonáknak.

Amint fegyverhez jutott, háborúba indult a világ ellen. Megharcolt a Világbankkal, nekiment a multiknak, a saját köreihez nem tartozó oligarchákkal, összeveszett, akivel csak lehetett. Egy ideje a civil szervezetek ellen harcol és egy 87 éves magyar származású amerikai milliárdossal.

Mi, többi magyarok, a saját bőrünkön tapasztaljuk a dicsőséges hadjáratok eredményét: romok, rombolás, amerre lép.

Jó, tudjuk, nem tehet mást. Születésétől fogva harcos, ráadásul a legelszántabb fajtából. Az utolsó töltényig tüzel – sőt, még azon is túl. Ha nincs ellenség, teremt magának és az övéinek. És mintha egy számítógépes játékból bújt volna elő: ha lelövik, mindig marad még néhány élete.

Mindig csatába készül, a muníciót, akaratunk ellenére, mi szállítjuk az ütközethez. A mi pénzünkből fegyverkezik a világ, elsősorban Európa ellen, a mi pénztárcánkból emeli el a lőporra valót, a mi bankszámlánkról emeli le a puskaporszag árát.

Hajrá magyarok!

Orbán Viktor sokáig igazolt játékos volt. Nem igazi pengés játékos, inkább a rakkolós fajtából való. Pünkösti Árpád írja le a Szeplőtelen fogantatás című könyvében azt a kispályás focimeccset, hogy amikor Orbán csapata vesztésre állt, nem volt hajlandó elfogadni, hogy vége a mérkőzésnek. Játsszunk tovább, mondta Áderéknak. És játszottak, egészen addig, míg az ő csapata nem nyert.

A Videoton majdnem minden meccsén ott van, volt olyan, hogy egy fontos tárgyalást hagyott ott, csakhogy élőben láthassa a mérkőzést. Fiából is focistát szeretett volna nevelni, egy ideig úgy tűnt, hogy összejön a nagy álom – nem Orbán Gáspáré, hanem az apjáé, Orbán Viktoré – de végül ez a terve füstbe ment.

Ma mindene megvan, minden az övé, nélküle itt nem történik semmi. Mégsem lehet maradéktalanul boldog: nem lett belőle futballista, csupán egy kicsiny, múltjával megbékélni nem tudó, saját démonaival harcoló közép-európai ország miniszterelnöke.

EU-barát, baloldali spanyol kormány alakult

1

A Pedro Sánchez vezette szocialista kabinet 17 minisztere tette le hivatali esküjét VI. Fülöp király jelenlétében a Madrid melletti Zarzuela-palotában. A beiktatási ünnepségen elmaradtak a vallási jelképek, a Biblia és a feszület, ahogy Pedro Sánchez kormányfő eskütételekor is, először a spanyol demokrácia négy évtizedes történetében.

A kormánytagok az alkotmányra tett kézzel mondták el fogadalmukat. A spanyol történelem során először alakult olyan kormány, amelyben többségben vannak a nők.

Sánchez kormányában 11 minisztériumot irányítanak nők, köztük a legfontosabb gazdasági tárcákat.

„Az új kormány elkötelezett az egyenlőség mellett”

– fogalmazott Pedro Sánchez a kormányzati névsor szerdai bejelentésekor, hangsúlyozva kabinetje Európa-barát politikáját is.

Az uniós elköteleződést jelzi, hogy a külügyi tárcát a jövőben külügyi, európai uniós és együttműködési minisztériumnak nevezik, vezetője pedig Josep Borrell, aki 2004 és 2007 között az Európai Parlament (EP) elnöke volt.

Nadia Calvino Santamaría, a megújuló gazdasági és üzleti minisztérium vezetője pedig az Európai Bizottság költségvetési ügyekért felelős főigazgatói posztjáról érkezett, amelyet 2014 óta töltött be.

Pedro Sánchez zömében kormányzati tapasztalattal rendelkező, szocialista elköteleződésű tagokat választott kormányába. Közülük többen voltak államtitkárok a 2011-ben leköszönt szocialista Zapatero-kormányban, vagy tanácsosi, azaz helyi miniszteri tisztséget töltöttek be valamelyik spanyol autonóm közösség kormányában.

Pedro Sánchezt múlt pénteken választotta meg miniszterelnökké a spanyol parlament azzal, hogy elfogadta a szocialista párt bizalmatlansági indítványát, és megvonta a bizalmat Mariano Rajoy konzervatív kormányfőtől, miután pártját,

a konzervatív Néppártot (PP) korrupció miatt marasztalta el első fokon a bíróság.

Az új kormány komoly kihívás elé néz, mivel a szocialista pártnak 84 mandátuma van a 350 fős törvényhozásban, vagyis jelentős kisebbségben vannak ahhoz, hogy elképzeléseiket más pártok együttműködése nélkül meg tudják valósítani.

 

Tovább nőtt a kormánypártok támogatottsága

1
  • A kormányalakítást követően tovább erősödött a Fidesz-KDNP támogatottsága.

  • Közel 400.000 fővel többen szavaznának rájuk, mint a választás idején – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készített felméréséből.

