Kezdőlap Címkék Klímavédelem

Címke: klímavédelem

Vidéken a legerősebb ellenzék

A Momentum Mozgalom október 19-20-án tartott önkormányzati kongresszust a párt első megválasztott polgármestereinek és képviselőinek Várgesztesen.

 

Fekete-Győr András, a párt elnöke értékelte az elmúlt két választást és a Momentum erősödését is:

A Momentum számára az EP-választások tétje a túlélés volt, de túlélés helyett az ország harmadik legerősebb pártjává váltunk. Az önkormányzati választás tétje pedig az volt, hogy képesek vagyunk-e hosszú távra berendezkedni Magyarország politikai életében. Ez sikerült: a Momentum visszavonhatatlanul országos politikai közösséggé vált. Ezt mutatja az is, hogy a vidék Magyarországa az ellenzéki pártok közül a Momentumot támogatta a legtöbb szavazattal.

A következő időszak önkormányzati munkájáról

Magyarország számtalan települése október 13-án kapott egy esélyt arra, hogy helyben a politika végre a becsületről, az alázatról, a tisztességről szóljon. A Momentum polgármesterei és képviselői éppen ezért az átláthatóság őrei lesznek, a korrupcióval szemben pedig zéró toleranciát kell tanúsítaniuk, pártszínektől függetlenül.

“Baranyi Krisztina korrupcióellenes munkájának példája álljon előttetek, amikor önkormányzati képviselőként, alpolgármesterként közszolgálatot vállaltok” – emelte ki a pártelnök a megválasztott IX. kerületi polgármester munkásságát, aki egy kerekasztal-beszélgetés keretében szintén részt vett az eseményen.

A  klímavédelemről

“A mi generációnk felelőssége a Földünk, a környezetünk védelme. Minket a klímaváltozás napról napra, óráról órára, percről percre jobban érint. Ezért arra kérek minden momentumos képviselőt és polgármestert, hogy minden önkormányzatban, ahol csak lehet, vállalják a helyi környezet védelmével járó felelősséget. Hiszen nálunk jobban senki nem érzi át, hogy a jövőnk a tét.”

A 2022-es választásokról

9 éves letargia után a változást akaró emberek most először nézhetnek reménnyel a jövőbe. 30 évvel a rendszerváltás után megkaptuk a lehetőséget, hogy azt 2022-ben ténylegesen be is fejezzük – ebben pedig a Momentum-generációnak, vagyis a rendszerváltás környékén született nemzedéknek kell élen járnia.

De korai még a 2022-es együttműködés formáját kitalálni, mert először az önkormányzatokban kell  bizonyítanunk. 2022-ben csak akkor van esélyünk a győzelemre, ha minden figyelmünket és erőnket a főváros, a felszabadított megyei jogú és nagyobb városok kormányzására, felvirágoztatására, megtisztítására fordítjuk.

2022-ben az lesz a feladatunk, hogy a magyar államot, a magyar médiát és a magyar gazdaságot megszabadítsuk a Fidesztől – ehhez pedig először a helyi önkormányzatokat, a helyi médiát és a helyi gazdaságot kell felszabadítanunk.

Kína is a tiltás mellett döntene

0

A világ legnagyobb gépjárműpiacának számító Kína azt tervezi, hogy betiltja a dízelhajtású és benzines személygépkocsi- és teherautógyártást és –forgalmazást. Az ipari miniszterhelyettes bejelentette, hogy a kérdést komolyan vizsgálják, bár egyelőre nincs céldátum.

Kína tavaly 28 millió személygépkocsit gyártott, ami közel a harmada volt a világ teljes termelésének.

A lépés „divatos”, mind a autógyárak, mind pedig az egyes országok sorra jelentik be a leállást, illetve az átállást. A többi között az Egyesült Királyság és Franciaország is pontos dátumot vállalt a benzines és dízelautók tiltására: 2040-re szeretnék kitiltani azokat az országból.

A gyártók közül egyebek között a kínai tulajdonban lévő Volvo közölte júliusban, hogy 2019-től minden új személygépkocsi modellje már elektromos motorral lesz felszerelve. 2025-re egymillió ilyen autót terveznek értékesíteni. Más globális autógyártók, mint a Renault-Nissan, a Ford és a General Motors elektromos autók fejlesztésén dolgoznak Kínában,

amelynek tervei között szerepel, hogy 2025-re az összes autóértékesítés negyedét az elektromos és hibrid meghajtású autók legyenek.

Az átállás gyökereiben fogja megváltoztatni a kínai kőolaj iránti kínai keresletet – írja cikképen az AP. A hírügynökség emlékeztet rá, hogy az ázsiai ország az Egyesült Államok után a világ második legnagyobb kőolajfogyasztója.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!