Kezdőlap Címkék Kistermelők

Címke: kistermelők

Az EU a kistermelők oldalára állt a nagy áruházláncokkal szemben

0

Egyre alacsonyabbak a felvásárlási árak, sok kistermelő csődbe ment. Az Unió a jövőben megengedi a kistermelőknek az árkartellek alkalmazását.

„Az a baj, hogy az agrárszektorban több ezer eladó áll szemben néhány nagy felvásárlóval. Így a kistermelőknek nincsen erős alkupozíciójuk a nagy áruházláncokkal szemben” – mondta a Politico európai kiadásának Pekko Pesonen, az Európai Unió legnagyobb agrártermelői lobbiszervezete, a Copa&Cogeca főtitkára.

Eddig az Európai Unió ellenezte, hogy a kistermelők árkartellt alkalmazzanak az érdekeik védelmében. Egyrészt a piac szabadságát érezték veszélyben, másrészt pedig attól tartottak, hogy az emiatt növekedni fognak az árak a piacokon.

Csakhogy a termelői árak összeomlottak,

különösen a tejpiacon, de a többi agrárszektorban is sikerült leszorítani az árakat a felvásárlóknak. Így rengeteg kistermelő került csődközelbe.

Franciaországban sok gazda öngyilkos lett. Ezért Emmanuel Macron francia elnök bejelentette Párizs legnagyobb piacán: jövőre kötelezik a felvásárlókat, hogy legalább a termelési költséget fizessék ki, vagyis az ártárgyalások során nem mehetnek ez alá.

Az Európai Parlament úgy változtatja a szabályozást, hogy

a jövőben megengedi a kistermelőknek az árkartellek alkalmazását.

Így az érdekvédelem sokkal hatékonyabb lehet.

A döntés mögött persze politikai számítás is van: a nehéz helyzetbe került kistermelők egyre gyakrabban szavaznak euroszkeptikus pártokra.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!