A kormánypártok a választások utáni népszerűség-növekedésüket tovább tudták folytatni, az előző hónapban is már 52 százaléknyi szavazatot gyűjtöttek volna be, jelenleg pedig 54 százalékos eredményre számíthatnának – áll a kormányhoz közeli közvéleménykutató cég összefoglalójában. Ez azt jelenti, hogy a választásokon megszerzett 2.600.000 fős tábort közel 400 ezer fővel tudták bővíteni két hónap leforgása alatt a kormánypártok.

A felmérés alapján a teljes felnőtt népesség körében 42 százalék szimpatizál a kormánypártokkal. Ez az arány a Jobbik esetében 11, az MSZP-nél pedig 6 százalék. A DK és az LMP tábora 3-3 százalékos. A Momentum Mozgalom 2 százalékon, a Kétfarkú Kutya Párt pedig 1 százalékon áll.

A teljes népességen belül a Fidesz KDNP több, mint egymillióval több szimpatizánssal rendelkezik, mint a teljes ellenzék együttvéve.

A legnagyobb mértékben a férfiak, a kisebb méretű településeken élők, valamint a középfokú végzettséggel rendelkezők között tudták növelni népszerűségüket a kormánypártok.ű

A közvélemény-kutatás 2018. május 2-22. között készült, 2000 fő személyes megkérdezésével.

 

Politikai (H)arcképcsarnok – VI. Áder János, akinek a szeméből a szolgálati szabályzat sugárzik

Amikor Áder Jánost először választották államfővé, azt ígérte, hogy szemben elődjével, Schmitt Pállal, nem fog minden elé tett törvényt aláírni. „Száz jó törvényből százat aláírok, szár rosszból százat visszaküldök”, mondta 2012-ben. Orbán Viktor miniszterelnök állítása szerint főnöknek szólítja, de nem azért, mert ő az elsőszámú közjogi méltóság, és a miniszterelnök csak utána következik a hierarchiában. Hogy miért, Áder János alábbi portréjából ez is kiderül.

 

Az ember, akinek Orbán előre köszön

„Előre kell köszönnöm, előre kell engednem, lehetek én akárki, a főnök az Áder”– mesélte Orbán Viktor 2011. nyarán a TV2 kamerája előtt. Majd még, viccesen félelmet tettetve, hozzátette: „Megyek, mert az Áder az meglincsel engem. Nem olyan kedves ember, mint maga”.

Orbán meg is magyarázza, miért Áder a főnök. „Tudja, miért van ez? Mert együtt jártunk egyetemre és akkor mi melóztunk végig az egyetem alatt, hogy legyen pénzünk…mindenfajta istállókban, meg csirkéket pakoltunk. És ő volt a munkafőnök, a brigadéros. És aki a brigadéros, az élete végéig ő a főnök. Lehetek én akárki, a főnök az Áder. Előre kell köszönnöm, előre kell engednem, ennek ez a rendje”.

MTI Fotó: Szigetváry Zsoltá

Áder János fancsali, savanyú ábrázata akár megtévesztő is lehet, és nem kizárt, hogy a búval bélelt fizimiska vidám, jó humorú embert takar.

A csornai Charles Bronson – Csapody Miklós képviselő míves megfogalmazása – nevét Orbán pártelnök kollégiumi társaként ismerte meg a nagyvilág. Barátja, bizalmasa, és a futballban is pályatársa volt a Fidesz vezérének. Áder kiszámítható volt – olyan ember, akire Orbán mindig számíthatott. Egy pártbéli ismerőse így jellemezte a négygyermekes családapát: Áder János szeméből a szolgálati szabályzat sugárzik.

A legtöbb fideszes csúcsvezetővel ellentétben Ádernek volt civil munkahelye. Az egyetem elvégzése után két évig a hatodik kerületi tanács lakásosztályán volt előadó – ha nem jön Gorbacsov, és vele a rendszerváltozás, akár a tanácselnökségig is vihette volna.

Persze, a karrierje így is szépen emelkedett, még akkor is, ha 2007. január 15-én egy cikk jelent meg Schmidt Mária ante portas címmel, az akkoriban a Fidesz üzemi lapjának számító Magyar Nemzetben. Rendes, tisztességes, álnéven jegyzett írás volt, ahogyan az ilyen esetekben elvárható. Egy jobboldali, Orbán-ellenes összeesküvés tervét írták le benne, melynek állítólag Áder volt az eszmei atyja.

Azóta sem tudjuk, hogy ki írta valójában. Még az sem kizárt, hogy maga Orbán rendelte meg az újságcikket, s épp az ő felcsúti csőszkunyhójában eszelték ki az ürgebőrbe öltözött jugoszláv békaemberek az ördögi tervet, hogy megszabadulhasson pártbéli riválisaitól.

Áder mindenesetre gyorsan eltűnt, Orbán Brüsszelbe száműzte. Legyen távol, de azért mégis szem előtt. Maga Áder akkor úgy gondolta, hogy neki idehaza végleg leáldozott. Lesz néhány jó éve Brüsszelben, a gyerekei nyelvet tanulnak, és világpolgárokká válnak.

Ha már száműzetés, legalább legyen valami haszon is belőle.

Aztán minden másként alakult.

Mr. Százbólszáz

2012. májusában, néhány nappal államfővé választása után Áder interjút adott az MTI-nek. Azt mondta, hogy „száz rossz törvény közül százat visszaküld, és száz jó törvény közül százat aláír.”

Ettől sokan megnyugodtak. Ilyen elnök kell nekünk, ezt várjuk a mi köztársasági elnökünktől! Hogy mindig tudja, mi a jó, és tudja azt is, hogy mi az, ami nem jó. Soha se tévedjen, mert bár tévedni emberi dolog, valahol mégsem jó, ha egy köztársasági elnök összekeveri a jót a rosszal. Nem azért választották őt erre a magas méltóságra, tévedni bárki tud, ahhoz nem kell köztársasági elnöknek lenni.

MTI Fotó: Krizsán Csaba

Más kérdés, hogy még nem volt olyan köztársasági elnök, aki azt ígérte volna, hogy tévedni fog. Még miniszterelnök sem lehet az ilyen emberből. Áder hivatali elődje, Schmitt Pál is csupán motornak mondta magát, aki nem fékezni fogja, hanem dinamizálni a kormány országot építő munkáját, ám arról egyetlen szót sem szólt, hogy mit tenne a rossz törvényekkel. Nyilván visszaküldte volna őket, nem ő tehetett arról, hogy minden, amit eléje tettek, jó volt.

Áder aláírta

Ha úgy vesszük, Ádernek is szerencséje volt az elétolt törvényekkel, majdnem mindig olyan jogszabályt kellett aláírnia, amelyben, ha akart, sem talál kivetnivalót. Vagy, ha mégis, meggondolásra visszaküldte az országgyűlésnek, mely utóbbi változtatás nélkül újból elétette.

2013. márciusában például aláírta az ellenzék szerint Magyarország végleges jogfosztásáról rendelkező törvényt, vagyis, az alaptörvény negyedik módosítását.

Az ellenzéki pártok, Szabó Máté alapjogi biztos, Sólyom László volt köztársasági elnök és több civil szervezet szerint a módosítás a végső csapás a ciklusban már sokszor temetett alkotmányosságra és a jogállamra. Egyrészt azért, mert az Alaptörvény korábban alkotmányellenesnek minősített rendelkezésekkel bővült, és így nem tud majd egységes alkotmányként funkcionálni. Másrészt jelentősen gyengült az alapvető jogok alkotmányos védelme, amitől véleményük szerint „az Alaptörvény teljesen védtelenné válik a jövőbeni alapjogsértő beavatkozásoktól.”

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az alkotmánymódosítás miatt aggodalmát fejezte ki az Európai Bizottság elnöke és az alapvető jogokért felelős biztosa, a washingtoni külügyminisztérium, az Európa Tanács főtitkára pedig a szavazás elhalasztását kérte.

Áder nagy várakozások közepette, a közszolgálati televízióban jelentette be, hogy aláírta a módosítást, mert, mint mondta, nem volt más választása.

Orbán listája

2017. elején Kövér László, Semjén Zsolt, és Balog Zoltán is szerepelt Orbán listáján. Arról a listáról van szó, hogy ki legyen Áder János után a következő öt évben az államfő. A hírek szerint ugyanis Áder János sokáig vonakodott, hogy újabb öt évre Magyarország köztársasági elnöke legyen, különös tekintettel arra a körülményre, hogy már az első öt évet sem akarta vállalni.

Kövér László, akiben Orbán vakon bízik, nem akart köztársasági elnök lenni, ráadásul ő valamiért megengedhette magának, hogy főnöke, Orbán szemébe mondja ellenvéleményét. Maradt volna még Balog Zoltán emberminiszter, de, állítólag a katolikus egyház nem nézte volna jó szemmel, ha a miniszterelnök után az államfő is református.

Olyan országban, ahol az államnak és az egyháznak nincs köze egymáshoz, ennek nincs jelentősége, de Magyarország nem ilyen hely. Itt a hazai katolikus egyház vezetője még egy tévéműsort is letilthat, csak azért, mert nem ért egyet a főszereplő közéleti megnyilvánulásaival. (Alföldi Róbertről van szó, őt kérte meg Rosta Mária, a Zikkura Színpadi Ügynökség vezetője, hogy rendezzen egy profán passiót húsvétra az Arénában. „Azért az Arénában, mert Erdő Péter bíboros letiltotta az eredeti, köztéri elképzelést” – mondta akkor a Mandinernek Rosta Mária.)

Áder János köztársasági elnökként ritkán szólal a hazai belpolitikát érintő kérdésekben. Valójában nem is ez a feladata, hanem a nemzet egységének őrzése. Gyakran tart előadást idehaza és külföldön környezetvédelmi kérdésekben, különösen a globális felmelegedés és a Föld vízkészletének védelme fontos a számára. Egy időben elterjedt, hogy nemzetközi pozícióra pályázik, és ENSZ-főtitkár szeretne lenni, ám ezeket a híreszteléseket az államfő környezetéből soha nem kommentálták, egy ideje pedig nem is hallani erről a projektről.

MTI Fotó: Krizsán Csaba

Azt viszont többen is a szemére vetik, hogy a környezet védelme iránt elkötelezett államfő egyetlen egyszer nem szólalt meg a hazai környezet – mondjuk így – átalakításával kapcsolatban. Gondolunk itt a Városligetre, a Kossuth tér fáinak eltűnésére, vagy éppen a margitszigeti fák megritkítását eredményező teniszstadion építésére.

Magyarország, négy év múlva

2022-ben nem Orbán Viktor lesz Magyarország miniszterelnöke. Nem a ma ismert ellenzéki pártok, és nem is egy ma még ismeretlen erő taszítják majd le a trónról – Orbánt az övéi fosztják meg a hatalomtól. Azok, akik idővel felismerik, hogy a vezér meggyengült, már nem ura a saját akaratának, szellemi képességei fogytán, fizikai bajai egyre nyilvánvalóbbak, olyannyira, hogy már nagy nehézségek árán sem lehet titkolni az emberek elől.

Négy év múlva Magyarország már utolsó napjait éli az Európai Unióban. Az uniós országok addigra végképp megunják, hogy az új miniszterelnök elődje, Orbán Viktor és kormánya folyamatosan sértegeti őket. Hogy csak a pénzük kell a magyaroknak, de az nagyon. Elzárják a pénzcsapokat, vagy az utalásokat átláthatósághoz kötik. Akkor meg ugye, minek az Unió a magyaroknak? Az értékeit megvetjük, csak a pénzük kell, de pénzt máshonnan is tudunk szerezni. Igaz, drágábban, de ezt nem kötjük a nagyközönség orrára.

Négy év múlva tehát kifelé tartunk az Unióból, fél lábbal már kint is leszünk belőle. Nem ők ebrudálnak ki bennünket, bár nagyon nem is marasztalnak – mi magunk hagyjuk ott a közösséget. Önként és dalolva.

Népünnepélyek kísérik majd országszerte a kilépésünket szentesítő népszavazást. A magyarok kétharmada a kilépés mellett fog szavazni. (Délelőtt 11 órakor elromlik a szavazatszámláló rendszer és csak órák múltán áll helyre. A Nemzeti Választási Bizottság túlterhelésre hivatkozik.)

Ezzel egyidőben belépünk a KGST-be, melynek az első időkben két tagországa lesz: Oroszország és Magyarország és felépülnek az első magyar-azeri balta-összeszerelő üzemek.

Magyarország új miniszterelnöke egyre gyakrabban beszél majd az Orbán-korszak visszásságairól. Nem nevezi bűnnek őket, ahhoz még túl közeli a Kedves Vezető országlása, de a negatív jelenségeket azért már időnként megemlíti. Hogy csak duma volt az államadósság elleni harc, és szemfényvesztés a rezsicsökkentés. Rogán Antalról cikksorozat jelenik meg a Magyar Időkben, leleplezik, hogy mennyit keresett a letelepedési kötvényeken. Rogán Cili férje Azerbajdzsánban kér menedéket.

Magyarország új miniszterelnöke tudja, hogy a szabadrablás ideje lejárt, amit lehetett, már szétosztották egymás között, ettől kezdve már csak kisebb, finomabb lenyúlások lehetségesek. Felépült már minden stadion, alig győzték az urak üdvözlő beszédekkel.

Mostantól termelni is kellene valamit, de termelni csak akkor érdemes, ha a terméket el lehet adni. Belföldön, ha van vásárlóerő, vagy külföldön, ha van rá szándék, hogy megvegyék a magyar árut.

Lesz ellenzék is persze, nem túl jelentős lélekszámú, de szabad szellemű, egymással vitázó emberek és pártok sokasága. Ők maguk nem is erőltetik a saját létezésüket, de az új miniszterelnök ragaszkodik hozzá, hogy legyenek, beíratja az Alaptörvénybe, hogy ellenzéknek lennie kell, mert attól látszik demokratikusnak egy ország.

Meg különben is: szórakoztatja őt az ilyen.

Magyarország új miniszterelnöke még bátorítja is az ellenzéket, a vállukat lapogatja, időnként pénzzel segíti a létezésüket. Lám, engem még az ellenzék is szeret, mondja majd az új miniszterelnök, miközben a mellvédről integet az őt üdvözlő célzattal kivezényelt negyedmillió állampolgárnak.

Ilyen lesz Magyarország négy év múlva. Vagy, ahogy magunkat ismerem, még ennél is ilyenebb.

A CBA tündöklése és bukása

0

Úgy hullanak a CBA üzletek, mint az őszi legyek. Egymás után zárják be ezeket; most éppen a hűvösvölgyi, néhány éve felépített üzletük ment csődbe, és hatalmas plakátokon olvashatjuk, hogy „itt hamarosan Lidl üzlet nyílik”.

Hát ennyit ér a hatalmi erőszakoskodással kikényszerített, protekcionista gazdaságpolitika, amely – a nemzeti kormányzás örve alatt – adminisztratív eszközökkel próbál versenyelőnybe hozni rosszul teljesítő magyar piaci szereplőket.

Ám hiába a tisztességes verseny kiiktatása, a mindenféle állam által biztosított, indokolhatatlan kedvezmények, hiába a külföldi üzletláncok állami sanyargatása és üldözése, a #magyaremberek sem hülyék. Ha a gonosz multiknál olcsóbb és finomabb a kenyér, nagyobb a választék, jobb minőségű a tej és nem büdös a hús, akkor nemzetibüszkeség ide, nemzetielkötelezettség oda, ott fognak vásárolni. Így van ez a lepukkant külvárosokban éppen úgy, mint a legjobb módú kerületekben. A pénzéért mindenki a legjobbat akarja kapni, és ez felülírja a álhazaffyasság szempontjait.

Kiváltképp, mivel aki egy kicsit is odafigyel, az pontosan láthatja, hogy ez a nemzeti maszlaggal leöntött protekcionista gazdaságpolitika nem szolgál más célt, mint a haverok, a hatalom által kinevezett új burzsoázia érdemtelen helyzetbehozását, a teljesítmény helyett a lojalitási szempontok szerinti szelekciót a piacon. De a CBA sorozatos bukásai azt is jelzik, hogy hosszú távon ez a gazdaságpolitika kudarcra van ítélve. És ez nemcsak a kereskedelemre vagy az üzletláncokra vonatkozik, hanem az egész magyar gazdaságra.

A kormány politikai, lojalitási szempontok szerinti, a teljesítményelvet és a tisztességes versenyt kiiktató gazdaságpolitikája hosszabb távon összeomlásba vezeti a magyar gazdaságot. Ezt modellezi a CBA üzletek kudarca.

Forrás: Vásárhelyi Mária blogja, Facebook

Ki kicsoda a negyedik Orbán-kormányban?

A miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (egyben tárca nélküli miniszter) mellett tíz miniszterrel és két tárca nélküli miniszterrel kezdi meg működését a negyedik Orbán-kormány. Az alábbiakban rövid, mondjuk úgy, vázlatos áttekintést adunk a kormány most hivatalba lépő tárcavezető munkatársairól.

A szűkebb pátriájába visszatért Lázár János helyett Gulyás Gergely lesz a Miniszterelnökség vezetője. Utóbbi Gulyás azon három személy egyike, akikre a kormánypártok az új alkotmány megszövegezését bízták, ő volt a frakció vezérszónoka az alaptörvény előkészítéséről szóló parlamenti vitában. A jövőben ő celebrálja majd a Lázár János által bevezetett csütörtöki kormányinfókat, ahol valódi újságírók is tehettek fel valódi kérdéseket, és még az is előfordult, hogy valódi válaszokat kaptak.

Gulyás Gergelyt sokszor láttuk a televízióban nyilatkozni, egyszer azt is bemutatta, hogy a futball labdával is ügyesen bánik, ha a szárnyaló magyar labdarúgó válogatottból kiesik valaki, rá biztosan számíthatnak a szövetség vezetői.

Rogán Antalt nem kell bemutatni, mindenki ismeri, hiszen fiatal kora ellenére régi motoros a szakmában. Orbán Viktor negyedik kormányában akárcsak a harmadikban a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezeti, de bizonyára továbbra is foglalkozik majd a letelepedési kötvények ügyével. Helikopteren nem fog utazni, ezt a nagy nyilvánosság előtt ígérte meg, még a feleségét is megkérte arra, hogyha legközelebb lakodalomban mennek, az utazásnak valamilyen más, a nagyközönséget kevésbé irritáló módját válasszák. Várhatóan folytatódik a nemzeti konzultációk sorozata, például a demográfiai fordulatról, vagyis arról, amiről már Orbán Viktor is beszélt, hogy 2030 évre szóló átfogó megállapodást akar kötni a magyar hölgyekkel. Hogy ebben igán Antal miként tud tevékenyen részt vállalni, az egyelőre a jövő zenéje.

Szijjártó Péter marad külügyi és külgazdasági tárca élén, vagyis, továbbra is élvezi a miniszterelnök bizalmát. Várhatóan az elkövetkező években is sok dolga lesz, megküzd Magyarország ellenségeivel, megállítja Brüsszelt, s még az eddigieknél is több nagykövetet rendel be. A hírek szerint május végén az új amerikai külügyminiszterrel találkozik, amire magyar viszonylatban évek óta nem volt példa, ha hinni lehet az előrejelzéseknek, az amerikaiak most még megússzák komolyabb feddés és fejmosás nélkül, de ha kihúzzák a gyufát, például a vízummentesség belengetett megszüntetésével, Szijjártó nem fog sokat hezitálni, és gond nélkül hadat üzen nekik.

Pintér Sándor már többször megszellőztette, hogy távozik, ám egyelőre belügyminiszter marad. Még Rogánnál is régebbi motoros, az első Orbán-kormányban is belügyminiszter volt, majd, miután Orbán Viktor 2010-ben visszakerült a hatalomba, közölte, hogy bízik Pintér szakmai tudásában, és abban, hogy két hét alatt felszámolják a bűnözést. A magyar emberek ez utóbbit saját bőrükön tapasztalhatták, a bűnözés mint olyan, megszűnt Magyarországon, ha lenne, akkor Polt Péter legfőbb ügyészsége már egy sor súlyos ügyben nyomozást rendelt volna el. Pintér Sándor mindenesetre bizonyította, hogy tudja a leckét, miniszteri meghallgatásán a migráció megállításának fontosságáról beszélt.

Trócsányi László is marad helyén, igazságügy miniszterként szolgálja a hont, ami egy fontos poszt Magyarországon, mert a bíróságok függetlensége is hozzá tartozik. Trócsányi egyébként 2000 és 2004 között diplomata volt, Brüsszelben képviselte a magyar érdekeket, ily módon a saját bőrén tapasztalhatta, hogy milyenek a no-go zónák, valamint hogyan hanyatlik és rohan a megsemmisülés felé a migránsok miatt élhetetlen Nyugat.

Varga Mhály nem új fiú, de új miniszterséget kap. A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanis Pénzügyminisztérium néven folytatja, nyilván nemcsak az intézmény neve változik, de a feladata is. Mielőtt új kormányának tagjairól döntött volna, Orbán Viktor kijelentette, hogy neki olyan pénzügyminiszter kell, aki garantálni tudja, hogy a gazdasági évi növekedése 4 százalék, vagy annál magasabb lesz. Feltehetőleg Varga volt az, aki mindenki másnál szebben és hihetőbben ígérte meg ezt a miniszterelnöknek.

Az emberi Erőforrás minisztériumot (Emmi) Balog Zoltántól Kásler Miklós veszi át. A kiváló onkológusként elkönyvelt Kásler hamar letette a névjegyét, mikor közölte, hogy a halálos betegségek mintegy háromnegyede elkerülhető lenne, ha az emberek betartanák a tízparancsolatot. Ez a felfogás váratóan jelentős előrelépés lesz a várólisták rövidülése és az egészségügyben dolgozók anyagi megbecsülése terén, és remélhetőleg az ugyancsak az Emmi alá tartozó oktatásügy is profitál az ilyen és ehhez hasonló, tudományos megfogalmazásokból.

Palkovics László az újonnan létrejött Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezeti majd. Ő a kormányban amolyan szürke eminenciás, ismertebb balhé, necces kijelentés nem fűződik a nevéhez. Korábban az oktatásért volt felelős, de ott már nincs rá szükség, mert az oktatással minden rendben van, például elegendő mennyiségű kréta van az iskolákban, és az utóbbi időkben arról sem kaptunk hírt, hogy valahol egy iskolaépület összedőlt volna.

A mezőgazdasági minisztériumot Fazekas Sándor helyett Nagy István vezeti majd a jövőben. Épp jókor jött a váltás, emlékszünk még, hogy Fazekas úr azzal riogatta a magyarokat, hogyha az országot elözönlik a migránsok, akkor a magyar emberek majd hús helyett kénytelenek lesznek grillezett skorpiót enni. Ezzel szemben Nagy István más minőséget képez, ő már miniszteri meghallgatásán is egyértelművé tette, hogy a hazánkban újból jelentkező sertéspestist a migránsoknak köszönhetjük, az elhullott vaddisznó ugyanis azért dobta fel a talpát, mert megevett egy migráns által eldobott fertőzött szendvicset.

A honvédelmi tárcát az eddigi vezérkari főnök, Benkő Tibor vezeti. A rendszerváltozás óta ő az első olyan honvédelmi miniszter, aki nem civil, hanem katona. Ami egyébként érthető, a civil kifejezés az utóbbi években szitokszóvá vált Magyarországon, ráadásul Benkő úr viszonylag szálkás termetű, kisportolt, katonás ember benyomását kelti, ami azért jó, mert Orbán Viktor miniszterelnök néhány évvel ezelőtt kijelentette, hogy nem szereti a pocakos katonákat. Benkő úr oly módon alakítaná át a hadsereget, hogy amint azt miniszteri meghallgatásán elmondta, alkalmas legyen a migránsok megállítására.

Nő is lesz Orbán Viktor negyedik kormányában, mégpedig a nemzeti vagyonért felelős Bártfai-Máger Andrea személyében. Róla az feltételezhető, hogy jó kezekben lesz a nemzeti vagyon, mert amikor kiderült, hogy miniszter lesz belőle, több lap is megírta, hogy volt férje által használtlakásban olyan vállalkozásokat is működtetett, melyek utóbb százmilliós tartozásokat maguk mögött hagyva szűntek meg. Az új miniszter ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ő nem tudott ezekről az ügyekről, amit gond nélkül elhihetünk, mert nemcsak életszerű, de nincs is más lehetőségünk, mint hogy elhiggyük.

Csendben, szinte mindenki által ismeretlenül, de már a harmadik kormányban is a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter volt a most újrázó Süli János. Nem csoda, hogy keveset tudunk róla, magáról a paksi bővítésről sem tudunk sokat, legalábbis ahhoz képest, amennyit beszélünk róla, és amennyibe mindez a magyar adófizetőknek belekerül. Miniszteri meghallgatása sorén elmondta, hogy az új paksi blokkok 2026-27-ben állhatnak kereskedelmi üzembe, ekkortól adnak áramot, energiát, és minden mást, amire szükségük van a magyar embereknek.

A végére hagytuk az általános miniszterelnök-helyettest, Semjén Zsoltot, aki a nemzetpolitikáért felel a kormányban. Vagyis, várható, hogy amint azt korábban is megtette, fehér lovon üget be Kézdivásárhelyre, de ha igény lesz rá, más külhoni magyar településeket is meglátogat. Semjén Zsolt a választás előtt kisebb vadászati kalamajkába keveredett, kiderült róla, hogy Svédországban házi rénszarvasra vadászik, mely tevékenység nem elhanyagolható költségét egy baráti vállalkozó fizette. Semjén úr és minisztériuma először azzal védekezett, hogy rokonai élnek Svédországban, később, lányos zavarában viszont arról beszélt, hogyha lenne rá módja, jegesmedvére is vadászna.

Orbán Viktor régi-új miniszterelnök érdemeinek méltatásától ezúttal eltekintünk. Őt mindenki ismeri, munkásságát, ha akarnánk sem tudnánk néhány sorban összefoglalni.

Elhagyja Budapestet a Nyílt Társadalom Alapítványok irodája

0

Már hónapokkal korábban téma volt, hogy az 1984 óta Budapesten működő, Soros György általa alapított és támogatott szervezet elköltözik Budapestről. Csontos Csaba, az alapítvány szóvivője a Független Hírügynökségnek is beszélt arról, hogy az alapítvány irodáját Berlinbe költöztetik.

A mostani, hivatalos bejelentés időzítése nem véletlen: A Fidesz politikusai a választás után többször is beszéltek arról, hogy a negyedik Orbán-kormány elsőként a Stop Soros törvényjavaslatot fogadtatja el az országgyűléssel, tegnap pedig Rogán Antal miniszteri meghallgatásán azt mondta: a korábban tervezetthez mérten szigorítani fogják a Stop Soros törvény tervezetét.

Mindezek fényében az alapítvány közleményében úgy fogalmaz: „az egyre nyomasztóbb magyar politikai és jogi környezet miatt helyezik át nemzetközi tevékenységüket Berlinbe, és a munkatársakat is átköltöztetik a német fővárosba.”

Terveik szerint ennek ellenére továbbra is támogatni fogják a civil szervezeteket Magyarországon az olyan fontos területeken, mint az emberi jogok, a művészet és a kultúra, a sajtószabadság és az átláthatóság, valamint az oktatás és egészségügyi ellátás biztosítása minden magyar állampolgár számára.

Az Alapítványok Budapesten dolgozó több mint 100 munkatársa elsősorban nemzetközi adományozással foglalkozik, körülbelül 60 százalékuk magyar állampolgár, és sokan közülük több mint egy évtizede dolgoznak a Nyílt Társadalom Alapítványok kötelékében.

A szervezet megteszi a szükséges lépéseket, hogy biztosítható legyen az iroda elköltöztetésében érintettek biztonsága és egzisztenciája.

A Nyílt Társadalom Alapítványok közleményének szövege itt olvasható.

Új kormányzati struktúra – lépés az elnöki kormányzás felé?

Pénteken az Országgyűlés elé terjesztették a Fidesz vezető politikusainak nevében azt az új kormányzati struktúrát, amellyel a Fidesz-KDNP a harmadik ciklusának nekivág. A képviselők el is fogadták a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt, amelynek értelmében a negyedik Orbán-kormányban ismét tíz tárca működik majd. A változások viszont arra is utalhatnak, hogy Orbán Viktor tett egy lépést az elnöki kormányzás felé.

Ilyen változások lesznek

A magyar választók által az áprilisi választáson kijelölt célokhoz igazodik az új kormány struktúrája, amely biztosítja, hogy a következő négy év kormányzása sikeres legyen – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszteri poszt várományosa az Országgyűlésben. Hozzátette, hogy alapvetően megmarad a korábbi struktúra, csak kisebb módosítások lesznek. A legfontosabbként említette, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium létrejöttével egy minisztériumba szervezik azokat a feladatokat, amelyek

egy modern, 21. századi kereszténydemokrata politika megvalósításához szükségesek.

A sok kritikát kapott Emmivel kapcsolatban azt mondta, hogy a következő években kiemelt figyelmet szentelnek az egészségügyi fejlesztéseknek, különösen a főváros térségében. Megerősítette, hogy a felsőoktatás felügyeletében, irányításában lesznek változtatások. A honvédelem területén a rendszerváltás óta példa nélküli haderőfejlesztésről beszélt, és az is kiderült, hogy az Információs Hivatal visszakerül az Igazságügy Minisztériumhoz Miniszterelnökségtől.

A minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslatról szavaznak a képviselők az Országgyűlés plenáris ülésén
MTI Fotó: Kovács Tamás

Továbbra is tíz minisztérium lesz

Mielőtt az Országgyűlés plenáris ülésén napirendre tűzhették volna a minisztériumok kérdését, formálisan a törvényalkotási bizottságnak kellett rábólintania arra az előterjesztésre, amely a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslatot vitára bocsáthatta volna. Gulyás Gergely tíz minisztériumot nevezett meg, amelyek felállításáról – a házszabálytól eltérve – , már pénteken szavaznia kellett a Háznak. A javaslat természetesen zöld utat kapott, noha néhány ellenzéki képviselő szóvá tette például, hogy az egészségügyet, az oktatást, a környezetvédelmet, az önkormányzatiságot hiányolja a kormányzati feladatok felsorolásából, és

a kormányzati struktúra erős centralizálást, a miniszterelnök szerepének további erősödését mutatja.

Erre a kijelölt kancellária miniszter úgy reagált: „a következő kabinet nemzeti kormány lesz”. Hogy ez mit jelent, egyelőre csak találgatni lehet.

Ezek után péntek reggel a képviselők azonnal a minisztériumok felsorolásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról tartottak összevont vitát. Mindenek előtt arról kellett dönteniük, hogy elfogadják-e az új minisztériumok elnevezését, amelyet meg is tettek 127 igen szavazattal, 35 nem ellenében.

Ez alapján az új kormány minisztériumai ezek lesznek: Agrárminisztérium, Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Innovációs és Technológiai Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Miniszterelnöki Kabinetiroda, Miniszterelnökség és Pénzügyminisztérium.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy

az Európai Unió legkevesebb, tíz minisztériumából álló kormánya jön így létre.

Így segítik a miniszterelnök munkáját

Saját munkaszervezetet állítanak fel Orbán Viktornak. A törvényjavaslat ugyanis rögzíti, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda a miniszterelnök politikai munkaszervezeteként, a létrejövő Miniszterelnöki Kormányiroda pedig kormányzati igazgatási munkaszervezeteként működik majd a következő években. Ez a két „háttérintézmény” lesz az, amelyen keresztül a kormányzati tevékenység irányítását kívánja ellátni személyesen a miniszterelnök.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető leendő miniszter
MTI Fotó: Kovács Tamás

Ennek értelmében alighanem más szerepkör vár majd a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergelyre is.

Megszűnik a kormányzati tevékenység összehangolásáért való felelőssége, ami korábban Lázár János dolga volt,

az e körbe tartozó feladatok a továbbiakban megoszlanak az angolszász mintára létrejövő kormányzati központ – a Kormányiroda – szervei között.

Lépés az elnöki kormányzás felé?

A benyújtók hangsúlyozták, hogy hatékony és gyors reagálású kormányra van szükség, mert a világban percek alatt olyan változások mennek végbe, amelyek „mindannyiunk életét érintik”. Hogy ez miként befolyásolja majd az újonnan felállított minisztériumok és az oda kinevezett miniszterek tényleges szerepét, alighanem majd csak a napi munka során derül ki. Nehezen elképzelhető, hogyan lesz képes az elvártnak megfelelően, gyorsan reagálni az élet napi kihívásaira például egy olyan gigaszervezet, mint amilyen az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a maga szinte áttekinthetetlenül sokoldalú feladatkörével.

Az államigazgatási kérdésekben jártas informátorunk viszont úgy látja, az a bejelentés, miszerint Orbán Viktor közvetlenül is részt kíván venni a kormányzat napi ügyeiben, az

a korábbitól eltérő miniszteri felelősséget feltételez.

Kézi vezérlésre, jóval szerényebb szakmai kompetenciára számíthatnak a kormány tagjai. A miniszterelnök a két szakmai helyettesén keresztül irányítja majd a kormány tagjait. Pintér Sándor a belügyi, állambiztonsági és honvédelmi terület, Varga Mihály a gazdasági tárcák közvetlen felettese lesz, ők közvetítik majd a miniszterelnöki utasításokat beosztottjaiknak. A külügyi- és a külgazdasági tárca, valamint az igazságügy közvetlenül Orbánhoz kapcsolódhat. Az agrártárca ebben „kakukktojás”, de aligha valószínű, hogy ezt a fontos területet az amúgy különösebb feladattal nem rendelkező Semjén Zsolt alá rendeljék. Inkább a kormányprogramnak az a nehezen megfogható feladatköre – a keresztény kultúra megőrzése – lehet majd a jövőbeni munkaköre.

Ezek a folyamatok arra utalnak, mintha a miniszterelnök megtette volna az előkészületeket egy későbbi elnöki kormányzásra. Erre akár a ciklus félidejében is sor kerülhetne. Ebben az esetben a Kormányiroda élére egy, a mainál korlátozottabb hatáskörrel rendelkező miniszterelnököt állítana, Áder János sorsáról ráérnének majd akkor dönteni, mert a köztársasági elnök mandátuma 2022-ben jár le.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!